Luthien Lovemagic Oldala

Szerzõ megjegyzése: Kicsit hosszú lett a címe, dehát van ez így. Hatalmas kutatások kezdõdnek, régi barátok segítenek, 40 körüli Roxfortba járt apukák és professzorok szörnyülködnek.

- Gyanús nekem ez a lány - ráncolta szemöldökét Hermione reggelije felett.

- Én inkább a gyönyörû jelzõt használnám...

- Maradj már, Ron! - bökte oldalba barátját Harry, hogy visszatérjen a földre. - Hermionénak igaza van. Valami nem stimmel vele...

- Küldtem egy levelet Viktornak...

- Viki cicának? - vigyorgott Ron, mire Hermione csak egy bosszús pillantással válaszolt.

- Szóval küldtem neki levelet, hogy oda járt-e Anne.

- Ez jó ötlet volt! - bólogatott elégedetten Harry.

- Szerintem feleslegesen aggódtok - ültek le melléjük az ikrek.

- Csak Hermione aggódik...No meg Harry... Szerintem szuper csaj!

- Igazi Weasley - veregette meg öccse vállát Fred.

- Felmegyek a könyvtárba! - jelentette ki Hermione, majd felállt az asztaltól.

- Brutális... - ingatta a fejét szánakozva Ron. - Mivel kezdi az elsõ napját? Könyvtárral...Fura egy lány...

- Szerintem hasznos lesz, ha talál valamit.

- Harry, haver, lassan azt hiszem te is reménytelen leszel - ingatta a fejét George is.

- Azt hiszem segítek Hermionénak - mondta kicsit megsértõdve a fiú, majd az asztaltól felállva elrohant barátja után.

- Attól még hogy valaki elbûvölõ, nem biztos hogy vaj van a füle mögött - folytatta az eszmecserét George.

- Bizony bizony... Mondjuk mi kivételek vagyunk. Szépek és viccesek - túrt hajába öntelten Fred.

- Hát mondjuk a vicces meg a balhés mást jelent... De a ti esetetekben tényleg nem - vigyorgott a kisebbik Weasley fiú.

- Figyeled, George? Szerinte is szépek vagyunk - borzolta meg megint frizuráját a fiú.

- Ízlések és pofonok... nekem nem jöttök be.

- Még jó - ült kicsit arrébb öccsétõl George, mire az ikrek elkezdtek röhögni.

- Istenem... - sóhajtott Ron az ajtó felé nézve, mire testvérei is arra pillantottak.

- Ez egy istennõ - füttyentett Fred, meglátva az ajtóban álló Annet.

- Kitett magáért -bólogatott testvére szemügyre véve a lány öltözékét. Szemeit végighordozta a tûsarkú szandálon, a csupasz térdeken, az alig takaró szoknyán, és a gyönyörû kebleket rejtõ felsõn. Tekintete végül a kék szempáron akadt meg.

- Kék? - húzta össze szemöldökét.

- Mi van? - kérdezett vissza Fred.

- Tegnap zöld volt a szeme, az tutidugó!

- És most? - nézett õ is a lány szemébe. - Kék? Ezt hogy csinálta?

- Lehet, hogy metamorf mágus, mint Tonks - okoskodott Ron. - Én már nem lepõdnék meg, ez a lány csúcs szuper, plusz – mínusz egy extra tulajdonság már nem változtat semmin.

- Lehet, hogy igazad van öcsi - bólogatott George.

- Vajon mért mardekáros lett? - töprengett testvére, majd idõnként a lányra pillantgatva folytatták reggelijüket.

- Denem...Denem... - kereste ujjával Hermione a nevet egy régi könyv sárgás lapján.

- Milyen könyv ez? - ért oda mellé Harry.

- Minden ember családfája benne van. Megvan! - kiáltott fel. - Tom Denem az utolsó az ágon.

- Õ Voldemort, ugye? - kérdezte a fiú, barátja összerezzent a név hallatán.

- Igen, õ az. De más ilyen nevû nincs. Senki. - rázta meg fürtjeit Hermione, majd töprengve kutatta a Nagyúr õseit.

- Nézd, ez talán Krum válasza - sietett az ablakhoz Harry, hogy beengedje a most érkezett baglyot. Leszedte lábáról a levelet, majd ismét elengedte a madarat.

- Mutasd! -hajolt oda a lány is, majd olvasni kezdte a levelet.

Kedves Hermione!
Nagyon örülök, hogy írtál. Köszönöm kérdésed, én jól vagyok, bár nagyon sajnálom, hogy nem maradhattam veled tovább.
Utánanéztem könyvtárban, de nem, nem járt ide semmilyen Denem. És a fotóról sem ismerõs. Bár mikor Karkarov meglátta, elfehéredve szaladt ki a szobából. Nem tudom, ez jelent-e valamit. Apámnak is ismerõs volt, de azt mondta, hogy egy volt iskolatársa jut róla eszébe. Apám a Roxfortba járt, azt mondta 2 vagy 3 évvel fiatalabb volt nála az a lány, és õt is Anne-nek hívták. De elvileg még az iskola befejezése elõtt meghalt.
Légy jó, drága Hermioném, remélem tudtam segíteni neked!
Szeretettel: Viktor

- És ez mit jelentsen? - vakarta meg fejét Harry. - Ha az a lány
meghalt, akkor nem hiszem, hogy õt keressük. És ha 18 év alatt volt, valószínû lánya sem lehet.

- Igen, ez így logikus. Viszont tuti jelent valamit Karkarov elszörnyedése - ráncolta homlokát a lány.

- Igen, az furcsa. Talán beszélnünk kéne Sirius-szal! - jutott eszébe Harrynek.

- Ez jó ötlet! Írj neki! - helyeselt Hermione, majd a könyvtárat otthagyva elsiettek a griffendél toronyba. Odaérve senkit nem találtak.

- Nyílván mindenki eszik. Hozd le Hedviget!

A fiú pár perc múlva baglyával, pergamenttel és pennával együtt jött vissza - a még mindig kihalt - KH-ba. A papír fölé hajolt, majd gyorsan körmölni kezdett. Miután kész volt, bedobta levelét egy borítékba, majd mellékelt hozzá egy képet Anne-rõl is. Rákötötte az üzenetet madara lábára, majd kinyitotta neki az ablakot. Hedvig elrugaszkodott a párkányról, és pár percen belül már a távoli hegyek hatalmas csúcsait hagyta maga mögött.

- Kíváncsi vagyok, hogy tud-e valamit - mondta Hermione, miközben a láthatárt kémlelte.

- Igen, én is. Nagyon remélem - sóhajtotta Harry is. - Gyere, ideje órára mennünk.

- Igazad van. Bájitaltan - nézett órarendjére a lány. - Méghozzá a mardekárosokkal.

- De jó nekünk - fejezte ki marha nagy örömét a fiú, majd barátjával a hûvös pincék felé indult.

A tanterem elõtt már sokan várakoztak, köztük Draco Malfoy, csatlósaival és Anne-vel együtt.

- Hát ti meg hol voltatok? Ennyit könyvtáraztatok? - fintorgott Ron, mikor odaért hozzájuk. Hermione válaszként tüntetõleg elfordult. Veszekedni nem volt idejük, ugyanis kinyílt a pinceajtó, és a slytherin tömeg betódult, utánuk a griffendéllel.

Anne a legelsõ sorba ült be, mellé pedig az ifjabbik Malfoy telepedett. Az oroszlán ház a maga nagy bátorságával csak a távolabbi padokat merte megcélozni. Pár perc múlva belépett a rettegés oka: Snape professzor, a maga ijesztõ külsejével, mint a horgas orr, a zsíros haj és a fenyegetõ, sötét szemek. Még Dracot is engedelmességre intette ez a megjelenés, a sötét talár suhogása. Míg mindenki megszeppenve ült, An vigyorgott az elsõ sorban tanárára, aki ezt kevésbé díjazta. Nem volt hozzászokva ehhez, így kicsit zavartan kezdte el magyarázni a százfûléfõzet hatását és elkészítésének bonyolultságát.

- Te, az nem lehet, hogy Denem nem is Denem, csak százfûléfõzet hatása alatt van? - kérdezte a maga hatalmas nagy eszével Harry a mellette ülõ Hermionétól.

- Nem hinném... valószínûtlennek tartom, hogy kiásta annak a lánynak a csontjait, kitépte a haját, megfõzött egy fõzetet, nevet változtatott, és csak úgy eljött tanulni a Roxfortba...

- Ez mondjuk igaz - sóhajtott a fiú, és újra lehajtotta fejét, hogy gondolkodásra bírja igen csekély méretû szürkeállományát.

Mikor az óra véget ért, mindenki sietve menekült ki, hálát adva az égnek, hogy ezt is túlélte.

- Anne...akarom mondani Mss. Denem! - szólt az ugyancsak távozó lány után Snape.

- Igen? - fordult hátra a megszólított, majd elindult professzora felé.

- Beszéljük meg a különórákat - adta kifejezésre szándékát, majd körülnézett a - már üres - teremben.

- Ja, azt hittem mást akarsz - mosolygott sokat sejtetõen An, majd felült az egyik padra.

- Kapásból két ember pálcájából indulna felém zöld fény, ha mást akarnék tõled - válaszolta, miközben szemöldökét enyhén feljebb emelte. A lány gyõzelemittas mosollyal nézett a fekete szemekbe.

- Tehát, elõször a gondolatátvitelre tanítalak meg. Mondjuk ma este.

- És mit mondjak, hova megyek?

- Mondj bármit, ami neked tetszik. A lényeg, hogy legyél itt pontban 7 órakor.

- Itt leszek, Sev - símította meg a férfi arcát elfele menet Anne, majd a sötét kõfolyosóról felérve az svk terem felé vette az irányt.