|
Epilógus
2007.07.31. 22:13
Epilógus
- Azt hittem, soha nem jön el – hallotta maga mögül. Ránézett a húsz év körüli lányra, és egy pillanatra felvonta a szemöldökét.
- Későn érő típus vagyok – felelte Harry, le sem véve a szemét a középmagas, szőkés hajszínű, barna szemű idegenről. – Megnőttél.
- Mihez képest? – feleselt a lány.
- Legutóbb, mikor láttalak, úgy ekkora voltál – nyújtotta ki a kezét csípőmagasságig.
- És én még azt hittem, hogy meg sem fog ismerni! – háborodott fel a lány csípőre tett kézzel. Egy pillanat múlva már derékig érő, fekete haja volt, és az arca is másképp nézett ki.
- A szagod elárul, bárhogy is nézel ki, Reme.
- Ne szólítson így, ezt legfeljebb anyámnak engedem meg! – feleselt Remedy.
- Ha már így említetted, ő hogy van?
A lány arca elkomorodott.
- Mióta apu meghalt, rosszul – mosolyodott el szomorúan, az előttük álló sírkövet nézve. – Ja, egyébként azért jöttem, mert ezt önnek küldte, mielőtt meghalt. Szerencséje, hogy nem romlandó, az elmúlt két évben a fiókomban őrizgettem.
- Tényleg? – kérdezte Harry oda sem figyelve, és nézte a kapott borítékot. Csak az ő neve állt rajta Remus ismerős írásával. Végül mégsem bontotta ki, inkább elrejtette a talárja zsebébe.
- Sokat hallottam magáról aputól.
- Igen?
- Igen, amikor úgy ekkora voltam – ismételte meg Harry mozdulatát gúnyosan -, akkor mesélt nekem a Szellem Hölgyről, és a Fekete Hercegről.
Harry felhorkant a megnevezésre. Egy darabig hallgattak, majd Remedy újra megszólalt.
- Lehetne egy kérésem? A Roxfortból jöttem el, és nem nagyon kértem engedélyt...
Harry az égre emelte a tekintetét.
- Persze, visszaviszlek. Legalább hoppanálási engedélyed van?
- Az van, csak eltávozási nem nagyon – felelte szende mosollyal.
- Na gyere.
Egy pillanattal később már a Nagyterem előtt álltak.
- Hogy a...
- Hosszú történet. Most eljössz velem az igazgatóhoz.
- Úgy érti, hogy az igazgatónőhöz.
- Igen, McGalagonyra gondoltam.
- Mármint Grangerre...
Harry megtorpant, és kerek szemeket meresztett a Lupin lányra. Egy pillanatra levegőt is elfelejtett venni, majd hosszú léptekkel megindult az igazgatói szoba felé. Megtorpant a kőszobornál, és rájött, hogy nem tudja a jelszót. A kőszobor fülébe suttogott valamit, mire az összehúzta a szemét, de egy szemernyit sem mozdult.
Harry más eszközökhöz folyamodott. Apró pálcaintésre egy patrónus jelent meg mellette.
- Kérlek, mondd meg Hermionénak, hogy Harry Potter keresi...
Be sem fejezhette a mondatot, előtte a kőszobor elhúzta a száját, és arrébb állt. Harry eltüntette a patrónust, és rálépett a mozgó lépcsőre.
- Ezt nem hiszem el – mosolyodott el a jelszóra.
- Én már meg sem lepődök. Múlt hónapban Perselus Piton volt – szólalt meg mellette Reme.
Harry már be akart nyitni, amikor meghallotta a bentről kiszűrődő beszélgetést.
- Miniszter asszony....
- Ne miniszter asszonyozz itt nekem, Hermione.
- Rendben, Minerva. Előkerítjük Remedyt, akár a föld alól is, nyugodj meg. Minden diákomon egy követő bűbáj van, Mr. Moor már elindult, hogy kövesse a nyomokat.
Harry bekopogott, és lenyomta a kilincset. Maga elé tolta a Lupin lányt, aki fejét lehajtva lépett be, rá sem nézve egyik felnőttre sem. A két nő felkapta a fejét az ajtónyitásra, láthatóan mást vártak Remedy után, nem őt.
Hermione sokat változott, mégis teljesen ugyanúgy nézett ki, ahogy emlékezett rá. Kicsit teltebb lett az alakja, Harry megállapította, hogy legalább egy szülésen már túl van. Szemei körül szarkalábak ültek, szája szélén mélyebb lett a mosolyvonal, haját rövidebben, kontyba csavarva hordta tarkóján. Mint egy igazi, felnőtt nő.
Hermione még Reméről is megfeledkezett. Megkerülte az asztalt, és egy pillanatig habozott, majd szorosan megölelte Harryt.
- Merlinre, Harry, annyira hiányoztál – suttogta elfúló hangon. Eltolta magától, és jól megnézte, mint régen Mrs. Weasley tette.
A férfi arcán halvány mosoly jelent meg.
- Furcsa újra itt lenni.
- Furcsa téged itt látni – szólalt meg McGalagony is.
Harry közelebb lépett, és kezet csókolt a nőnek. A miniszter asszony úgy meglepődött, hogy még ellenkezni is elfelejtett.
Álltak egy darabig csendben, amikor Hermione újra megölelte Harryt. Mikor elengedte, szabadkozni kezdett.
- Ne haragudj az érzelmi kitöréseimért, csak... – ezúttal a férfi ölelte magához, mire Hermione szeméből csorogni kezdtek a könnyek, és már nem is szólt többet.
Remedy közben lassan megindult a kijárat felé, de Harry sétapálcája útját állta. A lány felemelt kézzel hátat fordított az ajtónak, és visszaült az egyik fotelbe.
- Elnézést – szabadkozott Hermione a könnyeit törölgetve. – Bocsánat.
- Azt hiszem, ez megbocsátható – szólalt meg Harry. – Azért kísértem vissza Ms. Lupint, mert miattam hagyta el a Roxfort területét. Remus hagyott nekem egy levelet, amit szeretett volna átadni, de tekintve, hogy nem sokat tartózkodtam Angliában, nem rajta múlt, hogy csak most tudta kézbesíteni.
- Azt hiszem, ha jelentkezel büntetőmunkára Mr. Fricsnél, akkor kiegyenlítettük a számlát – felelte Hermione Remedyre nézve.
A lány bólintott, és már iszkolt is kifelé az igazgatói szobából. McGalagony végül elmondta, hogy milyen óvintézkedéseket kellene tennie Hermionénak az iskola és a diákok védelmének érdekében, majd ő is távozott.
- Ez a lány rosszabb, mint mi hárman együtt voltunk – szólalt meg Hermione szomorú mosollyal az arcán. – Hiányoztál, Harry. Gondolom, most is csak röpke látogatásra maradsz, és már mész is vissza Erdélybe.
Harry egy darabig hallgatott.
- Felippe felajánlotta, hogy legyek a vámpírok vezetője a következő 500 évben, mert ő már belefáradt. Nem mindenki nézi jó szemmel ezt, de ott a helyem, ők a családom.
- Pedig – felelte Hermione lemondó sóhajjal –, van egy pár megüresedett állásunk, és még mindig nem találtam megfelelő gondnokot Frics helyére... tudod, jövőre szeretne nyugdíjba vonulni.
- Milyen kedves – mosolyodott el Harry.
- De komolyan, Harry, szeptemberben nyugdíjba megy a fél tanári kar, Mr. Moor öt éves szerződése is lejár idén, és nem szeretném jövőre tovább alkalmazni. Megkönnyítenéd az életemet, ha elvállalnád az SVK-t.
- Vámpír vagyok – jött az egyetlen, de igen nyomós ellenvetés.
- Na és? Már a vérfarkasokat sem korlátozzák semmilyen munkavállalásnál. De megértem, ha nem szeretnél jönni. Bár a vámpíroknak is tudnék egy nagyon jó helyet itt a környéken, és lehet, hogy tudnám alkalmazni a tudásukat Vámpirisztikából.
- Hogy miből?
- Vámpirisztikából – mondta Hermione újra. – Kötelezően választható tantárgy a Jóslástan helyett. De még ezek közül van legalább húsz olyan tantárgy, amit választhatnak a gyerekek, ha szeretnék, és nincs rá tanárom.
- Elmondhatom, hogy sikerült pár dolgot megreformálnod.
- Muszáj volt, olyan kis tudatlanok minden téren a gyerekek, pláne azok, akik nem a varázsvilágba születtek. De visszatérve rád, gondold át az ajánlatom. Flammy hogy van?
Hermione vidám kedve elkomorodott egy pillanatra, ahogy húgát megemlítette.
- Mostanában nehezen bír Ronalddal. Most kezdődött el nála a „mindenre nemet mondok” és „úgyis nekem van igazam” korszak.
Hermione szája egy pillanatra elnyílt.
- Úgy érted...
- Úgy értem. Szóval, ha engem akarsz alkalmazni, plusz öt fővel kell számolnod, és egy vámpírcsordával.
- Öt? – hűlt el Hermione. – Nem baj, elég nagy a Roxfort, jöhettek – vágta rá gyorsan, de a szája szélén bujkáló mosolyt nem tudta elrejteni. – Merlinre, Harry, három gyereked van?
- Ronald a legidősebb, ő öt éves, és két lányom van, ikrek, akik két évesek, Hannah és Hermione. Még nem vihetjük őket nagyobb utazásokra, ezért nem jöttünk eddig. Meg egyéb okok miatt sem.
- Tudom, Harry, mostanában nem vagy társasági ember, és biztos vagyok benne, hogy bizonyos szempontokból nem is örülnél a Roxfortnak, de...
- De te bármit megteszel, kirúgod a fél tanári kart is, csak, hogy itt legyek melletted.
Hermione arcára gúnyos mosoly kúszott, ami Harryt Pitonra emlékeztette.
- Átlátok rajtad, Hermione, tudom, hogy nem csak ezért hívsz, hanem a vámpírok könyveire is fáj a fogad.
- Ó, Harry, ennyire átlátszó lennék? – kacagott fel jókedvűen. Mosolyvonalai elmélyültek, kacagása is teltebb volt, mint amilyenre a férfi emlékezett. Jó volt látni, hogy jól érzi magát. – Egyébként miért nem jöttél el Remus temetésére?
- Épp akkor születtek az ikrek, és Ronald körmei is akkor nőttek ki. Tudod, ez amolyan vámpír dolog.
- Emlékszem, mikor még a te körmeid nőttek ki. Hogy utáltam nézni – megborzongott. – De azért örülök, hogy jól vagy. Mikor látogattok meg minket a Roxfortban?
- Soha. Kell nekünk, hogy Vámpirisztika órán mutogass? – kérdezett vissza, majd felállt.
- Nagyon vicces vagy, Harry. A kérdés teljesen komoly volt, és fontold meg az ajánlatomat is. Nagyon sietsz?
- Csak egy percre ugrottam el, megnézni, hogy van Remus. Flammy már vár. Gondolkodom az ajánlatodon.
Hermione bólintott.
- Kérlek, ne tűnj el úgy megint, mint tizenhét éve. Nem bírnám ki.
- Ígérem, meglátogatlak a közeljövőben, és addigra megbeszéljük Flammyvel az ajánlatodat is. Üdvözlöm Fredet és a fiadat is.
- Átadom.
Harry kilépett az ajtón, amikor rádöbbent, hogy ő egy szót sem ejtett a családjáról. Igen, tényleg volt egy tizenkét éves fia, de barátja ezt honnan tudta? Hiszen tizenhét éve találkoztak utoljára. Tekintete az asztalon álló, mugli fényképre esett, és rámosolygott.
Még mindig az asztal mögött állt, és úgy érezte, nem tud leülni, egyszerűen csak túlságosan el volt foglalva azzal, hogy Harry gyors látogatásán törje a fejét.
- Jól van, Hermione? – kérdezte az egyik portré, mire feleszmélt kábultságából.
- Persze, Albus, jól vagyok, csak meglepett, hogy Harry itt járt. Tényleg önző lennék, mert a közelemben akarom tudni? Hogy szeretném, ha megosztaná velem a gondjait, a problémáit, vagy egyszerűen csak mellettem legyen, hogy megbeszélhessem vele az én gondjaimat? Annyi mesélnivalóm lenne neki, és biztos vagyok benne, hogy neki is rengeteg mesélnivalója lenne.
- Adj neki időt, Hermione. Harry megváltozott, és kívülről vidámnak mutatja magát, de bármennyire örült annak, hogy látott, nem tudta ugyanazt érezni, mint te.
- Tudom, de úgy váltunk el, mintha sohasem látnám többé. Sokat akarok azzal, hogy látni szeretném még?
Dumbledore portréja sóhajtott. Szomorúan nézett a nőre, aki szomorkásan visszamosolygott, végül nem szóltak többet. Hermione leült az asztalához, és folytatta a papírmunkát ott, ahol Remedy eltűnése előtt abbahagyta.
Néha meg-megállt a penna a kezében, újra és újra az ajtóra nézett, hátha Harry belép rajta, és kijelenti, hogy megjött, családostul, csordástul. De Harry nem jött.
.o)}O{(o.
Harry a barlang belsejébe érkezett meg, ahol Dobby már várta.
- Harry Potter, uram, a felesége kérte, hogy amint visszaér, keresse meg Ronaldot, mert megint elkószált valahová.
A férfi bólintott, és miután levetette talárját, intett a kezével, majd követni kezdett egy mindenki számára láthatatlan fonalat, ami Ronaldhoz vezette. Megtámaszkodott a könyvtár bejáratánál, és nézte, ahogy fia lapozgatja az egyik legszínesebb gyermekkönyvet, ami itt fellelhető. Fia felnézett rá, elmosolyodott, majd visszatért a könyvhöz, és bámulta tovább a képeket.
- Elolvasod nekem, papi? – kérdezte, egy óriási képet bámulva, amin egy hétfejű sárkány ücsörgött szomorúan.
Harry leült Ronald mellé, és pálcája végét hozzáérintette a könyvhöz, mire abból életre kelt a sárkány, és a könyvtár asztalán elkezdődött a mese. Miközben Harry olvasta a könyvet, a bábuk eljátszották a történetet. Ronald ujjongott, néha meglepetten nézett, és ha egy-egy újabb lény feltűnt, kérdésekkel bombázta édesapját. „Tényleg léteznek emberek? Hú, tényleg hét feje van a sárkányoknak?” És ehhez hasonló kérdések sorozatával nyaggatta Harryt.
Mikor visszamentek a lakrészükbe, Flammyt az egyik hintaszékben ülve találták, ölében az ikrek szunyókáltak. Harry rámosolygott kedvesére, és halkan mesélni kezdte, merre járt. Ronald anyja előtt állt, és nézte az alvó lányokat. Néha megsimogatta pihe hajukat, és tovább bámulta őket, miközben hallgatta a felnőtteket. Rájuk pisszegett, ha túl hangosan beszélgettek, ahogy tőlük látta, mikor még kisebb volt.
- Nem tudom, hogy mennyire tenne jót a környezetváltozás nekik, vagy nekünk – kezdte Flammy. - Vámpírok vagyunk, soha nem tudnának ott beilleszkedni. Ha pedig az egész csorda odaköltözne, nem gondolod, hogy veszélyt jelentenénk a Roxfortra? Arról nem is beszélve, hogy hány ezer éves hagyományt szakítanál meg azzal, ha elvinnéd őket Erdélyből.
- A barlang sem biztonságos örökké. Tudom, itt élnek már vagy ezer éve, de te is hallod az aggasztó híreket a városból, hogy az emberek már nem sokáig tűrnek meg itt minket.
- Igen, Harry, de ez nem azt jelenti, hogy Angliába kell költöztetni mindenkit, csak azért, mert mi szeretnénk ott lenni. Ha el akarunk menni, menjünk, de ne rángassuk magunkkal az összes vámpírt – felelte Flammy, majd ringatni kezdte a nyöszörgő, ébredező lányokat. Hermione nagyot ásított, és kábultan nézett körül, hogy hol is van. Apja felemelte, és az ölébe ültette az egyre élénkebb leányzót.
- Felippe megkért, hogy vegyem át a csorda vezetését néhány éven belül, ha a kicsik nagyobbak lesznek.
Flammy megállította a széket, és meglepetten bámult Harryre. Kinyitotta a száját, hogy mondjon valamit, végül bezárta, és újra ringatni kezdte a még félig alvó Hannah-t.
- Ez sok dolgot megváltoztat.
- Nem ellenzed? – kérdezte Harry, miközben elkapta Hermionét, aki éppen leesni készült az öléből.
- Nem, inkább attól tartok, hogy majd kevesebb időd jut a családra. Tudom, egyre kevesebb segítség kell, elbírok hármójukkal, de még mindig szükségem van rád.
Egy hangos pukkanást hallottak, amire még Hannah is felébredt. Ronald épp elesni készült, egy hajszálnyira lógott a földtől, és Dobby erősen, két marokkal tartotta a fiúcskát, hogy orra ne essen.
Harry elmosolyodott a jeleneten, majd segített Dobbynak megtartani a fiát. A manó rohant, hogy a lefelé görbülő szájú Hannah-t felvidítsa, majd elvegye édesanyjától, de Flammy csak mosolygott, és leintette Dobbyt.
- Hagyd csak, úgyis ideje volt már felkelnie. Teljesen elzsibbadt tőle a lábam. Nem hagyom, hogy még egyszer rajtam aludjanak el.
Felállt, és a lányok nyomán vörösödő foltokkal tarkított lábára nézett. Végül elmosolyodott, és Harryre nézett.
- Este megbeszéljük a dolgot, és kitalálunk valami megoldást.
Harry közelebb lépett, és magához ölelte feleségét. Egy darabig így álltak, mozdulatlanul, majd, mikor már Flammy lábából múlni kezdett a zsibbadást, Harry elengedte. Egymásra mosolyogtak, majd elindultak, hogy összeszedjék a mindenfelé kúszó-mászó kicsi vámpírokat.
VÉGE
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
