1. Kezdetek
2007.06.01. 11:42
Tartalom: Harry 6. évében játszódik, de nem ő a főszereplő, hanem két hatalmas erővel megáldott ikertestvér.Szerző megjegyzése:
Ezt a történetet KETTEN ÍRJUK, barátnőmmel, testvéremmel.
Minden valahol elkezdődik, s valahol végződik. Így van ez az élettel is, a születéssel kezdődik, s a halállal végződik. Ez az élet rendje. Csak kérdés, mettől, és meddig tart. Nyugodt volt az este, mégis vihar tombolt. Az erdő sötétségbe borulva várta, hogy történjen valami. A lombokon átszűrődő hold fénye, mintha selyemmel vonta volna be a mohás talajt. A szél suhogása lágyan muzsikált a levelek között, mint királylány hosszú, fehér ujjai a csodaszép hárfán. Hirtelen egy velőtrázó sikoly hangzott fel, valahol a sötét erdőben. Az erdőben lévő kastély falai visszhangozták a fájdalmas kiáltásokat. Az egyik tágas szobában egy nő vajúdott. Próbálta világra hozni gyermekeit. - A férjemet! Most! - és ismét egy kiáltás. Hosszú fekete haj most csapzottan hullott homlokába. Barna szemei örömmel, aggodalommal és fájdalommal voltak tele. Az ajtón egy férfi rontott be. - Végre megjöttél. Sokáig tartott. A gyerekek nem óhajtottak rád várni - zilálta a nő fáradtan. - Nincs gond itt vagyok, csak kicsit…feltartottak - suttogta a férfi mély, megnyugtató hangja. - Mi tö… - nem tudta befejezni, ismét egy fájás. A bába ismét csak azt szajkózta nyomjon, nyomjon. Órák teltek el így, míg végül világra hozta két gyermekét. Kislányok. Két gyönyörű kislány. Karjaiba fogták őket a férfival és megcsókolták homlokukat, majd pici ajkaikon végig húzták ujjaikat. - Légy üdvözölve Vámpírok hercegnője: Édua le Nuage, a felkelő hold sötétsége - mondta az apa. - Légy üdvözölve Tüzek királynője: Ignis Carté, a tűz világossága - mondta az anya. Aztán elaludtak. Békésen, nyugodtan akár egy igazi család. A Nap első sugarai melengette őket, és a férfi szemei felpattantak. Érzett valamit, valamit, amit utoljára 2 hete érzett… a halál szagát. Olyan erősen, olyan fájdalmasan, mintha életében most érezné először. Feleségére pillanatot, majd gyermekeire, kik békésen aludtak az anya karjaiban…halott karjaiban. A férfi kivette a nyakláncot felsége nyakából, megfogta gyermekeit és kiszaladt velük az erdőbe. Miközben haladt érezte a fájdalmat, nem gondolta volna, hogy érezhet ily nagy szenvedést is. A lelke, a szíve vérzett, jobban mint bármikor. A két kislányt lefektette egy nagy mohás, kerek sziklára. Mindkét kisded csodálkozva nézték apjukat, mintha értenék, mi történik körülöttük, s meg se mukkantak. Az egyik pólyájába rakta a nő arany láncon függő napját, míg a másik kislány pólyájába saját láncát, melyen egy ezüst Hold medál látszott. A szikrázó Nap fénye megcsillant a két nyakláncon, könnyeket csalva az erős férfi szemébe. - Ti ketten erősebbek lesztek annál, mint most én vagyok. Sorsotok útját fogjátok járni. Együtt erősek vagytok, egy az életetek – szemei fájdalommal voltak tele, zöld szemeiben végtelen mélység látszott, melyben a határozottság hullámai vegyültek. Ott hagyta gyermekeit, mert tudta ő már képtelen reájuk gondot viselni, egyedül nem lett volna képes rá. Erősnek hitte magát, mások is erősnek gondolták, de aki azzá tette őt már meghalt. Megcsókolta a két csöppség arcocskáját, és visszament a kastélyba feleségéhez. Még egy pillantás...csak még egy csók a vörös ajkakra, melyet kiemelt a halott, fehér bőre. Ennyi. Hát ennyi volt. Vége. Mindennek vége. Utoljára végig simított felesége fekete tincsein és elindult. Becsapta a szobaajtót, majd kirontott a nagy tölgyfa ajtón, s ekkor meghallotta a két csecsemő sírását az erdő felől. Majdnem elindult arra, majdnem berohant hozzájuk, hogy fel vegye őket, hogy tudják az apjuk mellettük van, de nem. A lába nem mozdult. Gondolatai megdermedtek, minden mi emberi volt benne kiveszni látszott, ahogy eszébe jutott a felesége fekete haja, hófehér arca, és vörös ajkai. Az ellenkező irányba futott. Megkerülte a kastélyt, és a magas hegyre kapaszkodott fel. Lábai már fájtak a futástól, de csak rohant tovább. Agya tompán lüktetett. A kinti világot alig érzékelte. Csak rohant...rohant...rohant...
|