12. Menekülés
2008.02.08. 00:43
Farkasszemet néztek, mindketten zaklatottan vették a levegőt. Draco kérdése felesleges volt, Camille pontosan tudta, mit tett, csak remélte, hogy később derül ki. Nem tudta mit válaszoljon, végül az őszinteség egy része mellett döntött. Hangja halkan, de a csöndben élesen csengett.
Farkasszemet néztek, mindketten zaklatottan vették a levegőt. Draco kérdése felesleges volt, Camille pontosan tudta, mit tett, csak remélte, hogy később derül ki. Nem tudta mit válaszoljon, végül az őszinteség egy része mellett döntött. Hangja halkan, de a csöndben élesen csengett.
- Igen.
- És elárulnád, hogy miért?
- Egy asszony nehezen felejti el a szívét.
- Bellának megy.
- Bella nem nő, hanem egy női testbe zárt bomlott elme - felelte csendesebben nő, mintegy magának.
- Ez igaz. Most mégis mit csináljak veled?! A sírba viszel, asszony!
Camille nem tudta, sírjon, vagy nevessen férje kirohanásán.
- Azt tedd, amit jónak látsz. Én is így cselekszem - kemény küzdelmet vívott magával, hogy hangja nem árulja el.
- Nem tudom, észre vetted-e már kedvesem, de ebben a házban senki sem azt teszi, amit jónak lát - suttogta fenyegetően a férfi.
- Én igen.
- Azt látom. Meg is látszik az idegrendszeremen.
- Draco ne játszunk tovább, kérlek. Légy őszinte velem, most az egyszer. Mit akarsz tenni?
- Az előző pár percben is az voltam, ha nem vetted volna észre. Ezt a sokkot nem lehet eljátszani! - mondta kioktatóan.
Ezt nem hiszem el. A feleségem, egy Malfoy asszony, elenged egy nagyon fontos foglyot. De nem csak elengedi, neeem... meg is gyógyítja - miközben az orra alatt morgott, járkálni kezdett a folyosón, az ajtó előtt. Camille fejét lehajtva várta, mi lesz a sorsa.
Léptek hangjára kapták fel mindketten a fejüket.
- Anyám,te mit csinálsz itt?
- Kint hallottam, hogy beszélgettek. Apád nincs itthon, nekem kell megnéznem, hogy minden rendben van-e.
Draco szinte hisztérikusan nevetett fel. Hangjából érezhető volt, nemsokára robbanni fog.
- Ha-ha-ha! Hogy minden rendben van-e? Nos, nem, semmi nincs rendben, és én nem tudom eldönteni, mit kezdjek ezzel a nőszeméllyel.
- Mi történt?
- Gyere ide és nézd meg magad.
Narcissa mikor odaért, benézett az ajtón. A vele szemben álló fiatal nőn kívül senkit sem látott a mocskos helyiségben.
- Senki. Draco hová lett a rendtag?
- Kérdezd a kedves nejemet - a szemei immár a tébolyra emlékeztetően villogott a feleségére.
Narcissa kérdőn nézett a menyére. Camille kihúzta magát, magabiztosan a nő szemébe nézett.
- Meggyógyítottam, és segítettem neki megszökni. Nem sajnálatból tettem. Senkinek nincs joga így bánni egy élőlénnyel.
- Camille a jóságos tündér! - lehetetlen volt nem hallani a gúnyt.
- Draco, hallgass kérlek. Válaszút elé érkeztél, ifjú hölgy - fordult újra a bűnös felé - Ha itt akarsz maradni, szemet kell hunynod afelett, hogy ebben a családban ilyesmi is előfordul.
- De láthatóan ő sem akar így élni, mint ahogy mi sem, anyám - Draco közbeszólása úgy meglepte Camille-t, hogy megfeledkezve magáról, nagy szemeket meresztett anyára és fiára.
- De akkor hogy vagytok képesek…
- Mint már említettem neked - vágott a szavába Narcissa - az én házassági eskümben a feltétlen engedelmesség is szerepel. Ez a halálig köt. Ha nem akarom elhagyni a fiaimat, tűrnöm kell. De nektek nem. Menjetek. Nem akarom tudni, hogy hová, csak menjetek, most azonnal.
Camille odalépett a nőhöz, szeretettel átölte.
- Ha úgy érzed, készen állsz, gondolj rám, fogd meg a fiad kezét, és én gondoskodom mindkettőtök biztonságáról.
Draco évek óta először érezte, hogy szemét könnyek fátyolozzák, miközben szorosan megölelte anyját. Illatát mélyen magába szívta, hogy sose felejtse el.
- Ég veled, édesanyám - suttogta fülébe.
Narcissa arcán látszott, hogy nehezen teszi, de eltolta magától legidősebb fiát. Szeretettel teli pillantással nézett rá, de hangja parancsolóan csengett.
- Apád bármelyik pillanatban hazaérhet. Ő erről nem tudhat semmit. Nincs idő semmire, most azonnal indulnotok kell.
Camille megfogta férje kezét és eltűntek.
x x x
Mikor újra talajt éreztek a lábuk alatt, Draco idegesen nézett körbe.
- Hol vagyunk?
- Még Angliában. A szüleimhez nem mehetünk, még egy hetet várnunk kell. Felkészítik a birtokot a védelemre. Túl nagy ahhoz, hogy hamarabb meglegyenek vele. Ne aggódj, apám kitűnő stratéga, minden rendben lesz. Este megyünk tovább, addig abban a barlangban húzódunk meg - mutatott a párszáz méterre levő hegy lába felé.
Csendben indultak el, mindkettőjüknek idő kellett, amíg megemésztik a történteket.
Délutánra Draco már nem bírta elviselni a barlang fojtogató levegőjét, elindult a bejárat felé.
- Ne menj ki, kérlek. Félek, hogy észrevesznek.
- De már rosszul vagyok, nem bírok egyhelyben ülve várni a... Mire is várunk pontosan?
Camille felállt, és mellé sétált.
- Látod azokat a házakat? - mutatott maguk elé a távolba - Az ott Roxmorts. A hegy takarja, de mögötte van a…
- Roxfort? - vágott a lány szavába a férfi.
- Igen. Ha lemegy a nap, varázsolok két lovat, és odamegyünk. Mielőtt tegnap éjjel megérkeztem volna a kúriába, tettem egy kitérőt.
- Dumbledore?
- Igen - arca tépelődést, majd eltökéltséget tükrözött.
- Draco, én nem vagyok gyilkos, és nem hagyom, hogy miattam bántsanak téged. Nem csak az esküm miatt. A családom mindig arra tanított, hogy védjem meg az enyéimet, és az érdekeimet. A férjem vagy, hozzám tartozol. Nem kell aggódnod, a professzor tudja, hogy kicsi a valószínűsége, a magányos érkezésemnek.
- Tudja, hogy jövünk?
- Igen, bár az időpontot nem. Inkább úgy fogalmaznék, hogy számít ránk.
Draco meglepetten nézett rá.
- Asszony, te mindig meg tudsz lepni valamivel. Van még valami, amit tudnom kell?
- Igen, de idővel magad is rájössz, így felesleges emiatt jártatnom a számat. Gyere, pihenjünk egy kicsit. Van egy olyan érzésem, hogy hosszú éjszaka előtt állunk.
Megfordult, és egy egyszerű kétszemélyes heverőt varázsolt a semmiből.
- Most elégedj meg ezzel kérlek, az idegállapotom miatt ez a maximum.
- Semmi baj - mosolyodott el Draco, majd egy pálcaintéssel puha franciaággyá változtatta.
Mindketten lefeküdtek, a férfi egy nagyobb, puha takarót varázsolt magukra, magához húzta nejét és behunyta a szemét.
Camille nem tudott aludni. Férje egyenletes légzése elárulta, hogy csak ő van ébren. Nem értette Dracót. A megérkezésükig azt hitte, olyan, mint az apja, legalábbis az elveit tekintve. A lelke nem sötét, különben nem is ment volna hozzá feleségül.
Erre kellett az esküvő napján a nyakék. A végső bizonyíték, hogy nem egy velejéig gonosz emberhez készül hozzámenni. Örült, hogy mögötte fekszik, és nem maradt a kúrián. Ahogy meglátta az ajtóban, eltűnhetett volna, de kíváncsi volt, mit lép a férje. Vele tart, vagy ellene fordul?
Tudta sok nehézséggel kell még szembenéznie, de bízott a jövőben, és egy picit most már a mögötte halkan szuszogó férfiban is.
|