3. egy felejthetetlen születésnap

A következő két hét hasonló vidámságban telt, és végül elérkezett Harry 15. születés napja. Mivel Dursleyék egy egész napos, hajnalig tartó családi programra voltak hivatalosak Harryt

Msr. Figghez száműzték, akinek viszont a lelkére kötötték, hogy estére Harrynek otthon kell lennie. Mrs. Figg viszont megengedte, hogy egész nap azt csináljon, amit akar. Harry így már reggel kilenckor találkozott Ginnyvel, aki nagyon izgatottnak tűnt, és Harrynek rögtön eszébe jutott, hogy biztos meg akarja lepni valamivel

- Szia, Ginn! – köszöntötte vidáman.

- Szia, Harry! – mosolyodott el, mikor meglátta, és szorosan átölelte. – Szeretnék mutatni neked valamit.

Elindultak kézen fogva, és hamarosan egy lerobbantnak tűnő helyhez értek a Magnólia-köz közelében.

- Mi ez a hely – kérdezte Harry.

- Csukd be a szemed! – kérte Ginny.

Harry engedelmeskedett, míg Ginny elkezdte vezetni a koszos, kopott kerítés mögé. Majd hamarosan megállt.

- Most már kinyithatod! – mondta a lány.

Mikor kinyitotta a szemét egy fekete, medveméretű kutyát pillantott még, és a döbbenettől majdnem felkiáltott. Percekig nem tudott megszólalni az izgatottságtól, és csak nézte, ahogy a kutya átváltozik a keresztapjává, Sirius Blacké.

- Sirius! Te, hogy kerülsz ide? Mi lesz, ha meg látnak! – kérdezte Harry, mikor végre meg bírt szólalni.

- Ne aggódj már! Tudok vigyázni magamra. Egyébként boldog születésnapot! – mondta a keresztapja mosolyogva.

Harry egy darabig még mindig nézte Siriust, de már nem döbbenten, hanem egy dagadó boldogság lufballonnal a mellkasában, amely egyre csak nőtt. A férfi arca még ugyan mindig beesett volt a sok kínlódástól, de most vidámság és életerő is látszott rajta.

- Úgy örülök, hogy itt vagy – mondta Harry, és átölelte a férfit, akit ez egy kicsit váratlanul ért, de nem húzódott el.

- Mi lenne, ha nekilátnánk? – kérdezte Sirius kibontakozva az ölelésből, egy fekete táskára mutatva.

A táskából hamarosan előkerült egy pléd, tányérok, evőeszközök és az ennivaló. Boldog csendben álltak neki az evésnek, de végül Harry törte meg a meghitt csendet.

- Végülis, mi ez a hely? – kérdezte kíváncsian.

- Nem tudom. Valami elhagyatott mugli lakótelep, vagy micsoda. Itt bujkáltam mikor beszélni akartam veled a szökésem után – vont vállat Sirius.

És valóban, mikor Harry körül nézett elhagyott házak romjait látta, omladozó, ablak nélküli falakat. Mélázását Ginny hangja szakította meg, aki időközben elővette a maga által készített eperkrémmel töltött csokitortát, és meggyújtotta rajta a tizenöt gyertyát.

- Isten éltesen, Harry! – mondta Sirius és Ginny kórusban.

- Köszönöm – mondta örömtől csillogó szemekkel, és érezte, hogy a léggömb még nagyobbra dagad a mellkasában. Elfújta a gyertyákat, és magában azt kívánta: Bárcsak soha ne lenne vége ennek a napnak! – kiáltott fel magában.

- Ez eddig életem legjobb születés napja! – mondta vidáman.

- Tessék ez a tiéd! – adta át Sirius az ajándékot Harrynek. Izgatottan várta, hogy mit szól hozzá.

Harry kibontotta a barna papírba csomagolt ajándékot, amely édességet, varázsló fényképeket, és egy míves, díszes bőrkötéssel ellátott hosszúkás dobozt rejtett, amiben egy levél volt, Sirius levele.

Kedves Harry!

Ez egy seprűtartó tok, amit annak idején én is a keresztapámtól kaptam, aki azzal a szándékkal adta nekem, hogy ha nekem is lesz keresztfiam, adjam át neki. Így most a tiéd. Remélem tetszeni fog.

Sirius

P. S.: A tok mindig az adott seprű alakjához igazodik, így a seprű benne biztonságosan szállítható.

- Ez, szuper! – kiáltotta Harry, és Sirius nyakába ugrott. Boldogan ölelve át a keresztapját. Ginny mosolyogva, vidáman nézte őket.

- Nagyon köszönöm – mondta meghatottan.

Ginny is átadta az ajándékát, ami egy dobozt rejtett. A hosszúkás közepes méretű dobozban mozgott valami.

Harry a füléhez emelte, és a dobozból sziszegést hallott, ami érthető volt számára.

- Mikor engednek ki erről a sötét helyről? – kérdezte a doboz lakója párszaszóul.

Harry kinyitotta a dobozt, amelyben egy kissé nyugtalan, de annál kíváncsibb vörös, háromszög alakú, jellegzetes foltokat viselő kígyócska kandikált ki. Gombostűnyi szemével barátságosan Harry szemébe nézett.

- Melyik fészekaljból származol? – kérdezte a kígyó érdeklődve.

Harry egy darabig értetlenül meredt az állatra, de aztán nagy nehezen rájött, hogy a kérdés valószínűleg a kilétére vonatkozott, így egy kis gondolkodás után felelt párszaszóul.

- Ö, én Harry Potter vagyok. Ők pedig a barátaim Ginny Weasley és Sirius Black – válaszolt Siriusra és Ginnyre mutatva.

Harry élénk beszélgetésbe kezdett a kígyóval, Ginnyről és Siriusról teljesen megfeledkezve. A társalgásból Tapmancs hangja zökkentette ki.

- Nem akarom félbeszakítani a meghitt társalgást, de felvághatnád a tortát, mert kíváncsi vagyok, hogy a barátnőd mit hozott össze – válaszolta Sirius megjátszott bosszankodással.

- Bocsánat! Csak egy kicsit elbeszélgettünk! – pirult el Harry.

- Hát Ginny úgy látom jó ajándékot választottál – mondta Sirius most már nevetve.

- Igen! Ginn, köszönöm! – kiáltott Harry boldogan, puszit nyomva barátnője homlokára.

- Milyen nevet adsz neki? Valamilyen lány nevet kell keresned, mert az eladó szerint nőstény, a fajtája vörösfoltos quetzelcoatl*, a mostani Mexikó területéről származik – mondta Ginny Harryt figyelve.

- Nem is tudom. Valami ötlet? - kérdezte tanácstalanul.

- Legyen, mondjuk Nadia – javasolta Sirius. Ez volt a nagyanyám egyik neve. Nagyon kedves, és szeretetre méltó asszony volt, és én nagyon szerettem.

- Nadia – ismételte Harry. Nagyon szép név. Szerintem tetszeni fog neki.

Harry elmondta a kígyónak, hogy hogy szeretné hívni, meg a név történetét, majd felvágták a tortát, és halkan beszélgettek. A Siriustól kapott képek történetéről, a Roxfortról, és még sok minden más is szóbakerült, de végül Siriusnak mennie kellett, így hamarosan elbúcsúztak. Sirius még mondott pár bíztató szót, megölelte keresztfiát, majd fekete kutyává alakulva, Nadia nagy riadalmára, elnyargalt. Ginny és Harry így kettesben maradtak. Rövid csend után Harry szólalt meg, miközben Nadia elbóbiskolt az ölében.

- Ginny, hogy tudnám neked megköszönni ezt a napot! Csodálatos vagy! – lelkendezett Harry és a karjába vette a lányt.

- Hát éppenséggel már megköszönted azzal, hogy végre mosolyogni látlak, és boldognak – mosolygott Harryre csillogó szemekkel.

Harry még közelebb húzta magához a lányt, végig simított lángvörös fürtjein, és ajkuk lassan közeledni kezdet egymáshoz, majd összeforrt. Mindkettejük szíve hevesen dobogni kezdett, mert mindketten életük első csókját élték át. Ez után Harry eltolta magától Ginnyt, hogy láthassa annak gyönyörű, élettel teli arcát. Mindketten elpirultak, és zavartan felnevettek, majd összepakolták az ajándékokat, az evőeszközöket, és egy kellemes sétára indultak, vidáman beszélgetve.

Este nyolc óra körül váltak el a park homályában, még egy utolsó csókkal pecsételve meg szerelmüket. Miután az ő kismadara, Ginny eltűnt a szeme elől, haza indult. A szobájában Hedvig várta. Harry kivette a táskából az ajándékokat, és kivette a kényelmetlen dobozból Nadiát, de még mindig szundikált. Nem sejtette, hogy a baglya zsákmánynak nézi, így alig sikerült megmentenie Hedvig karmaiból.

- Hedvig! Ő nem ennivaló, hanem a barátom! Nem szabad bántanod! Megértetted! – kiáltott a baglyára Harry.

Hedvig kelletlenül odébb repült, és féltékenyen nézett a még mindig alvó kígyóra.

- Jaj, Hedvig! Téged is ugyanúgy szeretlek, mint eddig – mondta Harry békítőleg, és Hadvig most már barátságosan huhogott.

Hedvig hamarosan vadászni indult, Harry pedig lezuhanyozott, majd csak épp, hogy letette a fejét már aludt is. Nem sejtette még, hogy mozgalmas, kínokkal teli éjszaka vár rá, amely az egész varázsvilág életét felforgatja.

*quetzelcoatl: az aztékok tollas-kígyó istenének a neve, aki kapcsolatot tartott az alvilág, és a fenti világ között. 1519-ben a spanyol hódító, Cortezt vele azonosították, valószínűleg ezért kezelték istenként.