Írta: Brigi

Korhatár: 16 év

Figyelmeztetések: csak amit már a korábbi epizódoknál megszokhattatok. ^^

Megjegyzés 1: szeretném, ha nem felejtenénk el, hogy ez a történet semmilyen formában sem tekinthető sorozatnak, maximum egymást követő, apró kis epizódok egymásutánjának. Nem állt szándékomban eddig sem, és ezután sem folyamatosan frissíteni, csupán akkor, ha éppen megvan a szükséges ihlet egy újabb, rövid novellához. Kéretik tehát ezt szem előtt tartani, nem könyörögni, hogy mikorleszmárúj és frissítsd-mert-olyan-rég-volt-ezmegez. Köszönöm.

Megjegyzés 2: segítség a lusta olvasónak: véleményt írok erről a fejezetről a vendégkönyvbe

Felkerült: 2006. november 29.

Some Sentimental Stuff 8

Verseny, verseny, verseny…

Rowena vigyorogva szaladt végig a kihalt folyosón. A diákok mind a délutáni napsütést élvezték, ő pedig a zavartalan pásztorórák lehetőségét. Hangtalanul iszkolt kedvese szállása felé. A bájitalok mestere továbbra is a Mardekár hűvös pincehelyiségeiben lakott, ám sötét szobái még mindig kéjes izgatottsággal töltötték el a nőt. A rejtelmes hideg, melytől mindig megborzongott a teste, és libabőrös lett tetőtől talpig… a selymes ágynemű, mely olyan finoman simogatta a testét… a kandalló, és az előtte heverő sötét szőrme…

Verseny, verseny, verseny…

Lélekszakadva fordult be a sarkon, és sietve lekapta a lábáról a cipőket, hogy ne kopogjon velük olyan hangosan. Tipegve fékezett le a férfi ajtaja előtt, és szorosan hozzásimult. A fülét az ajtó fájára tapasztotta, és visszatartotta a levegőt. Huncutul elmosolyodott, mert egy apró nyikkanást sem hallott odabentről. Megint nyert hát, megint ő ért oda először.

Sietve suhintott a pálcájával, mire a bejárat szabaddá vált számára. Meg sem állt a hálószobáig, ám közben ujjaival végig ruháját babrálta. Elkezdte kifűzni talárjának szalagjait, majd amikor sikerült kibontania blúzát is, felmarkolta szoknyáját, és nyüszítve próbált megszabadulni harisnyájától. Cipőjét félrehajította a sarokba, hogy ne legyen útban, és ugrálva kibújt felsőbb ruháiból. Fehérneműitől már gyakorlott mozdulatokkal vált meg, majd a lehető legkívánatosabb pózban az ágyra vetette magát: meztelen meglepetést akart szerezni a belépőnek.

Oldalára fordult, könyökölve megtámasztotta a fejét, és mohó szemekkel bűvölni kezdte az ajtót, mintha az ettől bármikor bebocsáthatná az áhított férfit. Ahogy azonban abbamaradt az ágynemű susogása, és a légzése is visszalassult normálisra, semmi zaj nem adta jelét annak, hogy bárki is közeledne. Idővel Rowena ajkai kissé szomorkás fintorra görbültek, és erőt vett rajta az unalom. Letette a fejét, majd hanyatt feküdt. Végtelenül hosszúnak tűnő percekkel később hasra fordult, és gyerekes módon lóbálni kezdte a lábait, közben pedig az ágytakarót kapargatta, a legkisebb lelkesedés nélkül. Fél órával érkezése után azonban, miközben kezdett egyre jobban fázni ruha nélkül, sóhajtva a párnába temette a fejét, és fújtatva adott hangot csalódottságának.

Nem értette, miért nem jött Perselus; hogy hol késlekedhetett, mikor olyan kellemesen elszórakoztathatnák egymást. Hiszen minden nap szinte versenyt futottak, hogy megelőzzék a másikat, és előbb érjenek oda a megbeszélt hálószobába. Miért marad hát most távol?

Hogy némiképp melegebb hangulatot varázsoljon a szobába, a kandalló felé bökött pálcájával, mire abban barátságos lángok keltek életre. Csendben nyaldosták a száraz fát, lassan megtöltve a helyiséget bizsergető melegséggel.

Libabőrös karjaira pillantott, majd végignézett magán, és csendben konstatálta, hogy Perselus nagyon bánni fogja még azt, amit most elmulasztott. Ujjbegyeivel megérintette saját hasát, mely izgatottan összerezzent. Jól esett a simogatás, melyben máskor a kedves részesítette, még akkor is, ha most egyedül volt. A férfi hiánya általában nem ösztönözte arra, hogy…

- Ah! - vetette hátra a fejét a gyönyörtől.

- … persze, persze, menjen csak beljebb, igazgató úr!

Rowena rémülten felpillantott, a jobb keze azonban még mindig a két lába közt kalandozott.

- Egy teát? - hallotta Perselus hangját egészen kintről.

- Milyen előzékeny… - szusszantotta Dumbledore a maga idős, megfáradt hangján. - Majd én gondoskodok a kannáról.

- Köszönöm.

- Baszki’! - suttogta Rowena, és a kandalló előtti kisasztalra pillantott, ahol a férfi gyakran teázgatott vendégeivel, míg a hálószoba többi részét vékony függöny választotta le: hogy egy látogatónak se okozzon kellemetlenséget a csinos kis baldachinos ágy látványa.

A nő gyorsan kipattant az ágyból, és szélsebesen elkezdte összekapkodni a ruháit a földről, melyeket olyan meggondolatlanul szétszórt érkezésekor.

- Ide be? - kérdezte az igazgató kedvesen, ami azt sejttette, hogy már közvetlenül a szoba ajtajánál járhatott.

A nőben meghűlt a vér, ahogy fél lábbal a szoknyájában állt, fedetlen keblekkel és a kéjtől még pirult arccal. Felnyalábolta mindenét, és elvonszolta magát az ódon szekrényhez, melyben Perselus a ruháit és ágyneműjét tartotta. Félretolta a vállfákat, és bebújt közéjük. Az utolsó pillanatban húzta magára az ajtót, mert a két professzor belépett: kedélyes csevegésük betöltötte a szerény, visszhangzó helyiséget.

Perselus hellyel kínálta az igazgatót, aki közben felforralta a kannában lévő vizet. A finom tea illata hamar telegőzölögte a szobát, és Rowena orrát is megcsapta.

- Valóban sajnálatos… - sóhajtotta Dumbledore. - A fiú oktatása tehát némi akadályokba ütközik…

- Értelmes gyereknek tűnik… - vallotta be Perselus. - Binns szerint igen behatóan tanulmányozta már a mágiatörténetet… Mégis… külföldi tankönyvek hiányában…

- Megoldható… - hümmögte az igazgató, és óvatosan kortyolgatta csészéje tartalmát. - Milyen szokatlanul hűvös van itt ma… - jegyezte meg.

- Pedig még a kandalló is ég - fintorgott a bájitalok mestere is, és furcsállva felvonta a szemöldökét. Nem emlékezett arra, hogy égő tűzzel hagyta volna ott lakosztályát. - Megkínálhatom egy takaróval? - mosolygott végül vendégére, aki felemelte a kezét.

- Hagyja csak, Perselus, majd én… Keresse meg addig azt a levelet, amit a fiú szüleinek szánt… Melyik szekrény?

Rowena elsápadt, és kétségbeesetten magához szorította a ruháit. Ha most az igazgató kinyitja a szekrény ajtaját, nyomban meglátja őt, és az szörnyen kínos lesz mindhármuknak.

- Látja, ezért ajánlottam magam - motyogta Piton elégedetten. - Itt a levél, kérem, nézze át nyugodtan… Addig én…

A férfi olyat ugrott meglepetésében, mint akit bokán rúgtak, majd lemondóan eltakarta a szemét tenyerével. Ahogy kinyitotta szekrényét, egy meztelen, riadt nő nézett rá vissza a talárok és ingek mögül. Rowena kétségbeesetten pisszegett, hogy el ne árulja, és olyan bűnbánóan pislogott, ahogy még talán soha. Perselus először szörnyen bamba képet vágott a bujkáló meztelenség láttán, majd összepréselte ajkait, a mellkasa pedig lassan reszketni kezdett a visszafojtott nevetéstől. Kuncogva vette ki a beígért plédet, végül újra bezárta az ajtót.

Kedvese megkönnyebbülten sóhajtott, ám röviddel utána újra megfagyott a vér a zsigereiben, mikor a szekrény lassan, újra feltárult. A bájitalok mestere kajánul vigyorogva állt meg, a keretnek támaszkodva, és csintalan szemekkel vonta kérdőre a nőt.

- Te meg mi az ördögöt csinálsz a szekrényben… csupaszon?

- Rád vártam… - motyogta Rowena a megbánás keserű hangján. - De nem jöttél, és…

Perselus azonban feléje nyújtotta a kezét, és kivezette őt a szekrényből. Magához húzta, és átkarolta meztelen derekát. Karján lógó hosszú, fekete talárjával finoman betakarta, majd hosszan megcsókolta.

- Na de miért nem öltöztél fel, amikor meghallottad a hangunkat?

- M-mással… voltam elfoglalva… - vallotta be a nő, lányosan csücsörítve.

A férfi elismerően feléje pillantott, és sejtelmesen elmosolyodott.

Rowena csalódottan ült le az ágy szélére, és megereszkedtek a vállai.

- Csupán egy kicsit rosszalkodni szerettem volna a vacsora előtt…

Perselus azonban eléhajolt, megtámaszkodott a teste mellett, két oldalt a matracon, és arra késztette, hogy egyre hátrébb dőljön. Mikor háta a finom huzathoz simult, csodálkozva pislogott fel föléje hajoló kedvesére. A professzor szétnyitotta a lábait, maga köré igazgatta őket: testük immár teljesen egymásnak feszült.

- Le se vetkőzöl? - kérdezte Rowena mosolyogva.

- Majd te levetkőztetsz engem… - suttogta a férfi, elmerülve nyakának cirógatásában. - Már úgyis van némi gyakorlatod…

A dereka alá nyúlt, és mikor érezte, hogy kedvese megkapaszkodik benne, ő fordult a hátára, ágyékára ültetve a meztelen szépséget. A nő hosszú haja lágyan omlott az arcába, és vállaira. Ahogy Rowena bontogatni kezdte öltözékét, mosoly kúszott az ajkaira.

- Már megint levendula-illatod van… - suttogta kedvese. - Most mit főzettél a negyedikesekkel? Csak nem valami parfümöt…?

- Az én óráimon ilyesmit nem szoktunk kotyvasztani… - motyogta a bájitalok mestere.

- Hát inkább ilyen illatod legyen, mint valami mérgező vacaké… - jegyezte meg Rowena huncut hangon, ahogy beleharapott a fülcimpájába. - Kíváncsi vagyok… mennyire ivódott bele a bőrödbe az illata… csak itt fenn, vagy…

Elhallgatott, ahogy egyre lejjebb kúszott a férfi derekán.

- … idelenn is?

Perselus elmosolyodott, a szemei pedig fennakadtak, így le is hunyta őket.

***

A félresöpört, kunkorodó végű hajszálak alól egy magányos izzadtságcsepp csusszant alá. Meglelve útját, melyet mintha a természet vájt volna oly tökéletesre, lassan, csiklandozva gurult lefelé az ágyon fekvő nő gerincének vonalán. Minden kiálló csigolya feltartóztatta ugyan, lelassítva őt, míg végül eljutott legalulra, ahol két ádáz ajakkal kellett szembenéznie. A forró fuvallat, melyet a férfi a bőrre lehelt, szétmorzsolta a vízcseppet, megcirógatva ugyanakkor szeretője derekát.

Perselus szintén elnyúlt az ágyon. Egyik kezét kedvesének teste alá csúsztatta, másikkal felülről ölelte át derekát, ahogy szó nélkül a hátára hajtotta a fejét. Egy pillanatra lehunyta a szemeit, ám amikor a kandallóban pattanó hangot hallatott az egyik vaskosabb fadarab, újra felnyitotta őket. Kábultan nézett fel rebegő szempillái alól, és megszédült, mert az apró szikrák még mindig ott lebegtek körülötte, érzéki csalódásként emlékeztetve őt szeretkezésükre.

Nem látott el azonban közvetlenül a kandallóig: egy finoman ívelt, női fenék az útjában állt. Szinte ösztönösen mozdította meg jobb kezét, mellyel simogatni kezdte a kerekded testrészt, látszólag azonban teljesen érdektelenül. Szemének sötét bogarai fáradtan figyelték a sötétségen olykor győzedelmeskedő, olykor pedig visszahúzódó fényességet, melyet a lángok keltettek. A félhomály álmosító volt, tompítva minden késztetést a mozdulatra, az idill lerombolására.

- Semmi kedvem felmenni vacsorázni - mondta végül, és szorosabbra fonva ölelését, elmosolyodott.