6. fejezet

...

Egy pillanatig senki sem moccant, bizonyára azt hitték, rosszul hallják. Aztán egyszerre megindult a suttogás.

– Piton? Ti is Pitont hallottatok?

– Azt lehetetlen!

– Mi-cso-da? – tátogta Ron, a gólyákat bámulva. Neville falfehérre sápadt, és Harryvel egyetemben elkerekedett szemekkel nézett először McGalagonyra, aztán Pitonra.

– Ne legyetek nevetségesek! – korholta őket Hermione. – Nem is biztos, hogy rokona a professzornak! Nem ő az egyetlen Piton az országban. Egyépként is csak egy gyerek...

– Van róla fogalmad, milyen volt Piton, mikor még csak gyerek volt? – rázta a fejét mindent-tudóan Ron.

– Na, milyen volt? – gúnyolódott Hermione. Ron bosszús pillantással válaszolt.

Matt lassan indult meg a professzorasszony felé. A teremben beállt hirtelen csend megzavarta. Megerősítést várva még egyszer apjára nézett, aztán nagy levegőt vett és felgyorsította lépteit. McGalagony a fejére tette a kopott varázslókalapot, és ahogy leengette a kezét, bátorítóan végigsimított a fiú karján.

– Á! – csendült fel Matt fülében a Süveg hangja. – Remek anyag! Na lássuk csak… bátor is vagy, ravasz is, de a griffendél és a mardekár nem a te házad, egyikben sem találnád meg a helyed igazán. De lássuk tovább! Melegszívű és hűséges is, a szorgalom és tudás vágy viszont… rengeteg. Igen, ez lesz az! HOLLÓHÁT!

A bejelentést ezúttal nem fogadta örjöngő taps, még a hollóhát asztala felől sem. Matt érezte, hogy elpirul, ezért leszegte a fejét, és szinte futott a háza asztala felé. Becsúszott a padba, és a fa egy görcsét fixírozva hallgatta tovább a beosztást.

– Te tényleg Piton professzor fia vagy? – Matt felkapta a fejét. Álmodozó tekintetű, piszkosszőke hajú lány nézett rá, hatalmas szemekkel. A hangja egyáltalán nem volt ellenséges, inkább csak érdeklődő. Matt bólintott. – Vigyázz a sütőtöklével, lehet, hogy az elkészítésénél belekerült néhány furkászbogyó.

– Téged, hogy hívnak? – kérdezte Matt.

– Luna Lovegood. – Luna szemei még nagyobbra nyíltak. – Furcsa volt, hogy olyan nagy csendet csináltál.

– Igen, szerintem is – morogta Matt.

– Örülök, hogy ide kerültél – mondta Luna, tovaúszó érdeklődéssel. – Mindig nagy a zaj, csinálhatnál ilyet máskor is.

A lakoma végeztével Matt társaival együtt követte a hollóhát prefektusát a klubhelyiségbe. Nyomasztotta, hogy Luna Lovegoodon kívül nem szólt hozzá senki, ezért úgy döntött, amint elrendezte a holmiját, kiszökik, és lemegy az apjához.

A klubhelyiségben még jó tíz-tizenöt felsőbbéves üldögélt, de szemlátomást hidegen hagyta őket, hogy egy elsőéves takarodó után átvág a helyiségen és kimászik a – pápaszemes, csontvázat tanulmányozó orvos képe mögé rejtett – lyukon.

– Ez az otthonod, itt nem kell, hogy kopogj – szólt ki Piton az ajtó másik oldaláról. Matt lenyomta a kilincset, és belépett a lakásba.

– Szia – motyogta, és leült az íróasztal elé állított székbe. – Haragszol?

– Örülök. – Perselus hátradőlt a székében. – Tudtam, hogy nem leszel mardekáros, és nem is akartam, hogy az légy.

– Miért?

– Mert tudom, hogy reagáltak volna a diákjaim. – A férfi összehúzta a szemöldökét. – Nem ettél semmit, leszólok a konyhára, és együtt megvacsorázunk.

– Harry! Harry! – A fiú bosszankodva megfordult. Hannah Abott futott felé, sarkában Ernie MacMillannel.

– Mi van? – kérdezte Harry mogorvábban, mint szerette volna. Az év első sötét varázslatok kivédése órájára tartott. Csak remélni merte, hogy ezúttal legalább normális tanárt sikerült kifogniuk. Umbridge után már igazán nem voltak magas elvárásai, de magában imádkozott,  hogy az új tanár ne múlja alul elődeit... Lupin kivételével, természetesen.

– Figyu, csak azt szeretnénk megkérdezni, hogy idén is lesz-e DS? – hadarta a lány. Harry döbbenten pislogott.

– Hát… ha van rá jelentkező.

– Még szép, hogy van – vigyorgott Ernie. – Nálad jobban senki sem vágja ezt a témát!

– Ööö… kösz.

– És Harry? – kezdte zavartan Hannah. – A hugom most lett elsős…

– Aha, tényleg, hallottam a nevét – bólintott Harry. – Hollóhátas lett.

– Mint Piton. – Ernie arca elsötétült.

– Igen, igen – mondta türelmetlenül a lány. – Szóval, nem lehetne, hogy őt is elhozzam? Meg ahogy hallottam sokunknak jött kissebb testvére. Őket is beavathatjuk?

– Megpróbálhatjuk – egyezett bele Harry. – Most mennem kell. Szóljatok a többieknek, péntek délután kettőkor, a szokott helyen!

– Oké, szia!    

Harry rohanva tette meg az utat az SVK teremig, és épp a csengőszóval együtt érkezett. Ronnal és Hermionéval együtt a leghátsó pad felé vették útjukat. Míg előkészítették a holmijukat, Harry suttogva beszámolt a két hugrabugossal folytatott beszélgetéséről.

– Szerintem is jó ötlet folytatni a DS-t – mondta Ron egy órával később, a nagyterem felé baktatva. – Ez a pasas kész röhej...

– Na de Ron, hogy mondhatsz ilyet?! – sápítozott Hermione, miközben a táskája csatját igyekezett bekapcsolni. – Egyszerűen csak lelkes.

– Ezt nem is tagadtam. – Ron Harryre kacsintott. – De a lelkesedés és a röhejesség nem zárja ki egymást.

Hermione megtorpant.

– Már elnézést, de szerintem te sem csináltad volna jobban! – Harry halkan sóhajtott. – Ő maga mondta, hogy még soha életében nem tanított öt gyereknél többet...

– És nem is SVK-ra, hanem amerikai focira. – Ron visszafordult. – Szerintem neked tetszik a pasas.

– Erről szó sincs! Sosem esnék bele egy tanárba! – Harry és Ron felvont szemöldökkel nézték, ahogy a lány elhalad közöttük.

– Lockhart – tüsszentették egyszerre, és szélesen vigyorogva indultak Hermione után.

– De ismerjük el, azóta sokat javult az ízlése – suttogta Harry, mielőtt beérték volna. – Ez legalább nem nagyképű és tehetségtelen, hanem jófej, de ügyetlen.

– Mondasz valamit – hagyta rá Ron. – Azért, ha nem bánod, én inkább járnék tovább DS-re, mint mugli sport történelemre...

– Szerinted nem lesz baj, hogy én is megyek? – kérdezte Matt, péntek délután, ahogy Lunával kiléptek a hollóhát klubhelységéből. A lány rámeresztette a szemét.

– Harry Potter minden furcsa emberrel jól kijön – válaszolta, mire Matt szégyenlősen elmosolyodott.

A fiú számára a várva várt első roxforti év eddig nem hozott túl sok örömöt. A vonaton még minden olyan volt, ahogy mindig is elképzelte. Akkor mindenki normális volt vele, beszélgettek, nevetgéltek. A beosztás óta viszont csak Luna nem kerülte a társaságát. Sőt! A lány mindenhova magával vitte, megvédte, ha bántották, Matt pedig boldogan hallgatta csapongó stílusú előadásait. Ő volt az egyetlen, aki miatt Matt örült, hogy abba a házba került, ahova.

– Siettek valahová? – kérdezte egy rosszindulatú hang, mikor a két hollóhátas befordult a Szükség Szobájához vezető folyosóra, a hetedik emeleten.

– Igen – válaszolta nyugodtan Luna, egyenesen Draco Malfoy szemébe. – Harry Potter önvédelmi tanfolyamára megyünk. Van kedved csatlakozni?

Malfoy undorodva nézett végig a lányon.

– Nekem Potty nem tud újat mutatni – köpte oda, majd Matthez fordult. – Nem sül le a bőr a képedről? Apád miatt a mardekárosok közt volna a helyed, nem a Potter-féle söpredékkel...

– Talán valami problémád van, Malfoy? – A szőke fiú lesajnálóan fordult a háta mögé, hogy az érkező Harry Potterrel nézhessen farkasszemet.

– Azon kívül, hogy szánalmas félvér vagy? – kérdezte, és úgy tett, mintha elgondolkodna, majd megrázta a fejét. – Sajnálom, Potty, de olyan hosszú a lista, hogy nem is tudom, hol kezdjem.

– Ha netán sikerülne kigondolnod... – kezdte Harry. – Megtennéd, hogy velem közlöd, és nem a barátaimmal állsz le kötekedni? Most pedig kopj le, mert elállod az utat.

– Oh, igen! El is felejtettem, hogy te tartod az... önvédelmi tanfolyamot. – Malfoy szája gonosz mosolyra húzódott. – Tudod, azok után, ami tavaly történt, azt hittem jobban meg fogod válogatni, hogy kiket engedsz be a szentélyedbe.

– Ezzel meg mire célzol? – Malfoy mosolya kiszélesedett, de nem válaszolt. Komótosan elsétált Luna mellett, de mielőtt eltűnt volna a folyosó végén, még visszakiáltott.

– Szánalomra méltó, hogy így próbálsz javítani a bájitaltan jegyeden, Potter. Hát, te tudod... Bár Piton nem igazán díjazza az ilyesfajta átlagjavító törekvéseket. Azért sok sikert!

Harry értetlenül nézett utána. Aztán Lunára.

– Szia Harry – köszönt Luna. – Ugye nem csak testvért lehet hozni?

Matt legszivesebben elsüllyedt volna szégyenében, mikor Harry Potter elkerekedett szemmel ránézett.

– N-nem, nem csak testvért – mondta a fiú, mire Luna karonfogta Mattet, és háromszor végigsétált vele a goblein előtt.

– Gondolj egy szobára, ahol elég hely van – adta ki az utasítást Luna. Mikor a harmadik hossz végén megjelent előttük a Jössz-és-Mész szoba ajtaja, Luna bependerítette Mattet az ajtón, aztán behúzta mögötte, hogy csak résnyire maradjon nyitva, és Harryhez fordult. – Nem szép tőled, hogy megbámulod. Azt hittem, te más leszel.

Azzal a hollóhátas lány is belépett a szobába, magára hagyva a szégyenébe süllyedő Harryt a folyosón.

Egy perccel később, mikor a Szükség Szobája megnyitotta magát Harry előtt, több meglepetés is fogadta. Az egyik, hogy tényleg sokaknak jött kisebb testvére. A másik, hogy új érdeklődők nem csak az elsősök közül, hanem felsőbb évfolyamokból is jöttek. A harmadik pedig az volt, hogy ez a ‘rengeteg’ ember egyetlen pisszenés nélkül várakozott.

Harry hirtelen nem tudta eldönteni, hogy a feszült csend neki, vagy a pár méterrel arrébb álló kis Pitonnak szól-e.

– Öhömm... – A társaság Harryre nézett. – Mielőtt bármit csinálnánk, szeretném, ha az újonnan jöttek a terem bal felére állnának, akik már tavaly is DS tagok voltak, azok jobbra.

Mialatt a társaság tagjai elrendeződtek, Harry még egy kicsit tágasabbra kívánta a szobát. Miután a térnövelés megtörtént, egy asztal jelent meg a szoba közepén, egy üveg tintával, pennával és egy üres pergamennel.

– A tavalyi listánkat elkobozták, ezért írnunk kell egy újat – magyarázta Harry a kérdő tekintetek láttán. – Ha lehet először azok írják fel a nevüket, akik az előzőn is rajta voltak.

A régi DS tagok sorban felírták a nevüket a pergamenre – Hermione a fejlécet is megcsinálta –, Harry pedig a bal oldalon ácsorgókhoz fordult.

– Mivel idén már nem kell titokban tartanunk a dolgot, arra gondoltunk, minden ház klubhelységébe kitűzhetnénk egy megbűvölt pergament a faliújságra, amin mindig rajta lesz a következő edzés dátuma.

– A mardekárosok lubhelységébe is? – kérdezte valaki fintorogva.

– Nem hiszem, hogy a mardekárból bárki érdeklődne – mondta bizonytalanul Harry. – De ha tudtok valakit, akit talán érdekel...

– Ne már, én nem akarok mardekárosokat. Épp elég nekem a bájitaltan... – rimánkodott egy hollóhátas fiú. Harry a szeme sarkából látta, ahogy Piton fia kétségbeesetten az ajtó felé pillant.

– Ebben az esetben el lehet húzni! – Harry még önmagát is meglepte ezzel a kitörésével. Tudta, hogy Lunának igaza volt Piton gyerekével kapcsolatban, és már azt is értette, miért fontos, hogy legalább ő ne viselkedjen másképp a kisfiúval. – Ez nem egy mardekár ellenes klub, úgyhogy aki ebben a hitben jött, az akár el is mehet! Nekünk nem a mardekárosok az ellenségeink, hanem Voldemort és a szövetségesei!

– Mindenki tudja, hogy a mardekárosok az ő szövetségesei – gúnyolódott egy alsóbbéves griffendéles.

– Lehet, hogy közülük kerül ki a legtöbb, de tudok olyan volt griffendélest, aki az ő oldalán áll, sőt, mi több, közvetlen közelében van a nap huszonnégy órájában! – Harry nem akart belegabalyodni ebbe a témába – még mindig nem tette túl magát a minisztériumban lezajlott csatán, és felelőtlenségének következményein –, de tudta, hogy jobb az elején tisztázni a dolgokat. A jelenlévők döbbenten hallgatták a szavait. Ettől Harrynek új gondolat furakodott az agyába. – Ti nem tudtok róla semmit. Sokan közületek varázslócsaládból származak, ennek ellenére nem tudtok róla semmit. Még a saját iskolatársaitokról sem... Csak amiatt a pár ember miatt utáltok egy egész házat? Mind tudjátok, hogy nem kedvelem Draco Malfoyt és a haverjait, ezt kár tagadni. Egészen biztosan vannak, akik nem osztják Malfoy nézeteit, csak ők nem ordibálják tele torokkal. Voldemortra, és a halálfalókra ugyanez vonatkozik. Ennyi. Aki nem ért egyet ezzel, ne is írja fel a nevét a pergamenre. Voldemort ellen egyetlen esélyünk az összetartás, és ha a mardekárból valaki csatlakozni akar, nem fogjuk elküldeni. Nem küldjük Voldemorthoz...

Miután Harry kinyilatkoztatta a DS hivatalos hozzáállását a mardekárosokhoz, páran magunkban duzzogva elhagyták a szobát, de a többiek – egyesek grimaszolva ugyan –, ottmaradtak. A DS névsora körülbelül dupla annyi nevet számlált, mint előző évben. Hermione kiakasztotta a pergament, Harry pedig újra átcsoportosította a társaságot. A rendezés végére harmadév alatt mindenki a kezdőkhöz került.

– Szóval... ti, Ron és Hermione vezetésével, ismételjétek át a tavaly végigvett átkokat – mondta Harrya ‘haladó’ csapatnak, majd a ‘kezdőkhöz’ fordult. – Ti pedig a pajzsok létrehozását fogjátok gyakorolni, és... – Ebben a pillanatban Colin Creevey átka süvített el Harry füle mellett, és a falba csapódott. – ...a saját érdeketekben remélem, hogy gyorsan fogtok haladni. Mindenki válasszon magának párt!

Nem sokkal később, Harry újabb problémával találta szemben magát. Már átkozta a percet, amikor beleegyezett, hogy folytatja a DS-t, ráadásul kisebbeket is bevesz a csoportba. A kezdő csoportban ugyan páros volt a létszám, amiből következik, hogy senki sem maradhatott egyedül... Elméletben, legalábbis.

– Nem létezik, hogy neked ne jutott volna pár – morogta Harry, mikor egy, a párok között kóborló hollóhátas beállt két évfolyamtársához. A kislány szégyenlősen lesütötte a szemét. – Lássuk csak...

Harry gyorsan végigfuttatta a tekintetét a csapat tagjain.

– Matthew Pitonnak még nincs párja, állj oda hozzá – mondta végül Harry, a sarokban álldogálló Matt felé intve.

– Nem akarok vele lenni – motyogta a lány. Többen megértő pillantást küldtek felé, míg Matt elvörösödött szégyenében.

– Hárman nem lesz jó... – próbálkozott Harry, mire a kislány kétségbeesetten nézett körbe.

– Nem baj, úgyis menni készültem. – Harry torka összeszorult. A kisfiú alig láthatóan felsóhajtott, erőltetett mosollyal búcsútintett Lunának, és megindult az ajtó felé. Harry emlékezett rá, milyen magabiztos volt Piton fia Malfoyjal szemben a vonaton... Mintha egy másik gyereket látna. Egy kirekesztett és beletörődött valakit. Önmaga jutott eszébe, még a Roxfort előtti évekből. Mikor ő sóhajtott fel így, akárhányszor Vernon rácsapta a gardrób ajtaját. Aztán eszébe jutott Piton is. Mikor végre-valahára jól érezhette magát, lettek barátai és senki nem szórakozott azzal, hogy megkergeti minden szünetben, akkor jött Piton. Piton, aki az apja miatt gyűlölt egy fiút, aki az ég világon semmit sem ártott neki. Neki is ezt kéne tennie? Olyan akar lenni mint Piton?

– Várj csak! – Matt megállt a nyitott ajtóban, és visszafordult. – Te majd velem leszel, jó? A segítségeddel bemutatom a többieknek, hogyan kell a pajzsot megidézni, aztán segítek neked is, rendben?

Matthew Lunára pillantott, majd bizonytalanul bólintott. Becsukta az ajtót, és érdeklődő tekintettel indult Harry felé.