24. fejezet

Ősi varázslók kastélya


Harry és barátai akkora erővel zuhantak a földre, hogy Harry egy pillanatra azt hitte, többet nem fog onnan felkelni. Nyögve feltápászkodott, és megkereste a legközelebbi szilárd tárgyat - egy fát, hogy belekapaszkodjon.

Mikor végre kinyitotta a szemét, akkor látta, hogy egy erdőbe érkeztek. Ron és Hermione szintén rosszulléttel küzdött.

- Mindjárt hányok - nyögte Ron, és a legközelebbi bokorhoz rohant.

Hermione arca is elég sápadt volt, de ő már összeszedte magát egy kicsit, legalábbis erre utalt, hogy nem szorította a szájára a kezét.

- Jól vagy, Harry? - kérdezte aggodalmasan, aztán Harry mögé nézett, Ronra. - És te, Ron?

- Persze, miután megszabadultam az ebédtől, vagy mitől - morogta Ron, és dühösen a csizmára nézett. - Ez meg mi a fene volt?

Hermione undorodva nézett le a zsupszkulcsra.

- Egy regisztrálatlan zsupszkulcs. Ezért lettünk ennyire rosszul - magyarázta.

- Még jó, hogy alig ettem valamit - szólt közbe Harry, de még nem engedte el a támasztékot. - Hol vagyunk?

Barátai is ugyanolyan értetlenül néztek körbe, mint ő. Végül Hermione szólalt meg.

- Ez biztos nem a Tiltott Rengeteg... a fák állásából és fajtájából nézve. Talán még Angliában vagyunk, de valami nagyon eldugott erőben... - Aztán hirtelen felcsattant. - A francba is! Ez regisztrálatlan zsupszkulcs volt!

- Ezt tudjuk, Hermione - vetette közbe Ron, immár nem olyan sápadtan.

- Nem hallottál róla, ugye? Ha valaki regisztrálatlan zsupszkulcsot használ, azt még véletlenül sem tudják követni vagy akár lenyomozni! Tehát senki sem tud utánunk jönni! Nem számíthatunk senkire!

- Remek. Egyéb jó hír mára? - kérdezte Harry dühösen. - Van valami, amit még nem említettél?

Hermione tekintete dühösen megvillant.

- Nem, nincs. Remélem, tudod, hogy apád meg fog ölni, ha megtudja, hogy a megmentési kényszered sodort már megint bajba!

- Tényleg? Én kérdeztem, hogy velem jöttök-e? - szól rá ingerülten Harry.

- Hé, fejezzétek már be, ami megtörtént, megtörtént... - próbált Ron közbeszólni, de barátai rá sem hederítettek.

- Tudod, Harry, te mindig olyan felelőtlen vagy! Szólni kellett volna valakinek, még mielőtt eljövünk! - Hermione már majdnem ordított.

- Igen? Te nem ezek szerint nem voltál ott, hogy szólj bárkinek is? - vágott vissza Harry.

- Na jó, ezt most hagyjátok abba. A percek csak telnek, és Natalie ki tudja, hol van! - Ron két barátja közé állt, mire azok elhallgattak. - Tudom, hogy szólni kellett volna, meg minden, de most már mindegy! Natalie lehet, hogy nem éri meg a holnapot, ti meg itt marakodtok!

- Bocs, Ron - mondta Harry hirtelen, majd még hozzátette: -, csak épp nem értettünk egyet egy s másban.

Hermione csak megvonta a vállát, és témát váltott.

- Na jó, akkor induljunk... nem is tudom, merre - mondta bizonytalanul. - Semmi jel, amin elindulhatnánk, vagy egyéb...

Elakadt a szava, mert távoli hangokat hallottak, lépteket, lábdobogást. Harry intett barátainak, és a legsűrűbb bokor mögé bújtak. Hermione szeme elkerekedett, mikor kinézett rejtekükből.

- Harry! A zsupszkulcsot otthagytuk! - suttogta ijedten.

- Most már mindegy, Hermione. Úgysem értünk a zsupszkulcsot megsemmisítő varázslathoz - tette hozzá. - Inkább higgyék azt, hogy tényleg megérkezett... nem is tudom ki.

Harry csöndben maradt, és figyelmesen szemlélte a közeledő alakokat. Sötét köpenyükről, maszkjukról rögtön felismerte őket. Halálfalók. Legalább tízen lehettek. Hallotta, ahogy Hermione felnyög, mikor meglátja őket.

Lassan sötétedni kezdett, így nem lehetett látni, ki kicsoda. De a hangokból sem ismerte volna fel őket.

- Látom, már megérkezett - mondta az egyik, mire a másik alak is közelebb jött a csizmához.

- Vajon miért nem jelentkezett, hogy minden rendben zajlott-e? - érdeklődött.

- Most már mindegy. A lány megvan, a többi nem érdekes.

A két halálfaló még egy darabig nézte a csizmát, majd, intve a többieknek, továbbindultak az erőben.

Harry visszafojtott lélegzettel nézett a sötét alakok után.

"A lány megvan" - bele sem akart gondolni, hogy Natalie-val mi történhetett.

A halálfalók egy kis idő után végül eltűntek, és Harry óvatosan kinézett a rejtekükből.

- Harry, szerintem még ne... - kezdte Hermione, de Harry már addigra kimászott a bokor mögül.

- Már elmentek, előjöhettek - suttogta.

Ron hol arra nézett, ahová a halálfalók mentek, hol oda, ahonnan jöttek.

- Hát ez remek. Nem elég, hogy azt sem tudjuk, hol vagyunk, még halálfalókkal is tele van az erdő.

Hermione elgondolkodott.

- Szerintem ezek éppen együtt jöttek valahonnan. - A földre nézett, ahol lábnyomok sokasága árulkodott az erre járókról. - Viszont ezek a nyomok inkább arra vezetnek...

Harry is odament melléjük. Tisztán lehetett látni, hogy több lábnyom vezet az ellenkező irányba.

- Akkor arra kéne mennünk, amerről ezek jöttek - döntött végül.

- Rendben, menjünk. Viszont nem ezen az ösvényen kéne, nehogy találkozzunk egy ilyen csoporttal.

Ron türelmetlenül toporgott mellettük.

- Jaj, menjünk már! Nem hallottátok? Natalie már náluk van! - szólt ingerülten.

- Ron, még az sem biztos, hogy a közelükbe jutunk, nemhogy még ki is tudjuk onnan menekíteni! - mondta Hermione szomorúan.

- Ne haragudj, Hermione... csak nagyon aggódok miatta - motyogta Ron lesütött szemmel, mire Hermione csak elmosolyodott, és bíztatóan a vállára tette a kezét.

- Nem lesz semmi baj. Harry itt van velünk.

Harry felhúzott szemöldökkel nézett a lányra, már szinte úgy, mint apja.

- Én nem vagyok benne biztos.

- Pedig a Mágiaügyi Minisztériumban történtek után bizton állíthatom, na meg az elmúlt évekre visszatekintve - bizonygatta Hermione. - Ha Voldemorttal találkoztál, mindig megúsztad.

Ron elismerően bólogatott.

- Ez így igaz, leszámítva az agyakat...- Harry dühös tekintetét látva gyorsan hozzátette: - Csak vicceltem! Menjünk már...

A három jó barát végül elindult a sövénnyel párhuzamos úton. Csendben haladtak, legalább egy órán át. Lassan már sötétedett, és közelgett az éjszaka.

Harry bele sem akart gondolni, mi lesz, ha nem érnek oda még éjfél előtt... éjfél. Biztosan akkor fog történni; ebben egyszerűen biztos volt. Régebben még valami napfogyatkozásról beszéltek, vagy miről... Ma éjszaka fog kinyílni a kapu. Ma éjjel.

- Harry!

- Hm, tessék...? - nézett fel Harry.

- Az ott! - suttogta Ron, és ujjával az ösvényre mutatott, ahol egy pálca végén lévő fénynyaláb haladt lassan.

Harry egy kicsit közelebb merészkedett az idegenhez, és próbálta kivenni, ki lehet az. A sötét alak lassan, vontatottan haladt előre, abba az irányba, amerre Harryék is elindultak.

Hermione hevesen rázta a fejét, de Harry továbbra is közeledett az idegenhez. Ha elkapják, akkor fontos információkhoz juthatnak testvére hollétéről.

Óvatosan az idegen háta mögé került, aki furcsa módon semmit nem érzékelt a körülötte hallatszódó neszből.

Már csak néhány méter...

Harry hirtelen rávetette magát a csuklyás alakra. Az idegen kezéből kiesett a pálca, de teljes erőből küzdött Harry ellen. Végül Harry kerekedett felül a dulakodásban, és sikerült a földre szorítania ellenfelét.

Ron felkapta az idegen pálcáját, és a még világító végét az idegenre szegezte.

- Te?! - kérdezte dühösen. - Mit keresel itt?

- Bocsánat, hogy megzavarjuk a gyűlést - mondta bűnbánóan Tonks, mikor belépett az ajtón. - De ezt a szemetet kint találtuk.

Fletcher földre lökte Mundungust, aki ájultan terült el a földön az asztal mellett. A jelenlévők egy emberként néztek hol az asztalnál ülő Mundungusra, hol pedig a földön fekvőre. Végül Dumbledore szólalt meg.

- Mi történt? - kérdezte értetlenül, majd odament az ájult ál-Mundungushoz, és lábával a hátára fordította.

- Nem tudjuk - mondta Fletcher, és eltette a pálcáját. - Albus, mikor érkeztél? Úgy volt, hogy csak jövő héten jössz meg...

- Így igaz, de mivel ma van a kritikus este, ezért muszáj volt hazatérnem. - Szemüvege mögül kérdőn nézett Tonksra. - Szóval?

Tonks ijedten pillantott az igazgató mögé, ahol Piton ült érdeklődő arckifejezéssel. Egy pillanattal később már ott termett az ál-Mundungus mellett, és átkutatta a zsebeit.

- Nos, gondolom, nem kell külön szakértő hozzá, hogy megállapítsuk, hogy szászfűlé-főzetet ivott. - Közelebb hajolt a földö fekvőhöz. - Talán egy óra, és visszaváltozik. Habár ezt nagyban késlelteti a rá kimondott erős kábítóátok. Ki volt az, aki kimondta rá?

Tonks továbbra sem szólalt meg, csak összeszorított szájjal nézett hol Dumbledore-ra, hol a bájital mesterre.

- Tonks! - szólt rá ingerülten Piton, és talárjából elővett egy üvegcsét, majd ledöntötte az ájult Mundungus torkán.

- Harry - mondta halkan Tonks, mire Piton majdnem kiejtette a kezéből a már üres üvegcsét.

Dumbledore közelebb lépett Tonkshoz, aki végre belefogott a magyarázatba.

- Állítólag Mundungus és Kingsley elindultak a szokásos őrjáratra... persze a valódi Kingsley Albussal volt, mindegy. A lényeg az, hogy Natalie-t magukkal vitték.

A kijelentésre a szobában a jelenlévők mind felhördültek, de Dumbledore csendre intette őket.

- A megbeszélést befejeztük, de még maradjatok a közelben - jelentette ki, aztán Tonksra és Pitonra nézett -, ti maradtok.

- Igen, mivel a kisasszony megmagyarázza, mit fecseg itt össze! - szólt Piton, és egészen közel hajolt Tonkshoz, aki ijedten lépett hátra.

- Professzor... mikor elrabolta az az ál-Kingsley Natalie-t, akkor Harry és a barátai is ott voltak - Piton szeme már szikrázott a dühtől, de Tonks továbbra is állta a tekintetét. - Elmentek a másik zsupszkulccsal...

- Te jó ég - nyögte Piton és megtántorodott.

Dumbledore erősen megszorította Piton karját.

- Perselus, nem mehetsz oda egyedül - jelentette ki.

- Ezt most úgy mondod, Albus, mintha tudnánk, hogy hova mentek! - csattant fel Piton, és kirántotta karját Dumbledore szorításából.

Tonks halkan elhagyta a helységet, miután az igazgató intett neki.

- Nemsokára megtudjuk, hisz elvégre, van egy tanúnk - mondta Dumbledore, és a földön fekvő Mundungusra tekintett. - Aztán kidolgozunk egy tervet, és minél hamarabb meg kell találnunk Harryéket. De legfőképpen Natalie-t. Beláthatatlan következményei lehetnek, ha kinyílik a Kapu...

Dumbledore mondanivalóját egy hirtelen csattanás szakította félbe. Mindenki az ajtó felé nézett, és megpillantották Lupint, amint holtra vált arccal néz a jelenlévőkre.

- Natalie... nagy bajban van - nyögte ki végül, ahogy odaért hozzájuk.

- Honnan...? - kérdezte Piton döbbenten, de az igazgató félbeszakította.

- Mennyire súlyos az állapota?

Lupin szomorú tekintettel nézett Dumbledore-ra.

- Albus, a karkötő jelzett. Biztos vagyok benne, hogy nagyon rosszul van.

Piton nem értette az egészet.

- Harry odaadta a karkötőjét Natalie-nak? - kérdezte döbbenten, mire a másik kettő hirtelen elhallgatott. Megfeledkeztek róla, hogy nem kettesben beszélgetnek.

- Remus, Harry és barátai utánamentek - magyarázta Dumbledore, majd Pitonhoz fordult, és még hozzátette: -, az ikrek nagyon nagy veszélyben vannak...

Lupin és Dumbledore visszafojtott lélegzettel várták Piton reakcióját.

- Micsoda? Mit mondtál, Albus? - kérdezte értetlenül Piton, hol Lupinra, hol az igazgatóra nézve.

- A te fiad és a te lányod - magyarázta Lupin lesütött szemmel. - Harry és Natalie ikrek.

- Az nem lehet... - motyogta Piton, és leült a legközelebbi székre. -, a jóslat ezek szerint igaz... pedig én nem hittem neki.

Dumbledore Pitonhoz lépett, és mosolyt erőltetett az arcára, ezzel nyugtatva a bájital mestert.

- Harry és Natalie között azért olyan szoros a kapcsolat, mert ők nem szerelmesek, hanem testvérek.

Pitont viszont elöntötte a düh, felpattant, majd Lupinhoz lépett, és megfogta a gallérjánál fogva.

- Te tudtad, ugye? Miután nekem el kellett mennem, hogy Voldemort szolgálatába álljak, ti kiterveltétek az egészet... Csak azt nem értem, miért!

- Perselus! Tudom, hogy ez váratlanul ért... - vágott közbe Dumbledore, de Piton nem engedte, hogy félbeszakítsák.

- A legjobb az egészben, hogy látom, te is tudtad! Pedig te igazán tisztában vagy a helyzettel! Egy ilyen fontos információ eltitkolása, amint látod, életekbe kerülhet! Mondanom sem kell, hogy köztük Harryébe is!

Lupin nem szólalt meg, csak némán nézte a két varázslót.

- A Kapu kinyitásáról vannak olyan információink, amik sok mindent megváltoztatnak...

- Mint például? - üvöltötte Piton Dumbledore arcába. - Hogy Nat... a lányomnak mindenképpen meg kell halnia?

Dumbledore égszínkék szemeit Pitonra függesztette. Piton egy pillanatra teljesen megfeledkezett a dühéről, és sóhajtott egyet.

- Tehát erről van szó. A Kapunak mindenképpen ki kell nyílnia, ugye?

- Igen, mert ha nem, még akkor rosszabb dolog történik - mondta halkan az igazgató.

Lupin végre Pitonra tudott nézni.

- Ne haragudj, Perselus, de Lily úgy akarta, hogy ne tudj a dologról -mentegetőzött, és egy lépéssel közelebb lépett. - Nagyon féltette őt, mert őróla is hangzott el jóslat. Akkor úgy tűnt helyénvalónak, hogy Natalie-t elvigyem az országból...

Piton mintha meg sem hallotta volna.

- És én még csodálkoztam, hogy vajon miért csak Harry született! Megjósolták, hogy ikrek fognak születi, és ők is olyan hatalmasak lesznek, mint az őseik. Nem hittem az egészben, mert tudtam, hogy csak Harry született... És James sem volt a legerősebbek közül való...

- Perselus, nem csak te érzed magad becsapva, hidd el - szólt közbe Dumbledore -, én is csak nemrég tudtam meg, érkezésem után.

Lupin újra bűnbánó arccal nézett Pitonra.

- Lupin, szándékoztad valaha is megosztani a titkot mással? - érdeklődött Piton, de a hangjából szinte sütött a gyűlölet.

- Nos, idővel igen. Viszont nemigen alakult jól a kapcsolatod Natalie-val, így később szándékoztam - válaszolta Lupin. - Natalie nagyon nem kedvel téged, és nem ok nélkül.

Piton erre nem mondott semmit.

- Csak legyen még egy alkalmam elbeszélgetni Lilyvel - morogta. - James tudott a dologról?

- Nem. A szüléskor, ha emlékszel, támadáson vettetek részt, így titokban elvihettem a kicsit, és csak olyankor vittem Lilyhez, mikor ti nem voltatok ott. Így vittem el külföldre.

Dumbledore-nak már a nyelvén volt a válasz, de mielőtt bármit mondott volna, a földön fekvő ál-Mundungus mocorogni kezdett. Mindhárman előhúzták pálcájukat, és a földön fekvő alakra szegezték.

Piton egész közel hajolt Lupinhoz, és úgy súgta a fülébe.

- Remélem, tudod, hogy ezt még nem zártuk le. Natalie nagyon erős ősi varázsló, és most már értem is, miért... Nem maradhat nálad.

- Tisztában vagyok vele. Nemsokára egy messzi küldetésre megyek, ahová ő nem jöhet - mondta szomorúan Lupin, és még hozzátette: - viszont ő nem akar majd a lányodként élni.

- Engem sem lelkesít a dolog, nehogy azt hidd - dünnyögte Piton. - De ő más, a sajátjai közt van a helye nem egy... más ember mellett.

Lupin Pitonra tekintett.

- Mondd csak ki, Perselus. Egy ember mellett... egy halandó mellett, mert nem vagyok több.

- Egy rendes ember mellett, semmi több. Neki már több küldetése nem lesz az életben tudtommal, nem úgy, mint Harrynek - sóhajtott egyet, és szinte alig hallhatóan mondta még: - Ő még rengeteg komoly kihívással néz szembe a jövőben.

- Perselus, tudomásom szerint az itteni laboratóriumban van még Veritaserum - mondta Dumbledore, aki eddig szótlanul meredt az ébredező Mundungusra, aki ebben a pillanatban kezdett visszaváltozni.

- Persze, hogy maradt - sóhajtott felt Piton, és elhagyta a szobát.

- Potter szállj már le rólam! - tiltakozott Malfoy, és próbált kiszabadulni Harry erős szorításából.

Harry értetlenül nézett az előtte fekvő fekete talárba bújt Dracora.

- Malfoy, te a mi a francot csinálsz itt? - kérdezte, majd pálcáját a szőke fiú nyakához szegezte. - Te is benne vagy? Fogadjunk, benne van a kezed Natalie elrablásában!

- Ez egyáltalán nem igaz! - üvöltötte Malfoy, láthatóan nagyon dühös volt. - Semmit nem tudsz!

- Akkor talán elmesélhetnéd! - kapcsolódott be Hermione a beszélgetésbe.

- Majd akkor, ha Potter nem szegez rám pálcát!

Harry eltette a pálcáját, de továbbra sem engedte el Malfoyt.

- Nos?

- Egyszerűen hallottam, ahogy apám Natalie elrablásáról beszél! Kihallgattam, hogy mikor hozzák a kastélyba, és utánuk jöttem. Ennyi!

- Kastélyt mondott? - kérdezte Ron értetlenül. - Milyen kastély?

- Az, ahová Natalie-t vitték! Épp oda tartottam, hogy tegyek valamit az ellen, hogy feláldozzák, vagy mi...

Harry ritkán hitt egy mardekárosnak, de most úgy tűnt, Malfoy igazat mond.

- Igazat mond - jelentette ki hangosan, mire Ron döbbent arcot vágott. - Malfoy nem olyan idióta, hogy veszélybe sodorja magát... ahhoz túl gyáva.

- Ezt nem veszem be, Harry - ellenkezett Ron. -Biztos, hogy azért van itt, hogy segítsen az apjának...

- Menj a francba az elméleteiddel, Weasley! Miközben itt cseverészünk, lehet, hogy Natalie már haldoklik! És ha valami baja lesz, esküszöm...

- Elég! - szólt rájuk Hermione. - Igaza van, mennünk kéne már.

Harry bólintott, majd elengedte Malfoyt.

- A pálcámat nem kapom vissza esetleg? - érdeklődött Malfoy, miközben leporolta magát. - Tudod, hogy ne vakoskodjunk, meg minden.

- Még mit nem! - jelentette ki dühösen Ron, és Harry kezébe nyomta Malfoy pálcáját. - Nálad jobb helye lesz. Egy gyenge pillanatomban lehet, kettétörném...

- Mehetünk már? - kérdezte Hermione az előttük lévő ösvényt szemlélve.

- Persze - mondta Harry, de hirtelen ismerős érzés kerítette hatalmába.

Egy pillanatra megállt, ahogy többiek tovább mentek. Most már hallotta is...

... ugyanaz a dallam.

Ugyanaz a fuvolaszó.

Kellemesen, de egyre hangosabban. Követte barátait.

- Harry, nem jössz? - szólt hátra Ron. - Még a végén egy óvatlan pillanatban betöröm a képét...

- De, megyek - válaszolt Harry.

Malfoy közvetlenül Ron előtt ment, és vigyorogva vissza-visszanézett rá.

- Elárulnád, most meg mit bámulsz?

- Valahogy nem tudlak elképzelni Natalie barátjaként... ha érted, mire gondolok...

Ron feje a sötétben is jól kivehetően vörös lett a pálca fényénél.

- Mit akarsz ezzel?

Malfoy megállt, és kaján vigyorral nyugtázta, hogy sikerült Ront felidegesítenie.

- Gondolj csak bele, sok kis vörös Weasley itt mászkáljon... legalább öt... - Malfoy egy pillanat alatt elhallgatott, mert Ron rávettette magát.

Tipikus mugli módszerrel gyomron vágta, majd még az orrát is betörte volna, ha Harry nem fogja le.

- Higgadj már le, Ron! Nem látod, hogy csak provokál? - kiáltotta Harry dühösen, lefogva a barátját, aki továbbra is hevesen tiltakozott.

- Engedj el! Hagy tekerjem ki a nyakát itt és most!

- És akkor ki vezet el a kastélyhoz? Hm? - kérdezte vigyorogva Malfoy, kezét még mindig a gyomrára szorítva.

Harry nem engedte el barátját.

- Ez igaz, Ron. Nem tekerheted ki a nyakát - mosolyodott el Hermione. - Úgy viselkedtek, mint két kisgyerek.

- Megígéred, Ron, hogy nem fogod megütni? - kérdezte Harry.

- Igen, persze - mondta Ron higgadtan, mire Harry elengedte.

- Ici-pici sok Weasley...  - dúdolta Malfoy, mire Ron rögtön nekiugrott. Hanyatt estek dulakodás közben, és Ron továbbra is ütötte a szőke fiút, ahol érte.

- Ron! - üvöltött Harry. Hermionéval közös erővel választották szét őket. - Az ég szerelmére! Natalie bajban van, ti meg itt verekedtek? Nem vagytok eszeteknél!

Ron és Malfoy, mint akibe villám csapott, felálltak, és komor képpel intettek, hogy menjenek már.

- Rendben, így már jobb. Ron, te előttem mész, Malfoy, te meg Hermione mellett - döntött Harry.

- Nem állt szándékomban egy sárvérű... - Harry ráfogta a pálcáját, mire Malfoy elhallgatott.

Az út további részében nem szólaltak meg, csak mikor úgy egy óra múltán Harry megtorpant egy pillanatra, mire a többiek értetlenül néztek rá.

- Mi az, Harry? - kérdezte ijedten Hermione.

- Itt vagyunk - mondta halkan, és a távolba nézett, ahonnét egyre erősebben hallotta az elmúlt órában a fuvolaszót.

Mindannyian jobban szemügyre vették az előttük elterülő tájat. Nem messze tőlük egy kastély körvonalai rajzolódtak ki a sötétben.

- Így igaz, ez az - erősítette meg Malfoy.

- Akkor gyerünk - mondta Ron, és közelebb lépett Harryhez.

- Remélem, tudjátok, hogy ez veszélyesebb lesz minden eddigi kalandunknál - mondta Hermione, és összeszűkült szemmel nézett a kastély világító ablakaira.

- Tisztában vagyok vele, Hermione - motyogta Harry, és a pár méterre lévő kapu felé indultak.

Követjkező fejezet