Luthien Lovemagic Oldala

- Arille, már megint könnyezel – szólt rám Levander május elején. - Felejtsd el Dracót! - Bár ilyen egyszerű lenne a dolog. Én is éreztem, hogy könnyes a szemem, pedig lassan három hét telt el a beszélgetés óta. Draco könnyebben túltette magát a szakításon, ugyanis, múlt héten Pansyval láttam csókolózni. Megőrülök! Meghalok, megőrülök! Újból kitört rajtam a bőgés. Levander mindent megtett, hogy megnyugtasson. Az utóbbi három hétben nem igazán tanultam sokat. Nem bírtam tanulni, mert minden percben rám jött a zokogás. Nem ment, semmi sem ment, mindent gyűlölök. Mindent utálok. Abbahagytam a bőgést, majd felemeltem egy könyvet. Kinyitottam, és tanulni kezdtem. Tíz percig bírtam, aztán éreztem, hogy szemem elhomályosodik.
- Gyertek ki a parkba – szólt Parvati. Bólintottam, és kitöröltem szememből a könnyeket. Kisétáltunk, majd leültünk egy fa alá a tópart közelében, és mind a hárman tanulni kezdtünk. Egészen addig tartott, míg meg nem láttam Dracót. Pansy Parkinsont ölelte át, és csókolóztak. Nem, nem, nem, nem!!!!! Nem bírom ki! Felálltam, és berohantam zokogva, mielőtt Levander és Parvati megállíthattak volna.

A vizsgák egyre közeledtek, és nem igazán tudtam megnyugodni. Nem tudtam elterelni a gondolataimat arról, hogy Draco nem is szeretett igazán, mert, mert túl gyorsan rátalált Pansyra. Én itt szenvedek, ő meg... Tanulásba próbáltam fojtani a bánatom, de nem ment... semmi sem ment. Nem, nem, nem, nem, nem! Elegem van meg akarok halni... Nem is rossz ötlet. Ha meghalok, semmi sem zavar, és...
- Arille! - Hermione ült le mellém. - Nem tudsz tanulni? - kérdezte bánatosan. Az egyik kezében egy könyvet szorongatott. Nemet intettem a fejemmel, és kinyitottam a pár perce folyamatosan szorongatott könyvet. - Holnap kezdődnek a vizsgák...
- Tudom – szipogtam halkan. És elkezdtem olvasni. Hermione mellettem állt neki az olvasásnak. Nem tudom miért, de egészen sokáig sikerült olvasnom, és egészen megnyugodtam.

A RAVASZ? Rosszabb, mint az RBF... undorító! Teljesen meg is feledkeztem miatta Draco–problémámról. Hétfő reggel kezdődtek el a vizsgák rúnaismerettel. Még jó, hogy arra én nem megyek. Még csak az kéne. Kedd bájitaltan. Valahogy majdcsak túlélem a dolgot. El kellett készíteni az élő-halál eszenciáját. Utálom. Mindent utálok. Szerda: Legendás lények gondozása. Mit ne mondjak futóférgeket kaptam. ÁÁÁÁÁ! De ezek csak a gyakorlatok. Mellette délelőtt az írásbelik olyanok volt, hogy még Hermione is bizonytalan volt néha, mikor kijöttünk. Csütörtök: jóslástan, tehát teljes gőzzel tanulás. Péntek: Számmisztika. Szintén, és előttünk áll egy teljes hétvége. Nem tanultunk. Legalábbis szombaton lazítottunk néhányan, és a parkban sütetük magunkat a nappal. Hermione azért kihozott egy bűbájtan könyvet, és vizsgáztatott minket. Harry és Ron valami titkos, és aggasztó dologról sutyorogtak. Gondolom megbeszélik a legutolsó három napos eltűnésüket. Merthogy az utóbbi időben a hármas gyakran eltűnik egy-két napra az iskolából. Harc Voldimordi ellen. Egészen megnyugodtam... de jó!
- Na nézd, Weasley patkány, sárvérű, ragyásfej és fagyoska. – Ehh. Nem tehetek róla, hogy ez a nevem. Jaj ne, könnyezek, nem szabad. Draco, te...!
- Na, nézd a nagy szerelmes lovag, aki még pár hete röhögött azon, hogy Parkinsonnak milyen hülye haja van – válaszoltam nyugodtan. - Látom azóta megkedvelted az ilyen fajta hajat, de eddig, mit is mondtál róla, akkor se lennél a fiúja, ha ő lenne az utolsó lány, és, hogy előbb szeretnéd meg Hermionét? - Pansy eltávolodott Dracótól, és hitetlenkedve nézett rá, majd könnyekkel a szemében eltűnt. Hermione, Ron és Harry összevigyorogtak. Draco pedig dühösen pálcát rántott.
- Mit csináltál?
- Visszakaptad kamatostul az év elejit! - mondtam, majd felálltam, és nyugodtan elindultam a kastély felé. Éreztem, hogy sírni fogok, csak a klubhelyiségig bírjam, csak addig... Felrohantam a Griffendél toronyhoz, fel a hálóterembe, az ágyamra vetettem magam, és immár nem is tudom hanyadszorra eláztattam a párnámat.

Hétfő: bűbájtan. ÁÁÁÁÁ! Elegem van mindenből, utálok mindent és mindenkit. A teszt nehéz, a gyakorlat, alig-alig megy... vagyis, tök jól sikerült, Hermione szerint. Délután örömmel vettem észre, hogy Pansy hátat fordított Dracónak. Ekkora libát! Egyszerűen nem hinne nekem, és le van tudva. Tanulni, tanulni! Olvasom a könyvet, olvasom a könyvet... nem nézek Dracóra.
- Lejöttök vacsorázni? - kérdezte Hermione
- Aha – álltam fel, és elindultam utána. Lementünk reggelizni, miközben a Mardekár asztalához néztem. Valaha ott ültem, ahol most Crak óriási feneke van. Képes volt a helyemre ülni. Leültem Parvati mellé, és nekikezdtem a vacsorának. Én végeztem utoljára. Mindenki sietett vissza tanulni. Felálltam, majd elindultam vissza. Draco útközben kapott el.
- Arille...
- Hagyj békén kérlek... - mondtam, és határozottan tovább indultam, pedig... Aj, de fáj!
- Nekem fáj még, amit tettél... - Megfordultam, és olyan dühösen néztem rá, hogy meghökkent tőle.
- Fáj?! - kiáltottam fel. - Egy héttel utána, már Pansy Parkinsonnal jártál kéz a kézbe... nem Draco, te nem tudod, mi az, hogy fáj! - Azzal ott hagytam. Rohantam a Kövér Dámához.
- Jelszó?
- Izé... - folytak a könnyeim.
- Sactum – hallottam egy hangot. Megfordultam Neville mosolygott rám. - Ritka eset, de van hogy tudom – mondta, mire rámosolyogtam. A kép előrelendült, és meg bemásztam, és szokásos tevékenységemhez fordultam: Bőgtem.

Kedd: Átváltozástan. Bárcsak átváltozhatnék valamivé! Jaj, ez olyan rossz. Teszt egész jól sikerült, gyakorlat... hát lehetett volna jobb is, de kitudja. Azt mondják az aurorképzőbe, csak a legjobbak mehetnek. Szerda: SVK. Valami, amit szeretek. Akárcsak Harry, aki a vizsgák után azt bizonygatta, hogy milyen jól sikerült. Nekem is. Teszt, gyakorlat tökéletes! Végre boldognak éreztem magam. Csütörtök: gyógynövénytan. Teszt oké, gyakorlat botrányos. Hagyjuk. Végre vége az összes vizsgának. Nincs tanulás, csak várjuk az eredményeket.
- Miss Ice.
- McGalagony professzor?
- Az ön kérvényét is elküldtem az aurorképzőbe.
- Köszönöm tanárnő – azzal tovább ált. Draco viszont nem.
- Tehát aurorképző? - kérdezte tárgyilagosan.
- Ja...
- A szüleid mit fognak szólni?
- Valószínűleg, megölnek, így nem is megyek vissza haza. Parvati azt mondta van egy kiadó házuk az Abszol úton, és, hogy ott lakhatok – mondtam.
- Tudod, azért szívesen elvettelek volna feleségül... - Összeszorult a szívem. - Minden jót... - nem tudtam mit válaszolni. Csak a szokásos történt. Éreztem, hogy elhomályosul a szemem. Miért kellett beleszeretnem, miért?

Egészen nyugodtan telt el az a hét, amit várnunk kellett, hogy megérkezzenek a levelet. A nagyteremben ebédeltünk, mikor egy bagoly majdnem beledobta a levelet a levesembe. Kinyitottam, és olvasni kezdtem.

Tisztelt Amarille Ice!
Sajnálattal közöljük, hogy bűbájtan eredménye nem lett olyan jó, hogy felvételt nyerjen iskolánkba.

És még bla bla bla. Gondolom nagyon sajnálják, hogy két halálfaló lánya nem mehet aurornak. Csak a levelet néztem megkövülve. Minden álmom, minden amiért harcoltam odaveszett. Nem hallottam semmit a külvilágból, csak elkeseredetten olvastam át, újra és újra azt a pár sort. Nem vettek fel... A betűk elmaszatolódtak a könnyeimtől. Otthagytam a nagytermet és futva elindultam a klubhelység felé. Fel a hálóterembe. Kinyitottam a ládám és elkezdtem kidobálni mindent, míg meg nem találtam az aranyozott tőrt amit apámtól kaptam. Megfogtam, és kirohantam a parkba a tó mellé. Letérdeltem a fűre, és a tőrt néztem. Meghalni? Vége lenne minden szenvedésnek, úgysem vagyok semmire sem jó a világon...
- Arille, ne! - Draco hangja volt, ahogy futott felém. Most vagy soha...

A tőrt megmarkoltam, és magamba szúrtam. Éreztem, ahogy a vér lassan elkezd csurogni és, hogy a fájdalom elviselhetetlen lesz. Hamar megéreztem a halál közelségét. Semmi nem menthet meg. Elengedtem a tőrt, és véres kezeimre néztem, majd hátradőltem. Draco karjaiba, aki éppen ekkor ért hozzám oda. Láttam az arcát, a kétségbe esett arcot, ahogy hozzám hajol, és az ajka érinti az enyémet...