7. fejezet: Hol vagy?

Piton már egy jó ideje hagyta, hogy Harry sírjon. Nagyon meglepte, amiért ennyire aggódott a fiú miatta.

- Harry… - megfogta Harryt a két vállánál, és maga elé tartotta. – Nem fog történni semmi baj! Most itt vagyok, nem fogok meghalni!

- Persze… - mondta Harry, aztán a professzorra nézett. – Azt hittem, az előző álmom sem fog valóra válni!

Harry már remegett az idegességtől, miközben továbbra is folytak a könnyei. Piton odavezette Harry kedvenc kanapéjához, majd beszaladt a laborba.
Pár perc múlva megjelent egy üvegcsével a kezében, és odatartotta Harrynek:

- Idd meg ezt légy szíves – mondta, de látva Harry aggódó arcát, hozzátette: - Nyugtató főzet.

- Köszönöm – Harry elvette az üveget, és megitta a tartalmát.

- Ha végre megnyugodtál, akkor elmondhatod az álmod. Megteszünk mindent, hogy ne következzen be a halálom…

Piton a jól ismert takarót elővarázsolta a hálószobájából, és Harryre terítette. Harry engedelmesen ledőlt a kanapéra – miközben Piton betakarta.

- El szeretném mesélni… - kezdte Harry.

- Szerintem inkább majd holnap…

Harry hirtelen felpattant, mint aki rugóra feküdt volna.

- Aztán majd mire felkelek, bemegy a Tiltott Rengetegbe!

- Dehogy megyek, bolond gyerek – mondta Piton, és visszanyomta Harryt a kanapéra. – Jól van, meséld el, mi volt az a szörnyű álom, amiért ennyire kiborultál.

- A Tiltott Rengetegben menekültem a halálfalók elől, és szörnyen éreztem magam – kezdett bele Harry a magyarázatba, de Piton félbeszakította.

- Miért érezted magad szörnyen?

- Mert megsérültem, azt hiszem… Nem tudtam lábra állni, annyira fájt az oldalam. Hallottam, ahogy a halálfalók jöttek utánam – üldöztek. Aztán maga megjelent…

- Folytasd Harry – mondta Piton, közben pedig egy újabb üvegcséért nyúlt, ami a zsebében volt.

- És aztán valaki a fák közül kimondta magára a halálos átkot… - suttogta Harry, és újabb könnycseppek hullottak a takaróra.

- Harry nyugodj már meg… Biztos csak egy rémálom volt – mondta halkan Piton. – Nem megyek sehova, itt maradok veled.

Harry miután megitta amit Piton adott neki, lassan elkezdett leragadni a szeme. Azt hitte Piton újabb Nyugtató főzetet ad neki, de ezek szerint nem az volt.

- Remélem is… -motyogta Harry, majd elaludt.

- Tudod jól Albus, mi forog kockán!

- Tisztában vagyok vele, Perselus! – emelte fel a hangját az igazgató.

Harry ezekre az elfojtott hangokra ébredt. Kinyitotta a szemét, és körülnézett. A hangok most hangosabban jöttek a laboratórium irányából.

- De bizonyos dolgoknak rejtve kell maradniuk… - kezdte Dumbledore, de a másik hang hangosabb volt.

- Nem érdekel! Nem vagyok hajlandó az idióta parancsaidat követni! Elegem van! Most már vége a kémkedésemnek, így már nem hagyom, hogy beleszólj az életembe! – hallatszott Piton dühös hangja.

Harry felült a kanapén, de megtántorodott, mivel iszonyatosan fájt a feje. Abban a pillanatban kivágódott a labor ajtaja, és Piton dühösen csörtetett ki. Mikor meglátta Harryt, megtorpant.

- Felébresztettünk? – kérdezte halkabban.

- Nem – felelte Harry, miközben követte a tekintetével az igazgatót –aki üvegcsékkel az ajtó felé indult.

- Jó reggelt! Látom, jobban vagy. Perselus elmesélte az álmodat – közölte Dumbledore. – Ne aggódj, minden megteszünk annak érdekében, hogy ne történjen baj.

- Értem – motyogta Harry. – Történt valami más is?

- Nem Harry. Az igazgató úr éppen távozni készült – sziszegte a fogai közt Piton.

Kinyitotta Dumbledore előtt az ajtót, de még mielőtt az igazgató elindult volna, még odaszólt Pitonnak:

- Gondold meg az érveimet, Perselus.

- Nincs mit gondolkodni rajtuk – tette hozzá Piton és becsukta Dumbledore után az ajtót.

Odament Harryhez, aki már a halántékát masszírozta. Leült mellé, és odanyújtott neki egy üvegcsét.

- Ugye nem valamiféle altató? – kérdezte gyanakodva Harry.

- Tegnap este muszáj volt adnom valamit, hogy végre megnyugodj. Viszont több Nyugtató főzetet nem adhattam már – mivel kiittad a teljes üveget. De ez csak Fájdalomcsillapító főzet, hidd el.

Harry továbbra is gyanakodva - elvette Pitontól az üvegcsét, és megitta az egészet. Egész gyorsan kezdett hatni - már nem is érezte a fájdalmat.

- Min vitatkoztak az igazgatóval? – kérdezte Harry, de miután látta, hogy Pitont újból elönti a düh, másra terelte a szót. – Vissza kellene mennem a klubhelyiségbe, a barátaim már biztosan aggódnak miattam.

- Ami az igazgatót illeti, nem szeretnék beszélni róla – válaszolta Piton, majd hozzátette: - Ma reggel itt volt Granger kisasszony. Nagyon rémültnek tűnt, mivel azt hitte elraboltak vagy valami ilyesmi. De aztán közöltem vele, hogy minden rendben – csak rémálmod volt, és lejöttél hozzám.

- Nem kérdezett semmi mást? – érdeklődött Harry.

- Nem. Megnyugodott, hogy itt vagy – itt elmosolyodott. – Egyébként azt üzeni, hogy majd azért, délután már menj föl a klubhelyiségbe. Apropó az álom…

- Igen? – kapta fel a fejét Harry.

- Még most is azt hiszed, a jövőt álmodtad meg? Esetleg eszedbe jutott valami részlet?

Harry sóhajtott egyet, majd Piton szemébe nézett.

- Biztos, hogy meg fog történni, mivel borzasztóan fáj a fejem – mondta alig hallhatóan, és kirázta a hideg. „Hideg…” – Jaj ne… Télen történt az egész!

- Biztos vagy benne? – kérdezte fürkészően Piton. – Nem szándékoztami télen a Tiltott Rengetegbe menni…

- Ne is legyen! – szólt hangosan Harry. – Nem szeretném, ha esetleg…

- Esetleg mi? – fűzte tovább a szót Piton.

Harrynek nehezen esett kimondani a szavakat, ami a lelkét nyomta. Elfordította a fejét, hogy Piton ne lássa az arcát.

- Nem szeretném, ha esetleg… valami baj érné… - motyogta.

Piton odahúzta magához Harryt, és átölelte.

- Köszönöm, hogy aggódsz miattam, Harry – szólt Piton, majd megemelte Harry állát. – De egy ilyen gonosz bájitaltan tanárt nem kéne így kedvelned…

Harry visszabújt Pitonhoz, és szorosan átölelte. Most érezte igazán először: valaki törődik vele, és vigyáz rá, otthont ad neki. Hogy mindezt Piton adja meg neki, már-már hihetetlen volt – de mégis jó.

- Tanár úr… Én kedvelem magát, és örülök, hogy törődik velem… Végre valaki, aki emberszámba vesz…

- Jaj Harry – suttogta Piton, majd még szorosabban ölelte Harryt. – Én is kedvellek… és én sem szeretném, hogy valami bajod essen… Vigyázni fogok rád, ígérem.

- Köszönöm…

- Nincs mit Harry – suttogta Piton. – Nincs mit…

Az osztály most nem éppen érdekesnek találta a mai témát (Az ősi varázslók lakóhelyei), ezért mindenki szokásosan elfoglalta magát az órán. De erre a bejelentésre mindenki felkapta a fejét.

- Mit mondott? – kérdezte valaki hátul.

- Négytekercses dolgozat? – most valaki elől tette fel ezt a kérdést.

- Igen uraim – fűzte tovább a szót Binns, majd lepakolta rongyos jegyzeteit.

Harry miután elpakolta a telefirkált jegyzeteket – mert megszólalt a csengő – oda szólt Ronnak:

- Te egyáltalán hallottad, miről kell írnunk?

- Nem tudom, Harry. Majd megkérdezzük Hermionét – válaszolta Ron. – Végre vége az utolsó órának! Nem is tudom, mihez kezdjek magammal…

- Tudnék egy pár tippet – tette hozzá Harry, majd elindultak a nagyterem felé.

Útközben rengeteg ismerősnek köszöntek, akik épp most indultak haza az ünnepekre. A Patil ikrek, Seamus, és Neville épp most hagyták el az előcsarnokot szüleikkel.
Harry és Ron beértek a nagyterembe, ahol már fel voltak állítva a karácsonyfák. Odamentek a Griffendél asztalához, ahol már csak Hermione és Natalie ültek.

- Gyorsan eltűntetek, mikor vége lett az órának! – szólt rájuk Ron.

Hermione közelebb hajolt Ronhoz, és úgy suttogta neki:

- Beszélnünk kellett Lupinnal a távozásunkat illetően.

- Ja! Értem! – mondta Ron, majd halkabbra vette a hangját. – És mond, mivel megyünk? A Hopp hálózaton nem mehetünk ugye?

- Úgy ahogy mondod, azzal nem mehetünk. Majd Lupin elkísér minket az iskola bejáratáig, majd ott Piton vár ránk. Zsupsz-kulccsal megyünk.

- Mikor indulunk? – kérdezte Harry, aki már előre megbeszélte Pitonnal, hogy ott találkoznak.

- Mindjárt, csak még megvárjuk, amíg elmegy mindenki a szüleivel – válaszolta Natalie.

Harry és Ron ettek egy kicsit, miközben Natalie és Hermione beszélgettek. Mikor Harryék befejezték a vacsorát, elindultak a Griffendél toronyba holmijukért.
Nem sokkal később már a havat taposták az iskola kapuját elhagyva. Harry ment elől, a sort pedig Lupin zárta.
Harry hamarosan meglátta Piton alakját, ahogy a fekete talárjában állt nem messze a kaputól.

Az elmúlt néhány hétben nem igen változott semmi, azt leszámítva, hogy Harry boldog volt. Örült, mert végre tartozhatott valakihez, aki törődött vele. Majdnem minden nap este Pitonnál töltötte az időt: nála írta leckéjét, segített a professzornak bájitalt főzni és még néha varázslósakkoztak is – persze mindig Piton győzött.

Boldognak érezte magát, hogy a karácsonyt vele töltheti. Annyira mégsem örült, mivel a karácsonyt a Grimmauld tizenkettőben fogják tölteni. Úgy, mint a szünet hátralevő részét is.

Odaértek hozzá, és Lupin vidáman köszöntötte Pitont:

- Szia, Perselus! Ez lenne a zsupsz-kulcs, ami a Főhadiszállásra visz?

A sziklán ami mellett állt Piton, egy kalap pihent.

- Igen ez lesz – aztán egy lépéssel Harry mellett termett. – Mi Harryvel hoppanálni fogunk.

- Miért? – kérdezte Lupin, de továbbra is mosolygott.

- Nem szeretnék közvetlenül a házba érni, mert aggódok, hogy esetleg a védővarázslatok miatt nem fog valami simán menni – dünnyögte.

- Gondolom megbeszélted az igazgatóval – tette hozzá Lupin.

- Persze, menjetek csak. Mindjárt megyünk mi is – biccentett Piton.

Lupin, Natalie, Hermione és Ron megfogták a kalapot – egy szempillantás alatt eltűntek.

Harry Pitonra nézett, aki visszamosolygott rá. Piton elindult, Harry pedig követte.

- Egy kicsit odébb van a hoppanálási pont, úgyhogy sétálnunk kell egy kicsit.

Már a Tiltott Rengeteg mellett haladtak, mikor Harry megtorpant. Ugyan is az iskola oldalánál a másik irányban legalább tíz ember körvonala bontakozott ki a sötétből.

- Mi a baj? – kérdezte Piton, mikor Harry lemaradt, aztán ő is meglátta az alakokat

- Szerintem… - kezdte Piton, de egy „Stupor” félbeszakította mondanivalóját – az átoktól pedig hasra esett.

Harry, aki már résen volt: gyorsan hasra vágódott a havon – további átoktól tartva.

- A francba! Nem tudsz célozni, te idióta? – hallatszott egy ismerős hang. Malfoy volt az.

- Ezzel mi lesz?

Macnair megbökte a pálcájával Pitont, aki nem volt magánál.

- Szerintem hagyjuk itt, majd utána visszajövünk érte. A feladatunk fontosabb.

Harry lassan felkelt, miközben farkasszemet nézett Malfoy pálcájával.
Gondolkodott, mit tegyen, de nem jutott eszébe semmi jó. A pálcáját fogta a zsebében, és latolgatta a lehetőségeket. Piton továbbra is a hóban feküdt, és meg sem mozdult.

- Potter, add ide a pálcád! – utasította Malfoy, Harry pedig csak állt. – Add már ide! Gyerünk!

Harry lassan kivette a pálcát a zsebéből, de még mielőtt tehetett volna valamit, Malfoy kitépte a kezéből. Aztán a vállánál fogva vonszolni kezdte Harryt maga előtt. Intett Macnairnak:

- Menj előlre, és szólj a többieknek, hogy megvan Potter. Nincsenek itt a bolond vénember emberei sem.

Macnair elindult a közeledő halálfalók felé, Malfoy pedig rángatta Harryt – mivel nem akart a többi halálfaló elé kerülni.

- Gyerünk, Potter! – üvöltötte, majd egy nagyot rántott Harry vállán, aki felszisszent a fájdalomtól.

„Most vagy soha!”

A halálfalók még elég távol voltak, Macnair is már elég messze járt – így Harry egy jól célzott ütéssel belehúzott Malfoy vigyorgó képébe.
Malfoy megtántorodott, de legalább elengedte Harryt – aki még egy jól irányzott ütéssel gyomron vágta. Harry rögtön szaladt, ahogy lába bírta a Tiltott Rengeteg felé – de az orrát fogó Malfoy előkapta a pálcáját…

- Post tenebras lucem! – üvöltötte, és pálcájából fehér fény lövellt ki eltalálva Harry bal oldalát.

Harry, amint az átok eltalálta, az oldalához kapott a jobb kezével, és hátra esett a havon. Nem bírt mozdulni az elviselhetetlen fájdalomtól – még fekve látta, ahogy Malfoy önelégült mosollyal közeledik felé…

- Na tessék! Ennyit Ron a fogadásodról! Nem maradtál állva! – vigyorgott Hermione.

- Nem is fogadtunk, csak mondtam, hogy fogadhatnánk…

- Mi is volt a fogadás tárgya? – érdeklődött Natalie. – Tíz csokibéka?

Lupin a zsupsz-kulcsot visszaváltoztatta rendes kalappá, és letette az ebédlő asztalára. Hirtelen mindenki az ajtó felé nézett, amin éppen sietősen igyekezett be Piton.

- Á, Perselus! – mosolygott jókedvűen Lupin. – Rendben megérkeztetek?

- Még most mennék oda! Miért jöttetek el nélkülem? – kérdezte Piton, majd Ronék felé nézett. – Na és hol van Harry?

Mindenki csodálkozva nézett Pitonra, aki szintén a többiekre.

- De hát Perselus, veled volt Harry! Azt montad, hogy utánunk jöttök hoppanálva!

Piton hirtelen megtántorodott, és megfogta a szék karfáját.

- Lupin! Még csak most akartam elétek menni! Te szóltál, hogy később menjek! – mondta rekedten.

- Én nem szóltam! Jaj, ne… Azt hittem, te vagy az! – nézett Lupin ijedten Pitonra. – Perselus, én nem tudtam…

- Gyorsan szólj Albusnak! Hívja össze a Rend tagjait ! – Piton besietett a Rend laborjába főzetekért, majd visszarohant Lupinékhoz. – Nem láttatok senkit? Csak azt az ál magamat?

- Nem láttunk senkit… - válaszolta Hermione remegő hangon.

- Perselus nem mehetsz oda egyedül! – kiáltott Lupin, és elállta Piton útját.

- Muszáj Lupin… Harry biztos megsérült! Tudom… mert megálmodta az egészet… - az utolsó szavakat már halkabban mondta.

- Jól van! Tudom, hogy te képzett varázsló vagy, nem lesz baj, amíg odaérünk! Hozd vissza Harryt épségben!

Piton amilyen gyorsan tudta, elhagyta a főhadiszállást. Lupin odament a kandallóhoz, szólni az igazgatónak. A szoba másik végében Hermione remegő ajakkal nézett Ronra, aki odament hozzá és átölelte.

- Nyugi Hermione… - vigasztalta Ron, miközben Hermionénak már potyogtak a könnyei. – Nem lesz semmi baj… Piton visszahozza Harryt…

- Remélem is – válaszolta helyette Natalie, és átkarolta őket.

Post tenebras lucem – latin kifejezés, melynek jelentése: „Sötétség után világosságot”

Következő fejezet