19. Madam Granger
2007.06.17. 01:40
19. Madam Granger
Piton el sem hitte, hogy mindez már több mint öt éve történt. Azóta nem találta Hermione Grangert, pedig mindent elkövetett a felkutatására.
Az öt év alatt rengeteg dolog történt a varázsvilágban – apróságok, és eget rengető események egyaránt.
Harry Potter és Ginny Weasley – a várakozásokkal ellentétben – nem állt oltár elé, sőt, két évvel RAVASZ vizsgájuk után csúnyán összevesztek. A pletykalapok szerint mindketten félreléptek, ez volt a szakítás oka. Fél évvel rá kibékültek, mivel kiderült, hogy Ginny terhes. Harry Potter csak abban az esetben volt hajlandó kibékülni, ha az apasági teszt az ő nevét hozza ki, és mivel így történt, mégis elvette a lányt. Nem volt boldog házasságuk, de láthattunk már rosszabbat is.
Ron Weasley sohasem találta meg igazán élete párját, így a munkába menekült. Kviddicsjátékosnak nem vették fel, így dolgozott gyúróként, seprűkészítőként, cukrászként, fodrászként, és bolti eladóként egyaránt. Szörnyű vége egy viharos reggelen érte utol, amikor bátyjának az erdélyi sárkányok közelében segédkezett, és egy kóbor bénító átok őt találta el. Nem halt meg, de leszázalékolták, és ezentúl csak irodai munkát végezhetett.
Luna és Neville összeházasodtak, és nagyjából boldogan éltek, amíg meg nem haltak. Mindketten olyan hivatást választottak, ami kielégítette őket – Luna a Hírverőben dolgozott, míg Neville gyógynövényeket termesztett és nemesített. Gyermekeik nem születtek.
A Chudley Csúzlik bajnokságot nyert, Voldemort eddig még nem támadt fel.
Minerva McGalagony továbbra is elhivatottan vezette a Roxfortot, csak az zavarta egy kissé, hogy az idő előrehaladtával egyre nagyobb élvezetet lelt a citromporok, Bogoly Berti féle Mindenízű Drazsék és egyéb nyalánkságok elfogyasztásában. Egy ideje vigyáznia kellett arra is, nehogy hosszú, fehér szakálla nőjön. Szerencséjére Millicent Bulstrode-tól korábban elkobzott egy mugli borotvát, csak az élét kellett megbűvölnie, hogy sohase kopjon el.
oOo
Piton továbbra is a Roxfortban tanított bájitaltant. Nem élvezte jobban a munkáját, mint eddig, de rosszabb se volt. Hermione Granger eltűnése sokként érte, de először viszonylag nyugodtan vette tudomásul, hogy így járt. Nem értett a női lelkekhez, így biztosra vette, amint Hermione lenyugszik a történtek után, visszatér, ahogy ő is tette, amikor rájött, nem élhet halálfalóként. Új életet kezd, és abban talán neki is jut egy kis szerep.
A fél év leteltével aggódni kezdett, hogy Hermione komolyan gondolta az eltűnést, és finoman, mardekáros módszerekkel érdeklődni kezdett utána. Luna Lovegood első és egyetlen terhessége akkor ért véget, amikor Piton hirtelen meglátogatta otthonában, és a barátnője felől érdeklődött, mivel nála maradt egy fontos könyve. (Azok, akik rossz hírként veszik ezt az információt, nem árt, ha tudják, hogy ezáltal a világ megmenekült a 21. század jövendő Sötét Nagyurától.)
Piton nem lett okosabb a finom kérdezősködés után, így felkereste a lány hajdani mugli otthonát. A gaz felverte a kertet, a házban azóta se lakott senki, de Piton betört, és átkutatta a lakást címek után kutatva, ahol a lány meghúzhatta magát.
Fél évig tartott, amíg körbejárta a rokonokat, ismerősöket, de senki sem hallott Hermione felől. Mind meg voltak győződve arról, hogy már nem is él.
Egy év azzal telt el, hogy búskomoran visszavonult Roxfortba, és kutatásokkal ütötte el az időt, hátha majd egyszer mégis megtalálja Hermionét. Az év letelte után elintézte egy régi adósságát, majd a nyári szünetet Franciaországban töltötte, hátha oda költözött a lány.
Szóval rengeteg helyen megfordult, de Hermione Granger tett arról, hogy ne találjanak rá. Piton jó darabig egy nyomot sem talált, amit követhetne.
Öt év telt el, és el sem tudta hinni, hogy még mindig keresi a lányt. Maga sem tudta, miért teszi ezt, de nem volt szokása félbehagyni dolgokat.
oOo
Újra nyári szünet kezdődött, ő pedig egy vonaton ült, hogy újabb országot kutathasson át. A Reggeli Próféta friss számát olvasta, hogy teljen az idő. Egy gyászhír még rá is az újdonság erejével hatott.
Órákkal később a szállodában lezuhanyozott, majd ismét mugli ruhába bújt. A vonaton hallott egy pletykát egy boszorkányról, ezt a szálat akarta vacsoráig felgöngyölíteni. Az elmúlt években annyi szemfényvesztővel találkozott már, aki boszorkánynak, varázslónak, üveggömbös jósnőnek vagy kézrátéttel gyógyítónak adta ki magát, hogy nem sok reményt fűzött a találkozáshoz.
Isztambul bazárja a délutáni időszakhoz képest is sok turistát vonzott, akiket addig győzködtek az eladók, míg el nem tűntek valamelyik apró üzlet belsejében.
Pitont is kinézte magának egy férfi, és nem szállt le róla. Követte mindenhová, és közben alkudozott – anélkül, hogy Piton egyáltalán hozzászólt volna. A felajánlott arany ékszerekért már csak az eredeti ár negyedét kérte volna, amikor Piton megelégelte az egyirányú párbeszédet.
- Hol van a jósnő sátra? – kérdezte törökül. A beszéd egy idegen nyelven nem okozott gondot, erre is volt megfelelő bűbáj.
- Nem, oda nem mehet, jóember! – ragadta meg a karját a férfi. – Az a nő gonosz! Fizetsz neki, cserébe gonosz dolgokat mond, de azok egytől egyig valóra válnak! Nem, nem engedem oda!
Pitont érdekelni kezdte az az ismeretlen vészmadár, aki ilyen negatív hírnévre tett szert. Percekig győzködte az árust, mire az hajlandó volt útbaigazítani. Előtte azonban ragaszkodott hozzá, hogy együtt térjenek be a boltjába, hogy Piton vegyen egy gonoszűző talizmánt.
Piton egy óra alatt szabadult, miután megitatták kávéval, és még rásóztak több olyan apróságot, amire semmi szüksége sem volt.
Ahogy közelített a tér sarkában álló sátorhoz, biztos volt benne, hogy megint rossz helyen jár. A sátort talán már csak varázslat tartotta egyben, majdnem összezuhant. A szövete sok helyütt toldva-foldva volt, és a nagyobb réseken keserű füst szökött ki a szabadba, hogy ott elenyésszen.
Ahogy félrehúzta az ajtóként funkcionáló nehéz anyagot, csilingelt a rengeteg ráaggatott fémkorong. Aranyszínűre voltak festve, és olyan vékonyak voltak, hogy minden kisebb szellő megzörgette őket. A sátor belseje nagyobbnak tűnt, mint kívülről sejteni lehetett, így Pitonban egy gyanú érlelődött: itt bizony igazi varázsképességű ember dolgozik!
Bent erős, szemet csípő füst kavargott, amely egy apró kályhából szállt fel. Két kampó között egy madzag volt kifeszítve, amelyen szárított gyógynövények lógtak. A szoba közepét egy hatalmas asztal uralta, tele mindenféle jósláshoz használt segédeszközzel. Volt ott kristálygömb, több kiürült csésze kávé, egy inga és egy ronda, vörös macska, amely lustán elterülve heverészett egy félig teli tányér mellett. Piton csak remélni merte, hogy az állat és gazdája nem osztja meg ennyire az ételt.
- Üdvözöllek, idegen – hallott a háta mögül egy kísérteties hangot. Megfordult, és egy pillanatra hátrahőkölt a látványtól.
A jósnő talán negyven éves lehetett, de az igazi korát lehetetlen lett volna megállapítani. Koszos, foszlott szoknyát viselt, buggyos ujjú hosszú inggel. Nyakából minden mozdulatra zörgő lánc lógott a derekáig, vizet rég nem látott, gubancos haját egy ronggyal szorította hátra. Arca barnára égett a napfénytől, füléből karikák lógtak. Az összhatást rontotta a rózsaszín strandpapucs, amit az összeállításhoz viselt.
Piton legszívesebben elmenekült volna, de valamiért – talán az iszonytól megdermedt a lába? – nem mozdult.
A jósnő még közelebb lépett, és megfogta egyik kezét. El akarta rántani, de a nő meglepő erővel szorította. Pár pillanatig nem történt semmi, majd a boszorka a tenyérbe köpött. Piton most már tényleg szabadulni akart, de a mágia megbéklyózta testét. A nő mutatóujjával eloszlatta a sűrű anyagot a férfi tenyerén, míg az érdekes alakot nem vett fel.
- Jósolok magának, jóember.
- Kösz, nem – motyogta Piton erőtlenül. – Azt hallottam, maga csak rossz dolgokat állít, amik valósággá válnak. Ebből inkább nem kérek.
- Ezt mondták volna? – A nőt láthatóan nagyon szórakoztatta a hír. – Hát igen, meglehetősen sokszor adok hírt halálesetről, nemi betegségekről, tragédiákról. Magának melyiket mondjam? – vigyorgott, amitől láthatóvá vált egy félig letört foga.
- Kösz, már mindegyik megvolt – húzta el Piton a száját.
A jósnő szája széle megrándult, majd újra szemlélni kezdte a tenyeret.
- Hadd találjam ki. Ginny Weasley. – Nem kérdezett, megállapítást tett. Piton meglepődött.
- Igen – bólintott. – Miután áttanulmányoztam a Káma Szútrát, kellett valaki, akivel gyakorlok. Nem tudtam, hogy újra Potterrel is kavar a ribanc.
- Hát igen, sajnálatos eset.
Piton érdeklődve szemlélte a jósnőt, akivel ilyen bizarr párbeszédet folytat. Olyan furcsán érezte magát vele, vonzotta, de ugyanakkor taszította a társasága. Trelawneytől mindig kiverte a víz, de ő szinte csalónak számított a szakmájában. Ez a nő más, ő igazinak tűnik. Úgy döntött, leteszteli.
- Miért vagyok itt?
- Mert egy régi ábránd után fut, ahelyett, hogy végleg elengedné.
- Miért nevezi ábrándnak?
- Mert olyanra vágyik, ami sohasem volt, és sohasem történik meg. Ez az ábránd, nem?
- Én mégis szeretném megtalálni, hogy ezt az ő szájából halljam.
- Most azt várja, adjak esélyt, hogy sikeresen fel fogja kutatni?
- Van esélyem, hogy megtaláljam, Hermione?
- Nincs. – A jósnő kiesett a ritmusból, és a tenyér helyett most kliense szemébe bámult. - A francba, hát nem beugrattál? Hogyan találtál rám? És hogyan ismertél fel?
- Nem adtam fel. A hajad pedig régen is ugyanilyen volt, csak néha megfésülted és megmostad – hazudott, mert valójában nem tudta volna megmagyarázni a sejtését, ami most beigazolódott. - De most elmondanád, mi ez a maskara, és mi a fenét csinálsz Törökországban? – Beszéd közben zsebkendőt vett elő, és letakarította a tenyerét.
- Meg sem csókolsz a viszontlátás örömére? – Hermione nem látszott túl boldognak attól, hogy lelepleződött, így a kérdése valójában mérges gúnyolódás volt.
- Merlin mentsen tőle! Az elmúlt öt év alatt jártál fürdőszobában? Jó lenne, ha az újonnan kialakult belső szemeddel belelesnél néha egy tükörbe – húzta el a száját Piton, de azért boldog volt, hogy kutatása véget ért. Mégis, volt egy olyan érzése is, hogy mostantól még több problémája lesz, mint eddig volt.
Hermione eltűnt egy paraván mögött, és pár pillanatig ott időzött, mielőtt újra előbukkant volna. Strandpapucsát cipőre cserélte, és megszabadult zörgő ékszereitől. Így sem nézett ki jobban, de indulásra kész volt.
- Gyere, meghívlak egy italra. Ma már nem megy több repülő Londonba.
- Szóval visszatérsz velem?
- Nem, csak te mész – rázta a fejét Hermione, és egy kis kávézó felé irányította Pitont.
- Madam Granger! – sietett elé a tulajdonos nagy hajlongások közepette, miután benyitottak a légkondicionált helyiségbe. – Mindjárt kiürítem a kedvenc asztalát! – tüsténkedett, és két bajszos férfit eltessékelt egy asztaltól. Azok először tiltakozni akartak, de aztán Hermionéra néztek, és inkább szó nélkül átültek a másik helyre.
- Híres vagy – nézett elismerően Piton a vékony nőre.
- Inkább hírhedt.
Már a kávéjukat kortyolgatták, amikor Piton végre feltette a kérdést, ami foglalkoztatta.
- Miért mentél el hirtelen?
Hermione szoknyája zsebébe nyúlt, és egy megsárgult papírdarabot kotort elő. Míg kereste, pár bizarr apróság pottyant a földre. Volt ott egy emberi fog és egy üveggolyó is. Piton arca megnyúlt, de inkább nem szólt semmit, ebben a pillanatban vissza kellett tartania gúnyos megjegyzéseit.
Inkább elvette az újságcikket, és hangosan felolvasta.
„Tegnap éjjel tragikus szerencsétlenségben életét vesztették a hírhedt Hermione Granger (botrányairól elhíresült boszorkány) mugli szülei. A sötétben autójuk egy híd tartópillérének csapódott, aminek következtében azonnal szörnyethalnak.
De ássunk le a tragédia mélyére! Miért vagyunk szkeptikusak, mikor a baleset szót halljuk? Miért hisszük inkább azt, hogy e két nagyszerű, köztiszteletben álló mugli valójában önkezével vetett véget életének?
A válasz egyszerű: a lányuk, Hermione. Mennyi botrányt képesek elviselni a példás életet élő emberek, mielőtt betelne a pohár? Mielőtt megbánnák, hogy szülőkké váltak? Hogyan lehet olyannyira elvetemült egy nő, hogy ilyen rossz fényt vet szülei…”
Piton abbahagyta az olvasást, és a lányra förmedt:
- De hisz ez csak egy üres pletyka, egy hülyeség! Hogyan hihetted egy pillanatig is, hogy a szüleid öngyilkosok lettek?
- Tudom, hogy nem lettek öngyilkosok. Jó, biztosan sohasem tudhatom, de remélem, hogy tényleg csak baleset volt. Nem mintha ez változtatna a tényeken, ők mindenképpen halottak. Öt éve mégis elhittem a hírt, és tudtam, végképp egyedül maradtam. Már senkire se számíthattam, azért menekültem el. Már nem volt hová mennem, teljesen új életet kellett kezdenem, hogy túléljek. – Hangja nem volt szomorú, már régen beletörődött a helyzetébe.
- Ott voltam én.
- Elég banális, amit mondasz, nem gondolod?
- De, tényleg hülyén hangzik az én számból – fintorgott Piton. – De azért fordulhattál volna hozzám is. Hogy jutott eszedbe ez a hókuszpókusz?
- A jóslásra gondolsz? Azt hiszed, az egész színészkedés?
- Hát, elég hülyeséget meséltél nekem az előbb – mosolygott Piton. – Különben is, a múltamról beszéltél, nem a jövőmről.
- De felvállaltad, mintha igaz lenne – ellenkezett a nő.
- Csak vicceltem.
- Nem vicceltél. Mivel azt hitted, egy idegen vagyok, teljesen őszinte voltál. Tagadhatod, de ez nem változtat a tényeken. Ha amiatt aggódsz, nem vagyok féltékeny.
- Nem is lehetsz, ő tényleg csak gyakorlásra kellett. Ha egyszer emberibb formád lesz, talán neked is megmutatom, mit tudok.
- Nem tetszem neked? – Hermione felkacagott, de hangjában volt valami bántó. – Ha azt hiszed, melléd egy bombázó való, el vagy tévedve. Ginnyt sem a két szép szemeddel csábítottad el, te Bájitalok Mestere! És nekem elhiheted, a jövőben sem leszel jóképűbb. Idővel…
- Állj! – szakította félbe Piton. – Mielőtt állítasz valamit a jövőmről, tisztázzuk, szélhámos vagy-e. Nem szeretnék pórul járni valami jövőmre tett negatív megjegyzés miatt.
- Nem vagyok szélhámos. Látom a jövőt, a múltat, a jelent. Sőt, néhány esetben én alakítom azt. Szerinted miért érte Ron Weasleyt súlyos baleset? Mert rossz napom volt. És még azt is tudom, mit forgatsz most a fejedben, és a válaszom nem.
Piton figyelmen kívül hagyta az utolsó mondatot, és inkább a többi kijelentéssel foglalkozott.
- Hogy hiheted azt, hogy amit mondasz, valóra válik?
- Mert így van, sokan bizonyítják. Talán ezt az elégtételt kaptam a Sorstól, amiért ilyen sokat kellett elviselnem. Vagy szimplán beleőrültem a történtekbe – kacagott fel.
- Inkább az utóbbi. Mindegy, ez engem nem zavar, gyere vissza velem. Hiányzik a társaságod, ha tudni akarod! – bökte ki Piton.
- Sajnálom, nem. Ez az új életem.
- Sohasem késő változtatni. Attól, hogy nekem nem sikerült, neked még összejöhet. Mindegy, gondolkodj a dolgon, a Roxfortban megtalálsz. – Felállt, pénzt tett az asztalra, majd elsétált. Csalódott volt, mert bár megtalálta Hermionét, talán mégis örökre elveszítette. Elég sokáig tartott, míg felfogta ezt.
oOo
Hermione nagyot sóhajtott, mikor eltűnt a férfi a tér egyik végében. Bár kívül nem mutatta, felzaklatta ez a találkozás.
A sátra felé menet beugrott egy keskeny sikátorba, ahol egy eldugott varázsboltocska állt. Vett egy aznapi Reggeli Prófétát – öt év óta először -, és már a sátra rejtekében a hírekbe mélyedt.
A címoldalon máris pletykával szolgálhattak:
Millicent és Draco Malfoy hatalmas partija botrányba fulladt tegnap este. A házaspár ugyan évekkel ezelőtt tisztázta magát a halálfaló-vádak alól, de az aurorok azóta is megfigyelés alatt tartják őket. Negyedik házassági évfordulójukat hatalmas rendezvénnyel akarták megünnepelni, amire hivatalos volt a varázsvilág krémje. Ugyan nem sokan tették látogatásukat a kétes hírű, de annál gazdagabb párnál, de ahhoz éppen elegen voltak, hogy a házban történtek Szerkesztőségünk fülébe jusson.
A pár két éves kislánya, Panama okozta a galibát, amikor a nappaliban a Varázsvízióban véletlenül vetítő üzemmódra kapcsolt, és a vendégek megcsodálhatták a pár előző esti, privát ünneplését a meglehetősen ízléstelenül berendezett hálószobájukban. Képanyaggal sajnos nem szolgálhatunk, de azt állíthatjuk, a vendégek sokkos állapotban hagyták el – menekülésszerűen – a házat.
Hermione felkacagott. Hát még mindig a szex a témájuk, nincs jobb dolguk?
A következő érdeklődésre számot adható hírre az utolsóelőtti oldalon bukkant rá.
Sybill Trelawney, miután kávézaccból megjósolta magának a Zordót, mániákusan rettegett attól, hogy meg fog halni. A Végzet két nappal ezelőtt le is sújtott rá: egy kóbor kutya tépte szét Roxmorts egyik sikátorában. A Roxfort így most az új tanév kezdete előtt mindössze két hónappal jóslástan tanárnő nélkül maradt.
Hermione tudta jól, mit kell most tennie - semmit.
Következik: Az új generáció
|