11. fejezet
2007.10.15. 00:32
Szerző megjegyzése:
Itt a kövi fejezet. Először is bocsi a késlekedésért, pedig tényleg igyekeztem vele!:(
Másodszor, az útvonalakat és időtartamokat térképről próbáltam kisaccolni, tehát ha gond van vele, nyugodtan szólhattok, még sose jártam Olaszorszában, de szeretnék egyszer eljutni!:) Kritikákat most is ngyon várom!:)
Még aznap összecsomagoltunk, ami nem ment gördülékenyen. Össze-vissza rohangáltam a lakásban, hogy minden időben elkészüljön. Utáltam késni, sőt, inkább előbb szerettem érkezni, bárhová is megyek, legalább 10 perccel. A fiúk csomagjait is rendbe tettem, majd kb. este 11 körül kerültem ágyba. Perselus addig tévézett, de mikor meglátott, elnevette magát. - Mi olyan vicces? – kérdeztem bosszankodva. - Semmi, csak, ahogy pakolsz. - Persze, talán segíthettél volna! - Segítettem is, nem álltam az utadba! - Hogy nem álltál? Remélem, elég erős vagy, hogy tartsd a plafont, mert a végén rád szakad! Ekkora hazugságot. - Mért, mivel hátráltattalak? - A folytonos panaszkodásoddal, hogy félsz a repülőn! - Én nem mondtam ilyet! – háborodott fel. - Nem érdekel, akkor is mugli eszközökkel megyünk! - De zsupszkulccsal sokkal gyorsabb lenne! - Nem fogok a gyerekekkel megfogatni egy rozoga bakancsot, vagy kancsót, vagy ehhez hasonlót és kész, vita lezárva! Szépen felülünk a gépre, becsatoljuk magunkat és élvezzük a kilátást. - És a magaslati levegőt! - Jaj, ne nyafogj, mint egy csecsemő! Ha annyira aggódsz, magad mellet tarthatod a pálcát, de véletlenül sem használhatod! – figyelmeztettem. - Akkor meg minek van? - Azért, hogy megnyugtasson, és most aludjunk, mert korán indul a gépünk. - Rendben – morogta még, majd mindketten elaludtunk.
Másnap hajnali félhat tájékán csörgött az óra. - Te tényleg biztosra mész! – Morgás közben lenyomta a kis vekkert. - Muszáj, mondtam, hogy utálok késni. - Na, de ennyire? - Ez van! Gyerünk, te is készülődhetnél! - Két óra múlva indul csak, és már mindent összepakoltál! - Látod, direkt húztam ilyen koránra. Tudtam, hogy nehéz lesz téged kirángatni! - Még hogy engem? – Perselus egyből kipattant a takaró alól, annyira vérig volt sértve. - Ez mindig bejön! – nevettem el magam, majd mielőtt utolérhetett volna, beszaladtam a fürdőbe. - Lassú vagy, korábban kell ehhez kelned! - Na megállj, nekem aztán van türelmem! - De időnk nincs.
Gyorsan lezuhanyoztam, majd a lehető leghalkabban kiosontam a helyiségből. Az egyetlen problémát csupán az ajtóban álló személy jelentette. De még mielőtt megszülethetett volna fejében a bosszú gondolata, kezébe nyomtam a törülközőjét. - Tessék, de siess, mert még a gyerekeknek is kell! Válasz helyett, csak kivette, akarom mondani, kitépte a kezemből, majd morogva befáradt a fülkébe. - Komolyan, néha úgy érzem, mintha 3 gyerekem lenne. - Ezt hallottam! – kiabálta ki. - Te meg mit sasolsz, inkább fürödjél! – Majd mosolyogva elindultam a konyhába.
Ott összekészítettem a szendvicseket és az italokat, majd a fiúkhoz is bekopogtam, de nagy meglepetésben volt részem. Már mindketten fenn voltak, Harry csomagjaikat ellenőrizte, míg James az ágyon ült. Mikor beléptem, mindketten rám néztek. - Hát ti? Azt hittem még alusztok! - Nem bírtunk tovább, annyira izgulunk, igaz James? - Aha, mikor indulunk mami? – kérdezte James izgatottan. - Nemsokára, csak még apátok zuhanyozik, aztán ti is, majd utána. Addig nézzük meg, mit vesztek föl! - Rendben. A nagy hőség miatt, mindketten rövidnadrágot és pólót választottak. - Én akarom a tini nindzsásat! – nyávogott Jamie a pólóra mutatva. - Nekem nyolc – vonta meg a vállát Harry, majd egy egyszínű kéket vett ki. - Nos, szerintem meg kéne nézni, végzett-e már a kedves családfőnk!
Félhétre már Harryék is végeztek a fürdéssel, csak a kihívott taxira vártunk legalább 30 percet. De nem volt gond, hiszen még így is volt 20 percünk a gép felszállásáig, csak a borravalóról mondhatott le. Miután minden papírunkat megnéztek és helyesnek találtak, elfoglaltuk helyünket az ülésekben. A gyerekek izgatottak voltak, míg Perselus végig morgott. - Komolyan, az én módszeremmel, sokkal hamarabb ott lehetnénk, és nem lenne ilyen drága! - Én meg azt mondom, hogy a 80 éves nagyapám sem morog ennyit, mint te! – vágtam vissza. - Abba hagynátok! – szólt ránk Harry. – Most fogunk felszállni. - Kérem, mindenki dőljön előre, a gép perceken belül fölszáll! – szólt egy géphang. Kivétel nélkül, az összes utas követte az utasítást, majd csak azon kaptuk magunkat, hogy már a magasban vagyunk. - Nézzétek! – örvendezett James és Harry egyszerre. - Igen, látjuk gyerekek – válaszoltam, majd a szürkés arcú Perselusra néztem. - Apának mi a baja? – érdeklődött kisebbik fiunk. - Csak nehezen viseli a magaslati levegőt, de mindjárt jobban lesz!
A gyerekek egész út alatt az ablakon néztek kifelé, így most már értem, miért folyt élet-halál harc az ablak melletti ülésért. Végül Harry engedett a kisebbnek. Perselus olvasott vagy aludt, még csak gondolni se mert rá, hogy min utazik. Szerinte, ez a tákolmány csak alumíniumból van, ami könnyen gyúlékony, hamar lezuhanhat, ráadásul szörnyen kényelmetlen. Még szerencse, hogy csak 4 órát repülünk vele, különben az őrületbe kergetett volna a panaszkodásával. Délre már meg is érkeztünk Rómába, Olaszország szívébe, onnan pedig Bariba indultunk. Ez a kikötőváros csodálatos hely, az Adriai-tenger olyan kék itt, akár az ég. Azt akartuk, hogy ez a nyaralás tökéletes legyen, így már jó előre lefoglaltunk 2 szobát, egy 4 csillagos szállodában. Itt a két szoba úgy volt megoldva, hogy a helyiségek egymásba nyíljanak, tehát a srácokért sem kellett aggódnunk. A tapéták világosak voltak, a szobát fénnyel borította a nap, két hét ezen a gyönyörű helyen, szinte meseszerű. Épp hogy lepakoltuk a csomagjainkat, Harryék máris a vízbe kívánkoztak. - Anya, apa, kérlek, menjünk le, olyan szép az idő! – kérlelt Harry. - Rendben, de várjatok egy kicsit, anyátok még gyönyörködik egy sort!
A hatalmas erkélyen álltam és fényképeket készítettem. Anyáékkal is rengetegszer voltam külföldön, de sose éreztem még magam ilyen jól. Már az első nap, első pillanatai is meghatottak, mert végre a saját családommal vagyok itt. Persze a szüleim is a családom, de ők… mégis más.
- Anya, kimegyünk végre? – türelmetlenkedett James. - Persze, csak hadd készítsek egy közös fotót!
Előkaptam az egyik táskából az állványt. - Áh, szóval ezért volt olyan nehéz! – morgott Perselus. - Ugyan már, alig nyom 20 grammot! - Persze, inkább százhúszat! - Ahelyett, hogy morogsz, inkább állj be a fiúkhoz!
Szem forgatva beálltál Harry és James közzé, míg én gyorsan beállítottam a gépet, majd Harry mellé szaladtam. - Most mondjátok: kiscica farka! A gép pillanatokkal később elkattant. - Köszönöm, most már mehetünk! Mindenkinek kiosztottam a fürdőgatyáját, majd egy kis táskába raktam üdítőt és némi pénzt is. Rengetegen voltak a homokos tengerparton, de azért számunkra is volt hely. Alig terítettem le a törülközőket, a 3 gyerekem már térdig gázolt a vízben. Gyorsan betakartam még a cuccainkat, hogy ne forrósodjanak föl, majd én is csatlakoztam hozzájuk.
- Szerencse, hogy még a szállodában bekentelek titeket naptejjel! – morogtam a három kölyökre, aki meg se hallva engem, fröcskölték egymást. - Jól van, csak játszatok nyugodtan – sértődtem meg, de alig fordultam el, hatalmas vízmennyiség zúdult a nyakamba. Hiába volt forróság, azért a víz még hidegecske, ráadásul a bőrfelület legérzékenyebb részét, a hátamat érte. Még idejében eltakartam az arcom, de még így is, pár percig meg sem bírtam mozdulni. Bosszús arccal fordultam meg. - Ha most bevallja, nem fogom ANNYIRA megbüntetni az illetőt! Te és a két fiúnk fütyürészve néztetek jobbra-balra, ami jobban feldühített, de ti is tudtátok, ez csak megjátszott. - Jó, ha nem, akkor mindhárman kaptok! – Éppen csak elkezdtem volna a visszavágót, de ők hármas túlerővel simán legyőztek. Mivel tudtam, a győzelmem egyelő a lehetetlennel, ezért beljebb szaladtam. Már a derekamig ért a víz, mikor Perselus elkapott hátulról, Harry és James pedig a két lábamat, majd kettőt lendítve rajtam bedobtak a vízbe. Köhögve és prüszkölve jöttem föl a felszínre. Teljes lelki nyugalommal söpörtem ki szememből a hajat, majd igazítottam el a fürdőruhámat. Biztos a vihar előtti csöndnek tekintettét, mert hátrálni kezdtek. - Szóval… – kezdtem nyugodtan. – a helyetekben kezdenék rettegni. Nem kis meglepetésükre, most mindent visszaadtam, kamatostul, hehe. Este hatóra körül jöttünk ki a vízből, hogy kicsit pihenjünk. A törülközőn üldögélve iszogattuk a jégkásánkat – még Perselus is ráfanyalodott – mert minden, amit hoztunk, megmelegedett. - Olyan édesség ehetnékem van – motyogtam. – Nincs kedvetek palacsintázni? - Ez jó ötlet! – pattant fel Harry. – Majd mi hozunk apuval! - De most ültem le! – nyafogtál. - Persze, az a most kb. negyedórával ezelőtt volt! – nevetett Harry. - Na tessék, én védem, ő meg ellenem van. Ártottam én neked? - Nem, de… - Menjetek már el, olyan könyörgő szemekkel nézek! – mosolyogtam. - Jól van, elmegyünk. És akkor még én vagyok gyerekes – morogta alig hallhatóan. - Mondtál valamit? - Te csak ne sasolj! - Héééé, nem ér a saját szavaimat felhasználni ellenem! - És ezt ki mondta? - Ki más, mint én – jelentettem ki. – Ez magától értetődő. - Gyerekek, ti halottatok valamit? Mintha egy légy zümmögne – szemtelenkedett, majd a hatás kedvéért, még a kezével is csapkodott. - Most, hogy mondod, apa, tényleg! – csatlakozott hozzá idősebb fiunk. - Na jó, elég volt a pimaszkodásból, inkább hozzátok, amire kértelek titeket! – Már elindultak, amikor utánuk kiabáltam. – Két vaníliásat, és két csokisat!
Míg ők elvoltak, én és Jamie beszélgettünk: - Hogy érzed magad? – kérdeztem, miközben elnyúltam a törülközőmön, közvetlenül mellette. - Remekül! – vágta rá azonnal mosolyogva. Barna szemei csakúgy csillogtak a fényben, ilyen szögből már szinte zöldnek tűnt. - Örülök, hogy tetszik, de elárulhatnád, ki fröcskölt le elsőnek. - Ez most amolyan beugratós kérdés? Nem veszem be. - Na, légyszííííííí! - Anya – nevetett. – Tiszta erőpocsékolás. - Igen? Látszik, hogy van egy nagyszájú bátyád. – Majd összeborzoltam hollófekete haját, nem igazán tetszett neki, de nekem igen, hehe.
Perselus és Harry épp ebben a pillanatban érkeztek meg, mindketten szakadtak a nevetéstől. - Mi a jókedv oka? – kérdeztem, miközben elvettem a palacsintákat Harrytől, hogy le tudjon ülni. - Nem fontos! – mosolygott Perselus, majd rákacsintott Harryre, ő pedig vissza. Most már igazán kezdett érdekelni. - Mondjátok már el! – parancsoltam rájuk. - Csak mesélt egy… - kezdte tétován Harry. - Egy mit? - Egy… - Viccet, nagyon tetszett neki – legyintett Perselus. - Nekem is elmondod? - Nos… rendben. – Láttam az arcán, hogy nagyon gondolkodik. Már akkor tudtam, hogy nem erről volt szó, de azért adtam a tudatlant. Egyszer csak felcsillant a szeme. - Sétál a nyuszika az erdőbe… és palacsinta. Mind a hármunk megkövülve ült, míg Perselus kínosan mosolygott. - Ti ezen nevettetek? Tény, hogy Harrynek is néha pihent az elméje, de ilyenen nem hinném, hogy nevetne! - Kikérem magamnak – sértődött meg az említett. – Még hogy nekem pihent az elmém! - Nem úgy értettem – fordultam hozzá. - Mert nem érted a lényegét! – védekezett Perselus, mikor ő is szót kapott. - Mért, ennek olyan is van? – kérdeztem felhúzott szemöldökkel. - Igaz, hogy nem sok, de van. - Oké, tagadjatok csak, de ez még nem lejátszott meccs. Egymásra néztek, majd alig fordítottam hátat a társaságnak, máris sugdolózni kezdtek: - Apa, ennél jobb vicc nem jutott az eszedbe? – morogta Harry. - Nem vagyok a viccmesélés mestere, ez van. - Az látszik, csiszolnod kéne rajta! - Min kéne csiszolni, kinek? – csatlakozott ekkor James is. - Majd elmondom! – súgta még Harry öccsének, mielőtt visszafordultam volna. Mindhárman úgy mosolyogtak rám, mint a vadalma. - Valami probléma van? – kérdeztem őket. - Nem, csak együnk már, mert szétfolyik a töltelék! – jelentette ki Perselus, majd szétosztotta a palacsintákat.
Este nyolc óra tájban érkeztünk meg a szállodába. Megvacsoráztunk, majd az egész estét a szobába töltöttük, mivel minden erőnket kiszívta a nap, ráadásul még az utazás is fárasztó volt. Egy szó, mint száz, ránk fért a pihenés.
Másnap reggel kilenc tájban ébredtünk és lementünk reggelizni. Svédasztallal várták a kedves nyaralókat. Volt ott minden, mi szem szájnak ingere. A délelőttöt városnézéssel töltöttük, úgy egytől mehettünk le a partra, és egészen ötig pancsoltunk, majd este, vacsora után tettünk egy hatalmas sétát. Minden nap ez volt a program, így sok nevezetességet tudtunk megnézni. Az utolsó itt töltött napon elmentünk vacsorázni, ahol direkt olyan ételt választottunk, ami az olaszok specialitása. - Jó estét, mit hozhatok önöknek? – kérdezte egy szimpatikus fiatal pincér. Perselus egy üveg bort rendelt, majd a gyerekeknek szőlőlét. - Szép volt ez a nyár – mondta szomorúan Harry. - Kár, hogy vége lett – csatlakozott hozzá Jamie is. Mi alig tudtuk visszatartani, nehogy elszóljuk magunkat, de végül is sikerült. - Ne legyetek letörve – próbálkoztam. – Jövőre is elmegyünk valahová, ígérem. - Szavadon fogunk! – reagáltak egyszerre - már nem is tűntek annyira rosszkedvűnek.
Este egyikünk szemére se jött álom, mindketten forgolódtunk az ágyban. - Te sem tudsz aludni? – kérdezted halkan. - Nem igazán – morogtam. – Tudom, hogy holnap még nem lesz vége a nyaralásnak, de valahogy hiányozni fog. Olyan szép napokat töltöttünk itt. - Nekem is tetszett, főleg, hogy a fiúk is ennyire élvezték. Fura, soha nem gondoltam volna, hogy ezt mondom… de szeretek főállású apa lenni, mindkettőnek. Elmosolyodtam, majd egy könnycseppet töröltem ki a szememből. - Te nagyszerű apa vagy, Perselus! Nem válaszoltál, csak elmosolyodtál, majd nosztalgikus arccal meredtél magad elé. - Emlékszel, amikor Harry először szólított apának? - Azt nem lehet elfelejteni. Soha nem voltál még így kiborulva, mint akkor. - A kis csibész, tudta, hogy kell lefegyverezni! De akkor is, hogy jutott eszébe a Zsebpiszok közben lófrálni, ráadásul egyedül! Még szerencse, hogy Hagrid arra járt, és nem esett semmi baja. - Tudod, hogy milyen kíváncsiak a gyerekek. - Akkor te sem éppen így vélekedtél. - Mert aggódtam, de most már kár morogni miatta. Jól megkapta a fejmosást érte. - Meg is érdemelte, nyolc évesen is lehetne esze… - Mint, ahogy volt is – mosolyogtam, mire te is elhúztad a szád sarkát. - Az a mondat, minden bocsánatkéréssel felért. - Most haragszol rám, apa? – Igyekeztem olyan hangon mondani, mint ahogy ő mondta, mire szemed sarkából elindult egy sós csepp. Ugyan nem láthattam, de szipogásodból és kézmozdulatodból azonnal rájöttem. - Aludjunk. – Egy gyors puszit nyomtál a homlokomra, majd aludni próbáltál. - Ne is álmodozz, nem úszod meg ilyen könnyen! - Mit szeretnél tudni? – mormoltad a takaró alól. - Hogy min nevettetek Harryvel! - Mondtam már, hogy viccet meséltem neki! - Ugye nem azon a viccen? - Sajnálom, hogy te nem… - Hangod egyre inkább elhalkult, ahogy rád néztem. A félhomályban ugyanis láthattad, hogy nem éppen mosolygok. – értékeled a jó vicceket. - Pitonék egyetlen Perselusa… - Honnan tudod, hogy csak egy Perselus van a családomban? - Ha nem mondod el, de rögtön… - Jól van, azt a viccet meséltem, hogy: mondjak egy faviccet? Reccs! - Kérlek, hagyd abba – könyörögtem. – Humoristának ne menjél! - Na tessék, legalább te kiállhatnál mellettem. Harrytől ugyanis már megkaptam az instrukciókat. - Valóban? És lehet, hogy igaza volt? - A bájitalok mesterével nem lehet szemtelenkedni! - Csak a bájitalok mesternőjének és a közös gyermekeiknek – mosolyodtam el. - Nos, talán… egy picit. - Ez még belefért a picibe? - Éppen hogy, de bele – mondtad, majd átkaroltál. - De még mindig nem válaszoltál a kérdésre! - Hidd már el, hogy viccet meséltem! - Rendben, ha te mondod – sóhajtottam, majd befészkeltem magam karjaid közzé. – Aludjunk, mert holnap korán kell kelnünk, ha el akarjuk érni a hajót. - Jó éjt! – mormoltad félálomba, majd még jobban magadhoz húztál. - Neked is! – Utolsó gondolatom, mielőtt elaludtam volna, hogy ezt még úgyis kiszedem Harryből.
Másnap reggel már hajnali hatkor fenn voltunk, hogy időben elérjük a Nápolyból Palermóba induló hajót. A gyerekek persze nem nagyon értették, mire ez a nagy igyekezet, ugyanis a Rómába induló busz, csak tizenegykor indult volna. A szállást, szerencsére még tegnap este kifizettük, így nem kellett azzal is időt pocsékolnunk. Az utolsó pillanatban sikerült elcsípnünk a buszt, ami Nápolyba vitt. Közel kétórás zötykölődés után megérkeztünk, de Harry és James még mindig nem sejtettek semmit. - Most mért vagyunk itt? – kérdezte James. - Majd meglátod! – válaszoltam, miközben a távolodó alakodat néztem. 10 perc után tértél vissza. - Megkérdeztem a vezetőt, és azt mondta, hogy félóra múlva indul, de addig nyugodtan berakhatjuk a csomagjainkat. - Rendben, akkor, mire várunk még? – kérdeztem, majd elindultam a jármű feljárójához. - Mi ez az egész? Csak nem megyünk még valahová? – kérdezte Harry izgatottan. - De igen, gondoltuk, nem mindennap járunk Olaszországban, és Szicíliát vétek lenne kihagyni – válaszolta Perselus. Eközben én és James már a fedélzetről figyeltük őket. - Csakhogy megérkeztetek végre, lusta banda! – mosolyogtam. - Már nem azért, de mi cipeltük a csomagokat – vágtad rá. - Én is cipeltem, kikérem magamnak – majd a gurulós bőröndre mutattam. - Aha, biztos nehéz volt – néztek rá lekicsinylően. - Az is volt – duzzogtam, mire mindannyian nevetésbe törtünk ki.
Nem sokkal később a hajó is elindult, éppen csak levittük a belsejébe csomagjainkat. Legalább nyolc emeletes volt, melyben minden szinten különböző színű szőnyeg terült el. Mi az ötödiken kaptunk helyet, ahol kék színben pompázott a padló. Egy labirintusnak is elmehetett volna a hosszú folyosóival. Igazából ez nagyobb utak megtételére készült, azért volt tele szobákkal, mert akár több naposak is lehettek. A kapitány is mondta, hogy kivételes alkalomnak számít, ha pár órás utat tesz meg vele. Harry és James alig ültek meg öt percet a fenekükön – és akkor még sokat mondtam -, máris a fedélzetre szaladtak. Nem csoda, hiszen eddig csak belföldön voltunk kirándulni. Tengert, így még sosem láttak. Egy kicsit aggódni kezdtem értük, de nem akartam ezt neked is mutatni, ezért azt mondtam, hogy a mosdóba kell mennem. Persze, legbelül tudtam, hogy te sem érzel másképp. A hosszú folyosók ellenére, viszonylag gyorsan megtaláltam a kiutat, majd rögtön Harryéket kezdtem keresni tekintetemmel. Nem is kellett sokáig, azonnal kiszúrtam két csemetémet egy barna, göndör hajú, Harryvel egykorú lány társaságában.
|