5. Fejezet – Álom a valóságban 1.

Skócia északi részén ködös, párás éjszaka uralkodott. A Roxfort Boszorkány– és Varázslóképző Szakiskolát csend és baljóslatú nyugalom vette körül. A csillagos eget zord felhők fedték. A kastélyban minden aludt, kivéve azt a néhány heted éves diákot, akik a parkban beszélgettek gyanútlanul. Hirtelen halk pukkanások kíséretében tucatnyi fekete pont jelent meg a birtok határán. Mindegyikük fehér csontszín maszkot és fekete csuklyás köpenyt viselt. Köpenyüket lebegtette az esti szellő. Lassan hangtalanul közeledtek ahhoz a ponthoz, ahol a védővarázslatok körülvették az iskolát. Mikor odaértek megálltak, és az egyikük értetlenül megkérdezte.

- Mi értelme egy üres kastélyt megtámadni? – kérdezte Monstro.

- Nem üres az iskola – jelentette ki Lucius Malfoy.

- Hogyan? – jött a kérdés többektől.

- Az igazgató Digory halála miatt nyárra halasztotta a R.A.V.A.SZ. és RBF vizsgákat. Az ötöd és hetedéves diákok, valamint a tanárok nagy része a kastélyban van – világosította fel társait az idősebb Malfoy egy ördögi vigyor kíséretében.

- De hogyan jutunk be, hiszen a védővarázslatok miatt lehetetlen – aggályoskodott Crack.

- Az már nem a mi gondunk. A Nagyúrnak erre saját terve van – válaszolta a szőke halálfaló gúnyosan.

Elővett egy kis darab pergament, és varázspálcájával belevésett pár szót, egy varázslatot mormolva. Majd egy újabb varázslattal tovarepítette az üzenetet urának.

***

Eközben Voldemort új főhadiszállásának nagytermében várta halálfalói üzenetét, Sidius társaságában. Látszólag nem kommunikáltak, ennek ellenére a két elme között élénk párbeszéd folyt.

Kis pukkanás kíséretében megjelent a pergamen, amire a következő volt írva.

„Készen állunk” – állt a fecnin Lucius arisztokratikus betűivel.

- Nagyszerű! Azt hiszem, kezdhetjük – szólalt meg a sith lord kéjes örömmel.

- Egyet értek. Kövessen. – Állt fel Voldemort a trónusáról, és egy csupasz falrészhez vezette a sith lordot. Pálcája intésére egy boltíves ajtó jelent meg, amely döndülve kitárult, felfedne egy szűk, sötét folyosót. A sötét nagyúr belépet. A mozgás hatására fáklyák gyulladtak fel.

A két sötét alak elindult a folyosón, mire az ajtó becsukódott mögöttük. A járat végén egy újabb ajtó várta őket. Voldemort megállt előtte, és a sith számára ismeretlen szavakat mormolt. Az ajtón lévő motívumok felizzottak és kiemelkedtek, majd Sidius számára ismeretlen lényekké álltak össze. A nagyúr csak elhúzta a száját.

- Szfinxek – mondta a sith kérdő tekintetét látva. – Okos és büszke teremtmények. Nem tanácsos őket megsérteni.

A két ősi lény fejét büszkén felszegte, testtartásuk tekintélyről árulkodott. Közönyös nyugalommal méregették a két embert, majd egyikük megszólalt.

- Miért zavartátok meg e szent hely nyugalmát – kérdezte egyikük.

- Úgy tudjuk, hogy ez a hely egyike azon helyeknek, amelyeket Kapcsolatok Termének neveznek. Azt is tudjuk, hogy összesen hét van belőle a világűr különböző zugaiban elrejtve. Ezekben, a termekben a világegyetem népeinek ereje és tudása összpontosul. Ennek az erőnek a természetét szeretnénk tanulmányozni – kezdte a sötétmágus nyugodtan, mert tudta, hogy mitológiai lények ellen az erőszak vajmi keveset használ.

- Látom érdeklődő népek vagytok – mondta a másik lény.

Sidius egyre türelmetlenebb lett. Hamarosan megelégelte a felesleges szóáradatot, és az egyik míves kőszobrot az Erő segítségével a szfinxek felé dobta. Ez azonban semmilyen eredménnyel nem járt, mert beleütközött a két lény pajzsába, s hangosan koppant a földön.

- Támadással itt semmire nem mész, ember – mordult rá a sith lordra az egyik szfinx.

- Ez hogy lehetséges? Semmit nem éreztem – mormogta Sidius.

- Lordom, legyen türelemmel. Ezek a lények tudnak ennél rosszabb dolgokat is. Ne hergeld őket! – válaszolta a sötét nagyúr.

Ezután újra a mítoszlények felé fordult.

- Bocsássátok meg a barátom hevességét, de ilyen a természete.

- Ne a szátok járjon, hanem az agyatok! – dörrent rájuk az egyik szfinx, majd a másik elkezdett egy versikét szavalni.

Kicsi mégis roppant erős

Sokat megélt mégis derűs

Zöld, ráncos bőrű, éles eszű

Egy vezető körnek tagja ő.

Hegyes fülű, kis manó

De a szeretete szárnyaló

Tanít öreget és fiatalt

Bölcsessége örökké tart.

Ki ő?

 Összenézett. A két körmönfont elme között néma eszmecsere kezdődött. Körülbelül fél óra telt el, de Voldemort nem tudott mit kezdeni az információkkal, ezért magában szitkozódni kezdett. Sidius ezen csak nevetett, majd a két szfinx felé fordult, és diadalmasan így szólt.

- A megfejtés: Yoda. Ő a jedik 800 éves mestere, aki a ma élő legidősebb jedi – mondta a sith gúnyosan. A végén már szinte köpte a szavakat.

- A megfejtés helyes, de látom nem szíveled e bölcs tanítót. Ez nagy hiba – mondta az egyik lény szigorúan. A sith erre csak elhúzta a száját.

A két szfinx félre állt az útból utat engedve a két embernek. Ekkor Voldemort halkan egy ősi igét mormolt, melynek hatása természetesen nem maradt el. Temérdek zár kattanása hallatszott, majd az ajtó kitárult. A teremben gyönyörű látvány fogatta őket. A fény automatikusan felgyulladt, feltárva annak hatalmas, díszített falait. A két ember belépett és mindketten megérezték az Erő és a mágia vibrálását, amely az egész teremben jelen volt. A falakon a padlótól a mennyezetig ősi vésetek sorakoztak.

- Tehát valóban igaz – szólalt meg Lord Sidius. – A galaxis népeinek összes nyelve és tudománya megörökítve hét teremben. És ön rábukkant az egyikre, felélesztve ezzel egy régi kapcsolatot, amely remélhetőleg hosszabb életű lesz, mint legutóbb.

- Biztosíthatom, tanultunk az elődeink hibájából.

- Remélem is. Kezdjünk neki.

A két alak a terem közepén lévő emelvényhez sétált. A hiedelem szerint minden ilyen teremben egy ilyen hely volt. Ezen a helyen összpontosultak a teremben lévő erők. Itt végezték a különböző szertartásokat. Most is erre készültek.

- Lássuk ebben is igazunk volt-e. – Miközben beszélt, Voldemort elővett talárja zsebéből egy apró üvegedényt, és az emelvényen lévő asztalra helyezte.

- Baziteo! – mondta ki a varázsigét, mire az edény visszanyerte eredeti méretét.

Az edényben a roxforti birtok határáról hozott föld volt. A sötét nagyúr kiöntötte a földet az edényből, majd egy hosszú igét kezdett el mormolni, amely a galaxis főbb nyelveinek egyvelegéből állt. A hatás nem maradt el. A föld először elkezdett kavarogni az asztal felett, majd mintha gumiból lenne elkezdett formálódni, és végül egy kastély alakját vette fel. A Roxfort szakasztott mása volt.  A makett körül egy erőtér kezdett vibrálni, amely a védővarázslatokat jelképezte.

***

Anakin mesterével és négy társával a Jedi Tanács előtt állt. Obi-Wan mellett jelen volt még a testvére Mara és három legjobb barátjuk, David Slamour, Stella Tian és Alana Switch. A tanács tagjai, mint mindig most is körben ültek a teremben. A tanácsot tizenketten alkották, de a háború kezdetén az összetétele teljesen átalakult. Csak néhány régi tag maradt ugyanis életben. Anakin nem értette, hogy testvére és barátai mit keresnek itt, de nem volt ideje végig gondolni, mert ekkor a tanács utolsó tagjai is megérkeztek, majd Obi-Wan hangja zökkentette ki a gondolataiból. Feltette azt a kérdést, ami Anakint a legjobban foglalkoztatta.

- Mi történt? – tette fel a rövid, de lényegre törő kérdést mestere.

- Egy olyan esemény van készülőben, mely az egész tanácsot aggasztja. Félő, hogy hamarosan bekövetkezik – kezdte Yoda mester, de Anakin kérdése félbeszakította.

- Köze van ennek a dolognak a mágusokhoz? – kérdezte határozottan.

- Hányszor mondtam neked Anakin, hogy… - kezdte Obi-Wan, de Yoda leintette.

- Az ifjú Skywalker kérdése helyén való. A válasz a kérdésre: igen.

Anakin szája elnyílt a csodálkozástól. A varázslókról még Jira mesélt neki a Tatooinon, és ő teljes mértékben elhitte minden szavát. Jira egy furcsa öregasszony volt, aki a sivatagi körülmények ellenére temérdek növényből álló kertet tartott fenn, és minden idejét különböző főzetek kotyvasztásával töltötte, amire Anakint is megtanította. A tanácsteremben kialakult döbbent csendet Anakin törte meg.

- Tehát igaz? A varázslók léteznek? – tette fel a kérdést.

- Igen – felelte Mace Windu.

- De, mi közünk nekünk a varázslókhoz? – kérdezte David.

- Nagyon is sok, ifjú padawan. Nagyon is sok – válaszolta Yoda.

- Anakin – fordult Mace Windu a homokszőke fiúhoz. – Szeretnénk, ha megosztanád a varázslókról szerzett ismereteidet. Nagyon hasznosak lehetnek.

- Nem tudom, mester. Amit a Tatooinon hallottam az lehet, hogy csak mese – mondta Anakin homlokráncolva.

- Nem, nem mese, ifjú padawan. Jira Kalin soha nem beszél a levegőbe. Ő a legkiválóbb boszorkány, akit valaha ismerhettem.

- Boszorkány? De, hát… - Anakin itt elakadt, és zavarodottan nézet maga elé.

- A látszat sokszor megtévesztő – mondta Yoda lágyan. – Ha kiálmélkodtad magad, kérlek, oszd meg velünk az ismereteidet.

- Igen, mester. – A fiú belenyúlt a hátizsákjába, és elővett belőle egy vaskos könyvszerűséget, amely Jira jegyzeteit rejtette. Ezt Anakin mindig magánál hordta. – Megpróbálom röviden összefoglalni a legfontosabb tudnivalókat. Remélem érthető lesz – szólt, és kinyitotta a könyvet.

- Tedd, vagy ne tedd, de ne próbáld – hangzott Yoda hangja.

Erre a fiú nem reagált, hanem mesélni kezdte a varázslók rövid történetét.

- Sokáig a varázslók és jedik együtt éltek, majd mikor sok ezer évvel ezelőtt felfedezték a két erő különböző természetét külön csoportokat alkottak. A varázslók többsége a Tejútrendszerben található Föld nevű bolygón telepedett le. Iskolákat hoztak létre, melyek közül a legjelentősebb a Roxfort nevű varázsló képző lett. Ezt az iskolát négyen alapították. Sokáig négyük között zavartalan egyetértés volt, de egy idő után ez felbomlott, és voltak, akik rossz útra tértek. A sötét és világos varázslók között sok háború dúlt, de eddig mindegyiket képesek voltak maguk rendezni. Az utóbbi években felbukkant egy új fekete mágus, aki Voldemort névre hallgat, és rettegésben tartotta az egész varázsló világot, de aztán úgy tudom meghalt, mert nem bírt el egy kisfiúval – foglalta össze ismereteit Anakin röviden.

- Jól sejtem, hogy ez a Voldemort mégsem halt meg? – kérdezte Mara.

- Pontosan ezért vagytok most itt. Voldemort visszatért és tudomásunk szerint szövetkezett egy régi ismerősünkkel – mondta Windu mester sötéten.

- Sidius? – kérdezte Anakin ökölbe szorított kézzel.

- Igen. Még nem vagyunk teljesen biztosak benne, de minden jel arra mutat, hogy a sötét oldal erői szövetséget kötöttek.

Ekkor Anakinak felsejlett az álma. Előre látta a katasztrófát most is, mint két éve, de mint akkor most sem tehet semmit. Ez teljesen elkeserítette.

- Jól vagy? Az álmodon gondolkodsz, igaz? – kérdezte mestere szelíden.

- Milyen álom? – kérdezte Ti mester.

- Azt álmodtam, hogy a Roxfort leég, és sok embert megölnek. Láttam egy fekete hajú fiút, aki ugyanazt látta, mint én – mondta szomorúan Anakin.

- Lehetséges, hogy amiről Anakin álmodott az meg fog történi? – kérdezte Alana.

- Igen. Attól tartok már el is kezdődött – mondta Yoda halkan.

Ebben a pillanatban Anakin megdermedt. Látomása volt. A képek peregni kezdtek előtte, majd belé hasított a fájdalom. Felkiáltott.

- Ne! Ne bántsák őket! Ne! – kiabálta.

- Anakin, mi baj van? – rázta meg Mara, de a fiú semmit nem reagált. Még egyszer felkiáltott majd összeesett, és elvesztette az eszméletét.

***

Sidius belenyúlt az Erőbe, és minden érzékét a Roxfortot körülvevő védőmezőre hangolta. Érzékelte annak minden rezdülését, és szinte teljesen eggyé olvadt vele. Energia küzdött energiával. Mágia az Erővel. A védelmi mágia nagyon erősen tartotta magát, és úgy tűnt minden hiába, de a sith nagyúr nem adta fel. Egy hatalmas erőhullámmal rohamozta meg a védővarázst. A védelem megremegett.

A mező remegését Roxfort határán is érzékelni lehetett. A halálfalók is észrevették.

- Nézzétek! – kiáltotta Macnair.

Ebben a pillanatban a védelmet hullámzó fekete villámok vették körül. A védőmező erőteljesen pulzálni kezdett, majd az ismeretlen erő elnyelte azt, és a védelem szertefoszlott.

- Biztos, hogy megszűnt a védelem? – kérdezte egy fiatal halálfaló.

- Majd mindjárt kiderül – válaszolta Lucius Malfoy, majd megindult a Roxfort bejárata felé.

A többiek lassan követtek. Zajtalanul közeledtek, de hamarosan beszélgetésre lettek figyelmesek. Ekkor néhány diákot vettek észre.

- Szép jó estét! – mondta az egyik halálfaló gúnyosan.

Az egyik fiú felugrott, és előrántotta a pálcáját. A hang irányába küldött egy kábító átkot, de az célt tévesztett.

- Adava Kedavra! – hallatszott az előző hideg hang.

A fiú szeme tágra nyílt, majd élételenül a földre hanyatlott. Az egyik lány felsikoltott, majd társaival rohanni kezdett a kastély felé. Néhány halálfaló utánuk indult, de Malfoy hangja megállította őket.

- Nem szükséges utánuk menni, úgyis meghal mind – mondta kéjes élvezettel az arcán.

A rémült diákok kiabálva rohantak végig a folyosón. A kastély hamar felbolydult, de a halálfalók sem tétlenkedtek. Egy speciális tűzgyújtó varázslattal felgyújtották a kastélyt. A lángok gyorsan terjedtek. A lángok mellett a védővarázslatokat elpusztító sötét erő is bekúszott a kastély falai közé, körül véve a lobogó lángokat.

A halálfalók gyönyörködtek egy ideig a művükben, majd hoppanáltak.

A kastélyban eluralkodott a káosz. A tanárok próbálták menteni a diákokat, de nagyon kevés esélyük volt. A legrosszabb helyzetben a Mardekárosok voltak, mert a pincéket érte el leghamarabb a tűz. Már szinte az egész folyosó lángokban állt.

- Valahogy ki kell jutnunk innen! – kiáltotta Marcus Flint.

Ekkor bezengte az egész kastélyt McGallagony zaklatott hangja.

- Mindenki próbáljon eljutni az igazgatói irodába. Csak onnan tudjuk kijuttatni magukat a hopphálózaton keresztül. Egy számunkra ismeretlen erő nem engedi, hogy a szabadba jussunk.

- Remek – jegyezte meg egy ötödéves rohanás közben.

Hamarosan megtorpantak, mert hatalmas lángok vágták el az útjukat.

- Erre! – kiáltott egy hetedéves prefektus.

Elindultak egy mellékfolyosón a felsőbb szintek felé. Hamarosan összetalálkoztak a segítségükre siető Madam Hoochcsal.

- Gyorsan! Egyenesen, aztán a folyosó végén jobbra! – Terelte a gyerekeket.

Ekkor Flint észre vett egy feléjük gomolygó fekete valamit, és felkiáltott.

- Hooch professzor, nézze!

A tanárnő azonnal megfordult, majd így szólt a gyerekekhez.

- Siessenek!

- De tanárnő! – ellenkezett Fosette.

- Semmi de. Futtás! – kiáltotta Madam Hooch, mikor a fekete erő vibrálva megindult feléjük.

Rohanni kezdtek, de Madam Hooch megállt. Megpróbálta hatástalanítani, de a feketeség körül vette, és beléhatolt. A tanárnő sikoltott fájdalmában, de a feketeség tovább nyomult a testébe szétmarva annak minden ízét, mint a tömény sósav. A diákok segíteni próbáltak bajba jutott tanárukon, de minden próbálkozás hiába való volt. Madam Hooch végül holtan esett össze.

- Futás! – kiáltotta Flint.

Futni kezdtek, de a sith gonosz ereje követte őket. Eljutottak arra a folyosóra, amelyet a repüléstan tanár mondott, de az már majdnem teljesen lángokban állt. Gyorsan felmérték a helyzetet, és óvatosan elkezdtek átmeni a folyosó azon részén, amelyet még elkerültek a lángok. Nagyon szűk volt a hely, ezért lassan haladtak. Már majdnem mindenki átjutott, mikor a vibráló iszonyat utolérte őket.

- Jenny, Clara! Siessetek! – kiáltotta Alan Conjugal.

De már késő volt. A sötét erő körülvette a két lányt elsorvasztva egész valójukat. Alan már ment volna, hogy segítsen, de Flint visszahúzta.

- Nem segíthetsz rajtuk, sajnálom.

- Alan, kérlek, segíts! – kiáltotta az ikertestvére Clara.

- Sajnálom, de nem tudok! Annyira sajnálom! – kiáltotta Conjugal zokogva.

- Szeretlek – lehelte Jenny elhalóan.

- Én is szeretlek mindketőtöket. Szeretlek - mondta suttogva Alan.

A két lány hangtalanul kínlódott, megőrizve méltóságukat. Hamarosan összecsuklottak, és nem mozdultak többet.

A fekete borzalom ekkor egybeolvadt a tűzzel jobban felszítva azt.

- Alan, muszáj mennünk – mondta Flint.

- Nem, hagyjál!

- Már pedig velem jössz! Stuport! – kiáltotta Marcus.

A vállára vette az ájult testet, és a társai után indult az igazgatói iroda felé.

***

Eközben Harry Potter az ágyában vergődött, és sikoltott. Látta a borzalmas események minden mozzanatát. Fel akart ébredni, de nem tudott. Minden még épp gondolata azon járt, hogy segítenie kell, vagy legalább szólni valakinek. Álmában felállt, de nagyon gyenge volt, és az ágy mellett összeesett. Ekkor csapódott bele a két mardekáros lányba a Harry számára idegen erő. A fiú vonaglani kezdett a padlón, és a következőt kiabálta.

- Tartsatok ki! Valaki! Kérem, valaki segítsen nekik! Kérem! Ké… - Itt elfulladt a hangja, és már csak vergődni tudott.

Sok fényévnyire e borzalmas eseményektől Anakin Skywalker is vergődött a jedi templom kórházának egyik ágyán. Az ágyát mestere, Yoda és barátai állták körül.

- Mester, mi baja lehet? – kérdezte Obi-Wan Yodát.

- Attól tartok bekövetkezett, amitől féltünk. A sithek és feketemágusok összefogtak, hogy leigázzák a Földet, de mindenek előtt a varázsló társadalmat.

- De mi köze ennek Anakinhoz? Mért pont vele történik ez? – kérdezte Mara aggódva.

- Mara, a testvéred nagyon érzékeny az Erő rezdüléseire, ezért olyan dolgokat lát, amit rajta kívül nem sokan. Valószínű valamilyen kapcsolatban áll azzal a fekete hajú fiúval, akit az álmában is látott, de nem tudhatjuk biztosan – Rázta meg a fejét az ős-öreg mester.

- Tehetünk valamit Anakinért? – kérdezte David.

- Várunk. Mást nem tehetünk érte – mondta Yoda.

Ezután nem szóltak többet, hanem aggódva figyelték az ifjú jedi fájdalomtól eltorzult arcát.