9. fejezet: Menedék

„Az nem lehet… Biztos rosszul hallottam…” – döbbenten nézett Pitonra, akinek az arca kifürkészhetetlen volt.

- Szívesen nézném ezt a megható jelenetet még egy darabig, de a Sötét Nagyúr már türelmetlen! - mondta Malfoy, miközben már nevetett.

Piton viszont nem szólalt meg, csak nézett, a menekülési lehetőségeket latolgatva. Harry óvatosan a belső zsebébe nyúlt a pálcájáért, és igyekezett nem felszisszenni a fájdalomtól.

- Szerintem, ha ideadod Pottert, talán még a Sötét Nagyúr ad neked lehetőséget… - kezdte a tejfölszőke hajú férfi, de Piton félbeszakította.

- Kedves barátom, nem igen élnék a lehetőséggel, főleg a nyáron történtek után – mondta gúnyosan, miközben megpróbált higgadt maradni.

Harryt még szorosabban fogta magához, már annyira, hogy a fiú már alig kapott levegőt.

- Mondd, miből gondolod, hogy Potter lenne a kulcs? – húzta az időt Piton.

Malfoy előrébb lépett a pálcáját maga előtt tartva, Pitonviszont hátralépett két lépést.

- Tudod, kedves köpönyegforgató… - kezdte el Malfoy töprengő arcot vágva. – A Sötét Nagyúrnak megvannak a forrásai…

- Harry, ha pajzsbűbájt vonok magunk köré… – suttogta halkan Piton

- … biztos benne, hogy a Kiválasztott az. De minek is beszélek neked ilyenekről? Te nemigen fogsz…

- … abban a pillanatban szórj hátra annyi kábító átkot, amennyit csak tudsz – utasította Piton.

- … a bizalmasai közé tartozni, és még a szolgáihoz sem – fejezte be mondanivalóját Malfoy.

- Elárulnád legalább, mikor leszünk tanúi a nagy eseménynek? Vagy te ezekről nem is tudsz? Lévén, hogy az eddigi feladataidat nem igen teljesítetted…

A kijelentés megtette a hatását, Malfoy egy pillanat alatt begurult. Piton persze vigyorgott.

- Velem minden gondolatát megosztja! Nincsenek titkaim előtte! – üvöltötte Malfoy. – A bizonyos nagy esemény még a következő napfogyatkozás előtt bekövetkezik!

- A következő napfogyatkozás előtt… - esett töprengőbe a bájitaltan tanár, de Malfoy parancsa hamar kizökkentette.

- Na elég lesz a bájcsevelyből… Potter élve kell a vére miatt, de az árulót megölhetitek!

Minden olyan gyorsan történt, Piton kiváló reflexének hála sikerült pajzsbűbájt mondania magukra. Abban a pillanatban olyan gyorsan elindult, hogy a meglepett halálfalók egy pillanatra lemaradtak.

- Stupor! – kiáltott fel Harry, ami rögtön eltalált két halálfalót.

- Hogy lehettek ilyen idióták? Már megint meg fognak szökni! – kiabált Malfoy. Persze a hosszú talárjában nemigen tudott gyorsan futni.

Piton, mint aki mindig is sportolt volna, könnyen lehagyta a halálfalókat.

„Már csak öt méter, tíz” – nézett hátra Harry Piton válla felett. A halálfalók eléggé lemaradtak a bájitaltan tanárhoz képest.

A tanár a sziklás rész mellett megállt, nem messze a halálfalóktól. Harryt leültette a szikla tövébe, és latinul kezdett el beszélni.

Aki egy pillanatra megijedt, mikor látta, hogy két pár lábnyom láthatatlanul elindult a másik irányba.
Piton még mondott néhány szót latinul, aztán kinyitotta a szemét, és körülnézett.

- Mindjárt kiderül… - motyogta, aztán letérdelt a hóba Harry mellé.

Pillanatokon belül megjelent négy halálfaló, a nyomokat követve. Harry fel akart kiáltani, mert az egyik halálfaló közvetlenül előtte állt meg, egy méterre. Piton gyorsan rászorította a kezét Harry szájára.

- Ti arra menjetek – utasította Malfoy a többieket, miután előbújt a fák közül. - Macnair, Dolohov, ti pedig velem jöttök. Mi a másik irányba megyünk. Ismerem jól az árulót, biztos csak egy félrevezetés, és a másik irányba mentek!

A négy halálfaló elindult a lábnyomok irányába. Malfoy pedig hol Harryékre, hol a fákra nézett. Harry levegőt venni sem mert, csak ijedten nézett Malfoyra.

- Tudom, hogy nincsenek messze – dünnyögte Malfoy. – Itt vannak valahol! A Sötét Nagyúrnak még több követője érkezik az erdőbe, így biztos elkapjuk őket!

- Mi lesz, ha megjelenik a Vén Bolond és az idióta követői? – kérdezte Macnair.

- A Vén Bolond nélkül nemigen tudnak mit csinálni a Rend tagjai – itt megeresztett egy vigyort. – Biztos forrásokból tudjuk, hogy jelenleg sincs az országban. Na gyerünk!

Malfoy a halálfalókkal elindultak az ellenkező irányba. Piton levette a kezét Harry szájáról, aki egy mélyet sóhajtott.

- Tanár úr, mit csinált velünk, hogy nem látnak minket? – kérdezte Harry suttogva.

- Ezt a trükköt még Albustól tanultam. Elég hasznos, főleg ha az ember el akart tűnni szem elől – mosolygott a férfi.

- Meddig kell itt maradunk?

- Ameddig a Rend tagjai nem érnek ide –válaszolta Piton, majd aggódó tekintettel nézett Harryre. – Hogy érzed magad?

Harryigyekezett viszonylag vidám arcot vágni, nehogy a professzort jobban megrémítse.

- Jól vagyok – felelte meggyőzően. – Ugye nem esik bajuk a mieinknek?

Piton leült Harry mellé a hóba, és a vállánál átkarolta.

- Nem hiszem... Az igazgató urat biztos sikerült értesíteni, és már úton vannak ide.

- Tanár úr…

- Tessék, Harry…

- Nem hoppanálhatunk el? Vagy esetleg csinálna egy Zsupsz-kulcsot?

Piton sóhajtott egyet, és közelebb bújt Harryhez.

- Csak ott lehet hoppanálni, ahol indultatok volna. A Zsupsz-kulcs készítés bonyolult varázslat, amelyet rögtön észlelnek, ha elkészít valaki egyet. Sajnos Harry itt kell maradnunk, mert én egyedül legalább harminc halálfalóval nem bírok el.

- De itt vagyok én is! – ellenkezett Harry.

- Harry… Súlyosan megsérültél, nem tudsz harcolni. Ráadásul téged akarnak… Biztos jól vagy?

Nem, egyáltalán nem volt jól. Érezte, ahogy lüktet az oldala a fájdalomtól, és meleg is volt nagyon…

- Lázas vagy… - állapította meg Piton, pedig csak rá nézett.

- Honnan tudja… - nyögte, és megpróbált kényelmesebben ülni, aminek az lett az eredménye, hogy összegörnyedt fájdalmában.

- Látom rajtad – mondta halkan Piton. – Odaadom később az utolsó Vérzéscsökkentő főzetet, attól jobban érzed majd magad. Még van nálam…

Elővette a zsebéből az üvegcséket, és számolgatni kezdte.

- Lázcsillapító főzet az van bőven, de Vérzéscsökkentő, és Fájdalomcsillapító… - itt sóhajtott még egyet. – Talán reggelig kihúzzuk vele..

- Miért, azután mi lesz? – kérdezte rémülten Harry.

- Harry… Ha nem kapod meg időben az elixírt, nem fogod túlélni… - motyogta Piton.

- Legalább úgy halok meg, hogy tudom, a fiának tekint…

- Azt hittem, nem hallottad…

- Örülök, neki, hogy ilyet mondott – folytatta Harry, majd a férfi vállának dőlt. – Mikor kell meginnom főzeteket?

- Egy kicsit később… Nem akarom túladagolni – válaszolt Piton zavartan, de aztán újra figyelmesen nézte fiút.

Harry megint becsukta a szemét, és lassan mélyen lélegzett. Próbálta a fájdalmat legyűrni, de az erősebb volt. Ez biztos meglátszott az arcán is, mert Piton újra a zsebébe nyúlt.

- Visszavonom azt, amit az előbb mondtam. Inkább idd meg a Fájdalomcsillapító főzetet.

Piton odatartotta Harry szájához, aki remegve kiitta. Hátradőlt, és érezte, ahogy a fájdalom enyhül.

- Köszönöm – motyogta, és újra lecsukta a szemét.

- Próbálj meg aludni egy kicsit. Nem fázol?

- Inkább melegem van…

Piton Harry homlokára tette a kezét, aztán az arcára.

- Nagyon forró vagy – állapította meg. – Az átok lassan hat… Próbálj meg aludni.

Harry hagyta, hogy a professzor átölelje. A vállára hajtotta fejét, és megpróbált valami jóra gondolni.

A sarló alakú hold fénye bevilágította a havat, ami még több fényt adott. Harry még egy utolsó pillantást vetett a hófödte talajra, majd elszenderedett.

Hermione egy könyvvel próbálta lekötni a figyelmét, Ron pedig fel-alá járkált. Mikor az átváltoztatástan professzor belépett, mindketten fölpillantottak.

- Van valami hír Potterről? – kérdezte.

Hermione megrázta fejét, majd becsukta a könyvet.

- A Rend tagok most indultak el nemrég az igazgatóval. De Lupin itt maradt.

- Miért maradt itt? – érdeklődött McGalagony, és letette a köpenyét a székre.

- Natalie nagyon rosszul van. Lupin professzor mellette akarta maradni. Félt, hogy esetleg… - Hermione hangja elcsuklott.

- Felkísérne az emeltre Miss Granger? Lehet, hogy tud valamiben segíteni a professzornak.

- Lupin azt mondta, maradjunk lent, hátha jönnek még a Rendből néhányan.

- Majd utána visszajön az ebédlőbe, mivel nemsokára megérkeznek a Weasley szülők – itt Ronra nézett. – Csak még Mollynak el kell rendeznie valamit, aztán jönnek.

Hermione elindult a tanárnővel a nyomában elindult az emeletre. Ron néhány lépcsővel lemaradva követte őket.

A lány halkan kinyitotta az ajtót McGalagony előtt, és mindannyian bementek a szobába.

Natalie az ágyon feküdt gondosan betakarva, Lupin pedig az ágy szélén ült mellette. Épp a borogatást cserélte, mikor meglátta őket az ajtóban.

- Jó estét Lupin professzor! – üdvözölte McGalagony a bánatos professzort. – Jobban van Natalie?

- Nem, Minerva. Még rosszabbodott az állapota, aLázcsillapító főzet pedig nem hat.

McGalagony közelebb lépett az ágyhoz, és Lupin vállára tette a kezét.

- Ne aggódjon, meg fog gyógyulni. Mitől ilyen beteg?

- Nem tudjuk. Nemrég összeesett az ebédlőben, azóta nem tért magához. Poppy pedig külföldön van…

- Nem lesz semmi baj. Majd Perselus meggyógyítja ha…

- Időben visszaér… Tudom. Remélem, sikerül neki Harryt megtalálni…

- Esetleg bevihetnénk a Szent Mungóba…

- Tudja, hogy nem lehet…

Hermione és Ron döbbenten néztek egymásra.

- Megértem a problémáját, de így talán meggyógyulhatna…

- Nem! – emelte fel a hangját Lupin. – Semmiképpen sem viszem oda… Megvárom inkább Perselust…

- Ahogy gondolja… Esetleg tudunk valamiben segíteni?

- Nem köszönöm. Habár… Hermione leszaladnál nekem még egy Lázcsillapító főzetért?

- Persze, professzor úr. Gyere – Hermione intett Ronnak, hogy menjenek.

Mikor kiértek a szobából, a barna hajú lány halkan becsukta az ajtót maguk mögött.

- Szerinted, mire célzott Lupin? Miért nem akarja, hogy bevigyék Natalie-t a Szent Mungóba?

- Nem tudom, Hermione… Biztos meg van az okuk… Hagyd abba ezt a kérdezősködést.

Leértek a lépcsőn, és a labor felé vették az irányt.

- Igen… - suttogta Harry.

- Odaadom a Vérzéscsökkentőt, mert már itt az ideje. De előbb meg szeretném nézni az oldalad – közölte Piton, és a fiú oldalához nyúlt.

Harry felszisszent az érintéstől, majd kapkodva kezdte venni a levegőt. Piton visszatekerte a kötésként használt palástdarabot.

- Ne haragudj, nem akartam fájdalmat okozni… – miközben beszélt elővette az üvegcsét.

Harry nagyon lassan kortyolva megitta a főzetet, Piton pedig újra átkarolta.

- Tanár úr…

- Mondjad Harry.

- Maga orv… Gyógyító? – kérdezte.

- Igen az vagyok – válaszolt Piton.

- Akkor miért a Roxfortban tanít?

- Mert Dumbledore megkért rá, hogy tanítsak. De ettől független a nyaramat a Szent Mungóban szoktam tölteni. Persze a laborban – mosolygott Piton.

- Kár. Pedig remek főgyógyító lenne magából…

- Az vagyok, Harry. Csak általában a laborban töltöm minden időmet.

- Maga vezeti a labort? – csodálkozott Harry.

- Igen, én – válaszolta Piton, és a palástjával jobban betakarta.

A hó el kezdett szállingózni, így még jobban magához szorította Harryt.

- Tanár úr…

- Tessék Harry – mondta halkan Piton.

- Miért jött utánam, ha tudta, hogy az álom igaz?

- Mert aggódtam érted…

Harryt már rázta a hideg, ahogy az arcába fújta a szellő a havat.

- Hogy érzed magad?

- Egész jól. Már szinte nem is fáj. Persze, csak amíg meg nem mozdulok.

- Remélem, mielőbb kijutunk innen…

- Miért nem megyünk? Egyáltalán nem hallani a halálfalókat…

Piton körbenézett, de nem kelt föl.

- Nagyon jól tudják, hogy még itt vagyunk. A csenddel akarnak előcsalni a rejtekhelyünkről, Malfoy pedig gyanít valamit.

- Pedig már reménykedtem… - suttogta Harry. – Tanár úr… mondott valamit mikor a halálfalók körbevettek minket…

Piton továbbra is csendben maradt. Harry csak azt hallotta, ahogy a professzor szívverése felgyorsul.

- Komolyan mondta, hogy a fia lehetnék? – nézett a bájitalok mesterére Harry.

- Harry nem lehetnél… - válaszolta Piton. – Hanem… az vagy.

Következő fejezet