17. "Voldemort löttye"
2008.02.08. 00:48
Mikor a kert végébe értek, Perselus hirtelen a nő felé fordult.
- Jelentkezett a nővére?
Mikor a kert végébe értek, Perselus hirtelen a nő felé fordult.
- Jelentkezett a nővére?
- Igen, semmi komoly baja nincs, csak fel volt dúlva. Írt egy levelet, tessék - adta a férfi kezébe az irományt a zsebéből, hogy ő is elolvashassa.
A férfi szemei gyorsan rótták a sorokat. Mikor a végére ért, kifejezéstelen arccal nézte a nőt.
- Milyen jóslat?
- Nem tudom pontosan, de szükségem lesz a szakértelmére. Harry erejét fel kell szabadítani, hogy lépes legyen pálca nélkül varázsolni. Ő, Grifindor Godrik leszármazottja, de, mint tudjuk, nem tiszta vérű. Egy bájitalra lesz szükségünk. Az elkészítése nem tart sokáig, de nagyon bonyolult, és csak pár óráig fogyasztható. Amelie nem készítheti el, mert használhatatlanná válik, mire ideér a postával.
- Holnap lesz rá időm, de szükségem van a receptre.
- Köszönöm, hogy segít. Észrevettem, hogy a kapcsolatuk finoman szólva sem felhőtlen.
- Ugye tudja, hogy a nővére a ma délelőtti előadásával a Sötét Nagyúr listájának élére került?
- Igen, és Amelie is. Ezért nincs itt, nem akart veszélybe sodorni minket. Hat nap múlva áttelepszünk a Palotába, Perselus. Ott már nem kell félnünk, hogy hívatlan vendégünk érkezik. Szeretném, ha Ön is jönne. Szükség lesz a segítségére. Harry és többiek tanulásra szorulnak. Én, és a család nőtagjai addig felkészítjük magunkat és a Templomot.
- De Ön azt mondta, hogy nem jó ötlet - méregette összehúzott szemekkel a nőt Perselus Piton.
- Akkor még nem tudtam, pontosabban nem emlékeztem a jóslatra. Ez, az a csata, amibe bele kell vonnunk az Istennőt is. A jóslat kimondja, hogy megleli a kincset, amire évezredek óta áhítozik. A mi családunk feladata őrizni, és mindenben segíteni őt. Ha neki kell az a kincs, akkor mi mindent megteszünk, hogy megszerezhesse.
- Milyen kincs?
- Nem tudom, de egy biztos. Ha megkapja, valami végérvényesen meg fog változni. Különben nem akarná annyira.
x x x
Másnap Perselus elkomorodott arccal tanulmányozta a pergament. A lista, ami a bájitalok hozzávalóit tartalmazta erősen emlékeztette, egy már pár éve megismert, borzalmas károkat okozó varázslatos folyadékra.
- Tiszta aranyvér, egy segítő szándékú lénytől; egy rész, egy igaz, hű barátból; egy borzalmas emlék az ellenségről; vér a bizalmatlantól; az alap, színtiszta szőlőből készült, kétszáz éves, vörös bor.
- Engem ez Voldemort löttyére emlékeztet, ami testet adott neki. Sötét varázslat - húzta el a száját Harry.
- Arról a bájitalról nem hallottam - vetette közbe Camille - de ez nem tartozik a tiltottak közé.
- Ez nem egy lötty, Mr. Potter. Még mindig nincs érzéke a finomságokhoz. Gondolom, nem literekről van szó - jegyezte meg a bájitalmester, elterelve a témát, hogy a fiúnak esélye se legyen a visszavágásra - de honnan szerünk vért a bizalmatlantól?
- Szerintem a magáé is jó lesz - cincogta Hermione - Maga nem bízik Harry sikerében, csak elfogadja, mert Dumbledore-ban viszont megbízik.
- Ez igaz, Miss. Granger. Elfogadom az érvelését. Akkor hát lássunk hozzá - arcán nem, de szemében látszott, alig várja, hogy belekezdjen.
Camille kihúzta a dugót a Palota pincéjének, egyik régebbi palackjából. Perselus átvette, majd tartalmát az üstbe öntötte. A fiatal nőn, Harry-n, Ronon és a bájitalmesteren kívül mindenki elhagyta a szobát.
Csendben dolgoztak. Mikor valakinek valamilyére szükség volt, az, szó nélkül átadta. A nő megvágta a kezét, és majdnem két deciliter aranyszín életerőt folyatott az üstbe, Ronnak elég volt a hajszála. Harry kiválasztotta a legrosszabb emlékét, a temetőbélit, és beleengedte pálcájának segítségével a már fortyogó lébe. Perselus szintén megvágta karját, neki elég volt pár cseppet adnia.
Mire az utolsó belevaló is az üstbe került, a bájital vörös színűvé vált, és halvány, arany derengés fedte be. Az idősebb mágus eloltotta tüzet az edény alatt és a kész bájitalt egy kristályból készült pohárba töltötte.
Camille a fekete hajú fiatal férfi felé fordult.
- Amint megiszod, érezni fogod a hatását, Harry. Nehéz napod, és éjjeled lesz, erre készülj fel. Fájni fog, és sok kép furakodik az agyadba. Nem szabad elfelejtened, hogy ezek csak képek. Már megtörténtek, változtatni nem tudsz rajtuk - mondta a nő figyelmeztetően.
- Milyen képek?
- Történelem. Minden, ami kimaradt az eddigi tudásodból. Minden felmenőd életét végig fogod kísérni képekben, áttekintő jelleggel. Lesz majd olyan is, ez bizonyos, amiről nem akarsz tudni, de ez kikerülhetetlen. Menj a szobádba, helyezd magad kényelembe, mert erősen valószínű, hogy holnap reggelig nem lesz erőd helyet változtatni.
- Akkor hát, a holnapi viszont látásra - elköszönt, majd a pohárral kezében kiment a szobából.
Dumbledore lépett be a helyiségbe.
- Ugye tudja, hogy ez veszélyes? Láttam pár emlékét. Ennek a fiúnak sosem volt könnyű az élete.
- Nincs más választásunk, Albus. Ha nem tesszük meg, belehal a háborúba. Így viszont olyan hatalmat kap, amivel könnyen legyőzi az ellenséget, anélkül, hogy lelkekre vadászna.
- Mindig meg tud lepni valamivel - mosolygott rá az idős mágus.
- Nos, nem pont ezekkel, a szavakkal, de ezt már a férjem is megjegyezte nem is olyan régen - mondta viszonozva a mosolyt - Nem tudja véletlenül, hogy van-e itt valakinek seprűje?
- Seprűje? Talán takarítani támadt kedve? - húzta fel gúnyosan a szemöldökét Perselus.
- Természetesen, nem. Ki szeretném próbálni.
- Kérdezze valamelyik Weasley-t.
- Köszönöm, Perselus. Most már tudom, mitől volt olyan szimpatikus a nővéremnek - mondta ő is gúnyosan mosolyogva, majd otthagyta a két varázslót.
Pár perccel később, Fred Weasley Tűzvillám nevű seprűjével a kezében, izgatottan nyitott be, férjével közös szobájukba.
- Megmutatod, hogyan kell meglovagolni?
- Honnan szerezted? - kérdezte vigyorogva Draco.
- Fred adta kölcsön. Nos? - nézett rá cinkosan.
- Naná! - ugrott fel a fotelból a férfi.
Versenyt futva szaladtak ki a kertbe, ahova természetesen Draco ért először. Bevárta Camille-t, majd magyarázni kezdett.
- Először is, vedd a két lábad közé, így - mutatta a nőnek - majd finoman rugaszkodj el, és akaszd be ide hátra a lábad - mutatta a lábtartókat.
Camille nevetve nézte férjét, amint felszabadultan repked körülötte.
- Sajnos nagyon magasra, vagy messzebb a kerthatárnál nem repülhetünk, mert a bűbáj csak egy pontig védi a helyet.
- Nem baj. Ha megtetszik, megkérem Fredet, hogy hozza majd magával.
Draco leszállt és átadta a seprűt a nőnek. Az, pontosan utánozva férjét, felszállt a levegőbe. Tett néhány óvatos kört, majd landolt a kert végében.
Mikor visszaért a férfi mellé, csacsogva mondta neki az ötletét.
- Kéne rá egy ülés, amilyen a bicikliken van.
- A micsikliken?
- Bicikliken. Két kereke van, pedállal kell hajtani, láberővel, és van rajta egy ülés, amitől kényelmesebb. Nem kell a lábaddal tartanod magad.
- Majd bűvölünk egyet a tiédre. Ha vége ennek a borzalomnak, megleplek eggyel.
- Tényleg? De jó! - lelkendezett a nő, mintha valami ritka kincset ígértek volna neki.
Draco most először látta a feleségét így, amikor kibújt belőle a kislány. Tetszett neki.
A férfi még repkedett egy darabig, Camille mosolyogva figyelte. A csók jutott eszébe, az első csókjuk. Hát ezt is megértük. Lassan három hete vagyunk házasok, ideje volt már.
|