|
7. fejezet: Tudod ott, a másik világban…
2007.12.09. 15:59
Szerző megjegyzése:
Harry lebukik, így kénytelen mindent elmondani a mardekárosoknak.
7. fejezet: Tudod ott, a másik világban…
Harry a reggelije fölé görnyedve, fásultan hallgatta Bellatrix lelkes beszámolóját az előző délutáni edzésről. Odahaza lassan két éve nem volt alkalma kviddicsezni – leszámítva néhány lopott órát, mikor Ronnal és Ginnyvel „kilopóztak” a roxforti pályára -, így kissé elszokott a cikesz utáni száguldozástól. A teljesítményén ugyan nem látszott a hosszú kihagyás (kitett magáért, mivel nem akart szégyenben maradni, és egyébként is fűtötte a vágy, hogy valamilyen formában legyőzze a lányt, még ha az nem is volt azonos a keresztapja gyilkosával), de az izmai megsínylették a váratlan erőpróbát, és nem mulasztották el erre minden apró mozdulatnál emlékezteti őt.
- Öregem, készülj fel rá, hogy többé nem tudod lerázni – javasolta Yan együttérzően. – Perselus is hiába kísérletezett. Bella elkapta, és megfenyegette, hogy ha nem megy el a válogatóra, az egész kastélyt felforgatja utána, és fejjel lefelé lebegteti ki az udvarra. Egy mardekáros nem engedhet meg magának ekkora megaláztatást – tette hozzá kioktatóan.
- Nincs szükségem „Hogyan legyünk jó tagjai Malazár házának?” kurzusra – jelentette ki Harry türelmetlenül. – Ismertem elég… - Elhallgatott, és zavarában gyorsan belekortyolt a sütőtöklevébe.
Yan kérdőn vonta fel a szemöldökét. – Elég mit?
- Nem fontos – rázta meg a fejét Harry. – Egy griffendéles talán eltűrhetné azt a bánásmódot? – Igyekezett elterelni a fiú figyelmét az elszólásról.
- Az indítékon múlik – magyarázta Yan komolyan. – Ha csak poén, akkor szerintem minden további nélkül. Tudod, „ki ha nem én”. Tipikus hozzáállás tőlük. De bennünk ennél több a méltóság, a… - Elcsípte Harry pillantását. – Rendben, befejeztem.
Baglyok egész serege csapott le az asztaloknál ücsörgő diákokra, csomagokat, borítékokat hajigálva a kancsók és tálak közé. Nem messze Harrytől súlyos pergamentekercs landolt puffanva Narcissa Black előtt. A lány csak annyira tekerte szét, hogy elolvashassa a lap tetejére írt feliratot.
- Andromeda elküldte végre – fordult a barátaihoz ragyogó mosollyal. – Számmisztika után a klubhelyiségben? Ellenőrizzük, hogy tényleg rajta van-e…
A mondat végét nem hallotta, mivel Yan zajosan pakolászni kezdett mellette, miközben egy bagoly huhogva „táncolt” az asztalon, és a szárnyait lengette felé.
- Jól van, Kirké, elviszem neki – sóhajtott a fiú, és leoldozta a madár lábáról a levelet. – Perselusék baglya – kommentálta a dolgot Harrynek. - Rendkívül lelkiismeretes, ha a feladata teljesítéséről van szó. Követne is, ha nem akadályozná bűbáj, hogy az ajtón keresztül jusson ki innen.
Elbúcsúzott, aztán indult sötét varázslatok kivédésére. Félúton összefutott Jamesszel és a barátaival – Harry titkon hálát rebegett, hogy a négy griffendéles az asztal ellenkező oldalán közelített felé -, de mind beérték egy utálkozó fintorral.
- Harry. – Sirius feltérdelt az egyik székre, és elbűvölő mosollyal hajolt a fiúhoz.
Harry lerakta a villát, és eltolta maga elől a tányért. – Igen?
- Tegnap éjjel nem volt kedvünk aludni, ezért…
- Ahelyett, hogy mágiatörténetet tanultunk volna, ahogy eredetileg terveztük – morogta Remus.
-… James megosztott velünk egy roppant érdekes újságot.
Az említett bocsánatkérően rántotta meg a vállát. – Fűzd hozzá azt is, hogy mind az öt… illetve hárman napok óta nyaggattok, hogy meséljek az unokabátyámról!
- Na, ki vele! – suttogta Sirius izgatottan. – Milyen vagyok a te világodban?
- Pont ilyen izgága, feltételezem – jegyezte meg Peter rosszmájúan. Lehuppant a másik mellé, és felütötte a Koboldháborúk krónikája című összefoglaló kötetet.
Sirius hessegető mozdulatot tett a kezével. – Ki vagyok? Híres? Házas? Nekem is vannak gyerekeim? Ki a feleségem? – Körülpillantott a teremben, mintha azt latolgatná, kit fogadna el jövendőbelijeként.
Harryt szíven ütötték a kérdések. „Nem. Sirius tizenkét nyomorúságos évet töltött az Azkabanban, aztán megölték – miattam -, és a varázslóvilág végig gyilkosnak, Voldemort talpnyalójának tartotta… Persze a te sorsod más lesz.”
- Nem beszélgethetnénk erről máskor?
- Úgy van! – vágta hátba James Siriust. – Hagyd békén a fiam! Vegyél példát Peterről vagy Remusról! Ők higgadtan kezelik a helyzetet.
Peter elszakította a tekintetét a végtelennek tűnő szövegről. – Szenzációs, hogy megtudhatjuk, hogyan alakult az életünk egy másik világban, de tartsd észben, hogy az nem a te jövőd. Ha ez a téma foglalkoztat, iratkozz majd fel jóslástanra!
- Hogy is ne! – grimaszolt Sirius. – Minek vállaljak plusz terheket?
- Mondjuk, mert muszáj? – érdeklődött Remus, és dobott egyet a nehéz táskán, ami kis híján lecsúszott a válláról.
- Be nem teszem a lábam hozzá – bökött a fejével egy a tanári asztalnál üldögélő, barnahajú férfi felé. – Könnyebb tárgyat választok…
- Hétvégén ráérsz? – vágott közbe James, Harryhez intézve a szavait. – Ami azt illeti, én is kíváncsi lennék erre-arra.
Harry fanyalogva bár, de bólintott. Úgy döntött, érdemes neki is az emlékezetébe vésnie Peter intelmét: „Nem az ő jövőjük.”
***
Harry utálta, mikor ilyen hatást keltett a belépőjével. A mardekárosok némán nézték őt, ahogy tanácstalanul, riadtan ácsorog a klubhelyiség bejáratában.
- Gyere, így bejön a hideg! – hívta egy kislány vékony hangon, és maga köré csavarta a köpenyét.
Harry engedelmeskedett. A táskáját a padlóra dobta, és odasétált az alacsony asztalkához, ami mögött, a szőnyegen Narcissa kuporgott. Előtte kiterítve hevert a reggeli postával érkezett pergamen, rajta terjedelmes családfával.
- Beszélnünk kell… Potter?
Harry leroskadt a legközelebbi fotelba, és a plafonra meredve felsóhajtott. – Igen, az.
- Törvénytelen gyerek? – tippelt Arnold Clearwater.
- Az is fel lenne tüntetve – közölte vele Narcissa sértődötten. – Precízek vagyunk.
Harry a fejét ingatta. – Ez annál jóval durvább. Hogy megelőzzem a „Most szórakozol?” – típusú reakciókat, tisztában vagyok vele, milyen idiótán hangzik, és tapasztaltam, mennyire nehéz megemészteni… - Megköszörülte a torkát, és a térdeire támaszkodva előrehajolt. – Nos, én egy párhuzamos dimenzióból, mellesleg pedig 1998-ból „pottyantam ide”.
- Neee! – nyögte egy fiú széles vigyorral, abban a hiszemben, hogy Harry a következő pillanatban megcáfolja a saját állítását, és bejelenti, hogy csak tréfált.
Perselus is mondani készült valamit, de az első szótag után meggondolta magát, lesütötte a szemét, és a kezeit kezdte bámulni.
Anna Weawer félénken pislogott Harryre. – Komolyan?
- Természetesen – torkolta le Narcissa. – Merlin szerelmére! Nem-szerepel-a-neve-a-családfán – mondta, gondosan artikulálva minden szót.
- És?
Narcissa gyilkos pillantást lövellt a lány felé.
- Ez lehetséges? – kérdezte Regulus, miközben letérdelt az unokanővére mellé. – Mármint az utazás… - Petunia ciccegését hallva inkább nem folytatta. - Bocs, nyilván az, ha itt vagy.
- Hogyan? – Lucius szinte csak lehelte a szót, de a súlyos, tejfölös csendben így is megértette mindenki.
- Nem tudom – vallotta be Harry. – Az igazgatóval is erre szeretnénk rájönni. Megígérte, hogy segít hazajutnom.
- Nincs is miért aggódnod – mosolyodott el Yan, az egész társaságot meghökkentve a nagybátyjára vonatkozó, kedveskedő kijelentéssel. – Úgyse nyugszik, míg meg nem oldja. Kiváló és nagy tudású varázsló, és… - Harryre kacsintott – szerencsére hiába árulnád el neki, hogy ezt mondtam, nem hinné el.
- Ismersz bennünket? Ott, a saját világodban? – Bellatrix bizonytalan volt, és kicsit mintha megrettent volna.
„Gyanakszik. Valószínűleg az első találkozásunk miatt.”
- Engem igen – húzta ki magát Petunia fontoskodva. – Első nap nem mással kevertél össze, igaz? De… ahonnan származol én tényleg mugli vagyok?
Harry megigazította a szemüvegét. – Induljunk az alapoktól! – ajánlotta.
***
A mardekárosok sokkoltan meredtek maguk elé.
- Halálfaló – ismételte Perselus már vagy ezredszerre az elbeszélés kezdete óta. – És ki nem állhatnak. Megöltem Albus Dumbledore-t. – Örömtelenül felnevetett. - Családom meg nincs és nem is volt. Szuper.
- Én nem is létezem – suttogta Yan megsemmisülten. Perselus foteljének a karfáján ült, és szórakozottan lógázta a lábát. – Se anya. Tulajdonképpen mázli, ha azt vesszük, hogy a bácsikám…
- Egy pszichopata? – vágott közbe Bellatrix. – Akkor mit szóljak én? Gyilkosság? Kínzások? AZKABAN?! – kiabálta hisztérikusan. – Majdnem tizenöt évig?
- Siriusnak tizenkettő – kotyogott bele Regulus. – Ráadásul utána kinyírod. Tényleg, tudja már?
Harry nemet intett.
- Én… - hüppögte Petunia sírásra görbült szájjal. – Én nem vagyok gooonooosz! – Azzal zokogva Lucius nyakába vetette magát.
A fiú először megpróbálta lefejteni a válláról a kislány kezeit, de végül belátta, hogy hasztalan erőlködik. – A Draco elképesztően hülye név – morogta savanyú arccal. – Biztos te választottad – mutatott vádlón Narcissára.
- Lesheted, hogy ezek után hozzád megyek – húzta fel az orrát durcásan a lány. Így kísértetiesen hasonlított arra a Narcissa Malfoyra, akivel Harry annak idején a King’s Crosson majd Madam Malkin szabászatában találkozott.
- Hogy visszautasíts, ahhoz meg kéne kérjelek, ami viszont…. – Köhécselni kezdett. – Hé, megfojtasz!
(Petunia arcocskája vöröslött a haragtól, miközben eleresztette Luciust, és visszamászott a szőnyegre Regulus mellé.)
- Halálfaló? Hogy én hajlongjak valaki előtt, meg tűrjem, hogy fenyítésül sötét átkokat szór rám? Teljesen ki van zárva.
- Én mindössze azt mondtam el, nálunk hogy történt. De ez semmit nem jelent.
Ő is tisztában volt vele, hogy ez hazugság, és a mardekárosok is hasonlóan vélekedhettek. Néhányuk elszontyolodva tért vissza az szerte-szét hagyott könyvekhez és jegyzetekhez.
- Megyek aludni – közölte Arnold.
- Még vacsoraidő sincs – emlékeztette az egyik barátja.
- Nem gond – felelte a fiú bágyadtan.
„Pedig ő csak azzal az információval gazdagodott, hogy lesz egy Penelope nevű lánya.”
- Megyek kviddicsezni – pattant fel Bellatrix.
- Megyek és körülnézek az Északi Toronyban, hogy ismerős legyen a terep – vigyorgott reszketegen Perselus.
***
- Milyen volt?
- Hogy milyen volt? – hápogta Harry. Személyes sértésnek vette, hogy miután ő olyan feldúltan rontott be az irodába, és újságolta el a történteket, Tomnak van képe ilyen higgadtan, sőt, közönyösen feltenni ezt a kérdést.
- Igen, ezt kérdeztem. – A férfi lerakta a pennát, és félretolta a lassan készülő levelet, amin már órák óta dolgozott. Utált Barty Kupornak írni. A Máguskapcsolatok Főosztályának vezetője rendkívül szőrszálhasogató volt. Egyetlen rosszul használt szó, vagy elvétett sellőnyelvű kifejezés, és az igazgató azt hallotta vissza Dumbedore-tól, hogy ő hanyag és felületes, teljességgel alkalmatlan arra, hogy továbbra is a Roxfort élén maradjon… - Foglalj helyet! – intett az egyik fotel felé.
- Kösz, nem – vágta rá Harry, dühödten fel-alá masírozva az irodában.
- Elárulod, mi a probléma? – érdeklődött Tom türelmesen.
- Narcissa Black megkérte a nővérét, hogy küldje el neki a családfát, amin az összes aranyvérű família szerepel. Mikor ma este visszamentem a klubhelyiségbe, úgy bámulták rám, mint… mint másodikban, miután kiderült, hogy párszaszájú vagyok. Rémes volt!
Tom az állát a tenyerébe támasztva figyelte a toporzékoló fiút. – És később? Elzavartak? Nem szólnak hozzád? Készülhetek a delegáció fogadására, ami követeli majd, hogy tegyelek egy másik házba?
Harry lefékezett. – Hát… nem.
- Akkor vegyük át újra! Mi a gond? – Tom felsóhajtott, és kinézett az éjjeli feketeségbe hajló égre. – Többé legalább nem kell hazugságokat fabrikálnod, ha netán különösen reagálsz valamire.
- Aha – bólintott Harry fáradtan. – Ez jól is hangzik, ugyanakkor tudni fogják, hogy azért van, mert ők a szememben valahol még mindig halálfalók, árulók, áldozatok… Ha látta volna – folytatta csendesen -, mennyire megijedtek attól, amit elmondtam. Hogy kivé válhatnának egy másik valóságban, hogy az a világ elérhető, hisz én is itt vagyok.
- Meg kell tanulniuk elvonatkoztatni, ahogy te is…
- Próbálom? – fejezte be Harry keserűen. – Van, akinél működik – fűzte hozzá felvidulva. – Maga, például.
Tom elmosolyodott. – Ha a „Sötét Nagyúrral” kijössz, nem hiszem, hogy lenne miért aggódnod. Most pedig – mondta komolyabban – beavatsz engem is abba, mit árultál el nekik.
Harry megrántotta a vállát. – Nagyvonalakban mindent. Meg pár lényegesebb részletet személyre szólóan.
Tom kedvetlenül húzta el a száját. – Képzelem, mit takar ez a meghatározás: válogatás a legmocskosabb gaztettekből.
- Ha már vallanom kellett, alaposan csináltam. – Néhány pillanatnyi némaság után Tom felé fordult. - A legfurcsább az, hogy ők igazán fel se bírják fogni, ami nálunk történt – tűnődött. – Nem értik az ottani énjük indítékait. Persze megérteni én se tudom, de… Külön el kellett magyaráznom nekik, mit jelent az, hogy sárvérű! – fakadt ki, majd lezuttyant a korábban felkínált ülőalkalmatosságra.
- Persze, mert az egész lusta banda átalussza a mágiatörténet órákat – dohogott Tom. – Amúgy te se hallottad azt a szót másodéves korodig.
- Pont erről beszélek – bólogatott a fiú felindultan. – Maguknál ez a múlt, egy unalmas fejezet a történelemkönyvben.
- Álljunk csak meg! – tartotta fel a kezét az igazgató. - Nem is…
- És itt senki nem fog azzal támadni a másikra, hogy „koszos kis sárvérű”. Mikor megkérdeztem Luciustól, hogy mi a véleménye a mugliszülöttekről, a nagynénémre… azaz Petuniára nézett, és kijelentette, hogy „olykor rendkívül idegesítőek”. De azt kizárólag neki szánta, és nem a vére, hanem a viselkedése miatt. Én utoljára tizenkét évesen gondoltam úgy, hogy mindenki szerint ennyi a különbség varázsló és varázsló között.
Tom a halántékát masszírozta. – Nyugodj meg, Harry! Rendben? Hamarosan lecseng ez a dolog, és…
- Ó! Hogyne – gúnyolódott Harry. – A magamfajta csodabogár hosszútávon nem is olyan érdekes… Én örülnék a legjobban, ha így lenne…
- Így lesz – szakította félbe Tom. – Aztán járj órákra, meccsekre, barátkozz, élvezd ki, hogy - bizonyos mértékben – normális diák lehetsz… Az előbbihez hasonló fejtegetéseket pedig tartogasd az irodám falain belülre!
- Nem unja még? – mosolygott Harry szomorúan.
- Azt észrevetted volna. – Hátradőlt a fotelban. – Amúgy is szeretem túlterhelni magam, hogy aztán lépten-nyomon panaszolhassam, milyen sanyarú egy igazgató élete, és mekkora önfeláldozás tőlem, hogy mégsem mondok le a posztról…
***
- Pszt!
Peter megtorpant, és zavartan pillantott fel a könyvből, amit előző reggel óta bújt. Körbenézett, azt latolgatva tényleg hallotta-e a hangot, és ha nem a képzelete játszott vele, a suttogás vajon neki szólt-e.
- Pszt, Peter!
„Ezek szerint, igen.”
Sirius feje kandikált ki az egyik lovagi páncél mögül. – Peter, tiszta a levegő?
- Attól függ – vont vállat a fiú. – Kinek nem szabad a közelben lenni?
- Regulus, Bellatrix, Narcissa – sorolta a másik, továbbra is fojtott hangon. – Egész nap üldöztek. Odajöttek hozzám, ölelgettek, puszilgattak - mesélte undorodva. – Na jó, Reg nem, de akkor is… Meg biztosítottak, hogy szeretnek, és ha néha veszekszünk is, soha de soha nem lennének képesek bántani.
- Igazad van. Fura – helyeselt Peter nagylelkűen. – Mit gondolsz, mi az oka?
Sirius összeszedte magát, és előmerészkedett. – Szerinted? – mosolyodott el sötéten. - James fiacskája. Amondó vagyok, csevegjünk el vele mi is!
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
