25.Javíthatatlan helyzetek
2007.08.11. 23:49
Szerző megjegyzése:
Harry elbeszélget Pitonnal, míg Ginnyék lerángatják a gyengélkedőbe. A fiúnak kétségei támadnak, és ki tudja, hogyan lábal majd ki. De mint mindig, most is történik valami....
Javíthatatlan helyzetek
Piton leült a Harryével szembeni kisebb – jobban mondva eredeti méretű - ágy szélére, és onnan nézett a fiúra. - Gyors leszek, mert egy ilyen elmebeli támadás után valóban nem árt, ha meglátogatod a gyengélkedőt. Harry csak bólintott, nem akart ugyanis még tanárával is vitát kezdeni, elég lesz Ginnyékkel, akik nyílván be akarják majd tuszkolni Madam Pomfrey karjai közé, és akkor egészen biztos, hogy másnap reggelig nem szabadul.
Piton nem is finomkodott, azonnal rákérdezett. - Biztos, hogy ez jó ötlet volt? Harrynek pedig nem is kellett magyarázni. Belenézett a bájitalmester fekete szemeibe, és azt mondta. - Sajnálom. Tudom, mire gondolt. Ha kicsapják, rögtön az apja és Voldemort karjaiba lökjük. Dühös voltam, emellett Corner egyébként is jelentette az esetet. Főben járó átkot alkalmazott ki tudja mennyi ideje, így közvetve két diáktársát is megtámadta. Nem tudom, mit tehettem volna, ahogy azt sem, maga mit léphetett volna.
Piton hallgatott egy ideig. - Én valóban nem vagyok abban a helyzetben, hogy választást kínáljak neki – ismerte el kelletlenül, amiből látszott, hogy nagyon nincs ínyére, hogy az ifjabbik Malfoyt viszontlássa egy halálfaló gyűlésen. Harry sóhajtott. - Ezt pontosan tudom. És maga szerint rám mennyire figyelne? Akarna-e? Cornerék mindenképpen jelentették az esetet, én pedig sajnálom, de nem veszem jó néven, ha megtámadják a hozzám közel állókat. Még ha Voldemort parancsára is tette, nem pedig saját örömére.
- Ezt nem is vártam el – morogta a férfi, és arckifejezéséről lerítt, hogy mennyire utálja, ha kutyaszorítóba kerül, és nem tud javítani a helyzeten. – Alighanem én is hasonlóan jártam volna el. - És akkor most mi lesz vele? – kérdezte Harry felnézve Piton szemeibe. - Akárhogy szeretném, nincs lehetőségem bármit is tenni az érdekében – mondta élesen a férfi. Harry elgondolkodva hümmentett, figyelembe sem véve ingerült professzora harapósságát. - Tehát Malfoy holnaptól végérvényesen is az ellenségemmé válik. Piton szúrósan pillantott rá.
- Mióta a kis barátnődet megpróbálták elcsípni, három mardekárosomat rúgattad ki. Elég érdekesen vívod ezt a háborút, Harry. Minél több katonát az ellenségnek? – vonta fel gúnyosan a szemöldökét. - Hé! Mintha én tehetnék róla, hogy a „mardekárosainak” – nyomta meg a szót tanára korábbi hangsúlyát utánozva – nem elég, hogy élből minden vágyuk Voldemort szolgálatába állni, képzetlenek, és képtelenek elvégezni a feladatukat, mindezen felül még ahhoz is hülyék, hogy ezek után legalább ne kapják el őket – vágott vissza Harry. – Még hogy mardekáros ravaszság.
Piton nem felelt, bár egy pillanatra mintha mosoly suhant volna át az arcán, a griffendéles pimasz megjegyzése hallatán. Egyrészt tisztában volt a fiú igazával, másrészt túl ideges volt. Felállt, majd az ablakhoz viharzott, és Harrynek hátat fordítva mondta. - Malfoy még sokáig nem fog számodra problémát okozni, ahogy más társa sem. Gyengék. Arra viszont számíthatsz, hogy ugyan olyan eltökélt lesz, mint az apja. Harry sóhajtott. Mintha ő ezt nem tudná. - Hiszen pontosan ez okozza a problémát. Lehetetlen lenne beszélni a fejével. Ő csak ezt az utat ismeri. A legszörnyűbbet, amit csak választhat.
Piton visszafordult. - Biztos lehetsz benne, hogy ezerszer megbánja még – szólt sötét hangon. – Draco nem olyan, mint Bellatrix – fintorodott el a névre. Akár csak Harry, aki erre megmerevedett. Nem kellett magyaráznia, mi is a különbség. Az az elvetemült nő bármit megtett volna Voldemortért. Fanatikusan rajongott érte. De Malfoy… ő egészen más. Félelemből, elvárásból és érdekből teszi. Ó igen, nem ad neki sok időt, és sírva fog bánkódni. Elvárják majd tőle, hogy öljön, kínozzon… Harry ezen gondolatokra megborzongott.
Piton mindeddig figyelmesen nézte. - Menj le a gyengélkedőre. A büntetőmunka természetesen elmarad. A többi pedig elválik holnap az igazgatói irodában. Harry kelletlenül biccentett, a férfi pedig talárját lebbentve elindult az ajtó felé. - Ó, és Potter! – szólt még vissza, mire Harry felkapta a fejét, és Piton profiljára meredt. Tudta, hogy tanára most váltott át ismét szokásos hivatalos hangnembe. – A mai okklumenciája… szép munka volt. Azzal - a fiúnak még meglepődni sem volt ideje -, sebesen elhagyta a szobát. Harry csak döbbenten meredt az ajtóra.
Mikor barátai visszajöttek, még mindig alig akart hinni a fülének. Piton teljesen önszántából megdicsérte. - Mi az? – kérdezte Ginny aggódva, meglátva arckifejezését. Harry elvigyorodott. - Csoda történt. - Mi van? – nézett rá Ron értetlenül. Harry rájuk pillantott. - Piton kezd egyre emberibb lenni.
Hermione felvonta a szemöldökét. - Azt hittem, neked esik majd a kedvenc diákja miatt. Harry megrázta a fejét, és masszírozni kezdte a halántékát, amire a már mellé telepedő Ginny azonnal felfigyelt, és fürgén mögémászva hozzásimult a hátához, majd gyengéden eltolta a fiú kezét, hogy ő maga folytathassa a masszírozást, kitérve a nyakára és vállaira is. A fiú hálásan, jólesően felsóhajtott, majd ismét Hermione felé fordult. - Egyáltalán nem ez történt, szóval csaknem hét év óta először tévedtél – mosolyodott el. – Piton is jól tudja, hogy nincs sok választásunk. És ebbe ő, Malfoy és én is beletartozunk. Ron horkantott, amit egy meglepően okos megjegyzése követett.
- Malfoynak nagyon is lenne választása, csak túl gyáva hozzá. Hermione biccentett, és száján egy kis mosoly játszott, ahogy szerelmét nézte, aztán elkomolyodott. - Mindent fel kéne adnia – értett egyet, majd ismét Harryhez fordult. - Őszintén szólva, úgy gondoltam, Piton előáll majd valamivel, hogy megmenthesse. Harry egy kicsit elengedte magát, és Ginnynek dőlt, aki csendben figyelt, és továbbra is kedvesén játszott ujjaival.
- Ezúttal nem tehet semmit. Nem csupán Ginnyt érintik a húzásai. Corner megtette az első lépést, Madam Pomfrey a tanú, és egy főben járó átok alkalmazása már enyhén szólva más elbírálás alá esik, mint egy folyosói párbaj története pár vágással. Ron elégedetten vetette magát hátra az ágyon. - Vagyis mindenképpen repül – mondta vidáman. Hermione szúrósan tekintett rá, és Harry sem tűnt olyan lelkesnek, mint vörös hajú barátja.
- Ron, már megint nem gondolkodsz – szólt rá Hermione. – Nem érted, hogy mivel jár mindez? Ha holnap Dumbledore elbocsátja, Voldemortnak máris egyel több szolgája van. Szerinted mi üldözi az embereket mellé? A félelem, az elvárások, a hatalom és neveltetés. Szerelme azonban csak felhorkant. - Ugyan már! Hiszen csak Görénykéről beszélünk. Kinek árthat? Mielőtt Hermione ingerülten rácsattanhatott volna, Harry szólalt meg sötét hangon.
- Már nem sokáig lesz az a fiú, akit ismerünk. Ha nem akar meghalni, gyorsan fog tanulni. Az apja villogni akar vele, bebizonyítani, hogy a Malfoyok erősek, és Voldemortnak szüksége van rájuk. Hatalmat akar majd, és azt, hogy ne ő legyen az, akibe belerúgnak, hanem fordítva. Ahogy engem, úgy őt is kiképzik majd, de ezúttal ellentétes oldalon. Talán most még nem képes ölni, és kínozni, de csupán idő kérdése, és azt veszed majd észre, hogy nem szívesen kerülnél vele szembe egy csata során. Ron felült, és látszott, hogy kezdi érteni, mi is a lényeg.
- Ebben a megközelítésben… - sóhajtott egyet. – Már megint igazatok van Hermionéval. A lány sóhajtott. - Hidd el, most nem örülök, hogy így van. Malfoy most vált csak igazán az ellenségünkké, és sokan vannak abban a helyzetben, mint ő. Ginny abbahagyta a masszírozást, és Harry vállára hajtotta a fejét. Halkan szólalt meg, hiszen arca közel volt a fiú füléhez. - Nem csak a halálfalók tábora növekszik. Lehet, hogy Voldemort általuk erősödik, de a DS tagok bizonyára csatlakoznának a Rendhez. Ha pedig azt nem is, abban biztos vagyok, hogy Harryt követnék. Főként, ha látják, hogy Dumbledore és a Rend is mellette áll.
- Teljesen igazad van – bólintott Hermione. – Voldemortnak messze nem lesz olyan könnyű dolga, mint szeretné. Ezt párszor megtapasztalhatta már azzal is, hányszor vallott kudarcot Harryvel: minden esetben, amikor csak szembekerültek egymással. Pedig biztos vagyok benne, hogy úgy gondolta, gyorsan letudja majd ezt az akadályt – itt határozottan elégedett vigyort eresztett meg az említett felé. Hiába beszéltek barátai így, a fekete hajú fiú távolról sem volt olyan elégedett, mint ők. Nem tudta olyan könnyen elfelejteni legutóbbi élményét Voldemorttal kapcsolatban. Nagyon kis híja volt, hogy elbukjon, és bántsa őket. Azt hitte, kellően felkészült okklumencia terén, de ezek szerint tévedett.
Mi lesz, ha az edzéseivel kapcsolatban is úgy gondolja, hogy kész van, és tovább nem képes fejlődni, nem tud többet adni, és teljesíteni, de az mégsem lesz elegendő? Hiába érzi majd a sikert, ha aztán szembe kerül Voldemorttal és az megint felül kerekedik rajta egy varázslattal. Hermione tekintete ekkor találkozott a smaragdokkal, és ahogy figyelmesen végigjárta Harry jól láthatóan fáradt arcát, leolvadt szája sarkából a mosoly, és elkomorult. - Ugye tudod, hogy nem úszod meg, hogy lekísérjünk a gyengélkedőbe. Erre a mondatra Ginny is azonnal megmozdult.
- Vártam, hogy befejezzétek a beszélgetést, aztán én is úgy terveztem, hogy mindenképpen lerángatom – mondta barátnőjének, figyelembe sem véve, hogy a fiú, akiről szó van, ott ül tőle pár centire. - Én is itt vagyok – morogta Harry. – És nem vagyok már kiskölyök. Ginny visszaült mellé, és rámosolygott. - Oh, dehogynem drágám. Pontosan olyan vagy. Csupán nagy küzdelmek árán tudunk gyógyítóhoz vinni, nem vagy képes nyugton maradni még egy napig sem, rosszul tűrőd a kezelést, és mindezek említésére máris nyűgös leszel.
Harry csúnyán nézett rá, Hermione és Ron viszont felnevettek. - Találó, ezt el kell ismerned – mosolygott rá a barna hajú lány, majd sokkal komolyabban hozzátette. – Hatalmas mentális megterhelésen mentél át, és a mágiád is nyílván kimerült egy kicsit. Te is tudod, hogy szükséged van rá, ahogy egy kiadós pihenésre is. Harrynek elég volt végignéznie barátain, és egy sóhajtással nyugtázta, hogy itt bizony nem nyerhet. Ginny tekintete csak úgy égett az eltökéltségtől és aggodalomtól, és ebből rögtön tudta, hogy a lány sem heverte még ki az alig fél órája történt eseményeket.
- Rendben, lemegyek veletek. Valóban fáradt vagyok, és be kell vallanom, csalódott is. A többiek megütközve néztek rá. - Ugyan miért? – kérdezte Ron. - Ezt most komolyan kérded?! – nézett rá ingerülten Harry. – Amit eddig tettem szart sem ér, ha Voldemort igazán próbálkozik, és megtámad! - Hiszen legyőzted! – felelte barátja értetlenül.
- Nem, nem győztem le – vágta rá Harry. – Ha Hermione nem hívja Dumbledore-t, aki Pitonnal együtt segítséget nyújt, akkor… - Akkor már most befejezheted – szólt rá Ginny elvágva a mondanivalóját, és erősen megszorította a kezét. – Hihetetlen, hogy még mindig ennyi mindent vársz el magadtól. Harry, ismét felülkerekedtél Voldemorton – hangsúlyozta ki. A fiú megrázta a fejét válaszul, majd így szólt. - Mi ebben a hihetetlen? Te is tudod, mi mindenért felelek. Azt hittem, legalább már ebből a szempontból felkészültem. Erre az első alkalommal, hogy igazán akarja és dühös, máris áttör a védelmemen.
- Harry, nem hiszem el, hogy még mindig itt tartunk – csóválta a fejét Hermione, míg Ginny is egyre feszültebbnek tűnt. - Mondd, te nem hallottad Dumbledore-t? Kijelentette Voldemortnak, hogy te vagy az erősebb, és nem képes legyőzni téged. Harry felhorkant. - Azért mondta, mert fel akarta dühíteni, hogy rá figyeljen, és ezzel esélyt adjon nekem, hogy tegyek valamit a védekezésen kívül. - Te is tudod, hogy nem csak azért – ellenkezett egyszerre a két lány. Harry nem figyelt rájuk.
- Talán minden eddigi edzés, és felkészülés felesleges volt. Sosem vehetem fel vele a versenyt, mert egyszerűen erősebb. - Ez marhaság! – fortyant fel Ron is, mert mind tisztában voltak vele, hogy Harrynek milyenek a képességei, és ami ennél is fontosabb, hogy milyen eltökélt, és hogy a saját életét is feladná azért, hogy véget vessen a háborúnak. Nem tudta elfogadni, hogy ezek után magát hibáztassa. – Tizenhét éves vagy Merlin szerelmére. És mégis több dologra vagy képes, mint az összes többi diák ebben az iskolában. Hagyd abba a siránkozást, és azt vedd észre, hogy sosem volt képes még felülkerekedni rajtad. Sem megalázni, sem a hatalma alá vonni.
Dühös kitörése után néma csönd támadt a szobában. Hermione büszkén, csillogó szemekkel nézett rá, Ginny hálás mosollyal nyugtázta szavait, mert féltette Harryt, hogy esetleg ostobaságot csinálna a magával szemben felállított túlzott elvárásai és erejét talán már meghaladó teljesítési vágy miatt. Míg maga az érintett pusztán döbbentnek és zavartnak tűnt, ahogy barátjára nézett. Rontól ritkán lehetett hallani komoly megjegyzést, vagy egyáltalán azt, hogy valamire igazán odafigyeljen, de az utóbbi időben egyre többször kapták ilyenen. És ez nem rossz. Egyáltalán nem az.
Mindig is úgy érezte, hogy nem ártana már a fiúnak, ha egy kicsit megtanulná, máshogy látni a dolgokat. Jó, ha megőrzi a vidámságát, de ébernek és felkészültnek kell lenniük. Most még inkább, mint eddig, és ha kikerülnek a Roxfortból, már nem védi meg más, és bár számíthat a barátaira, de leginkább magát kell rendbe szednie. Itt nem csak a mágia a lényeg. Harcolni lélekkel és ésszel is kell. Ahogy rápillantott Hermionéra, láthatta, hogy a lány is örül a szerelmét érintő változásnak. Sőt, talán mindnyájuk közül ő a legjobban. Tisztában volt vele, hogy a kapcsolatuk legnagyobb vitái mindig Ron éretlenségéből adódóan robbantak ki, hiszen a lány korához képest komolyan, logikusan gondolkodott.
Ezért nézte őket egy darabig, majd úgy döntött, hogy nem folytatja tovább az ellenkezést, bár nem érezte úgy, hogy előrébb jutott volna. Jól esett a támogatásuk, de ennél többre kell majd képesnek lennie. És talán a barátai ezt sosem értik majd meg igazán. Nekik csupán annyi a világos, hogy látják edzeni és tanítani őket a DS-ben. Talán úgy vélik, a korábbi események, a bizonyításai elegendőek, de Harry tudta, hogy nem így van. Leginkább megfontoltabbnak, felkészültebbnek kell lennie. Uralkodnia kell az érzelmein, és felhasználni azoknak erejét, ha szükséges. Piton rengeteget segíthet neki ebben, és talán meg is bízik már annyira a férfiben, hogy ezen varázslatokat átbeszélhessék az indokaival együtt.
- Megadom magam! – emelte fel Harry a kezét. Ginny túl jól ismerte már a gesztusait ahhoz, hogy leolvassa arcáról, mit gondol, és megkérdőjelezze a megnyugtatásukra szánt kijelentését. Megcsóválta a fejét, és komolyan a zöld szemekbe tekintett. - Tisztában vagyok vele, hogy nem tűntek el a kétségeid – mondta halkan, és egészen közel hajolt a fiúhoz. - Viszont meg kell tanulni elfogadni, hogy mindenkinek vannak korlátai. Még neked is, Harry. Kedvese elmosolyodott, és hozzádőlve megcsókolta Ginnyt.
- Ebben igazad van. Szeretném mindnyájatokat megvédeni, de amint ma is láthattátok, talán még magamtól sem megy igazán – mondta fáradtan. Mikor a mondat végére ért, már igencsak meg kellett támaszkodnia a karjain, hogy el ne dőljön az ágyon. Ginny máris odahúzódott, hogy segítsen neki. - Lesz még időnk megbeszélni – mondta kedvesen. – Kérlek, most induljunk a gyengélkedőbe. Harry egyetlen szóval sem ellenkezett. Egyre nyomorultabbul kezdte érezni magát, és meg mert volna rá esküdni, hogy most még talán egy egyszerű stuporra sem lenne képes. Ron odalépett hozzájuk, és támogatóan Harry mellett indult meg, hátha szükség lenne rá, hogy megtartsa barátját.
Míg a gyengélkedő felé haladtak, barátai a Pitonnal folytatott beszélgetésükről faggatták, és persze arról, hogy mi is történt a Mardekár klubhelyiségében. Harry persze tudta, hogy leginkább most azért teszik ezt, hogy valahogy maguk között tartsák. Madam Pomfrey egy-két csodatévő bájitala úgyis rendbe teszi majd. Az idős boszorkány fejcsóválva fogadta, és elkezdett mormogni holmi bajkeverésről, és örök lakrészről, amit már tényleg nem ártana fenntartani a számára. Közben természetesen végezte a dolgát, és már legalább a harmadik főzetet nyomta Harry kezébe, hogy javítson az állapotán.
- Szerencséje volt, Mr. Potter – mondta sóhajtva a javasasszony, mikor úgy tűnt, a vizsgálatok végére ért. – Az igazgató úr védelme remélhetőleg kitart még jó darabig, mert mind a mágiád, mind az elméd védvonalait alaposan kimerítette ez a találkozás Tudjukki sötét varázslataival. - De ugye nem kell már több borzalmas ízű bájitalt bevennem? – kérdezte Harry fintorogva, mikor reményei szerint az utolsót erőltette bele Madam Pomfrey. Legalább egy életre szólóan az utolsót. A javasasszony szigorúan nézett rá. - Reményeim szerint ennyi energianövelő főzet elég lesz. Az elméjét egy kiadós alvással tudná a leginkább pihentetni. Ehhez azonban majd Ms. Weasley segítségére is szükségem lenne, ugyanis abban biztos vagyok, hogy nem szívesen maradna itt éjszakára, nemde?
Ginny tettre készen fordult a gyógyító felé. - Persze, Madam Pomfrey. Figyelnem kell, hogy minden rendben van-e, míg alszik? Harrynek azonban nagyon nem tetszett az ötlet. - Na nem! Semmi szükség rá, hogy még Ginny virrasszon mellettem. Majd erős okklumenciával alszom el, így nem lesz baj. Ha pedig mégis megérzem Voldemort próbálkozását, inkább majd én virrasztok. Barátai csúnyán néztek rá. - Ki fogom bírni. Neked kell pihenned, nem nekem – mondta Ginny eltökélten csillogó szemmel. Minden mozdulata azt súgta, igenis őrzi majd éjszaka Harry álmát, és ha máshogy nem megy, hát elkábítja, hogy biztosan szót fogadjon.
Harry amennyire tőle tellett felpattant. Utálta, ha a gyengélkedően kell lennie, és a mai esetet egyértelműen a saját hibájának tartotta. Nem figyelt eléggé, pedig jól tudta, hogy fontos minden percben megfelelő erősségben fenntartania az elméje védelmét. Nem szabad még egyszer megtörténnie. - Nem újdonság, hogy éjszaka ébren kell forgolódnom – kezdte megemelve a hangját. - Voldemort megedzett már ebből a szempontból, szóval nem… - Hagyd már abba Harry! – szakította félbe Hermione, Ron és Ginny együttes hangja. A fiú már nyitotta válaszul a száját, de aztán csak legyintett egyet.
- Mr. Potter! Talán jobb lenne, ha egy kicsit kiszellőztetné a fejét – szólt rá Madam Pomfrey szigorúan és neheztelően. Mivel barátai tekintete sem ígért sokkal jobbat, erre a megjegyzésre felkapta a fejét. - Tudja mit? Pontosan ezt fogom tenni – felelte Harry, majd határozottan elindult a kijárat felé. Ronék összenéztek. - Majd én vele megyek – mondta nekik Ginny, és már sietett is, hogy beérje a fiút. A javasasszony utána szólt. - Tegye meg nekem, hogy ágyba dugja, és figyel rá. Nem ismerné be, de nagyon is kimerítette a mai támadás.
Ginny gyorsan hátraszólt, hogy ne kelljen megállnia. - Nyugodt lehet, Madam Pomfrey, nem fogom nézni, hogy így hagyja magát tönkre tenni. Vagyok olyan makacs, mint ő. - Na az az egy biztos – morogta Ron utánanézve. Hermione megbökte, de nem szólt vissza. Egyetlen dolog érdekelte, hogy Harry hagyjon fel ezzel az ostoba szemléletmóddal. Túl sok terhet vesz a vállára, és nem szeretné, ha összeroppanna alatta.
Időközben Harry már a parkban sétált, és merengve nézett el a sötétlő tó távolba vesző hullámai felé. Ginny távolabbról figyelte egy darabig, majd csendben mellé szegődött. - Jól vagy? – kérdezte halkan. A fiú felé fordult, majd tekintetét az ég felé fordította. - Néha ordítani szeretnék – válaszolta Harry. Ginny pislogott egyet, majd kivágta. - Hát tegyük meg – merült fel benne az ötlet. - Mit? – nézett rá Harry csodálkozva.
- Ordítsunk! – nevetett Ginny. Harry rámeredt, s rövid ideig áthatóan vizsgálta zöld szemeivel. - Háromra – mondta végül pár pillanattal később. Szerelme mosolyogva rábólintott, beálltak egymás mellé, összenéztek, majd széttárt karral felszabadultan kiengedték a hangjukat. Kiáltásukat messzire vitték a hatalmas erdő fái. Mikor befejezték, vigyorogva hajoltak össze, és Harry szenvedélyesen megcsókolta kedvesét. Holnap ismét nehéz napja lesz, de most legalább már érezte, ahogy a park nyugalma, a szellő, mely az arcába csap, Ginny társasága, na meg a feszültség levezető kiáltás igazán jó hatással van háborgó gondolataira.
De Harry Potter életében semmi sem lehet egyszerű, és a megkönnyebbülése sem tarthat sokáig. Hermione rohanvást közeledett feléjük, és Harry nevét kiáltozta. Ginnyék azonnal közelebb indultak hozzá, s mikor összetalálkoztak, Hermione lihegve állt meg előttük, míg Harrynek elég volt az arcára néznie, hogy tudja, nem jókedvében sietett utánuk. Különböző érzelmek futottak át tekintetében. Félelem, értetlenség, aggodalom… Végül nagy nehezen kinyögte. - Harry, Dumbledore-nak nagy szüksége van rád. Azt üzeni, azonnal indulj vissza a gyengélkedőbe…
|