16. fejezet: „Odahaza”

Michael egyetlen falatot se b�rt leer�ltetni a tork�n. Hamar fel is adta a hi�baval� pr�b�lkoz�st, �s a derek�t kicsavarva, cs�ggedten pillantott a Griffend�l asztala fel�. Weasley �s Longbottom m�g ettek, sokkal jobb �tv�ggyal, mint az � bar�tai, Granger valami feladaton dolgozott (Michael senkit sem l�tott m�g ilyen sebesen �rni), Ginny pedig a homlok�t a tenyer�be hajtotta, �s csak turk�lt az eb�dben.

Biztos volt benne, hogy Ginny tudja. A T�rk�pnek k�sz�nhet�en val�sz�n�leg m�g Dumbledore-n�l is kor�bban �rtes�lt r�la.

Nem akart jelenetet, vagy ha az elh�r�thatatlan is volt, ismerve a l�ny lobban�konys�g�t, legal�bb szerette volna �gy int�zni, hogy ne a Nagyteremben ker�lj�n r� sor. A kakasokkal kelt, ahogy – erre m�rget mert volna venni – Ginny is, �s hanyag, tess�k-l�ss�k mosakod�s ut�n elindult, hogy a Griffend�l-toronyban bej�rat�n�l v�rja meg a l�nyt.

Nem kellett addig s�t�lnia. Az egyik t�gasabb, a h�z ajtaj�t jelent� portr�hoz k�zeli folyos�n j�rt – szembej�tt vele n�h�ny als�bb�ves di�k, b�szk�n viselve tal�rjukon az oroszl�nos c�mert, majd k�t nevetg�l� �vfolyamt�rsa -, mikor �szrevette a d�ht�l tajt�kz� Ginnyt.

Meg�llt, �s �lmodozva, szomor�an n�zte az imm�r fel� rohan� l�nyt: a ruh�ja rendetlen volt, l�tszott, hogy t�relmetlen�l, oda se figyelve kapkodta mag�ra a darabokat; f�s� alig �rintette f�rtjei pedig �r�lten t�ncol� l�ngnyelvek m�dj�ra lobogtak k�r�l�tte.

Ginny szinte r�vetette mag�t. – �tvert�l… te… k�pes volt�l… - Vicsorgott, �s �k�lbe szor�tott k�zzel p�f�lte a fi�t. – M�g hogy velem akart�l lenni… Persze, csak miattam… �rul�… szem�t…

Michael sz� n�lk�l t�rte a szidalmakat �s az �tlegel�st. Ginny v�g�l kifulladva l�pett el t�le.

- V�ge… k�zt�nk – zih�lta, mik�zben idegesen h�tras�p�rte a szem�be hullott hajsz�lakat. – Ennyi volt, meg�rtetted?

Hat�rozottan nem volt alkalmas pillanat arra, hogy megeml�tse a levelet, amit Harry hagyott a l�nynak. Most se volt t�bb kedve hozz�, hogy �tny�jtsa, de Harry a lelk�re k�t�tte, hogy amint teheti, mutassa meg Ginnynek. Meg�g�rtem, hogy elmondom neki, mire k�sz�l�k. Nem �gy, �s nem olyan form�ban, ahogy � gondolta, �s akkor �n is, de �llom a szavam.

„�n meg meg�g�rtem, hogy elj�tszom a post�st, �s szint�n k�nytelen leszek betartani.” Felt�p�szkodott, morgott valami magyar�zatf�l�t a mellette �l� Thadeusnak, �s a griffend�lesek fel� fordult…

Hermione vette �szre el�sz�r, hogy k�zeledik, �s figyelmeztet�en oldalba b�kte Ginnyt. A l�ny tekintete els�t�t�lt, ahogy r�n�zett. Ron k�vette a m�sik kett� pillant�s�t, �s mikor megl�tta a holl�h�tas fi�t, lassan lerakta a k�st �s a vill�t. (Neville a szem�t forgatta a bar�tja el�k�sz�leteit figyelve.)

- Ginny – fogott bele Michael olyan st�lusban, ami vil�gosan mutatta, hogy miel�bb t�l akar esni ezen -, v�lthatn�nk…

- H�zz el innen, Corner! – f�rmedt r� Ron.

- Azt se tudod, min veszt�nk �ssze – mondta a fi� unottan.

Ron mogorv�n megr�ntotta a v�ll�t, jelezve, hogy neki azt�n �des mindegy, Michael mivel b�ntotta meg a h�g�t, a l�nyeg, hogy megtette, �s erre nincs bocs�nat. (T�le legal�bbis hasztalan v�rn�.)

- Ginny, besz�ln�nk kell. – Saj�tos �tmenet volt a k�rlel�s �s a felsz�l�t�s k�z�tt. Michael fut�lag Ronra sand�tott. A fi� megvet�en felmordult, de nem folytatta a k�t�zk�d�st. – Od… vissza kell adnom neked valamit. – „Jobb, ha nem hiszik azt, hogy az�rt h�vom, hogy holmi csecsebecs�vel pr�b�ljam kiengesztelni.”

Ginny gyanakv�an m�regette, v�g�l m�gis b�lintott, fel�llt, �s k�vette.

***

Kedves Gi… �th�zva. Ginny! Szint�n �th�zva.

Sz�nd�kosan hagyta �gy, ahelyett hogy elt�ntette volna a felesleges megsz�l�t�sokat, vagy �j pergamenre �rta volna az igazi, letiszt�zott �zenetet. Mindezt val�sz�n�leg az�rt, hogy a l�ny l�ssa, sokat bajl�dott a lev�l megfogalmaz�s�val.

Ginny s�hajtott, majd kicsit eltartva mag�t�l a lapot, olvasni kezdett.

Sajn�lom, Ginny. „Na persze!” T�nyleg. De nem k�thettem a te j�indulatodhoz a tervem megval�s�t�s�t. Ahhoz t�l fontos nekem.

„Mif�le terv?” – morfond�rozott Ginny. El is jutottunk a legl�nyegesebb ponthoz. Mert „Mif�le terv?” k�rdezhetn�d. A l�ny sz�j�nak sarka mosolyra r�ndult. Ki fogom hozni a keresztap�mat az Azkabanb�l. Tudom, �r�lts�gnek hangzik… „Az nem kifejez�s” – �rtett egyet Ginny elkereked� szemekkel. Fen�ket! Szinte l�tta, ahogy a pergamen f�l� g�rnyed� Harry �sszer�ncolja a homlok�t, �s elgondolkodva forgatja a penn�t az ujjai k�z�tt. Nem csak annak hangzik, az is. De siker�lhet, �s nekem musz�j megpr�b�lnom.

Nem kezdem el bizonygatni, hogy Sirius m�rpedig �rtatlan – az�rt hadd sz�gezzem le: AZ -, felesleges volna, mivel k�tlem, hogy befoly�soln� a v�lem�nyedet. Amit teszek t�rtv�nytelen �s vesz�lyes. Nagyj�b�l ezt mondan�d, nem? „�, Potter, al�becs�lsz – f�jtatott Ginny. – Ez csak a satnya bevezet� volna.” �n is tiszt�ban vagyok vele. Ak�rcsak azzal, hogy ez sz�motokra (Dumbledore k�r�re �s a Miniszt�riumra gondolok) sokkal t�bbr�l sz�l Siriusn�l. A legf�bb dolog az elej�t�l fogva az volt, hogy engem ellen�rz�s alatt tartsanak. Nem r�szletezem, mi�rt. „Cseszd meg, Potter!” Tal�n kev�s, s�t biztosan, de ennyit tudok ny�jtani. Ut�lagos engedelmeddel - „M�rget vehetsz r�, hogy sose kaptad volna meg!” - elhagytam a Roxfortot.

Az utols� bekezd�st nyilv�n csak k�s�bb – err�l �rulkodott az elt�r� sz�n� tinta – �s kapkodva firkantott�k a pergamen alj�ra.

M�g valami. �gesd el, miut�n elolvastad! Nem miattam. Holnapra �gyis mindenki tudni fogja, mit csin�ltam. Viszont t�ged nem akarlak bajba keverni. �gy is t�l sok embert r�ntottam m�r magammal, azt hiszem.

A bocs�natod�rt k�ny�r�g:
Harry James Potter

Ginny m�g sok�ig n�zte a levelet, komoran, elmerengve. A teremben nem hallatszott m�s zaj, csak Michael cip�j�nek csikordul�sa a k�veken. Ahogy a fi� l�p, ahogy megfordul…

- Haragszol r�? – k�rdezte Ginny v�ratlanul, �s az �l�be engedte a pergament.

Michael megtorpant. – Tess�k? – pillantott a l�nyra �rtetlen�l.

- Harryre – magyar�zta Ginny. – Haragszol?

- Mi�rt k�ne? – Michael k�zelebb s�t�lt az ablakm�lyed�sben �cs�rg� l�nyhoz, az egyik padnak t�maszkodott, �s �sszefonta a karj�t.

- Miattunk – motyogta Ginny m�lys�ges d�bbenettel. „Hogy lehet, hogy nem �rti?” – Mert az � hib�ja, hogy mi szak�… - K�hintett. – Hogy �n szak�tottam veled.

A fi� lehajtotta a fej�t. (A cip�je orr�t a padl� k�t k�v�nek tal�lkoz�s�hoz illesztette, majd mikor el�recs�szott a l�ba, �jra, �s �jra…) – Val�j�ban nem az �v� – k�z�lte csendesen.

Ginny felvonta a szem�ld�k�t. – H�t akkor? Szerinted ki tehet r�la?

- Azt mondtam neki, nem lesz gond – mes�lte Michael, figyelmen k�v�l hagyva a m�sik k�rd�s�t. – Nyugi, Ginny meg fogja �rteni: pontosan �gy, ezekkel a szavakkal. – �gy t�nt, �nmag�n g�nyol�dik. A hangja keser� volt, �s a l�ny, b�r nem l�thatta rendesen az arc�t, biztos volt benne, hogy fintorogva, torzul, de mosolyog.

- Nem hihetted, hogy belenyugszom – az egyik ujj�val sz�rakozottan simogatta a pergamen oldal�t -, hogy sz� n�lk�l hagyom…

Michael s�hajtott, �s felvetette a fej�t. – Nem, persze… Viszont azt gondoltam, hajland� leszel meghallgatni, mi�rt tettem, hogy mi�rt seg�tettem Harrynek kij�tszani t�ged, �s…

- Elfogadom? – kiab�lta Ginny felpaprik�zva, �s leugrott az ablakb�l – amit r�gt�n meg is b�nt, mert �gy alacsonyabb volt a fi�n�l.

- Ak�r – r�ntotta meg a v�ll�t Michael. – Mi�rt ne?

Ginny m�lyeket l�legzett, hogy lenyugtassa mag�t. – Rendben – sziszegte. – Pr�b�ljuk ki!

Michael �sszeszedte a gondolatait, majd nagy leveg�t vett, �s belev�gott: - �n meg tudom magyar�zni, mi�rt d�nt�ttem �gy, hogy a k�vetkezm�nyek ellen�re, amikkel sz�moltam – f�zte hozz� -, engedem elmenni. – Ginnyre pillantott, de a l�ny nem sz�lt k�zbe. – Dumbledore �v elej�n arra k�rte Anthonyt, �s rajta kereszt�l minket is, hogy tartsuk szemmel Harryt. Ez�rt volt legal�bb egyik�nk �lland�an a k�zel�ben… - Felr�mlett el�tte az a h�napokkal kor�bbi incidens, amikor a fi� megt�madta. Nem sokkal azut�n, hogy � hi�ba h�vta randira Ginnyt… - Nem is az elb�v�l� szem�lyis�ge miatt, elhiheted.

- A l�nyeget – parancsolta a l�ny szigor�an.

Michael arc�r�l elt�nt az eml�k �ltal el�csalogatott f�l�nk mosoly. – J�, r�gt�n – felelte inger�lten. – Dumbledore val�sz�n�leg arra sz�m�tott, Harry �gy nem mer… vagyis ink�bb kev�sb� mer majd sz�k�ssel k�s�rletezni.

- Nos, �n k�tlem, hogy akad�lyozta volna – jegyezte meg Ginny.

Michael egyet�rt�en b�lintott. – Az is benne lehetett, hogy ezzel rem�lte �t a Roxforthoz l�ncolni. – Mik�zben besz�lt �ntudatlanul a pad sz�l�be v�sett �br�k �s �zenetek vonalk�it piszk�lta. – Harrynek az �letm�dja miatt kor�bban nemigen volt es�lye tart�s bar�ts�gokat k�tni. Dumbledore viszont t�lc�n k�n�lta ezt neki, kicsit tal�n er�szakosan is, �s – kezdetben mindenk�pp – pont ellenkez� hat�st �rt el vele.

- Mivel Harry ki nem �llhatott benneteket – sz�rta k�zbe Ginny.

Michael halkan felnevetett. – Az az�rt t�lz�s. Jobb�ra szerintem t�k�letesen k�z�mb�sek voltunk a sz�m�ra. N�ha, ha olyan kedv�ben volt, ideges�tett�k… tal�n megvetett minket a feladatunk miatt, de a viszonyunk lassank�nt megv�ltozott…

- �s ez fontos a menteget�z�sed szempontj�b�l? – �rdekl�d�tt Ginny t�relmetlen, pattog� hangon.

A fi� megr�ntotta a v�ll�t. – V�g�l is… ugorhatunk. An�lk�l, hogy apr�l�kosan kielemezn�m, hogyan �s mi�rt: a bar�tom lett. Nem �gy, mint Terry, Thadeus �s Anthony, mert nem ismertem sem olyan j�l, sem olyan r�g�ta, de azt az�rt �gy is l�ttam, hogy � nem tartozik ide.

Ginny a homlok�t r�ncolta. �gy t�nt, k�rdezni akar valamit, csak nem tudja, hogyan is k�ne megfogalmaznia.

- Azt te is biztos �szrevetted – folytatta Michael belemelegedve, �s most m�r rend�letlen�l a l�nyra szegezte a tekintet�t -, hogy minden tant�rgyb�l mennyivel el�tt�nk j�r. Nincs sz�ks�ge arra, hogy �r�r�l-�r�ra k�sz�lj�n, hogy dolgozatokat �rjon. �… eg�szen m�s ritmus �s m�s �rt�kek szerint �l.

Ginny dacosan szor�totta �ssze a sz�j�t, �s f�jtatva meredt a fi�ra.

- �rtsd meg! – k�rte Michael szinte esdekelve. – Nem maradhatott itt. Nem is tette volna, ak�rmivel pr�b�lkozik Dumbledore vagy a F�n… - Az ajk�ba harapott. Sokan �s sokf�l�t pletyk�ltak a Rendr�l, de �rdemleges inform�ci�t el�sz�r Harryt�l kapott r�la. Ak�rhogy is, �ltal�ban kifejezetten rossz �tletnek bizonyult sz�ba hozni – t�l messzire vezetett, gyan�s�tgat�shoz, k�nos spekul�ci�khoz -, �s ez mostani helyzetben fokozottan �rv�nyes volt. – A Miniszt�rium – fejezte be sut�n.

Ginny szerencs�re nem t�r�d�tt a botl�ssal. – �s te k�szs�ggel beleegyezt�l, hogy elt�vol�tod az �tj�b�l az egyik buktat�t, igaz? – kiab�lta haragt�l v�r�sl� arccal.

- Tulajdonk�ppen felaj�nlottam – v�gta r� Michael, �ppolyan h�vvel. Ginny �szt�n�sen h�tr�lt egy l�p�st. – Tess�k! – t�rta sz�t a karj�t a fi�. – Elmondtam, mi�rt csin�ltam. Te j�ssz! Meg tudod indokolni, mi�rt ragaszkodt�l olyan makacsul ahhoz, hogy ellen�rizd, hogy befoly�solhasd?

- Mert ez a dolgom! – ord�totta a l�ny. – Sz�vess�get tettem neki, amikor nem rohantam azonnal Flitwickhez vagy az igazgat�hoz, �s �rultam el, hogy kisz�k�tt a kast�lyb�l, r�ad�sul eg�szen furcsa m�don…

- Olyasmibe avatkozt�l, ami semmik�pp se egy prefektus hat�sk�re – jelentette ki Michael k�m�letlen�l. – Erre r� kellett j�nn�d, m�r csak abb�l is, hogy Harry Potterr�l volt sz�. Akkor m�gis mi�rt, Ginny?

A l�ny makacsul �sszepr�selte az ajk�t.

- Nem is tudsz r� v�laszolni – �llap�totta meg Michael. – Szerintem egyszer�en csak �lvezted, hogy hatalmad van valaki felett, hogy t�j�kozottabb vagy m�g Dumbledore-n�l is.

- �s akkor, mi van? – ripakodott r� Ginny elcsukl� hangon.

- Ez gyerekes �s �rtelmetlen – jelentette ki Michael. Figyelte a l�nyt egy darabig, azt�n �jra megsz�lalt: – �n… bocs�natot k�rek, az�rt hogy hazudtam, �s seg�tettem Harrynek a h�tad m�g�tt.

Ginny g�nyosan vigyorodott el. – Ennyi? �gy gondolod, hogy ez el�g?

- Nincs m�s, ami�rt haragudhatn�l r�m.

A l�nyt irrit�lta ez a hangnem, a m�ly meggy�z�d�s, amivel Michael besz�lt. Vissza akart v�gni, de v�g�l csak f�lrel�kte a fi�t, �s kiviharzott a teremb�l.

***

Megborzongott, mikor a karok h�tulr�l a nyaka k�r� fon�dtak. Az egyik t�voli f�lk�ben sz�szm�t�l� boszork�nyt – vagy var�zsl�t – lesz�m�tva, akinek a jelenl�t�t k�nnyed�n figyelmen k�v�l hagyhatta, egyed�l �cs�rg�tt a s�t�t teremben. Csak a titokzatos �jjeli bagoly asztali l�mp�ja festett dereng�, narancsos foltot a plafonra, �s a sarkokban lebeg� g�mb�csk�k �rasztottak gy�r, halv�nyfeh�r f�nyt. „�pp annyira, hogy a dolgoz� az orr�ig l�sson” – mondta egyszer valaki r�h�gve, mikor hasonl� k�r�lm�nyek k�zt egy r�zsasz�nhaj� �jonc elhasalt el�tte.

- H�t senki nem v�rja haza, f�n�k? – suttogta a f�l�be egy ismer�s hang incselkedve.

- Megbesz�lt�k, hogy itt nem csin�ljuk ezt – mormolta Lupin, de az elutas�t� szavak dac�ra a sz�ke m�g�tt guggol� n� v�ll�ra d�nt�tte a fej�t, �s v�gigsim�tott a karj�n.

Halk, j��z� kuncog�s… - Mit? Kifejten�d?

- A parancsnoks�gon a beosztottam vagy – s�hajtotta Remus, �s a hangja ez�ttal t�nyleg szigor� volt.

- Nekem m�ra v�ge a szolg�latnak. – Tonks fel�llt, �s megker�lve a f�rfit, az �r�asztalnak t�maszkodott, f�lretolva egy Joseph Smitthorn felirat� dosszi�t. H�trany�lt, �s kicsit felcsavarta a m�gikus l�mp�t. – �gy tudom, neked is. Sz�val igaz�n semmi akad�lya, hogy beavasd a feles�ged abba, mi�rt vagy ilyen gondterhelt.

(Persze az olyan nyilv�nval� probl�m�kon t�l, mint hogy Harrynek nyoma veszett, ak�rcsak Sirius Blacknek, �s egy roxforti professzornak, aki – egyel�re meghat�rozatlan – kapcsolatban �llt mindkettej�kkel.)

Remus f�radtan megd�rzs�lte a szemh�j�t, majd Tonks kez��rt ny�lt, �s az �l�be h�zta a n�t. – Egy r�sz�t �gyis tudod. �n vezettem le az azkabani �r�k kihallgat�s�t.

Tonks b�lintott. – Tov�bbra is te folytatod a vizsg�latot?

- Nem. – Remus komoran meredt maga el�. – Ami inform�ci�ra sz�ks�gem volt, az m�r a birtokomban van. Innent�l… tulajdonk�ppen nem tudom. Norm�lis esetben Fredericknek k�ne �tvennie az �gyet, de �gy t�nik, � is belekeveredett.

- Ne viccelj! – pislogott a n� elh�lve.

- Valaki, Harry vagy, ami m�g val�sz�n�bb, hogy a fia, ellopta az igazolv�ny�t. Joas Black azzal jutott be az Azkabanba, �s… majd otthon elmes�lem. Nem sok k�ze van ahhoz, amin t�pel�dtem.

Puffan�s. Olyan, mint amikor egy neh�z t�sk�t dobnak az asztalra. Egy csat f�mes kattan�sa…

Remus sz�molta az auror l�pteit. Er�s�dtek, mikor elhaladt a k�zel�kben, majd fokozatosan halkultak, �s megv�ltoztak, mikor a boszork�ny – most m�r biztos volt, hogy az – ki�rt a folyos�ra.

A n� is f�lelt. – Nos? – k�rdezte azt�n, unszol�an.

- Meg akarom tal�lni Harryt.

Tonks megint nevetett. – Az eg�sz f�oszt�ly azon dolgozik.

- Igen… - mosolyodott el Remus sz�rakozottan. – De nekem m�s okaim vannak.

Tonks elh�z�dott a f�rfit�l, hogy a szem�be n�zhessen. – �spedig? – vonta fel a szem�ld�k�t k�v�ncsian.

- Hetek �ta ezen gondolkodom – vallotta be a m�sik. – �s egyszer�en nem hagy nyugodni…

- De micsoda? – A n� hangj�ban enyhe inger�lts�g csend�lt.

- Hogy mi van, ha m�gis Harrynek van igaza – b�kte ki a f�rfi.

- �! – Tonks sz�ja elny�lt a d�bbenett�l. – Na �s – r�zta meg a fej�t -, hogy �ll a meccs?

- Val�j�ban… m�r lef�jtam – v�laszolta Remus a hasonlathoz alkalmazkodva. – �gy d�nt�ttem, hiszek neki. – A n� nem sz�lt semmit, csak t�n�dve meredt maga el�, ez�rt folytatta: - �veken kereszt�l makacsul b�ztam Peter �rtatlans�g�ban, de… nem tal�lok okot r�, mi�rt �rulta volna el Sirius James�ket. Ha Voldemort h�ve lenne, vagy ak�r csak feketem�gus, annak l�tszania k�ne Harry nevel�s�n – magyar�zta felindultan. – De semmi nyoma ilyesminek. R�ad�sul, ott az az �gy is a p�lc�val. – Elfogadta, hogy Harry nem akarja vil�gg� k�rt�lni a dolgot, � sem sz�lt r�la senkinek, kiv�ve persze a feles�g�t. – Nem hiszem, hogy �t v�lasztotta volna, ha a sz�nd�kai, az ereje gonoszak lenn�nek. – Elh�zta a sz�j�t. – A helyzet az, hogy az egyik bar�tom mindenk�ppen �rul�. – Tonks gyeng�den meg�rintette az arc�t. Remus megfogta a boszork�ny kez�t, �s megcs�kolta. – Szeretn�m, hogy ne az legyen az, akit m�g van n�mi es�lyem visszakapni – mondta szomor�an.

- Szerinted Harrynek ez el�g indok lett volna?

Remus megvonta a v�ll�t. – El akartam menni a Roxfortba, hogy besz�ljek vele.

Tonks vigasztal�an b�jt oda hozz�.

- Most viszont… – A f�rfi tehetetlen�l intett a kez�vel – �t kell kutatnom ut�na eg�sz Angli�t, hogy ezt megtehessem.

- Ha j�l �rtem ez azt jelenti, hogy a saj�t szak�lladra fogsz dolgozni. Kij�tszva �s f�lrevezetve, mind a Rendet, mind a Miniszt�riumot. – Puszta t�nymeg�llap�t�s volt; rosszall�s �s felh�borod�s n�lk�l.

- Igen – Remus a n� haj�ba cs�kolt. – M�r azzal elkezdtem, hogy nem �rtam be a jelent�sembe – az asztalra dobott akt�kra b�k�tt -, mire gyanakszom Harryvel kapcsolatban.

- Nekem az�rt el�rulod? – k�rdezte Tonks b�g�, h�zelg� hangon.

- Anim�gus.

Tonks elh�z�dott a f�rfit�l; a szemei kerekre t�gultak a d�bbenett�l.

- Ha belegondolsz nem is meglep� – folytatta Remus -, Sirius is az, �s ha minden hasznosnak v�lt dologra megtan�totta Harryt, nyilv�n ez se maradt ki.

A n� elgondolkodva b�logatott. – Ha igazad van… Milyen �llatt� tud alakulni?

- Bagoly. – Remus a dosszi�k�rt ny�lt. – Volt ott egy roppant furcs�n viselked� bagoly…

***

Anthony egyed�l �cs�rg�tt az igazgat�i irod�ban, az egyik s�pped�s, v�r�s fotelben, k�z�ny�s arccal meredve a semmibe, �s szab�lytalan id�k�z�nk�nt az ujjbegyeivel v�gigdobolt a karf�n billeg� k�nyv�n. (A b�b�jtan lett volna az egyetlen �r�ja aznap d�lel�tt. K�s�n kelt, �s nem is cipelt m�s holmit mag�val az ide is elhozott k�teten, valamint a belegy�rt pergameneken �s egy penn�n k�v�l.)

Felcsap� nevet�s hangja sz�r�d�tt be az udvarr�l. (Rendk�v�l vid�m t�rsas�g lehetett.) Kisujj, gy�r�sujj… Dobog� l�ptek a k�sz�rny folyos�j�n. K�z�ps� ujj, mutat�… Biztos a Nagyterembe sietnek �gy. Az � gyomra is k�vetel�z�en kordult meg. „Mindig �hesen j�v�k ide” – �llap�totta meg fut� mosollyal. Kisujj, gy�r�s…

- Fejezd be! – sz�lt r� egy kecskeszak�llas var�zsl�.

Anthony fut�lag az akad�koskod� portr�ra pillantott. K�z�ps�ujj, mutat�, kisujj…

- M�r nem vagyok a Roxfort di�kja – felelte h�v�sen.

- Val� igaz – suttogta Phineas Nigellus.

Anthony torka �sszeszorult, amint kiejtette az el�bbi mondatot. Eddig olyan anyagtalan volt az eg�sz, annyira hihetetlen. „M�g kijav�that�…”

Dumbledore �sszef�z�tt ujjaira t�masztotta az �ll�t, �s m�lyen elgondolkodva vizsg�lgatta az el�tte �l�, zavar�ban sz�ntelen�l mocorg� fi�t. – Ugye tudja, mi�rt h�vattam ide, Mr. Goldstein?

Anthony abbahagyta a f�szkel�d�st, �s a sz�leire sand�tott. Az apja s�padt volt, �s eg�sz l�ny�b�l s�t�tt a kimer�lts�g. Az anyja egyenesen el�re n�zett szigor�, kialvatlans�gt�l gy�r�tt arccal.

- Hogyne tudn�m, professzor – s�hajtott megad�an.

Dumbledore b�lintott, az asztalon hever� tekercsbe ugrott pergamen�rt ny�lt, �s kih�zva maga el� fektette.

- Egy mag�t az �n apj�nak kiad� f�rfi tegnapel�tt �jjel seg�tett megsz�kni az Azkabanb�l Sirius Blacknek – v�gott bele hivatalos t�nusban. – Nyilv�n hallott r�la, hogy a szem�lyazonoss�g ellen�rz�s�n t�l, amin�l voltak�ppen patr�nus alakja az els�dleges, az igazolv�ny biztos�tja, hogy az aurorok �tjussanak a v�delmi b�b�jokon. Nem �rkezett riaszt�s sem a b�rt�nbe, sem a parancsnoks�gra, vagyis egy�rtelm�, hogy az a szem�ly, aki elment Black�rt, a birtok�ban volt egy ilyen iratnak. Eg�sz pontosan egy Frederick Goldstein nev�re sz�l�nak. Sz�ks�ges tov�bb mondanom? – mosolyodott el az igazgat� j�indulat�an.

Anthony nem tudta mivel magyar�zza a gesztust. „D�h�ngenie k�ne. Harry kics�szott a kezei k�z�l. Mi�rt ilyen nyugodt?” V�g�l megr�zta a fej�t. (A besz�ddel hadil�bon �llt. Kisz�radt a torka, �s rettenetesen fesz�lyezte az apja �s az anyja jelenl�te.)

Dumbledore b�lintott, �s a Var�zsb�n-�ld�z�si F�oszt�ly �ltal folytatott vizsg�latr�l meg az � val�sz�n�s�thet� beid�z�s�r�l kezdett magyar�zni valamit, de Anthony nem is hallotta, a fej�ben egyetlen, minden m�sn�l fontosabb, mardos� sz�gyenb�l �s f�lelemb�l gy�rt k�rd�s motoszk�lt: – Ap�t… – M�ly leveg�t vett, �s Frederickhez fordult. – Felel�ss�gre fognak vonni?

- Nem. – A f�rfi szemeiben b�ntudatos f�ny villant. – Kik�rdeztek �s… el kellett mondanom, hogy a dolgoz�szob�mra sz�rt b�b�jok �rintetlenek voltak.

„Sz�val rajtam csattan. V�g�l is v�rhat� volt. Akkor h�t: l�ssuk!”

- Term�szetesen nem k�ld�nk az Azkabanba – vette vissza a sz�t Dumbledore.

- Igen, ennyire az�rt ismerem a var�zsjogot – morogta Anthony, �s rem�lte, hogy a megjegyz�se nem hangzott t�l szemtelen�l.

Dumbledore elismer�en biccentett. – Dics�retes.

- Albus! – A mindig �sszeszedett �s hat�rozott Frederick Goldstein ideges mozdulattal sim�tott v�gig �sz�l� haj�n. Az igazgat� sz�nakozva n�zte. Szeretett volna k�nny�teni a terhein, megnyugtatni a vallat�s ut�n, ami Remus minden tapintata ellen�re megal�z� lehetett a sz�m�ra, felk�sz�teni a napokon bel�l kipattan� sajt�hadj�ratra, �m nem tudott volna mit mondani. Jelenleg az esem�nyek ir�ny�t�sa m�sok kez�ben volt. Neki pedig ki kellett v�rnia, mit cselekszik a Miniszt�rium, Voldemort �s net�n Harry… Csak azut�n l�phetett. – Nem megy b�rt�nbe, ez vil�gos. – Frederick hangja visszar�ngatta a val�s�gba. – De nem vagyok pontosan tiszt�ban az ide vonatkoz� jogszab�lyokkal. Milyen k�vetkezm�nyei lesznek annak, amit Anthony m�velt? Elt�rik a p�lc�j�t?

Anthony gyomra g�rcsbe r�ndult az utols� szavakra. „Aha, teh�t ap��kat is Dumbledore k�rette ide… M�sk�nt �k m�r tudn�k.”

- N�h�nyan k�ts�gk�v�l lelkesen t�mogatt�k a javaslatot, mivel azonban �n a tett�vel – pillantott Dumbledore Anthonyra – nem vesz�lyeztette senki �let�t, �s nem is maga haszn�lta fel az eltulajdon�tott okm�nyt, a Wizengamot nem adna r� enged�lyt.

Anthony �s Fredrick egyszerre f�jt�k ki – szakadozottan – a visszatartott leveg�t.

- Igazgat� �r – sz�l�totta meg az id�s var�zsl�t Barbara -, azt im�nt – Anthony biztosra vette, hogy az anyja ezzel az � �rkez�se el�ttre utal – azt mondta, az iskola bizotts�ga m�r d�nt�tt. K�rem, el�rulna, hogyan…

- Azonnal. – Dumbledore �tfutotta a gy�ngybet�kkel – nyilv�n k�r�lm�nyes precizit�ssal – a pergamenre �rt sz�veget. – Frederick megszor�totta a feles�ge remeg� kez�t. – A fel�gyel�-bizotts�g, k�zt�nk legyen sz�lva, minden bizonnyal miniszteri nyom�sra, �gy hat�rozott, Anthony F. Goldsteint el kell tan�csolni a Roxfortb�l.

- Mr. Goldstein! – Anthony arra eszm�lt fel, hogy Dumbledore helyet foglal vele szemben. – A sz�lei az el�csarnokban v�rj�k. Visszamegy a Holl�h�t-toronyba �sszepakolni a holmij�t…

Anthony m�r k�sz�lt fel�llni.

- … miut�n v�laszolt egy k�rd�semre – fejezte be az igazgat� nyomat�kosan.

A fi� visszahuppant a fotelbe. – Mi lenne az, professzor?

Dumbledore szikr�z� tekintete fogva tartotta az � riadt, gyanakv� pillant�s�t. – Mennyit tud Harry sz�nd�kair�l? Besz�lt �nnek arr�l, mihez kezd a keresztapja kiszabad�t�sa ut�n?

„Egy �rva sz�t sem. Vajon most legiliment�l? Harry szerint el�szeretettel alkalmazott m�dszere. A gondolataimban v�jk�lna? Nem �rzem, m�gis… - Anthony figyelmesen vizsg�lgatta mag�t, az elm�j�t, de nem tapasztalt idegen befoly�st. – Nem tudn�k v�dekezni, viszont megnyugtat�, hogy nincs is mit �riznem. Amit �n tudok, azt biztos tudja � is.”

- Ha elmondom, az v�ltoztat a helyzetemen? – k�rdezte hirtelen �tlettel.

Dumbledore k�zelebb hajolt, a szem�veg�n megcsillant a tintatart�r�l visszaver�d� f�ny. – Ha azt feleln�m, igen, elmondan�?

- Nem – jelentette ki a fi� szil�rdan.

- Nos – az igazgat� von�sain helyesl�s �s szomor�s�g keveredett -, �n sem szolg�lhatok egy�b v�lasszal.

***

Percek �ta hallgatta Parkinson lassan csillapul�, zih�l� ny�sz�t�s�t. Igyekezett nyugodtnak l�tszani, de a sz�ve d�b�rg�tt, mintha ki akarna szakadni a mellkas�b�l, �s a szemh�ja idegesen megrebbent, valah�nyszor a k�r k�z�ppontj�b�l �ll� alakra, �s a l�bai el�tt hever� k�t emberre t�vedt a tekintete. „El�re! El�re n�zz…” – b�ztatta mag�t.

Az �js�gok sorra k�z�lt�k a reszket�, meggy�t�rt tan�k besz�mol�it arr�l, milyen is Voldemort egy-egy t�mad�s alkalm�val. Tombol�, k�ny�rtelen, t�bolyult… vagy �pp a m�sik, hasonl�an borzad� t�bor szerint: h�v�s �s uralkod�i. Mindkett� igaz volt, �s szerz�k, olvas�k �s t�l�l�k buzg�n egyet�rtettek abban, hogy nem l�tezhet v�rfagyaszt�bb, b�n�t�bb �lm�ny, mint a S�t�t Nagyurat harc k�zben l�tni.

De Draco Malfoy jobban tudta. Voldemort sokkal fenyeget�bb volt �gy, a f�ldalatti terem csendj�ben, al�zatos szolg�i k�r�ben. Elv�gre a muglik – meg a bolond v�delmez�ik – elfuthattak, m�g ha hi�ba tett�k is -, �v�lthettek, ha f�jt, �szt�nb�l; a hal�lfal�k sikolya viszont m�s volt: meghuny�szkod�s, esdekl�s, hogy �rjen v�get v�gre…

Voldemort term�szetesen l�tta ezeket a gondolatokat, de el�gedett� tett�k, �s nem b�ntette �t �rte. Ez�rt nem…

- Draco!

„A hasad� j�g ad ilyen hangot.” Draco megtanulta, hogy tiszteletteljes, fens�ges jelz�kkel kell illetnie mindent, ami a Nagy�r szem�ly�hez kapcsolhat�. Pedig a hangja el�sz�r a kviddics-veres�g vagy rosszul siker�lt vizsga miatt „hiszt�ri�z�” h�zt�rsait jutatta esz�be, �s kem�ny �nfegyelemre volt sz�ks�ge, hogy ne sz�ljon vissza, rendreutas�t�an.

Mikor elhozt�k ide, hogy – hihetetlen kiv�lts�g ennyi id�sen – tal�lkozhasson az elm�lt korok leghatalmasabb feketem�gus�val, �g� csal�dotts�got �rzett. K�bult volt, de nem az �mulatt�l, ink�bb �gy, mint akit becsaptak, kig�nyoltak. Nem �rtette, az apja, meg t�bbi b�szke var�zsl�, hogy k�pes elviselni, hogy ez a v�zna k�ly�k parancsolgasson nekik.

Akkor tapasztalta el�sz�r, hogy a tasz�t�, idegen tudat v�gigcir�gatja a gondolatait, �s a l�gy, �lland�an kiss� t�relmetlen hang kimondja a f�rtelmes �tkot…

Kezdetben ut�lta, ahogy kin�z. Eml�kezett m�g a r�gi k�lsej�re. Az iszonyod�, rettent tiszteletet kiv�lt� holtfeh�r h�ll�arcra, a p�kszer�en t�r�keny, hossz� ujjakra, amik olyan biztons�ggal forgatt�k a tiszafa p�lc�t…

Most is s�padt volt, kicsit tal�n jobban a term�szetesn�l, �s ha akarta, ha nem verte b�kly�ba az indulatait, a szemeiben ugyanaz a vad, v�r�s t�z lobogott. De mindent �sszevetve, a le�lt t�bb mint hetven �v dac�ra, a benne vibr�l�, p�ratlan m�gia ellen�re – ami�rt tudatosan �ldozta fel a lelke teljess�g�t, cs�fot �zve a term�szetb�l, �s eltorz�tva a test�t -, �gy n�zett ki, mint valamikor egy feled�sre �t�lt, jelent�ktelen �letben, azel�tt, hogy igaz�b�l megsz�letett volna.

Tom Denem soha nem sz�m�tott. Csak egy maszk volt, mindig a megk�v�nt szerepre szabva: gyenge, al�zatos, �rtetlen, ha kellett, s�rtett, nagyrav�gy� f�lv�r, ha arra volt sz�ks�g, v�rz� sz�v�, gy�tr�d� �rva, akit se az apja, se az anyja nem tartott �rdemesnek arra, hogy mellette maradjon… amikor m�g volt, aki elhitte. Legutolj�ra pedig Mardek�r Malaz�r b�szke, de kil�t�t titkol� �r�k�se… Persze, haszn�ra v�lt, de messze nem volt sz�m�ra olyan fontos �s meghat�roz�, mint azt a h�vei fel� mutatta. Csak �jabb bizony�t�kul szolg�lt arra, amit am�gy is r�g�ta tudott: hogy uralkod�sra teremtetett. Tom Denemnek l�teznie se kellett volna. Gy�l�lt dolgok jelk�pe volt, ny�g�s, levetni v�gyott jelmez… B�r k�ts�gtelen�l b�rt n�h�ny el�ny�s adotts�ggal.

Ez akkor jutott esz�be, mikor a megt�rt, sz�ke haj� n� teste felett �tl�pve, egy r�g nem haszn�lt sz�p�t�szerekkel roskad�sig pakolt szekr�nyk�re t�maszkodva, el�sz�r pillantotta meg mag�t a Malfoy-k�ria egyik aranykeretes t�kr�ben. Elakadt a l�legzete, ahogy felfogta, ki n�z vissza r�: ugyanaz a tetszet�s, szinte angyali k�lsej� fi�, aki j�tszi k�nnyeds�ggel csavarta az ujjai k�r� a di�kt�rsait �s a tan�rait… A fi�, aki �vtizedekkel kor�bban volt. Nem �rtette. 1988-at �rtak. Horcruxokat k�sz�tett… Hatot �sszesen, legal�bbis �gy tervezte… Meg kellett, hogy v�ltozzon, ha att�l nem is… feln�tt, s�t… �s Narcissa azt �rta… Azt �rta… Akkor v�gre r�j�tt. A harcok, a gy�l�sek, Godric’s Hollow: nem az � eml�kei voltak, csak az�rt tudhatott r�luk, mert egy imm�r halott asszony elmes�lte. Hisz… � faggatta, � unszolta, hogy �rjon, csak �rjon, m�g ha a tollat alig b�rja is felemelni, �rjon, am�g egy csepp ereje is van, amit �tadhat neki…

Nem akart �jratanulni mindent, �s legf�k�pp nem akarta m�snak �tengedni, ami�rt � k�zd�tt meg, de term�szetesen azt se v�rhatta, hogy a hal�lfal�i olyasvalakit k�vessenek, aki a k�lseje alapj�n nem t�nik id�sebbnek n�mely�k gyerek�n�l. Sz�ks�ge volt a tapasztalataira, az �sszegy�jt�tt ismeretekre, hogy vil�gosan l�sson, �s hogy meg�rizhesse a tekint�ly�t. Maga ment el a horcruxok�rt, hogy visszaszerezze a lelke hanyagul „szertehagyott” darabjait, mert a Potter-fiask� bebizony�totta, hogy az ezek k�n�lta halhatatlans�g, nem �ny�re val�. M�s m�dszer kellett, �s Voldemort �pp csak t�prengeni kezdett rajta, mikor gyarapod� eml�kei k�zt v�letlen�l r�bukkant a megold�sra, amit huszon�ves �nje a horcruxok miatt sz�ks�gtelennek b�lyegzett �s elvetett, de � �r�mmel megpr�b�lkozott vele…

A halhatatlans�g titkai a legm�ltatlanabb helyeken rejt�ztek. Egy k�nyvt�r polc�n poros, sz�raz, soha nem forgatott k�nyvek k�z�tt, vagy egy mocskos mell�kutca apr� boltocsk�j�ban kiszolg�lt tekercsek, k�dexek, �rt�k�ket vesztett levelek �s pecs�tes szak�csk�nyvek t�rsas�g�ban… Az ifj� Voldemort, aki eb�dsz�netekben, �s n�ha a munkaideje lej�rta ut�n is, bet�rt a cs�ppnyi antikv�riumba, j�t mulatott ezen… M�r eml�kezett r�, �s k�s�bb vele egy�tt nevetett, az emberi ostobas�gon �s sz�kl�t�k�r�s�gen sz�nakozva.

A horcruxok csak halhatatlans�got adtak, a ritu�l�, amit elv�gzett, �r�k �letet. A l�lekt�rol� sebezhet� volt – „Ahogy � be is bizony�totta” –, a var�zslat v�gleges, feloldhatatlan, hi�ba minden �rul�s �s h�sk�d�s…

Draco az�ta vigy�zott, hogy ne t�rt�njen meg �jra. Semleges dolgokat, jelent�ktelen apr�s�gokat tolt az elm�je felsz�n�re, �s v�rta a t�mad�st. „J�g. A roxforti t� jege. Fekete. Fekete, mint…”

- Ha j�l tudom, ez a te �tleted volt.

„Mit ne tudna j�l a vil�g egyik… nem, nem egyik… a leger�sebb m�gusa?” – h�zelgett a fi� m�g n�m�n is. �sszer�ndult, mikor egy az �v�n�l hatalmasabb akarat sz�tz�zta az elm�je v�d�falait.

Egyetlen embert�l tapasztalt csak ehhez foghat�t, amikor az egy sokkal kisebb v�ts�g�rt mag�hoz h�vatta. �s b�r a var�zsl� szikr�z�, �gsz�nk�k szemei zavarba ejt�en m�lyre l�ttak, legal�bb k�rlelve vizsg�lt�k, nem er�szakkal… Ez a tekintet viszont lemeztelen�tette, felt�rta minden k�ts�g�t, gyenges�g�t, v�gy�t, �s hib�j�t. Ugyanazt �rezte, amit a Nagy�r ir�nta: undorodott mag�t�l. �s nem az�rt, mert Voldemort okklumenci�ja nem lehetett volna t�k�letesebb. Sz�nd�kosan engedte k�zelebb a m�sik reszket�, meghuny�szkod� akaratot, hogy ezzel az eszk�zzel is kinyilv�n�tsa, mennyivel felette �ll mindannyiuknak, milyen jelent�ktelenek �s form�tlanok az � hatalm�hoz �s nagyszer�s�g�hez k�pest.

- Crucio!

Draco �sszecsuklott, a t�r pedig mintha hirtelen kit�gult volna k�r�l�tte. Az apja �s a nagyb�tyja mellette t�rdelt, karny�jt�snyira se voltak t�le, m�gse moccantak, r� se n�ztek… A tudata csapd�ba esett, m�r nem parancsolt a r�b�zott testnek, csak �rz�kelte – tomp�n, hom�lyosan -, hogy a sz�j �v�lt, a l�bak tehetetlen�l rugdosnak…

Voldemort egykedv�en figyelte a verg�d� alakot, majd lend�tett egyet a p�lc�j�val, a k�r k�zep�re r�ntva a fi�t.

„Mennyi id� telhetett el? V�get �r majd, vagy… igaz�b�l mindig is ilyen volt a l�tez�s?” Ink�bb csak �rezte, mint gondolta, mik�zben a k�rmeivel m�r v�rt tapintott, nem a tal�r vagy az ing selymes sz�vet�t… Nem �rdekelte, k�sz volt b�rmire… ak�r let�pni, sz�tmarcangolni a tulajdon b�r�t is, ha az kell, hogy sz�nj�n a f�jdalom…


***

Anthony alig figyelt a kopott utcan�v-t�bl�kra. Lehajtott fejjel ment, amerre a l�ba vitte, lehet�leg min�l messzebb a ny�zsg�st�l, az ismer�s, h�vogat� hangokt�l �s illatokt�l. Mag�nyra v�gyott, arra hogy zavartalanul megmer�tkezhessen a d�hben �s az �nsajn�latban.

R�g maga m�g�tt hagyta a t�gas, napf�nyes Abszol utat, a nevetg�l�, k�nny�sz�v� embereket, akiket nem szak�tottak el a bar�taikt�l, akiknek nem tiltott�k meg, hogy letegy�k a tov�bbl�p�shez sz�ks�ges vizsg�kat… „A hat�rozat csak erre az �vre vonatkozik, Mr. Goldstein, ut�na…”

„Hogyne, ut�na” – csikorgatta a fogait a fi�, �s gyors�tott a l�ptein.

Sokan nem is sejtett�k, milyen m�lyre ny�lik a var�zsl�negyed, hogy k�gy�zik, k�vetve a mugli utc�k vonal�t, a var�zstalan n�pess�g orra el�tt, sz�mukra m�gis l�thatatlanul. Persze… a t�bbs�get, a tisztess�ges m�gusokat nem is �rdekelte. Az �ruk, amiket �k kerestek, beszerezhet�k voltak a negyed f�utc�j�nak h�rneves, l�togatott �zleteiben.

„Ha pedig m�gsem, hallatlan mer�szs�ggel al�sz�lltak a Zsebpiszok k�z b�n�s, poros bugyraiba” – zs�mbel�d�tt Anthony.

Tudta, hogy ez igazs�gtalan kijelent�s, hisz a h�rhedt utc�cska kifejezetten forgalmas volt. B�r az embernek nem �rtott a var�zsp�lc�j�n tartania a kez�t – m�r csak az arra lebzsel� tolvajok magas sz�ma miatt sem -, egy feln�tt vagy k�zel feln�tt var�zsl� agg�lyoskod�s n�lk�l s�t�lgathatott arra. Csakhogy � �pp bor�s, vil�gmegvet� hangulatban volt. Haragudott mindenkire. (�nmaga �s Harry n�ha kiv�telnek, n�ha els�sz�m� c�lpontnak sz�m�tottak.) „Mondta, hogy baj lesz, hogy nem kellett volna… Nem hallgattam r�, pedig �n is �reztem, hogy ilyesmi fog t�rt�nni. Nem � k�rte… De ha nem kapom rajta, hogy megpr�b�lja ellopni, soha nem jutott volna eszembe. �llj! Ennyi er�vel �gy is kezdhetn�m, hogy ha nem tal�lkozunk… Ami igaz, az igaz: akkor nem lenn�k megb�lyegzett, akkor nem menek�ln�k az el�l, hogy est�nk�nt a sz�leim szemei el� ker�lj�k, �s nem k�ne azon r�g�dnom, mi a fen�t csin�ljak a k�vetkez� tizen�t h�napban.”

Csilingel�s szak�totta f�lbe a mag�val folytatott, n�ma p�rbesz�det. B�r k�ts�gk�v�l arra szolg�lt, hogy az egyik k�zeli �zletben jelezze a potenci�lis v�s�rl� �rkez�s�t, majd a benti tev�kenys�gt�l f�gg�en a „kedves bar�t” vagy a „naplop� b�m�szkod�” t�voz�s�t, a hang ink�bb az �sszekondul� rozsd�s ed�nyek�re eml�keztetett, mintsem csengetty�k�re.

Neh�z k�nyveket cipel�, p�tt�m termet� var�zsl� sietett el motyogva Anthony mellett. A cip�je minduntalan meg-megcs�szott a s�ros k�veken.

A fi� k�bultan fordult k�rbe. Nem tudta, merre j�r. Lehetett a negyed legeldugottabb pontj�n �pp�gy, mint k�t sarokra a Gringottst�l.

A csilingel�s forr�s�t kereste, �s az egyik alacsony ajt� felett, foszladoz� feliratot pillantott meg. „ANTIKV�RIUM �S K�NYVT�R” – bet�zte ki. Ahogy k�zelebb mer�szkedett, �szrevett egy kis t�bl�t a koszos kirakat m�g�tt. Tal�n t�bb �ve helyezt�k oda, �s hogy el tudja olvasni a r�karistolt sz�veget, Anthonynak szinte az �veghez kellett nyomnia az orr�t.

Kiseg�t�t felvesz�nk: hirdette az �komb�kom �r�s.