Luthien Lovemagic Oldala

Szerző megjegyzése: Íme itt a folytatás! Egy út a Roxfort felé, a trióval egy fülkében, és egy fogadás. Arille-nak egy gyűrűvel kevesebb, vagy egy garnitúra ékszerrel lesz több?

Teljesen le vagyok törve, de hála az istennek Dracóval nem találkozom szeptember elsejéig. Menyasszony leszek, egy halálfaló fiának a menyasszonya, Voldemort csatlósának, a fiának... na jó nem folytatom.

A szeptember elseje gyorsan jött el és mit ad isten nem aludtam el... köszönhetően annak, hogy apa időben felkeltett, mint mindig. Felöltöztem, és összeszedtem a könyveket, a ruháimat, és szép katonás sorban betettem őket a ládámba. Tíz órára mentem ki, mert anyáéknak dolguk akadt „valahol”, ami azt jelentette, hogy Voldimordi nagyúr hívatta őket. Leültem a ládámra, és vártam a jó szerencsém. Itt már felvettem a megszokott „Mardekáros vagyok, hagyj békén” ülésformámat, és vártam. A lassan érkező alsóbb évesek szerencsésen elkerültek, nem így pár felsős griffendélest és hollóhátast, akik egy apró „szia”-t elrebegtek. Ajjaj valamiért mindenki csak halkan köszön, ugye Draco nem híresztelt el semmi olyat, amit nem kéne.
- Na nézd csak ki van itt, Ice cica... - hallatszott egy gúnyos hang mögülem. Naná, hogy Crak, az az ügyefogyott, hülye szólított meg. Ice cica?! Felálltam, pont, mikor Hermione Granger elment mellettünk. Le akartam hordani Crakot, de fiú elővette a pálcáját, és Grangerre fogta, hirtelen úgy megijedtem, hogy elfelejtettem a szerepem. Hat év alatt nem tudtam megszokni, hogy a mardekárosok bántanak másokat. Nekiugrottam Craknak, és arrébb löktem, annyi átok sajnos még így is érte Hermionét, hogy visszanézett, és csodálkozva nézett rám, de nem csak ő, hanem mardekárosok és griffendélesek is. Amarille: egy év pokol a Mardekárban.
- Mit csinálsz? Épp megátkoztam volna ezt a kis sárvérűt... te véded Grangert? - kérdezte buta fejjel. Lenéztem a földre, és ekkor vettem észre, hogy saras a nadrágom. Elmosolyodtam egy kicsit, majd dühös arccal nekitámadtam Craknak.
- Idefigyel, te hülye! A fenét sem érdekli, mikor melyik sárvérűt akarod megátkozni, de tönkre tetted a ruhám! Érted? - a fejéhez kocogtattam az ujjam – Felfogod itt a kis agyacskáddal? Ha még egyszer tönkre teszed a ruhám, rád uszítom Dracót! Vagy magam intézlek el... – Micsoda blöff! -... és akkor sem fog érdekelni, hogy kit akarsz megátkozni, te vihogó bamba hülye... - most Hermione felé fordultam, mintha neki is neki ugranék, csak látszatra, de ekkor megszólalt mögöttem egy nyájas hang.
- Hagyd drága... - Érdekes arcot vághattam, mert Granger kíváncsisággal a szemében nézett rám. A fancsali képet az arcomról angyali mosollyá alakítottam, és megfordultam. - Majd én elintézem őket – mondta Draco, és olyan szemekkel nézett a többiekre, hogy az összes környéken lévő diák újra a saját gondjaival törődött, Crak pedig behúzta fülét farkát, és a legnagyobb megelégedésemre lekopott. Nem így Draco. Átkarolta a derekam, és nyomott egy puszit az arcomra.
- Szálljunk fel, hogy legyen hely... - mondtam, de Draco nem engedett, visszahúzott, és a karjaiba zárt. Jézusom, ez most mért esik jól? Nem, Arille, te nem szereted Dracót... Nem... Csók, hosszú, mély, romantikus, túlfűtött, tökéletes. A francba, remélem nem szeretek bele Dracóba. Az az elveim ellen valók, bár, ha úgy vesszük titkos szerelmem már nem Roxfortos, a drága. Nincs senkim és... Arille! Elváltak az ajkaink, úgyhogy úgy gondoltam mehetünk fel... tévedtem. Tizenegy előtt pár perccel szálltunk fel a vonatra, és elkezdtünk helyet keresni, miközben a vonat elindult.
- Nézd itt van hely! - mutattam be, de meg is bántam (Draco miatt), ugyanis a fülkében Granger, Potter és Weasley ültek. Mikor meghallották a hangom elhallgattak, és csodálkozva néztek rám. - Öhöm, mégsem jó.
- Na igen, úgyse bírnál ki köztük többet, mint pár perc – vihogott Draco.
- Kopj le Malfoy! – hallatszott máris Weasley hangja.
- Gondolod? - kérdeztem megsértődve, nem törődve a vérárulóval. - Fogadok, hogy az út végéig kibírnám velük...
- Drágám ez itt egy sárvérű, egy félvér és egy véráruló, nem illik a te aranyos véredhez... de ha fogadni akarsz... A gyűrűdbe. Év végén úgyis kapsz másikat. - Azt te csak gondolod! - Ha vesztesz visszaveszem a gyűrűt, ha nyersz...
- Veszel nekem még egy garnitúra ékszert – mondtam.
- Megegyeztünk, de úgyis vesztesz – nevetett, majd nyomott egy csókot a számra, és várt. - Megvárom egyáltalán beengednek-e. - A bent ülő hármasra néztem, akik kíváncsian néztek rám.
- Beülhetek? - kérdeztem tétován. Potter és Weasley összenéztek, és nemet intettek volna, de Granger gyorsabban válaszolt.
- Persze, van itt hely – mondta. Behúztam a ládám, és leültem Potterrel szemben, Hermione és az ajtó közé. Draco vigyorogva végignézett a csapaton.
- Hát, legalább visszakapom a gyűrűt – azzal eltűnt. Amint elég messze ért kitört rajtam a düh, ami egész idő alatt gyülemlett.
- Hülye, bunkó... - mondtam arra felé nézve, majd becsuktam az ajtót. A három griffendéles úgy néztek rám, mintha szellemet látnának. - Bú! - kiáltottam rájuk. Így kezdődött el az utolsó utam a Roxfort Expresszen az iskola felé.

- Te nem igazán kedveled Dracót, igaz? - kérdezte hirtelen Hermione. Már lassan kezdtem volna elaludni a csöndben, hiszen egy órája némán utaztunk, de hogy bírják ki? Biztos nem tudják a Főnix Rendjének dolgait megbeszélni, hiszen én is itt vagyok... Ó hogy Harry milyen aranyos... Hülye vagyok! Hogy gondolhatok ilyenre, akkor már inkább Draco... Vagy mégsem?
- Dacból – mondtam. - Mármint dacból nem kedvelem, nem akarom kedvelni – magyaráztam meg. Ekkor éktelen nyávogás hallatszott a folyosóról. Kinyitottam az ajtót, és nem kis örömömre Draco jelent meg, ahogy a drága kiscicámmal Árnyékkal harcolt. A fekete macskám nem igazán kedvelte a tejfel szőke fiút.
- Erről megfeledkeztél... - nyögte Draco, és nem túl kedves mozdulattal hozzám lökte a macskát. - Most hozta egy bagoly, ketrecben... - azzal megfordult, és eltűnt. Becsuktam az ajtót, miközben a macska összegömbölyödött az ölemben, és elaludt. Megsimogattam a fejét.
- Ügyes cica – mondtam neki, mire dorombolni kezdett. Granger, Potter és Weasley a hasukat fogták a nevetésről.
- Tetszik nekem ez a macska – szólt hozzám Potter. Váó! Hozzám szólt... Arille!
- Árnyék a neve... és direkt hagytam otthon. A bagoly, ami hozta, csak Dracot találja meg. Árnyék pedig be van tanítva, hogyan nyithatja ki a ketrece ajtaját.
- Malfoy fogó macska... Hermione megtaníthatnád Csámpást is erre – nevetett Weasley. Az említett macska Hermione ölében nyújtózkodott, és sok mindenre hasonlított csak macskára nem. Ezzel szemben az én Árnyékom egy igazi aranyos fekete kiscica volt. Még kölyök, de nagyon karmol.
- De ti nem együtt jártok? - kérdezte Granger, miközben megsimogatta a bundacsomót az ölében.
- De igen, sőt elméletben az év végén lesz ez eljegyzésünk...
- Elméletben? - nézett rám csodálkozva Potter.
- Igen, Potter. Elméletben! – Jaj, Istenem, hát nem jobban hangzott volna a Harry? - Ugyanis vagyok olyan profi, hogy megutáltassam magam vele... - mondtam erre megint kíváncsian néztek rám.
- Olyan profi? - ezt most Ronci-monci kérdezte. Vagy ő is tök édi... vagy agyamra ment a gondolat, hogy Draco menyasszonya leszek.
- Ezt csinálom évek óta, pontosan hat éve, mert szeretnék élni – válaszoltam őszintén. És tényleg.
- Ezt nem értem... - vallotta be Hermione.
- A szüleim, hogy is mondjam...
- Halálfalók... - segített ki Potter.
- Valami olyasmi, ráadásul én mardekáros vagyok, bár a gondolkodásom inkább griffendéles, de ezt ne mondjátok el senkinek. Ha az ember egy halálfaló családban és a Mardekár házban élve akar maradni alkalmazkodik. Én is ezt tettem. Bárkit, aki meglátta bennem a valós énemet elüldöztem magam mellől. Most Draco jön... bár kétlem, hogy őt a valós énem érdekelné....
- Hm – hümmögött Hermione. - Gyere Ron, mennünk kell a prefektusi gyűlésre – azzal felállt, és mind ketten elviharzottak. Én meg itt maradtam Potterrel édes kettesben.

Egyikünk sem szólt semmit. Csodáltam viszont, hogy Ginnyke nem utazik eme fülkében. Néhány mardekáros ment el az ajtó előtt, és vihogva tovább álltak. Még jó, hogy ismerem őket, ki kapnak majd Dracótól.
- Weasley kisasszony nem utazik itt? - kérdeztem kicsit gúnyosan, de csak egy kicsit...
- Nem – válaszolt mogorván.
- Csak nem baj van köztetek? - olyan együtt érző volt a hangom, hogy magam is megszeppentem tőle, hát még Harry. A francba Arille megint kezdesz kizökkenni a szerepedből! Még jó, hogy Hermione és Ron... akarom mondani Granger és Weasley visszatértek. Az út többi része csak halk érdektelen beszélgetéssel telt.

Leszállni a vonatról már újra a mardekárosokkal szálltam le, majd elindultunk a nagyterem felé. Pansy vihogva hallgatta a fogadásunkat, és néha dühös szemeket vetett rám, mikor Draco átkarolt. Egy jó van ebben a Dracóval járósdiban, hogy az összes mardis csaj hülyét kap. Draco megcsókolt még egyszer, majd leültünk az asztalunkhoz.
- Tartozom neked egy garnitúra ékszerrel... - mondta Malfoy. - Hogy bírtad ki?
- Ügyesen – válaszoltam egyszerűen. Az este csodálatos volt, mivel Dracókám nem igazán törődött velem...