Az egész téli szünetet együtt töltöttük, élvezve egymás társaságát. Sokat meséltetett velem a szüleimről és a nővéremről, hogy így dolgozzam fel az elmúlt eseményeket. Az elején szinte csak szomorú dolgok jutottak eszembe, de ő továbbra is erőltette, és én utáltam ezért. Végül kezdtek a kedvesebb emlékek is a felszínre törni.
Az együtt töltött idő során rájöttem, hogy Harry nem feltűnési viszketegségből teszi, amit tesz, hanem mert tényleg komolyan gondolja. Megfordult az is a fejemben, hogy talán szánalomból van velem, végül elvetettem az ötletet, hiszen nem csókolhat ilyen vadul és szerelmesen olyan embert, akit csak sajnál. A másik oka pedig, hogy mindkettőnk családját Tudodki vette el, ráadásul teljesen egyedül maradtunk, ergo nincs miért szánnia engem.

- Min gondolkodsz? – simít ki egy kósza tincset szememből.
- Csak az újévi fogadalmamon!
- Tényleg? Na és mi az? – ült fel, majd kíváncsi tekintettel visszafordult.
- Sajnálom, nem mondhatom el! – tiltakoztam. – Majd január 1-én. megtudod!
- Naa, légyszíí!
- Ne gyerekeskedj már! – nevettem fel. – Aki kíváncsi hamar megöregszik.
- Vállalom ezt a kockázatot.
- Én viszont nem, úgyhogy tessék végre megnyugodni! Még van négy napod, hogy megtudd!
- Aha, szóval hozzám van köze!
- Ez nem jelent semmit, csak hogy elmondom! – húztam gonosz mosolyra számat.
- Szemtelen mardekáros – morogta, majd sértődötten befordult a fal felé.
- Beképzelt griffendéles – suttogtam, és befészkeltem magam szorosan mögé.

Így ért minket a másnap hajnal. Mikor reggel lementünk a nagyterembe, hogy a megbeszélt kviddics előtt együnk valamit, egy hirdetményen akadt meg a tekintetünk. A bejárat melletti falra volt felfüggesztve, mely azt közölte, hogy szilveszteri bál lesz rendezve az iskolában. Már hallottunk erről pár mondatfoszlányt a tanári asztal felől, de végső jelét a következő nap megérkező diáktársaink mutatták.
Mindenki olyannyira izgatott volt, hogy fel sem tűnt számukra a kapcsolatunk. A fiúk egymás közt beszélgetve járkáltak a kiszemelt lány körül, akik csoportba verődve közlekedtek a folyosókon. Sokszor láttam, ahogy Harry és Weasley büszkén, felszegett fejjel és vigyorogva nézik a szánalmasan próbálkozó fiúkat. Egyik ilyen alkalommal gondoltam, hogy kicsit letöröm a kedélyét, ha esetleg végre valahára rászánná magát a kérdésre. Biztos azt gondolja, hogy ez magától értetődik, ezért sem hívott még el a bálba.

December 30.-a van. Épp a könyvtárban ülök, és az Ezer ártás és rontás című könyvet lapozgatom. Szomorúan sóhajtok fel, mikor már jóval a közepe után sem találtam egyetlen hasznos ötletet se. Nem tehetek mást, a zárolt részleget kell átnéznem. Ahhoz viszont kéne egy tanár engedélye. A tanárok viszont csak erős lábakon álló indokkal engedélyezik a használatát. Nem hinném, hogy valamelyikük is díjazná, ha benyögném, hogy Draco Malfoyt szeretném megalázni és megbosszulni az ellenem elkövetett sérelmekért. Nem csak nevetségesen hangozna, de még bűntetőt is kapnék a puszta gondolat miatt. Összecsaptam a könyvet és ráfeküdtem a tetejére. Próbáltam tiszta fejjel gondolkozni, amikor léptek zaja ütötte meg a fülemet. Valaki levágódott mellém. Enyhén felemeltem a fejem, hogy lássam ki az, de a megjelenő mosolyom egyből le is hervadt.

- Talán nem örülsz, hogy látsz? – kérdezi a szőkeség.
- De, baromira! – válaszoltam ironikus hangon. – Mit akarsz?
- Nem szép dolog, így bánni a barátoddal!
- A VOLT barátommal! Mondjad már, hogy miért jöttél? – Emelkedtem most már fel villogó szemekkel.
- Azért jöttem, hogy megkérdezzem: eljönnél-e velem a szilveszteri bálba? – Pár pillanatig szóhoz sem tudtam jutni a döbbenettől.
- Te ezt most komolyan megmered kérdezni? – hangom vészjóslóvá vált. – Megöletted a családom, és még ezek után azt hiszed, ott fogok az oldaladon bájologni? Te komplett idiótának nézel? – kiabáltam. A véletlenül erre tévedő társaink mind felénk fordultak. Még Granger is, aki bizonyára az elmaradt leckéi miatt jött be ide tanulni.
- Ha nem hallgatsz el, de azonnal…
- Takarodj!
Ekkor előkapta pálcáját, és éppen meg akart átkozni, amikor Harry a görényke tarkójának nyomta a saját varázspálcáját.
- Nem ajánlom, hogy megpróbáld! – Malfoy reakciója csupán egy gúnyos nevetés volt, de eltette a fenyegető varázseszközt.
- Milyen megható, a két félvér egymásra talált – nyávogta negédesen.
- Azt javaslom, húzz el a francba, és a közelünkbe se gyere többet! – vicsorogta megmentőm.
- Még nagyon megbánjátok! – vetette oda, mielőtt elhagyta volna a könyvtárat, szegény Madam Cvikkert majdnem fellökve.

- Jól vagy? – ült le mellém. – Mit akart?
- Persze, hogy jól. Hiszen megmentett az én hősöm! – mosolyogtam, mire enyhe pír lepte el arcát. Nevetnem kellett, hogy ennyi idő után is képes zavarba jönni. Nem érdekelt, hány ember lézeng most a helyiségben, hány ember kíváncsi tekintete ragad ránk, főleg az előbb történtek után, közelebb hajoltam hozzá és megcsókoltam. Nem tiltakozott, valószínűleg őt sem izgatta a közönségünk. Csókunkat csupán a könyvtáros nő figyelmeztető torokköszörülése zavarta meg.
- Randevújukat kérem, a könyvtáron kívül beszéljék meg. Ide tanulni járnak az emberek!
- Elnézést – motyogtuk zavartan, majd visszaraktam a könyvet a megfelelő polcra, és elhagytuk a helyiséget.

- Szóval, miért jött? – érdeklődött útban a szükség szobája felé.
- Nos… - kezdtem, immáron a vörös bársonyfotelben ülve a kandalló meleg tüzénél. – El akart vinni a bálba!
- Tessék? – Ez az egy mondat elég volt arra, hogy a mostanra lecsillapodó dühe újra fellobbanjon. Az ajtóból kellett visszarángatnom. – Esküszöm, darabokra átkozom!
- Nyugodj meg, én már megmondtam neki a magamét!
- És, mit mondtál?
- Természetesen elmegyek vele! – A mondat hallatára ledermedt, miközben épp az ölembe akart feküdni. – Jól hallottad! Mivel, akire én vártam, még mindig nem hajlandó feltenni a kérdést, úgy döntöttem nem várok tovább. Az első emberrel elmegyek, aki elhív. És hát, Malfoy volt az.
- De hát… ez…
- Igen?
- Én azt hittem…
- Gondolom, Weasley már meghívta Grangert, csak Potter nem Silentet!
- De én…
- Gyerünk Harry, akadj már ki és tedd föl azt a rohadt kérdést! – dühödtem fel.
- Nem, nem mehetsz el Malfoyjal! Azt akarom, hogy velem jelenj meg a bálon!
- Nem pont így gondoltam, de ez is megteszi – ugrottam az idegesen járkáló fiú nyakába. Szorosan öleltem és közben képtelen voltam elfojtani a nevetést. – Csak nem képzelted, hogy elmennék vele a történtek után? Néha olyan naiv tudsz lenni, de nekem pont így kellesz!
- Te meg nagyon gonosz. Tudod, hogy megijesztettél?
- Te meg megvárattál! Úgyhogy kvittek vagyunk! – mosolyogtam. – Egyébként éppen neki kerestem valami jó kis ártást, amikor megzavart.
- És találtál? – foglaltunk helyet a kanapén.
- Sajnos nem. Valami nagyon durva kellene, amitől elmenne a kedve a mások bántásától. Az igazság az, hogy van ötletem, csak nincs hozzá megfelelő varázsige.
- Mond el, hátha tudok segíteni!
Gyorsan vázoltam neki a tervem, mire prüszkölve felnevetett.

- Ez nagyon durva! Nem hiába vagy te mardekáros.
- Nos, szerinted?
- Elmegyek Neville-hez, hátha tud segíteni!
- Jó, remélem, talál valamit, mert már csak másfél napunk van a bálig.

Vacsoráig az időmet Chatrine társaságában töltöttem, aki csak egyik osztálytársunktól értesül a Harryvel való kapcsolatomról. Mondanom se kell, nagyon ki volt borulva.
- Tudod, hogy nem szoktam kérdezősködni, mert tiszteletben tartom az érzéseidet, de…
- Kérlek, Chat, hadd magyarázzam meg!
- Nincs mit megmagyarázni! – kiabált, miközben rótta a köröket közös szobánkban. – Azt hittem barátok vagyunk!
- Azok is vagyunk!
- Nem, barátoknak nincsenek titkaik egymás előtt!
- Nézd, és sajnálom. A többieknek sem lett volna szabad megtudniuk. A könyvtárban ültünk, és én…
- Nem akarom meghallgatni!
- Márpedig megfogod! – ültettem le az ágyra, majd én is mellételepedtem. Bosszús tekintetétől kísérve beszámoltam a történtekről töviről-hegyire. Olyannyira megbíztam benne, hogy a bosszúhadjáratunkat is megemlítettem.

- Ez érdekes. Gondolod, hogy ez a Neville tud segíteni?
- Harry szerint igen!
- Ha kell még valaki a bulihoz, rám számíthatsz!
- Tudom – öleltem meg, amit ő azonnal viszonzott. – El akartam mondani.
- Lehet, hogy én kaptam fel túlságosan a vizet.
- Könnyen előfordulhat. Úgy látszik, rossz hatással vagyok rád!
- Meglehet. A végén majd Harryt is elzülleszted!
- Nem kell azt zülleszteni, neki ez magától is megy! – legyintettem, mire most már mindketten nevetni kezdtünk.

A vacsora után, a nagyteremből kifelé menet egy kéz kulcsolódott a karomra és berántott az egyik lovagi páncél mögé. Sikítani akartam, de befogta a szám.
- Nyugi, csak én vagyok!
- Harry, mit kell settenkedni a hátam mögött? Majdnem szívrohamot kaptam!
- Bocs, de nem akarom, hogy mindenki minket nézzen. Elég lesz így is a bálon.
- Mért nem mondtad eddig, hogy szégyellsz?
- Szó sincs róla, csak Malfoy egyből gyanút fog, és akkor a tervünknek lőttek!
- Mert, szerinted azt egyáltalán nem vette észre, hogy csókolóztunk a könyvtárban! – horkantam fel.
- Nem lehetne halkabban?
- Nem! – vágtam rá egyből, mire felhúzott orral távozni akart, de visszahúztam. – Mit akartál mondani? – érdeklődtem lágyabb hangon.
- Neville talált egy érdekes növényt. Állítólag olyan hatása van, mint a Viagrának, de annál tízszer erősebb. A leghatékonyabb szerelmi bájital fontos kelléke, de önmagában is nagyon erős. Olyannyira ritka faj, hogy csak a zárolt részlegbe tartják.
- De, hogy akar hozzáférni?
- Ne aggódj. Bimba professzor kedvenc tanítványa. Szabad bejárása van az üvegházba. Holnapra megszerzi a növény nedvét.
- Tényleg? Még csak nem is akadékoskodott?
- Viccelsz? Inkább magát szapulta, hogy mért nem jutott előbb eszébe! – Akaratlanul is elmosolyodtam.
- Tudod Harry, remek barátaid vannak!
- Tudom – hajolt közelebb, hogy megcsókolhasson. Végül mindketten mentünk a barátainkhoz, miközben a holnapi nap eseményein járt a fejünk. Holnap mindenki látni fogja, hogy én és Harry együtt vagyunk. A gondolat ellentétes érzelmeket váltott ki belőlem. Egyrészről örültem, hogy nem kell bujdosnunk a kíváncsi tekintetek elől, másrészről féltem a többiek reakciójától. Bár két barátom biztos, hogy maradna: Harry és Chatrine.

A bál reggelén korán keltem, mivel megbeszéltünk Harryvel és Neville-lel egy találkát a bagolyházban. Már mindketten ott voltak, mire megérkeztem.
- Bocs a késésért, csak nehezen tudtam szabadulni Chat kérdéseitől – kezdtem mentegetőzni.
- Semmi baj – mosolygott a másik griffendéles. Nahát, én egy dadogós, kövérkés srácra emlékszem, nem pedig egy ilyen helyes fiúra, néztem végig Neville-en, mire kissé zavarba jött.
- Khm… - köszörülte meg a torkát Harry. Bizonyára feltűnt neki a szemkontaktusunk. – Ő itt Neville! Neville, ő itt Bonnie! – mutatott be minket egymásnak. Mi pedig kezet ráztunk. – Rátérhetnénk a lényegre? – vette ki kezemet a fiúéból, majd enyhén megszorította.
- Persze… - tért magához a másik is. – sikerült megszerezni – vett elő egy kis üvegcsét talárja zsebéből. – Italban oldódik és 53 perc múlva éri el a hatását. Akit akkor meglát, azonnal ráveti magát.
- Remek, tehát úgy kell intéznünk, hogy őt lássa meg először. – Kezdtem kapizsgálni a dolgot.
- Már ott megbukik a dolog, hogy hogyan rakjuk bele az italába? – szólt közbe Harry, mire aggódva felé kaptam a tekintetem.
- Ez tényleg cinkes!
- Nincs más hátra, rendeznünk kell egy műbalhét! – javasolta Neville.
- Azt semmiképp, azonnal rájönne, hogy tervezünk valamit – érveltem. – Szerintem úgy kéne elterelni a figyelmét, hogy ne legyen feltűnő. Méghozzá olyasvalakinek, akire nem is számít!
- Kire gondolsz? – érdeklődtek szinte egyszerre.
- Az első részt bízzátok csak rám! – vettem ki Harry kezéből az alig 10ml folyadékot tartalmazó fiolát. Meglepett arcuktól kísérve zsebembe csúsztattam az apró üveget.
- És ha benne van? Hogy intézzük el, hogy őt lássa? Menjünk a háta mögé, és fordítsuk felé az arcát? – kérdezte kissé frusztrált hangon a drágaságom.
- Nem is rossz ötlet, bár ez is meglehetősen feltűnő! – a hasamat fogva görnyedeztem a nevetéstől.
- Halkabban! – pirítottak rám mindketten.
- Elnézést! – törölgettem könnyes szemeimet. – Kinek van valami ötlete?
- Nos, szerintem kár ezen gondolkodni, úgyis adni fogja magát a helyzet! – vetette föl Neville, amivel tökéletesen egyetértettünk.
- Rendben, akkor már csak egy kérdésem maradt – fordultam a fiúhoz. – Ez a folyadék kimutatható? Úgy értem, vizsgálattal, vagy a pohár alján megmaradhat?
- Értem, mire gondolsz, de nem. Tökéletesen felszívódik, sosem jönnek rá!
- Remek! Most már csak mindennek jól kell alakulnia. Köszönöm srácok!
- Még ne köszönj semmit, előbb véghez kell vinnünk! – ölelt magához Harry.
- Igazatok van!
- Na jó, nekem most mennem kell, de este találkozunk – kacsintott rám Neville, mire én is ugyanúgy reagáltam. Már a léptei is elhaltak, mire Harry hangja zökkentett ki gondolataimból:

- Te flörtöltél vele! – förmedt rám, melynek hatására a baglyok is megdermedtek fakkjaikban.
- Mi, dehogy! Te képzelődsz!
- Persze, ne mond nekem, hogy képzelődök! Mi volt az a kacsintás?
- Csak egy kedves gesztus!
- Egy kedves gesztus! Egy kedves gesztus?! – emelte egyre föntebb hangját.
- Megtennéd, hogy nem ordibálsz? Már minden bagoly minket bámul!
- Kit érdekelnek most a baglyok!
- Kérlek Harry, ne játsszál Weasleyt, nem áll neked jól!
- Honnan tudod, hogy hogyan viselkedik Ron?
- Ugyan, lehet, hogy látszólag nem törődök senkivel, de igenis, remek megfigyelő vagyok! – húztam ki magam. – Látom, hogy kergeti néha őrületbe Weasley azt a szegény Grangert a túlzott féltékenységi rohamaival!
- Szóval mégis tudtál arról, hogy összejöttek!
- Kérlek, ne kezdd újra. Hidd el, nem fogok ráugrani Nevillre, se a többi fiúra, aki véletlenül megfordul körülöttem. Csakis rád – bújtam hozzá, majd belecsókoltam nyakába. Ez hatott. Éreztem, hogy megremeg, míg kezei hajamba túrtak és vadul szájához húzott. Ezt már a baglyok se tűrték tovább, hangosan huhogni kezdtek és felborzolták tollaikat. Csak Hedvig és Hópehely ült békésen, mondván, úgyis megszokták már lökött gazdáikat.
- Szerintem menjünk, mielőtt bagolytámadásban lesz részünk – javasoltam.
- Egyetértek! – mosolygott, majd elindultunk a nagyterem felé reggelizni.

Délután két órát ütötte el az óra, mikorra befejeztem a beszámolót barátnőmnek.
- Szóval csak tereljem el a figyelmét?
- Ühüm, tudom, hogy nem kis feladat, de örökké hálás lennék érte. Rád úgyse gyanakodna, hiszen hiába vagyunk jó barátnők, sosem követtél engem, ha nem tartottad helyesnek! – próbáltam érvelni, de nem kellett túl sokat győzködnöm. Gonosz mosolyra húzta száját.
- Mit kell tennem?
- Ez az! Tudtam, hogy benne leszel!

Mire ezt is kitárgyaltuk, elmúlt félnégy is. Csak most jöttem rá, hogy nincs mit felvennem a bálra.
- Oh, te jó ég! – ültem le csüggedten.
- Mi a baj?
- Nem tudok mit felvenni! Lehet ennél nagyobb baj?
- Te csak ne aggódj! Van egy jó kis ruhám a számodra! – akasztott ki szekrényéből egy fekete estéjit. – Szerintem, ez jól állna rajtad. Úgyis egyformák a méreteink. – Szóhoz sem tudtam jutni. Chatrine egyszerűen elképesztő egy csaj. Legszívesebben a nyakába ugrottam volna. És miért is ne. Harrynek csak a fiúkat említettem, lányokról szó se volt.
- Chat, én… - dadogtam.
- Nem kell mondanod semmit, hiszen a barátok segítenek egymásnak! – mosolygott.
- Köszönöm!
- Szívesen, de most már öltözzünk, mert hétkor kezdődik!

Az elkövetkezendő három és félórát a készülődéssel töltöttük. Rögtön az elején csatlakozott hozzánk Pansy és Millicent is, aki úgy nézett ki ruhájában, mint akit gyufás skatulyába erőltettek. Egyszerűen borzalmasan festett. Pansyról viszont el kellett ismernem, hogy nagyon is csinosan nézett ki. Pár pillanatig merően néztem, mire észbe kaptam. Ezt szóvá is tette:
- Mit bámulsz?
- Csak azt, hogy milyen jól áll neked a zöld! – vágtam ki magam, mire mosolyra húzta száját.
- Kösz, neked is a fekete!
Én is megköszöntem, aztán Chatrine-hez csatlakozva lementünk a nagyteremhez.
- Udvarolsz Pansynak? – kérdezte vigyorogva.
- Ha-ha, nagyon vicces!
- Ha ezt Harry tudná!
- Ne fokozd, Chat! – morogtam.
- Jó abbahagytam, de akkor is nevetséges volt. – Egyetlen pillantásommal belé fojtottam a szót. – A szer megvan? – kérdezte suttogva.
- Itt van a zsebembe – paskoltam meg az oldalam. – Nem csak gyönyörű, de praktikus is. Örök hálám! Jut is eszembe, te kivel mész?
A kérdést azonban fölösleges volt megválaszolni. A lépcső alján ugyanis Harry és Neville ácsorgott minket ámulva.
- Mióta szűröd össze a levet griffendélesekkel? – teszem fel a kérdést lehetőleg halkan.
- Amióta te is. Hupsz… elfelejtettem volna mondani? – vigyorogta szélesen.
- Hát hupsz – morogtam. – És akkor még te voltál felháborodva. Ezért még számolunk.
- Tudom, de előtte bulizzunk egy jót!
Végül megérkeztünk párjaink mellé, így nem tudtam visszaválaszolni Chatrine-nek.

- Álomszép vagy! – néz végig rajtam. A fekete bokáig érő ruhán, melynek egyik oldala combközépig fel van sliccelve. Elölről nyakba akaszthatós, így az egész hátam fedetlen. Vállig érő, lépcsőzetesre tépett hajam, most kisebb tincsekben hátra van csavarva és megtűzve, míg arcomon csupán kis bőrjavító, szemceruza - hogy kiemelje kékeszöld szemem színét -, és barnító púder van felkenve.
- Köszönöm, te is nagyon szexi vagy! – vetek pár pillantást ünnepi talárjára, melyben tényleg szívdöglesztően feszít. Éppen megcsókolnánk egymást, amikor McGalagony „kedvesen” nógatva a bejárat felé invitált. Bár szigorú tekintettel mért végig minket, szemei mosolyogtak.

Mindenki egyként pillantott felénk, mikor Chatrine-Neville páros mögött mi is feltűntünk. Mért olyan furcsa ez, hiszen a barátaink is más házakból valók? Harry nem igazán törődött másokkal, inkább Chatéket követve Weasleyékhez léptünk. Nem ért váratlanul. Fel voltam készülve rá, hogy ezt az estét ki kell bírnom a társaságukba, ha nem akarok Harryvel összeveszni. Márpedig ezt senki kedvvért nem tenném meg. A fiú vágott egy fintort, de Granger kedvesen fogadott. Köszönt, majd bemutatkoztunk egymásnak. A fiúk elmentek italokért, addig mi ott maradtunk. Ez idő alatt én végignéztem a helyiségen. Alig ismertem rá a nagyteremre. A négy hosszú asztal a fal két oldalán kettesével ki volt állítva. Ide rakták az italokat és az ételeket. A magasból apró csillagok és a Hold ereszkedett le, elszórva egy-egy fagyönggyel. A terem jobb oldalán pedig még mindig ott állt a 7 hatalmas karácsonyfa, amit minden ünnepkor Hagrid vág ki a tiltott rengetegből.
Míg elmélázva nézelődtem, odalépett hozzám Hermione (muszáj szoknom a gondolatot, ha nem akarok senkit megbántani!)
- Bonnie! Kérdezhetnék valamit?
- Persze, csak nyugodtan! – fordulok felé. Ő is nagyon szép sötétvörös ruhájában.
- Mik a terveid Harryvel? – Ez a kérdés nagyon váratlanul ért.
- A terveim? – Hangomon a teljes megdöbbenés lesz úrrá. – Kifejtenéd bővebben, hogy mire gondoltál?
- Ne haragudj – kezdett gyorsan mentegetőzni. – Nem akartalak megbántani, csak tudod Harry olyan, mintha a bátyám lenne. Szeretem, és nem akarom, hogy szenvedjen! – Arcom megenyhült. Teljes mértékben megértem az álláspontját.
- Az első dolog, amiben egyetértünk! Nézd, tudom, hogy nincs túl sok pozitív emléked rólam, de hidd el, nem akarok rosszat Harrynek. Bár ezt sosem mondtam neki, sőt, még magamnak is alig merem bevallani, de szeretem őt.
- Ennyi bőven elég nekem! – mosolyodik el, majd másról kezd kérdezni. – Na, hogyan terveztétek Malfoy szívatását? – érdeklődött alig halhatóan.
- Nincs igazán terv!
- Ez jellemző Harryre – morogja, mire képtelen vagyok egy vigyort elnyomni.
- Lehet, de ebben most közösen értettünk egyet. Az első lépés megvan. Chatrine eltereli a figyelmét, amíg én belerakom a szert az italába.
- Rendben, és utána?
- Utána várunk 53 percet, amíg működésbe lép. Aztán rávesszük, hogy abban a pillanatban az illetőre nézzen, majd várjuk az akciót.
- Ez nagyon gonosz – grimaszol a lány. – de kétség kívül megérdemli. És pont vele?
- Háááát, ez van! – mosolygok én is.

Nem sokkal később Harryék is megérkeznek az 1-1 pohár punccsal. Az idő hamar telik, ha jól érzi magát az ember. Márpedig én kitűnően érzem magam három barátom társaságában (Chatrine-ék időközben leváltak, hogy ne legyen feltűnő Malfoynak a lány közeledése.). Na jó, csak kettő, Ron még nincs igazán kibékülve a jelenlétemmel. Beszélgetünk, táncolunk. Az óra elütötte a kilencet is. Itt az ideje a cselekvéshez.

Miközben Harryvel táncolok, érzem, hogy valaki a megérinti a vállamat. Chatrine volt az. Valami olyasmit suttogott, hogy lépnünk kéne, bár igazából ezt csak a szájáról tudtuk leolvasni. Nem teketóriáztunk. Chatrine-t észrevétlenül követve, közelebb táncoltuk magunkat Malfoyhoz. Barátnőm kedvesen mosolyogva lépett oda a svédasztalnál álldogáló fiúhoz. Ő éppen italos poharát tartotta a kezében és maga elé bambult. Még sosem láttam ilyen szánalmasnak.
Nem tudtam kivenni, hogy miről beszélgethetnek, csak hogy leteszi poharát és, a lány felé fordul, természetesen nekünk háttal. Ezt a pillanatot választottam ki, hogy belecsempésszem az üvegcse tartalmát, majd hátrébb – hogy véletlenül se kerüljünk a látószögébe – megálltunk, és vártuk, hogy mi fog történni.
Láttuk, hogy Chatrine elmegy, míg a szőkeség hatalmas vigyorral a szájához emeli poharát, majd kiissza annak tartalmát. Ekkor Harryvel egymásra néztünk, és képtelenek voltunk elnyomni egy győzedelmes félmosolyt. Már csak várnunk kell, hogy a növény hatni kezdjen, és akkor…

Addig volt még néhány percünk. Visszamentünk a többiekhez, akik csak nagy küszködések árán tudták kiszedni belőlünk a történteket.
- És mindet megitta? – kérdezte nevetéstől fuldokló hangon Ron.
- Az utolsó cseppig! – válaszolta hasonló hangszínben Harry.
- Hát, ez nagy durranás lesz! – Érkezett meg Chatrine Neville társaságában.
- Na jó, először várjuk meg talán a végkifejlettet – javasoltam, majd mély beszélgetésbe kezdtünk a hátralévő időben.
Épp egy nem túl izgalmas kviddicsstratégiát boncolgattak a fiúk, amikor ránéztem Neville digitális karórájára.
- Gyerekek, hamarosan jelenésünk van. 5 perc és hatni kezd. – Erre mindenki felkapta a fejét.
- Tessék, már? – lepődött meg Harry és a sajátjára nézett.
- Gondolkoztatok azon, hogy legyen?
- Ugyan Hermione, ezen nincs mit gondolkozni! – méltatlankodott szerelme.
- Mit szólnátok egy egyszerű figyelemfelkeltéshez? – vágtam közbe, mielőtt egy kisebb vita alakulhatott volna ki köztük.
- Ez remekül hangzik! – értett velem egyet Chat, majd egy „Akkor mire várunk még?” kiáltással megpróbáltuk Malfoyék felé verekedni magunkat a tömegen. Minden a terv szerint haladt. A szőkeség épp Pansy, az illető (akinek direkt nem írom ki a nevét) és a két haverja Crak és Monstro társaságában iszogatott.
Már nagyon közel vagyunk hozzájuk, de ők nem látnak minket. Harry az óráját nézve visszaszámol:
- 10… 9… 8…
Mi pedig izgatottan próbáljuk keresni a lehetőséget.
- 7… 6… 5…
Malfoy épp Crakkel nevet össze valamin, majd Pansyra néz pár másodperc erejéig.
- 4… 3… 2…
- Muszáj folyamatosan visszaszámolnod? – förmedtem rá olyan halkan, amennyire lehetséges. – Így nem lehet gondolkozni!
- Bocs, de mindjárt kifutunk az…
- Ki nem mond! – szóltam rá, de már későn. Malfoy szeme vörösen villant, és csak Chatrine lélekjelenlétének köszönhettük, hogy a terv mégsem vallott kudarcot.
- Milyen csinos vagy ma Millicent! – lépett Chat a lányhoz, mire Malfoy a kövér háztársára kapta tekintetét. A hatás nem maradt el.

Azonnal és éhesen vetette rá magát a megilletődött lányra, akinek még védekezni sem volt ideje. De vajon akart is volna? Nos, ez szerintem teljesen mellékes. Monstro, aki a lányt kísérte, elképedve figyelte, hogyan próbálja kihámozni barátja a szerelmét ruhájából, míg a többiek is hasonló képen tettek. A zene leállt, így mindenki hallhatta Pansy hisztérikus sikoltozását. A csetepaté a tanároknak is feltűnt.
- Mr. Malfoy? Mire véljem ezt a barbár viselkedést? – lépett oda hozzájuk McGalagony.

Nekünk ennyi elég is volt. Csendben elsunnyogtunk a tett színhelyéről. Meg sem álltunk a terem leghátsó sarkáig, védve mindenféle kíváncsi tekintettől, hogy kiröhöghessük magunkat.