5. Fejezet - A másik eskü

Még egy másodperc sem telt el, Harry pálcája kirepült gazdája kezéből. Igazán váratlanul érte a lefegyverzés, így még védekezni sem volt ideje. Csak állt ott pálca nélkül, de közben arra gondolt, hogy ha kell, akkor saját kezével próbálja megölni Pitont.
- Mutasd magad, te gyáva! – sziszegte a fiú.
- Ülj le Potter! – szólt Piton hangja.
- Miért tenném? Hogy még könnyebb dolgod legyen?
- Azt mondtam, ülj le! – kiáltotta Piton. – és ne törd a fejed, semmi ostobaságon!
Miközben Harry kitapogatta a széket, tovább fűzte a szót.
- Miért nem mutatja meg magát a „tanár úr”? Talán nem kíván a szemembe nézni? Miért is csodálkozok, hiszen maga egy aljas áruló!
- Fogd be a szád! Ne beszélj olyanról, amiről fogalmad sincs!- Hallatszott a sötétből Piton ingerült hangja.
- Mi a baj Pipogyusz? Miért nem végzel végre James Potter fiával? Mégis gyáva vagy? Az uradra hagyod a piszkos munkát?- Harry kitartóan meredt a sötétségbe és fellángolt benne a gyűlölet. Arra számított, hogy Piton bármelyik pillanatban megtámadhatja őt, és ő tehetetlen lesz a pálcája nélkül.
- Ne hergelj tovább kölyök! Beszédem van veled és te végig fogsz hallgatni! – mondta Piton emelt hangon.
- Mit hallgassak végig? Azt, hogy hogyan fogsz végezni velem? Vagy, hogy miért lettél áruló, és miért kellett meggyilkolnod Dumbledore professzort? – kiabálta bele Harry a semmibe. Elhatározta, hogy nem hagyja magát, és az utolsó erejéig küzdeni fog.
- NEM…Vagyok…Áruló! – sziszegte Piton, minden egyes szónak nyomatékot adva. – Bármennyire is nehéz megérteni azzal az öntelt és naiv fejeddel, de a történtek ellenére, még mindig egy oldalon állunk! – mondta érzelmek nélkül.
- Hazudsz!- Kiáltotta Harry – meggyilkoltad őt, pedig vakon bízott benned! Aljas gyilkos!! Hogy bírtál a szemébe nézni, és egyszerűen megölni? Ott voltam, Mindent láttam! Nem tagadhatod le! – Harrynek hirtelen bevillant Piton arca, ahogy álmában látta, az arc, amely szomorúságot tükrözött. De megrázta a fejét, attól tartva, hogy a férfi belelát a gondolataiba.
- Nem tehettem mást! – mondta minden megbánás nélkül Piton. – meg kellett esküdnöm, hogy megteszem, de nem úgy van, ahogy gondolod! – Hangja itt furcsán csengett.
Harry is észre vette a hangsúlyváltást, de nem érdekelte! Nem akart hinni volt tanárának.
- Tudom, kinek esküdtél! Malfoy feleségének Narcissának. Tudok rólla, hogy törhetetlen esküt tettél, hogy megvédd Dracot!
Hallgatás következett, aztán:
- Nem tudom, honnan jutott ez tudomásodra, de most nem ez a lényeg, mert igazad van. De figyelj rám Potter! Nem csak neki tettem esküt! A Narcissának tett eskümben nem az állt, hogy végezzek Dumbledorral, hanem hogy elvégzem Draco helyett a feladatát, ha ő nem képes rá. A másik személy, akinek esküt tettem, az maga Dumbledore volt! Ő volt az első, ezért neki tartoztam a szavammal! Egyszerre csak egyvalakinek tehet ilyen esküt a varázsló!
- Hazudsz! – Ordította Harry és felpattant a székről. Nem tudta, hol van Pontosan Piton, mert állandóan változtatta a helyét. Az égvilágon semmit sem látott, mert vaksötét volt az egész szobában. Csak állt ott, és szemeit meresztve kereste a férfit.
– Azt gondolta „az okklumencia professzora”, hogy ezt beveszem? Add vissza a pálcám, és teszteld le, mennyire hiszek neked! - Közben újabb emlék jött elő. Azt hallotta, amit Hermione mondott Dumbledore és Piton vitájáról, de nem akart lecsillapodni. Nem akarta elhinni, hogy ez az egész egy elkerülhetetlen terv része volt.
- Hidd el Potter, - A férfi hangja még mindig követhetetlen volt. Dumbledorenak megvolt rá az oka, hogy miért bízik bennem. Az eskü, amit tettem, arról szólt, hogy szükség esetén végeznem kell vele, hogy továbbra is megbízzon bennem a másik oldal, és hogy Draco megmeneküljön. Tudhatod, hogy egy gyerek életét sokkal fontosabbnak tartotta a sajátjánál. Ezek ellenére, még nem jött el az ideje, hogy megtudd az összes részletet. – Piton hangja időközben megállt és őszintén csengett.
Harry megrémült, nem akarta, hogy ez az egész igaz legyen, de nem vehette semmibe Dumbledore üzenetét. Nem tudott megszólalni, nem tudta mit higgyen.
- Persze senki más nem tudott a tervről, igaz? – kérdezte aztán gúnyosan.
- Ebben már megint tévedsz Potter. – Szólt a sötétből a férfi, hangja cinikusan szólt. – Kérdezd meg a vérfarkast! – sziszegte – azóta még McGalagony is be lett avatva.
- Tehát ezért hoztak engem az iskolába, hogy találkozzunk. Ezért bíztatott Remus, hogy most nem figyelnek rám a tanárok, úgyhogy nyugodtan kószáljak… - elhallgatott. – De miért tette? – Fakadt ki, és úgy érezte, hogy menten szétrobban a feje. Egyre inkább rátelepedett a nyomasztó sötétség.
- Tudta jól, hogy nem fogod megérteni, és megpróbálnád megakadályozni. De amit mindenképpen tudnod kell, hogy mindezt azért tette, hogy téged megvédhessen, és segíthessen. Mondott még valamit, amit nem értettem, de tudom, hogy nem is kell értenem. Nekem nem. Azt mondta, hogy így talán még titokban maradhat egy ideig a terved. Úgy hitte, hogy te tudni fogod mire gondolt, és elég, ha csak az tudja, akit te magad avatsz be. – Harrynek bevillant valami, ami nyomban eltörölte kezdetleges nyugalmát.
- Te uszítottad a szüleimre Voldemortot! Tudni akarom, hogy mi az, amiért Dumbledore megbízott benned, és mi az, amiért nekem kellene!?
- Használd végre az eszedet Potter – Piton itt már kezdte türelmét veszteni. Még sosem fordult elő, hogy így elbeszélgetett volna, diákjaival, és már idegesítette a helyzet. – Szerinted miért nem mondta el neked ez idáig Dumbledore? Talán, mert nem tartozott rád! Senkinek nem mondta el, és még nem is jött el az ideje, hogy bárki is megtudja! Csak annyit mondhatok, hogy csillapodjon a „tudásvágyad,”- szólt barátságtalanul – hogy mindenképpen meg fogod tudni!
- És miért jött vissza a „tanár úr?” Csak hogy mindezt tudassa velem?
- Pontosan. Az ő kívánsága volt, hogy ezt tudassam veled… - hirtelen közvetlen közelről hangzott fel a hangja. Harry összerezzent. Újra a kezében érezte pálcáját.
- Lumos – Suttogta, mire halvány fény gyúlt a pálca végén. A hirtelen jött fényesség elvakította, de pár másodperc múlva, már sejteni kezdte volt tanára alakját. Amit felfogott, mozgása láttán, hogy a férfi valószínűleg sebesült.
- Most menj Potter! Ha ismét látni kívánsz, csak keress fel! – hangja viszont nem arról árulkodott, hogy sebesült lenne. Ez a régi Piton közönyösen gúnyos hangja volt.
Harry nem válaszolt, csak megkereste az ajtót, és amilyen gyorsan csak tudta, elhagyta a szobát. Rohant egészen a Griffendél toronyig. Útközben nem találkozott senkivel, egyedül a falakon lógó festmények pislogtak rá álmos tekintettel. Tudta, hogy már késő van, hányingere támadt a kimerültségtől. Nem látta értelmét, hogy most rátörjön McGalagonyra kérdéseivel, ígyhát ágyba bújt. Még megpillanthatta a nap első sugarait, mikor elaludt.

következő fejezet