13. rész: Karácsonyi ajándék
- Harry! – kiáltott fel Hermione, és odarohant a fiúhoz.
A lány óvatosan kiszabadította Harryt a töröt székeke alól. A fiú próbált felkelni, de Hermione nem engedte.
- Maradj fekve! Biztos eltört valamid! – aggodalmaskodott a lány.
Harry a fejéhez emelte a kezét, ami haragos vörös lett vérző homlokától, a lány pedig megfordult és villámló tekintetét a megszeppent legifjabbik Weasley fiúra szegezte.
- Ron, te nem vagy magadnál! Hogy támadhatsz a legjobb barátodra? – üvöltött magából kikelve Hermione. – Majd meglátod, mekkora baj lesz ebből…
- Nem is gondolja mennyire, Miss Granger! – szólalt meg egy nem túl kellemes hang a hátuk mögött.
A bájitalok mestere a sápadt Ron fölé tornyosult. A fiú igyekezett megőrizni a hidegvérét a fenyegető alakkal szemben.
- Még is elárulná, mit művel? – üvöltötte a tanár. – Ha van valami baja velem, azt nekem intézze, ne Harryn töltse ki a dühét!
- Provokált… - motyogta Ron.
- Elhiszem! Ez még nem jelenti azt, hogy rátámadjon! Akár súlyosan is megsérülhetett volna!
Piton odament Harryhez, aki megpróbált feltápászkodni. A tanár odaszorított egy zsebkendőt a fiú vérző homlokához.
- Nincs semmi bajom – nyögte Harry.
- Nem úgy nézel ki – motyogta ijedten a lány.
- Mr. Weasley, ha a szülei megérkeztek, feltétlenül beszélek velük a viselkedését illetően! Majd ők kitalálnak valamilyen büntetést, amitől talán jobb belátásra tér! – közölte Piton.
Felsegítette Harryt, aki szédelegve leült a legközelebbi ép székre. Ron tett egy lépést feléjük szomorú tekintettel.
- Ne haragudj, Harry… Nem akartam… - motyogta, de az dühösen félbeszakította.
- Ezek után várhatod, hogy szóba álljak veled! Elment az eszed? Elismerem, hogy nem kellett volna ilyesmit mondanom, de azért mégis… – sziszegte a fogai között.
Ron lesütött szemmel kisietett az ebédlőből, és a lépcső felé csörtetett.
- Harry, mindjárt hozok Fertőtlenítő főzetet, aztán rendbe hozlak – mondta a professzor.
- Remek. Végre lejöhetek a szobából, de Ron tesz róla, hogy még ott legyek… - morogta Harry. – Szép kis karácsony.
- Nem fáj semmid? Az oldalad? – kérdezte aggódva Piton.
A fiú megrázta fejét, hogy „nem”. A bájitalok mestere gyorsan el is tűnt a laboratóriumban.
- Na, most már a maradék étvágyam is elment ettől az idiótától…
- Jaj, Harry… Tudod, hogy nagyon szerelmes Natalie-ba! Nem kellett volna ezzel provokálni…
- Ki gondolta volna, hogy ennyire dühös lesz…
Hermione elővette a pálcáját és a Reparo varázslattal rendbe tette az összetört székeket. Már majdnem végzett, mikor Mr. Weasley lépett be az ajtón Tonkssal, nyomukban feleségével aki csomagokkal volt fölpakolva. Mr. Weasley egy hatalmas fenyőfát cipelt Tonksszal.
A mosoly az arcukról egy pillanat alatt leolvadt, mikor meglátták Harryt vérző arccal.
- Harry! Mi történt? – Mrs. Weasley odarohant Harryhez.
- Semmi Mrs. Weasley… Csak történt egy kis baleset…
A lány visszavarázsolta lebegtető bűbájjal a tárgyakat az asztalra, többek között a régi könyvet is. Mr. Weasley és Tonks a sarokba állították a fenyőfát.
- Merlinre! Valaki elmondaná, hogy mi folyik itt?
- Mindjárt megbeszéljük, Arthur – válaszolt az ebédlőbe siető bájitaltan tanár.
Letette a főzeteket az asztalra, majd kezelésbe vette Harryt. Eközben Tonks harcot vívott a fa egyhelyben maradásáért.
- A fiukról lenne szó… - kezdte Piton, de Harry rögtön közbeszólt.
- Nem történt semmi különös, csak Ronnal veszekedtünk egy kicsit…
- Egy kicsit? – kérdezte Piton felemelt hanggal. – Ennek nevezed azt, ahogy rád támadott? Ne mocorogj…
Mrs. Weasley figyelte a jelenetet, de most már dühösen közbeszólt:
- Micsoda? Ronald? Nem tenne ilyet… - a mondat végét már motyogva mondta.
- Nem kellett volna sértő dolgot mondanom neki… - magyarázkodott Harry, miután az apja beforrasztotta a homlokán a sebet.
- Majd beszélek a fejével… majd megemlegeti… - Mrs. Weasley már indult is az ajtó felé, de Piton elállta az utat.
- Molly, légy szíves, hagyd magára. Gondolkodjon csak el a történteken. Ha most fölmész, akkor csak még dühösebb lesz – mondta a professzor.
- Igazad lehet, Perselus… - motyogta Wrs. Weasley.
- Majd később megbeszéljük, de most már rohannom kell, mert már megint elkések – tette hozzá Piton, és a maradék főzeteket a zsebébe rejtette.
- Na de… Karácsony van! – szólalt meg hirtelen Harry.
A bájitalok mestere rámosolygott a fiúra.
- Harry, a betegek nem várhatnak. Ne aggódj, már késő délután visszaérek.
- Ja… jó – motyogta Harry teljesen megfeledkezve apja hivatásáról.
Tonks, miután végre sikerült a leendő karácsonyfát egyhelyben marasztalnia, sóhajtva leült az egyik székre.
Mr. Weasley viszont meglepően csendben állt még mindig az ajtó mellett. Aztán megköszörülte a torkát, és halkan megszólalt:
- Ugye Perselus, elkísérhetlek a Szent Mungóba?
- Igen. Még egy pár tekercset magamhoz veszek, és mehetünk is – azzal az ajtó felé vette az irányt. – Harry, ha megkérhetlek, ne provokáld az ifjabb Weasleyt, és pihenj.
Harry, még mielőtt válaszolt volna, belépett az ebédlőbe Natalie, csodálkozva nézett körbe az egybegyűlteken.
- Jó reggelt! Nem tudjátok mi baja lehet Ronnak – mikor mindenki dühös pillantásokkal nézett rá, elhallgatott. – Lemaradtam valamiről?
- Majd fent elmesélem – mondta Hermione. – Csak előbb meg kéne már reggelizni.
- Értem… Tanár úr… - fordult Pitonhoz, aki kíváncsian nézett a lányra. – Tudna esetleg adni valamit a fejfájásom ellen… Reggel így ébredtem.
- Igen, adhatok. Legyen szíves, adjon Harrynek is – itt az említettre nézett, aki próbálta magát minél kisebbre összehúzni.
A tanár átnyújtott két üvegcsét Natalie-nak, aki elmotyogott egy köszönömöt. Aztán Mr. Weasley kíséretében elhagyta az ebédlőt.
Harry egy kicsit rosszul érezte magát, amiatt, hogy nem számolt be fejfájásáról az apjának. „Pedig már kezdenek a dolgok rendes apa-fia kapcsolatban kialakulni, el kellett volna mondanom neki” –elmélkedett, amíg Mrs. Weasley hangja ki nem zökkentette.
- Akkor gyorsan összeütök valamit, aztán ehetünk is! – mondta, majd besietett a konyhába.
Natalie leült két barátja közé, és átnyújtotta Harrynek a főzetet, aki megitta az egészet, pillanatokon belül el is múlt a fejfájása.
- Elmondanátok végre, hogy mi is történt reggel? Valami csattanást hallottam innét lentről. Leejtettek valamit? – érdeklődött Natalie.
- Ron lejött reggelizni, épp akkor mikor mi is itt voltunk. A vége pedig az lett, hogy Ron rátámadott Harryre – magyarázkodott a lány. – Ő lesett az asztalról, és összetört két széket, de legalább nem esett semmi baja.
- Ron képes volt megtámadni? Ezt nem hiszem el – hitetlenkedett Natalie. – Mit mondtál neki, Harry?
Harry arca kissé vörös árnyalatba ment át, miközben próbált volna beszélni. Hermione rögtön válaszolt:
- Csak közölte Ronnal, hogy mennyire a nyakadon lóg…
- Azért nem kellett volna megtámadnia – szólt közbe Tonks egy ásítás közepette.
Mrs. Weasley jött be megrakodott tálcával, közben pedig maga mögött lebegtetett egy tálat is.
- Tessék, drágáim. Jó étvágyat! – mondta vidáman, mintha nemrég még nem történt volna semmi. – Én már ettem, úgyhogy visszamegyek a konyhába.
- Köszönjük, Mrs. Weasley – mondta Hermione, és már nyúlt is a kenyérért. – Nem látta ma valaki Ginnyt?
- Még nem. Azt hiszem, még alszik – válaszolt Natalie. – De ahogy Ron becsapta mag mögött az ajtót, nem hiszem…
Harry hümmögött egyet, majd továbbiakban nem szóltak egymáshoz. Mikor végeztek a reggelivel, felmentek a lányok szobájába, további ajándékokat csomagolva.
Még előtte Tonks megkérdezte, ki akar segíteni neki fát állítani, de Harryék sürgős dologra hivatkozva otthagyták. Persze nem sokkal később Mrs. Weasley már segített az ügyetlen nőnek, így már ketten próbálták felállítani a hatalmas fát az ebédlőben.
Szerencsére Ginny addigra felébredt, mikorra fölértek a szobához. Álmosan elmotyogott egy „Jó reggelt”-ét, aztán lement a konyhába.
Harry letelepedett a földre Hermionéval, aki különféle színes csomagoló papírokat vett elő. Natalie ellenben egy dobozba próbált valamilyen farkast ábrázoló szobrot bele tenni.
- Mondd, Hermione, ide adod a fényképalbumot? – kérdezte egy idő után Harry.
- Igen – az ágy alá benyúlt, és elővette. – Tessék.
- Köszönöm. Este lesz ugye vacsora is?
- Igen, Mrs. Weasley valamilyen különleges alkalomra hivatkozóan egy nagyon finom és nagy vacsorát tervez – itt mosolyogva a fiúra nézett.
Natalie értetlenül nézett rájuk.
- Van valami, amiről nem tudok?
- Azt hiszem, van – válaszolt Harry. – Kiderült egy elég furcsa dolog…
A fiú itt elakadt a magyarázkodásban, így Hermione folytatta helyette.
- Piton professzor Harry apja.
- Tényleg? Az jó! Van valakid, aki majd gondoskodik rólad, és megad mindent! – mosolygott Natalie.
- Te… tényleg… örülsz? – makogta Harry. – Mivel Ron nem igen…
Natalie legyintett egyet, majd folytatta a doboz becsomagolását.
- Én nem Ron vagyok. Nem kedvelem Pitont, az tény; folyton szembeszáll velem, ha igazam is van…
- Natalie – szólt figyelmeztetően a barátnője.
- Na szóval, örülök, hogy van egy apád – fejezte be a mondanivalóját Natalie.
Harry aki időközben kiválasztott három képet, elégedetten dőlt neki az ágy oldalának.
- Hermione, te biztos tudsz valamilyen varázslatot. Szeretnék keretet csinálni a képeknek…
- Igen, tudok. Milyet szeretnél? Barnát, feketét, vagy esetleg valami mást?
- Nem is tudom… Legyen mindegyik barna – felelte bizonytalanul.
A lány pillanatok alatt szép lakkozott keretet varázsolt a képeknek, és átnyújtotta Harrynek.
- Köszönöm.
- Szívesen – mondta vidáman Hermione. – Ugye az apádnak lesz?
- Igen, neki – válaszolt, miközben egy szép mélykék színű csomagolópapírt vett ki a kupacból.
Natalie elvette a képeket, és szemügyre vette. Az első képen Harry volt kisbabaként, a másodikon ő és az anyja voltak, a harmadikon pedig Lily egy gyönyörű szép talárban állva mosolygott.
- Ezek nagyon jó képek – jegyezte meg. – Ennyi kép van a kiskorodról, és anyukádról?
- Nem volt egyáltalán, csak Hagrid a vadőrünk adta őket. Neked nincs a gyermekkorodról kép?
- Nem, nincs. Az apámról és az anyámról is csak egy kép van – mondta Natalie szomorúan. – Na de most ne beszéljünk szomorú dolgokról, hiszen karácsony van!
------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
Mikor mindannyian leértek az ebédlőbe, elámultak. A nagy fenyőfa a sarokban állt szépen feldíszítve, alul persze rengeteg ajándékkal, az ebédlőasztal pedig szépen meg volt terítve.
Harryék leültek az asztal egyik végébe, ahol ő Hermione mellé ült, Ginny és Natalie a lány másik oldalára. Nem sokkal később megérkezett Tonks a konyhából egy nagyon nagy tállal egyensúlyozva. Mrs. Weasley pedig a többi evőeszközt hozta be.
Utánuk még egy páran jöttek: Mr. Weasley, Lupin, és végül Ron.
Lupin leült mosolygó lánya mellé, Ron pedig a tanárt követve leült melléjük. Lassan minden fogás az asztalra került, Harry szomorúan nézett az ajtó felé.
Piton még mindig nem ért vissza az Ispotályból, pedig már este volt.
Mikor mindenki helyet foglalt az asztalnál, akkor hirtelen betoppant a bájitalok mestere fekete talárjában, amin egész jól mutattak a fehér hópelyhek.
Gyorsan felakasztotta a köpenyét a fogasra, és Harry felé indult közönyösen.
- Szia – köszöntötte.
- Szia, apa – Harrynek ezzel sikerült egy mosolyt csalni a professzor arcára. – Már azt hittem, nem jön..
Az asztalon lévő három tálból mindenki kedvére szedhetett levest, így Piton is el kezdte szedni magának az adagját.
- Ne haragudj, Harry. Csak volt egy pár súlyos eset – Harry tányérjára nézett. – Csak ennyit eszel?
- Majd a másik fogásból eszek többet. Nincs semmi baj, gondoltam, hogy valami közbejött - mondta Harry, és nekiállt a levesnek.
- Nyugodtan tegezhetsz – tette hozzá a tanár.
Harry zavartan nézett Pitonra, aki továbbra is mosolygott.
- Nem tudom… elég nehéz megszokni, hogy nem tanárnak szólítom, akarom mondani, szólítalak…
- Majd órán úgy szólítasz, de most itt vagyunk.
A bájitalok mestere ennyivel lezártnak tekintette a beszélgetést. Az ebédlőben csak az evőeszközök hangját lehetett hallani.
Mikor mindenki végzett az evéssel, Mrs. Weasley felállt, és megköszörülte a torkát.
- Remélem, mindenkinek feledhetetlenül telik ez a mai este! Mindenki mehet ajándékot bontani!
A fiatalok elindultak a karácsonyfa felé, de a felnőttek nem mozdultak.
- Apa! Neked is van ajándék a fa alatt! – szólt oda Natalie Lupinnak, aki odament a lányához.
- A te ajándékod fent vár az ágyadon – súgta oda Piton a fiának. – Ha gondolod, fel is mehetünk.
Harry bólintott, hogy mehetnek, mivel nem kedveli a nagy felhajtást. Mikor kimentek az ebédlőből, senkinek sem tűnt fel.
A bájitalok mestere kinyitotta az ajtót Harry előtt, aki belépve megpilantott az ágyon egy gondosan becsomagolt ajándékot aranyszínű csomagolópapírban.
- Gyerünk, nyisd ki – szólt rá Piton, és leült Harryvel az ágyra.
Harry bátortalanul állt neki a kicsomagoláshoz, igyekezve minél kevésbé szétszakítani a szép papírt. Mikorra végzett, belenyúlt a dobozba. Először egy könyv akadt a kezébe, mely egy bájitaltan enciklopédia volt.
- Gondoltam, rád férne – jegyezte meg az apja. – Tudom, hogy utálod a tantárgyat, de még jól jöhet.
Aztán a kezébe akadt egy mágikus fotó, amelyen anyja és Piton ölelkezve álltak integetve. Apján hosszú, barna talár volt, haja pedig ugyanolyan volt mint most, csak éppen nem annyira zsíros. Anyja szép vörös leomló haja nagyon jól mutatott a palack zöld taláron. Mindketten önfeledten mosolyogtak, Piton még egy puszit is nyomott az anyja homlokára.
Harry annyira meghatódott a boldog pár láttán, hogy egy könnycsepp gurult le az arcán.
- Köszönöm szépen – motyogta. – Ez nagyon szép ajándék.
- Van még ott más is – az apja kivett egy kis erszényt a dobozból, majd pedig odanyújtotta fiának.
Elvette Pitontól, és fejjel lefelé fordította az erszényt. Abból kipottyant egy vékony ezüst karkötő, egy bogár méretű díszítéssel.
- Ez anyádé volt – mondta halkan Piton. – Még nekem adta oda, még mielőtt összevesztünk volna. Megbűvölte, hogy jelezzen, ha valami baj történik a viselőjével.
Harry csuklójára tette a karkötőt, és még mindig nem tudott magához térni ámulatából.
- Persze, egyáltalán nem tudom, hogyan működik. De remélem, nem is fogom – tette hozzá a professzor.
- Majd igyekszem nem bajba kerülni – mondta Harry, miközben az éjjeliszekrényt kinyitotta, és kivett egy kis ajándékot. – Sajnos, nem tudtam mag… neked szép ajándékot venni… de remélem, örülni fogsz neki…
A mondat vége már motyogásnak tűnt, de Piton megértette. Elvette a fiútól az ajándékát, és kibontotta.
- Köszönöm, fiam – suttogta, mikor megpillantotta képeket.
Amin Lily volt, azt még egy ideig tartotta a kezében, végül letette. Közelebb ült Harry mellé, és átölelte.
- Remélem, tudod, hogy ez eddig a legboldogabb karácsonyom – jelentette ki.
- Nekem is – suttogta Harry, majd lehunyta a szemét. – Ugye, itt maradsz éjszakára… Nem szeretnék egyedül lenni…
- Persze, hogy itt maradok, ne aggódj – suttogta a tanár. – Többé már nem vagy egyedül, van már egy apád, aki vigyáz rád.
Következő fejezet
AJÁNLOM AZ OLDALT
