Nagy gondban volt a Malfoy család. Csak ült az impozáns társalgóban férj és feleség. Mindketten emésztették az előbb elhangzottakat. Vendégük kijelentette, hogy elsőszülött fiúknak nőül kell vennie egy arra érdemes ifjú hölgyet. Név nem hangzott el, de ettől a helyzet nem lett könnyebb. Aranyvérűnek kell lennie, és nem lehet brit.

Hogy miért? Az ok egyszerű. Vérfrissítés. Nagy hatalmú uruk nem akar beltenyészetet.

- Ez itt a probléma forrása - sóhajtott fel a férj.

- A probléma forrása? Mire gondolsz, Lucius?

- A lány nem lehet brit. Csakhogy a szigetországon kívül nagyon kevés az aranyvérű család. Az eladósorban lévő lány pedig még kevesebb.

Egymás szemébe néztek kérdőn. Most mit tegyenek? A parancs, az parancs. Fiúknak nem kell részt vennie a beavatási ceremónián, de sokkal ingoványosabb talajra kényszerül. Házasság egy teljesen ismeretlennel? Eddig is elrendezett frigyre lépett volna, de tudta, hogy kivel, és ez nagyban segítette, hogy elfogadja a döntést. De ez?

- Eszembe jutott Muriel nénikéd - szólalt meg végül Narcissa -, ő Svájcból származott. Talán, ha megkérdezném a külföldi rokonságáról a portréját - próbálkozott óvatosan.

- Rendben. Én pedig beszélek Perselusszal. Mostanában sokat járt külföldön.

- Egy próbát mindkettő megér - bíztatta férjét az asszony. Félt, hogy a portré felvetése újabb vitát szít egyébként sem felhőtlen kapcsolatukban. Az asszonyok képeit még Lucius nagyapja hallgattatta el, mikor megharagudott megboldogult nejére. Azóta senki nem oldotta fel a bűbájt, mondván, az asszony hallgasson, ura mindent elintéz.



x x x



Sötét éjjel volt, mikor a Malfoy kúriára egy feszengve várt vendég érkezett. Pár napja levelet kapott, hogy halaszthatatlanul fontos lenne az ő látogatása. Az érkező elfedte kilétét a kíváncsi tekintetek elől. Fekete csuklyája oly mértékben takarta arcát is, hogy még kárörvendően csillogó szemeit sem lehetett kivenni.

Lucius ismét bajban van. Nem meglepő, de tudtommal nem kapott semmilyen feladatot. Elmosolyodott a gondolatra, hogy rokona ismét baklövést követett el. Ismerte a férfit iskolás kora óta, sosem volt következetes. Csoda, hogy még él.

Nem a legjobb híreket hozta, sőt, egyáltalán nem hozott semmiféle hírt. Csupán információkat és csekély esélyt a választásra. Nem véletlenül. Gondolataiból egy manó zökkentette ki, aki a kapuban jelent meg.

- Kit jelenthetek be? - kérdezte hivatalos hangnemben.

- Tudod te azt jól, hogy ki vagyok. Igyekezz. Nincs sok időm.

A manó egy halk pukkanással eltűnt, de fél perc múlva már a kapu jelezte, hogy a vendég bebocsátást nyert. A férfi belépett és meglepődve vette észre, hogy egy kétszemélyes fiáker várja. Hírtelen milyen fontos lettem. Beült, mire az előrelendülve megindult a tiszteletre parancsoló épület felé. Éjjel a kúria kifejezetten ijesztőnek tetszett. Magas, impozáns tornyai most fenyegetően sötétlettek az ember fölé. Míves kapuja a börtön kapujára emlékeztetett, és ezt az égbenyúló hegyes nyilak csak erősítették. A felfelé vezető utat szegélyező park fái sötéten terjesztették szét ágaikat. A férfi, a csuklya alatt, feszülten húzta összébb magán a talárját, mintha a meleg egy kis fényt is adna szívének. Nyár eleji éj volt, mégis mindig hűvösnek érezte a levegőt, ha ebben a napszakban volt dolga itt.

A fiáker egy utolsó zökkenéssel megállt. Az út véget ért. A férfi kiszállt és a bejárat felé indult. Mikor nyúlt volna a csengőzsinórért - hogy tudassa vendéglátójával, az ajtó előtt várakozik -, kitárult a bejárat és az idős inas meghajolva köszöntötte.

- Már várják Önt, uram - invitálta beljebb.

A látogató szó nélkül elsétált mellette, majd a társalgó felé vette az irányt.

- Az Úr és az Úrnő a dolgozószobában fogadja Önt - szólt újra és mutatva az utat elésietett.

- Ismerem a járást, nem szükséges a kíséret.

- Ahogy óhajtja - Hajolt meg ismét az alkalmazott, majd távozott.





- Perselus! Ne csigázz, kérlek! Mond, mire jutottál? - Sietett elé a szobában a nő.

- Nem sok jóra. Ha nem bánod.

- Nem, persze. Foglalj helyet. Egy italt? - kérdezte Lucius, de a választ meg sem várva töltött bort, és nyújtotta át a poharat vendégének, aki eközben már levette csuklyás talárját.

Fekete haja elegáns copfban pihent tarkóján. A ruházata - amely fekete ingből, nadrágból és cipőből állt - arra enged következtetni, hogy vele nem érdemes kekeckedni. Narcissa magában elmosolyodott. Amióta ismerte Perselust, mindig is így öltözködött. Erősen gyanította, hogy ez a zord külső a modorával együtt csak elriasztásra szolgált. Aki ismerte a férfit, tudta jól, hogy nem sötét jellem, csak idegesíti a sok ember maga körül. Narcissa Malfoy azon rendkívül kevesek közé tartozott, aki tudta ezt, bár Perselusnak nem lehet még csak sejtése erről.

- Amerikában mindössze két család jöhet szóba származást tekintve. Mindkettő aranyvérű, de életmódjukban nagyon beolvadtak a muglik közé.

- Akkor szóba sem jöhet! - hangzott a ház urának ellentmondást nem tűrő hangja.

- Európában mi a helyzet? - kérdezte Narcissa, figyelmen kívül hagyva férje méltatlankodását.

- Nem túl rózsás. Franciaországban sok az aranyvérű család, ebből nyolc jöhetne szóba menyasszony tekintetében. De mind a Főnix Rendjét támogatja nyíltan, tehát nem jó.

Bulgáriában nagyobb az esély, hogy a Nagyúr valamelyik hívének a lányát megkaphatjátok, de vagy elszegényedtek, vagy nagyon rondák. Láttam őket, és nem vagyok biztos benne, hogy Draco egy kövér szőrös arcú nő mellett akarja leélni az életét.

- Ennyi? - Esett kétségbe a ház asszonya.

- Oroszországban is van pár lehetséges jelölt, de az ő családjaik is elszegényedtek, már nagyon rég. Ők biztos beleegyeznek a házasságba.

Szinte látta a házaspár arcán a kitörni készülő kétségbeesést. Nem ilyen jövőt szántak idősebb fiúknak.

- Nem hagyom, hogy elherdálják a vagyonomat. Mindegy, eltesszük talonba, ha nem lesz jobb - morgolódott a ház ura. - Van még valami?

- Igen, de nem biztos, hogy jó választás. - Szándékosan mondta negatívan. Feltűnő lett volna, ha nem így tesz. - Származásuk és aranyvérük egészen pontosan nem tudni mikorra nyúlik vissza, kutatásaim csak 812-ig terjednek.

- 812? Az korábbi, mint a miénk. Ez jó hír. Sejtésed sincs a pontosabb időpontról?

- Nem Narcissa, mert a magyarok 890-ben telepedtek le a Kárpát-medencében. Előtte vándor nép volt. A korábbi tartózkodási helyüket nehéz megmondani.

- 812 - gondolkodott hangosan a nő - még az alapítóknál is korábbi.

- Nemesi címmel rendelkeznek, a te vagyonod nekik aprópénz Lucius, és pártatlanok. Egyetlen esetben foglaltak állást, ha fogalmazhatok így. 1550-ben, a nagy kobold lázadás idején. Eyla Templomának segítségével lemészárolták a vérszomjas harcosokat, minkét oldalról. Foganasítottak néhány törvényt, ami mindkét fél érdekeit védi máig. Ezután visszahúzódtak az ismeretlenségbe.

- Ez nincs benne a történelemkönyvekben. Nem is hallottam még erről a templomról - Nézett kíváncsian a nő a vendégre.

- És miért nem jó választás? - érdeklődött a férj.

- Azon kívül, amit most mondtam? Mert nem adják akárkinek a gyermekeiket. Esetünkben az anyát kell meggyőzni. Ő dönti el ugyanis a lányok frigyét.



Mindhárman hallgatásba burkolóztak. Perselus látta a fejükben megformálódó döntést. Nincs sok idejük, tudta, hogy azonnal kell választaniuk. De mik közül is választhatnának? Ezt szerette magában. Irányítani az embereket tudtukon kívül. Ehhez jól értett.

- Miért nem hallottunk eddig róluk? - tette fel a jogos kérdést Lucius.

- Mert nem verik nagydobra létezésüket. Valószínű, hogy a család békéje miatt. Nem szeretnek háborúzni, mint azt a történelem is igazolja. - adta meg a választ csevegő hangon Perselus. Tudta, hogy a válasz nem kielégítő, de remélte, hogy ezzel sikerül elaltatni a gyanakvást.

- Tudjuk a lány nevét? - vette át a szót Narcissa.

-Az egyetlen szóba jövő menyasszonyjelölt neve Almássy Kamilla. Angolosan talán Appleton lehet. Camilla Appleton.

- Ő lesz az - jelentette ki magabiztosan a nő.

A két férfi várakozva nézte őt. Tudták, hogy a nő minden döntésénél kifejti az indokokat is. Perselus ezért kedvelte az asszonyt. Okos volt. Korábban szerette is, de őt Lucius-nak szánták.

- Gazdag, aranyvérű, nem brit. Ez megfelel a Nagyúr elvárásainak. Valószínűleg visszahúzódó típus, és csinos. Ez meg megfelel Dracónak, tehát nekünk is. Nem igaz Lucius? - határozott nézése biztosította róla férjét, hogy a dilemma el lett döntve. Vitának helye nincs.

Mivel ennyi engedményt megtehet fiának és feleségének, áldását adta.

- Rendben, legyen.



x x x



Sietősen távozott. Remélte, hogy nem túl feltűnően. Ahogy kiért a kovácsoltvas kapun, késedelem nélkül hopponált az iskola melletti faluba.

- Roxmorts. - Behunyta a szemét, mert úgy könnyebb volt elviselni a szorító érzést. Mikor megérkezett, futva közelítette meg a kastély határát. Roxfort kastélya nyugtatóan hatott a lelkére. Nincs már sok hátra. Bíztatta magát. Mindenképpen még ma beszélnie kellett vele.

Megszaporázta lépteit, a folyosó csendjét felhasítva csörtetett a rejtett ajtó felé. Megállt a kőszörny előtt, elmondta a jelszót, mire a megelevenedett szobor félreugorva adott helyet maga mellett. Mikor felért, az ajtó már nyitva volt.

- Láttalak futni. Mi történt?

- Beszélnünk kell Albus.