1. fejezet: Kegyetlen igazság
Miután felkelt, Harry első útja a konyhába vezetett, ahol már várta a reggeli. Leült a nagy kerek asztal mellé, és mosolyogva tekintett a konyha felé. Kezébe vette a pirítós kenyeret, majd falatozni kezdett a tojásrántottából. Nem sokkal később a konyhából kilépett egy vékony fiatal nő, szép vörös hosszú haját a fülé mögé simította, majd mosolyogva leült Harryvel szembe.
- Jó reggelt, Harry! Ugye jól aludtál? – érdeklődött, aztán a két pohárba tejet öntött.
- Neked is jó reggelt, anya – válaszolt Harry, majd még hozzátette: - Igen, jól aludtam. Viszont még tegnap úgy volt, hogy apa hazajön, és beszélünk.
- Nagyon későn ért haza, és nem akart felébreszteni, mert már mélyen aludtál. Különben is, ő is nagyon fáradt volt, mert Albus, tudod, megkérte, hogy vállaljon állást Roxfortban – Harry felé nyújtotta a poharat, aki elfogadta –, folyamatos megbeszéléseken vesz részt, és tegnap is egy ilyen megbeszélés volt.
- Tudom – morgott Harry. – El sem tudom képzelni, hogy valaha a tanárom legyen az apám…
Lily megvonta a vállát, és továbbra is mosolyogva nézett fiára.
- Meg fogod szokni, ne aggódj. Rendes tanár lesz, talán még házvezetőnek is megteszik…
- Micsoda? – kérdezte Harry, és majdnem megfulladt, mert félrenyelt a kijelentést hallva. – De hát minden háznak megvan a házvezető tanára!
- Igen, de Minervának más dolga van azt hiszem, így a Griffendél házat apád venné át.
- Remek. De gondolom azért, mert én abban a házban vagyok, és felügyelni kell, nehogy megint verekedni kezdjek egy mardekárossal, mint múltkor? – emelte fel a hangját Harry, mert már kezdett nagyon dühös lenni.
Hogy őt így tartsák szemmel, csak mert egy idióta nő azt jósolta, hogy esetleg ő lehet a kiválasztott, aki majd megöli Voldemortot. A leírás két fiúra is illik, miért képzelik, azt hogy pont ő az…
- Harry, légy szíves, fejezd be. Tudod jól, hogy te is veszélyben vagy, mint bárki más, aki július végén született…
- Igen, tudom! – kiáltott fel dühösen, de aztán halkabban folytatta: - Ne haragudj, anya.
- Semmi baj. A barátaid még átjönnek ma? Csak azért kérdem, mert holnapután van az első tanítás nap, és te hamarabb indulsz Roxfortba, apáddal.
Harry befejezte a reggelit, és odahúzta maga elé a süteményes tálat.
- Igen, szóltam nekik. De azt nem mondtam meg, hogy ki lesz a Griffendél ház vezető tanára!
- Majd megmondod nekik később. Viszont lassan indulok Roxmortsba bevásárolni. Te ugye már nem jössz? – kérdezte Lily, és megtörölte a száját az odakészített szalvétával.
Harry nem válaszolt, csak némán nézett maga elé, aztán sóhajtott egyet.
- Anya, tudod, ma itthon kell maradnom, és amúgy is ma már elutazunk…
- Ja, tudom. Gondolom valami köze van ahhoz, hogy a bájitaltan RBF-ed csak elfogadható lett, ugye?
- Igen, arról van szó… - vallotta be Harry, aztán gyorsan témát váltott. – Veled már nem is fogok találkozni, jaj és Siriussal sem? Hiszen ma már nemsokára megyünk Roxfortba…
Lily magára vette zöld kabátját, majd odament Harryhez.
- Majd meglátogatlak nemsokára, ne aggódj! Légy jó, és fogadj szót apádnak.
- Majd igyekszem – válaszolt Harry és búcsúzásul átölelte anyját. – Oké… megígérem!
Lily már épp nyitotta az ajtót, mikor szerelmével találta szembe magát.
- Szia! Azt hittem, fent alszol! – lepődött meg Lily, aztán egy csókkal üdvözölte.
- Igen, de még korán felkeltem, mert el kellett intéznem valamit. – Ránézett Harryre, majd Lilyre. – Akkor el is búcsúztatok?
- Igen, el. Megyek Roxmortsba vásárolni, majd a gyűlésen találkozunk.
- Rendben! Vigyázz magadra, tudod mostanában…
- Ne aggódj már miattam, Perselus. A halálfalók mostanában eltűntek, Roxmortsban pedig már hónapok óta nem volt támadás – legyintett Lily.
Perselus csak sóhajtott egyet, aztán kitárta felesége előtt az ajtót, majd mikor már eltűnt szem elől, becsukta az ajtót.
Harry, mint akibe villám csapott hirtelen felállt, és a lépcső felé indult. A válla fölött még hátraszólt:
- Nekem még be kell pakolnom…
-Harry, állj csak meg – szólt utána az apja. – Kicsit később megyünk, még ráérsz bepakolni.
Harry, felkészülve az elkerülhetetlenre, megfordult, és odament apjához. Perselus még elvett egypár kekszet az asztalról és bekapta őket.
- Most akkor… - kezdte Harry, de Perselus rögtön félbeszakította.
- Jaj, Harry… nem foglak bántani, te is tudod. Gyere ide – mondta kedvesen, de Harry továbbra sem mozdult. – Gyere már!
Harry odalépett Perselushoz, aki átölelte.
- Attól még hogy olyan rossz lett a bájitaltan vizsgaeredményed, nem haragszom rád. – Harry hallotta apja szívverését a kék szöveten keresztül. – Blaise egy szörnyen rossz tanár, ezért is fogom átvenni a helyét. Majd leszel még te kiváló is…
- Akkor jó… azt hittem nagyon haragszol rám emiatt – vallotta be Harry halkan. – Így nem tudok majd én is olyan híres bájitalmester lenni, mint te.
Perselus megemelte Harry állát, és a szemébe nézett.
- Nem is kell. A többi jegyeden látom, hogy jól tanulsz, egyedül csak a bájitaltan a rossz. Nem muszáj neked a nyomdokaimba lépni, lehetnél például auror, hiszen azok a tantárgyak jól mennek.
- Hát nem tudom, majd meglátjuk – felelte Harry, aztán hirtelen elmosolyodott – Tényleg a házvezető tanárom leszel?
Perselus összevonta a szemöldökét.
- Látom, anyád csak elárulta a meglepetést – jegyezte meg döbbenten. – Igen, átveszem Minervától a munkát.
- De gondolom ez is csak egy ürügy ahhoz, hogy még jobban szemmel tartsatok engem, ugye? – bukott ki a kérdés Harryből.
- Részben igen, részben nem. Te is veszélyben vagy, mint tudjuk, de engem talált a legalkalmasabbnak, hogy a Roxfortban munkát vállaljak.
- Jól van, jól van. Viszont megyek, bepakolok, aztán indulhatunk - közölte Harry, aztán ő is egy elvett egy kekszet az asztalról, és a lépcső felé indult.
- Menj csak –szólt utána Piton.
------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
- Felkészültél? – kérdezte aggódva Perselus. – Ha gondolod, mehetünk Hopp- porral is…
Harry nyelt egyet, csak aztán válaszolt.
- Nem lesz gond. Annyira rossz nem lehet. Elvégre majd idén csak megtanulom valahogy – nyugtatta magát.
- Rendben. A ládádat már előre küldtem a toronyba. Na, gyere, hamar túl fogsz rajta esni. – Magához húzta Harryt. – Csukd be a szemed, és vegyél egy nagy levegőt.
Harry még nem érezte magát ilyen rosszul. Olyan volt, mintha áthúzták volna egy csövön, az émelygő érzés pedig nemigen múlt el akkor sem, mikor már a pincében voltak.
- Jól vagy? A hányinger miatt nem aggódj, nemsokára elmúlik. – Harry bólintott egyet, Perselus pedig körülnézett a helységben. – Neked tetszik? Sajnos csak ez a pincebeli lakosztály maradt számomra. De azért nem rossz, ugye?
Harry a „nem rossz” fogalmán gondolkodott, és fanyalogva vette tudomásul, hogy túl komor minden.
- De apa, ezek nagyon nem a te színeid… ráadásul hideg is van. – Harry megborzongott. – Itt fogsz lakni, tényleg?
Perselus felakasztotta a palástját a fogasra, ami az ajtó mellett volt elhelyezve.
- Átrendezem, mégpedig veled – mosolyodott el, aztán Harry vállára tette a kezét. – Meglátod, remek lesz. Van itt még egy szoba; ma este, gondolom, itt alszol, hisz még üres az iskola.
- Rendben. – Harry benézett a szobába, és elcsodálkozott. – Ez elég jól néz ki!
- Majd ez lesz a te szobád, ha akarod – tette hozzá Perselus, mikor benézett Harry válla fölött. – Csak egy kicsit kell kitakarítani.
- Nekem ez nagyon is megfelel! – lelkendezett Harry, aztán elkomorodott. – És évközben néha eljöhetek?
- Persze, hogy el! Majd beszélek Albussal, hogy néha itt aludj, rendben?
Harry bólintott egyet, és apja mellé állt, aki átkarolta a vállát.
- Remélem, nem fogunk annyit veszekedni, mint múltkor. Tényleg nem akartam megütni Dracot, csak nagyon idegesített… Nagyon szigorú leszel? Mert az nem lenne jó – mondta Harry megjátszott komolysággal, de a végén nevetésben tört ki.
- Nem leszek, csak éppen ha nem csinálod meg a feladataidat, akkor... – fenyegette meg Perselus, de Harry nevetése félbeszakította.
- Jól van, apa, hagyjuk, nem megy még neked ez a hangnem… - mondta, aztán suttogva hozzátette: - Nem is tudom, mi lenne velem nélküled.
- Valószínűleg minden dolgozatodra trollt kapnál… csak vicceltem. Örülök, hogy a tanárod lehetek, fiam.
- Én is, apa – felelte Harry – Tudod, hogy nagyon kedvellek, és remek apa vagy akkor, mikor épp nem veszekedünk.
- Harry… még a végén elpirulok. Ugyanolyan apa vagyok, mint bárki más lenne – intett Harrynek, hogy kövesse - Na gyere, együnk valamit ebédre, aztán körbevezetsz az iskolában, rendben? Majd aztán takarítunk is.
- Örülök, hogy megvagytok anyával is, mert múltkor azt hittem, miattam fogtok összeveszni… na mindegy…
Perselus lehet meg sem akarta hallani, mit mond Harry, mert nem válaszolt. Harry némán követte apját az ebédlőbe, ahol Perselus elővarázsolta az első fogást.
- Te jó ég, nem gondoltam volna, hogy Albus ilyen mocskos lakosztályt hagy rám – zsörtölődött Perselus, mikor már végeztek a takarítással, csak épp a holmijukat nem pakolták el. – Igazán ide küldhetett volna néhány házimanót, hogy rendet rajon, még mielőtt jövünk.
- Jaj, apa, már úgyis régen takarítottál velem együtt – vigyorodott el Harry, majd lerogyott a kandalló előtti fotelba. – Már látom, elszoktál tőle…
- Nagyon vicces, Harry – mordult fel Piton, de hangja közel sem volt dühös. – Amúgy Albus azt mondta, hogy benéz hozzánk vacsora előtt, mert nagyon fontos dolgot akar mondani.
- Valami rossz dolog történhetett? – aggodalmaskodott Harry, miközben a kezével legyezte magát.
- Remélem, nem – intett egyet a pálcájával Perselus, mire minden tárgy a helyére került.
Mielőtt még folytathatta volna a pakolást, kopogtattak az ajtón. Harry odasietett, majd kinyitotta az ajtót.
- Jó estét, igazgató úr! – köszönt illedelmesen, viszont az igazgató csak biccentett egyet, majd besietett a nappaliba.
- Á, Albus, azt hittem, korábban jössz… - üdvözölte vidáman Piton Dumbledore-t, de az igazgató komor arcát látva, elhallgatott. – Jaj, ne…
- Igen, amitől tartottunk, most bekövetkezett.
- Micsoda, mi történt? – szólt közbe Harry, de a felnőttek arcát látva rosszat sejtett.
Perselus elsápadt Dumbledore válaszától, aztán Harryre nézett.
- Rájött, ugye, hogy Harry az. – Perselus hangja megremegett, az igazgató bólintott.
- Most rögtön el kell bújtatnunk Harryt, még mielőtt baj történik. A legjobb lesz, ha a távoli birtokra mentek, amit csak ketten ismerünk - ismertette a tervet Dumbledore.
- Csak nem azt akarod mondani, hogy ide tart? – kiáltott fel Perselus. – De hát a Roxfort mindig biztonságos volt!
- Az is volt, csak sikerült megtalálnia a módját, hogyan iktassa ki a Roxfort egyik legerősebb bűbáját, ami a gyerkeket védi, egy időre. Ezért rögtön el kell vinnünk Harryt!
Harrybe mintha villám csapott volna, úgy rohant a szobájába a fontos dolgokat összeszedni. Apjával megbeszélték, ha bekövetkezik a baj, mit kell magával hoznia. A ládájából sietve kihajigálta a ruhákat, aztán magához vette apja talizmánját, és a Tekergők Térképét, majd még három-három bájitalt, amire szüksége volt.
Egy dörrenés rázta meg a falakat, s ő ijedten rezzent össze. Hogy Voldemort betörjön Roxfortba - ez lehetetlen, és mégis megtörténik. Nem bírta felfogni ép ésszel.
Sokszor párbajoztak apjával, hogy valamennyire fel legyen készülve, ha egy halálfaló megtámadja. De maga Voldemort? Egy újabb rázkódás kizökkentette a gondolataiból.
Gyorsan kisietett a nappaliba, ahol Dumbledore és Perselus már majdnem egymásnak estek, úgy kiabáltak.
- Ha sejtetted, hogy ez fog történni, miért nem közölted a legutóbbi gyűlésen? – üvöltötte Perselus, aztán visszafogva hangját még hozzá tette: - Mikor Remus is meghalt, akkor sem…
- Perselus! Tudod jól, te lennél az első ember, akinek szólnék! Eddig úgy tűnt, nem fog ilyesmi történni! Most pedig gyerünk! – ordította túl a dübörögést az öreg professzor.
- Igen! Az előbb még nyugodtan jössz, hogy bejelents valamit, most pedig már itt is vannak! – Dumbledore nem törődött Perselus dühöngésével, az ajtó felé indult.
Perselus rémülten felkapta Harryt és a fiút magához szorítva ment Dumbledore után, csakhogy az igazgatót hirtelen hátratántorította egy olyan hatalmas erő, hogy az öregember nekiesett a szekrénynek. Piton elővette a pálcáját, aztán pedig Harryt a háta mögé tolta, megvédve az elkerülhetetlentől.
Malfoy két halálfaló társaságban belépett a lakosztályba, de még mielőtt bármit tehettek volna, Piton kimondta rájuk a sóbálvány átkot. A meglepett halálfalók eldőltek, mint egy zsák.
Harry kilesett apja háta mögül, s a szíve majdnem kiugrott a helyéről, mikor megismerte gyűlölt mardekáros évfolyamtársa apját.
- Apa, még jöhetnek többen is – mondta suttogva, aztán az igazgatóra nézett – Ugye, Dumbledore professzor jól van?
- Szerintem csak elkábították, de a halálfalók nem lehettek… - a hangja elcsuklott, és lassan az ajtóra nézett, számítva rá, hogy valaki olyan fog ott állni, akire nem várt volna szívesen egész életében.
Harry követte apja rémült pillantását, arra számítva, hogy csak egy halálfaló fog ott állni, de nem ő volt.
Hanem Voldemort.
Perselus hátrálni kezdett, miközben Harryt a háta mögé tolta, megvédve a közelgő gonosztól. Harry tisztában volt vele, hogy valami szörnyűség fog történni, valaki meg fog halni. A szíve egyre sebesebben kezdett dobogni, mikor arra gondolt, hogy aki védi, az fog a leghamarabb meghalni, ha útját állja Voldemortnak.
-Á, Perselus. Régen láttalak. Hogy vagy mostanság? – a hang olyan hátborzongató volt, hogy Harry ereiben megfagyott a vér. –Gondolom, tudod, miért vagyok itt.
- Minden erőmmel védeni fogom a fiamat – válaszolt hidegen Perselus, és még egy lépést hátrált Harryvel.
- Hm… állok elébe. Tudod jól, hogy el fogom pusztítani a fiadat, mert veszélyes rám nézve, és a jövőmre nézve – közölte a Sötét Nagyúr, aztán egykedvűen végighúzta a kezét a pálcáján. – Hiába menekülnétek, én úgyis elkapom a fiadat. S tudod mi a legjobb? Nem is akarom megölni, csak elküldeni a pokol fenekére, ahol remekül érzi majd magát.
- Nem vagyok kíváncsi a terveidre, Tom – vágott vissza Perselus, s a pálcáját még szorosabban megmarkolta, harcra készen.
Nem töprenghetett tovább, mert Voldemort egy pálcasuhintással elrepítette Perselust. A férfi nekiesett a dolgozóasztalnak, majd hangos puffanással landolt a padlón.
Harry próbált mélyeket lélegezni, és nem nézni a bestia szemébe. Nyugtatta a tudat, hogy legalább apjának nem esett nagyobb bántódása.
- Harry, gyere csak ide – szólt kedvesen Voldemort, amitől Harryt kirázta a hideg.
Jobbra, balra nézett, latolgatva a lehetőségeket, hogyan menekülhetne meg… ilyen ötletet… a két hatalmas varázsló is itt fekszik, alig élve túl a találkozást Voldemorttal.
- Mondtam valamit! – ordította Voldemort, majd Harryt egy varázslattal odahúzta magához.
Harry érezte a hideg ujjak érintését a kezén, a forró leheletet, már majdnem a hányinger kerülgette.
- Ha tudnád, milyen meglepetést találtam ki neked… Biztos tetszeni fog. – Itt közbeiktatott egy nevetést. – Nagyon fog tetszeni.
- Nem vagyok kíváncsi a meglepetéseire – Harry hangja nagyon erőtlen volt.
- Biztos? Pedig nagyon jó lesz, tényleg – Voldemort a pálcájával elkezdett hadonászni a levegőben, latin szavakat mondva közben.
Harry küzdött, hogy kiszabaduljon, de nem ment. Kétségbeesetten nézett hol Dumbledore-ra, hol apjára. Voldemort pálcájából fénycsíkok törtek elő, beterítve a szobát. Harry torkát egyre erősebben markolta a jeges kéz, a fiú pedig továbbra is kétségbeesetten küzdött, hogy a szorítás enyhüljön.
Mikor újra apjára nézett, meglátta fényeken keresztül, hogy magához tért, és lassan könyökölve felnéz. A pálcája felé nyúlt, majd valamit varázsolt, de Harrynek erről már nem volt tudomása - a világ zajai tompán elhalkultak, aztán mindent elborított a sötétség.
------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
- Szerintetek, mikor ébred fel?
- Nem tudom, hisz akkorát nem eshetett…
A hangok nagyon ismerősek voltak, de nagyon távoliak is. Aztán újra hangosabban hallotta őket.
- Már ébredezik! – hallatszott Hermione lelkes hangja.
- Harry, hallasz? – kérdezte a barátja, Ron. – Úgy tűnik, nem esett nagyot.
Harry nagy nehezen kinyitotta a szemét, és körülnézett. Barátai az ágy szélén ültek. Hermione úgy festett, mint aki menten elsírja magát.
- Jaj, Harry! Azt hittem, soha nem térsz magadhoz! – Amikor a fiú felült, a lány átkarolta a döbbent Harry nyakát.
- Mi… mi történt velem? – kérdezte Harry döbbenten. – Nem emlékszem…
Mihelyst kimondta, abban a pillanatban eszébe jutott, hogy megtámadta őket Voldemort, és összeborzongott. Itt van mindenki, már biztos rendben van minden. Nemsokára jön érte az apja, és elviszi innen…
- Leestél a seprűről, nem emlékszel? Zuhantál legalább hat métert, azt hiszem – válaszolt Ron. – De most már minden rendben, amint látom. Viszont nekünk nemsokára indulnunk kell, hiszen a R.A.V.A.Sz-ra felkészítő órára megyünk.
Harry sóhajtott egyet. A meccsre nem emlékezett, vagy edzésre, hiszen nem is ott volt…
- Idehívja valaki az apámat? – kérdezte halkan, aztán újra hátradőlt az ágyon.
A többiek döbbenten néztek rá, a kérdés pedig ott lógott a levegőben. Végül Hermione szólalt meg szipogva.
- Harry, apád már meghalt nagyon régen. Nem emlékszel?
Harry csak rázta a fejét.
- Na és anyám? –érdeklődött tovább.
- Biztos nagyon bevágta a fejét esés közben…
- Mondjátok már el, mi történt velük? – nézett a barátaira ijedten Harry, és próbált megnyugodni, mondván, ez biztos egy rossz álom.
- Harry, még mikor három éves voltál, akkor ölte meg őket Voldemort – suttogta Hermione.
- És… és Sirius? – Harry hangja most már remegett a feltörő érzelmek miatt.
- Most nyáron halt meg, mikor a Mágiaügyi Minisztériumba mentünk megmenteni őt – felete Ron aggódóan. – Harry, ne izélj, nem létezik, hogy nem emlékszel semmire!
Harry próbált levegőt venni, de hiába, a tüdejébe valahogy nem jutott el a lélegzet. Csak akkor jutott némi levegőhöz, mikor Madam Pomfrey kitessékelte a kis csapatot a gyengélkedőből.
Harry oldalra fordult, és könnyek nélkül sírt. Madam Poemfrey adott neki egy Nyugtató főzetet nemrég, de valamiért nem hatott.
Magához szorította a párnát, és próbált nem gondolni erre az egészre, de aztán újra és újra a fülében csengtek Voldmeort szavai:
„Ha tudnád, milyen meglepetést találtam ki neked…”
Harry teljesen kétségbe esett. Mindenki meghalt, aki számított: anyja, aki mindig mosolygósan nézett rá, Sirius, akivel mindig remekül viccelődtek, és az apja, akit mindenkinél jobban szeretett. Erre a gondolatra még jobban összeszorult a szíve.
Nem is vette észre, mikor valaki a haját simogatta gyengéden. Felkapta a fejét, és árnyalakot pillantott meg maga mellett. Gyönyörú szép lány volt, még így fehér szellem alakban is. Haja nagyon hosszú volt, ruháját pedig gyönyőrű szép fehér kristályok díszítették.
- Megnyugodtál már valamennyire, Harry? – kérdezte földöntúli lágy hangon.
- Nem igazán – Hangja nagyon rekedt volt, mikor válaszolt. – Te ki vagy?
- Armilla vagyok, afféle őr, aki vigyáz a világ dolgaira. Épp ezért vagyok itt veled.
- Nem értelek…
A szellem továbbra is simogatta Harry homlokát, aztán halkan mesélni kezdett:
- Az évszázad leggonoszabb varázslója kimondott rád egy olyan varázslatot, amivel megváltoztatott mindent.
Harry szeméből egy könnycsepp gördült le, és továbbra is összekuporodva hallgatta tovább a lányt.
- Voldemort ezzel akar megtörni, így próbálja pokollá tenni az életed, hogy elvesz mindenkit, akit valaha is szerettél.
- De a barátaim…
- Ők sem azok, akiket ismertél. A szüleid is meghaltak, mikor három éves voltál, és te lettél a kiválasztott. Itt, minden más, Harry.
- Egyedül vagyok… anyám meghalt, keresztapám is, és apám is… akit annyira szerettem…
Armilla sóhajtott egyett, aztán folytatta:
- Voldemort végrehajtotta ezt a tervet, de mint minden tervbe, ebbe is hiba csúszott. Vannak dolgok, amikre ő sem számított.
Harry megfordult és fájdalmasan nézett a lányra. Armilla egy picit elmosolyodott.
- Apádról van szó.
- Tessék? – kérdezett vissza értetlenül Harry.
- Elmagyarázom érthetően. A világ rendje soha nem fog visszaállni, ez ellen nem tehetünk semmit. Emlékszel arra, még mielőtt Voldemort varázslata magával rántott volna, mi történt akkor?
- Ha apámra gondolsz, láttam, hogy felkelt, de aztán elsötétült minden…
- Igen, így volt. Varázsolt is. Voldemort úgy tervezte, hogy minden szerettedet elveszi tőled, de apád rájött mire készül, és az utolsó pillanatban megváltoztatta a varázslatot.
- De hát apám meghalt…
- Igen, akit James Potternek hívtak, és Lily férje volt. De a te valódi apád Perselus – végigsimított Harry arcán a kezével, és rámosolygott. – Az igazi apád nagyon hatalmas varázsló.
- Még mindig nem értem, miről beszélsz…
- Apád megváltoztatta a varázslatot, így új formát öltött a világ. Az emlékezetét teljesen elvesztette a valódi énedről, ő is arra a Harryre emlékszik, aki ebben a világban élt mindig is.
Harry felült, és úgy hallgatta tovább a szellemlényt, a szíve pedig egyre gyorsabban kezdett verni.
- És persze úgy is él, ennek a világnak a normái között.
- Azt akarod mondani…
- Igen, azt. Az apád él, itt és ebben a pokolban, amit Voldemort teremtett számodra. Voldemort nem számított rá, hogy apád egy ilyen varázslatra képes, és életben marad, hogy melletted lehessen.
- És… és.. hol van? Kicsoda ő? – Harry szinte tompa visszhangként hallotta a saját hangját.
- Ne felejtsd el, itt minden másképp történt, és másképp alakult. Egyedül csak apád tud az eddigi életedről – jegyezte meg Armilla, aztán a haját hátrasimította.
- És a barátaim?
- Ők soha nem fognak emlékezni rád, még akkor sem, ha Voldemort meghal. Ugyanis ez egy visszafordíthatatlan varázslat, ezzel együtt kell élned…
- Azzal, hogy minden rokonom meghalt? – csattant fel Harry, aztán újra elkeseredett. - Mindenki meghalt számomra, mindenki…
Armilla szorosan magához ölelte Harryt és megnyugtató szavakat suttogott a fülébe.
- Nyugodj meg, nem lesz semmi baj. Én itt leszek veled, és segítek neked mindenben…
- Mondd… apám most is itt tanít?
- Igen, volt halálfalóként…
- Micsoda!
- Nyugodj meg, már csak kémkedik a Rendnek. És igen, itt tanít, mégpedig bájitaltant.
- De még csak most jött volna tanítani… - szólt közbe Harry. – Csakhogy megvédhessen a mardekárosoktól, azaz a halálfalók követőitől!
- Igen, csak épp itt már harminc éve tanít, és magányosan él, ne felejtsd el, itt James-szel házasodott össze Lily, nem pedig Perselussal.
- Mit kell még tudnom? – kérdezte Harry, felkészülve a legrosszabra.
- Édesapád nem akadályozhatta meg Voldemort varázslatát, csak megváltoztatni, enyhíteni tudta. Itt van veled, hogy vigyázzon rád, de Voldemort átkát nem győzhette le teljesen. Semmire sem emlékszik abból az életéből, amelyben te ismerted őt, és nem emlékszik arra a fiúra sem, aki te voltál abban a világban.
- Jaj ne... – Harry visszadőlt a párnára.
- Utálja James Pottert, mert elhódította tőle Lilyt, így téged is utál és megvet. És ő a Mardekár ház házvezető tanára is.
Armilla, mielőtt köddé vált volna, biztosította Harryt, hogy ha szüksége van az útmutatására, csak szólítsa, és ő jönni fog. Harry a fejét a párnába temette, és próbált nem gondolkozni.
Itt van a pokolban, összezárva Voldemortal, és mindenki meghalt, akit valaha is szeretett. És aki a legtöbbet jelentett számára, a tulajdon apja, egy idegen, aki gyűlöli és megveti őt…
A könnyei már majdnem teljesen eláztatták a párnát, mikorra végre elaludt.
Következő fejezet
AJÁNLOM AZ OLDALT
