Írta: Brigi

Disclaimer: a Harry Potter történet szereplőinek, helyszíneinek és eddigi eseményeinek jogtulajdonosa J.K. Rowling. Ez rajongói novella, melynek címe és története az enyém. Semmilyen kapcsolatban nem állok se Rowling-gal, se a kiadóval, anyagi előnyöm nem származik e történetből. Ne lopj te sem. Senki sem jár vele jól... Ha fel akarod tenni az oldaladra, semmi akadálya, de előbb kérdezz meg róla e-mailben.

Besorolás: az erotikus tartalom miatt 16 éven aluliaknak nem ajánlott

Keletkezett: 2004. július eleje

Ajánlás: Edinek, akit sikerült a napokban HP-rajongóvá tenni; továbbá az én édes Marcsimnak

Megjegyzés: a novella nem szükségszerűen, de kapcsolódik a „Csillogóan kék szemű fiú” című történetemhez. Mindkettő megállja a helyét külön-külön is, de akár ki is egészíthetik egymást. Rátok bízom, hogy szemlélitek. :) A történetet az „Earth Girl Arjuna” c. anime „Cloe” c. dalának hallgatása közben írtam; valahogy megadta neki azt a varázslatos hangulatot, amit szerettem volna papírra vetni.

Lámpás az éjszakában

Nymphadora egy hosszú pálcával meggyújtotta a lámpást, mely halovány fénnyel kezdett pislákolni a sötét étkezőben. Vékony ujjaival végigsiklott a fényforrás kovácsoltvas keretén, annak szép, kidomborodó ábráin, a Black-címeren, ami bele volt foglalva...

Sóhajtva pillantott az egyik polcon álló lunaszkópra.

- Elvileg... már vége...

Az asztalra kikészített tálnyi tiszta vízre és kendőkre nézett, majd a plafon felé emelte a tekintetét, mintha remélné, hogy átlát a deszkák közt, pár emelettel feljebb. Ajkai bizakodó mosolyra húzódtak. Elővette a pálcáját, és elsuttogott egy bűbájt.

- Vingardium Leviosa!

A tál és a kendők a levegőbe emelkedtek, és követték őt, ahogy lámpással a kezében felballagott a lépcsőn. Lassan és halkan lépkedett, nehogy felhívja magára Mrs. Black portréjának figyelmét. Ha a nő most elkezdene sikoltozni és káromkodni, mindenkit felverne a házban.

A lépcső recsegése volt az egyetlen tompa zaj, amit hallani lehetett, hiszen mindenki más aludt. Ahogy elhaladt egy-egy ajtó előtt, hallotta a bent alvók szuszogását, horkolását, forgolódásukat a régi, nyikorgó ágyakban... Emmeline pedig megint beszélt álmában. Tonks mosolyogva odahajolt az ajtóhoz, hogy elkapjon egy pár szót a másik boszorkány beszédéből.

Kuncogást hallott, és egy „... majd holnap szedek neked málnát!”-nak tetsző félmondatot.

Hagyta, hadd beszéljen tovább a nő, és még egy emeletnyi lépcsőnek vágott neki.

Ezen a következő emeleten már nagyobb csend honolt. A lépcsőfeljáró melletti szobákban még-még aludt valaki, de a folyosó végén, amerre lépdelt, már senkit nem érzett. A gang titokzatos sötétségbe burkolózott, egy ablak se nyílt a falakon, amin keresztül fény szűrődhetett volna be.

Szíve izgatottan kezdett dobogni, mikor megérkezett a keresett ajtó elé. Letette a folyosón álló kicsi szekrénykére a lámpást, majd a reteszre tette a kezét, mellyel kintről be lehetett zárni az ajtót. Hozzásimult a dohos szagú tölgyhöz, és lélegzetvisszafojtva fülelt. Egy hangot sem hallott odabentről. Sóhajtott egyet, majd erőt véve magán, bekopogott.

- Remus? Én vagyok az - mondta halkan.

A férfi azonban nem válaszolt.

- Ha még mindig át lenne változva, már felüvöltött volna - gondolta. - Bemehetek?

Hiába várt azonban, nem kapott választ.

- Alszik talán...? - préselte össze az ajkait aggódva. - Nem... ilyenkor sosem alszik...

Remegő kezekkel elhúzta a retesz tolókáját, lenyomta a kilincset, és belépett a szobába. Huzat lebegtette meg hosszú, barna haját. Az ablakot tárva nyitva találta, a szürke függöny pedig fátyolszerűen lebegett a friss, éjszakai szellőben. Gyorsan becsukta és bereteszelte az ajtót maga mögött. Kibújt kemény talpú, kopogó cipőjéből, és lábujjhegyen közelebb ment az ágyhoz, melynek fehér függönyei el voltak húzva minden oldalról. Már hozzá volt szokva ahhoz, hogy a szoba kísértetiesen fest: az ágy függönyeit karmok cibálták meg; úgy lengedeztek, mint egy mugli-mesebeli szellem csuhája.

A szobában minden más szintén megsínylette a tombolást. Székek és asztalok hevertek felborítva, tintásüvegek darabokra törve folyatták tartalmukat a szőnyegre, a pergameneket pedig ide-oda fújkálta a szél.

Tonks hunyorogva, tisztelettel meredt a fogyó hold tökéletlen karikájára. Mekkora hatalma is van egy ilyen távoli, mégis szépséges égitestnek! Csodálatosan ragyogott a felhőmentes, csillagokkal teli sötétkék, éjszakai égen, udvara halovány fénnyel vette körül.

Odalépett az ágy mellé, és letette a lámpást az éjjeliszekrényre. Odalebegtette mellé a tálat és a kendőt is, majd óvatosan félrehúzta a puha tapintású függönyt.

Az ágy félhomályában egy összegörnyedő, sovány alak feküdt. Meztelen testét derékig fedte a puha takaró. Ahogy a fény besütött hozzá, Tonks összeszoruló szívvel látta, hogy a férfi halovány bőrét megint mély karmolások borítják.

- Hah, Remus - sóhajtott keservesen, és leült az ágy szélére.

Lecsatolta magáról a talárt és az ágy végébe dobta. Feltűrte gézblúzának puha ujjait és közelebb húzódott a halkan szuszogó Lupinhoz.

A férfi szinte az ágy közepén feküdt, így odatérdelt mellé, áthajolt a válla fölött, hogy lássa annak fáradt szemeit. Ujjaival óvatosan maga felé fordította a megviselt arcot, melyet a test is engedelmesen követett. Remegő szemekkel nézte a szép, de öregedő arcot, gyönyörködött annak apró ráncocskáiban. Gyengéden félresöpörte a kusza, világosbarna hajszálakat, majd egy leheletnyi csókot adott a férfi homlokára. Annak szemei még mindig zölden vakítottak, az elmúló vadság utolsó maradványaként. A teste már teljesen visszaváltozott, a lelke azonban még küzdött a hold borzalmas kórságának utóhatásaival.

Nymphadora elmosolyodott. Az egyik tiszta kendő sarkát a gyógyfüves vízbe mártotta, majd óvatosan tisztítgatni kezdte a hatalmas karcolást a mellkason. Remus összeszorította a fogait és szemeit, úgy felszisszent az érintésére. Ahol a kendő hozzáért bőréhez, vér buggyant ki a sebből. Tonks azonnal elkapta a kezét, és részvétteljesen pillantott rá.

- Nagyon sajnálom! - suttogta bocsánatkérően. - Sajnálom... - fogta meg a férfi kezét, és megcsókolta.

Remus újra felnyitotta pilláit, és hálás szemeit a nőre emelte. Remegő ujjaival megcirógatta annak selymes bőrét, a nyakát, majd erőtlenül viszonozta az ujjak szorítását. Lassan bólintott, Tonks pedig a lehető legféltőbben folytatta sebeinek tisztogatását.

Lupin érezte, hogy a gyógyhatású főzet behatol sebeibe, és bizsergető hatásával segít megkezdeni azok gyógyulását. Borzasztóan fájt minden egyes érintés, de a nő jelenléte melegséggel töltötte el a szívét, ujjainak bíztató szorítása erőt adott neki.

Tehetetlennek és kiszolgáltatottnak érezte magát, ahogy ott feküdt, védtelenül, és mozdulatlanul, teljesen meztelenül. Testét takarta ugyan egy vékony lepel, mégsem tudta levetkőzni marcangoló szégyenérzetét. Tonks pedig ott ült mellette...

Ahogy minden alkalommal ott szokott ülni. Minden hónapban, visszaváltozása után feljön a szobájába, hogy ápolja a sebeit... hogy mosolyával megdobogtassa a szenvedő szívet... hogy közelsége legalább havonta egyszer kimondhatatlan boldogsággal töltse el lelkét... Soha ilyen közel nem tud hozzá kerülni a hétköznapi életben. Csak ilyenkor... csak az átváltozás után...

Ujjai kibontakoztak Nymphadora tenyeréből, és bátortalanul a nő dereka és hasa felé siklottak. Gyengén simogatta a vékony testet a ruhán keresztül, melytől Tonks keze egy pillanatra megállt. Meglepetten nézett a férfi halványuló, immár hamuszürke szemeibe, és zavartan elmosolyodott. A lámpás pislákoló fénye úgy esett, hogy Remus nem láthatta az arcán megjelenő pírt...

Sóhajtva megmozdult, míg Tonks megmártotta a kendőt a vízben, felkönyökölt, és nyögve felült.

- Remus! - sikkantotta halkan a nő, mikor látta, mit csinált. - F-feküdj vissza, még nem szabad felkelned... Túl gyenge vagy még ahhoz, hogy...

Ám Remus szépen ívelt ajkai elnémították tiltakozó szavait. A csók felpezsdítette a testét, boldogan adta át magát az ölelésnek. Érezte a férfi kellemes szuszogását a bőrén, és ujjait, melyek lassan szántották hosszú hajszálait. Tarkóján csodálatos bizsergés futott végig, és egyszerűen nem tudta megállni, hogy felsóhajtson.

Lupin furcsa pillantással vált el tőle: mint... mint akit egy életre boldoggá tett ez a röpke csók, mintha más kívánsága már nem is lenne az életben.

- Köszönöm... - suttogta a fülébe hálásan. Arcuk, meleg bőrük egymáshoz ért. - Köszönöm, hogy itt vagy, és gondoskodsz rólam minden... alkalommal... Akármennyire is szörnyű az átváltozás, mégis... mégis áhítattal tekintek előre mindegyikre, hiszen... - mosolyodott el keserűen - tudom, hogy te mindig el fogsz jönni... és ezért az aprócska boldogságért bármekkora szenvedést képes lennék elviselni...

Nymphadora szemei remegni kezdtek és megteltek könnyel, de ugyanúgy mosolyogtak, mint ajkai. Hevesen átölelte a férfit, és megcsókolta annak hívogató ajkait. A forró örömkönnyek lecseppentek arcáról, egymást simogató kezeikre.

Remus ujjai lassan blúza masnijánál matattak, és egy mozdulattal lazára oldották a fehér ruhadarabot. Tenyerét bebújtatta alá, és úgy cirógatta a nő hasát, mint aki még fel sem fogta, mit tesz. Lassan eldőltek az ágyon, Tonks pedig a férfi ölébe ült. Lupin másik keze simogatni kezdte a combjait a hosszú, bő, de combközépig több helyen felhasított szoknyában.

- Szoknya van rajtad... - suttogta, majd egymásra mosolyogtak. - Életemben nem láttalak még szoknyában - mondta kedvesen, egy puszi kíséretében.

Sorra leküzdötte a gombok keltette akadályokat, majd a földre ejtette a puha vásznat, hogy ne legyen útban. Mohó csókjai közepette végigsimította a nő hátát, elöl pedig óvatosan megérintette az egyre teltebbé, feszesebbé váló melleket. Nymphadora felsóhajtott, és Remus segítségével levette a blúzt is. Hagyta, hogy a férfi felülkerekedjen rajta és megszabadítsa a testét fedő utolsó ruhadarabtól, a fehérneműjétől is.

Egy csók és egy néma pillantás után Remus eltűnt a lábai között. Tonks ajkai kéjes vigyorra húzódtak, ahogy megérezte Lupin érintését, ajkait és kényeztetését az ágyékánál. Eleinte kuncogott és belemosolygott az éjszakába, de idővel, hogy a veríték és a forróság elöntötte testét, jókedve gátlástalan sóhajtozásba csapott át. Remegő ujjaival hasát cirógatta, de minden egyes érintés csak fokozta vágyát.

- Hh.... - szuszogta - Remus...

- Csodálatos vagy - hajolt hozzá megint közel a férfi. Nem győzött benne gyönyörködni.

Karjaik újra a másik testére fonódtak.

- Csak a tiéd vagyok... - bújt oda hozzá Nymphadora. - Csak a tiéd... - sóhajtotta, mikor a két test eggyé vált.

Lehunyta a szemeit a pillanatnyi fájdalom miatt, majd újra Remus viharvert arcára, boldog szemeibe nézett. Mohó csókokkal és követelőző kezekkel kapaszkodtak egymásba, miközben mozogtak. Talán komolytalan volt, talán csak a zavarát próbálta vele leplezni, de Tonks újra meg újra felnevetett, állandóan mosolyt csalva kedvese arcára. Huncutul vigyorogva, pajkos bókokat egymás fülébe suttogva szeretkeztek. Percek teltek el a ringatózó, odaadó mozgással, a két szerelmes számára azonban örökkévalóságnak tűnt minden egyes pillanat. Nymphadora nagyokat nyögve átölelte Remus nyakát, és a beteljesedésért fohászkodott. Lupin viszonozta az ölelést, és érezte, hogy mindkettejük teste kezd megfeszülni. Sóhajtozva a nő vállának gödröcskéit csókolgatta, mikor gyönyörű remegés futott végig a testén. Egyik kezével megtámaszkodott az ágyon, a nő csípője mellett, és halk kiáltás hagyta el ajkait. Tonks is érezte, hogy csodás melegség önti el belsőjét, és hogy ez a hihetetlen érzés lassan kiterjed testének minden pontjára. Mellkasa kicsit elemelkedett az ágytól, ahogy felsikoltott.

Kimerülten omlottak egymás karjaiba, hosszú perceken kényeztetve és babusgatva a másik testét.

Lábaik összegabalyodva hevertek egymáson, míg ők kedvesen cirógatták a másikat.

- Gyakrabban hordhatnád így a hajad... - mondta halkan Remus, miközben a nő hosszú hajszálait tekergette az egyik ujjára.

- Tetszik úgy, ahogy most van? Ez az eredeti színe...

- Nekem tetszik, bármilyen színű is. De így sokkal szebb és nőiesebb vagy... a hosszú haj áll a legjobban - csókolta meg a nyakát.

Tonks elmosolyodott.

- Jobban érzed már magad valamennyire?

- Igen - suttogta Remus, úgy odabújva a nőhöz, mintha attól félne, hogy az bármelyik pillanatban eltűnhet mellőle. - Már sokkal jobban.