Luthien Lovemagic Oldala

Angela arca teljesen elfehéredett, és remegni kezdett. Hiába mentette meg Pettigrew, nem akarta látni, nem akarta újra felidézni a történteket. Piton félreértette a lány reakcióját.
- Bántott Téged az a féreg? Én megölöm! – a férfi már indult is volna, de Angela visszatartotta.
- Nem bántott, igazat mond. Õ segített megszökni… Ne öljétek meg!
- Lehet, hogy most az egyszer jó cselekedetet hajtott végre, de Pettigrew egy gyilkos! Elárulta a barátaimat, és engem is! Ezért nincs bocsánat! – szólalt meg Sirius. – Ha Frics nekem szól, hogy Pettigrew áll a kapu elõtt, biztos megölte volna! De nem, õ Dumbledore-t értesítette elõbb, és a mi drága igazgatónk nem engedte, hogy végezzek azzal a patkánnyal…
Eközben Dumbledore is megérkezett a gyengélkedõre, kezében két pálcát is tartott. Az egyik elég rövid volt, így Angela rájött, hogy az Pettigrew-é.
- Angela, elmondanád, hogy menekültél meg Voldemorttól? Eddig nem akartalak kikérdezni, meg akartam várni, amíg rendbe jössz, de ez most sürgõs…
- Tudom, hogy itt van Pettigrew, Apa elmondta. És igen, nem hazudik, õ segített megszökni. Bellatrix Lestrange meg akart ölni, mikor Voldemort nem volt a fõhadiszálláson, de Pettigrew elkábította, kivitt a szobából, és a ház elõtt egy zsupszkulcsot is elhelyezett nekem…
- Akkor nincs ellenedre, ha behívom ide megbeszélni, hogy mit akar?
- Rendben van – sóhajtott fel Angela.
Az alacsony, kopaszodó, szõke férfi nagyon ideges volt, amikor meglátta Pitont és Siriust, még jobban reszketni kezdett.
- Pettigrew! A Nagyúr küldött? – kérdezte dühösen Piton.
Angela csak azt vette észre, hogy szerelme mélyen belefúrja a tekintetét a halálfaló szemeibe. Végül rájött, hogy legilimenciát alkalmaz.
- Nem! A Nagyúr Roxmortsba küldött, azzal a feladattal bízott meg, hogy nyomozzam ki, visszatért-e a lány, és hogy ellenõrizzelek Téged, Perselus! Könyörgöm, ne bántsatok, hallgassatok végig! – hadarta idegesen a férfi.
- Meghallgatjuk magát, mondja el, hogy miért jött! – Dumbledore hangja kizárólag nyugalmat tükrözött, ez Pitont és Siriust is feldühítette.
- Igazgató úr, ez a féreg már 15 évvel ezelõtt elárult minket! Nem bízhat meg benne!
- Azt egy szóval sem mondtam, hogy megbízok benne, de érdekel, mit akar mondani… Nos, hallgatjuk!
- Régen ostoba voltam! Hatalomra vágytam, amikor csatlakoztam Voldemorthoz, de nagyon megbántam! Nem akarom õt tovább szolgálni, nem akarok hozzá visszatérni! Bármit hajlandó vagyok megtenni! Abban bíztam, ha segítek ennek a lánynak, talán kegyelmet kapok!
- Te semmit sem változtál, Féregfark! Ezt is csak érdekbõl tetted! – rivallt rá Sirius.
- Nem, nem igaz! Én tényleg segíteni akartam, hiszen õ Lizzie lánya!
- Harry pedig Lily fia, mégis elárultad õt!
- Sajnálom! Hibát követtem el! De Dumbledore Pitonban is megbízik… Igen, tudom, õ már rég átállt a jó oldalra, a Nagyúr már rájött, hogy kémkedik, ezért nem mond el neki semmilyen információt! De Piton régen halálfaló volt, mégis megkegyelmeztek neki…
- Perselus bizonyította a hûségét…
- Én is bármit megteszek, bármit elmondok, amit tudok…
- Hajlandó vagy letenni a Megszeghetetlen Esküt? – kérdezte váratlanul Piton.
- Iii… Igen!
- Rendben van – szólalt meg újra Dumbledore. – Kap egy esélyt!
- Micsoda? – hördült fel Sirius.
- De vissza kell térnie Voldemorthoz! Elõtte azonban le kell tennie az esküt… Ha meggondolja magát, és mégis a sötét oldalon marad, megteheti, de akkor többé nem jöhet vissza ide. Voldemort parancsait teljesítenie kell, de elõbb értesíteni fog engem. Amikor tud, el kell jönnie jelentést tenni. És még valami… Meg kell esküdnie, hogy nem fog hazudni egyikünknek sem… Különben az eskü hatására meghal! Hajlandó ebbe az egyességbe belemenni?
- Igen.
Pettigrew letette a Megszeghetetlen Esküt Dumbledore-nak, de Sirius ezután is gyanakvóan méregette. Az eskü után az igazgató újra megszólalt.
- Perselus új emlékeket ad magának, az igaziakat pedig hozzáférhetetlenné teszi. Így Voldemort azt fogja látni legilimencia közben, hogy maga Perselusszal találkozott Roxmortsban, aki elmondta magának, hogy többé nem tér vissza Voldemorthoz. Azt kell állítania, hogy az utód életben van, de Angelát elrejtettük…
- Ne! Akkor Voldemort keresni fogja a lányomat!
- Amíg Angela a Roxfortban van, nem eshet baja! Azt is meg kell mondania Voldemortnak, hogy Harry valamilyen mágikus betegség folytán legyengült, így a közeljövõben kellene megküzdenie vele.
- Miért akarja siettetni a harcot? Harry még nem készült fel!
- Tévedsz, Sirius! Harry egyre erõsebb lesz, biztos vagyok benne, hogy az ereje vetekszik Voldemortéval. Megértette a feladatát, Pettigrew?
- Igen, igazgató úr.
- Rendben van, akkor távozzon. Ne felejtse el: Ha meggondolta magát, nem esik bántódása, amíg vissza nem tér ide! Perselus, kérem, kísérje ki, de ne bántsa!
Piton dühös arccal vezette el a férfit, de nem ölte meg, bármennyire is vágyott rá…

Angela pár nap múlva elhagyhatta a gyengélkedõt, de a barátai észrevették, hogy teljesen megváltozott. Már nem az a mindig vidám, optimista, bõbeszédû lány volt, akit megismertek. Inkább a magányt kereste, gyakran látták õt sírni. Mivel pont hétvége volt, nem kellett órákra menniük, Hermione és Ginny kitalálták, hogy megpróbálják õt felvidítani.
- Nézd, milyen szépen süt a nap! Menjünk, sétáljunk egy kicsit! Bimba professzor elsõ virágai nemrég nyíltak ki, és gyönyörûek!
- Menjetek nyugodtan, én inkább tanulok. Egy csomó mindent kell bepótolnom!
Az étkezésekre is alig lehetett lerángatni, és ha nagy nehezen leült enni, akkor is csak piszkálgatta az ételt.
Hétfõn átváltoztatástanon és SVK-n is csendben dolgozott, nem vettek észre rajta semmi furcsát. De amikor leértek a bájitaltanterem elé, és meglátták a mardekárosokat, a lány kikelt magából, rátámadt Crackre és Monstróra.
- Ti… Ti beszéltetek rólam Voldemortnak! Ezért megfizettek! Crucio!
Angela pálcájából piros fénysugár indult útjára, de egy kék fénycsóva hirtelen eltérítette, és az átok a falnak csapódott. Két erõs férfikar szorította le a lány kezeit, Angela rögtön megismerte Piton illatát.
- Ne csinálj õrültséget! Ha eltalálod õket, akár Azkabanba is csukhattak volna! Gyere! – azzal a tanár berángatta a tanterembe, és magukra csukta az ajtót.
- Miért avatkoztál közbe? Megérdemelték… - mondta sírva Angela.
- Nem éri meg, hogy bajba kerülj miattuk…
- Miattuk halt meg a kisbabánk! De úgy látom, ez Téged nem érdekel, hiszen õk a te szent mardekárosaid! – kiabálta a lány, és kiszaladt a terembõl.
Harryék próbálták megállítani, de nem foglalkozott velük, felrohant a hálótermükbe, végül átsírta az egész délutánt, nem volt hajlandó senkivel sem szóba állni.

Angela csak estére nyugodott meg, végül lement a klubhelyiségbe. A barátai nem hozták szóba a történteket, de a szemükben észrevette az aggódást.
- Ne nézzetek már rám így! Jól vagyok, csak nagyon dühös voltam…
- Mióta tudod használni a Cruciót? – kérdezte bátortalanul Hermione.
- Soha nem próbáltam, délután is csak elvesztettem a fejem. Csak kimondtam azt az átkot, ami hirtelen az eszembe jutott.
- Mibõl gondolod, hogy Crack és Monstro…
- Voldemort célzott rá…
- Akkor sem kellett volna rájuk támadnod. Fõleg nem egy fõbenjáró átokkal…
- Tudom…
- Piton többször keresett, beszélni akar Veled.
- Nem érdekel…
- Tudod, hogy nem bírom õt, de most még én is belátom, hogy nem csinált semmi rosszat. Téged akart megvédeni egy ostobaságtól… - mondta Harry.
- De meg sem bünteti õket… Nem is érdekli, hogy mit tettek…
- Tévedsz, megbüntette õket azóta…
- Akkor is… Nem érdekli, hogy mi van velem.
- Hogy a francba ne érdekelné?! Amíg a gyengélkedõn voltál, folyton ott ült melletted, látszik rajta, hogy õ is ki van borulva. A mai órán egyszer sem szólt be nekem… Szerintem most rögtön fel kéne keresned, mert nem ezt érdemli… - Harry már maga sem hitte el, hogy pont õ védi a tanárt, de nem kellett folytatnia, mert Angela felpattant, és kiment a klubhelyiségbõl.

A lány az alagsor felé indult, és bekopogott Pitonhoz. Amikor a férfi kinyitotta az ajtót, nagyon megdöbbent, már nem számított rá, hogy szerelme felkeresi õt. Behívta Angelát, és leültek a nappaliban.
- A barátaim azt mondták, beszélni akarsz velem – mondta hûvösen a lány.
- Igen. Nagyon rosszul esett, hogy azt mondtad, engem nem érdekel, hogy mi történt a gyerekünkkel. Nem hittem volna, hogy ennyire érzéketlennek tartasz…
- Nekem meg rosszul esett, hogy nem hagytad, hogy bosszút álljak azon a két szemétládán!
- Nem hagyhattam, hogy hülyeséget csinálj, mert… Szeretlek, Angela! És tudom, hogy borzalmas dolgokon mentél keresztül, de én is szenvedek! Csak együtt tudjuk túltenni magunkat ezen!
- De nekem nem megy! Akárhányszor becsukom a szemem, újra átélem… Én így nem bírok élni! – a lány sírva fakadt.
Piton magához ölelte, próbált erõs maradni, de az õ szeme is könnyes lett.
- Te sírsz?
- Nekem is vannak érzéseim…
- Ne haragudj, csak magammal foglalkoztam… Tudom, hogy Neked is nehéz!
- Nekem csak az a fontos, hogy egyszer újra boldog légy… Semmi más nem érdekel.
A férfi megcsókolta Angelát, majd a karjaiban vitte a hálószobába. Az ágyon fekve is magához ölelte, majd elkezdte simogatni, de hirtelen érezte, hogy a lány teste megfeszül, és remegni kezd.
- Ne haragudj, Perselus, de nem megy…
- Semmi baj, kicsim… nem akartalak bántani! Különben sem csinálhatnánk semmit, mert megígértem Dumbledore-nak…
- Azért ugye itt alhatok Nálad?
- Hát persze… Nem engednélek el…
Végül egymás karjaiban aludtak el.

A következõ napok eseménytelenül teltek el, Angela még mindig sápadt és szomorú volt, de már kevesebbet sírt, és több idõt töltött a barátaival. Lassan minden visszatért a rendes kerékvágásba, de azért a barátnõi mindig figyeltek arra, hogy a lány nehogy valamilyen ostobaságot kövessen el, igyekeztek minél több idõt vele tölteni. Draco egy darabig türelmes volt, de egyre inkább úgy érezte, hogy Hermione mellõzi õt. Újra felvette a régi stílusát, mindenkivel undokoskodott, még a barátnõjével is. Végül a lány megelégelte ezt, és ráförmedt a fiúra.
- Elmondanád végre, hogy mi a bajod? Úgy viselkedsz, mint akinek elment az esze!
- Nem, úgy viselkedek, mint akivel a saját barátnõje már nem is foglalkozik…
- Mii? Ezt most komolyan mondod?
- Igen! Én is sajnálom Angelát, meg aggódom érte, de ettõl függetlenül szeretnék néha egy kis idõt kettesben tölteni Veled!
- De hát szoktunk kettesben lenni!
- Persze, a könyvtárban, amikor együtt tanulunk…
- Jó, akkor mondd meg, hogy mit csináljak! Angie-nek szüksége van rám!
- Neki ott van Piton is! Én csak azt szeretném, ha néha újra elmennénk a Szükség Szobájába, és csak magunkkal foglalkozhatnánk…
- Rendben van… 6-kor ott találkozunk…
Végül az estéjük remekül sikerült, minden olyan volt, mint a kapcsolatuk elején, és végre Draco is megnyugodott…

Harryt nem zavarta, hogy Ginny kevesebbet van vele, hiszen neki is rengeteg dolga volt. Minden szabadidejében Dumbledore-ral gyakorolt, megfogadta, hogy amint lehet, bosszút áll Voldemorton. Miután megtanulta a Cruciót és az Imperiót, az igazgató utasítására a halálos átkot kezdte el gyakorolni. Az erejét továbbra is bogarakon próbálgatta, ezért még mindig voltak kétségei afelõl, hogy Voldemorton is tudja-e majd alkalmazni a tudását. Pár hét elteltével már az Adava Kedavrát is tudta használni, bár ezt nem szívesen tette meg, egyre rosszabbul érezte magát. Éjszakánként rémálmai voltak, amikben a meggyilkolt bogarak voltak a fõszereplõk.
„Kezdek bedilizni…” – gondolta magában reggelente, és már kezdte úgy érezni, hogy feleseleges gyakorolnia, amikor egy este minden megváltozott. Dudley újra levelet írt…