- Itt vagy?
– Mondd csak, Blaise: ha kopogás nélkül benyitsz a szobámba, és látod, hogy az ágyamon ülök, akkor miért kérdezel alapvető hülyeséget? – morogta Draco kelletlenül.
– Miért van rajtad a roxforti talárod?
– Látod, ez már egy értelmesebb kérdés.
– Ha felteszek egy talároskérdést, válaszolsz rá? – vonta fel a szemöldökét a fekete hajú férfi.
– Talár igen, talár nem – viszonozta a gesztus Malfoy.
– Nos – fonta össze a karjait maga előtt Blaise, miközben megkeményítette vonásait. – Ki az: Nem szeretjük, de elviseljük, és ha most lemennél a konyhába, ott találnád, amint épp üvöltözik, mert Granger épp az előbb varázsolt bele a gatyájába egy vödörnyi jeget?
Draco jóízűen felkacagott. – Dawn?
– Bizony ő – röhögött fel Blaise is. – Nem volt semmi a jelenet, nekem elhiheted!
– Nos, szívesen meghallgatnám, de… sajnos nekem most mennem kell – sóhajtotta Draco.
– Hová?
– Dumbledore magához hívatott. Sürgősen – komorult el a szőke férfi arca.
– Hányszor köszörülte meg a torkát, miközben veled beszélt?
– Háromszor…
– Fúú, banyek – húzta el a száját Zambini. – Akkor nagy a baj. Mindig akkor köszörüli a torkát a tata, ha valami gáz van. Ezért vettél fel talárt?
– Igen, de sajnos csak az iskolai talárom van meg, mert Mrs. Weasley kimosta a többit.
– Ah, értem. Hát haver, sok szerencsét – veregette meg Draco vállát Blaise, majd mindketten lesétáltak a nappaliba, ahol az ifjú Malfoy némi hopp-por magához vétele után elkandallótaxizott egy roxmortsi, jól elrejtett házba.

Hermione épp a nappaliban ült, és vigyorogva gondolt vissza Patrick arckifejezésére, amit a férfi akkor vágott, mikor a lány egy jól irányzott bűbájjal

kedélyét. Az atrocitást elszenvedő fél alig fél méterre tőle, a kanapén ült, és meglehetősen duzzogó képet vágott.

A barna hajú boszorkány maga sem tudta mire vélni saját viselkedését. Eddig tökéletesen abban a hitben élt, hogy sikerült végre túllépnie Patricken, a férfi már semmit sem jelent számára.

De sajnos az élet nem így működik. Lehet, hogy túllépsz a fájdalmadon, a megaláztatáson de elég egy érintés, pár szó, és a deja vu rád tör, kifacsar. Rájössz, hogy attól, hogy már nem gondolsz minden percben az egykor szeretett személyre, a régi érzelmeid még nem múltak el teljesen. Évek múltán is képesek felkavarni, az emlékek megborzongatnak, megsebeznek.

Ez történt most is. Patrick jó reggelt kívánt, majd vigyorogva végigsimított a fiatal boszorkány karján. Ez az érintés pedig rengeteg, rég elfeledett emléket idézett fel a lányban.

Persze Hermione büszke is volt magára, hisz tudta, hogy Patrick megérdemelte, amit kapott. Ám a büszkeség mellé némi kis szégyen is vegyült, mert nehezen hitte el, hogy egykori vőlegényének pusztán egyetlen érintése is ekkora hatással van rá. Gondolatainak színes forgatagába egy hang úszott, majd egy kéz kezdett el integetni az arca előtt.

– Hahó! Grangert keresem, itthon van? – kocogtatta meg a lány kobakját Blaise.

– Oh – rázta meg magát Hermione. – Igen, persze, bocs, csak kicsit elgondolkodtam.

– Azt vettem észre – mosolygott a fiú. – Nem akartalak megzavarni, csak úgy éreztem, beszélnünk kellene.

– Miről?

– Nos, mivel te lettél a párom – foglalt helyet a lány mellett Blaise –, gondoltam ideje lenne megismernünk egymást. Tudod, például, hogy egy-egy bevetés, vagy harc közben mi az, amiben jobb vagy, és mi az, amiben kevésbé vagy jó.

– Rendben – helyezkedett el Hermione, mert – bár nem volt kicsinek nevezhető – a fotel kettejüknek számára elég szűkösnek bizonyult.

– Tehát – kezdte Zambini. – Először is szeretném tudni, hogy milyen átkokat és rontásokat használsz legszívesebben, illetve, hogy a főbenjárókat milyen gyakorisággal alkalmazod.

– Huh… Nos… Legtöbbször a kábító átkot alkalmazom, illetve a kötöző-bűbájt… Persze, ha a helyzet megkívánja, akkor általában erősebb átkokat is használok, de legtöbbször inkább ezt a kettőt.

– És a főbenjárók?

– Eddig csak egyszer… khm… egyszer használtam. A

.

A lány hirtelen feltűnően elcsendesedett. Élesen beleégett tudatába a nap, mikor szembesítették Philippe gyilkosával. Végül is, semmi váratlan nem történt. A férfi tagadott, Hermione pedig borzasztóan bedühödött. Tudta, hogy az a gazember egy életre börtönbe kerül tettéért, hiába is próbálja letagadni azt, megmásítani a megmásíthatatlant. És mégis… Mégis besétált a vallatószobába, szinte berontott oda, és felettesei utasítását figyelmen kívül hagyva, dühtől, kétségbeeséstől, fájdalomtól vezérelten kimondta az akkorra már rémült férfire az átkot. Alig pár másodpercig tartott az egész, a pálca kirepült a fiatal lány kezéből, és nem sokkal később már egy másik szobában volt, ahol az aurorok számára kirendelt pszichológus próbálta megkönnyíteni Hermione helyzetét azzal, hogy végighallgatta a lányt, és tanács helyett magasröptű, intellektuális szónoklatokkal tömte a fejét.

Blaise is észrevette a barna hajú exgriffendéles elrévedését, és már épp szólni készült volna, mikor egy elég erőteljes, rekedt, és borzasztóan vulgáris szavakat hangoztató tónus hallatszott az előtérből.

– A jó, büdös, kurva életbe!

Pár pillanattal később egy zilált, szerteszét álló hajú, tajtékzó Draco Malfoy jelent meg az ajtóban. A fiatal férfi szó szerint rémisztő látványt nyújtott természetellenesen vörös arcával, dühtől remegő testével, vérben forgó szemeivel. Legelső dolga az volt, hogy odament az ijedtnek tűnő Blaise-hez, felrántotta a fotelból, majd a vállainál fogva megrázta, miközben ráüvöltött:

– CSAK EGYSZER AZ ÉLETBEN NEM LEHETNE NYUGTOM TŐLE?! EGYETLEN EGYSZER, CSAK PÁR NAPRA?! HÁT OLYAN NAGY KÉRÉS EZ?! HÜMM?!

Majd, minden előrejelzés nélkül megfogta a fotel mellett álló asztalon lévő lámpát, és a földhöz vágta, ezt követően pedig megtaposta párszor a szerencsétlenül járt világítótestet, ami a jelek szerint az égvilágon semmiről sem tehetett, és mindössze annyi bűne volt, hogy rosszkor volt, rossz helyen.

– Itt meg mi folyik? – toppant be Harry. Meglátva Malfoyt elkerekedett a szeme, és a közhely kedvéért a száját is eltátotta.

Draco most a fekete hajú fiú felé fordult. Szürke szemei fájdalmat, zavartságot, és hihetetlenül nagy haragot tükröztek.

– Draco – próbálkozott Zambini, de hangja valami érthetetlen oknál fogva szinte cincogásnak tűnt. – Mi történt?

– Hogy mi történt?! – tört ki újra a szőkeség. – Azt kérdezed, hogy mi történt?!

– I-igen…

– Nah jó – fújta ki a tüdejéből a levegőt Draco, majd egy fájdalmas sóhaj kíséretében, elkeseredetten törökülésbe vágta magát a földön. – Az apám.

– Mesélj el mindent – térdelt le a fiú mellé Blaise.

– Rendben. Tehát…

– Ha megbocsátotok – hallották ekkor Patrcik hangját a hátuk mögül –, én inkább a szobámban folytatom a sziesztázást, mert semmi kedvem egy ostoba, kényeskedő kölyök nyavalygását hallgatni – vigyorgott rájuk gúnyosan. A következő pillanatban pedig nekiment az ajtófélfának, hátratántorodott, és átesett egy útjába csusszanó hokedlin. Pontosan a falnál kötött ki, a hátát döntve annak, mire az egyik polcról egy eléggé vaskos könyv kellemetlen csattanással landolt az arcában, ami Patricknek nyilván fájhatott, csakhogy ez nem érdekelt senkit.

Hermione jókedvűen visszacsúsztatta farzsebébe a pálcáját (miközben Mordon rekedtes hangja zengedezett az agyában holmi kigyulladt tomporokról), és szemtelenül mosolygott az orra vérét törölgető, parázsló tekintetű Dawnra. Mikor a férfi felállt, Hermione kedélyesen megszólalt, vontatott, gunyoros stílusban.

– Úúúgy sajnálom. Megrándult egy ideg a kezemben – mutatta be a mozdulatot.

– Mindig ezért szerettelek – mondta Patrick semlegesen. – Mert néha olyan pofátlan vagy, hogy az már szeretnivaló.

Ha Hermione nem is mutatta, valahol a szíve mélyén egy mérgezett tőr undok módon, vidáman polkázni kezdett, megsebezve ezzel a lány lelkét.

Ám a probléma, ami jelenleg szőke volt, lélegzett, és a Draco Lucius Malfoy nevet viselte, sikeresen elvonta a lány figyelmét a kitrappoló Patrickről.

– Nah jó – morogta Harry. – Légy szíves, mondd el, hogy mi történt – emelte tekintetét a szőkeségre.

Draco pedig beszélni kezdett, és – tőle szokatlanul – csak úgy ömlöttek belőle a szavak. Az egykori mardekáros, és a két exgriffendéles megtudta a férfi elbeszéléséből, hogy egy ideje Minerva McGalagony követi Lucius Malfoyt, mivel az idős nőnek macska alakban több esélye van olyan dolgokat is kifigyelni, és kihallgatni, ami egy animágiára képtelen varázslónak szinte lehetetlen lenne. Dumbledore azért hívatta magához sürgősen Dracót, mert a tegnap este folyamán olyan dolgok történtek, amelyek enyhén szólva is felkavaróak. Miután Harryék feltették az ilyenkor abszolúte megszokott

kérdést, Malfoy elmondta, hogy az éjjel apja – McGalagony élesen látó szemeitől kísérve – egy nyugat-angliai kisvárosba ment, majd a város legszélén álló, lerobbant háznál kötött ki, ahol egy lengén öltözött, fiatal nő várta. Pár percet a házban töltöttek, majd elindultak a Malfoy-kúriába. Mint a Griffendél házvezető tanára – nyilván erőteljes pirulások közepette – kileste: a kúria egyik földszinti szobájában a két fél egyesült, majd a lepedős élvezetek végeztél a nő kimúlt, méghozzá Lucius egy igen erős átkának hatására. Ezután az idősebbik Malfoy halálos nyugalommal megfogta a nőt, belecsavarta a szőnyegbe, és felgyújtotta azt.

Dumbledore azért kérette Dracót, mert szerették volna megtudni, hogy a fiatal férfi a személyleírásból ráismer-e a nőre, vagy esetleg tud-e más, hasonló esetről. Végül azt is kénytelenek voltak megkérdezni, hogy az ifjú Malfoy mennyit tud apja törvényen kívüli viszonyairól, esetleg ismeri-e egynéhány ágyasát.

Bár a szőke férfi halkan kezdte elmesélni a történteket, mire a végére ért, már erőteljesen ordított.

– Hát igen. Íme az apám. Jégszőke, jégszemű, jégszívű. A nők bomlanak érte. Ám, mit tesz apám egy jó szex után? Míg a többi normális ember elszív egy cigit, addig ő vesz magának egy új perzsaszőnyeget, mert az előzőbe belecsavarta a legutóbbi szeretője holttestét! – fejezte be hisztérikusan.

– Draco… – próbált megszólalni Blaise.

De nem volt ideje többet mondani, mert a szőkeség dühös tekintettel felvágtatott a lépcsőn. A három jelenlévő tanácstalanul nézett egymásra.

Hermione egy eléggé irritáló zajra riadt fel. Pár pillanatba beletelt, míg kitisztult az agya, és be tudta azonosítani tartózkodóhelyét, ami jelenleg a szobája volt. Ám a vérlázítóan förtelmes alapzaj csak nem halkult el. A lány jobban kezdett fülelni, mígnem rájött, hogy az ágya melletti fűtőtest őskori, rozoga csövén keresztül szűrődik be a zaj, ami leginkább egy hosszan elnyújtott „nyííí” felkiáltást mintázott.

A lány – mivel nagyon okos volt, és bőven volt információ a tarsolyában – kitalálta, hogy a hang forrása nem lehet más, csakis a felette lakó Malfoy rezidenciája.

Így hát felvette a köntösét, és álmosan, kótyagosan, mérgesen felmasírozott az emeletre, majd megállt Draco szobája előtt.

Először finoman, nőiesen kocogtatta meg az ajtót, ám mikor nem kapott választ, hangosabban kezdett kopogni.

Semmi.

Újabb kopogás.

Még mindig semmi.

A lány pár pillanatig habozott, hogy most mi tévő legyen, de végül egy vállrándítás kíséretében úgy döntött, hogy nagy meglepetés nem érheti odabent, így benyitott a szobába…

… és szembe találta magát a világ női populációjának legcsodálatosabb –, bár kissé eltorzult, de még így is ínycsiklandozóan, padlófelnyalásra, bugyi mosásra késztetően gyönyörű – álmával.

Egy pucéran hegedülő Draco Malfoyjal.

Az első pirulás elmúltával a barna hajú boszorkány megállapította, hogy Malfoy minden jel szerint több alkoholt vett az este folyamán magához, mint amennyi ildomos lett volna. Legalábbis tekintetbe véve – az alul öltözöttségen kívül –, hogy szőkénk kacifántos dülöngések közepette próbálta egyensúlyban tartani magát, miközben egyfolytában húzogatta a vonót azon az átkozott hegedűn, körülötte pedig megszámlálhatatlanul sok brandys üveg hevert.

Mivel Malfoy háttal állt(?) neki, így még mindig nem tudatosult benne Hermione jelenléte. Ennek fényében az egykori eminens, iskola első, prefektus bebizonyíthatta – saját magának –, hogy mennyire kinőtt már a szűzies, ártatlan korból.

Így hát fejét kicsit oldalra billentette, és szemügyre vette a kínálatot. Tekintete végigsiklott a széles vállakon, a keskeny csípőn, végigvette az izmos combokat, majd – ismét – visszatért a jelen helyzetben legkényesebbnek tűnő ponthoz: a formás, kemény fenékhez.

Olyan halkan sóhajtott fel, amilyen halkan csak bírt. Persze, helyzetét tekintve, a sóhajtozás abszolúte érthető volt. Nem tudta, mennyi idő telt el, mióta betoppant a szobába, ám ekkor Malfoy újabb érzéki merényletet követett el – tudatlanul – a lány ellen.

Terpeszbe állt.

Hermione pedig a szája elé kapta a kezét, és fülig vörösödött zavarában, amit a kivillanó…

idéztek elő. A lány szinte kimenekült a szobából, de nem volt szerencséje. Amint becsukta az ajtót, és elfordult, hogy visszatérjen a szobája macskakoncertre emlékeztető helyszínére, összetalálkozott a felbőszült Ronald Weasleyvel.

– Megölöm! – morogta Ron, majd a lány mellett ellépve berontott Draco szobájába.

Hermione még időben eltávolodott a robbanásveszélyes helyiségtől, de még így is hallotta, amint Ron artikulálatlanul felüvölt:

– ÁÁÁ! Perverz állat!

A barna hajú boszorkány nem bírta tovább, kitört belőle a nevetés, majd a kinyíló ajtókban megjelenő férfiak értetlen, kómás tekintetétől kísérve leslattyogott a lépcsőn.