13. Megismerni egy darabot a lelkünkből
2008.02.08. 00:44
Teli tenyérrel, határozottan, de nem durván simogatta a férfi hátát.
- Itt az idő? - motyogta álomittasan a férfi.
Teli tenyérrel, határozottan, de nem durván simogatta a férfi hátát.
- Itt az idő? - motyogta álomittasan a férfi.
- Indulnunk kell. Teljesen besötétedett.
Felkelt az ágyról, majd a bejárat előtt tett két integető mozdulatot. Draco nem sokat látott az eredményből, a kinti sötétség miatt.
- Mennyi lehet az idő?
- Éjfél körül lehet.
- Miért nem keltettél fel korábban?
- Szükséged volt a pihenésre. És nekem is - tudta, hogy félig hazudott, hiszen ő egy szemhunyást sem aludt. Tervet kellett kovácsolnia arra az esetre, ha a mai este nem a megegyezés alapján történik - Gyere. A lovak készen állnak. A földön nagyobb biztonságban vagyunk, ezért nem repülünk.
Mindketten felszálltak a koromfekete lovukra. Camille előrehajolt, és valamit a ló fülébe suttogott.
Nem dőlt vissza, minél kisebb felületet akart hagyni esetleges támadóiknak. Draco ugyanígy tett. Lovaikat nógatva elindultak.
Mikor kiértek a kövekkel tarkított talajról, vágtába ösztökélve hátasaikat, szélvészként száguldottak a város irányába. Kikerülve azt, a kastély felé vezető kanyargó útra tértek.
Aki messziről feléjük nézett, csak elsuhanó árnyakat láthatott.
Draco, lova fülébe mormogva ösztönözte nagyobb sebességre. Nem félt a különös hátasoktól, seprűjét megülve nagyobb iramot is megszokott már.
A kapu előtt lefékeztek. Egyikük sem szállt le, Camille odavezette lovát a címerhez, tenyerét rátette, majd lehajtott fejjel, szinte csak tátogva, bebocsátást kért.
Mikor a kapu kellő nagyságú rést nyitott magán, szinte kilőve magukat, felvágtattak a kastély bejáratához. A nő ugyanazt az utat választotta, mint első látogatásakor.
A bejárat előtt megálltak, lecsúsztak a nyeregből. Camille odament Draco lovához, homlokát a lóéhoz érintve suttogott neki.
- Hálásan köszönöm - majd intett egyet kezével, és a ló eltűnt. Draco figyelmesen nézte a jelenetet, ahogy a nő a másik lovat is elbocsátja. Most már értette, miről beszélt neki az első találkozásukkor.
Miközben az igazgató ajtaja felé mentek, egy szót sem szóltak. Draco ideges volt. Nem tudta, mire számíthat az idős mágustól.
A szörny elé érve jutott eszébe, hogy jelszó nélkül nem fognak tudni bejutni, és vakáció lévén, nem sok tanár segíthet rajtuk.
- Jelszó nélkül nem fog menni.
- Semmi gond - mosolyodott el a lány halványan, majd a szobor felé hajolva, a fülébe súgott valamit. A kőszörny életre kelt, és utat engedett nekik.
- Mit mondtál neki? - kérdezte csodálkozva a férfi.
- Amit hallani akart.
- Ezt hogy érted?
- Ez a lény egy Mentulum Spculia, lélektükör. Ha tudod, hogy mi szíved leghőbb vágya, és ő is ezt látja benned, akkor teljesíti egy kívánságod, legyen az bármi.
- És te azt kérted, hogy engedjen be minket? Más nem jutott az eszedbe?
- Ahhoz, hogy a szívem leghőbb vágya teljesüljön, elég volt a nyitott ajtó. Ha nem küzdesz meg a vágyaidért, akkor nem is vágytál rá igazán.
- Ez most nagyon bölcs volt.
- Mr. Malfoy, ebben igazat kell adnom Önnek. Fáradjanak beljebb - szólt bele a beszélgetésbe a meglepett igazgató - Mrs. Malfoy, nem gondoltam, hogy ilyen hamar újra láthatom.
- A segítségére van szükségünk, és lehet, hogy még két személy jön a későbbiek folyamán.
- Nos, csak egy szobát tudok biztosítani, de biztosan nem jelent problémát.
- Uram - szólt közbe Draco zavartan - Én… Nem tudom, mit mondhatnék.
- Egyenlőre nem is kell, fiam. De holnap örömmel vennénk néhány információt.
- Ez a legkevesebb, amit megtehetek köszönetképpen.
Albus Dumbledore elégedett volt. Draco Malfoy sosem volt a bűnbánók között, most sem mondott semmi konkrétat, de az akarat ott volt benne. Camille pedig biztos nem hozta volna magával, ha nem találta volna helyesnek.
- Amennyiben készen állnak, indulhatnak is. A cím ezen a pergamenen van - átnyújtott egy cetlit a nőnek - a nappaliba fognak érkezni.
- Khöm. Professzor - Draco zavartan nézett az idős varázslóra - megoldható, hogy előreküld egy üzenetet? Biztos vagyok benne, hogy a megjelenésem nagy meglepetést okoz az ott lévőknek, bárkik is legyenek.
Dumbledore elmosolyodott, majd aprót bólintott beleegyezése jeléül. Főnixe felé fordult, aki külön kérés nélkül is tudta, mit kell tennie. Egy villanással eltűnt, majd pár másodperc múlva ismét megjelent.
- Indulhatnak, már számítanak az érkezésükre.
- Köszönöm - a fiatalabb férfi hangja halk volt, és Camille érezte, hogy ez a gesztus nehezére esett. Megfogta férje kezét, majd újra eltűntek.
x x x
Mikor betoppantak a nappaliba, döbbent csend és egy egész csapat fogadta őket. A nő felismerte a vörös hajú fiatalembert, és szétnézve megfigyelte, hogy a többi tűzüstök bizonyosan a rokonságába tarozik. Harry Potterre pillantva biccentett egyet, majd mély levegőt vett, és még mindig Draco kezét fogva, megtörte a feszült hallgatást.
- Jó estét kívánok Önöknek, Camille Almássy Malfoy vagyok. Hálásak vagyunk, amiért befogadtak minket ebben a nehézkes időben. Igyekszünk nem zavarni Önöket ebben a pár napban, természetesen, amiben tudunk, segítségükre leszünk.
A vörös hajú, molett asszony mosolyt erőltetve arcára, eléjük ment, hogy kisegítse őket a kínos helyzetből.
- Gyertek kedveseim, biztosan fáradtak vagyok. Én Molly Weasley vagyok, a férjem Arthur, a fiaim Bill, Fred, George, és Ron. A mellette álló leányzók Ginny, és Hermione. Az urak Remus Lupin, Piton professzort már ismered, és Sirius Black, Harry keresztapja - mutatott körbe a jelenlévőkön - Vittem fel pár szendvicset a szobátokba, hogy nyugodtan ehessetek. Pihennetek kell, holnap majd mindent megbeszélünk.
- Köszönöm, Mrs. Weasley.
Felsétáltak a lépcsőn, előttük az asszonyság mutatta az utat.
- Itt is volnánk. Eredetileg csak rád számítottunk, és sajnos jelenleg nincs több használható szobánk - mondta Molly, mikor benyitott a kicsi helyiségbe.
- Nem számít, kis helyen is elférünk. Nem hoztunk sok csomagot - mosolyodott el pironkodva Camille. Nem értette, miért kellene szégyenkeznie, hogy csak az a talpig fekete öltözék van náluk, amit ő alakított át, hogy a kastély felé menet ne vegyék észre őket.
- A ruhaproblémát megoldjuk, Hermione és Ron hasonló méretet hordanak, mint ti, amíg nem lesz sajátotok, addig biztos adnak kölcsön, majd én beszélek velük.
Camille-t meghatotta a nő közvetlensége. Tudta jól, hogy ő semmit nem tud róla, Dracóról pedig csak rosszat hallott eddig, most mégis felajánlja neki az otthonát, és a segítségét önzetlenül. Megölelte az asszonyt, aki hirtelen nem tudta mit tegyen. Megpaskolta finoman a fiatal nő hátát, majd betessékelte őket a szobába.
- Jó éjszakát.
- Önöknek is, Mrs. Weasley, és... köszönöm.
- Nem tesz semmit, Mr. Malfoy - ugyan kedvesen mosolygott rá a nő, de Draco tudta, hogy sokat kell bizonyítania, a feltétlen bizalomért.
Mikor becsukódott az ajtó, körülnéztek az apró helyiségben. Látszott, hogy a szoba eredetileg egyszemélyes lett volna. A berendezés mindössze egyetlen szekrényből, egy hatalmas baldachinos ágyból, egy asztalkából, és két székből állt. Draco lemondóan sóhajtott.
- Most mondd meg. Ha te nem csináltál volna semmit délután, hanem mondjuk, lepihentél volna, akkor most a kényelmes szobánkban, a puha ágyunkon aludnánk édes álmunkat.
- És az a férfi halott lenne. Minden bizonnyal egy feleség és legalább egy gyerek várta haza. Ez nekem elég ok volt arra, hogy helyesen cselekedjek. Ha ez az ára annak, hogy hű maradok az elveimhez, akkor kisebb szobában, egy szál váltás ruha nélkül, idegenekkel egy házban alszok.
- Tudom, és igazából nem vagyok rád mérges, csak hiányzik a kényelem.
- Valamit, valamiért. De képzeld el, hogy egy hét múlva, milyen jó érzés lesz nálunk lefeküdni, aludni.
- Azt meghiszem. Amondó vagyok, tegyük el magunkat mára. Sok minden függ a közelgő beszélgetéstől.
Ruháikat átalakították kényelmesebbre, hogy alhassanak benne, majd befeküdtek a meglepően kényelmes ágyba.
- Visszavonom. Nincs ezzel a bútorral semmi baj - morogta Draco, a következő percben már csak egyenletes légzését lehetett hallani. Camille sem várt sokáig, hiszen ő délután egy percet sem pihent. Férjéhez bújva rövidesen ő is álomba szenderült.
|