1. fejezet- A Gyűrű
 

Három hete tart a nyári szünet, éjjel kettő körül jár, a Privet Drive 4-szám alatti házban mégsem mindenki alszik.
Harry Potter még ébren van. A Nyitott ablakból nézi a csillagokat, melyek úgy ragyognak a tiszta égbolton, mintha csak vigasztalni szeretnék a 17 éves kamasz fiút. Még a szél is dalra fakadt…
 

- Mi ez?- kapta fel fejét.

Szíve összeszorult, mert úgy tűnt csak képzelődött. Egy pillanatig úgy hallotta, mintha a szél dalához egy ismerős hang is társult volna.

– Fawkes?- De tudta, hogy ez lehetetlen, és ez csak tetézte rosszkedvét. Csendesen elfordult az ablaktól, odasétált az ágyához, amelyen legjobb barátja, Ron levele hevert, felvette:

 Átfutotta újból a levelet. Az utazást biztos megoldod! -írta barátja.
Tudta mire gondol, hiszen már tud hopponálni. Tavaly még nem tudott, ezért maga Albus Dumbledore jött el érte a Privet Drivera. Akkoriban nem hitte, hogy az igazgató meg fog jelenni náluk, de mostmár biztos volt, hogy nem látja és nem hallja többé azt az embert, akit az emlékezete óta a legjobban szeretett, becsült, és akihez a legjobban kötődött. És most, hogy meghalt… Az utóbbi időben, csak eddig a gondolatig jutott. Nem volt rá képes, hogy elfogadja a tényt. Egy darabig csendben állt, meg sem mozdult, aztán:

- Ma délután indulunk Hedvig!- Már nagyon várta, hogy lássa két barátját, ezért döntött úgy, hogy elfogadja Ron ajánlatát, és rögtön él is vele.

-Szeretnél előre menni? -a madár könnyeden huhogott.

- Akkor vidd el ezt a levelet Ronnak!

Azzal rákötöttem válaszát, baglya lábára.

Csak akkor vette észre, hogy mennyi az idő, mikor Hedvig eltűnt az éjszakai égen. Ágyba bújt, levette szemüvegét. Könnyek szöktek a szemébe, mert szemüveg nélkül egy pillanatig látni vélt valamit, ami nem lehetett igaz.Fájdalma elhalványította a főnix képét, s könnyei kicsordultak.

Mikor másnap reggel felébredt, szörnyen érezte magát. Rosszabbat már nem is álmodhatott volna! Újra álmodta az igazgató halálát, de most nem volt ott más, mint Dumbledore, Piton és Harry. Mikor Piton kimondta a halálos átkot, és a férfi lezuhant, Harry ránézett Pitonra és könnyei mögül rámosolygott, aztán közelebb lépett és… Piton eltűnt. Ekkor ébredt fel, összezavarodva. Nem értette mi volt ez az álom, annál inkább, mert eszébe nem jutna Pitonra rámosolyogni, mégha az élete is függene tőle. Ráadásul tavaly még azt is megtudta, hogy miatta haltak meg a szülei.

– De akkor mégis mi volt ez az álom?- suttogta maga elé.
Két órával később, már mindent összepakolt, mindene a ládában hevert. Erre a gondolatra keserűen elmosolyodott.

– Hiszen úgysem megyek vissza Roxfortba- gondolta. -Ideje elbúcsúznom Vernonéktól.- Ebben a pillanatban kinyílt a szoba ajtaja, és belépett rajta Petunianéni.

-Ah… Már összecsomagoltál?- kérdezte

-Igen. -Hangzott a tömör válasz.

-Harry!- szólt tőle szokatlan hangon Petunia. „mi lehet ez a hangjában?”- már nem jössz vissza többé?-Kérdezte csendesen.

-Nem, Valószínűleg nem- válaszolt a fiú.

-Akkor épp ideje, hogy ezt átadjam neked! –nyújtotta felé kezét a nő. Látta, hogy Harry kérdően nézett rá, így hát folytatta.

– Édesanyádé volt.- Mikor Harry elvette, hirtelen megostromolták az elfojtott érzései, amelyeket kénytelen volt elnyomni hosszú évekig. Érezte, hogy nem sokáig bírja már.

– Köszönöm! -nyögte –Hát akkor Isten veletek!
Ekkor olyan váratlan dolog történt, amit soha nem gondolt volna. Petunia odalépett hozzá és átölelte.

– Vigyázz magadra, hallod? Harry Nagyon vigyázz magadra!- A nő, mintha ebben az egy ölelésben akarta volna bepótolni az elmúlt éveket. A fiú most elősször érezte, hogy aki ott öleli őt, valóban a nagynénje.
–Köszönöm, Vigyázok- mondta végül, és elfordult a nőtől, mert már nem bírta tovább. Petunia csendben távozott. Harry most nézett rá elősször édesanyja gyűrűjére könnyei mögül.

Ahogy ott állt, és nézte tenyerében az elegáns kis ékszert, megdobogtatta a szívét, mert ekkor egy arc jelent meg szemei előtt. Ginny Weaslyé.

 
következő fejezet