Az ablakon keresztül besütő nap annyira erős volt, hogy Harry hunyorogva nyitotta ki a szemét. Oldalra nézett, Ron ágyára, aki éppen hason fekve aludt. A takaró félig lelógott a lábáról, majd barátja a másik oldalára fordult.

Harry feltekintett a szekrényre, ahol az óra volt. Ezek szerint most az egyszer nem alszik el senki – gondolta, és nyújtózkodott egyet. Aztán felült, felvette a szemüvegét, és ismét az órára meredt/bámult.

– Te jó ég! – nyögött fel, majd kapkodva öltözni kezdett. Az óra szerint fél tizenegy múlt öt perccel, de megesküdött volna rá, hogy még csak hét óra lesz tíz perc múlva.

– Hé, Ron – szólt barátjának. – Ébredj!

– Mi az? – hunyorgott álmosan Ron. – Ég a ház?

– Nem! Hanem fél 11 múlt! Le fogjuk késni a vonatot! – Harry próbálta közben megtalálni a láda alján a zoknija párját.

Ron felnézett az órára, és ő is kapkodni kezdett. Valahol lentről is mocorgást lehetett hallani, sőt, már erős dübörgést is.

– Harry, Ron! Siessetek! – lihegte Mr. Weasley az ajtóban. – Mindjárt indulunk! De ne aggódjatok, taxival megyünk a pályaudvarra!

– Apa! Szerinted elférünk egy taxiban? – Ron megpróbálta magára rángatni a pulcsiját. – Nem emlékszel, mi volt múltkor?

– Dehogynem emlékszem, fiam! Csak most nem egy taxival megyünk! Ha készen vagytok, gyertek le a ház elé, rögtön indulunk! – azzal lerohant a lépcsőn, majd hallották, ahogy valamiről veszekedni kezdett a feleségével.

– Na gyere, Ron, menjünk – mondta Harry, és bepakolta a maradék széthagyott holmit a ládába, és kezdte levonszolni.

– Megyek, Harry… szerinted Natalie is velünk egy taxiban utazik majd?

– Nem tudom, talán igen – Harry majdnem visszakérdezett, miért is érdekli ez Ront.

A lépcsőn lefelé elég nehéz ládával közlekedni, főleg ha siet az ember. Már mindenki lent volt, csak ők ketten hiányoztak. Mrs. Weasley intett nekik, hogy menjenek. Odakint két taxi várt, és Mr. Weasley odalépett Harry mellé.

– Harry, ugye segítesz a fizetésnél, ha odaértünk? Tudod, nemigen ismerem ki magam a mugli papírpénzeken.

– Persze, Mr. Weasley – felelte Harry, és a ládát belegyömöszölte a taxi csomagtartójába.

Natalie, Hermione és Ginny viszont a másik taxiba szálltak. Harry még rántott egyet Ron karján, és a másik taxihoz vonszolta.

A pályaudvarig tartó út nem volt éppen zökkenőmentes: hárman szorongtak a hátsó ülésen, Mr. Weasley pedig nem bírta ki, hogy ne tegyen fel kérdéseket mindennel kapcsolatosan. Mire odaértek a Kings’ Cross–ra, Harry végtagjai már rendesen elgémberedtek, majd még ki is kellet fizetnie a kíváncsian vigyorgó sofőrt.

Gyorsan átjutottak a korláton, habár Natalie– t úgy kellett átlökni, mert nem mert átmenni. Ron különösen kinevetette. Már pöfékelve ott állt a Roxfort Expressz, csak az integető szülők álltak a peronon.

– Gyorsan! Szálljatok fel, és keressetek helyet! – sürgette őket Mrs. Weasley – Vigyázzatok magatokra! És te is, Harry drágám!

– Viszontlátásra! – kiáltotta Harry, immár az ablakból – És mindent köszönök!

– Nincs mit, Harry! Vigyázzatok magatokra! Ron, rólad pedig ne halljunk egyetlen egy rossz hírt sem!

– Nyugi, anya, nem lesz semmi bajunk! – nyugtatta meg Ron az anyját. – Sziasztok!

A Roxfort Expressz zakatolva elindult, ők pedig leültek, miután sikerült egy üres fülkét találniuk. Hermione elővette megint a „Varázslás középfokon”–t, és olvasni kezdte, mire Ron vágott egy fintort.

– Hermione, nem érsz rá később elolvasni azt a könyvet? – érdeklődött. – Fogjuk még eleget lapozni, nem gondolod?

– Nem, és neked sem ártana előbb elolvasnod, Ron – szólt ki a könyv mögül. – Tudod, hogy nem vagy valami remek tanuló…

– Á… dehogynem, csak most nincs kedvem – Ron itt ijedten Natalie–ra pillantott. Harry már majdnem elnevette magát. De Natalie láthatóan nem vette észre.

A vonat már a hegyek között, Londontól távol járt. Lassan kezdett beborulni, végül az eső is eleredt.

– Mondd, Natalie – kérdezte Harry –, Lupin tanár úr is itt van a vonaton?

A kérdezett leeresztette az újságot, és ránézett. Olyan ismerős a tekintete… – tűnődött el Harry.

– Nem, apa most nincs itt, de azt hallottam, hogy néhány tanár itt van a vonaton.

– Tényleg? Minek? – szólt közbe az eddig feszülten figyelő Ron.

– Mondjuk azért, Ron, hogy ne csak a vonatot védő varázslatok védjenek minket, hanem képzett varázslók is – nézett rá csúnyán Hermione. – Mivel félnek egy esetleges támadástól, ami a vonatot érheti.

– Aha – motyogta Ron.

– És nem tudod, kik vannak itt? – érdeklődött tovább Harry. Hermione elővette a talárját, mivel a prefektusoknak jóval előbb át kell öltözniük. Ezt látván, Natalie is elkezdett kicsomagolni. Hermione feltűnően a talárt kezdte bámulni, amit Natalie csupán megnézett, hogy meg van-e.

– Igazából nem tudom, de McGalagonyt ismerem, ő biztos itt van… azt hiszem, még az az icipici tanár is… – tűnődött el.

– Flitwick. Ő a bűbájtanárunk – válaszolt Hermione – De mi most már megyünk. Ron, tudod, prefektusi munka… vedd már fel a talárod!

– Ó, de jó lesz a kis törpéket utasítgatni! – lelkendezett, mikor ő is elővette a talárját.

– Ron! – szólt rá Hermione fenyegetően. – Mondd, Natalie, te griffendéles vagy?

– Igen, az lettem – válaszolt Natalie, és összehajtogatta a talárját, amin jól látszott a Griffendél ház emblémája.

– De az hogy’ lehet? Nem most kellene beosztaniuk? – kérdezte Harry, miközben próbálta eltakarni a ládáját a benne uralkodó rendetlenséggel együtt.

– De, csak az igazgató úgy döntött, jobb lesz, ha nem verjük nagydobra, ki is vagyok.

– Most már értem.

Ron, miután a prefektusi jelvényt még egyszer megtörölte a talárjában, Hermionéval együtt elindult a folyosón, aki még Harry felé fordult.

– Harry, nemsokára visszajövünk, de vigyázz, mert Malfoyék itt vannak, két fülkével arrébb. Légy szíves, ne keresd a bajt!

– Nem fogom, nyugodj meg. De ha valamiért kötözködik…

– Harry!

– Bocs!

Hermione – a büfés boszorkányt kikerülve – elindult végre. Natalie felállt, és kinézett az ajtón.
– Lehet venni nála is finomságokat? – kérdezte kíváncsian – Van mindenféle édesség?

– Persze. Nyugodtan vegyél valamit, úgyis mindjárt ehhez a fülkéhez ér. Én most nem veszek semmit.

Natalie kiment, és bevásárolt az édességekből, majd mindet a zsebébe gyömöszölte. De még mielőtt beléphetett volna a fülkéjükbe, valaki útját állta.

– Á, nézzenek oda! – Harry rögtön felismerte a hangot. – Milyen aranyos teremtés! Szia, én Draco Malfoy vagyok.

Natalie vágott valami fintort, és épp menni készült, de Malfoy átkarolta a vállát, miközben tovább beszélt. – Szerintem még nem ismerjük egymást. Megtudhatom a becses neved?

– Natalie – hangzott a fülke ajtajából.
– Malfoy! Engedd el, és talán nem esik bántódásod! – Harry előreszegezett pálcával közeledett Malfoy felé, de az már szorosan fogta Natalie–t, aki megpróbált kiszabadulni.

– Potter, ez nem a te dolgod, amint látod, ismerkedek – vigyorgott. – Csak nem féltékeny vagy?

– Nem, Malfoy – Harry ezalatt még egy lépést tett feléjük – csak figyelmeztetlek!

A háttérben két hatalmas alak körvonalai kezdtek kibontakozni a félhomályból. Harry sajnálatára Crak és Monstro volt az. Kissé furcsán vette tudomásul a jelenlétüket, valamint azt a tényt is, hogy nyomukban még jó néhány mardekáros közeledett.

– Szóval Natalie – folytatta a locsogást Malfoy. – Gyere, utazz velünk, mardekárosokkal, mintsem ezzel a kotnyeles griffendélessel.

– Inkább nem, kösz – próbálkozott Natalie, de Malfoy erősebb volt. – Tudod, én is griffendéles lennék.

– Tényleg? De hát csak este lesz a beosztás – nézett ámult el Draco. – Nem baj, de Potter társaságában, hm… inkább ne időzz.

Harry kezdett kijönni a béketűrésből, de nem mert közelíteni, mivel Crak és Monstro fenyegetően dörgölte az öklét. Nem tudta mi tévő legyen, szemmel láthatóan túlerőben voltak. Ha varázsolok, esetleg Natalie–t találnám el – de akkor mit tegyek? – töprengett.

Natalie eközben már minden erejével próbálta ellökni magától Malfoyt, aki még erősebben fogta. Harry még közelebb lépett, de erre Malfoy is pálcát rántott.

– Nem ajánlom, Potter! – szólt figyelmeztetően. – Nem akarlak bántani. Mi lenne, ha véletlenül kinyírnám a világ megmentőjét?

– Malfoy, engedd el! Erre jön mindjárt egy felügyelő tanár, aztán megnézheted magad!

– Most pedig szépen bemegyünk a mi fülkénkbe… – mondta Malfoy, nem törődve Harryvel.

Crak és Monstro hahotázni kezdtek, és elfoglalták megszokott helyüket Malfoy oldalán. Harry még közelebb lépett, hogy pajzsot vonhasson Natalie köré, de aztán…

– Azt nem ajánlom! – hallatszott Harry mögül. – Malfoy, most kinyírlak!

Ron teljes erőből rohant a mardekáros felé, de Harry elkapta a talárjánál fogva, és visszarántotta. Malfoy ettől még jobb kedvre derült.

– Látom, Potter, megérkezett a talpnyaló haverod… á – pillantott Harryék mögé – itt van a kis sárvérű is!

– Malfoy! Mit művelsz itt?! Engedd el Natalie–t! – Hermione is odaért, és próbálta visszafogni a felbőszült Ront. – Muszáj ekkora balhét csapnod? Elsősök is vannak itt!

– Szerinted érdekli, hogy hányan sérülnek meg a mindjárt kirobbanó párbajban? – sziszegte a fogai közt Harry. – Hermione, nincs a közelben egy tanár. hogy levonjon a mardekártól, mondjuk, száz pontot?!

– Nincs. Csak Flitwickkel találkoztam. A vonat másik végében…

– Engedjetek el, mindjárt megfojtom! – Harry még erősebben fogta a barátját. – Engedd el Natalie–t!

– Három hülye griffendéles nem fogja megakadályozni, hogy a kisasszony velem jöjjön…

– Na, azt meglátjuk! – vágta oda Natalie, és jól irányzott mozdulattal ökle/könyöke Malfoy gyomrán csattant. Harry gyorsan a földre rántotta a lányt, miközben Draco átka majdnem eltalálta őket. Hermione és Ron is a földre hasalt, hogy kitérjen egy Stupor elől, ami így a fülke ablakán csattant, és darabokra törte azt. Harry gyorsan felpattant, és felsegítette Natalie–t is. Miután lesöpörte magáról az üvegcserepeket, Malfoyra nézett – aki halálsápadtan meredt Harry mögé. Harry lassan megfordult és szembetalálta magát…

– Bocsánat, Piton professzor… – mondta remegő hangon/hebegte Malfoy – Nem magát akartam meg...

– Mr. Malfoy! Még is mit képzel?! – ordította Piton, miközben lerázta az üvegcserepeket a talárjáról. – A vonaton párbajozni?! Meg is sérülhetett volna valaki!

Itt Harryre nézett, aki hátrébb lépett a dühöngő tanár elől. Piton úgy látszott, most kezd magából igazán kikelni.

– És maguk?! – Hermionéra és Ronra nézett – Prefektusok! Mégis, miért nem szóltak egy tanárnak?! Hagyják, hogy ezek ketten egymásnak ugorjanak! Ötven pont a Griffendéltől!
Malfoy egy kicsit elmosolyodott, de aztán arcára fagyott, mint ahogy a többi mardekárosnak is.

– És ötven pont a mardekártól is! – egy gyors Reparo–val rendbe hozta az ablakot – Magukat várom az irodámban ma este! És magukat is…

– Őket nem, Perselus – McGalagony sietett oda, és Hermionéra nézett – mindannyian jelentkeznek az irodámban, még vacsora előtt! Magától többet vártam volna, Miss Granger! Nem véletlenül lett prefektus!

– De hát tanárnő, Hermione próbált rendet tenni! – szólt közbe Harry – Őt ne küldje miattunk büntetőmunkára!

– Nem a maga dolga eldönteni, Mr. Potter, mit csináljak és mit ne – McGalagony Pitonhoz fordult – Perselus, kérem, maradjon az állomáson, amíg minden diák le nem száll és ül be a fiákerekbe. Én magam az elsőévesekre vigyázok.

– Persze, Minerva – biccentett Piton.

– Maguk meg menjenek a csomagjaikért, mindjárt megérkezünk. Nem gondoltam volna, Miss Lupin, hogy az első napon bajba kerül.

Jelentős pillantást vetett Natalie–ra, majd sarkon fordult, és távozott. Malfoy láthatóan nem kapott levegőt, miközben Crack és Monstro is bambán bámultak.

– A neve… Lupin? A vérfarkas lánya? – kérdezte hatalmas sóhaj kíséretében.

– Te…

Most már Natalie–n volt a sor, őt kellett lefogni Malfoy kijelentése hallatán.

– Fékezze a nyelvét, Mr. Malfoy – Piton gúnyosan mosolygott. – Igen, Lupin professzor lánya. Maga meg, Miss Lupin, nyugodjon meg, nem akarok még egy botrányt a vonaton.

Ron és Hermione elindultak Natalie–val a fülkéjük felé, Malfoyék is bementek a sajátjukba. Harry épp indult volna utánuk, de Piton megállította.

– Várjon, Potter – Piton egy sötét kendőt nyújtott Harry felé. – Azt hittem, észrevette, hogy megvágta magát. A Roxfortban majd mutassa meg Madam Pomfrey–nak a kezét.

Harry most vette csak észre, hogy már néhány csepp vér volt a földön. Elvette Pitontól a kendőt, és becsavarta a kezét.

– Köszönöm, tanár úr – mondta Harry.

– Szívesen. Most pedig menjen – közölte Piton, majd ő is arra távozott, amerre McGalagony.

Harry csak döbbenten nézett utána, majd a kendőre. Mióta hord magával kendőt Piton?
A vonat beért Roxmorts vasútállomására, és Hermione jött, nyomában Ronnal és Natalie–val. Ron vonszolta maga után Harry ládáját.

– Harry itt a ládád – lihegte Ron – Mi tartott ilyen sokáig? Megsérültél?

Mindenki a becsavart kezére nézett, ő pedig próbálta letakarni a kezét beborító kendőt.

– Igen, de semmiség. Csak megvágtam magam. Mehetünk? Csak tudnám, hol van Hagrid…

– Persze – mondta Natalie.

A vonatról csomagjaikat vonszolva leszálltak, és megpillantották McGalagonyt. Épp az elsőévesekhez beszélt, majd intett Hermionénak és Ronnak.

Harry és Natalie beszálltak az egyik fiákerbe. A lány meg is jegyezte, hogy semmi sem húzza a kocsikat – de Harry közölte, hogy csak nem látja őket.
Nem vették észre, miközben beszálltak a fiákerbe, hogy Piton tekintete kíséri minden mozdulatukat.

A Roxfort kapuit meglátva Harry végre otthon érezte magát. Natalie–val elindultak volna a nagyterem felé, de McGalagony elállta az útjukat.

– Emlékeztetném önöket, az irodámba mennek először!

– Persze, tanárnő – válaszolta Harry, akinek a gyomra még egyet korgott a finom illatok miatt.

Natalie–val elindultak az iroda felé, ahol már Ron és Hermione vártak.

– Szerintetek milyen büntetőmunkát kapunk? – nosztalgiázott Ron – Én már mindent kipróbáltam… a trófea teremben takarítottam, a gyengélkedőn is…

– Köszönjük Ron, de nem vágyunk a bizonyos emlékeidre – szólt közbe Hermione – Mondtam, Harry! Ne provokáld Malfoyt!

– Mert szerinted én voltam az, aki kezdte? – nézett rá szemrehányóan Harry.

– Hermione – szólt megszeppenve Natalie – miattam volt az egész, Harry csak meg akart védeni!

Mielőtt folytatta volna, McGalagony jelent meg – kissé vizesen. Pontosabban a süvegéből csavarta éppen ki a vizet. A diákok még hallották Hóborc méltatlankodását.

– Jöjjenek – kinyitotta az ajtót Harryék előtt. Végigmérte Natalie–t, majd Harry alakján állapodott meg a tekintete.

– Piton professzortól tudom, nem maguk keresték a bajt, csak Mr. Malfoy nem viselkedett. Azt ajánlom, Miss Lupin, kerülje el a közeljövőben az urat.

Hermione hatalmasat sóhajtott, Ron már mosolygott – ezzel szemben Harry csak bámult. Piton védi a griffendéleseket?

– Ennek ellenére kénytelen vagyok büntetőmunkát adni önöknek, mivel mégis helytelen volt így kezelni ezt a konfliktust – ezzel sikerült Ron arcáról letörölni a mosolyt. – Azt hiszem, egy hét alatt sikerül majd rendbe tenniük a könyvtár „A” részlegét.

– De tanárnő! – Hápogott Ron – Az legalább…

– Ötezer könyv. Tudom – McGalagony mosolygott – Most viszont már maradjak itt, és egyenek, mivel a vacsorának mindjárt vége.

Aztán egy intéssel előbukkant a semmiből egy tele tálca szendvics, és egy kancsó, négy pohár kíséretében. McGalagony még visszafordult az ajtóban.

– Jó étvágyat. Most legalább nem repülő kocsival jöttek – távozott mosollyal az ajkán.

Harry és barátai nekiálltak enni, de Ron majd megpukkadt a nevetéstől.

– Képzelem Malfoyt – majdnem megfulladt. – Milyen büntető munkát sóz rájuk…

– Ron! – ripakodott rá Hermione – Egyél már!

Miután megvacsoráztak, elindultak a klubhelyiség felé. Harry csöndben bandukolt, aztán ránézett Natalie–ra, aki cseppet sem csodálkozott a kastélyon.

– Ugye, már körülnéztél itt, mikor beosztottak? – kérdezte.

– Persze. Az volt az első, hogy apám körbevezetett.

Odaértek a Dámához, aki kérte a jelszót. Hermione – aki prefektus lévén tudta – megmondta (Pegazus), így bemehettek a már csendes klubhelyiségbe.

– Gyere, Natalie –intett Hermione – erre vannak a hálószobák. Jó éjszakát, fiúk.

– Jó éjszakát – felelték kórusban.

A többiek már aludtak, Neville hangosan horkolt. A félhomályban átöltöztek pizsamába, majd bemásztak ágyaikba. Harrynek még sokáig nem jött álom a szemére. Még fájt a keze, mivel elfelejtette felkeresni Madam Pomfrey–t. Óvatosan babrált a kezét takaró kendővel, de aztán megakadt a szeme valamin. A kendő sarkán ott volt három betű: P. N. P. Ezek szerint tényleg kendőt hord magával – vigyorodott el.

Lassan álomba szenderült, miközben hallotta a szellő lágy hangját a kopogó eső mellett.

– Hajrá Griffendél! –ordított Seamus a lelátóról, miközben a rajongótábor próbálta túlkiabálni – sikerrel.

Ron a seprűvel vett egy nagy kanyart, közben majdnem nekiment az esetlen Neville–nek.

– Cracknak kis híján sikerült gólt szereznie, de az őrzőnk résen állt! – Seamus hangját örömujjongás, és egy hangos fújolás követte. – De figyeljük a fogónkat!

Minden szem rá szegeződött, amint kinyújtotta a kezét a cikesz felé, de aztán…

– Úristen! – ordította Seamus, és sok ijedt kiáltás hallatszott a közönség felől.

Harry érezte az erős fájdalmat, ahogy a gurkó eltalálta, majd nekiment a lelátónak, és zuhant a föld felé. Alig kapott levegőt, mindene fájt.

– A meccsnek vége! – hallotta Madam Hooch hangját. – A gyengélkedőre kell vinni! És szóljatok a csapatkapitánynak!

Harry hirtelen felébredt, mivel leesett az ágyról, rá a sérült kezére. A fájdalom térítette magához, az döbbentette rá, hogy nem valóság volt, csak álmodott. Letörölte az izzadságot a homlokáról, és visszamászott az ágyra, bár remegő lábai igencsak megnehezítették a műveletet.

Te jó ég, többé nem eszek ilyen sokat elalvás előtt – fogadkozott.

Majd megnyugodva újra álomba szenderült. Hamarosan az eső is elállt odakint.

Következő fejezet