|
19.Egy borzalmas éjszaka
2007.02.08. 20:12
Lehet, hogy kicsit rövid lett, de így legalább ma kész lettem vele, remélem ennek örültök. A történéseknek azonban már nem hiszem, hogy fogtok, ez egy nagyon durva fejezet...:(
Angela teljesen kiborult, amikor az apja és a szerelme egymásnak estek. Próbálta őket leállítani, de nem is figyeltek rá, nem érdekelte őket, hogy vele mi van, csak azzal foglalkoztak, hogy kicsinálják egymást. A lány nem bírta nézni a verekedő szeretteit, ezért elszaladt. Futás közben hullottak a könnyei, és csak arra tudott gondolni, hogy mindentől a lehető legmesszebb tudjon kerülni. Észre sem vette, hogy Siriusék követik őt, igazából már nem is tudott magáról. Nem figyelt arra, hogy merre rohan, így hirtelen a birtok határán találta magát. Amikor kilépett az iskola kapuján, a bőre furcsán bizseregni kezdett. Rögtön eszébe jutott az az érzés, amit akkor érzett, mikor családi délutánjukat töltötték Roxmortsban, és úgy érezte, valami nekiütközik. Több ideje nem volt ezen gondolkozni, mert abban a pillanatban két csuklyás alak hoppanált mellette, és megragadta a karját. Mielőtt még elvesztette volna az eszméletét, hallotta az apja kiáltását, és érezte, ahogy dehoppanálnak vele.
Sirius ahogy magához tért, előrántotta a pálcáját, és Piton torkának szegezte.
- Te csaltad őt csapdába! A halálfalókhoz üldözted őket, csak hogy rajtam bosszút állj! – kiabálta vérben forgó szemekkel. – Adav…
Ebben a pillanatban két erős kar szorította le a pálcát tartó kezét.
- Sirius, ne legyél meggondolatlan! Ezzel nem segítesz a lányodon! – Dumbledore volt az, és próbálta megnyugtatni a férfit.
- Piton áruló! Angelát a halálfalók kezére játszotta! Én megölöm! Engedjen már el!
- Fogd már be, Black! Soha nem tennék ilyet Angelával, mert… Szeretem!
- Ne merészelj a képembe hazudni, azonnal mondd meg, hogy hova vitték őt!
A két férfi újra egymásnak esett, azonban Dumbledore leállította őket.
- PETRIFICUS TOTALUS! – Még egyikőjük sem látta ennyire dühösnek az idős varázslót. – Én azt hittem, mindketten szeretitek Angelát, és meg akarjátok menteni. Ez pedig csak úgy sikerülhet, ha legalább erre az időre összefogtok. Sirius, nekem elhiheted, hogy Perselus nem tehet arról, hogy a lányodat elrabolták. Már több mint egy hónapja jelentette nekem, hogy Voldemort el akar rabolni egy lányt, de az információk alapján úgy gondoltuk, hogy Ginny Weasleyről van szó. Nagyot hibáztunk, de most nem késlekedhetünk, ki kell szabadítanunk Angelát. Ha feloldom az átkot, legyetek szívesek nem egymásnak esni, inkább gyertek velem az irodámba, hogy kitaláljunk végre valamit.
Miután újra beszéd- és mozgásképessé váltak, Sirius menet közben megszólította az előtte haladó Pitont.
- Ha túl leszünk ezen az egészen, nem úszod meg ennyivel…
Dumbledore irodájában feszült volt a légkör, de az igazgató már annak is örült, hogy a két férfi csöndben marad.
- Perselus, kérlek, mondj el mindent Siriusnak Voldemort tervéről…
- Mondja el maga… - Dumbledore dühös pillantását látva mégis belevágott a magyarázatba. – Létezik egy ősi szertartás, amiről a Sötét Nagyúr nemrég értesült. Újra megkísérli elérni a halhatatlanságot, de ehhez egy utódra van szüksége. A szertartás sikere azonban az utód anyjától is függ, csak tisztalelkű nő lehet az illető, és ugyebár ilyet a Nagyúr a csatlósai között nem talál.
- Szóval Angelát… - vágott közbe Sirius.
- Ne szakíts félbe, Black. Igen, Angelát választotta. Egyszer azt mondta nekem, hogy a nő kiválasztásakor az is az egyik célja volt, hogy Potternek „befűtsön”. Ezt az igazgató úrral úgy értelmeztük, hogy Potter barátnőjét akarja elrabolni, ezért figyelmeztettük Miss Weasleyt. De úgy látszik a Nagyúr megtudta, hogy Potternek időközben lett egy „húga”…
- És mit akar vele csinálni?
- Mégis mit? Utódot akar tőle… Ezért kellene minél gyorsabban kitalálnunk valamit, és azt hiszem, tudom, hogy hova vitték. Angela kapott tőlem karácsonyra egy nyakláncot…
- Miért ajándékozol ékszert az én lányomnak?
- Mert szeretem…
- Ne merészeld még egyszer ezt mondani…
- Pedig fogom. Ugyanis nem csak egy nyakláncot kapott tőlem, hanem azóta egy gyűrűt is!
- SOHA! Ezt nem fogom megengedni! - azzal Sirius felpattant, és újra meg akarta támadni Pitont, de Dumbledore újra megfékezte.
- Perselus, mit kell tudnunk erről a nyakláncról?
- Elláttam egy olyan bűbájjal, ami alapján meg tudom találni, ha bajba kerül, ugyanis a párja nálam van. Azonban ez most nem működik, ezért feltételezem, hogy Angela a halálfalók főhadiszállásán van, azt ugyanis a Nagyúr feltérképezhetetlenné tette…
- Akkor mire várunk? Induljunk…
- Black, gondolod, hogy nem követtem volna őket rögtön, ha tehettem volna? Csak az a halálfaló tud odamenni, akit Voldemort hív, amúgy fogalmunk sincs, hogy hol van az a hely… Így meg kell várnom, amíg a Nagyúr magához rendel…
- De mi van, ha estig nem történik meg? Akkor elkésünk, és Angela… - Sirius megtörten a tenyerébe temette az arcát. – Az nem lehet, valahogy csak meg tudjuk menteni…
Angela akkor tért magához, amikor valaki durván talpra állította. Mikor kinyitotta a szemét, a világ legijesztőbb emberi arcát látta maga előtt. A férfi bőre hófehér volt, a szeme vörösben izzott, az orra lapos volt, mint a kígyóké.
- Nahát, Miss Black. Már nagyon vártam, hogy személyesen is megismerhessem. – Voldemort az állánál fogva felemelte a lány fejét.
- Eresszen el, maga féreg!
- Imádom, ha egy nő tüzes… És persze a külsejével is minden rendben, nagyon csinos… Crack, Monstro, a fiaitok nem tévedtek. Ha már agyuk nincs, legalább a látásukkal nincs probléma… Egészen kedvemre való… Jól tudom, hogy a drága kis Harry húgocskája lettél? Te vagy a híres Sirius Black lánya? Hmmm, a Black család utolsó sarjánál nehezebben választhattam volna előkelőbb származású lányt. Féregfark biztos rengeteget mesél majd neked az elkövetkező 9 hónapban az apádról… - az egyik alacsony, kövérebb halálfaló összerezzent.
- Mit akar tőlem? Semmit sem fog megtudni Harryről!
- Ugyan, kit érdekel most Potter? Sokkal kellemesebb és megtisztelőbb feladatot szántam neked… Te leszel a leghatalmasabb varázsló utódjának anyja… - azzal Voldemort durván magához szorította a lányt. – Elmehettek, Féregfark, Te vezesd vendégünket a szobájába… És Bella, ne legyél féltékeny, majd egyszer talán Te is sorra kerülsz… - a Nagyúr nevetve távozott.
- Nem hiszem el, hogy nincs semmi megoldás! – fakadt ki Sirius újra.
- Black, én bármit megtennék, hogy visszahozzam Angelát…
- Ne merészeld a nevét a szádra venni! Miattad rabolták el!
- Már mondtam: ha nem nyitsz ránk, akkor nem szalad el…
- Elegem van, maradjatok csöndben! Nem hiszem el, hogy az a legfőbb dolgotok, hogy veszekedjetek! – vágott közbe dühösen Fleur.
Sirius őt is értesítette a történtekről, de úgy döntöttek, hogy Harryéknek nem szólnak, hiszen még a végén valami meggondolatlanságot követnének el.
- Drágám, próbáld meg összeszedni magad, így nem jutunk semmire…
- Hogy szedjem össze magam, amikor lehet, hogy az a féreg pont most…
Piton ekkor dühösen belerúgott a falba, majd ő is leroskadt az egyik székbe, és onnantól kezdve csak a földet bámulta, nem szólt egy szót sem.
Egész éjszak az igazgatói irodában virrasztottak, Dumbledore nem volt hajlandó felügyelet nélkül hagyni őket, tudta, hogy Piton és Sirius is azonnal útnak indulna, hogy felkeressék Angelát. Ő viszont biztos volt benne, hogy meg kell várniuk, amíg Voldemort magához hívja Pitont.
Féregfark Angelát az egyik szobába vitte, és rázárta az ajtót. A lány gyorsan megállapította, hogy sehogy sem tud onnan kiszökni. „Akkor sem leszek az Övé! Úgysem szülhetek neki… Akkor inkább meghalok!” Elhatározta, hogy inkább végez saját magával, de nem talált semmi megoldást: a szobában nem volt egy éles eszköz sem, más módszerre sem volt lehetősége. Féregfark hamarosan visszatért egy tányér étellel, Angela már reménykedett, hogy az egyik evőeszköz segítségével megölheti magát, de erre sem volt lehetősége, ugyanis a halálfaló megvárta, míg befejezte az evést, és rögtön elvitte a tálcát. Angela tehetetlen dühében sírva fakadt, majd hamarosan el is aludt. Arra ébredt fel, hogy valaki belépett a helyiségbe. Féregfark volt az, és valamilyen ruhát tartott a kezében.
- Ezt vedd fel!
- És ha nem? Akkor mi lesz? Megölsz?
- Jobb szeretnéd, ha a Nagyúr, vagy én öltöztetnélek át? A Nagyúr öt perc múlva érkezik, nagyon ajánlom, hogy addig vedd fel a ruhát…
Angela úgy döntött, hogy jobban jár, ha magától veszi fel az egyszerű fehér anyagot, az engedelmessége talán elvonja Voldemort figyelmét, és lesz egy kicsi esélye menekülni. Ez azonban csak egy hiú ábránd volt, az érkező férfi rögtön magukra zárta az ajtót, ahogy belépett.
- Csak nem sikerült máris betörni téged? – a férfi durván megfogta a lány kezét, aki rögtön megpróbált kiszabadulni a szorításból. – Á, szóval még mindig próbálsz küzdeni ellenem. Ostoba vagy, mint az a véráruló apád. De ezt még hajlandó vagyok elnézni, nem büntetlek meg. Feküdj az ágyra!
- NEM! – a lány megpróbált elszaladni, bár tudta, hogy felesleges, hiszen nem jut sehova. Voldemort hamar el is kapta, majd durván az ágyra lökte, és ráfeküdt.
Az ezután történtekből csak halvány rémképek maradtak meg Angela emlékeiben, arra sem emlékezett, mikor vesztette el az eszméletét.
- Ne aggódj, te kis liba, nem lesz részed több ilyen élvezetben, ugyanis megbűvöltelek. Az utódom már benned van… - mondta Voldemort, majd távozott.
A lány undorítónak és mocskosnak érezte magát, csak az járt a fejében, hogy meg akar halni. A sokk miatt csak később vette észre, hogy ömlik belőle a vér, és hogy szinte elviselhetetlenek a fájdalmai. Már órák óta feküdt magatehetetlenül, amikor hirtelen kivágódott a szoba ajtaja, és Bellatrix Lestrange rontott be rajta.
- Végre megtaláltalak, te fattyú! Nem engedem meg, hogy egy ilyen véráruló szülje meg a Nagyúr utódját! Adava…
Angela meg sem próbált védekezni, örült, hogy véget érnek a szenvedései, de a halálfaló hirtelen összeesett, az ajtóban pedig Féregfark állt.
- Itt az idő, menekülj! A Nagyúr nincs a házban, gyorsan kiviszlek, a kastély előtt van egy zsupszkulcs, azzal eljutsz Roxmortsba!
- Miért segítesz nekem? Ez biztos egy csapda!
- Én már életem végéig halálfaló leszek. Elárultam a barátaimat, de Elizabeth-nek soha nem tudtam volna ártani, és Te az ő lánya vagy! Az anyád volt a legjobb ember, akit valaha is ismertem, tartozom ennyivel az emlékének! De most menj, itt egy üveg erősítőfőzet, ezzel lesz erőd visszajutni a Roxfortba.
Angela nem habozott tovább, de nem azért menekült, hogy az életét mentse, hanem azért, mert még utoljára látni akarta szerelmét, akinek a gyermekét eddig a szíve alatt hordta.
Nagy nehezen odavonszolta magát a zsupszkulcshoz, ami újságpapírnak volt álcázva. Ahogy megérintette, érezte a hirtelen rántást, majd a következő pillanatban az egyik roxmortsi utca porában feküdt, és újra elvesztette az eszméletét. Még az öntudatlanság állapotában is érezte, hogy valaki felemeli a földről, aztán elrepül vele…
Az ájult lányra Madam Rosmerta talált rá, aki még emlékezett rá, hiszen Angela rengeteget ült nála nyáron barátaival, így azt is tudta, hogy a lánynak a Roxfortban lenne helye. Magához hívta a seprűjét, és azon vitte el a roxmorti birtokig. A faluban ő volt az egyetlen, aki ismerte az iskola kapuja kinyitásának módját, így azonnal a gyengélkedőre vihette a még mindig eszméletlen Angelát. Menet közben találkozott Minerva McGalagonnyal, aki azonnal elindult, hogy szóljon Dumbledore-nak. Igencsak meglepődött, amikor meglátta kollégáit az igazgatói irodában.
- Dumbledore professzor…
- Parancsoljon, Minerva!
- Madam Rosmerta az előbb érkezett meg a kastélyba…
- Most nem érek rá az ételrendeléssel foglalkozni, kérem, szóljon neki, hogy valamikor megkeresem őt.
- Nem az ételek miatt jött. Az ájult Angela Blacket hozta magával a faluból…
Ebben a pillanatban Perselus Piton és Sirius Black egyszerre pattant fel, és egymást löködve rohantak a gyengélkedő felé…
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
