3. fejezet
2007.10.15. 00:44
A hét nagyon gyorsan elszállt, és már csak azon kaptam magam, hogy az iskola parkjában sétálok Ronnal. Hermionénak nem volt kedve lejönni velünk, inkább a kastélyban maradt és beszélgetett néhány lánnyal az osztályunkból. Épp Hagrid kunyhójánál sétáltunk el, amikor eszembe jutott, hogy amióta megérkeztünk, meg sem látogattam. Igaz, ritkán találkoztam vele, de már első látásra is szimpatikusnak tűnt.
A hét nagyon gyorsan elszállt, és már csak azon kaptam magam, hogy az iskola parkjában sétálok Ronnal. Hermionénak nem volt kedve lejönni velünk, inkább a kastélyban maradt és beszélgetett néhány lánnyal az osztályunkból. Épp Hagrid kunyhójánál sétáltunk el, amikor eszembe jutott, hogy amióta megérkeztünk, meg sem látogattam. Igaz, ritkán találkoztam vele, de már első látásra is szimpatikusnak tűnt.
- Nem nézünk be Hagridhoz? – kérdezte hirtelen Ron. - Miért is ne! Nekem is épp ez járt a fejemben – válaszoltam, és egy 90 fokos fordulatot véve a kunyhóhoz igyekeztünk. Bekopogtunk, mire kutyanyüszítést és csaholás után, öles lépteket lehetett hallani. Kitárult az ajtó, és Hagrid szelíd tekintetével találtuk szembe magunkat:
- Sziasztok! – invitált kedvesen. – Gyertek be. Agyar, helyedre! – parancsolt rá a hatalmas fekete kutyára, mely folyamatosan ugrált ránk. Az egész helyiség csupán egyetlen szobából állt, de hangulatosan volt berendezve. Igaz, volt egy kis szépséghibája is a kötélen lecsüngő sonkákkal és fácánokkal, de egy félóriástól ezt el lehet nézni, talán. Helyet foglalva beszámoltunk neki az elmúlt hét eseményeiről, az órákról, ő pedig tea és sütik kínálgatása közepette, hallgatta.
- Még egy kis süteményt? – kérdezte tukmálva. Volt már párszor szerencsém a szakácsművészetéhez, és be kell valljam, egyáltalán nem pozitív róla a véleményem. Hagrid sok mindenben jó, de ebből nem élne meg. Azért mosolyogva elfogadtam. - Majd később megeszem! – és elsüllyesztettem a talárom zsebébe. Ron is valami hasonlót válaszolt.
- Hallottam, hogy bekerültél a kviddicscsapatba, gratulálok! – veregette meg a vállam. - Köszönöm! - Bár, ez egyáltalán nem lep meg, hisz a nagyapád remek játékos volt! Sőt, ha jól emlékszem, még versenyeken is részt vett őrzőként! - Igen, mesélte, hogy három évre leszerződött egy csapathoz, már nem emlékszem melyikhez, pedig említette. Nagyot sóhajtott és újabb bögre teát töltött magának. - Tudok ám az előzményekről is! - Miféle előzményekről? – kérdeztem zavartan, és nagyot kortyoltam az italból. Az egész a torkomra szaladt, köhögő rohamot idézve elő ezzel. Ron azonnal ütögetni kezdte a hátam, melytől jobb lett, de a hátam is megsínylette. - Kösz Ron, már sokkal jobb! – állítottam le, mielőtt kiszakad a tüdőm. - Szóval, mi is történt pontosan? – Hiába, Hagrid nem felejt. Pillantásom ekkor a teáskanna alatt heverő újságcikkre esett. A Reggeli Prófétából származott. Csak pár szót fogtam fel belőle, mert Hagrid tovább érdeklődött.
- Ő kezdte az egészet! Elvette Neville nefeleddgömbjét, én csak vissza akartam szerezni – kezdtem bele a történetbe. Végül, én és Ron felváltva meséltük el a hétfői eseményeket. Már éppen leszidni készült, mikor közbeszóltam: - Már apától megkaptam a magamét! - Rendben, de… - Tudom, nem fogok többet vitába bonyolódni vele. - Helyes! – állt fel helyéről. Mi is indulni készültünk, már így is jócskán besötétedett. Még elbúcsúztunk Hagridtól, majd rögtön a nagyterem felé vettük az irányt. Le is huppantunk Hermione mellé, aki szokásos könyvét bújta egy adag pirítós és tea társaságában.
- Sziasztok! – köszönt fel sem pillantva olvasmányából. Én is belenéztem ebbe az érdekes könyvbe, a Roxfort alapítóiról olvasott éppen. Ron addig szedett magának egy halom rántottát, és egyből falni kezdte. Nem is csodálom, Hagrid süteményéből nem lehet éppen jóllakni. Én is a rántotta mellett tettem le a voksomat. Hermione ekkor végzett az éppen olvasott fejezettel, így most már figyelni is tudott ránk.
- Történt valami érdekes, míg én pazaroltam a drága időmet a Lavender-Patil párosra, és a divattudásukra? - Nem sok… - felelte emberi hangon Ron a lánynak. Szinte már barátságosnak is mondható volt. – csak meglátogattuk Hagridot. - A Roxfort vadőrét? – kérdezett vissza a lány, szintén normálisan. - Ühüm, meséltünk neki az itt töltött néhány napról. - Kár, hogy nem tartottam mégis veletek. Jobb időtöltés lett volna! – sóhajtotta, miközben kezébe vette poharát és inni készült, de félúton megállt a mozdulatban. - Jut eszembe, Harry! – fordult felém. – Seamus szólt, hogy valamiért vibrálni kezdett a bőröndöd. – Erre megállt a villa a számba. Anya keresett volna? Persze, megígértem, hogy ma korábban hívom, teljesen kiment a fejemből. Gyorsan fölugrottam, de olyan hévvel, hogy tányérom tartalma félig a földre, félig az asztalra került. - Hupsz, bocsi – szabadkoztam Ron és Hermione csodálkozó-dühös arcukat látva. – Sietnem kell! – azzal elrohantam, hogy még időben felhívhassam anyut. Éppen csak kiléptem a teremből, amikor kellemetlen ismerősökbe botlottam, majdnem szó szerint. - Hova ez a nagy rohanás, Potter? – kérdezte gúnyosan. - Most nem érek rá, majd később lerendezhetjük! – válaszoltam sietve Malfoynak, de ő nem engedett. Helyette újabb ütközésben volt részem, de most Monstróval mérhettem össze termetem. Simán lepattantam róla. - Mit akarsz, nem látod, hogy rohanok? – kérdeztem orromat dörzsölgetve. - Hallottam, hogy bekerültél a házad kviddicscsapatába! – nyávogta, én pedig csak hallgattam. – Biztos nem szeretnek nyerni! – nézett végig rajtam megvetően, míg két gorillája heherészett éppen poénosnak nem mondható beszólásán. – Szerintem az első meccsen kifekszel! - Kac-kac, röhög a vakbelem. Viccmesélőnek ne menj, mert felkopik az a nagy… arcod! – tettem hozzá pár másodperc késéssel, nem akartam vitába keveredni vele. Megígértem apának és anyának, meg Hagridnak is, hogy kerülöm a vele való konfliktust. Tehát igyekeztem nyugalmat erőltetni magamra. - Mit mondtál? – Hangja reszketett a dühtől. – Azt hiszed nagy vagy, mert bekerültél? Lefogadom, hogy a varázslópárbajjal nem így vagy! Sőt, ki is hívlak egyre, éjfélkor a trófeateremben! Egy darabig latolgattam, majd: „Ne feledd, te tudod magadról, mennyit érsz, nincs szükséged, hogy fitogtasd a tudásodat!”, visszhangoztak anya szavai gondolatomban, döntöttem: - Sajnálom, de nem érek rád, jobb dolgom is van! – Talán túl erős volt válaszom, mert elvesztette a fejét, és nekem esett. Nem akartam visszaütni, csak védekeztem. Ekkor egy erős férfikar szétválasztott minket egymástól. Apa sötéten villanó fekete szemivel találtam szembe magam. A sors fintora, hogy pont a fiát és a keresztfiát kell így látnia, hiszen akár barátok is lehetnénk. Nem tudom, Malfoy, hogy viszonyulna hozzá, de engem még a gondolat is irtóztat. Bár rendes családi szeretetben nőttem föl, de az ilyen embereket ki nem állhatom.
- Fiúk, mi volt ez az egész? – nézett rám és Malfoyra felváltva, mikor már a dolgozószobájában álltunk. Fenyegető tekintete nem sok jóval kecsegtetett. Hirtelen mindketten egymásra néztünk, így próbálva szemmel kommunikálni, és kitalálni valami hihető mesét. Bár nem szívleltük egymást, a közös büntetőmunka még borzalmasabb lett volna. - Nos, elmagyarázná végre valaki? – Hangja már enyhén frusztrált volt. - Egy egér… - kezdtem gyorsan, mire Malfoy úgy nézett rám, mint egy bolondra. - Tessék? – lepődött meg apa. – Egér a Roxfortban? – Ekkor már Malfoynak is leesett, hogy mit akarok az egészből kihozni. - Nos, igen! Épp Potter lábánál szaladt el, én pedig el akartam kapni! – szőtte tovább a történetet a szőkeség. - Bizony, azért tűnt úgy, mintha verekednénk, mert fölszaladt a lábamon, és bebújt a talárom zsebébe! - Aha. – Mindketten várakozva tekintettünk a bájitaltan tanár fagyosnak tűnő bogárszemeibe. Mennyivel jobb, mikor mosolyog! Asztalához sétált, majd félig felhúzott szemöldökkel mért végig minket. - Rendben, most az egyszer elhiszem, de holnap akkor is büntetőmunkára lesztek fogva! – jelentette ki, de nem várta meg, míg tiltakozni kezdünk, közbeszólt. – Most pedig, térjetek vissza a hálókörletetekbe… De veled még beszédem van, fiatalúr! – fogta meg vállam. Mikor Malfoy kilépett és bezárta maga után az ajtót, hangosan nevetni kezdett. Csodálkozva néztem rá, „Ennek meg mi baja?” tekintettel.
- Egy egér… - törölt ki egy könnycseppet szeméből. – hát fiam, felülmúltad önmagad. Hogy jutott eszedbe pont egeret mondani? – kérdezte őszinte kíváncsisággal. - Nem tudom, csak úgy jött – vallottam be, most már én is mosolyogva. - Jobb, mintha elefántot mondtam volna! - Az aztán szaladhatott volna a zsebedbe! – tört ki újabb nevetésbe, majd komolyra fordította a szót. – Tudom, hogy nem kedveled Dracót, de lehetnél vele normálisabb is! – szólt kedvesen, miközben visszaült az asztal mögötti székébe és magához intett egy másikat, hogy én is leülhessek. Itt jött volna az a rész, hogy kérdőre vonom: miért nem árulta el, hogy Malfoy a keresztfiad, de annyi minden jót kaptam tőle, és olyan atyai szeretettel gondoskodik a családról és okított minket, hogy képtelen voltam rá. Ráadásul, most sem arra kért, hogy holnaptól legyünk puszipajtások és hagyjam ott Ronékat, csak bánjak vele emberibben. Az meg talán kivitelezhető. - Harry, talán elvitte a cica a nyelved? – hajolt közelebb hozzám, miközben a kezével integetett az arcom előtt. Egy kicsit elgondolkodtam. – Vagy talán az egér vitte el? Anyának tényleg igaza volt, amikor azt állította, hogy apának van humorérzéke. Azt hiszem, ezt a beszólásomat sosem fogja elfelejteni. - Tényleg – pattantam föl. – anyát még fel sem hívtam! - Ne aggódj, én már beszéltem vele – nyugtatgatott apa. – Jamesnek lement a láza, csak pihenésre és sok folyadékra van szüksége! Végre jobban van. Jamesnek nagyon magas láza volt már két napja, szinte folyamatosan. Csak néha-néha ment le, de akkor is hőemelkedésig. Nagyon aggódtam érte, apa is otthon volt velük. Én is menni akartam, de nem engedte. - Az jó, már kezdtem megijedni, hogy komoly baja van – ültem vissza székembe. - Az is volt, de a megfelelő főzet alkalmazásával sikerült meggyógyítani – felelte könnyedén. - Persze, két nappal ezelőtt nem ilyen hangon mondtad! - Na, a pimaszkodást tessék abbahagyni! Holnap pedig jöhettek, rögtön ebéd után bájitalokat pakolászni! - De apa, tudod, hogy holnap lesz az első kviddicsedzésem! – néztem rá kérlelő szemekkel. - Akkor kénytelenek lesztek délelőttre tenni! - És Malfoyjal sincs kedvem egy levegőt szívni – duzzogtam tovább - Harry, kérlek, azt hittem ezt már megbeszéltük! Nem lesz semmi bajod, ha kicsit normálisabb vagy vele. - Persze, de csak fokozatosan. Nincs kedvem egész végig azt hallgatni Tőle, hogy egy lelenc vagyok! – csúszott ki véletlenül számon. - Tessék? – Úgy ejtette ki ezt a szót, mintha a Világ legmegbotránkoztatóbb dolgát közöltem volna. És valóban így is volt. Ilyen szóval illetni valakit – még akkor is, ha igaz – felháborító. – Mikor mondta rád ezt? - Csak egyszer, amikor a vonaton utaztunk. – Fogalmam sincs, mért védtem meg, pedig nem érdemelte volna. De úgy éreztem, ez az első lépés a vele való emberi viselkedésem irányába. - Biztos, hogy csak egyszer? – Bólintásom kissé bizonytalanra sikeredett. – Rendben, de ha még egyszer így hív, ne ess neki azonnal. – Most jön az atyai okítás, de mindig szívesen hallgattam. Ilyenkor valamilyen rejtett formában mindig megdicsért, amitől hízott a májam, vagy okos dolgokat mondott, amire érdemes volt figyelni. – Akár mit is mond rád Draco, Te a fiunk vagy és szeretünk. Ő… nincs olyan kapcsolatba a szüleivel, mint te! Nézd el neki. – Oh, most rejtve magukat dicsérte, mardekáros ravaszságra utal. - Rendben – bólintottam. – de csak akkor, ha játszol velem egy sakkpartit – adtam a bankot. – Ha te nyersz, kibírom Malfoy társaságát, ha én, elmegyek a kviddicsre! Áll az alku? – kérdeztem, miközben felé nyújtottam kezem. - Nem, nem áll, mégpedig két okból is: 1: Mindenképpen elmész az edzésre. Majd megbeszélem Mr. Wooddal, ne aggódj! – torkolt le, mielőtt közbeszólhattam volna. 2: Erre a büntetésre mindkettőtöknek szüksége van! Ilyen csúnya szemeket még sosem meresztettem apára, mint akkor. Ő szokás szerint rá se hederített. - Most pedig, mit szólnál egy Speed-partihoz? - Megfogadtam, hogy azt sosem játszom veled! - A fogadalmakat néha meg lehet szegni… De csak módjával! – tette hozzá huncut mosolyomat látva. – Egyébként sem vagyok ma jó formában! Nyugodtan használd ki a lehetőséget! – majd elővarázsolt két pakli bontatlan francia kártyát. Nem tudtam ellenállni a kísértésnek, szeretek apával kártyázni, akár legyőz, akár nem. - Rendben, játszunk! Alig ment le egy kör - amiben „véletlenül” megint apa győzött -, amikor kopogtattak. A dolgozószoba ajtaja végül felnyílt, és Ron meg Hermione léptek be rajta. - Sziasztok! – köszöntek egyszerre, majd közelebb jöttek. – Mi csak unatkoztunk… - kezdte volna Hermione, de megelőztem. - Van kedvetek maradni? Éppen kártyázgatunk apával, ti is beszállhatnátok! - Mért is ne! – húzott mellém egy széket Ron. – Mit játszunk? - Pókerezhetünk, azt úgy is tudsz! – ajánlottam fel, mire halk köhögés jött a másik oldalam felől. Hermione nem a kártyák mestere, vettem ki diszkrét figyelmeztetéséből. – Te pedig játszhatnál apával, hogy megértsd! – fordultam a lány felé. - Harry, akár hiszed, akár nem, nem vagyok idióta, csak magyarázzátok el, és menni fog! – förmedt rám. Erre apa egy köhögésnek álcázott nevetést hallatott. Egyetlen sötét pillantásommal elhallgattam. - Pardon! – köszörülte meg a torkát, majd visszatért a paklik szétválogatásához. Miután megmutattuk az egyes lapokat (drill, fullhend, flöss…stb.), elkezdődött a játék. Ugyanúgy, mint anno anyáékkal, tétre ment. A párok természetesen, Én-Ron, Apa-Hermione. A tét pedig, ha mi vesztünk, ki kell dolgoznunk egy teljes tételt a vérfarkasokról apának, a harmadikosok számára, lusta ember. Ha mi nyerünk, nos… szerinte azon mi ne is törjük a fejünket, mert úgyse következik be. Mi ráhagytuk, de Ronnal azért sejtelmesen összemosolyogtunk. Kimondott szavak nélkül is egyre gondoltunk. Miután mindenki cserélt, megmutattuk, mink van. Nekem egy ász párom volt, Ronnak kettő, egy hármas és egy bubi, Hermionénak is két párja volt (nyolcas, király), míg apa ártatlan arccal felmutatta a dáma drilljét. Persze ez is tök véletlen volt. Egészen véletlenül elfelejtett levenni azt a tagadószót, hogy: sem. Ennek következtében egész hétvégénket tételkidolgozással tölthetjük. A többi partit már tét nélkül játszottuk. Hermione a negyedig kör után egész jól belejött. Tényleg gyorsan tanul.
Este, tizenegy felé tértünk vissza hálókörletünkbe.
|