Fidelius

James a nappaliban ült az egyik fotelban, és a tüzet nézte. Néhány órája furcsa nyugtalanság kerítette hatalmába. Pontosabban azóta, hogy elvégezték a Fidelius-bűbájt. A bűbájra gondolt és, hogy jól döntöttek-e Peterrel kapcsolatban. Peter mindig is gyengébb és félősebb volt náluk. Most mégis az ő kezébe tették az életüket. Talán nem kellett volna hagyni, hogy Sirius lebeszélje őket magáról. Ő és Lily voltak James egyetlen biztos pontja ezekben a bizonytalan időkben.

-Harry elaludt, gondoltam lejövök hozzád.- Lily lépett a helyiségbe.- Valami baj van?

-Semmi, csak elgondolkodtam.- nézett feleségére James, arcára mosolyt erőltetve.- Sirius nem mondta, mikor jön?

-Konkrétan nem, de azt mondta, este mindenképpen benéz.- mondta Lily, majd magában hozzátette.- Vajon te is arra gondolsz, hogy őt kellett volna választani? Csak reménykedni tudok, hogy nem kapják el Petert, mert ha kínozni kezdik, el fogja mondani hol vagyunk. Sirius nem. Ő meghalna… talán ezért mentél bele abba, hogy Peter legyen a titokgazda? Féltetted Siriust, és úgy gondoltad, hogy ha Petert el is kapják, van időnk eljutni Dumbledore-hoz.

-Akkor jó.- James láthatóan megkönnyebbült kissé. Visszanézett a tűzbe, s tovább gondolkodott.- Bízom Peterben, de azért jó tudni, hogy Sirius ma “benéz”. -A férfi erre a gondolatra elmosolyodott. Amikor legdrágább barátja a múltkor “csak benézett” konkrétan egy hétig volt náluk.

Lily időközben odaült mellé a fotel karfájára, és megpróbálta eligazítani férje rakoncátlan tincseit… természetesen eredménytelenül.

-Bocs, hogy megzavarom az idillt.- szólalt meg egy jól ismert hang a konyha ajtaja felől.- Csak nem akarom, hogy véletlenül leüssetek, mint a múltkor. Megjegyzem, a fejem még mindig sajog.

-Ne csodálkozz!- nevetett fel James, hátra sem nézve felpattant, s a konyhaajtó felé vette az irányt.- Úgy jöttél be, mint valami betörő! Csoda, hogy Lily … Te jó ég! Mi történt veled?!- Lily úgy ugrott fel, mintha rugók hajtanák. Amikor meglátta Siriust elakadt a lélegzete.

A férfi már leült az egyik székre, s úgy tűnt, ha ezt nem teszi, összeesett volna. Jobb lába erősen vérzett, bal karját lógatta, az arca meg… az borzalmas volt. Pont úgy festett, mintha leöntötték volna egy üveg piros tintával.

-Mi is?- kérdezte vissza Sirius, keserűen mosolyogva.- Lássuk csak, azzal kezdődött, hogy járőrözni mentünk Longbottommal. Ez oké, együtt jár a melóval. Még az is oké, hogy pont belementünk egy csapat Halálfalóba. Ez a munkánk, itt nincs miért reklamálni… de az, hogy a szemetek éppen egy mugli kávézót dúltak fel, az már nagyon nem volt oké. Szinte mindent összetörtek, három muglit élből eltettek láb alól, a maradék négyet kínozták. Miután sikerült magunkra vonni a figyelmüket, és úgy ahogy elintézni őket, találjátok csak ki, hogy kivel találtam szemben magamat!- barátja hangjából ítélve mélységesen csalódott volt. Olyasvalakit láthatott, akiről nem gondolta volna, hogy Voldemort mellé állhatott.

-Remus?!- gondolta kétségbeesetten James, de nem mondta ki, inkább kérdőn nézett barátjára.

-Az én drágalátos öcsikémmel.- James egyszerre döbbent és könnyebbült meg. “Nem Remus! Ez is valami! Na de az öccse?!”- Majdnem megölte Franket azzal a rohadt sörösüveggel!

-Mi lett vele?- kérdezte Lily aggódón.

-Mi lett volna? Hopponált a többi mocsokkal együtt.- fejezte be keserűen Sirius.- Mindig tudtam, hogy anyámék rá fogják venni valami hasonlóra, de azt nem hittem volna, hogy eddig engedik. Végül is mit várok?- tette fel a kérdést, inkább magának, mint Jameséknek, szemét Harry pohárkájára függesztve.- Az egész família kapcsolatban áll a Halálfalókkal, miért pont ő maradt volna ki… Köszönöm.

Lily időközben elővette a kötszeres dobozt, s most a férfi lábán lévő sebet igyekezett fertőtleníteni. A seb elég nagy volt ahhoz, hogy szépen el tudjon gennyedni, aztán ott volt még a karja meg a feje… rá gondolni is rossz.

-A hangodból ítélve először Remus jutott az eszembe.- vallotta be James, mire Lily akkora hévvel fordult felé, hogy majdnem lerántotta Siriust a székről.

-Ne merd még egyszer rágalmazni őt!- kiabálta dühtől remegő hangon.- Remus a világ legtisztább embere! Mindemellett a barátotok!

-Lily, kérlek, megtennéd, hogy elengeded a lábamat?- sziszegte Sirius, mert a nő olyan erősen szorította amúgy sem egészséges lábát, hogy már-már azt hitte összeroppantja.

-Jaj, ne haragudj!- fordult vissza hozzá Lily, kicsit ijedt arccal.- Csak nagyon utálom amikor bántjátok Remust. Ennyi erővel akár engem is gyanúsíthatnátok.

-James, ha Remussal futottam volna össze, most nem itt üldögélnék.- adott igazat az előtte szólónak Sirius.- Tudod jól, hogy bánik a pálcával, fáradtan én igazán nem jelentenék neki gondot… erről jut eszembe, ma gyűlés lesz, Dumbledore kért, hogy szóljak. Már mindenkinek odadugtam az orra alá azt a cetlit amit, Peterrel írattam még reggel.

-Te tudsz jönni?

-Miért ne tudnék?

-Hát tudod a lábad, nem úgy néz ki, mint aminek most épp egy kis sétára van szüksége.- mondta barátját méregetve James.- Örülök, hogy itt vagy.

-Én is.- felelte nagy komolyan Sirius, aztán Lilyhez fordult.- Remusról még annyit, hogy bele is őrülnék, ha Voldemort oldalán látnám viszont.

Néhány órával később, miután Harryt Mr. és Mrs. Kean gondjaira bízták együtt indultak el, hogy részt vegyenek a Főnix Rendjének tanácskozásán. Mikor odaértek még csak néhányan voltak jelen, köztük Frank Longbottommal és Remus J. Lupinnal. Remus mosolyogva indult el feléjük, de Frank felesége, Alice gyorsabb volt, így hát mint mindig, inkább úgy döntött megvárja míg Alice végez, és csak aztán megy oda hozzájuk.

Alice, mint kiderült szerette volna megköszönni Siriusnak, hogy nem hagyta cserben a férjét. Lily azonban, egy gyors köszönés után rögtön Remushoz sietett, s átölelte a mindig sápadt és vékony férfit.

-Szervusz Lily.- mosolygott Remus, de a szeme máshol járt.- Mi történt vele?

-Frankkel járőrőzni voltak és összeakaszkodtak néhány Halálfalóval.- a nő ilyenkor különösen dühös volt Jamesre és barátjára. “Ezt a szerencsétlent majd’ megeszi a rosseb, úgy aggódik miattuk, ők meg árulónak tartják!”

-Kiakadt a válla.- állapította meg Remus, nem kevés aggodalommal.- Ha nem csinál vele valamit be fog rögzülni… és még sántít is! Alaposan helyben hagyták.

-Ugyan Remus, te tudod a legjobban, milyen makacs mindkettő! Nemhogy csinálni nem fog a vállával semmit, még egy gyógyítóhoz sem fog elmenni, mivel “Nincs is semmi baja! Holnapra elmúlik!”- mondta Lily, Sirius direkt ilyen helyzetekre tartalékolt kétségbeesett hangját utánozva. Remusból akarata ellenére felszakadt a nevetés.

-Igen, ha valaki, hát Lily tudja milyenek ezek ketten!- gondolta derűsen.

Sirius, aki a hatezredik puszi és ölelés után kiszabadult Alice karjai közül, a nevetés irányába fordult. Remus volt, és Lilyvel beszélgetett.

Remus észrevette milyen arccal néz rá barátja, úgyhogy igyekezett minél gyorsabban abbahagyni a hirtelen jött nevetést.

-Szervusz.- köszönt rá, mikor fekete hajú barátja odaért hozzájuk.

-Szervusz.- Sirius köszönése kimért volt, mint az utóbbi időben oly sokszor, amikor vele beszélt.

-Jó, hogy jössz. -szólt közbe Lily, mert elhatározta, hogy még legalább két percig Remus közvetlen közelében tartja Siriust.- Épp most kértem meg Remust, hogy nézze meg a válladat, mert valószínűleg kiakasztottad.

-Ennek elment az esze!- ez volt az első gondolat ami megfogalmazódott Siriusban, de hangosan csak ennyit mondott.- Nincs semmi baja! Holnapra elmúlik!

-Hagyd csak, hogy megnézze!- pirított rá Lily, hogy elrejtsen egy mosolyt.- Abba nem fogsz belehalni!

-Nézze, ha annyira akarja!- mondta ingerülten Sirius.

-Ez jellemző.- jegyezte meg magában Remus.- Mindig utálta, ha valaki megcáfolta az ő makkegészséges mivoltát… De ezt most nem csak az egója miatt mondja. Csak tudnám mi a baja velem! Talán most esett le neki, hogy mit jelent a világban, ha az ember barátja egy vérfarkas? Lehet, hogy a közvélemény miatt hidegült el tőlem? Vagy valami másért?

Sirius levette az inget és a pólót, ami rajta volt, de a világért sem ült volna le magától. Remus nagyon jól tudta, hogy amíg tud állni, addig ő soha nem fog magától leülni. Soha.

Ezért ő húzott oda egy széket, és kérlelőn nézett barátjára, majd a szék felé bökött. Sirius kelletlenül bár, de leült, és hagyta, hogy Remus, a maga sokat próbált módszereivel, helyrehozza a kérdéses testrészt.

-Tényleg kiakadt.- morfondírozott Remus.- De nem csak az a baj. Alaposan meg ütötte magát és még az izmai is le vannak tapadva.- pár perc múlva barátja válla újra a helyén volt, s nekilátott, hogy eltűntesse a véraláfutásokat és kékes foltokat. Sirius mindezt a tőle megszokott kezelés-alatti-fegyelemmel tűrte. Aztán jöttek az izmok, Remus még a felénél sem járhatott az izomlazításnak, amikor Sirius feje előrebillent.

-Nem lehet ő az áruló.- gondolta James, aki az asztal másik felénél ült Lily mellett, s őket nézte.- Annyira aggódik Siriusért. Nem lehet áruló.  

Sirius mélyen aludt, mikor Albus Dumbledore lépett a szobába.

-No, lám.- mosolyodott el Dumbledore.- Csak nem feladta a “majd holnapra elmúlik” elveit?

-Dehogy adta.- morogta Remus.- Csak épp egy pillanatra elfelejtett ellenkezni.

Ebben a minutumban lépett be az ajtón Peter Pettigrew.

-Lupin!- suttogta döbbenten, majd tettetett kétségbeeséssel Jamesre nézett.- Hagyod?

-Mit? Ki? Hol?- kapta fel a fejét Sirius, s eltorzult arccal oldalához kapott.- Au!

-Ne mozogj!- mondta halkan Remus.- Megnézem.

-Remus…- kezdte Sirius. Barátja ránézett.- …én… köszönöm.

-Ha itt végzünk, James elvisz a Mungóba.- Remus hangja ugyan még mindig halk volt, de bárki kiérezhette belőle, hogy nem tűr ellentmondást.

-Nem, kórházba vele nem.- tiltakozott mégis Sirius.

-Sosem fogom megérteni, hogy tud Remus akarata ellen beszélni egy ilyen megnyilvánulása után.- ismerte el magában James.- Én nem mernék szájalni vele, habár Sirius mindig többet engedett meg magának Remussal szemben, mint bárki más.

-Akkor én foglak elkísérni, és biztos lehetsz benne, hogy elviszlek a Mungóba, ha törik, ha szakad.- Remus egyenesen barátja szemébe nézett, magában folytatta.- Tudhattam volna, James előtt te sosem fogod alávetni magad a gyógyítóknak, mi? A nyavalya abba a fene nagy egódba! Vajon erre mit fogsz mondani? Elutasítasz, mint mostanában annyiszor?

Sirius végigmérte az előtte guggoló férfit, majd lassan megszólalt.

-Én nem fogok a Mungóba menni, ha hat ökörrel vontatsz is. Haza fogok menni, de ha mindenképpen anyáskodni akarsz… engem nem zavar.

Remus elmosolyodott, Sirius nemcsak, hogy nem utasította el a segítségét, hanem a maga módján még azt is tudatta vele, hogy sokkal inkább bízik benne, mint a gyógyítókban. Ez a gesztus örömmel töltötte el.

-Istenem, milyen naiv!- gondolta kárörvendőn Peter.- A bolond farkas! Hogy is hiheti, hogy Sirius egy kicsit is bízik benne! Habár jó lesz vigyázni, mert ha ez a csontkollekció elkövet valami végzetesen nagylelkű dolgot, elég nehéz lesz újra elültetnem Jamesékben a kétkedést. Bár,… ez most már nem számít. Minden esetre vigyáznom kell Lupinnal, ő most az ellenség.

-James!- Peter felöltötte mostanra már tökéletesen begyakorolt kétségbeesett arckifejezését, s oda állt a Potter házaspár elé.- James, én aggódom Siriusért! Szerintem nem jó ötlet kettesben maradnia… vele!

-Peter, Sirius nem adja olcsón a bőrét, és egyébként is, általában tudja, mit csinál.- mondta halkan James, s szeme sarkából Lilyre sandított. A nő nem viszonozta a pillantását, ő még mindig Remusékat nézte.

-Hmm, hmm.- köszörülte meg a torkát Dumbledore, mire minden fej felé fordult.- Szeretném elkezdeni.

A szobában hamar csend lett, Remus magához húzott egy másik széket is, majd ő is leült, Sirius mellé, s folytatta annak gyógykezelését.

Itt nincs vége, de a történet folytatását mindenki ismeri. (Többé-kevésbé)