K�rd�sek t�mkelege cik�zott a fej�ben m�r idej�vetele �ta, de eddig alig egy-kett�re kapott v�laszt. Mint mindig, most is Lisszivel s�t�lt: egy t�k�letes helyen, t�k�letes id�ben, t�k�letes harm�ni�ban… visszatasz�t� t�k�letess�gben. A f�k szab�lyosan magasodtak az �g fel�, kellemes szell� borzolta az arc�t, a napsugarak idilli sz�gben estek a test�re.

- M�r k�rdezhetek? – tett fel egy �jabb k�rd�st Harry.

- Te is tudod, hogy k�rdezni k�rdezhetsz, de v�laszt nem biztos, hogy adhatok neked – felelte a szok�sos nyugalommal az angyal. Kecses alakj�t m�g mindig k�r�lvette az a megfogalmazhatatlan aura, de Harry m�r annyira megszokta, hogy teljesen term�szetesnek �rezte, hisz itt mindenkit ez a jelens�g vett k�r�l.

- Mi�rt hozt�l el? Hol vagyunk? Mennyi id� telt el? Mi t�rt�nik? – Gyorsan z�poroztak a k�rd�sei, �gy �rezte, joga van tudni ezeket a dolgokat.

Lisszi elgondolkozva n�zett a mellette l�pdel� fi�ra. Tiszt�ban volt vele, hogy el�bb vagy ut�bb minden k�rd�s�re v�laszolni kell, de nem tudta, hogyan is tegye ezt (mind) meg. Eml�kezett arra a percre, mikor elhozta �t ide, �s az�ta mindent az esz�be v�sett: mozdulatokat, szavakat, pillant�sokat… mindent, csak, hogy ne feledje el �ket �lete utols� pillanat�ban sem.

***
- V�gre szabad vagy – suttogta Lisszi Harry f�l�be, mik�zben v�gighordozta tekintet�t a jelenl�v�k�n.

Harry szemei lehetetlen hihetetlen k�knek t�ntek, mik�zben a kardot k�nyelmesen forgatta a kez�ben.

- Igen… �n is �rzem. Ideje menn�nk, angyal! – hangzott a f�lre�rthetetlen parancs az ismer�s-ismeretlen hangt�l, majd Harry er�sen megmarkolta Lisszi kez�t, �s elt�ntek a k�kt�z �lel�s�ben, nem t�r�dve a meglepett arcokkal, melyeken a kifejez�s hirtelen f�lt�ss� v�ltozott. Ott hagytak mindenkit �s mindent kavarg� l�lekkel.


Arra a tiszt�sra �rkeztek, ahol Harry �lmaiban is j�rt m�r egyszer: a v�zes�s, a vir�gok, a f�k mind ugyanolyanok voltak, mint egykor. Harry t�tova mozdulatokkal s�t�lt k�rbe a mez�n, hagyva, hogy szeme a smaragd �s k�k sz�nek csod�latos kever�k�ben pomp�zzon.

�rezte lelke kett�s�g�t, a sz�nek �s hangok �sszet�veszthetetlen kavalk�dj�t, a szabads�g �s a rabs�g nyugtalan k�lv�ri�j�t �s saj�t szem�lyis�g�ben lakoz� szem�lyek �d�z csat�j�t. Csak j�rk�lt, mik�zben er�sen a kardj�ba kapaszkodott, �s hagyta, hogy lenyugodjon a lelke.

Nem merte kinyitni a szem�t, mert ut�na nem tudott volna mit tenni vagy mondani, �gy �rezte mag�t biztons�gban. M�lyen beszippantotta a term�szet illat�t, hagyva, hogy test�t �tj�rja a kellemes illat. Mikor el�g b�tornak �s nyugodtnak �rezte mag�t, felpillantott v�dangyal�ra.

- Mit tettem? – k�rdezte Harry fesz�lt hangon, mert m�rges volt mag�ra megmagyar�zhatatlan tette miatt.

- Hagytad, hogy v�gre felsz�nre t�rj�n az, aminek m�r r�g el� kellett volna bukkannia. Nem tett�l semmit, csak v�gre a meg�rz�sed szerint cselekedt�l, azt tetted, amit tenned kellett. Ez ilyen egyszer�.

- Egyszer�? Csak m�g bonyolultabb lett az eg�sz! Vissza akarok menni, �s folytatni azt, amit elkezdtem! – kiab�lt a gy�ny�r� n�re, aki v�gig higgadtan n�zett r�.

- Folytatni fogod, ezt meg�g�rem, de egy olyan helyen, ahol m�g haland� ember nem j�rt, persze �desany�mon k�v�l. Olyanokat tanulsz �s ismersz meg, amir�l sosem gondoltad volna, hogy l�teznek, de ehhez v�gre engedned kell, hogy a lelked fel�bredjen – mondta Lisszi, miut�n egy kicsit lenyugodott v�dence, hisz ez mind az � �rdek�ben volt… ez mindenki �rdeke. – �s ha ez megt�rt�nik, nyerhetsz – fejezte be v�g�l.

- Meddig maradok t�vol? – adta meg mag�t Harry belet�r�d� hangon.


- Addig, ameddig k�szen nem �llsz. �s most gyere, mert m�r v�rnak minket – azzal megfogta Harry kez�t, �s vezetni kezdte egy olyan vil�gba, amelyet nem ismert, amelyet egy ember sem ismert.

***
- Itt vagy, mert itt kell lenned. Az angyalok v�ros�ban vagy, vagy ahogy mi mondjuk Caelaban. Hogy mennyi id� telt el azt neh�z elmondani: a val�s�gban nem sok, de itt h�napok, ha a val� �letben lenn�nk. Felk�sz�lsz, hisz a kardot v�gre meg�rezted, mesterien b�nsz vele, de ez csak egy p�lda a sok k�z�l. Rem�lem, kiel�g�t� v�laszt kapt�l.

Harry nem v�laszolt, m�g r� sem n�zett, csak elt�nt pont �gy, ahogy annak idej�n Perselus h�z�ban: a k�k l�ngok karjaiban.

A saj�t szob�j�ban t�nt fel ism�t, ahol - mit sem t�r�dve a szebbn�l szebb fafarag�s� b�torokkal - tombolni kezdett. T�rt, z�zott, t�nkre tett mindent, ami a keze �gy�be ker�lt, tudta egy legyint�s, �s minden a r�gi lesz. Miut�n kitombolta mag�t egy kicsit, egy int�ssel mindent a helyre tett: a b�rsonyfoteleket, a t�lgyfaasztalt, az ezer �ves k�nyveket a szint�n t�lgypolcra, az ismeretlen n�v�nyeket a szoba k�l�nb�z� pontjaira �s a puha sz�nyeg is ism�t tiszta lett.

F�radt volt, de nem fek�dt le aludni, ink�bb meggy�jtott egy gyerty�t az asztalon, �s olvasott, mint mindig. Tal�lomra levett egy k�nyvet, �s olvasta a kiny�lt oldalt, ahol egy k�zzel �rott vers volt.

Kialszik a l�ng
Csonkig �gett m�r ez a gyertya,
l�ngja kialudt piciny szob�mban.

Sz�vem f�jt �s lelkem haldoklott
eg�sz �jjel, de a gyertya �gett,
nem t�r�dve az �letemmel.
Este v�rtengerben �szott l�tem,
azonban pisl�kolt m�g a l�ng.
Vettem egy utols� l�legzetet,
amiben volt minden rem�nyem,
minden eml�k, minden r�gi �rz�s:
k�n, szenved�s, harag, f�jdalom...
b�ke, szeretet, �r�m, nyugalom...,

de a kicsiny l�ng elaludt m�r,
pont �gy, ahogy lelkem tovasz�llt.

Nem volt ereje t�bb oldalt elolvasni. Ink�bb letusolt, majd lefek�dt, de miel�tt elhelyezkedett volna k�nyelmes �gy�ban fel�llt, �s elf�jta a gyerty�t, melyet m�skor mindig �gve hagyott.

Felkelve ugyanazt tette, mint mindennap: lezuhanyozott, evett, majd megkereste az egyik tanr�j�t, hogy folytass�k a tanul�st. �pp a d�sz�tett padl�n j�rk�lt az �p�letben, mikor �sszetal�lkozott a „t�rt�nelem angyal�val”.

- Scelto, itt az ideje, hogy folytassuk a t�rt�netet – adta meg a k�vetkez� teend�j�t Harrynek a fiatal f�rfinak l�tsz� angyal.

K�nyelmesen elhelyezkedtek egy poh�r itallal a puha sz�nyegen, �s m�lyen egym�s szem�be n�ztek.

- Most egy kicsit elrugaszkodunk a t�nyekt�l �s a meg�lt dolgokt�l, ha nem b�nod. �tt�r�nk a tal�nyok, a felt�telez�sek, az okozatok utc�j�ra, ami a pokolba fog vezetni minket. – Harry felcsillan� szeme jelezte, hogy mennyire �rdekli a t�ma, hisz v�gre megtudhatja mi t�rt�nt a Nagy Csata �ta. Contestar csak mosolygott a fi� moh� k�v�ncsis�g�n, mindig �r�m volt neki mes�lni, hisz Scelto mindig szinte falta az �j t�rt�neteket, l�tta rajta, hogy mennyire pr�b�lja megismerni �ket �s ellens�g�ket, mennyire l�tja ezekb�l a mostot. – Miut�n Amarillisz megk�zd�tt a pokol kir�ly�val egy darabig b�ke volt itt. Ezt arra haszn�ltuk fel, hogy elt�ntess�k a nyomokat, a v�rt, a vesztes�get, hogy kit�r�lj�k az emberek lelk�b�l a f�jdalmat �s a k�rt. Neh�z volt, de siker�lt. M�r-m�r azt hitt�k, �r�kre ebben lehet r�sz�nk, �s v�gre visszakapjuk a m�r elveszetnek l�tszott m�ltat, de t�vedt�nk. A gonosz kinyitotta szem�t, a kir�ly hal�l�val pedig egyenesen fel�bredt. A legrosszabb, hogy mi �bresztett�k fel, ezzel azonban nem sz�moltunk. A pokol veszedelmes fenevad, �s ez a fenevad minket akart, akar, hisz nem csak kir�ly, hanem kir�lyn� is van. L�tt�l m�r bossz�ra �hes n�t? Egy bossz�ra �hes n�pet? V�rt akarnak �s szenved�st, t�bbet, mint egykor adtak nek�nk. Ezel�tt csak �zel�t� volt, m�ra mindennap csat�ba vonulunk �s sz�mtalan angyalt vesz�t�nk el.

- Nekem mi k�z�m ehhez? Ez nem csak angyalok �s d�monok harca?

- J� megl�t�s, Scelto. Te, hozz�nk k�pest csak egy ember vagy, aki uralja a fuegot, de ne feledd, Amarillisz is csak egy ember volt!

- Akkor engem is angyall� tesztek? – k�rdezte Harry, akinek ez jutott els�nek esz�be, mert m�shogy nem tudta elk�pzelni, m�gis hogyan lehet k�ze mindehhez.

- Ezt nem tudhatom, de nem ilyen �rtelemben van hozz� k�z�d. Gondolom, ismered Voldmertot. Tudod, lehet, hogy csak egy ember, egy var�zsl�, de lelke �pp olyan, mint az egykori kir�lynak, Tartaranak: gonosz, kegyetlen, mocskos, gy�l�lettel teli �s bossz��hes. L�te csaknem �r�kk�val�nak t�nik, de nem az, viszont egyszer� var�zsl� nehezen tudn� �t elpuszt�tani, de te k�pes vagy r�. Olyan er�t uralsz, amivel ezt megteheted, �s ami csak p�r embernek adatott meg. Ez�rt is vagy elk�pzelhetetlen nagy vesz�lyben, mi pedig seg�t�nk, hogy ne maradj v�dtelen. – Megnyugtat�, m�ly hangja fokozatosan v�lt �t s�t�tt� �s gondterhelt�. Tudta, hogy a k�k t�z ur�nak egyszer meg kell tudnia az igazs�got, s ennek most j�tt el az ideje. Sokatmond�an n�zett a k�l�n�s sz�n� szemekbe, �s folytatta. – Uralod a t�zet, minden tekintetben, hamarabb megtetted ezt, mint Lisszi, �s ezzel egy olyan veszedelmet hozt�l a saj�t fejedre, ami az �letedbe ker�lhet. A t�z egy hatalmas kincs, amire szinte mindenkinek f�j a foga, �gy a kir�lyn�nek, Vindictanak is, hisz ezzel b�rkit, b�rmikor, b�rhol elpuszt�that.

- Remek m�g egy ember, aki meg akar �lni. Lassan sorsz�mot kell h�zni, hogy ki tegyen el hamarabb l�bal�l – reag�lta le Harry a hallottakat. Hangj�ban a keser�s�gt�l kezdve a d�hig minden hallatszott, de a f�lelem valahogy nem �llt be a sorba.

M�r r�g nem �rzett f�lelmet amiatt, hogy meg akarj�k �lni. Ezt nem csak amiatt �rezte, mert lehet es�lye a sz�ntelen tanul�s miatt, hanem mert megunta, hogy futnia kell egy olyan dolog miatt, ami egyszer be fog k�vetkezni. Legyen az Voldemort, legyen az Vindicta, akik felveszik a hal�l �larc�t, de egyszer meg fog t�rt�nni, mag�ban csak az�rt im�dkozott, hogy miel�tt elragadja �t, vigye mag�val ezt a k�t sz�rnyeteget Ezen a vil�gon nem maradhatnak… azt nem teheti meg az emberekkel.

Contestar m�r meg sem lep�d�tt, hogy fi� nem f�l a hal�l gondolat�t�l. Persze � az els� pillanatt�l kezdve tudta a hal�l semmi, hisz �vsz�zadokon kereszt�l �lhet, nincs mit�l tartania… a pokol pedig csak sietteti ezt, �gy nincs mit�l tartania.

- Most pedig menj, mert Amarillisz m�r v�r t�ged az ajt�n t�l.

Lass� mozdulatokkal ment az ajt�hoz, legsz�vesebben elment volna err�l a helyr�l, el Voldemort el�l, el a kir�lyn� el�l. Persze nem �r�kre csak egy kis id�re, hogy rendbe tegye a lelk�t, mert tudta, �gy semmi es�lye sem lesz legy�zni a vil�g k�t leggonoszabb teremtm�ny�t.

- Mi�rt nem mondtad meg, hogy itt is �ln�m kell? – k�rdezte r�gt�n Harry. M�r felhagyott az udvariass�ggal, a kertel�ssel. Megtanulta, hogyan kell bele k�rdezni a l�nyegbe, hogyan kell ravasznak, k�rm�nfontnak lenni.

- Nem k�rdezted – v�laszolt egyszer�en Lisszi, mik�zben elindult a szok�sos �tvonalon.

- Nem hittem, hogy ezt meg kellene k�rdeznem.

- Pedig sok dolog j�r a fejedben… m�r-m�r t�ls�gosan is. �s igen, egyszer szembe fogsz vele ker�lni, mert ez a sorsod: a gonosz elt�rl�se a vil�gon. Ez�rt kapt�l hatalmat, ez�rt vagy az, aki.

- Elf�radtam Lisszi…

- Tudom, Scelto… tudom – sim�tott v�gig v�denc�nek arc�n. Lassan �gy tekintet r�, mint a saj�t fi�ra. Agg�dott �rte, f�jt a sz�ve, hogy �t kell �lnie mindazt, amit neki, �s m�g ann�l is rosszabbat: nem csak az � vil�guk, hanem a saj�t vil�ga is a v�ll�ra nehezedett egy hatalmas teherk�nt.

�r�kkal k�s�bb kimer�lten roskadt �ssze a z�ld f�v�n. B�k�sen medit�lt a kif�raszt� harc ut�n. Im�dott karddal v�vni, mintha csak j�tszana, �s a kard lett az � legkedvesebb j�t�ka. J�tszi k�nnyeds�ggel forgatta, mintha csak a keze r�sze lenne: nem okozott gondot neki, ha t�madnia kellett, ha v�dekeznie, vagy egyszer�en csak forgatnia, hogy megl�ssa ereje v�g�t. El�sz�r a szob�j�ban n�zte meg igaz�n a k�l�nleges j�t�kszer�t, miut�n berendezkedett: markolat�ba(n) gy�m�ntok �s smaragdok voltak foglalva, sose csorbul� peng�j�n egy bev�s�s volt, amir�l a kard k�s�bb a nev�t is kapta: semper adfectus. Harry nem tudott elszakadni t�le, mintha megig�zte volna. Mik�zben harcolt vele, a fegyvere ugyanolyan k�k l�ngban �gett, mint � maga… leny�g�z� l�tv�ny volt. Persze az�ta rengeteg id� telt el, id�k�zben megtanulta haszn�lni, pont �gy, mint sz�mtalan m�s harci eszk�zt.

Harry tudatosan a s�t�ts�g fel� sz�guldott, mint mostans�g oly sokszor. �gy kap p�r perc igazi b�kess�get. Maga m�g�tt hagyta az elm�lt id�k f�jdalm�t, a napok keser�s�g�t, �s a m�r oly megszokott csendes ap�ti�t. Kereste a hom�ly �des �lel�s�t, a s�t�ts�g �nz� cs�kjait, b�rmit, csak el az �let�b�l. Nem akart t�r�dni a k�ts�gbeesett arcokkal, a hal�lra r�m�lt sz�vekkel, csak mag�val �s megmagyar�zhatatlan �rz�seivel… �nmag�t kereste, de nem lelte sehol sem. Nem l�tta az �sv�nyt, mely elvinn� saj�t mag�hoz, nem tal�lta kiutat ett�l az ismeretlen szem�lyt�l, mely �sszezavarja azt, amir�l �gy hitte, hogy nem lehet.

- Fogadd el �nmagad, hisz ez is te vagy! V�gre l�sd azt, amit a k�d m�g� rejtett�l, Scelto! A szemeid, ha akarod, ha nem, el�rulnak t�ged. Csillog a k�nnyekt�l, mikor ragyognia kellene, tompa a f�jdalomt�l, mikor elevennek kellene lennie. De ne f�lj, mert csak �n l�tom azt, amit m�g te sem akarsz megpillantani. Csak �gy lehetsz eg�sz, ezt ne feledd! Vesd v�gre el a hom�lyt, �s l�ss tiszt�n!

M�g most is ezek a szavak j�rtak Harry fej�ben. � lenne mindez? Ezt nem tudja elhinni, de ha m�gis, akkor el kell fogadnia? Musz�j lesz, ha �lni akarok - v�laszolt saj�t k�rd�s�re.

�vatosan nyitotta ki szemeit, vigy�zva nehogy visszaessen a s�t�ts�g �s hom�ly takar�s�ba. Hirtelen egy kezet pillantott meg az orra el�tt, mely felh�zta �t a f�ldr�l.

- Kezdhetj�k, Scelto? – k�rdezte a k�z tulajdonosa kedves hangon.
- Persze, Victoria, ez csak term�szetes.

Egym�ssal szembe �lltak fel. Mindkett�j�k fegyvere a k�z volt, m�s nem sz�m�tott, csak az akarat, a puszta szem�ly jelenl�te. Hirtelen kezdt�k meg a harcot. Victoriat l�tva senki sem gondolta volna, hogy egy angyallal harcol, ezt Harry is hamar megtanulta: m�r nem csapta be a b�jos arc, a szel�d tekintet, a megnyugtat� hang.

Mintha az elemek k�zd�ttek volna teljes ellent�tben: a v�z testv�re lett a t�znek, �s b�szen t�madta a f�ldet, m�g a t�z a leveg�t pr�b�lta ig�ba hajtani. Ahogy a tekintetek egybeforrtak, �gy a harc m�g hevesebb lett. K�l�nb�z� sz�n� cs�v�k cik�ztak a k�t harcos fel�: lila, s�rga, piros, fekete, b�rmi, hogy v�g�l valaki gy�ztesen ker�lj�n ki. Nem adt�k fel, harcoltak, m�g erej�k b�rta, vagy m�g ann�l is tov�bb. A t�k�letes k�osz vette �ket k�r�l, amit csak �k �rthettek.

- Nex! – ki�ltotta Harry, �s egy m�regz�ld f�nycs�va indult Victoria ir�ny�ba, amelyet az angyal m�r k�ptelen volt kiv�deni. Amint el�rte a var�zslat a f�ldre hanyatlott, v�rva, hogy legy�z�je megmentse.

- Vitam! – suttogta l�gyan az angyal f�l�be Harry, mik�zben v�gig sim�tott balkez�vel az arc�n, majd a sz�v�n pihent meg a keze. V�rta, hogy hasson az ig�zet, melybe marad�k erej�t �lte. A v�rt hat�s nem is maradt el, Victoria mosolyogva nyitotta ki szem�t. Gy�ny�r� volt �gy: fekete haja csapzottan omlott Harry �l�be, k�k szemei gy�m�ntk�nt ragyogtak arc�n, ak�r egy Black is lehetett volna bel�le. �vatosan fel�lt, �s megcs�kolta legy�z�j�t.

- V�gre siker�lt legy�zn�d. - V�gigsim�tott Harry karj�n, ahol egy tetov�l�sszer� rajz jelent meg. – Most m�r te vagy a vez�r�k, ha nem is akartad ezt.

- Menj�nk! – Harry nem t�tov�zott, szorosan mag�hoz �lelte, �s felvitte a szob�j�ban, hogy rendesen kezelhess�k a s�r�l�seiket.

Victoria lass� mozdulatokkal tiszt�totta ki Harry sebeit, tudta r�la, hogy mennyire ut�lja, ha �polgatj�k. Az utols� seb maradt h�tra, mikor a fekete haj� fi� felszisszent.

- F�j tal�n?

- Nem, csup�n m�r unalmas, hogy mindennap ezt kell tenn�nk – felelte morcosan Harry. – Am�gy is mi ez a tetov�l�s? �n nem eml�kszem, hogy k�rtem ilyet – mutatott az alkarj�n l�v� rajzra, ami egy feh�r r�zs�t �br�zolt, amin egy k�gy� tekerget, ami kimutatta m�reg fogait. Harry mag�nak sem akarta bevallani, de nagyon tetszett neki, hisz kifejezi azt a kett�s�get, ami benne van, ami a vil�gban jelen van.

- Nem k�rted, de legy�zt�l, �s m�r nem csak az emberekhez tartozol, hanem ide is.

Nem besz�ltek t�bbet, csak n�zt�k a t�jat, nem volt sz�ks�g�k szavakra, csak a megnyugtat� csendre. Egyszer Harry azt vette �szre, hogy Victoria a karjai k�z� cs�szik.

- Min gondolkozol m�r �r�k �ta? – k�rdezte Victoria, mik�zben hatalmas szemekkel n�zett Harryre.

- Siriuson – felelte r�gt�n, b�r meglep�d�tt saj�t mag�n. Azt akarta mondani, hogy semmin, de be kellett l�tnia, hogy keresztapj�r�l elm�lkedett.

- � kicsoda? – k�v�ncsiskodott tov�bb az angyal.

- � a keresztap�m, aki meghalt m�g ny�r elej�n.

- Sajn�lom, nem tudtam.

- Semmi baj – fogta szorosabbra az �lel�st Harry.

Olyan r�g gondolt Siriusra. Mintha el is felejtette volna, mert keresztapja egy teljesen m�s �lethez tartozott. Most �rezte igaz�n, hogy mennyire hi�nyzik, hisz eddig csup�n gy�sz �s bossz� volt a sz�v�ben, ha Siriusra gondolt, most viszont f�jdalom �s elfogadotts�g v�ltotta fel ezeket az �r�seket. V�gyott egy besz�lget�sre, v�gyott a b�ztat� szavaira, v�gyott arra, hogy valaki mellette legyen, mikor nem tudja, mi t�rt�nik. Hi�nyzott minden nap, minden percben neki. A csillagokat szerette volna l�tni, melyeket olyan r�gen csod�lhatott meg, legal�bb feln�zve megl�thatta volna a Siriust.

Hagyta, hogy a szell� v�gigsim�tsa az arc�t, majd a karjaiba vitte be az alv� angyalt az �gyra, majd � is lefek�dt, �s hagyta, hogy a f�radts�g er�t vegyen rajta. Aznap Siriusr�l, a bar�tair�l, a r�gi �let�r�l �lmodott, melybe m�r oly r�g�ta v�gyakozott vissza.

***

Az elk�vetkez� napok ugyan�gy teltek, mint a t�bbi: semmi v�ltoz�s, csak fejl�d�s. Harry lassan �gy �rezte, hogy t�bb dolgot nem k�pes megtanulni, kezdett elf�radni testileg is �s szellemileg is. Most, hogy m�r tudat�ban volt annak, hogy a kir�lyn� is a hal�l�t akarja, kezdte Voldemortot sz�m�zni a gondolataib�l. Els�nek egy ellens�g, els�nek csak egy hal�l… Nem tudta, hogy meddig kell m�g itt maradnia, de szeretett volna visszamenni, szerette volna �jra l�tni a bar�tait, de tudta, ennek m�g nem j�tt el az ideje.

Az�rt, hogy Harry felejtse sz�ve v�gyait, m�g ann�l is t�bbet beleadott az edz�sekbe, mint amennyi ereje volt. Az angyalok azt hitt�k, hogy az el�tte �ll� feladat miatt teszi, egyed�l Lisszi n�zte mindig szomor�an csillog� szemekkel.

- Haza kell engedn�nk! – ki�ltott fel Lisszi az �regek el�tt.

- M�g nincs itt az ideje, nem k�sz�lt fel el�gg�.

- Lehet, de ha itt marad nem is lesz k�sz soha! Sz�ks�ge van arra a vil�gra, azokra az emberekre, akik fontosak neki. Nem veszi itt �szre senki, hogy menek�l az edz�sekbe, csakhogy ne legyen ideje mag�ra gondolni? Ha tov�bbra is itt tartjuk, akkor b�rt�nbe vetj�k! – Ezzel elmondott az �rangyal mindent. Nem v�rta meg, mit mond r� a tan�cs, csak elt�nt, hogy v�dence mellett bukkanjon fel.

Harry �pp gy�gyn�v�nyeket v�logatott sz�t, hogy el tudja k�sz�teni a k�vetkez� f�zetet, mikor hirtelen egy r�nt�st �rzett a karj�n, majd egy ismeretlen helyen bukkant fel. K�rd� szemmel n�zett fel Lisszire, aki mellette �llt.

- Scelto, most elm�sz – jelentette ki nemes egyszer�s�ggel az �rangyal.

- Tess�k? – d�bbent meg v�dence. Nem gondolta volna, hogy ilyen v�ratlanul kell elt�nnie, mintha menek�lne. Ez egy kis k�telyt csemp�szett a sz�v�be. – Mi t�rt�nt? – k�rdezte meg v�dangyal�t r�gt�n.

- Mondjuk �gy, hogy nem nagyon akarj�k, hogy elt�nj innen, de �n ezt nem �gy gondolom, sz�val szedd �ssze magad, mert visszat�rsz a kast�lyba. A dolgaid m�r a szob�dban lesznek: a k�nyvek, a ruh�k, a fegyverek, a b�jitalaid �s minden m�s, amir�l tudom, hogy sz�ks�ged lesz r�. – Az angyal tartott egy kis sz�netet, �s megszor�totta Harry v�ll�t. – B�rmikor sz�ks�ged lesz r�m, csak h�vj, m�g akkor is, ha egy m�sik angyal fog r�d vigy�zni. �rtetted? – Harry csak b�lintott. Lisszi kez�ben egy nyakl�nc t�nt fel, ugyanolyan med�llal, mint Harry tetov�l�sa. – Ez itt t�ged illet, vigy�zni fog r�d- mondta, majd Harry nyak�ba tette a l�ncot. - Most pedig menj, majd seg�tek neked visszatal�lni. – Azzal meg�lelte �t, �s hagyta, hogy elvesszen a m�r megszokott k�k t�zben.

Lisszi szomor�an �llt, mert tudta, mi fog k�vetkezni. M�r �rezte a tan�csbeli angyalok jelenl�t�t, hisz megszegte a legfontosabb szably�t: a tan�cs ellen cselekedett, csup�n az�rt, mert �nfej� volt.

- Mit tett�l, Amarillisz? – k�rdezte csal�dottan a leg�regebb angyal. Azut�n Lisszi el�tt minden els�t�t�lt, �s m�r csak egy s�t�t helyen t�rt �jra mag�hoz.

Nem az volt hiba, hogy elengedted, hanem, hogy nem tartottad itt az egyetlen es�ly�nket, nem tartottad itt a hatalmat. . - csengtek �jra �s �jra Lisszi f�l�be a tan�cs �ltal elhangzott szavak, azon a hideg, s�t�t helyen, ahova elhozt�k.

***
Perselus fel-al� j�rk�lt, mint mostan�ban oly sokszor. T�rte a fej�t, hogy is hozhatn� vissza Harryt, de m�g azt sem tudta, hogy hol van. L�tta mindenki szem�ben az agg�d�st, ami �t is �tj�rta az�ta, hogy csak �gy elvitt�k �t, m�gis a legfurcs�bbat Weasley �s Granger szem�ben l�tta: a megszok�st �s a belet�r�d�st. A Rend tagjai lassan az eg�sz orsz�got v�gig kutatt�k bokort�l bokorig, de Perselus valahol �rezte, hogy nincs az orsz�gban. Nehezen akarta bevallani mag�nak, de hi�nyzott neki a fi�, hisz m�r annyira megszokta a jelenl�t�t, most meg eltelt egy h�t, �s m�g semmit sem tudnak r�la, egy k�sza h�r sincs Harryr�l.

- Ne agg�dj, bar�tom, el� fog ker�lni – b�ztatta Albus Perselust, hab�r � maga sem b�zott igaz�n saj�t szavaiban.

- Ebben biztos vagyok, csak att�l f�lek, hogy milyen �llapotban fog visszaker�lni. Nem r�g menek�lt meg Voldemortt�l �s saj�t mag�t�l. Mit kell m�g ezen a ny�ron kib�rnia an�lk�l, hogy bele ne halna?

Az igazgat� nem v�laszolt r� semmit, csak megszor�totta a b�jitalmester v�ll�t, �s j� �jszak�t k�v�nt. Lassan Perselus is megpr�b�lt aludni, de nem ment neki, csak forgol�dott, de �lom nem j�tt a szem�re. Furcsa hangokat kezdett hallani odalentr�l, az�rt gyorsan lesietett, hogy megn�zze, mi is t�rt�nik, de amint az utols� l�pcs�fokra l�pett, megtorpant. N�zte az el�tte �ll� fiatal f�rfit: k�kesz�ld szemek, lassan v�llig �r� kusza haj, izmos test �s f�jdalmas, szomor� tekintet, ami Harryt szokta jellemezni.

- Bocs, Perselus, nem akartalak fel�breszteni, de ezt a v�z�t mikor rakt�tok �t ide? – k�rdezte Harry nyugodtan, mint akinek fel sem t�nik tan�ra d�bbenete.

- Harry, te vagy az? – V�laszt sem v�rva sut�n meg�lelte tan�tv�ny�t, majd gyorsan n�zegetni kezdte, hogy nem e s�r�lt meg.

- Perselus, semmi bajom, maximum p�r heg van rajtam �s egy tetov�l�sszer� valami. Sz�val nem kell agg�dnod, csak f�radt vagyok, de nagyon. Ha nem gond felmegyek a szob�mba, ha m�g meg van, persze.

- Persze, hisz csak egy hete t�nt�l el.

- Egy hete? �risten! – L�tva Perselus �rtetlen tekintet�t gyorsan elmagyar�zta. – Az angyalokn�l voltam, ott pedig h�napok teltek el, ha nem egy �v, nem tudom… furcsa dolog volt ott az id�, ha l�tezett egy�ltal�n. �h, t�nyleg, nem hiszem, hogy a szob�mban van hely, hogy aludjak, mivel Lisszi elk�ldte a dolgaimat, �s van egy olyan �rz�sem, hogy nem volt ideje rendbe rakni. Sz�val szerintem egy m�sik szoba kellene ma est�re.

- Persze, akkor mondjuk a mellettem lev� szoba megfelel?

- Term�szetesen – v�laszolta Harry, majd tan�r�ra mosolygott. Hi�nyzott neki ez kast�ly, a t�rsas�g, az �lete.

- Mi t�rt�nt veled, Harry? – k�rdezte suttogva a b�jitalok mestere.

- Holnap… majd holnap mindent elmondok, de addig hagy �lvezzem, hogy itthon vagyok – v�laszolta � is suttogva, majd azon nyomban el is aludta.

Perselus halkan kisietett a szob�b�l, majd az asztal�hoz �rve egyetlen egy sz�t �rt egy lapra, ami egy t�zcs�va k�s�ret�ben t�nt el: Meg�rkezett.

Harry m�r lassan az eszm�letlens�g hat�r�n volt, mikor a s�t�tben t�z gyulladt, �s egy gy�ny�r� n�t pillantott meg, aki hozz� besz�lt.

- F�ny sz�l�ttje volt�l egykor, de a s�t�ts�gbe tasz�tottak az ostob�k, ez�rt kell most a sz�rkes�gben �lned. �n seg�thetek, ha hagyod… v�gre helyed lesz a vil�gban, v�gre az lehetsz, aki akarsz… v�gre azt teheted, amit akarsz, nem, amit megszabnak neked. Nem azt mondom, hogy �llj Voldemort oldal�ra, hanem a saj�todra, a d�monok seg�ts�g�vel. Hisz egyet ne feledj gyermekem: valahol legeslegbel�l mindenkiben egy d�mon lakozik, legyen az angyal vagy ember. A s�t�ts�g, a gonoszs�g szikr�ja el van rejtve mindenkiben… m�g Ignis Cart�ban is ott volt, ott van a l�ny�ba, ott van benned. Ezt ne feledd el soha – suttogta sejtelmes hangon meg�ll�s n�lk�l a gy�ny�r� n�. E szavak ellen Harry nem b�rt harcolni, hisz tudta Vindictanak igaza van, mert egy dologban biztos volt, ahogy zil�lva fel�lt az �gyban, hogy aki ma este megl�togatta �t az nem volt m�s, mint a pokol kir�lyn�je.