Csendes, őrült ének

Ne fuss előlem, világ!
Ha kell, visszajövök a síron át,
Egy lázas éjen visszaszállok
És mindent kikiáltok:
Miért tetted ezt, világ?
Hát nincs benned egy szikra jóság?
Ó, hogy ezt kell tennem!
De nem lehet másként, vissza kell fizetnem
Mindent, mindent, az összes könnycseppet,
Mit elkezdtél, nekem kell befejeznem.
Mi éltet még? Az akarat és a bosszúvágy,
Ez rángat ki a koporsóból minden éjszakán.
Nem tudhatod, hányszor akartam
Elaludni, örökre, halkan,
Nem! Így nem szabad,
Élnem kell, akkor is, ha a szívem megszakad,
A puszta létem is fájdalmat okoz
S én vagyok, kinek legjobban fáj a rossz.
Én leszek az,
Kire kegyetlen boszzúm lecsap,
Én, én, engem öl meg,
Mi téged pusztít el végleg,
Megsemmisülünk, együtt, az örök tűzben,
De új hajnal, új valóság ismét éltet,
Újrakezdjük, mit elrontottunk,
Nem lesz több gyászos sirámunk.
De addig még százszor megsebezzük egmást,
Míg nem tudjuk kiáltani: ó, úgy fáj!
Megtorlunk minden sebet, minden gyilkos ölelést,
Míg el nem apad a kiömlő vér,
S akkor, egyszer talán
Őrült lelkem megpihen, nem kerget tovább.



by Silme Betty

következő