2. fejezet
2007.10.31. 22:21
- Rendben, de előtte hadd pihenjek még egy kicsit – nyafogtam.
- Nem lehet, gyakorolnod kell a mankózást – utasított Luna, mire kénytelen voltam hallgatni. – Különben is, olyan szép az idő.
- Rendben, de előtte hadd pihenjek még egy kicsit – nyafogtam. - Nem lehet, gyakorolnod kell a mankózást – utasított Luna, mire kénytelen voltam hallgatni. – Különben is, olyan szép az idő. - Világos, kelek már! Nyúlni kezdtem az egyik támaszért, de minél inkább kapkodtam utána, annál inkább csúszott lefelé. Eléggé vicces látványt nyújthattam, mert Lunából kitört a nevetés, mire bosszankodva néztem rá. - Ne haragudj, csak olyan aranyos volt, tessék, itt van – adta a kezembe őket. - Kösz. Akkor, mehetünk? – álltam fel ügyesebben és gyorsabban, mint eddig. - Ühüm, mehetünk. – Kinyitotta nekem az ajtót, és maga elé engedett.
Luna a legjobb barát a világon. Igaz, kicsit különc a furcsa szokásaival, de engem nem zavar, ettől egyedi. Túl unalmas lenne az élet, ha mindenki egyformán öltözködne és viselkedne, elvégre, ez nem Klónfalva! Nekem is vannak fura szokásaim, ott van rögtön a hajam. Nem sok embernek van kétszínű (felső réteg fekete, alul vörös), de nekem tetszik, határozottan kiemeli a kék szemeimet. Szerencsére a jó tanulóságom miatt senki nem vet meg, hiszen az okosok a Hollóhátba járnak, de hirtelen haragúságommal és a hangulatváltozásaimmal csak Luna képes megbirkózni. Ilyenkor hagyja, hogy a saját levembe főjek, úgyis tudja, hamar rájövök, mekkora bunkó voltam, de az elkövetkezendő napokban már ő is tanácstalanná vált.
Történt ugyanis, hogy az utolsó büntetőm letöltése után, még volt erőm felmenni a hálókörletünkhöz, de ott ájultan estem össze. A gyengélkedőn ébredtem csak föl. Az első, amit megpillantottam, az Luna aggódó arca és Pomfrey sürgölődése volt. - Mi történt? – kérdeztem kábán. - Elájultál, akkor nagyon megijedtem, soha ne hozd rám így többé a frászt! - Rendben – mosolyogtam. - Inkább veled mi történt? - Nem tudom, nem emlékszem! – A fejembe éles fájdalom nyílalt. Azonnal odakaptam, és a halántékomhoz szorítottam a kezem. A javasasszony rögtön az ágyamhoz lépett: - Ne haragudj Luna, de Wendynek most pihenésre van szüksége. - Persze, világos! – Mindkettőnktől elköszönt, majd elhagyta a helyiséget. - Jól van, Wendy, most adok neked egy álomitalt. Ez még a fejfájásodat is csillapítja. Mikor átnyújtotta, kivettem a kezéből és egy húzásra kiittam. Reménykedtem benne, hogy ez is ízesítve lesz, és nem kellett csalódnom. Olyan volt, mint az epernek.
Álmomban ismét a büntetőmunkámat töltöttem Malfoyjal, a Trófeák Termében pucoltuk a díjakat, természetesen pálca nélkül. Éppen az egyiket tisztítottam, amikor az ablaküvegen keresztül megláttam, hogy felém közeledik, majd előveszi a pálcáját. De hát, hogy kerül hozzá, mikor maga Perselus Piton vizsgált át minket? Ekkor ugrott be, hogy Piton a házvezető tanárja, nem is csodálkozom tehát, megfordulni azonban nem volt időm. Hátulról talált el az átok, amitől egy pillanat alatt elvesztettem a gondolataimat. Harcolni akartam ellene, de csak egy dolog járt a fejembe: Teljesíteni a parancsot! Ekkor mély baritonján beszélni kezdett…
De már nem hallhattam mit, mert kiszakadtam az álomból. Felnyitottam szemeimet és riadtan néztem körül, hogy hol vagyok. - Semmi baj – suttogtam. – Ez csak a gyengélkedő, az meg egy álom volt, semmi több! – Felültem, majd az ablakhoz sétáltam, még éjszaka volt, de már hajnalodott. A csillagos ég nyugtató hatással volt rám mindig is. Szerettem nézni őket kislány korom óta, de mostanában minden figyelmemet egyetlen dolognak szenteltem: Nagyobb lenni Hermione Grangernél!
De mért is akarok én nagyobb lenni nála? Már Luna is számtalanszor feltette ezt a kérdést, de mindig kitérő választ adtam rá, pedig legbelül a szívem mélyén régóta tudom. Először csak jó kihívásnak tűnt, hiszen én hollóhátas vagyok, ő pedig csak griffendéles. Aztán már idegesített, végül teljesen másért. Borzasztó féltékeny voltam rá, mert ő Harry Potter egyik legjobb barátja. Nagyon megtetszett a Kis Túlélő, mert minden helyzetből kivágta magát, mindig ő került ki győztesen a Voldemorttal vívott küzdelmekből. Persze hazudnék, ha azt mondanám, csak ezért tetszett meg, roppant helyesnek is tartom, de… nem is tudom, a külsőség csak másodlagos. Lehet valaki ronda, szép, különc, öreg, vagy fiatal, a lényeg az, hogy egyedi legyen, és a belső kisugárzás is számít. Nos, Harrynek nagy a belső kisugárzása, hm… és a külső is, de ahelyett, hogy megismerkedtem volna vele, inkább megpróbáltam negatívumokat gyűjteni róla. Ez az egész odáig fajult, hogy most már mindkettőt le akarom győzni. A kedves és édes Harryből lassan Potter lett. Hirtelen olyan szentimentális lettem, tényleg sűrűn van hangulatváltozásom, hogy bírhat ki Luna? Le a kalappal előtte, majd képzeletembe meg is emeltem.
Kicsit kinyitottam az ablakot és kiültem a párkányra. A lágy szél meglengette hajam, mire jobban kiegyenesedtem, hogy több helyen érjen. Ismét beférkőzött gondolataim közzé az a bizonyos álom, és vele az a kérdés is: mért pont Harry Potter jutott eszembe akkor? Nem kaptam rá választ, pedig annyira erőlködtem, hogy még a fejem is belefájdult. - Inkább hanyagolom ezt a fajta tevékenységemet – morogtam, majd szemeimmel a kis göncölt kerestem. Bár szerettem őket nézni, de soha, egyetlen csillagképet sem találtam meg. Még a legalapvetőbbet sem, ami nagyon bosszantott. Most is ideges lettem, majd a tájat kezdetem vizslatni. Ez végre megnyugtatott, majd félóra múlva visszafeküdtem az ágyba.
Másnap reggel Luna hangjára ébredtem, ahogy Madam Pomfreyjel beszélget: - Mi történhetett vele, talán kimerült a sok takarítástól? – kérdezte Luna. - Nem tudom, talán. Még sosem találkoztam ilyennel! - Mért, milyen? – Hallottam barátnőm ijedt hangját. - Nem akarom az ördögöt a falra festeni, de olyan, mintha nem egyszerű fáradság okozta volna, hanem valami más! - Mi? – érdeklődött tovább. - Nos, én egy át… Nem tudta befejezni, mert meglátták, amint felülök az ágyban. - Jó reggelt! – köszöntem mosolyogva. - Neked is, hogy érzed magad? – kérdezte a Madam. - Majd kicsattanok az egészségtől! – Fura volt, de tényleg így éreztem. Sem fáradtságot, sem szédülést, semmit. Pomfrey gyanakodva nézett rám. - Azért még vedd be ezt az erősítő főzetet – nyújtotta felém. - Rendben – majd kiittam annak tartalmát. - Tessék, itt a reggelid, a többiek is most esznek a nagyteremben! – adta át a javasasszony a tálcát. – Luna is mindjárt jön, csak kért egy kis kenőcsöt a sebére! – Még gyorsan megmutatta a sérülést, majd bementek a hátsó szobába. 20 perc múlva tértek csak vissza, addig én elfogyasztottam a reggelit. - Ilyen sokáig tartott? - kérdeztem, mire Luna rögtön reagált. - Igen, mert keresni kellett a krémet! – Lunának mindig, mindenre volt egy tökéletes válasza, ezért is bírom annyira. - Rendben, akkor indulhatunk? - Persze! A tegnap esti ruhámba visszaöltözve indultunk el a klubhelyiségig. Ott végre átöltözhettem, majd leheveredtem a baldachinos ágyamra. - Szörnyű, még csak két hete kezdődött el a tanév, és már kétszer is a gyengélkedőn kötöttem ki! - Ez van, Harrynek szerinted milyen? - Kit érdekel most Pot… - kezdtem felindultan, majd hangom megenyhült, szinte énekeltem. – Engem érdekel Harry. - Wen, jól vagy? Olyan fura lettél? - Tökéletesen jól vagyok, hisz a szerelem olyán csodás dolog! – Megijedtem, mégis mi a frász ütött belém, sose mondanék ilyet, mintha valami irányítana. Ez Lunának is feltűnhetett, mert szempillantás alatt előttem termett, majd – pusztán a jó cél érdekében – kétszer arcon csapott. A másodikra tértem magamhoz. - Normális vagy, mit ütögetsz? - Aggódtam, olyan furán viselkedtél! - Ez még nem jogosít fel, hogy megüss – dörzsöltem fájó arcomat. - Sajnálom! - Sajnálhatod is! – Ravaszkásan elmosolyodtam, majd… - Ne, Wen, ne merészeld! - Különben, mi lesz? - Nagy baj! - Alig várom! – Párnámat egyenesen Luna arcába nyomtam, mire ő visszatámadt és hatalmas párnacsata vette kezdetét. Röpködtek a tollak szanaszét, olyan volt, mintha hó lepte volna el a szobát, nevetve fetrengtünk az ágyon. - Nem vagy normális! - Hülye vagyok, ezt belátom, de ez itt a barátom. Egyre azért büszke vagyok… - Hogy kettőnk közül ő a nagyobb! – Az utolsó részt már együtt kiabáltuk. - Én mondtam ki előbb! – kezdte Luna. - Persze, mert direkt kivártad, hogy én mondjam el az egészet! – zsörtölődtem. - Ez van! - Csaló vagy! - Te meg hisztis! - Te meg szőke! - Te meg fekete! - Te meg… te meg… - Igen? - Rád, már nincs is szó! – nevettem, majd újabb párnacsata vette kezdetét. Így játszottunk, míg pár hollóhátas lány meg nem érkezett, sajnos a legrosszabb fajtából. Ferde szemmel néztek ránk, de minket egyáltalán nem érdekelt, legalábbis engem. - Lemegyünk a könyvtárba? – ajánlottam fel Lunának. Valahogy nem volt kedvem a savanyú képüket bámulni. - Jó ötlet, úgyis kutatómunkát akartam végezni – pattant fel ő is. Egy pálcamozdulattal eltávolította a kihullott tollakat, majd kiléptünk a portrélyukon.
Míg lefelé tartottunk a lépcsőkön, próbáltam kiszedni belőle, miféle kutatómunkát végez, de a világért se árulta volna el. Hiába, a makacsság benne is tanyát vert. Még egy ok, amiért kedvelem, olyan sok bennünk a közös. - Várj, akkor kitalálom: Morzsás Szarvú Szapírtyókról? - Nem talált. Különben is, azt már rég tudom, hogy létezik! Még felsoroltam pár nehezen kiejthető állatnevet, de egyik sem talált. - Wen, add föl, úgyse fogom elmondani! - Akár meg is sértődhetnék! – Egy újabb kísérlet, bár tudom, ez is hiábavaló. - Tedd azt, majd megbékélsz. Nagy sóhajtás kíséretében lemondtam a további próbálkozásokról, de nem örökre. Helyette másról kezdtem el beszélgetni. - Igazán ott hagyhattad volna azt a rengeteg tollat, legalább megtudták volna, mit jelent takarítani. - Lehet, de nem éri meg – vonta meg a vállát. Épp válaszolni akartam, mikor megérkeztünk a könyvtárhoz. Madam Cvikkerre való tekintettel, inkább csöndbe maradtam. A könyvtáros nő ugyan is árgus szemekkel vizslatta az érkezőket, és kíméletlenül kizavarta azt, aki hangoskodásával megzavarja a helyiség nyugalmát. De mit is várhatunk egy 60 és a halál közt lévő boszorkánytól, nem igaz?
Luna célirányosan elindult az egyik oszlophoz, én pedig találomra levettem egyet az éppen mellettem állóról. Forgatni kezdtem a szerzeményem, melynek címe:
Kiszemeltje nem hajlandó észrevenni? Szerelmi bájitalok és praktikák!
Gúnyosan elmosolyodtam a szövegen, majd Isten tudja mért, de felcsaptam az első oldalakon.
Hogyan csábítsa el kedvesét: 150 boszorkányos tipp, hogy megszerezze álmai férfiját. – Na, jól kezdődik, gondoltam magamban, de azért rátértem az első pontra. Míg így olvasgattam, éreztem, hogy a vállam fölött valaki beleolvas a lapokba. Nem fordultam meg azonnal, de a fülemet csiklandozó lélegzete kezdett idegesíteni egy csöppet. Hirtelen becsaptam, majd egyenesen látogatom szürkés szemeibe néztem: - Malfoy, elárulnád, hogy mi a frászt keresel itt? – kérdeztem idegesen. Először félmosolyra húzta száját, közben összefonta mellkasa előtt karjait és a könyvespolcnak dőlt, majd felsőbbségtől csöpögő hangon válaszolt. - Tudod, Hamilton, örülök, hogy ennyire beleveted magad a munkába – bökött fejével a kezemben tartott könyvre. Egy pillanatig fel sem tudtam fogni, miről is beszél, sajnos azután sem. - Miről pofázol? – Felháborodásom nem ismert határokat. - Ejnye, szabad így beszélni egy fiatal lánynak? - Képzeld, úgy beszélek, ahogy akarok! – fújtattam. – És most örülnék, ha eltűnnél a búsba – tettem hozzá nyugodtabban, de határozottan. - Rendben, csak így tovább! – búcsúzott el. Elhűlve figyeltem, ahogy kisétál a könyvtárból, de előtte még bezsebelhetett egy méltatlankodó pillantást a könyvtárostól. Mit akart ezzel mondani? – gondolkodtam, majd tovább lapoztam benne. Még akkor is a könyvet bújtam, mikor Luna előbukkant a hátsó sorokból. - Na, találtál valamit? – kérdeztem fel se pillantva olvasmányomból. - Sajnos nem, pedig minden polcot átnéztem – sóhajtott lemondóan. – De te látom igen! - Áh, ez csak egy rakás hülyeség könyvbe foglalva! – magyaráztam. - Aha – hagyta rám, látta, hogy egy kicsit zavarba jövök. - Lassan itt az ebédidő, és reggelinél se ettem sokat! – folytatta. - Értem, akkor menjünk a nagyteremhez! – indítványoztam, de mielőtt elhagytuk volna a helyet, kikölcsönöztem a vörös borítású kötetet.
|