11. fejezet: Harag
- Perselus…
A bájitalok mestere egy széken ült az ágy mellett, miközben a fejét az ágy szélére hajtva aludt. Pillanatok alatt felébredt, és körülnézett. Lupin állt mellette a nevét szólongatva.
- Perselus, ne haragudj, hogy felébresztettelek – mondta halkan.
- Azt hittem… - suttogta a professzor.
- Ne aggódj, nem sokára magához fog térni – Lupin bíztatóan Piton vállára tette a kezét. – Viszont Natalie sokkal jobban van.
- Akkor megyek, megvizsgálom – tette hozzá Piton, és még utoljára megigazította Harryn a takarót.
A bájitaltan tanár -mielőtt még becsukta volna maga után az ajtót- vetett egy utolsó pillantást az eszméletlenül fekvő fiúra.
- Előbb még lemegyek a laboratóriumba, főzetért – közölte Piton. – Menj csak, mindjárt megyek.
Lupin bement a másik szobába, a bájitalok mestere pedig lement a lépcsőn. Az előszobában nem volt senki, csak az ebédlőből hallatszottak hangok.
A professzor benézett az ajtón, meglátta az igazgatót, aki éppen Mrs. Weasleyvel beszélgetett. Dumledore mikor meglátta a bájitaltan tanárt, rámosolygott.
- Jobban van már Harry? – kérdezte.
A bájitalok mestere sóhajtott egyet, és leült az ebédlőasztalhoz a legközelebb eső székre.
- Nem, Albus. Félek, hogy… - itt elcsuklott a hangja.
- Perselus, nyugodj meg, rendbe fog jönni – mondta Dumbledore, és leült a bájitaltan tanár melletti székre. – Nagyon erős a szervezete.
- Elmondtam neki az igazat… - suttogta Piton, és az arcát a kezébe temette.
- Elmondtad neki, hogy ő a fiad? – kérdezte az igazgató, persze Mrs. Weasley jelenlétében.
- Na de Albus! – kiáltott fel hirtelen, Mrs. Weasleyre nézve.
- Már tud róla, nemrég mondtam el neki. Szükségesnek éreztem azt, hogy tájékoztassam erről.
Mrs. Weasley ellenben, hogy róla volt szó, csak állt csendben, aztán végül erőt vett magán, és megszólalt:
- Én sem tudtam a mai napig az igazságról, amíg az igazgató úr el nem mesélte. Örülök, hogy most már van valakije, akihez tartozhat.
A bájitalok mestere még egyet sóhajtott.
- Na igen, ha egyszer meg is bocsát nekem. Tudtam, hogy lelkileg is megvisel valakit ez a fajta sérülés, de hogy ennyire… - Piton felállt az asztaltól. – Remélem, ha magához tér, akkor értelmesebben fog majd viselkedni.
- Veszekedtetek? – érdeklődött Mrs. Weasley.
- Mondhatjuk úgy is. Legalább most már tudom, hogy mit is gondol a lelke mélyén rólam…
- Nem értem egészen… - motyogta Wrs. Weasley.
A professzor még mielőtt kiment volna az ebédlőből, visszafordult.
- Az átok felszínre hozta az érzéseit, mindent, amit gondolt – magyarázta Piton. – Most viszont megyek, mert jobban van Miss Lupin.
- Menj, csak. Apropó, Luciust őrizetbe vették az aurorok. Elég sok információval szolgált nekem némi beszélgetés után. A következő gyűlést ma este tartjuk.
- Ott leszek – mondta a bájitaltan tanár, és a laborba indult a főzetekért.
Nem sokkal később bekopogott Natalie szobájának ajtaján, aztán halkan benyitott.
- Tényleg jobban van? – kérdezte halkan.
Lupin felállt az ágy széléről, és közelebb lépett Pitonhoz.
- Az előbb magához tért, és a láza is majdnem lement már – közölte. – Mikor magához tért, azt mondta, hogy fáj az oldala.
A bájitalok mestere felvonta a szemöldökét, és leült Natalie mellé az ágyra. A kezét pedig a lány homlokára helyezte.
- Igazad van, majdnem tényleg lement a láza.
- Nem tudod még most sem, mi baj lehet? – kérdezte Lupin.
- Nem tudom, talán összefügg Harry állapotával… - felelte Piton elgondolkodva, a borogatást pedig visszatette Natalie homlokára.
- Hogy érted?
- Múltkor ugyanez volt, mikor ő leesett a seprűjéről. Akkor Harry ugyanazoktól a sérülésektől szenvedetett. Úgy tűnik fordítva is így van.
Lupin döbbenten nézett hol Natalie-ra, hol Pitonra.
- Csak nem azt akarod mondani, ha az egyikkőjük megsérül, a másik is rosszul lesz? Tudod, elég lehetetlen gondolat…
- Nem Lupin. Az igazgató úr szerint szeretik egymást – közölte higgadtan, aztán egy Fájdalomcsillapító főzetet vett elő a zsebéből.
- Na, nem… Ezt nem igen hiszem el – hebegett Lupin. – Akkor most viszont Harry sérült meg, így Natalie ugyanattól szenved.
- Igen, valószínű – Piton elővette a pálcáját. – Stimula!
Natalie nem nyitotta ki a szemét, és alig halhatóan motyogott.
- Apa… Nagyon fáj…
A bájitalok mester a szájához emelte az üvegcsét.
- Idd meg ezt, jót fog tenni.
Natalie ivott néhány kortyot, de aztán elvesztette az eszméletét. A tanár visszadugaszolta az üvegcsét, és letette az asztalra.
- Ha később magához tér, próbáld meg megitatni vele a maradékot. Jó?
- Persze, mindenképpen. Tudok még tenni érte valamit? – kérdezte Lupin, és kinyitotta az ajtót Piton előtt.
- Több Lázcsillapító főzetet már nem merek adni neki, de borogasd tovább. És mindenképpen maradjon még ágyban.
- Mindenképp borogatni fogom. Mondjuk, ha magához tér, eléggé tiltakozni fog a fekve maradás ellen.
- Akkor szólj nekem, akkor majd meggondolja – morogta Piton. – Mindenképp szólj, ha van valami változás.
A bájitalok mestere viszont időzött még egy keveset a küszöbön.
- Miért nem vitted be a Szent Mungóba, mikor rosszul lett? – kérdezte.
- Magam miatt. És persze tudtam, hogy te ott dolgozol, mint főgyógyító. Ezért gondoltam, majd te meggyógyítod.
- Tehát nem akarod elárulni a valódi okot – jegyezte meg Piton.
- Nincsenek valódi okok, hidd el – válaszolta Lupin rezzenéstelen arccal.
A bájitaltan tanár nem válaszolt. Megfordult, és köszönés nélkül távozott.
------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
- Bent voltál Harrynél? – érdeklődött Ron az ideiglenes szobájukban, miközben az ajándékokat csomagolta.
Hermione szótlanul ledobta magát az ágyára. Majd ő is elővette az ajándékokat becsomagolni – persze Ronét nem.
- Igen, ott voltam.
- Felébredt már?
- Még nem. Viszont az előbb halottam Natalie hangját, ezek szerint már jól érzi magát – válaszolt a lány miközben épp egy masnival bajlódott.
- Tényleg? Akkor mindjárt meglátogatom – közölte Ron, és betolta az ajándékokat az ágy alá.
- Most ne Ron. Annyira jól van, hogy már veszekszik Lupinnal. Inkább később menj be – Hermione félretette az imént becsomagolt ajándékot.
Ron jókedvét egy pillanat alatt elsöpörte a hír. Rosszkedvűen kirángatta az ajándékokat, és tovább folytatta a csomagolást. A lányra nézett, aki szomorúan rángatta a csomagolópapírt.
- Neked is nagyon hiányzik Harry – jegyezte meg halkan.
Hermione nem szólt egy szót sem, csak tovább igazgatta a papírt az ajándékon.
- Hermione…
- Igen, nagyon… - szipogta a lány. – De légy szíves ne mond el neki…
- Nem fogom. De hiszen ő is kedvel… - Ron odaült Hermione mellé, és átkarolta.
- Mindig is Natalie-t fogja szeretni – motyogta, miközben potyogtak a könnyei. – Szép kis karácsony…
- Dehogy is. Majd észre fog venni, milyen aranyos vagy. Nem barátként fog téged szeretni, remélem.
Hermione elmosolyodott, ahogy a fiúra nézett.
- Én meg tudom, hogy Natalie-t szereted…
Ron fülig elvörösödött, és oldalra nézett kerülve a lány tekintetét.
- Jaj, Ron. Nyílt titok az, hogy érzel iránta.
- Hermione… - most már Ron is elmosolyodott.
------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
- Naty! Légy szíves viselkedj! – emelte fel a hangját Lupin.
- Elegem van! Nem fogok több időt tölteni ebben az ágyban! – ordította vissza Natalie, s nagy nehezen felkelt az ágyból.
Lupin az ágy mellet állt közvetlenül a lányával szemben.
- Még pihenésre van szükséged!
- Nekem ugyan nem! – vágott vissza, majd belebújt a papucsába, és indult az ajtó felé.
- Dehogy is nem! Feküdj vissza az ágyba, még gyenge vagy! – mondta türelmét vesztve a férfi.
Natalie ügyet sem vetve az apjára, elindult az ajtó irányába. Már épp nyitotta volna, de szembetalálta magát Pitonnal.
- Megtudhatnám, kisasszony, hogy hová ilyen sietősen? – kérdezte, és elállta az utat a lány előtt.
- Épp távozni készültem – morogta Natalie. – Menjen arrébb, elállja az utat.
A bájitalok mestere viszont nem mozdult, hanem fenyegető hangján megszólalt:
- Legyen szíves, feküdjön vissza az ágyba!
- Nem! Nekem ne parancsolgasson!
- Mint a gyógyítód, azt ajánlom, feküdj vissza! – ordította Piton. – Most nem az órámon vagyunk, hogy feleseljen!
- Nem fogok! Mi? A gyógyítom? – hebegett a lány. – De hát maga tanár!
Piton gonosz mosolyra húzta a száját.
- Látom, a kisasszony nem igen emlékszik rá, ki gondozta! Pihennie kell még, hiszen alig áll a lábán! Gyerünk!
A két professzor egyszerre ugrott oda Natalie-hoz, hogy elkapja az összeeső lányt. Lupin az ölébe vette, majd lefektette az ágyra.
- Jól vagyok…
- Látom! Légy szíves maradj még az ágyban legalább…
- Egy napig – fejezte be a mondatot a bájitaltan tanár, és leült az ágy szélére. - Hogy érzi magát? – kérdezte a lányra nézve.
- Nem mindegy? – feleselt Natalie.
- Légy szíves beszélj tisztelettudóan a professzorral! – szólt rá Lupin, már nagyon dühös arcot vágva.
Piton legyintett egyet, és elővett a zsebéből egy üvegcsét. Kidugaszolta, majd odanyújtotta a lánynak.
- A kisasszonytól már megszoktam, hogy így viselkedik. Ezt igya meg…
- A múltkor nem tegezett?
- Igya már meg! – kiáltott fel Piton.
Natalie megitta az üvegcse tartalmát, majd a professzorra nézett.
- Már nincs semmi bajom!
- Nem hiszek magának – morogta a bájitaltan tanár, majd a lány bal oldalához nyúlt, aki felszisszent fájdalmában.
- Még is hogy képzeli? – ordított Natalie. – Mondtam, hogy nincs semmi bajom!
- Nekem nem úgy tűnt! – szólt közbe Lupin.
A bájitalok mestere egy erős mozdulattal visszanyomta a lányt az ágyba.
- Tudom, hogy még mindig fáj az oldalad, amit adtam, pedig Fájdalomcsillapító főzet volt! Főgyógyító vagyok, s ezért remélem, hogy tudod, hallgatnod kell rám!
Natalie nem szólt egy szót sem, hanem a jobb oldalára fordult, és magára húzta a takarót.
- Látom, végre megértette – mondta elégedetten Piton, és felállt. – Lupin, ha kell kötözd oda az ágyhoz.
- Persze, Perselus. Ne aggódj – mosolygott Lupin.
- Apa, majd szólj, ha elment már végre. Nem. Akarom. Hogy. Ő. Legyen. A. Gyógyítóm! – hallatszott a takaró alól.
- Pedig már az Naty, és tudod, hogy akkor engedelmeskedned kell.
- Szólj, ha esetleg rosszabbul érezné magát – intézte még a férfihez.
- Feltétlenül. Este találkozunk a gyűlésen.
------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
Ahogy felnézett, az ablakon kinézve látta, ahogy szállingózik a hó. Felült az ágyban, majd az éjjeliszekrényről felvette a szemüvegét, és az orrára biggyesztette. A szobában azonban senki sem volt.
Harry lassan felkelt az ágyból, de a fájdalomtól visszaesett. Az oldalához kapott, és megpróbált emlékezni, mi történt.
El akarták rabolni, de Piton utána jött.
Elbújtak a halálfalók elől, és várták a Rend tagjait.
Harry már hunyorgott, hogy visszaemlékezzen valamire is. Megpróbált felállni. Most kivételesen engedelmeskedtek a lábai. Odament az ablakhoz, és kinézett.
Az egész Grimmauld teret hó borította, csak néhány lámpa fénye világított.
„Ezek szerint még nincs karácsony” – állapította meg, s neki támaszkodott az ablaknak, és úgy csodálta az utcát.
Rengeteg dolog járt az eszében. Egy apa gondolata, annyira melegséggel öntötte el, hogy legszívesebben sírt volna örömében.
Csak állt a félhomályban, ki tudja meddig, a gondolataiba merülve. Egyszer csak halkan kinyílt az ajtó, és megjelent Piton.
A félhomályban nem vette észre Harryt, csak azt, hogy üres az ágya. Az éjjeliszekrényen lévő lámpát meggyújtotta, aztán hirtelen megijedt.
- Harry! – rémülten nézett körbe a szobában.
- Itt vagyok – hangzott az ablak irányából egy rekedt hang.
A bájitalok mester odasietett Harryhez, és átkarolta.
- Nem szabad felkelned…
Harry odabújt a tanárhoz, akinek zavarában a torkán akadt a szó.
- Már le akartam menni, hogy megkeressem…
- Csak a Rend gyűlést tartott, s muszáj volt ott lennem – mondta Piton halkan. – Hogy érzed magad?
- Jól. De még mindig fáj az oldalam – motyogta.
- Légy szíves feküdj le. Pihenned kell még.
Harry szomorúan nézett a professzorra.
- Egyébként én is örülök, hogy a fia lehetek.
- De… Nem emlékszel, mit történt? – dadogta Piton, és újra átölelte a fiút. – Haragudtál rám!
- Nem, egyáltalán nem haragudtam magára, csak az igazgatóra.
- Tudod, az igazgató úrnak is meg van a véleménye erről az ügyről, amivel én persze nem értettem egyet. Azért mondtam el neked – Piton a kezével megemelte a fiú állát. – Remélem, nem haragszol rám…
- Nem egyáltalán nem – felelte Harry, és megtámaszkodott a professzor vállában.
- Gyere, hisz alig állsz a lábadon – suttogta kedvesen a bájitalok mestere. – Majd holnap beszélsz az igazgató úrral.
Ő viszont nem mozdult, hanem ökölbe szorított a kezét.
- Nem akarok vele beszélni! Meg van a véleményem róla! – emelte fel a hangját Harry.
Ebben a pillanatban megrázkódott a szoba, és a falakról potyogott a vakolat. Az ablakok kitörtek, a szél pedig befújta a havat az ablakon.
Piton egy pillanattal az ablakkitörés előtt elrántotta Harryt a repülő üvegszilánkok elől, és magához szorította erősen.
- Fiam, nyugodj már meg… - mondta szinte énekelve. – Légy szíves! Még a végén összetörsz mindent!
Harry nem válaszolt, csak erősen összeszorította a szemét, és érezte, ahogy átjárja a mágia. A bájitaltan tanár szavai hatottak, a remegés alábbhagyott a szobában.
Ránézett Pitonra, aki rémülten bámult rá.
- Nem akartam… - motyogta, majd a lábai már nem bírták tovább, és összecsuklott.
A bájitalok mestere gyorsan elkapta, és odavitte az ágyhoz – épp akkor, mikor az igazgató a Weasley házaspár megjelent az ajtóban.
- Mi történt? – kérdezte Mr. Weasley az ablakszilánkokra tekintve.
Piton lefektette az ágyra a fiút, és betakarta. Azt igazgató közelebb lépett az üvegszilánkokhoz.
- Perselus, veszekedtetek? – kérdezte, aztán felvett egy üvegszilánkot a földről. – Elolvadt…
- Nem, Albus. Nem veszekedtünk. Különben is nem rám dühös, hanem rád – közölte közömbösen.
- Sejtettem. Nagyon erős mágia szabadult fel az előbb. Remélem a védővarázslatok kitartottak – mondta Dumbledore. – Mégis, hogy történhetett?
- Nem tudom – suttogta Piton. – Mrs. Weasley főzne Harrynek egy erős, nyugtató teát?
- Igen.
- Arthur, velem jönnél megvizsgálni az épületet? – kérdezte az igazgató, miután rendbe tette a szobát. – Perselus, gondolom, te itt maradsz…
- Jól gondolod - morogta a bájitalok mestere.
Mikor mindenki távozott a szobából, Piton leült a székre, és virrasztani készült Harry mellett, úgy ahogy az elmúlt három napban is tette.
Nem sokkal később mosolyogva nézte, ahogy a fiú álmában mélyeket szuszog.
Következő fejezet
AJÁNLOM AZ OLDALT
