Hermione reggel borzasztóan jókedvűen, a szokásosnál később ébredt. De amint eszébe jutottak az éjszaka látottak, azonnal hangos nevetésben tört ki. Szó szerint potyogtak a könnyei, mire összeszedte magát annyira, hogy képes legyen lecaplatni a nappaliba, ahol egy vidám Harry, egy még vidámabb Blaise, és egy igencsak hallgatag, fülig vörös Draco tartózkodott.
– Jó reggelt, fiúk! – köszönt a lány.
– Hogy aludtál, kedvesem? – karolta át szinte azonnal a barna hajú ex-griffendélest Zambini, egy igencsak kaján vigyorral az arcán. Közben fejével alig észrevehetően a szőkeség felé bökött. Hermione halványan bólintott, hogy vette a lapot, majd egy színpadias nyújtózkodás közepette a többi jelenlévő számára is érthetően Blaise fülébe súgta:
– Egyszerűen remekül. El se hinné az ember, hogy milyen kellemes lehet az alvás, ha van egy hegedűs a háztetőn. Vagy a fenti szobában.
– Kacagnom kell: Ha-ha. Marhára vicces – morogta Draco unott hangon.
– Ó, nem, Malfoy – nevetett fel Hermione. – Te voltál tegnap éjjel iszonyatosan vicces!
A szőkeség nem válaszolt, helyette inkább még durcásabb képet vágott, amitől pontosan úgy festett, mint egy kisgyerek, akivel az anyukája épp most közölte, hogy addig nem kaphat édességet, amíg meg nem eszi a főzeléket.
Hermione vállat vont, majd Blaise karjait elhagyva a konyhába sétált, és – korábbi fogadalmával teljesen ellenkezőleg – előhalászott zsebéből egy nikotinropit, és rágyújtott.
Alig két perc telt el csendes dohányzással, mikor a nappali duzzogó szőkéje belibbent az ajtón, majd, miután leült egy székre, megkínálta magát Hermione cigarettájából.

– Beszélnünk kell, Granger – morogta a férfi.
Hermione egy vállrándítással, és egy újabb tüdőrákfanatikus slukkal jelezte, hogy figyel.
– Blaise-ről lenne szó – nézett bizalmasan a lányra Malfoy, majd hátrapillantott, és megnyugodva konstatálta, hogy az említett nem lapul a háta mögött, hallgatózási célzattal.
– Hallgatlak.
– Szeretném, ha odafigyelnél rá – kezdett bele Draco. – Mostanában egyre többet piál, és félek, hogy ebből még baj lehet.
– És miért nekem kellene rá figyelnem? – vonta fel a szemöldökét Hermione.
– Na vajon miért? Mondjuk, mert te vagy a társa?
– Jó… De – nyomta el a csikket a barna hajú dohányos –, mégis miért mondod ezt most nekem? Blaise felnőtt ember, el tudja dönteni, hogy mit akar, nekünk nincs jogunk beleszólni.
– Nézd, Granger – váltott sokkal komolyabb hangnemre Draco. – Pelenkába vizelős korom óta ismerem Blaise-t. Közös volt a dadánk, közösen gyújtottuk fel a vén szipirtyó haját is. Meg aztán magát a nyanyát…
– A lényeget, Malfoy, a lényeget…
– Csak azt akarom mondani – vicsorogta Draco –, hogy ismerem Blaise-t. Ő nem az a típusú ember, aki könnyen befolyásolható, de ha ez mégis megtörténik, onnantól kezdve nem ismer határokat. Túl sokat piál, és egyre inkább kezdi elveszíteni az irányítást a dolog felett. Nem egyszer fordult már elő, hogy illumináltan jött egy-egy bevetésre, és ez piszkosul veszélyes lehet, ha érted, mire gondolok.
– Értem – bólintott a lány közömbösen. – Csupán két dolog van, ami nem világos előttem.
– És mik azok? – sóhajtotta a férfi.
– Nos, az első az, hogy ha meglátásod szerint ilyen rossz a helyzet, akkor hogyhogy nem tettél még eddig bejelentést Kingsleynél?
– Mert Blaise a barátom. Ha szólnék Kinglseynek, tuti, hogy többé szóba se állna velem.
– Tehát kockáztatod a többiek testi épségét, csak azért, hogy a haverodat megtartsd – mutatott rá Hermione.
Draco megforgatta a szemeit, de nem válaszolt a nyilvánvaló megállapításra.
– A másik dolog, amit nem értek – tette hozzá Hermione –, hogy miként lehetséges, hogy az a Draco Malfoy tart nekem kiselőadást az ital agyzsibbasztó hatásairól, akit pár órával ezelőtt a szobájában találtam, amint éppen anyaszült meztelen vonózta Vivaldi Négy évszakját.
– A két dolognak semmi köze egymáshoz – mondta Draco komoran. – Nekem tegnap rossz napom volt, ezért ittam egy kicsit többet a kelleténél. De Blaise alkoholista, és nem hiszi el magáról, hogy az. Ezért kértem, hogy figyelj rá oda, én is ezt teszem. Nem szeretném, ha egy akcióra rácsellóznánk, csak azért, mert ő piás.
– Jelentsd Kingsleynek.
– Nem tehetem – motyogta lehajtott fejjel Malfoy, majd felállt, és elhagyta a konyhát.

Hermione egy ideig még csendben ült, és az elhangzottakon gondolkozott. Azt persze észrevette ő is, hogy Blaise kicsit többet iszik a kelleténél, de nem tulajdonított a dolognak nagy jelentőséget, elvégre mindannyiunknak megvannak a magunk gyarlóságai. Így jobban belegondolva azonban belátta, hogy ha Zambini egy akció előtt önt fel a garatra, annak súlyos következményei lehetnek, főként épp a lány számára. Még józanul is elég egy pillanat, hogy megtörténjen a baj, ám módosult tudatállapot mellett duplájára nőhet a veszély.

– Hermione! – vágta le magát Ginny a fiatal boszorkány mellé. – Este mit csinálsz?
– Miért, mit csináljak? – vonta fel a szemöldökét a barna hajú nő, barátnője hanghordázása miatt rosszat sejtve.
A kis vörös közelebb hajolt a füléhez, majd belesúgott valamit, amitől Hermionénak először is kistányér méretűre transzformálódtak a szemei, majd kajánul elvigyorodott.
– Mikor indulunk?
– Este, pontban tízkor. A fiúknak ne szólj. Meg kell várnunk, amíg anya elalszik, aztán mehetünk!
Hermione bólintott, majd Ginnyvel felálltak, és nagyon, nagyon jókedvűen hagyták el a konyhát.

Éjjel, pontosan tíz óra huszonegy perckor négy vidám lány lépett ki a Grimmauld téri 12-es számmal jelzett ház ajtaján. Csendesen lépdeltek végig a sötét utcákon, egyik kezüket mindannyian a zsebükben tartották, pálcájukat szorongatva, készenléti állapotban. Egyikük sem szólt semmit, egészen addig, míg húszpercnyi gyaloglás után el nem érték az

névvel ellátott kricsmit.

Miután mind a négyen beléptek, a legmagabiztosabbnak tűnő, fekete hajú lány a bárpult felé vette az irányt, nem zavartatva magát attól a ténytől, hogy őt és társnőit a kis kocsma húsz-huszonöt fős – főként ittas férfiakból álló – vendégserege leplezetlenül megbámulja, olykor eléggé explicit szavakkal illeti.

Miután mind a négyüknek rendelt egy-egy italt, a kis társaság helyet foglalt egy félreeső asztal mellett.

– Hát, ez meleg helyzet volt – szólalt meg Ginny.

– Ne is mondd! Kicsi híja volt, hogy Harry felébredjen, mikor kimásztam mellőle az ágyból – morogta Pansy, majd belekortyolt az italába.

– Milyen gyakran csináljátok ezt? – vigyorgott rá a lányokra Hermione.

– Havonta egy-két alkalommal. Mindig olyankor, amikor valamelyikünknek kibeszélni való problémája akad. És amúgy is: megérdemlünk mi is egy kis szórakozást – felelte a legifjabb Weasley.

– És a Bloody Mary?

– Az teljesen más tészta, Granger – dőlt hátra a székén Pansy. – Ott vannak a fiúk is, mellettük pedig nem lehet női témákról beszélgetni. Meg, ha úgy átlagban véve nézem, akkor a Bloodyban töltött esték nem szólnak másról, minthogy Weasley megpróbálja megalázni Dracót, ez nem jön össze neki, Draco néhány jól irányzott verbális jobbhoroggal a földbe döngöli Weasleyt, aztán odamegy Blaise-hez, és megpróbál a lelkére beszélni, hogy ne igyon annyit. Blaise elküldi melegebb éghajlatra, összevesznek, kibékülnek, és végül, az este fénypontjaként Harry és Draco nekiállnak hülyéskedni egymással, aminek a vége földön fetrengős röhögés – foglalta össze a dolgokat az ex-mardekáros.

A lányok összemosolyogtak, majd Ginny döntött úgy, hogy belevág a témába.

– Nah, akkor lássuk. Hölgyeim – emelte fel a sörösüvegét, mintha egy láthatatlan emberrel koccintana –, azért gyűltünk ma itt össze, hogy szerelmi életünket alaposan, részletekbe menően kitárgyaljuk. Tehát, csapjunk a pacik közé! Az ülést ezennel megnyitom, és átadom a szót elsőként Miss Parkinsonnak – azzal egy nagyot húzott italából, és várakozásteljesen tekintett a fekete hajú boszorkányra.

– Oké – kezdett bele Pansy. – Nos, a legfrissebb hírek nálam eléggé rázósak – vallotta be. – A múltkor már elmondtam, de most Granger…

– Hermione – motyogta Ginny. – A neve Hermione.

Az egykori mardekáros egy pillanatra lemerevedett, de végül helyeslően bólintott, és korrigálta magát.

– …Tehát

kedvéért elmondom újra: három héttel ezelőtt Harry az egyik beszélgetésünk során felvetette, hogy ideje lenne a kapcsolatunk csónakját kicsit komolyabb vizek felé evezni, méghozzá

vizek felé. Semmi konkrétumot nem mondott, én meg köpni-nyelni nem tudtam, így annyiban maradt a téma.

. De tegnap este megint felhozta, hogy nem ártana majd valamikor a közeljövőben, mondjuk holnap este kicsit elbeszélgetnünk egymással.

– De ez miért baj? – kérdezte – jogosan – Hermione. – Már megbocsáss, hogy beleszólok, de én úgy vettem észre, hogy tényleg szeretitek egymást, és jól érzitek magatokat együtt.

– Ó, Merlinre, Granger – sóhajtotta Pansy. – Harry nem arról beszélt, mikor a kapcsolatunk

fordításáról volt szó, hogy ezentúl napi húsz óra helyett huszonkettőt töltsünk egymással. Ő… – vett egy nagy levegőt a lány. – Ő… Ő meg akarja kérni a kezem!

– És? – hangzott Luna szájából.

– Ti mind megbolondultatok? – hápogott a fekete hajú. – Mi… Mi nem házasodhatunk össze!

– Miért? – tette fel a kérdést Ginny. – Úgy tudom, majd’ meghalsz Harryért, úgy szereted. Ő is hasonlóképpen érez irántad. Akkor meg mi a probléma?

– Hát nem látod?!

– Nem – hangzott az őszinte felelet.

Pansy láthatóan magába roskadt. Pár percig csendben járatta tekintetét a másik három lány között, miközben szórakozottan játszott ujjaival pohara peremén. Végül lehajtott fejjel szólalt meg:

– Nem tudom… Nekem… Nekem ez nem menne. Itt ülünk egy háború kellős közepén. A szüleim halálfalók, akik kitagadtak engem, mert én az egykori szerelmemet akartam követni. Megtettem, követtem, és ha nem is könnyen, de bekerültem a Rendbe. Nagy nehezen elfelejtettem Dracót, és helyette beleszerettem Harry Kis Hős Potterbe. Abba a férfiba, aki mellesleg ennek a mocskos háborúnak a központi alakja, és aki majd egy napom össze fog csapni Tudjukkivel, a világ egyik leghatalmasabb mágusával. És abba az összecsapásba valamelyikük bele fog halni. És mit csinál az én szerelmem ezen dolgok közepette? Kitalálja, hogy házasodjunk össze, mintha ez lenne a világ legtermészetesebb dolga.

– Mert az is – mosolygott rá az idegsokkos tüneteket produkáló Pansyre Hermione. – Nézd, én tudom, hogy nekem aztán nincs jogom ebbe beleszólni, mert ha úgy vesszük, nem is ismerlek, legalábbis ezt az új Pansyt. De ha akarod, elmondom a véleményem.

A lány bólintott.

– Oké. Szerintem halálosan be vagy ijedve, és nem csak azért, mert félted Harryt – mondta Hermione a másik szemébe nézve. – Félsz, hogy ha ő megkérdez, és te

mondasz neki, akkor valami visszafordíthatatlan dolgot teszel. Félsz, hogy meg fogod bánni, de még jobban rettegsz attól, hogy talán Harry fogja megbánni. Nem tudod elképzelni magadat feleségként, és egyszerűen megbénít a tudat, hogy Harry csalódni fog benned. Szerintem ez a te problémád.

Pár percig mindannyian emésztgették a hallottakat, végül Pansy bólintott.

– Lehet, hogy igazad van – mondta, majd a pincért magához intve rendelt még egy kör italt.

– Mit fogsz csinálni? – kérdezte Luna.

– Nem tudom.

Alig két órával később a négy lány már nem is emlékezett az érkezésükkor elhangzott beszélgetésre, ugyanis időközben betintáztak annyira, hogy olyan apróságok, hogy Harry megkéri-e Pansy kezét, és a lány mit fog mondani, ne érdekelje őket.

Jelenleg vidoran tárgyalták ki a Grimmauld téri ház férfilakóinak bájait.

– …Neville viszont legalább tisztelettudó, és kedves – mondta Luna, miközben kis híján lecsúszott a székéről.

– Harry is tisztelettudó! És kedves is! – tört ki hevesen Pansy. – És még az ágyban is jó! Nincs vita, a pasik közül az én macikám a legnagyobb főnyeremény!

– Azért Draco se rossz – fűzte hozzá egy kaján vigyor kíséretében Ginny.

– Jól csókol – élénkült fel Luna.

Aztán, a következő pillanatban Ginny a székével együtt hátraesett, és – miután konstatálta, hogy nem esett komolyabb baja –, eszelős nevetésben tört ki. Három társa követte példáját, és egymás karjának dőlve vihorásztak.

– Jahj – sóhajtotta Hermione, majd meglapogatta saját, fájó hasfalát, ami kisebb görcsöt kapott a nevetéstől.

– Nah jól van, Granger… Izé, Hermione – mondta Pansy. – Most te jössz! Mindent, mindent, de mindent tudni akarunk Patrick ágybeli szokásairól!

– Khm – jött ekkor egy hang a hátuk mögül, és Ginny – még mindig a földön elterülve – riadt képet vágott. – Ha megbocsátotok,

viszont kihagynánk ennek a beszámolónak az élményét.

Pár pillanatnyi csend után Luna határozott a cselekvés mellett.

– DRACO! – kiáltotta, majd a szőkeség nyakába vetette magát, mire az kis híján hátraesett. Ám a mögötte felsorakozó Harry, Ron és Blaise sikeresen megállították a folyamatot.

– O-ó – nyögte Pansy, miközben a még mindig nevető Hermione, és a nagyon mérgesnek látszó Harry között járatta a tekintetét.

– Na, gyertek csak szépen – mondta komoran a zöld szemű varázsló, miközben barátnője felé nyújtotta a kezét. És nagyon csúnyán nézett.

– Én… Én azt hiszem, rosszul vagyok – nyögte hirtelen Hermione, és valóban kezdett elzöldülni. Azonnal felugrott, és a kijelölt mosdó felé iramodott, miközben kezét a szájára tapasztotta.

Nem sokkal később egy szőke férfi lépett a helyiségbe, és a fal mellett csücsülő, halkan dúdolászó lányhoz lépett.

– Granger! Ha végeztél, talán ideje lenne megmozdulnod.

– Ha… Hagyjál!

– Na, tessék. És én reggel még neked beszéltem arról, hogy vigyázni kell Blaise-re. Na gyerünk, tápászkodj fel – morogta a férfi, és a lány karja alá nyúlva felemelte a földről.

– A többiek? – kérdezte Hermione.

– Kint várnak minket. Mehetünk, vagy van még valami dolgod itt?

– Nem, már jól vagyok. Indulhatunk.

Amikor kiléptek a kocsmából, azonnal csatlakoztak a többiekhez, akik között meglehetősen fagyos volt a hangulat. Blaise Ginnyt tartotta, Luna Harryre támaszkodott, míg a szomorú tekintetű Pansy Ronba kapaszkodott. Mivel Hermione már józanabb volt egy kicsit, így nem vette igénybe Malfoy egyetlen testrészét sem, és nem is volt benne biztos, hogy a fiú felajánlaná-e ezt a lehetőséget neki.

Így hát csendesen indultak vissza a Grimmauld tér felé, miközben tapinthatóvá vált körülöttük a feszültség, ami főként Harryből és Ronból áradt.

Már csak pár percnyire voltak a főhadiszállástól, mikor a Hermione mellett haladó Draco megtorpant, és előhúzta a pálcáját. Pár pillanatot várt, egyetlen pontra meredve a fekete égbolton, majd előreszólt Harrynek.

– Hé, Harry! Van egy kis probléma.

Mikor a fekete hajú férfi hátrafordult, Draco az ég felé mutatott. Szinte egyetlen másodperc leforgása alatt ült ki Harry arcára a döbbenet, majd ő is pálcát rántott.

– Mi történt? – kérdezte Hermione Dracót.

– Szipacs, és Szopacs! – mondta a szőkeség.

– MI?!

Draco elkapta a lány vállait, és a bőséges figyelemmel kitüntetett ég felé fordította. Beletelt egy kis időbe, mire a boszorkány ki tudta venni a sötétségben a baljósan suhanó két alakot.

– Lélekszipacs, és Lélekszopacs – suttogta Draco Hermione fülébe. – Dementorok.