Arra ébredt, hogy iszonyatosan fáj a nyaka. Lassan, hogy minél kevesebb fájdalommal járjon, kihúzta magát. Igyekezett kipislogni a szeméből az álmot, aztán körülnézett. Megnyugodott amikor látta, hogy Potter békésen alszik a kanapén. Mielőtt elindult a konyhába, hogy készítsen magának egy csésze kávét, közelebbről is szemügyre vette. Egyenletesen lélegzett, arca kicsit kipirult az alvástól.

Konyhában egy csészébe töltötte a tegnapról megmaradt kávé maradékát, és egy bűbájjal felmelegítette. Nekidőlt a konyhaasztalnak, és elgondolkodott a napi teendőin.

Lassan kortyolgatta a rendkívül erős kávét. A délutánra Potter talán már rendbe jön annyira, hogy végre elbeszélgethet vele arról, honnét szedte azokat a bájitalokat, amiket szedett.

A gyűlésre amúgy sem volt kedve elmenni. A sors iróniája… inkább itt marad Potterrel, csak ne kelljen a gyűlésre mennie. Majdnem elnevette magát a dolgon - de csak majdnem. Sosem gondolta volna, hogy épp leginkább gyűlölt diákjának szeretné a gondját viselni, megtanítani az okklumenciára. Felfoghatatlan.

Lenézett a kávéja maradékára, és valami szokatlan érzés kerítette hatalmába. Miért iszik kávét? Mindig teát szokott… legalábbis valami belső hang azt súgta.

Hirtelen olyan érzések öntötték el, amelyeket már régen tapasztalt… Lily mondta mindig, hogy szokjon le a kávéról.

Perselus azon kapta magát, hogy elcsodálkozik a saját gondolatain. Szinte sosem állt szóba Lily Evans-szel! Aztán homályosan derengeni kezdett, hogy mintha beszélgetett volna vele - de nem erről. Arról, hogy gyermekük lesz… Perselus nyelt egyet, ahogy kezdett emlékezni rá, mit álmodott.

Olyan idegen érzések voltak, de mégis ismerősek. Lily - ahogy a szemébe néz, és közli vele, hogy gyermeket vár…

BAMM!

Perselus annyira megijedt, hogy majdnem elejtette a csészéjét. Mintha valami összetört volna a nappaliban…

Potter! 

Lecsapta a csészéjét az asztalra, és már rohant is ki a konyhából.