19. fejezet - Peter visszatérése
19. Fejezet
Peter visszatérése
Azonnal talpra ugrottam, és Pitonra meredtem, mint egy prédájára leső vadállat. Hallottam a többiek döbbent nyikkanását, majd gyűlölt ellenségem sziszegő hangja csendült fel.
- Ezt a fúriafűz mellett találtam – kezdte. Arcán gúnyos, torz mosoly terült szét. Undorodva a földre hajította a köpenyt. – Jut eszembe – folytatta. – Épp a szobádból jövök, Lupin. Egy bizonyos térkép megmutatta nekem, ahogy végig futsz az alagúton – húzta el a száját vészesen.
- Perselus, félre érted a… - kezdte volna Holdsáp barátom, de Pipogyusz félbe szakította.
- Év elején mondtam Dumbledore-nak, hogy ne alkalmazzon téged, mert megbízhatatlan vagy, s lám, itt a bizonyíték.
- Megmagyarázom… Sirius nem azért jött, hogy megölje Harryt – próbálta a helyzetet megmagyarázni Remus.
- Ma este az Azkaban két fogollyal lesz gazdagabb – mondta a zsíroshajú denevér megszállottan csillogó szemekkel.
- Térj észre, Perselus – szólt barátom csendesen. – Képes lennél egy ártatlan embert visszaküldeni az Azkabanba?
Ekkor Piton pálcájából kötelek repültek ki, megbéklyózva tehetetlen barátom testét. Keservesen próbált talpon maradni, de egyensúlyát vesztette, és elvágódott, mint egy rongybaba. Rögtön Pipogyusz felé vetettem magam, de résen volt, és az arcomnak szegezte a pálcáját. Az arcán diadalittas öröm látszott.
- Adj rá okot – sziszegte. – Adj rá okot, és esküszöm, megteszem.
Megtorpantam. Ki ne tette volna a helyemben? Ott álltam, és farkasszemet néztem ellenségemmel. Az arca eltorzult a dühtől. Az enyém szintén. Teljes csend borult a szobára, melyet csak Peter erős visítása tört meg, majd percekig tartó csend után Hermione szólalt meg.
- Piton professzor… szerintem azért meghallgathatnánk, mit akarnak mondani.
- Fogja be a száját, Granger! Már így is túl messzire mentek. Garantálom, hogy búcsút mondhatnak a diplomájuknak – rivallt a lányra Piton, majd ismét felém fordult.
- Édes a bosszú… Mindig arról álmodtam, hogy magam kaplak el… Gyerünk, indulás…
- Rendben. Ha a fiú és a patkány is jönnek, kézséggel követlek a kastélyba – feleltem, újra felélénkülve.
- A kastélyba? – horkantott gúnyosan. – Minek olyan messzire menni? A dementorok itt vannak a közelben, és garantálom, hogy örülni fognak neked.
Elsápadok. A vér kihömpölyög az arcomból, és érzem, hogy megfagy bennem. Nem tudok gondolkodni. A tudatom csak vánszorgott. Kiutat keresek, bár már régen tudnom kéne, hogy számomra olyan nem létezik. Aztán egy éles hang visszaránt a valóságba.
- Gyerünk, indulás – hangzik a parancs.
Pitonra meredek. A szemem könyörög. Szánalmas vagyok.
- A vérfarkast én vezetem. Remélem, a dementorok tőle sem sajnálnak majd egy apró csókot… - Látom a torz élvezetet az arcán.
Már éppen indulnék, mikor Harry az ajtó elé ugrik. Piton rárivall.
- Állj félre, Potter – sziszegi.
- Nem! Lupin professzor bármikor bánthatott volna, de nem tette! – ordította Harry.
- Ne várd el, hogy követni tudjam egy őrült vérfarkas észjárását – morogta Piton. – Félre az útból, Potter!
- Nem!
- Takarodj!
Ekkor teljesen váratlan dolog történt. Harry a magasba emelte a pálcáját, és elkiáltotta magát.
- Capitulatus! - Az övével együtt két másik hang is felharsant.
A szoba falait hatalmas durranás rázta meg. Piton teste felrepült, és a falnak csapódott. A fejéből szivárogni kezdett a vér. Rámeredtem a még mindig felemelt pálcával álló gyerekekre, majd így szóltam, Harryhez intézve szavaimat.
- Kár, hogy kezet emeltél rá. Nyugodtan rám bízhattad volna.
Keresztfiam nem nézett rám. Tudtam, hogy még mindig nem hisz nekem. Megakadt a tekintetem a földön vergődő Remuson. Pár gyors mozdulattal kiszabadítottam.
- Köszönöm, Harry – szólt halkan Remus, miközben megdörzsölte elzsibbadt csuklóját.
- Nem mondtam, hogy hiszek maguknak – morogta a fiú.
- Akkor ideje bemutatnunk a bizonyítékot – szóltam, majd odaléptem a vörös hajú fiúhoz. – Gyerünk, fiam, add ide Petert.
- Nem hiszem, hogy maga miatta szökött meg az Azkabanból. Honnan tudta hol keresse?
El kell ismernem ez egy jogos kérdés volt. Remus is érdeklődve nézett rám. Benyúltam hát a foszlott talárom zsebébe, és elővettem belőle azt a körülbelül egyéves újságcikket, amely a szökésemet elindította. Felmutattam a többieknek. Barátom hitetlenkedve rázta a fejét.
- De hát hogy került az hozzád? – kérdezte.
- Carameltől van, mikor múlt nyáron eljött ellenőrizni a rabokat – szóltam halkan.
Holdsáp közelebb jött, hogy szemügyre vegye a képet, s hirtelen elállt a lélegzete.
- Ez nem lehet – lehelte. – A mellső lába…
- Mi van vele? – kérdezte Ron.
- Levágta az egyik ujját, igaz? – kérdezte Remus.
- Igen, mielőtt átváltozott volna.
- Na és? Biztosan csak véletlen – tiltakozott a fiú.
- És miért kellett eljátszania, hogy meghalt, ha nem azért, mert maga meg akarta ölni – jegyezte meg keresztfiam.
- Igazad van. Meg akartam ölni, mert elárulta a szüleidet.
- Ez nem igaz! – kiáltotta Harry. - Maga volt a titokgazdájuk! Lupin professzor, mielőtt maga ideért, be is ismerte, hogy megölte őket.
Lassan megráztam a fejem, és halkan így szóltam.
- Harry, azt ismertem be, hogy miattam haltak meg. Rábeszéltem őket, hogy Petert válasszák helyettem…
Elcsuklott a hangom, és éreztem, hogy elszorul a szívem. A bűntudat úgy fojtogatott, mintha jeges vízben lennék. Szinte fuldokoltam. Közben Remus elvette Rontól a patkányt. Bátorítóan rám nézett, majd így szólt.
- Készen állsz, Sirius?
Gyorsan körülkémleltem a szobát, és megláttam Piton pálcáját, ami Csámpás mellé esett az ágyra. Magamhoz vettem, majd Remus mellé léptem.
- Együtt csináljuk? – kérdeztem.
- Igen – felelte szomorúan.
Rászegeztük a pálcát. Minkettőnkéből egy-egy kékes fénycsóva indult útnak. Mikor elérték Petert, Remus elengedte. Egy pillanatig semmi sem történt, majd a patkány el kezdett átalakulni. Hamarosan egy köpcös, pocakos, beesett arcú, vizenyős szemeit ide-oda kapkodó, emberként is patkánynak kinéző, mindenhol szőrös Peter jelent meg előttünk. Egy igazi csatornatöltelék. – gondoltam magamban. Ijedten nézett mindenfelé, de legtöbbet az ajtóra. Végül megtalálta a hangját.
- Si… Sirius… Re… mus… Drá… ga ba… ba… barátaim – cincogta akadozva.
- Tudod, Peter, épp azon tanakodtunk Tapmancs barátommal, hogy mi is történhetett Lily és James halálának estéjén?
- Remus, ugye nem hiszel neki? – kérdezte Féregfark rémülten.
- Bevallom, Peter, nem világos számomra, miért él valaki patkánybőrben tizenkét évig, ha ártatlan?
- Azért, mert féltem. Meg akar ölni, kérlek!
- Tudok róla – felelte barátom hűvös tárgyilagossággal. – De - szögezte le Lupin, mikor meglátta Sirius halálfejszerűvé váló arcát -, amíg nem tisztázunk néhány dolgot, addig senki nem öl meg senkit.
- Mit kell ezen tisztázni? Ez itt – mutatott rám – Tudodki csatlósa, ezért jutott ki az Azkabanból is, mert megtanította a sötét trükkjeire.
Szárazon felnevettem.
- Még hogy Voldemort trükköket tanított nekem?!
Peter megvonaglott a név hallatán.
- Mi van, félsz hallani a régi urad nevét?
- Nem tudom, miről beszélsz… - lehelte.
- Nem előlem rejtőztél tizenkét évig, hanem a többi halálfaló barátod elől, akik rögtön végeztek volna veled, mikor megtalálnak, és… - de vitánkat ekkor egy vékony lányhang szakította félbe. Már teljesen meg is feledkeztem a gyerekekről, s most a hang irányába fordultam.
- Öhm, Black úr… Sirius?
Tágra nyíltak a szemeim, és összerezzentem döbbenetemben. Nem hittem volna, hogy valaki még ebben az életben ilyen kedves lesz hozzám. Egy kis ideig még néztük egymást, aztán megkérdezte.
- Ne haragudjon a kérdésért, de hogyan… sikerült kijutnia Azkabanból?
Peter közbe akart szólni, de Remus egy pillantása elnémította. Egy ideig még eltöprengve néztem a gyerekeket és Remust, majd belekezdtem a szökésem történetébe.
- Nem tudom, hogyan sikerült. Azt hiszem, hogy csak az mentett meg engem az őrülettől, hogy tudtam, ártatlan vagyok, ezzel a rögeszmével a dementorok nem tudtak mit kezdeni. És volt még egy előnyöm a többi rabbal szemben, mégpedig az, hogy animágus vagyok, és mikor nem bírtam tovább, átváltoztam kutyává. A dementorok nem látnak, ezért csak azt érzékelték, hogy az érzéseim nem olyan összetettek, és úgy gondolták, hogy én is csak megőrültem, mint a többi rab. Aztán megláttam Petert, és ez teljesen lángra lobbantotta az agyamat, cselekednem kellett… Egyik nap vacsorakor megszöktem, könnyedén kifértem a csatorna rácsai között, hisz sovány voltam, majd kiúsztam a partra, és most itt vagyok. Nem hagyhattam, hogy Peter akár egy ujjal is hozzáérjen Harryhez, hiszen csak én tudtam az igazat… - Hirtelen hallgattam el, mert nem tudtam, mit mondhatnék még, hosszasan néztem a keresztfiamat, aki már nem tekintett rám olyan gyanakvóan. Közben hallottam Féregfark szűkölését, de nem tudott meghatni. Ma bevégzem, amit tizenkét évvel ezelőtt nem sikerült. Mélyen Harry szemébe néztem, és így szóltam.
- Higgy nekem – szóltam. - Nem árultam el Lilyt és Jameset. Ha megölnek, sem árultam volna el őket.
A keresztfiam egy ideig szótlanul nézett, majd bólintott.
- Ne! – kiáltotta Peter. Úgy rogyott térdre előttem, mint egy szánalmas féreg. – Ne tegyétek!
Láttam, hogy Holdsáp rászegezi a pálcáját, és én is hasonlóképpen cselekedtem. Barátom rám nézett, és bűnbánó arccal így szólt.
- Bocsáss meg, hogy azt gondoltam, hogy Voldemort kémje vagy.
- Szóra sem érdemes, Holdsáp barátom, én ugyanezt hittem rólad. Együtt végzünk vele?
- Együtt – felelte barátom komolyan. - Tudhattad volna, ha nem Voldemort végez veled, akkor mi tesszük meg. Ég veled, Peter – intézte Féregfarkhoz az utolsó szavakat.
- Ne! – kiáltotta Harry, majd Féregfark és a rászegeződő pálcáink közé lépett. – Nem ölhetik meg – zihálta. – Nem tehetik.
- Harry, ez a féreg tehet róla, hogy árva vagy! – kiáltottam ingerülten. Teljesen megdöbbentett keresztfiam reakciója.
- Tudom – felelte. – Felvisszük őt a kastélyba, és átadjuk a dementoroknak. Megkapja, amit érdemel.
Peter erre szánalmasan vinnyogni kezdett, de nem törődtünk vele. Remus megkötözte, majd sínbe tette Ron lábát. Féregfarkat Ron és Remus magukhoz bilincselték, hogy még véletlenül se szökhessen meg. Pitont egy Mobilicorpusszal felemeltük, majd elindultunk az alagútban. Különös kis csapatunkat Csámpás vezette, aki peckesen lépkedett elől. Nagyokat derültem, mikor Piton feje hozzá-hozzákoppant az alacsony mennyezethez, s reménnyel a szívemben lépkedtem keresztfiam mellett.
----------------------
Következő fejezet: Szökés és dementorok
|