5. fejezet
2007.10.15. 00:25
Szerző megjegyzése:
Itt a kövi fejezet. Ez a rész szerintem most nem sikerült olyan viccesre, de itt már névszerint is említettem az apát. Jó olvasást, és kritikákat kérek!:)
A reményeim valóra váltak. Szerencsére nem történt semmi érdekes. A hétvégém nagyon pihentető volt. Örömmel töltött el az a tudat, hogy csupán egy hét, és ismét visszatér a jó öreg Roxfortba. Nem kell majd nap, mint nap attól rettegnem, anyára vajon mikor tör rá Cupido szelleme. Ezzel szemben, ha mégis próbálkozna, már sokkal nehezebb dolga lenne, hiszen nem rángathat el egy tanárt ilyen ostobaságok miatt, mint a szerelem. Főleg nem Perselus Pitont, a roxforti pincék rémét, ahogy a diákok maguk közt szólították. Mikor én oda jártam, a társaim már akkor így hívták, és roppantul felbőszített régen is és most is, ha visszaemlékszem. Hiszen még csak nem is ismerték! Mért gondolják az emberek, hogy ítélkezhetnek felette, csak azért, mert gyerekkorában elkövetett egy hibát? Én is tudok a halálfaló múltjáról, de már megbánta, és igyekszik jó útra térni. Különben is: az vesse rá az első követ, aki maga még nem vétkezett.
Szeptember óta eltelt már egy hónap. A gyerekek és én még mindig rengeteget járunk a boltba, de mostanra már felvettem magam mellé egy segédet. Nagyon becsületes középkorú nő. Ha jellemeznem kéne kívül és belül, azt egy szóval tenném: tünemény. Azonnal jobb kedvet varázsolt a boltomba. Mrs. Weasley kissé telt, vörös hajú, negyvenes évei közepén járó asszonyság, ki népes családdal rendelkezik, de ezt egyáltalán nem bánom. A vevőkkel kedvesen kommunikál, és gyakran ad nekik tanácsokat. Jamesszel szinte azonnal összebarátkoztak, ezért anya sokszor féltékeny volt, de mostanra már ők is jól kijönnek egymással.
Mollyval - mert megkért, hogy hívjam így - sokszor beszélgettünk James apjáról, és ő is azon a véleményen volt, mint anya. Mikor ez a fülébe jutott, össze fogtak ellenem, és most már ketten osztják az észt, kiüldözve ezzel a saját boltomból.
Dühöngve tértem be Ollivanderhez, és faggattam arról, ami mára már nyilvánvaló: - Jó reggelt! - Neked is, Honey! Mi a baj? Úgy fujtatsz, mint egy dühödt sárkány! - Semmiség, csak anya és Molly már megint a szokásosat fújják! De meséljen, hogy van ön és Madam Malkin? - Köszönjük, megvagyunk. Tegnap beültünk egy hangulatos kis étterembe, valahol Londonban. A mugli felszolgálók kedvesek is tudnak lenni, ha sok borravalót kapnak! - Ezt észben tartom. Akkor úgy látszik, minden rendben van! - Minden. Honey, a világért sem akarlak sürgetni, de nem kéne visszamenned az üzletbe? Tudod, még nekem is pakolásznom kell. - Persze, megértem. Nekem is mennem kell. Szerintem már az esküvőmet tervezik, úgyhogy le kell hűtenem a hangulatukat!
Elköszöntünk egymástól, majd épp léptem volna be az ajtón, mikor kirontott rajta Harry és Ron, Molly legkisebb fia. - Harry, azért legyetek óvatosabbak! - Ne haragudj anya – nézett rám megszeppenve. - Semmi baj, de hová igyekeztek? - Csak Ron mutatni akar valamit a seprűüzletben. - Értem, de utána igyekezzetek vissza. De tényleg, nem bírom ki sokáig anyáitokat! – tettem hozzá mosolyogva miközben az ajtó felé biccentettem. - Igyekszünk! – esett le nekik is a célzás, majd magukhoz képest sietős léptekkel elindultak.
Ron Weasley is ugyanannyi idős volt, mint Harry. Nem csoda, hogy annyira megértették egymást. Örültem neki, hisz Harry jó felfogó képessége ellenére még mindig csak egy gyerek, és szüksége van kortársi kapcsolatra. Sokszor féltem tőle, hogy mellettünk túl hamar lesz felnőtt, de mostantól már nem kell. Persze sokat beszélgetünk felnőtt dolgokról is. Mikor egy-egy bájitalt együtt főzünk, gyakran kérdezősködik Perselus felől, és olyankor mindig őszintén válaszolok. Fogalmam sincs mért pont egy alig 5 éves múlt fiúcskának, de jól esik beszélni róla. Talán azért merek neki ilyen nyíltan mesélni, mert ő is olyan, mint apa. Csak kérdez és meghallgat. Ugyan megmondja a véleményét, de nem kioktató stílusban.
Miközben ezekre a gondolatok mosolyt csalnak az arcomra, belépek az üzletbe. Anya és Molly megrovó tekintetének kereszttüzébe besétálok a pult mögé, majd egyenesen Jamie kiságya felé veszem az irányt. - Hol voltál? – kérdezi anya. - Csak beugrottam Mr. Ollivanderhez beszélgetni. Már szögezte volna nekem a következő kérdést, mikor Molly letorkolta. - Ugyan Susan, ne bántsad már folyton! - Nos, jól van! – nyugodott meg. – Nekem most mennem kell, mert még nincs kész az ebéd. Remélem, benéztek hozzánk zárás után! - Nem tudom, mert van még pár bájital, amit el kell készítenünk Harryvel. - Értem, akkor holnap találkozunk! Elbúcsúztunk, majd a gyorsabbik utat választva hopponált az üzletből. Még egy darabig néztem a helyet, ahol másodpercekkel ezelőtt állt, majd Mollyhoz fordultam
- Szerinted mit rontottam el? Állandóan veszekszik velem, mert nem egyezik a véleményünk. - Nem tudom, Honey, de sok dologban igaza van. - Jaj, ne kezdd már te is! - Én nem akarok semmit kezdeni, ebben neked kell döntened! - Akkor ne beszéljünk róla!
Majd ez az álmom is valóra vált. Anya végre felhagyott a győzködéssel, végre nem állított falnak többet. Ha találkoztunk, minden másról beszélgetünk, de róla nem, és ennek nagyon örültem. Harry ellenben nagyon sok időt töltött ismét anyuéknál. Nem mintha zavarna, mert mindent megtanult, amit kértem tőle, kezdve a legendás lényektől a helyes pálcatartásig. Alkalomadtán Ron is csatlakozott hozzá, majd együtt tanulták meg a gyógynövények neveit, és azok felhasználási módjait. Azt hittem ezért még megszól Molly, mert túl korán kezdem el tanítania a srácokat, de nem kis meglepetésemre helyeselte.
Teltek a hónapok, majd lassan beköszöntött a tél és vele a karácsony hangulata. Az eddig oly csendes Abszol út hirtelen megtelt a vásárlók népes tömegével. Már csak két hét volt hátra az ünnepekig. Szokásosnál jóval többen fordultak meg az üzletembe, mivel sokan kirándulni viszik a családot és kellenek bájitalok az útra. A legjobban a vérzéscsökkentő és a csontforrasztó fogyott. Én is sokat gondolkoztam, hogy el kéne mennünk valahova karácsonykór, de még nem döntöttem el.
Szombat reggel Wolfy ugatására ébredtem. A termetes németjuhászunk a kandallót ugatta, melyből halk beszédfoszlányok szűrődtek ki. Sajnos nem értettem mit mondott, csak a hangot ismertem föl. Anya volt az. Gyorsan lesiettem, de addigra eltűnt, csak Harry ült a széken álmos ábrázattal.
- Kivel beszélgettél? – kérdeztem nyugodt hangon, bár Harry tudta, ez a legrosszabb mind közül. - A nagyival… - kezdte bátortalanul. – adott egy kis tanácsot, hogy hol tölthetnénk az ünnepeket. - Tényleg? - Anya, kérlek, ne legyél mérges! Az igazat mondom. - Túl sok időt töltesz már megint, a nagyanyáddal! - De mért zavar ez? Tanulok szorgalmasan, segítek a boltba, ha kell, vigyázok Jamesre, akkor meg mi a baj? - Semmi, csak bal lábbal keltem, sajnálom. Mit ajánlott anya? - Azt mondja, van egy kis faházikó, ahol régen gyerekkorodban nyaraltatok. - Tényleg, hogy ez nekem nem jutott eszembe! Ott gyönyörű a látvány télen! - Akkor, oda megyünk? – csillant fel zöld szeme. - Oda! Bull’s Green ilyenkor csodálatos.
Az utolsó hét pedig már szinte röpült. A boltot bezártam az ünnepekre, majd boldog karácsonyt kívántam Mollynak és a családnak. Én és a gyerekek december 23.-án, pénteken indultunk útnak. Viszonylag hamar összepakoltuk a csomagjainkat, mely két hatalmas bőröndből és egy kisebb táskából állt. A csomagokat összezsugorítottam, majd mugli módszerrel, vagyis vonattal közelítettük meg a falut. Az utazást Harry nagyon élvezte. Folyamatosan kifelé bámult az ablakon és az egyre sűrűsödő fenyőket csodálta. Néha azért könyvet is olvasott, nem is csodálkoztam el, mikor megláttam a címét: Kviddics a javából. Nagyszerű, apa őt is megfertőzte. Mondjuk nem kellett túlságosan erőlködnie. Harry azóta sokat gyakorolt apuval, a későbbiekben Ron is beszállt, majd csatlakozott hozzájuk két ikerbátyja Fred és George. - Mi olyan jó abban a könyvben? – kérdeztem meg egy idő után. - Hm… tessék? – eszmélt föl a kérdezett. - Semmi, csak olvass nyugodtan – mosolyogtam a zavart Harryre. Úgy is tett, visszatért a könyvéhez, én pedig Jamiet kezdtem babusgatni, aki hordozójában már kicsit nyűglődött. - Cssss, mindjárt ott leszünk, csak 10 perc – csitítgattam.
A megítélt idő múlva a vonat fékezve megállt, mi pedig leszállva begyalogoltunk a kitaposott úton. Nem kellett sokat menni, csupán 3 km-re volt. Szerencsére a vonat sokáig bejött, egészen a falucska központjáig. Lakossága nem haladta meg a 100 főt, ezért volt itt minden olyan békés. A séta pedig egyikünknek sem ártott, épp elég arra, hogy elgémberedett végtagjainkat kinyújtóztassuk. Mikor megérkeztünk, nyikorogva benyitottam a már kulccsal kinyitott ajtón, és beléptünk a kissé poros előtérbe. - Hát igen, meg van annak már két éve is, hogy itt teleltem – mentegetőztem a fiaim előtt. Harry azonban nem emiatt csodálkozott el annyira. - Gyönyörű, sosem láttam még ennél szebb kétszintes faházat! - Köszönöm! – könnyebbültem meg.
Lepakoltunk, megmutattam a fiúk szobáját az emeleten, majd a konyhába kezdtem el tevékenykedni, mikor megszólalt a csöngő. Fogalmam se volt róla ki lehet az. Anyáék, biztos hopp-hálózaton keresztül jönnek, de tévedtem, ők voltak. - Sziasztok, hát ti? – öleltem meg közben mindkettőt. - Mi is örülünk, hogy látunk! – játszotta a sértettet anya. - Ugyan, te is tudod, hogy nem úgy értettem! - Persze, hogy tudja, de hadd menjünk beljebb, kezdd hűvös lenni – szólalt meg apa is. Beljebb lépve anyának is szemet szúrt a leülepedett pormennyiség. - Igen, nemrég érkeztünk mi is. Nem jutottam még a takarításhoz! - Semmi gond, máris segítek! - Köszönöm. Már épp a nappaliba álltunk, mikor Harry szaladt le a lépcsőn, kezében Jamesszel, és egyenesen nagyszülei karjába futott. - Mama, papa, csakhogy megérkeztetek! – örvendezett. - Igyekeztünk pedig – mosolyogtak. - Na álljunk meg egy szóra! – lepődtem meg. – Te tudtad, hogy jönnek majd, és nem szóltál? - Én… nem mondhattam el. Meglepetésnek szánták! - Csak azt szeretnénk, hogy együtt legyen az egész család a szeretet ünnepén – kezdte magyarázni anya. - Az egész család! – ismételtem meg. – Mért hangzik ez a te szádból olyan vészesen? Ha tudnom kellene még valamit, most szóljatok, míg jó kedvemben találtok! – forgattam szemeimet a másik három között. - Ne aggódj annyit, csillagom, árt a szépségnek – simogatta meg arcomat. – Gyere, és rendezzük el a konyhát, aztán takarítsuk ki ezt a kupit! – vonszolt szelíd erőszakkal. - Anya, ugye tényleg nem terveztek semmit? Békés és nyugodt karácsonyt szeretnék. - Az is lesz – veregette meg vállamat. – Remélem. – Igaz suttogta, de így is tisztán hallottam. Nem tettem szóvá, inkább mindenben segítettem neki, míg Harry és apa sakkoztak, Jamie pedig a bábukat döntögette, közben nagyokat kacagott bosszús arcukon.
Estére sikerült mindent, úgy ahogy kitakarítani. Vacsorához készülődtünk, mikor megszólalt a csengő. Mivel én ültem legközelebb a bejárathoz, felálltam, hogy megnézzem ki az. Anya és Harry váltottak egy ijedt pillantást, majd anya beelőzött. - Kicsim, menj csak, annyit dolgoztál, rád fér a pihenés. - Anya, egy ajtót még ki tudok nyitni! Egyszerre léptünk a bejárathoz, de én bizonyultam gyorsabbnak. Kinyitottam, és majdnem elájultam attól, amit láttam, csak a düh tartott ébren. - Szóval az egész család? – vicsorogtam, miközben tekintetem az ajtóban álló férfiról anyára vándorolt. - Nem úgy van, ahogy látszik. - Nem? Akkor hogy? - Honey, mielőtt… - Perselus, rólad majdnem megfeledkeztem. Sajnálom, de a karácsonyi énekeket Karácsony éjszakáján szokták előadni! És mivel ma érkeztünk, még az erre szánt cukrokat se vettem elő, viszlát! Már zártam volna be az ajtót, de ő nem engedte. - Sajnálom, de a szüleid meghívtak, és én nem utasíthattam vissza, tehát… - és itt gúnyosan rám vigyorgott. – az ő vendégük vagyok. - Akkor mire vársz, száradj beljebb! – váltottam hangom nyugodtabbra, majd dühösen bevágtam az ajtót. Ekkor szaladt ki Harry is, mikor meglátta Perselust elmosolyodott a férfi viszont. Nem gúnyosan, ahogy más korabeli gyerekekre, hanem kedvesen. - Jó estét! Örülök, hogy épségben megérkezett. Felvihetem a csomagját? - Köszönöm, de inkább csak mutasd az utat, eléggé nehezek. - Rendben. Arra sem volt időm, hogy meglepődjek, ők már a lépcsőfordulónál jártak. Hangyányit kiakadtam, majd egyenesen a konyhába rontottam, ahol anya próbált elbújni a tányérja mögé. Nem sikerült neki. - Mit keres a lakásunkon, és Harry mióta van ilyen jóban vele? - Honey, először is nyugodj meg – ültetett le apa. – Vegyél mély lélegzeteket, majd fújd ki! - Apa, nem érek rá agykontrolozni, mikor itt van a lakásunkba! Ráadásul James is Harryvel van. Tényleg, James! – kaptam észbe. – Ugye őróla még nem tud semmit? – kérdeztem aggódva. - Nem, még nem, de… - Anya, most az egyszer hagyjuk ezt a témát! - Mit hagyjunk? – Lépett be a konyhába Perselus és Harry, kezében Jamesszel. - Semmit, inkább üljünk le és vacsorázzunk. Elővettem még egy terítéket vendégünknek, majd szótlanul elfogyasztottuk az ételt. Miután végeztünk, Jamie etetése következett. Beleültettem az erre szánt székébe, majd az alma-barack pürét kiskanállal kezdtem szájába adagolni. A műveletet eközben ketten is figyelték, köztük is az egyik Perselus volt. Borzasztóan zavart, olyannyira, hogy kezem remegni kezdett, végül anyának kellett befejezni.
Mire a konyhát is elrendeztük, elmúlt este kilenc is. Harry ez idő alatt elment fürdeni, majd követte őt apa is. Ekkor vettem kezembe Jamest és vittem el őt is. Végre nyugtom volt egy kicsit a csendes fürdőben. Csak Jamie gügyögött, vagy sírt fel néha. Kezeim automatikusan végezték a másfél éve berögzült mozdulatokat, míg agyam teljesen máshol járt. Valahol egy sötét és titokzatos, de ugyanakkor roppant szexszi bájitaltan tanár körül.
Ekkor nyikorogva kinyílt az ajtó, majd gondolataim tárgyát pillantottam meg. Nem szólt csak kezet mosott, majd egy kisebb törülközőt nyújtott felém, melybe bebugyolálhattam közös gyermekünket, persze erről még mit sem sejtett. Ezután mindhárman kimentünk a helyiségből. A pelenkázón felöltöztettem Jamest, majd kiságyába fektettem. Épp kifelé tartottam, mikor Harry ágyán mozgolódást észleltem, majd felült. - Anya, haragszol rám? - Dehogyis, tudod, hogy nagyon szeretlek! – Odasétáltam ágyához, majd adtam neki egy puszit. - És nagyiékra? - Nem, te is tudod, hogy a dühből született szavak, nem a szív szavai. - Igen, de olyan csúnyán viselkedtünk veled szembe, megérdemelnénk. Sóhajtva leültem ágya szélére, és néztem megszeppent kis arcát. Nagy smaragdzöld szemei most is csillogtak, de nem az örömtől. Hirtelen nagyon elszégyelltem magam.
- Én is csúnyán viselkedtem Perselusszal, megérdemelném, hogy szóba se álljon velem, de féltem. - Mitől? - Hogyha megtudja, hogy James az ő fia, teljesen kiakad, így nem tudta meg, majd szó nélkül eltűntem az életéből! - Értem. - Úgyhogy nem követetek el nagyobb hibát, mint én. Most pedig aludj, mert későre jár! Harry visszafeküdt, majd betakartam és egy puszit nyomtam a homlokára. - Jó éjt, kicsim! - Jó éjt, anya!
Az ajtót becsuktam, majd én is elmentem lezuhanyozni. Anyáékkal vacsora óta nem is futottam össze. Talán ennyire megbántottam őket? Majd holnap elnézést kérek tőlük! A fürdőben a Harryvel közös beszélgetésünkön morfondíroztam. Tényleg megbántam volna, amit tettem, vagy csak a pillanat hevében mondhattam? Hiszen már számtalanszor átgondoltam a dolgot, de egyszer sem bántam meg ilyen mélyen. Talán, mert egyszer sem volt ilyen közel hozzám a gondolatban forgó illető. Abban a pillanatban, ott a zuhanyzó kellős közepén úgy éreztem, ha most belépne, képes lennék mindent bevallani neki, de rá pár pillanatra már meg is bántam. Mégis, hogy tálalhatnám, hogy kimaradt a fia születéséből, és az eddigi életünkből. Nagyon ostobán hangozna. Kiléptem a fülkéből, majd magamra csavartam a törülközőm, és egyenesen a hálószobámhoz tartottam. Mivel nem tudtam, hogy Harry hol szállásolta el Perselust, teljes lelki nyugalommal léptem be a szobámba, és kezdtem el átöltözni. A sötétben azonban nem vettem észre, hogy már valaki fekszik az ágyamban.
|