Luthien Lovemagic Oldala

zerzõ megjegyzése: Elõször is: KÖSZÖNJÉTEK NIMOLNAK ÉS LULLÁNAK, AKIK ADDIG RÁGTÁK A FÜLEMET, és vetettek be mindenféle cselt, amíg be nem adtam a derekam, és már ma feltettem a fejezetet. Nos: Harry mint tudjuk, igazán dühös, kiderül egy kis turpisság, de aztán mégicsak a mardekárosoknál lyukadunk ki.

Mardekáros felségterületen

Harry le se tagadhatta volna milyen dühös, ahogy végighaladt a folyosókon. Néhányan furcsán, megint mások félelemmel néztek rá. Maga is érzete, amint vibrál körülötte a mágia, de jelenleg sokkal jobban foglalkoztatta az úti célja, mint hogy megpróbálja visszafogni az erejét.

Ha legalább mardekáros tette volna, azt mondja oké! Menthetetlenek, és mindenki tudja róluk, hogy Voldemort támogatói. Az viszont, hogy újabb házból kerülnek ki ellenségei - hozzáadva ahhoz, hogy Ginnyt is bántották -, már sokkal jobban dühítette.
Emellé vegyük még azt, hogy a lány védeni próbálta, alighanem közös múltjukra tekintettel, s hogy vélhetõen a fiú éppen ezt az ismeretséget használta ki a támadásra, hiszen Ginny nem tarthatott tõle.

Már olyan sebesen szedte a lépcsõfokokat, hogy szinte szaladt. Alig várta, hogy kérdõre vonja az illetõt, és alaposan elbeszélgessenek – mozgatta meg egy kicsit ökölbe szorított ujjait -, fõként, mert maga is személyes sértésnek vette a barátnõje elleni támadást egy megbízhatónak tartott DS tagtól.

Nem kellett elmennie a fiú klubhelyiségéig, már a folyosón menet ráakadt. Kicsit furcsa volt a mozgása, és mintha barátai is elég aggodalmasan beszélgettek volna vele, de ez most a legkevésbé sem érdekelte. Mindjárt lesz más is, amiért igazán és jobban aggódni kezdhetnek. Fõleg egyvalaki.
- Corner! – szólt oda neki már messzirõl.
A hollóhátas felé fordult, de ahogy meglátta a közeledõ Harryt, máris hátrálni kezdett. Sem az arckifejezése, sem a belõle áradó energia nem volt túl bizalomgerjesztõ.

- Pedig Ginny megígérte, hogy az én nevemet nem említi majd – motyogta maga elé, meglehetõsen gyorsan kapcsolva, mire két barátja máris sejteni vélte, mi dolga Potternek a fiúval. Nahát, nem véletlenül kerültek a Hollóhátba! – gondolta Harry.
Szerencsétlenségére azonban a megjegyzését is meghallotta, mire Corner csak arra eszmélt, hogy erõteljesen a falnak repül, majd egy következõ átok ütésétõl csúnyán vérezni kezd a szája.

- Megtámadod, és még az õ védelme mögé bújsz?! – sziszegte Harry dühösen, ahogy nagyjából két méterre tõle megállt, mintha csak félne, hogy ha közelebb kerül a hollóhátashoz, õt is megfertõzné ez a fajta gerinctelenség.
- Mi volt a baj, Corner? Nem kellettél neki? – folytatta Harry ráfogva a pálcáját.
Michael hebegve szólalt meg.
- Nem Harry, félreérted. Ne-nem ez történt. Engedd, hogy megmagy…

- Nagyon meggyõzõ magyarázatnak kell lennie, ugyanis többszörös árulásnak veszem, amit tettél! – vágott a szavába Harry.
És végül is így is volt. Bízott a fiúban, hiszen DS-tag, tudta, hogy Ginnyvel jártak, tehát a lány is bízhatott benne, és nem hitte volna, hogy meg fogja támadni. A legfontosabb viszont az, hogy magát a világos oldalt játszotta ki azzal, hogy ki akarta adni Ginnyt Voldemortnak.
Ekkor már Anthony és Terry is magához tért, és nem túl bátran, de mégiscsak közbeszóltak.

- Tényleg nem Michael tehet róla – a zöld szemek feléjük se fordultak. Továbbra is villámlón Cornerre szegezõdtek.
- Meg-megátkoztak – magyarázta tovább a gyanúsított. – Nem tudtam, hogy mit teszek. Épp Flitwickhez tartok, hogy jelentsem neki. Most engedtek ki a gyengélkedõrõl – masszírozta meg lüktetõ mellkasát, és óvatosan megnyalta a szája szélét.
- Imperio? – kérdezte sötét hangon Harry.

A hollóhátasok egyszerre kezdtek bólogatni.
- Ki irányított? – kérdezett Harry ismét.
Michael bizonytalanul összenézett Anthonyval. Láthatóan felmérte már a DS vezetõ helyzetét annyira, hogy lássa, ha most megmondja, az illetõ nem biztos, hogy életben marad.
- Talán jobb lenne a tanárokra hagyni – motyogta nem túl határozottan.
- Ki volt?! – morrant dühösen Harry. Nem fogja ugyan azt eljátszani, amit nemrég Ginnyvel.

- Malfoy – suttogta Corner, majd gyorsan folytatta, látva Harry ijesztõ arckifejezését. – Csak… azt akarta, hogy félrehívjam, és elvigyem Ginnyt, de mikor õ rád hivatkozott, és nem akart jönni, már… szóval erõszakhoz kellett folyamodnom…
- Azt láttam – morogta Harry, majd egyenesen Michael szemébe nézett. – Tartozom neked egy bocsánatkéréssel a mostaniért – intett egy aprót pálcájával, mire a hollóhátason frissen keletkezett seb begyógyult. – Ugyanakkor hogy lehettél annyira óvatlan, hogy hagyod magad megátkozni?! Úgy érzem, hiábavaló volt az a rengeteg DS edzés. Most pedig – pördült meg Harry –, megyek, és elintézem végre Malfoyal, amit már rég meg kellett volna tennem.

A másik három aggodalmas és feszült tekintettel nézett utána.
Ha Ginny nem tudta volna megvédeni magát, és Corner nem kerül a gyengélkedõre, ahol Madam Pomfrey nyílván észrevette, hogy az Imperio hatása alatt áll, Malfoy megint megúszhatta volna, míg Michaelt felelõsségre vonják.
Már azt is értette Ginny miért nem beszélt. Nem akarta, hogy a mardekárosok közé menjen. De ez már nem csak róla szólt. Malfoy fõbenjáró átkot használt, Ginny ellen, Voldemort megbízásából.

Elõször eljátszadozik vele, majd szerez valami bizonyítékot ellene, és gazadag és befolyásos apuci ide vagy oda, kirúgatja végre Malfoyt. Józanabbik fele azonban halkan suttogni kezdett: biztos, hogy jó megoldás ez? Máris Voldemort karjaiba küldeni, hogy ki tudja, milyen tettekre kényszerüljön? A most elvégzett Imperio azért nem egyenrangú egy Crucioval, és Malfoynak eddig csak a szája járt. Azt viszont akarni kell, nagyon is.

De mégis… ezt már nem tudta annyiban hagyni. Malfoy lassan hét éve keseríti meg az életét, a barátaiéval egyetemben, és minden jel arra mutat, esze ágában sincs megszakítani a családi hagyományt, és amint kijárja az iskolát (vagy talán már most is), Voldemort szolgálatába áll. És akkor az apjáról még nem is beszéltünk.
Ha lett volna bátorsága, és Harryvel áll ki, nem történt volna semmi, elbánik vele. De Malfoy alattomosan, egy másik társát felhasználva Ginnyt támadta meg.

Ha pedig már róla beszélünk, a lányra is dühös volt. Sokkal rosszabbul is járhatott volna, és felelõtlen volt. Úgy tûnik, semmit sem fogott fel abból, amit Harry a kapcsolatuk elején mondott, mintegy feltételként és félelmei tisztázásaként. Arról nem is beszélve, hogy ezek után, hogy fogadhatná el a lány dühöngését, mikor egyes dolgokban cseppet sem különbözik tõle?

Miközben ezen járt az agya, hamarosan ráeszmélt, hogy már a pincéknél jár, a Mardekár klubhelyisége elõtt. Iskolalesõként nem jelentett gondot a számára, hogy minden további nélkül bejuthasson a titkos járaton.
A klubhelyiség nem sokat változott azóta, hogy utoljára itt járt. Hideg volt, és barátságtalan. Bár a díszítés zöld színét, ha máshol látná, nem tartaná csúnyának. Sõt, tetszene is neki, na de itt… itt minden borzalom volt!

Volt annyira haragos, hogy ne zavartassa magát attól, hányan is tartózkodnak odabent, és ücsörögnek a fotelokban. Beviharzott, majd körbevillantotta tekintetét, s megállapodott a nem messze tõle, a kandalló elõtti helyek egyikét elfoglaló szõke fiún.
- Malfoy! Beszédem van veled! – szólt oda neki.
A klubhelyiségben csönd lett, majd felháborodott és ellenséges morgások hangzottak fel. Hideg, éles pillantások szegezõdtek Harryre, aki ezzel egy fikarcnyit sem törõdött.

Malfoy gúnyosan elhúzta a száját, tekintetében mégis ott játszott valami furcsa félelem. Aztán nyilván arra jutott, hogy õ van fölényben: a saját klubhelyiségében, saját csatlósaival és háztársaival körülvéve. Ugyan mit tehet ellene a Kiválasztott?!
- Mit akarsz, Potter!? Tényleg ilyen idióta vagy, hogy bejössz közénk balhézni?!

Harry felvonta a szemöldökét.
- Elõször is, csak veled van dolgom. Másodszor, ugye nem képzeled, hogy félek bármelyikõtöktõl is?
- Pedig jobban tennéd! – szólt közbe egy nagydarab, szintén hetedéves fiú.
Harry szenvtelenül végigmérte, majd több figyelmet nem is fordítva rá, továbbra is Malfoyt nézte, úgy szólalt meg.

- A haverod azt hiszi, hogy tud valamit, mert akkorára nõtt, mint egy ház. De ki kell, ábrándítsam. A varázserõ nem egyenesen arányos a testtömeggel – húzta el a száját, majd egy pillanattal késõbb a szürke szemekbe nézett. – Félsz?
- Tõled, Potter? – állt fel végre a szõke fiú nem túl határozottan.
Elõrébb ment ugyan, de nem akart túl közel kerülni Harryhez, ahogy volt szerencséje alaposabban a zöld szemekbe nézni, és meglátta a bennük játszó veszélyes fényt.

Harry egy varázslattal közelebb rántotta, majd a többieket egy pajzzsal elválasztotta maguktól.
- Kijössz, vagy itt alázzalak meg? – kérdezte a pálcáját elõrántó mardekárost.
Társai közül sokan felugrottak, és nem túl barátságosan vizsgálgatták Harryt, aki most folytatta.
- Elegem van, hogy mindent eltûrjek tõled. Ezért ki foglak rúgatni, Malfoy! Bár lehet, hogy rám nem is lesz szükség, mert Corner már jelentette. Nem számítottál rá, hogy majd elmúlik az átok hatása, ha Ginny lefegyverzi, és nem lesz elég idõd, hogy töröld az emlékeit, igaz? Hm… apuci nem lesz rád büszke. Már megint… - húzta el gúnyosan a száját.

Atya világ! – gondolta. – Valóban kezd kiütközni a mardekáros vénám. Elvégre senki sem állította, hogy a Süveg ostoba.
- Fogd be a pofádat Potter! – ordított rá Malfoy a szokásosnál jóval sápadtabban. Valószínûleg még nem értesült a hollóhátas fiú szerencsés észhez térésérõl, így a kicsapatás gondolata nem érintette túl kellemesen. Ahogy az apja emlegetése sem. Mert hogy vele együtt jár maga Voldemort is.

Harry meglendítette a pálcáját, és az imént általa húzott védelemnek taszította a szõke fiút.
- Gyenge vagy te ahhoz, hogy hallgassak rád, Malfoy. Még az apádnak sem tettem meg soha ezt a szívességet.
A mardekáros vicsorogva lendült támadásba, ami egy kicsit meglepte Harryt, de könnyedén hárította.
- Mond csak, tulajdonképpen meggyõzõdésbõl, vagy csak félelembõl akarsz Voldemorthoz csatlakozni? – kérdezte Harry. És furcsa mód, ez valóban érdekelte.

A szõke azonban megrezzent a név hallatán, ahogy háztársai közül is mindnyájan, s többen odasziszegtek, vagy kiáltottak neki.
- Ne merészeld kimondani a nevét!
Harry csak megcsóvált a fejét. Erre a kérdésre sem fog választ kapni.
- Annyit akarok, hogy állj ki ellenem – mondta végül. – Ezért jöttem. A többi már nem rám tartozik. De nyílván, most látjuk egymást utoljára. Legalábbis egy ideig. Amíg halálfalóként el nem kapnak. Mert akkor majd ott akarok lenni.

Ekkor egy hideg, túlontúl jól ismert hang csendült a háta mögül, a bejárat felõl. Korábban ez a hang csak rosszat jelenthetett, megalázást és pontlevonást egy kis büntetõmunkával. Most azonban nem tudta, mire számítson.
- Nem vagytok egy súlycsoportban – mondta Piton, Harry pedig lassan felé fordult.
A mardekárosok elvigyorodtak házvezetõjük érkezését és belépõjét látva, Harry azonban most már egyáltalán nem ijedt meg tõle. Már csak azért sem, mert talán nem túlzás, ha azt állítja, hogy kezdte megismerni a férfit.

- Ugye ezzel nem arra céloz… - kezdte, de befejezni már nem tudta. Utólag ezt nem is bánta, mert rájött, hogy óvatlan volt.
- Nem. Rád céloztam – vágta rá a bájitalmester gúnyosan, egyúttal hogy félbeszakítsa, másrészrõl, hogy Malfoy azt higgye, neki kedvez ezzel a kétértelmû megjegyzéssel.
De Harry már tudta, értette, hogy most szerepet játszik, és valójában nagyon is tisztában van vele, hogy a griffendéles könnyûszerrel elintézhetné a beképzelt, ám közel sem elég erõs Malfoy örököst.

Harrynek már többször eszébe jutott, hogy Luciusnak valahol szívás, hogy a fia csak a modorát, és rögeszméit örökölte.
Az õ esetében azonban ki tudná jobban, mire képes, mint Piton. Az utóbbi idõben hála a férfinek, rengeteget fejlõdött.
- És remélem tudod, hogy a mostani kis akciód milyen következményekkel fog járni – folytatta a bájitalmester.

- Majd akkor mondjon valamit, ha Malfoy tettének következményeit látja – felelte Harry.
Piton felvonta a szemöldökét.
Mi van, itt senki nem tud semmit!? – tört ki magában Harry. Malfoy viszont elsápadt. Fõleg, mikor a sötét szemek a griffendélesrõl rá vándoroltak. A teremben néma csönd lett. Mindenki tudta, hogy ha Piton ki akar deríteni valamit, akkor õk kevesek az eltitkolásához.
- Idióta, legalább ne nézz a szemébe, ha nem akarod, hogy rögtön megtudja – morogta Harry, amit néhány mardekáros, és köztük maga Piton is meghallott a halotti csöndben.

- Potter, kifelé! – parancsolta a tanár. – Büntetõmunkára jelentkezel este hétkor. Malfoy, az irodámba, most azonnal!