Luthien Lovemagic Oldala
Luthien Lovemagic Oldala
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
MENÜ

 

 

Főoldal

Rólam

Képek

Vendégkönyv

Ez itt a reklám helye

Linkek

Videók

 

 
Idézet

"A boldogság emléke már nem boldogság, de a fájdalom emléke még fájdalom."
(Lord Byron)

 
Írások

 

 

 

Írásaim

 

 

 

AgiVega írásai

 

 

 

angyalkaLD írásai

 

 

 

Anatol írásai

 

 

 

ani írásai

 

 

 

Assa írásai

 

 

 

avalon írásai

 

 

 

Barbee írásai

 

 

 

blondjob írásai

 

 

 

Brigi írásai

 

 

 

Candlelight írásai

 

 

 

Drachiss írásai

 

 

 

Draco Malfoy írásai

 

 

 

Dracillia írásai

 

 

 

Dracy írásai

 

 

 

Ekler írásai

 

 

 

Fedra James írásai

 

 

 

Firuse írásai

 

 

 

Gwendolinn írásai

 

 

 

herika írásai

 

 

 

Ignis le Feu írásai

 

 

 

Jean Ataldne írásai

 

 

 

kelenta írásai

 

 

 

Lillia_hun írásai

 

 

 

Lilyanjudyth írásai

 

 

 

Lionela írásai

 

 

 

Lothwin írásai

 

Luciatus írásai

 

 

 

Lylthia írásai

 

 

 

Nari írásai

 

 

 

Neji írásai

 

 

 

Nellas írásai

 

 

 

Nikit írásai

 

 

 

Nolena írásai

 

 

 

mellons írásai

 

 

 

Pansy írásai

 

 

 

Perselmouth Lion írásai

 

 

 

Remy írásai

 

 

 

Silme Betty írásai

 

 

 

Solena írásai

 

 

 

Susan Kreber írásai

 

 

 

Synestra írásai

 

 

 

Tanin írásai

 

 

 

Vanilia írásai

 

 

 

Vicky írásai

 

 

 

Yasmine írásai

 

 

 

Zsanna írásai

 

 
Harry Potter és a Varázslók Háborúja(HP,B,R,12)
Harry Potter és a Varázslók Háborúja(HP,B,R,12) : Voldemort nagyúr szíve(2.rész)

Voldemort nagyúr szíve(2.rész)

  2007.02.01. 19:08


- Kivettem a lélek részt a diadémból, amit előtte visszaszereztem Hollóháti Hedvig leszármazottjától. Nem volt nehéz rávennem azt a Mundungus Fletcher-t, hogy rabolja ki a házat. Még Imperius-átok sem kellett hozzá.

Harry tett egy lépést közelebb, lába csaknem megint beleért a vízbe, de nem foglalkozott most ezzel.

- Micsoda? – ismételte meg a kérdést szinte hangtalanul.

- Annak idején abban a hiszemben juttattam vissza Hollóháti diadémját a Prewettekhez, hogy rajtuk keresztül személyesen juthatok be a Főnix Rendje sorai közé. Csaknem el is feledkeztem erről a tervemről… Aztán megparancsoltam a negyedvélának, hogy tüntesse el a nyomokat – ő egy golyóvá deformálta azt a pompás diadémot, én pedig a lélek-részt átültettem egy másik helyre, miután megszabadítottam a rajta lévő átoktól.

Voldemort rövid szünetet tartott, de mielőtt Harry bármit mondhatott vagy kérdezhetett volna, folytatta:

- Nem kellett töprengenem, hogy mit válasszak a lélek új lakóhelyéül. Dumbledore halálával nyitva volt előttem a lehetőség, hogy olyan kárpótlást találjak magamnak az elátkozott és megsemmisített horcruxaimért, amiről korábban még álmodni sem mertem!

Harry kezében ernyedten lógott a pálca, ahogy hallgatta a fekete mágus szavait.

- Milyen könnyen dobta oda az életét a vén Dumbledore, pedig tudhatta volna, hogy ő az egyetlen, aki visszatart engem. A halálával szabad lett előttem az út és birtokba vehettem azt, ami jogosan az enyém. Mardekárt elüldözhették innen, de ahogy ő ígértet tett rá, az utódja visszatért. És most már elfoglalta az őt megillető helyet. Ami egykor a Négy Alapítóé volt, az most már Voldemort nagyúr személyes otthona!

 

Harry ennél a mondatnál ledermedt, mintha meglátta volna a baziliskus tükörképét. Még levegőt sem mert venni, nehogy felzavarja a gondolatot a fejében, mely megült rajta, mint egy sötét árnyék. Sokáig bármit megadott volna érte, hogy tudja Voldemort rejtélyes lélek-darabjának a nevét, hogy végre elpusztíthassa és megszabaduljon tőle. De most, hogy Voldemort maga mondta el neki, legbelül azt kívánta, bár meg se hallotta volna. Sosem hitte volna, hogy ez az apró, ám annál jelentőségteljesebb információ ilyen hatással lesz rá. Hogy mozdulni sem bír majd tőle…

Voldemort sziszegve szólt hozzá:

- Mondd csak ki, hogy elhidd végre!

Harry pedig engedelmeskedett, de a felismeréstől úgy kalapált a szíve, hogy nehezen tudta csak nyelvére venni ezt a kijelentést.

- A horcrux… - mondta lassan, egyenként húzva elő a szavakat – ezek szerint… maga a Roxfort.

Mire kimondta, már magát átkozta ostobaságáért. Hogyan gondolhat ilyet? Hogyan képzelhet ilyen abszurd ostobaságot? Egy egész épületet nem lehet horcrux-szá változtatni. Nem, biztosan nem!

- Ez hazugság! – suttogta Harry haragosan. – Láttam a kristályokat a tó alján. Ugyanolyant hordott a nyakában Wildung-ként is és fönt Bill is ezt viselte a nyakában!

Voldemort csak mosolygott.

- Azok nem az én horcruxaim, hanem a szolgáimé – mutatott a gyerekekre Voldemort. - Én elfoglaltam azt, ami engem megillet…

Harry dühösen dobbantott a lábával.

- Nem igaz, erre még maga sem lenne képes!

A fekete mágus csodálkozva nézett rá.

- Ennyi év után alábecsülsz engem?

Harry egyre nehezebben kapott levegőt, mintha a rémisztő gondolat összeszorítaná a torkát.

- Nem, Nem tett volna ilyet… ez… ez lehetetlen. Biztosan van a kastélyon valami védelem…

Voldemort a fejét rázta és tovább mosolygott.

- Márpedig ilyen nem volt.

- Dumbledore gondolt volna erre, számított rá… tudta, hogy meg fog halni… - küzdött tovább kétségbeesetten Harry.

- Nem gondolt ő másra, csak terád, a Kiválasztottjára – jegyezte meg egykedvűen Voldemort.

- Dumbledore mindent számításba vett! Maga… maga nem is tudja mennyi mindenre rájött! Tudott a Teszlek Süvegről! Ismerte a maga életét gyerekkorától kezdve!

A varázsló egyiken sem lepődött meg egyszer sem, csak hallgatta a szóáradatot, amivel Harry nem csak Voldemortnak akarta bebizonyítani, hogy ez abszurd lehetetlenség, hanem önmagának is. Dumbledore ezt sosem hagyta volna!

- Ő már halott, Potter – mondta szárazon a mágus. – A kastélyom viszont nagyon is él!

- Nem… - ellenkezett Harry. – Maga tisztelte a Négy Alapítót!

- Egyedül Mardekár Malazárt tisztelem közülük. Az a Griffendél meg Hugrabug… mugliimádó senkiházi varázslók! Véráruló banda…

Harry most már valósággal ordított:

- Szerette ezt az iskolát! Ez volt az egyetlen dolog, amit szeretett életében! – acsargott a varázslóra.

- Én nem szeretek senkit és semmit! – vágott vissza ugyanolyan hevesen Voldemort. – Nem kötődöm semmihez, csak ha annak van logikus, ésszerű, hasznos értelme!

- Nem…

- Fogadd el végre a tényt, Potter, hogy engem sosem tudsz legyőzni, és már Dumbledore sem tudott, de ő túl vak volt hozzá, hogy észrevegye a nyilvánvaló igazságot! Én mindig három lépéssel előttetek jártam, még akkor is, mikor ti csak elkezdtétek keresni a horcruxokat. Most pedig itt állsz Roxfort alapköve előtt, látod a saját szemeddel ezt a helyet, ami megalapozza a győzelmemet, és te makacskodsz, mint egy hígagyú mugli! Ezért fogok mindig én győzedelmeskedni! Ésszerűség, Potter! Ésszerűség és nem ostoba érzelgősség!

- HAZUGSÁG! – fakadt ki egyetlen ordításban Harry, hogy véget vessen a nagyúr áramló dühös szavainak.

Voldemort elhallgatott és csak vigyorgott. Higgadtan megigazította vállán a talárt, mely már úgy állt rajta, mintha szilárd teste lenne.

 

Harry most már nem állt bénultan, a sötét árny pedig már nem ült a gondolatain, inkább kalapáccsal ütötte a fejét. Egyszerre rettenetesen kicsinek érezte magát és ahogy körbehordozta tekintetét a barlang falain, átjárta minden porcikáját a zsibbasztó félelem. Olyan részleteket is észrevett, amelyek fölött korábban egyszerűen átsiklott: a hatalmas, vízben álló falra, a Roxfort alapkövére karcolt apró jeleket, a fullasztó erőt, mely nem csak a fentiekből, de belőle is egyre csak szipolyozta az életet.

A nagyúr a karjait nézegette, hogyan válnak egyre szilárdabbá és valóságosabbá. Harry még mindig csak lélegezni próbált és érezte, hogy megszédül. Egyszerre csak újra Voldemort hangját hallotta:

- Hát ezért nem csináltam még veled semmit sem, Harry Potter – mondta a varázsló. - Mert amennyit ártani tudtál nekem, azt már véghezvitted, de ezen a ponton túl már semmit sem tudsz tenni ellenem. Meg tudnál ölni most… De ahhoz az egész kastélyt a porig kellene rombolnod úgy, hogy közben idebent vannak a barátaid, a gyerekek, a Főnix Rendje. És mindketten nagyon jól tudjuk, hogy ehhez sem a kellő varázserőd, sem a szívtelenséged nincs meg.

 

Voldemort gonoszan mosolygott rá, kiélvezve szavai ostorcsapásként ható erejét.

- Ironikus, igaz? A Kiválasztottnak az volt legnagyobb ereje, hogy megvolt benne mindaz, amit én eldobtam magamtól. Ezekkel győzött le és most pontosan ezek miatt képtelen befejezni a feladatát. Kell még ennél több bizonyíték arra, hogy a jóslat hazugság? – kérdezte. – Ha igaz lenne, most képesnek kellene lenned leomlasztani a falakat, ráadásul mindezt túl is élni, hiszen csak egyikünk halhat meg, nem igaz? Ha mindketten itt pusztulunk, a jóslat tévedett. Ha pedig egyikünk sem hal meg, ismét csak átvertek minket.

Harry még mindig nem bírta elfogadni ezt a szörnyű tényt, fáradhatatlanul keresett valami kibúvót, valamit, ami bebizonyítja, hogy ez csak egy óriási átverés, egy hazugság. Voldemort csak azért találta ki, hogy még több időt nyerjen. Csak azért mondta ezt, hogy ő, Harry ne tudjon koncentrálni, azért hazudta ezt. Pedig Roxfort igazából nem is lehet horcrux, biztosan nem, az igazi itt van elrejtve a sok lim-lom között…

- Nem… nem… - dadogta megzavarodva.

Ebben a pillanatban Voldemort keze olyan hirtelen mozdult, hogy ellenfelének még megijedni sem volt ideje.

- Hát majd én valóra váltom azt a jóslatot! – rikoltotta a fekete mágus. – Adava Kedavra!

 

Harry lélekjelenléte mélyponton volt, de arra futotta erejéből, hogy azonnal oldalra vesse magát.

A pálca hatalmasat durrant, de csodával határos módon a zöld villám nem érte el őt. Elesett, rá a poros, szakad függönyre és úgy beverte a fejét, mintha betonra zuhant volna. Pár pillanatig csak csillagokat látott, de ez alatt nem érkezett újabb varázslat, pedig Harry ki volt szolgáltatva Voldemortnak.

Mikor felnézett, csak azt látta, hogy a varázsló ugyanott áll a kör közepén és saját kezét vizsgálgatja.

- Még nem állok készen… - suttogta Voldemort. – A varázslat gyenge volt… Nem baj. Már érzem az erőt a karjaimban és perceken belül a hatalmam újra teljes lesz. Akkor már nem tudsz menekülni előlem.

Harry nyelt egyet és a fájdalomtól összeszorította a szemét. Csak feküdt ott összetörten, pedig nem az eséstől tört össze. Reményvesztettségéből olyasmi térítette magához, amit sosem várt volna ezen az embertelen helyen – valaki megsimogatta az arcát.

- Micsoda? – hallotta Voldemort felhördülését. – Te itt?!

Harry kinyitotta a szemét és az első dolog, amit meglátott, egy kedves női arc, mely hasonlóan áttetsző volt, mint a szigeten várakozó szörnyű alaké.

- Jól vagy, Harry? – kérdezte Rose Evans és megvárta, amíg Harry egy aprót bólint a fejével, s csak azután segített neki felállni.

Harry most nem mulasztotta el megjegyezni az érzést, amit a szellem érintése nyújtott. A borzongató hideg helyett a kellemes, emberi melegség.

- A homlokod – mutatott Rose Harry fejére.

- Bevertem a fejem… - motyogta amaz és ebben a percben valahogy egyiküket sem érdekelte az őket bámuló másik szellem, Voldemort.

Harry feltápászkodott és a zúzódást tapogatta. Ahogy beverte a fejét, újra eleredt a vér a homlokából és ott maradt a nyoma a függönykarnisról leszakadt rongyon is.

- Mit keresel te itt? – förmedt rá Voldemort idegesen.

Rose most végre feléje fordult, Harry azonban még mindig a földet bámulta.

- Szervusz Tom – mondta a szellem hölgy. – Régen láttalak.

- Hagyd a fölösleges szöveget, mugli! – acsargott a varázsló. – Hogy kerültél ide?

Voldemort legnagyobb megrökönyödésére Rose egyszerűen hátat fordított neki és helyette inkább Harrynek válaszolt.

- Muriel eljött hozzám a Szellemszállásra – mondta. – Még az este. Esküdözött, hogy a halálfalók valami nagy disznóságra készülnek… Nem sejtettem, hogy ilyen nagy disznóság lesz az…

Nagyot sóhajtott és körülnézett a barlangban.

- Megkerestem azt a szerencsétlen Peter-t és rávettem, hogy szabadítsa ki Minerva McGalagonyt. Persze egy kicsit ellenkezett először – tette hozzá Rose. – De azt hiszem, egész jól megy már nekem ez a kísértetesdi…

Harry megint behunyta a szemét. Nem igazán érdekelte a válasz, de azért megkérdezte nagymamájától: - Muriel néni hogyan jutott ki a házi őrizet alól?

Rose meglepődött.

- Házi őrizetben volt? – kérdezett vissza. – Ezt elfelejtette megemlíteni… De nem csodálkozom, mindig olyan forró fejű volt. Már megint belekeveredett valami hülyeségbe.

Voldemort egyelőre csak hallgatta őket. Folyamatosan szemmel tartotta Rose-t, akinek az érkezése láthatóan jobban felkavarta, mint az, hogy Harry eljutott idáig. Ennek ellenére továbbra is gőgösen nézett le rájuk a szigetről.

- Hallotta… amit mondott? – kérdezte Harry Rose Evans-tól.

- Igen, hallottam, drágám – mondta a szellem és enyhe mosolyt erőltetett az arcára. – De ez nem változtat semmin sem. Neked az a dolgod, hogy megállítsd őt.

Voldemort fagyosan kacagott.

- Semmi értelme, kicsi Rosie – duruzsolta gúnyosan. – Harry már felismerte, hogy tehetetlen velem szemben. Igaz?

 

Harry fáradtnak érezte magát a kudarc-érzéstől és nem tudott a varázsló szemébe nézni. Rose tekintetét is kerülnie kellett, mert nem bírta volna elviselni az ő arcára kiülő csalódottságot. A sajátja épp elég súlyos volt számára.

- Nem vagy legyőzhetetlen, Tom! – figyelmeztette a fekete mágust Rose. – Volt idő, amikor ugyanúgy rettegtél a haláltól, mint bárki más. Dumbledore egyszer majdnem elpusztított, Harrytől pedig olyan emléket kaptál, amit sosem tudsz majd elfelejteni.

- Harry ezt nem így látja – mondta erre a varázsló. – Ő már megértett valamit abból, hogy milyen nagy is az én hatalmam…

Miközben a két szellem beszélt, ő legbelül úgy érezte, hogy Rose az, aki most téved. Ő pedig nem tehet semmit, túl hiú és nagyképű volt. Kezdeti magabiztossága teljesen elhagyta. Nem tudott válaszolni neki, csak a függönykarnist és a vérfoltot bámulta mereven.

- Ó, nézd csak! - susogta neki Voldemort. – Milyen tisztán látom most a gondolataidat! Nyitott könyv vagy előttem, Harry… Már nem is érzed az elmém súlyát, ahogy rádtelepszik, mint valami figyelő szem, ugye? Már nincs semmi, ami összekötne minket… Mégiscsak volt haszna, hogy visszavettem tőled az ajándékot.

- Miféle ajándékot? – förmedt rá Rose Evans. – Azokra a borzalmas kísérletekre gondolsz, amivel magad is meg engem is tönkretettél? Te átkozott féreg! Megesküdtem, hogy bosszút állok rajtad…

Voldemort megint gúnyos nevetést hallatott.

- Te? Egy szánalmas mugli? Úgy tűnik, már te is boszorkánynak érezted magad az alatt, hogy Roxfortba jártál, igaz? Hogy azt hiszed, van hatalmad, amit felhasználhatsz ellenem… Látod Harry? Én megmondtam már neked régen is: nem létezik jó meg rossz, csak hatalom és gyengeség.

 

A vér lefolyt a vastag porrétegről, rá egy csillogó valamire. Harry nem tudott Voldemort szemébe nézni, a fekete mágus egyre erősödött, ő pedig teljesen elgyengült. Nem testileg, hiszen a fején éktelenkedő seb és a szemébe csorgó vér nem zavarta, nem is tudott odafigyelni rá ebben az állapotban. Mérhetetlen vereségérzet uralkodott el rajta azóta, hogy kiejtette a száján: a Roxfort egy horcrux.

- Szóval azt hiszed, gyenge vagyok, Tom? – kérdezte Rose. – Érdekelne, hogy minek neveznéd a lányomat, akinek úgy lenyűgözött a varázsereje? Vagy az unokámat, aki annyiszor küzdött veled, hogy magad se tudod megszámolni? Ha én gyenge vagyok, akkor itt megbicsaklik az elméletet. Hiszen hogyan születhetne a gyengeségből olyasmi, ami legyőzi a te hatalmadat?

- Nem emlékszem, hogy valaha is legyőztek volna, mugli – szólt vészjósló hangon Voldemort. – Bármilyen tehetséges volt is a lányod, nem tudott volna végezni velem. A fia pedig úgy látom, összetört, mikor közöltem vele a tényt.

Rose továbbra is minden szavával próbált lelket önteni Harrybe. Ő pedig úgy érezte, hogy a kudarca valamelyest csökken, mikor nagymamája szelleme vele van, és hatalmasra növekszik, mikor Voldemort beszél.

- Harry nem azért lett az ellenséged, mert olyan nagy hatalma lenne – rázta a fejét Rose. – Semmit nem értettél meg a történtekből… Láttam, hogy azokat a szerencsétlen gyerekeket használtad fel, hogy megértsd az okokat, de az korántsem elég! Ha tanultál volna belőlük…

- Elég volt! – csattant fel a varázsló. – Nem egy mugli fogja megmondani, hogy mi elég a hatalom megértéséhez! Egy olyasvalaki, aki mit se tud a hatalomról.

Harry eddig hallgatta őket, de most motyogva szólt maga elé:

- Mit tehetnék? – felpillantott Rose arcára, ami tele volt tűzzel, szellem létére sokkal elszántabb volt, mint maga Harry. - Mégis mit tehetnék ellene?

Voldemort belevágott a másik szellem szavaiba, nem hagyva, hogy beszéljen Harryhez.

- Most már semmit. Már csak egy senki vagy. Egy középszerű varázsló még annál is középszerűbb fia. Az elméd is védtelen ellenem, olyan vagy, mint az üveg… Á, és már ezt is elfogadtad, igaz? A varázserőd csupán arra futja, hogy összetörd a horcruxaimat, amiről már minden védelmet levettek. Sajnálattal kell közölnöm veled, hogy a kastélyom ezeréves védőbűbájok sora alatt áll, még akkor is itt lesz, mikor a világ már kövekre esett szét. Te semmiképp sem tudod ledönteni. És kíváncsi lennék, hogyan akarod megmagyarázni annak az ostoba Scrimgeour-nak, hogy porig kell rombolnia a legrégibb mágusiskolát a világon. Hogyan fogják ezt megmagyarázni a Szövetségnek?

 

Harry nem válaszolt ezekre a kérdésekre, mert ő maga sem tudta a választ. Most, hogy minden megvilágosodott előtte, rájött, hogy mindvégig az ellenfeleinek volt igaza és ő is csak a felszínét kapargatta meg az igazságnak, mikor a halálfalók gyűrűjében állva, látva azok reakcióját a kifakadására, az üvöltözésére, arra gondolt, hogy nem közönséges emberi lénnyel van dolga, hanem valami sokkal többel. Olyasvalamivel, amin valóban nem fog sem emberi szó, sem varázslat. Valami, amit nem lehet megölni, mert felülemelkedett az emberi élet olyan korlátain, mint születés és halál.

- Hát kérdem én, Harry Potter… - szólt újra Voldemort. – Mit akarsz tenni most?

Most sem válaszolt. Megbabonázva meredt arra a csillogó valamire, amire egy vékony csíkban folyt rá a vére. Ez most sokkal többet jelentett, mint korábban bármikor. Végre rájött, hogy melyik részén jár a kastélynak. Emlékezett rá, mert már járt ugyanitt, olyan régen, ami már szinte a múlt ködébe veszett. Össze sem tudta hasonlítani a lelkében dúló érzéseket az akkoriakkal. Akkor minden egyszerűbb volt, sokkal.

- Harry… - szólt neki Rose szelleme és a vállára tette a kezét. Voldemort élvezettel figyelte, mi történik.

Harry nem szólt, csak nézett a földre, maga elé. És ez az apró csillogó felület, mely a pálcáról és a fáklyákról származó fényt tükrözte a szemébe, egyszerre olyan lehetőségként jelent meg, amire Harry ebben az állapotban képtelen lett volna egymaga rájönni. Ha az ember úgy érzi, vereséget szenvedett és a gondjai föléborulnak, mint valami fekete lepel, könnyen odáig juthat, hogy feladja a küzdelmet. Senki, még a legerősebbek sem képesek minden helyzetben önnön erejükből és leleményességükből győztesként kikerülni. Még nekik is szükségük lehet egy apró sugallatra.

Harry pedig nem tartozott a legerősebbek közé, nem volt ő más, csak egy középszerű varázsló, ezt ő maga is érezte. Nem volt már benne semmi különleges, rendkívüli. De ez az apró sugallat most olyan elszánttá tette, hogy a világ legnagyobb fekete mágusa elbizakodott ostoba alaknak tűnt számára.

Hirtelen felemelte a fejét és egyenest Voldemort szemébe nézett, aztán így szólt:

- Életben hagylak, nagyúr.

 

Rose csak összevonta a szemöldökét és Harryről Voldemortra kapkodta a tekintetét és vissza.

A fekete mágus arcáról lassan eltűnt a magabiztos mosoly. Egy pillanat erejéig még az idő is megállni látszott körülöttük, arra az óráknak tűnő másodpercre, mikor a Harry elméjében megszülető mozdulatot már Voldemort is észrevette, de nem ismerte fel rögtön annak súlyát. Ugyanis csak azt láthatta Harry zöld szemeiben, amire mindig is vágyott: az öröklétet. A soha el nem múló életet, az emberi korlátok fölött aratott végső diadalt.

Szíve maradéka súgta csak azt neki, hogy örökre elveszett. Az a része, amit olyan bőszen csonkított, későn tudta csak megsegíteni. Csak akkor ismerte fel a veszélyt, mikor Harry pálcája felemelkedett és a szél tornádóként kavarodott fel a barlangban.

Kék villám találta mellkason Voldemortot, mire pálcája kiröppent a kezéből és kis csobbanással elmerült a vízben. A szél körülölelte őt és felsodorta a magasba. Ő tehetetlenül, rémülten ordítozva vergődött és közeledett egyre gyorsabban, megállíthatatlanul a földhányás felé, ahol Harry és Rose állt. A szellemhölgy ösztönösen hátrébb lépett, így nézte elégtétellel, mi történik Voldemorttal.

Harry intésére a poros, szakadt lepelbe belekapott a szél és vadul vitte messzire, feltárva az alatta rejtőző csillogó műremeket. Voldemort semmit sem értett abból, ami történik. Nem tudta, hogyan lehetséges ez… Ő elmagyarázta a kölyöknek, hogy nem tud ártani neki, és az megértette. Látta a szemében, megértette!

Aranytükör feküdt ott előtte a porban, tetején a felirat, mely olyan ismerős volt neki valahonnan. Saját tükörképe eltűnt, s átadta helyét egy feneketlenül mély fekete veremnek, melynek mohó szája a tükör arany kerete volt.

A varázslat kérlelhetetlenül taszította Voldemortot a mélybe, ahová egy apró fénysugár sem hatolhatott be.

- Speculum Aperitur – mondta ki a varázsigét Harry, s a tükör bezárult, elhalt a fekete mágus kiáltozása, elcsendesült a barlang.

 

Edevis tükre ugyanolyan pompásan csillogott, ahogy legelőször, mikor Harry előtte állt. Elfordította róla a tekintetét, nem akarta megnézni, mit láthat most a tükörképében, mert önmaga is tudta. Azt kívánná, hogy ez az egész nap csak egy rémálom legyen.

- Hát mégis sikerült – szólalt meg ekkor Rose Evans. – Legyőzted őt.

Harry keserűen nézett rá.

- Legyőztem? – kérdezett vissza. - Ő győzött le mindannyiunkat. A Roxfort…

Nem tudta befejezni a mondatot. Túl súlyos volt a jelentése. De Rose odalépett hozzá és megrázta a fejét.

- A Roxfort csak kő és fa. Egy épület, semmi több. Csak egy tárgy. Egy tárgy miatt ne fájjon a szíved Harry. Az emberek számítanak és nem a tárgyak.

Nem ez volt az egyetlen dolog, ami zavarta őt. Mikor rájött, hogy mi van a szakadt függöny alatt, amibe beütötte a fejét az esésnél, szinte villámcsapásként hasított bele a gondolat, hogy most azonnal be kell zárnia Voldemortot a legsötétebb Tükörvilágba, elzárva őt a horcrux-szától, s ezzel megakadályozva az újjászületését. De ezzel együtt a jóslat is beteljesületlenül maradt még mindig és Voldemort vádjai Dumbledore-ról igazabbnak tűntek, mint valaha. Úgy érezte, minden keserűségét ki akarja adni magából:

- Voldemort szörnyű dolgokat mondott Dumbledore-ról - kezdte Harry.

Rose érdeklődve nézett rá.

- És miket? – kérdezte a szellem. Rajta egyáltalán nem látszott meg, hogy megviselték volna az itt lent hallottak és látottak. Olyan nyugalommal állt Harry előtt, mint egykor Dumbledore.

- Azt mondta… - szedte össze a gondolatait Harry. – Azt mondta, hogy ő tervelte ki az egészet…

- Mit tervelt ki?

- A jóslatot. Az estét, mikor megölték a szüleimet, mikor Voldemort eltűnt… Hogy ő csalta csapdába Voldemortot és anyáékat használta fel.

Rose Evans szinte rögtön tiltakozni kezdett és a fejét rázta:

- Harry, gondolkozz logikusan! – rótta meg a nagymamája szelleme. - Dumbledore nem tehetett ilyesmit, és most nem csak arra gondolok, hogy mindennél jobban vigyázott azokra, akik a Főnix Rendje tagjai voltak. Dumbledore volt az, aki figyelmeztette Lilyt és James-et, hogy Voldemort vadászik rájuk. Ezt biztosan mondták már neked is…

Harry bólogatott.

- Igen, mondták.

Hát persze! Hogyan is felejthette el? Dumbledore sokáig védte őket, amennyire csak tudta, még titokgazdának is felajánlkozott. Ha ő találta volna ki a jóslatot, könnyedén megszervezhette volna, hogy Voldemort eljusson hozzájuk.

- Akkor hazugság volt… - sóhajtott egy hatalmasat. – Nem tudom, miért is kételkedtem benne.

Rose megértően bólogatott.

- Néha van idő, amikor az emberek kételkednek mindenben, amiben rendesen megbíznak. Felejtsd el, amit mondott neked! Legyőzted őt és többet nem kell aggódnod miatta. Ezzel vége van, Harry.

 

Rövid ideig egyikük sem szólt, csak nézték egymást. Harry úgy nézte a szellemet, mint amikor az ember egy régi fényképet néz a szeretteiről.

- Van még valami, amit megígértél – szólt újra Rose. – A nyakláncom. Azt még össze kell törnöd – emlékeztette Harryt.

Harry megrázta a fejét.

- Én nem vagyok biztos benne, hogy most meg tudnám tenni – vallotta be.

Rose idegesen sóhajtott.

- Harry, most kell megtenned – mondta a szellem. – Most, különben máskor képtelen leszel rá.

- Azt mondta, hogy addig velünk marad, amíg Voldemort is él és…

- Ne játssz a szavakkal! – kérte Rose. – Voldemort meghalt. Fogadd el. És nekem sincs már helyem ebben a világban. Mugli vagyok, akinek tovább kell mennie.

Harry nagyot sóhajtott és próbált keresni valami kibúvót, amivel elodázhatja ezt a percet. Az imént tudta meg a szörnyű igazságot az iskoláról, amit az otthonának érzett, és éppen most kéri meg a nagymamája, hogy gyakorlatilag ölje meg őt.

- Azt se tudom, hogy nálam van-e… - tapogatta meg a zsebeit. – Nem emlékszem rá, hogy eltettem volna.

Rose-t nem lehetett egykönnyen átverni.

- Mindketten nagyon jól tudjuk, hogy egy pillanatra se hagynád el azt a nyakláncot sehol. Igazam van?

Harry kénytelen volt beismerően bólintani. Hát persze, hogy nem tette le sehol. Most benyúlt a zsebébe és kivette onnan a bizsut. Ugyanúgy bizsergett a kezében, mint mikor először tartotta a tenyerében.

- Nem akarom megölni… - suttogta Harry.

- Nem ölsz meg – biztosította a szellem. – Csak egy szívességet teszel. És nem búcsúzunk el örökre egymástól.

Harry felnézett az arcára.

- Eljön majd az idő, amikor újra látjuk egymást, Harry. De most legelőbb a lányomat szeretném látni. Megteszed ezt nekem?

Nem jött válasz a kérdésre, Harry csak újra lehorgasztotta a fejét és a nyakláncot nézte. Nem ölte meg Voldemortot. Nem pusztította el a horcrux-szát. Ez nem játék a szavakkal, egyszerűen nem tette meg, amit kellett volna, mert nem tudta. Helyette most az egyetlen olyan horcruxot kell elpusztítania, amit sosem szeretne…

- Megteszed nekem? – kérdezte újra Rose.

Harry vett egy mély levegőt és végül bólintott.

Rose Evans elmosolyodott, majd odahajolt hozzá és megölelte. Nem lebegett át rajta, mint egy közönséges kísértet, ugyanúgy viselkedett, mint egy élő ember, s ez megint majdnem rávette Harryt, hogy visszakozzon és kérje, hogy halasszák még el ezt a percet.

De végül mégsem tiltakozott. A szellem hátrébb lépett és mosolyogva nézett rá tovább.

- Isten veled, Harry! – köszönt el Rose Evans.

Harry behunyta a szemét.

- Diffindo…

Mikor kinyitotta, a tenyerében már nem volt semmi. A kicsi, gyerekes nyaklánc apró porszemekre esett szét és eggyé vált a levegővel. Senki sem állt előtte, Rose egyszerűen csak eltűnt, mintha sose lett volna.

Harry arcán csak ekkor csorgott le az első könnycsepp. Aztán leroskadt az eldöntött tükör szélére - Voldemort börtönére - kezébe temette az arcát és sírni kezdett.

 

 

 
TUDNIVALÓK
 
Hogy te is tudd az időt...
 
Hanyadika van ma?
2024. Május
HKSCPSV
29
30
01
02
03
04
05
06
07
08
09
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
01
02
<<   >>
 
Statisztika
Indulás: 2006-05-30
 
Lezárt szavazások
Lezárt szavazások
 
Társalgó
Név:

Üzenet:
:)) :) :@ :? :(( :o :D ;) 8o 8p 8) 8| :( :'( ;D :$
 

Hivatalos, hogy jön a Haikyuu!! Gomisuteba no Kessen movie! Magyar nyelvû plakát, magyar feliratos elõzetes!    *****    Todoroki Shoto Fanfiction oldal, nézzetek be és olvassatok! Új Shoto nendoroid blog az oldalon!    *****    A Múzsa, egy gruppi élményei a színfalak mögött :)    *****    Madarak és fák napjára új mesével vár a Mesetár! Nézz be hozzánk!    *****    Rosta Iván diplomás asztrológus vagyok! Szívesen elkészítem a horoszkópodat, fordúlj hozzám bizalommal. Várom a hívásod!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, egyéb épületek szigetelését kedvezõ áron! Hívjon! 0630/583-3168    *****    Ha te is könyvkiadásban gondolkodsz, ajánlom figyelmedbe az postomat, amiben minden összegyûjtött információt megírtam.    *****    Nyereményjáték! Nyerd meg az éjszakai arckrémet! További információkért és játék szabályért kattints! Nyereményjáték!    *****    A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?