Luthien Lovemagic Oldala

Szerzõ megjegyzése: A Griffendél klubhelyiségben elszabadul a pokol, szinte szó szerint. Mi a fészkes fenét keresnek halálfalók, házasok, és hollóhátas(ok) a Griffendél-toronyban? Ez a történet Daisy kihívására íródott. A bétázásért köszönet Solenának!

Egy képtelen tréfa, és két titok

Neville mögött becsukódott a szobaajtó. A hirtelen jött sötétben elõször nem látott semmit, de amikor pálcájával fényt varázsolt a helyiségbe, és körülnézett, szeme nagyra tágult ijedtségében. Felsikoltott. Mögötte Luna lépdelt, aki megtorpant a hirtelen sikoly hallatán.

- Mi tör… - de a mondatot nem fejezte be, mert szava elakadt a hihetetlen látványtól.

A Griffendél klubhelyiségét átkok fényei szelték át, kiáltások és csörömpölés zajával vegyülve. Harry, Hemione, Ron, Ginny és a DS többi griffendéles tagja küzdött legalább tíz halálfaló ellen. Köztük volt Bellatrix Lestrange és Lucius Malfoy is. Neville szívébe elszántság költözött és Lunával egyszerre vetették magukat a harcba.

- Stupor! – Kiáltották egyszerre. Ez mindenkit váratlanul ért, de fõleg a halálfalókat, így kettõ ki is dõlt közülük.

- Jókor jöttél Neville. Már azt hittük fel sem ébredsz a lármára – mondta Harry hálásan mosolyogva.

- Most nincs idõ a csevegésre! – Kiáltott rájuk Hermione, kissé bosszúsan.

- Jól van, na! Kötözzük meg õket – javasolta Harry és már lövelltek is ki a kötelek a pálcájából a két ájult halálfaló felé, szorosan megbéklyózva õket.

Eközben a többiek továbbharcoltak Ronnal az élen. A vöröshajú fiú olyan gyorsan mozgott, hogy Harry szinte megbabonázva nézte. Eközben Luna még egy halálfalót leterített és megkötözött.

- Vigyáz Harry!- Kiáltotta Neville, de már késõ volt, a felé szálló kábító átok eltalálta, és a sikerrel járt halálfaló már meg is kötözte az ernyedt testet. A kandalló felé vonszolta, hogy a hopphálózaton keresztül elmeneküljön vele, de Neville és Hermione közösen felé küldött petrificusa megállította, és elvágódott, mint egy zsák. Az alélt Harryt az egyik kanapéra fektették, a pórul járt halálfalót pedig megkötözték. Már csak két betolakodó maradt. A gyerekek sarokba szorították õket, és mindenre elszántan rájuk emelték pálcáikat. Ekkor a még talpon maradt Lucius és Bella kétségbe esetten összenéztek.

- Ajaj, tesó – szólalt meg Lucius – Ennek már fele sem tréfa!

- De nem ám – szólalt meg Bella.

A gyerekek értetlenül néztek össze, de a pálcáikat nem engedték le. Elõször Ron találta meg a hangját.

- Mi a fészkes fene folyik itt? – Kérdezte ingerülten.

- Fogalmam sincs – válaszolta Hermione.

De több beszédre nem volt idõ, mert a két elõttük álló alak teste furcsa transzformációba kezdett. A hajuk elõször megrövidült, majd vörös lett és rövidesen szeplõs arcuk is elõtûnt.

- Fred! George! – Kiáltotta Ginny megkönnyebbülten – Mit kerestek ti itt?

- Boldog április elsejét! – Kiáltották azok kórusban.

- Még hogy boldog! Majd adok én nektek! – Kelt ki magából Hermione, és kergetni kezdte az ikreket a Griffendél klubhelyiségében.

- Mi folyik itt? – Kérdezte a még kicsit kótyagos Harry.

De nem kellet mondani semmit, mert a többi „halálfaló” teste is változni kezdett.

- Á, gondolom ebben az ikrek a ludasak? – Kérdezte Harry az arcán mosollyal.

- Ti teljesen megvesztetek! Semmirekellõk! – Tajtékzott Hermione – Megérdemelnétek egy alapos verést.

- Nyugi kedves sógornõnk! Csak beugrottunk gratulálni az újdonsült Mrs. Weasleynek – mondták kórusban az ikrek, kaján vigyorral a képükön.

A klubhelyiségre kínos csend telepedett. Hermione Ronnal együtt elsápadt és megmerevedett. Harry is hasonlóan reagált barátai reakciója láttán, és kérdõn nézett hol az ikrekre, hol Ronra és Hermionéra.

- Ron, igaz, amit mondanak? – Kérdezte Ginny.

- Igen – válaszolta Hermione halkan.

- De mikor? – Kérdezte Harry.

- Jobb lesz, ha leülünk – mondta Ron.

Azzal levették a köteleket a még megkötözött társaikról és leültek egy-egy fotelbe. Pár pillanat múlva Hermione kezdett el mesélni.

- Hát az úgy volt – kezdte kissé bátortalanul, mire Ron bátorítóan megszorította a kezét –, hogy a Minisztériumban történtek után sokat beszélgettünk Ronnal és rájöttünk, mit érzünk egymás iránt, és minden annyira felgyorsult… - itt megakadt és szomorúan lehajtotta a fejét. Helyette Ron folytatta.

- Nem tudtuk mit hoz a jövõ, ezért magunk sem tudjuk, mi vezérelt, lehet, hogy az állandó életveszély, lehet, hogy más, de amikor augusztusban Hermionénál voltam vendégségben, egyik nap elmentünk a közeli templomba, és összeházasodtunk… - fejezte be, és õ is lehajtotta a fejét.

Ismét csend telepedett a klubhelyiségre, amit Harry szemrehányó hangja tört meg.
- Mikor akartátok ezt közölni velem? Mitõl féltetek? Netán attól, hogy ellenezni fogom, vagy nem egyezek bele?! Tudhatnátok, hogy én mindenben mellettetek állok! – Lett egyre hangosabb és csalódottabb a fiú hangja.

- Sajnáljuk Harry! Minden olyan hirtelen történt. Fel sem eszméltem és máris Mrs. Weasley voltam. Kérlek, ne haragudj – mondta Hermione szipogva – Tudod, teljesen összezavarodtunk, nem biztos semmi, és lehet, hogy csak pár pillanat adatik meg, utána mindennek vége, és történik valamelyikünkkel valami, és… - de nem tudta folytatni, mert a könnyektõl elfúlt a hangja.

A csend újra tapinthatóvá vált, amelyet csak Hermione hangos zokogása tört meg. Harry nem tudott megmozdulni, sem megszólalni. Ron átölelte a lányt, de nem tudta megnyugtatni.

- Sajnálom. Nem tudtam – szólalt meg Harry nagy nehezen – Csak magamra gondoltam, a saját fájdalmamra, és semmi másra. Nem tudtam, hogy így éreztek – ölelte át mindkettejüket.

- Tényleg nem zavar? – Kérdezte Ron felélénkülve, és Hermione is bátortalanul elmosolyodott.

- Persze, hogy nem zavar. Már rég össze kellett volna jönnötök – lelkendezett Harry.

- Hát ti aztán nem vagytok semmik. Fogtátok magatokat, be a templomba, és csak úgy egybe keltetek. Bátor vagy, Roncimonci – vigyorgott Fred.

- Te errõl honnan tudsz? – Kérdezte Ron felháborodva.

- Hát Dumbledore megkért, ha ráérünk, vigyázzunk rátok, amolyan külsõs megbízatás – felelte kajánul George.

- Ti követtetek – mondta Ron mérgesen.

- Igen, mert anyáék, és a Rend nem akarja, hogy a történtek után bajotok essen – mondta Fred vidáman.

Hirtelen mindenki Hermionéra nézett, aki egy bizonyos pontra meredt kitartóan.

- Luna, te hogy kerülsz ide? – Kérdezte Hermione döbbenten.

- Hát az úgy volt – kezdte Neville rákvörös arccal -, hogy együtt aludtunk - fejezte be.

- Igen – mondta kurtán Luna – Hm… Nagyon kényelmesek a griffendéles ágyak.

- Ti együtt… szerelmeskedtetek? – Kérdezte Harry akadozva, értetlenül.

- Bocs, Harry, e-elcsórtam a-a k-köpenyedet, és becsempésztem Lunát a hálókörletünkbe, de már visszaraktam a helyére. Azért mentem olyan korán lefeküdni. Összehúztuk szorosan a függönyt, hangtompító bûbájt helyeztünk az ágy köré. És hát… - akadt meg Neville – Vissza akartam kísérni Lunát a Hollóhát-toronyba, de a harc miatt nem tudtam kicsempészni – fejezte be Neville a mondókáját, amit döbbent csend követett. Amit egy lágy férfihang tört meg.

- Úgy látom, most már minden titokra fény derült, ideje aludni térnetek – mosolygott félhold szemüvege mögül Albus Dumbledore.

- Igazgató úr – mondták kórusban a megszeppent gyerekek.

- Megnyugodhattok! Nem kaptok semmilyen megrovást, de legközelebb Mr. Longbottom – Neville behúzta a nyakát –, keressenek egy diszkrétebb helyet az együttlétre – mondta Dumbledore egyre szélesebben mosolyogva – Majd el felejtettem. Mr. Weasley küldök egy baglyot a szüleiknek, meg kell beszélniük a történteket.

- Igen, uram! – Mondta a két gyerek beletörõdve.

- Úgy látom, végeztünk is. Miss Lovegood, Fred, George, jöjjenek velem. A többieknek jó éjszakát.

Azzal mind a négyen elhagyták a griffendél klubhelységét. Luna elindult a hálókörletébe, az ikrek és Dumbledore pedig a Tiltott Rengetegben lévõ hoppanálási pont felé. A klubhelyiségben maradt griffendélesek elkezdtek visszaszállingózni szobáikba, és hamarosan kellemes álomba zuhantak.

VÉGE