22. A szeretet ereje I.

Harry már meg sem lepődött, hogy megint a hasogató fájdalom térítette magához.

Nem nyitotta ki a szemét, csak feküdt hanyatt a selymes füvön, és igyekezett a lehető legjobban összeszedni a gondolatait. Nem akarta, hogy megint úgy elhagyja magát, mint legutóbb, mert akkor ismét gyenge lesz – azt pedig nagyon utálta. Kell, hogy legyen valami mód arra, hogy beszélhessen a szeretteivel!

Nem értette, miért nem tud tisztán gondolkodni. Úgy érezte, mindig ugyanaz a varázsige ismétlődik újra és újra az agyában, mintha a tudatalattija próbálná kétségbeesetten felhívni rá a figyelmét.

- Nox Humana, Nox Humana, Nox Humana – ismétlődött újra és újra, mint egy gondolat, ami annyira beleeszi magát az agyába, hogy nem szabadulhat tőle addig, míg rá nem jön, miért olyan fontos.

Logikus következtetéssel arra jutott, hogy ez is valami olyan dolog lehet, amit akkor ismert meg, amikor Voldemorttal kénytelen volt megosztozni testén. Bizonyára valamilyen magas szintű mágia, amit csak néhány beavatott ismerhet. Megerőltette magát, nem törődve kínzó fejfájásával, hogy a varázsigéhez kapcsolni tudja a többi tudnivalót is, de nem járt sikerrel. Érezte, hogy agya egy rejtett szegletében ott van az is, hogy mire használható az ige, de hiába hívta, nem jött elő. Vagy elbújt, vagy bújócskát játszott, de valószínűbbnek tűnt, hogy Voldemort rejtette ilyen mélyre, hogy semmilyen körülmények között se bukkanhasson rá. Már ez a tudat is megkétszerezte az erejét: nem hagyja, hogy Voldemort jobb legyen nála! Már így is teljesen tönkrevágta az életét, nem engedi, hogy az is elégtétellel tölthesse el: nem képes egyetlen nyavalyás varázsigére sem emlékezni, ami ott van az agyában!

Gondolatait egy zokogó női hang zavarta meg. Kinyitotta a szemét, és szíve összeszorult. Édesanyja, Lily, térden állva könyörgött Voldemort előtt. Most, hogy figyelt, már a szavak is eljutottak a tudatáig.

- Kérem, csak egyszer, néhány percre, had beszéljek a fiammal! – könyörgött zokogva. – Utoljára egy éves korában tarthattam a karjaim közt, csak látni szeretném és elmondani, mennyire hiányzott az elmúlt évek során!

Voldemort Harryre pillantott, és gúnyosan végigmérte a sápadt fiút, mielőtt válaszolt volna.

- Csak hogy lásd, milyen kegyes vagyok, kapsz egy órát a fiaddal. Sőt, ha gondolod, a többiek is odamehetnek – intett hanyag mozdulattal James, Sirius és Ron felé. Válaszra nem várt, intett egyet, mire két hű szolgája hessegetve elhajtotta az ámuló nőt. Ahogy Rendtagok, úgy halálfalók is várakoztak urukra a béke poklában.

Lily Harryre nézett, de fél percig nem mozdult, mint aki nem meri megtenni az első lépést, megtorlásra számítva. Harry szíve összeszorult, de nem ringatta magát túlzott reményekbe. Tudta, bizton érezte, hogy ez is csak egy durva vicc megint, és Voldemort majd az utolsó pillanatban szétválasztja őket, eszelősen kacagva. Úgy érezte, még egy ilyen élményt nem bírna elviselni, így nagyon lassan, óvatosan ült fel.

Lily lépett egyet, és csak akkor fogta sietősebbre lépteit, mikor férje mellé érkezett. Mögöttük Sirius és Ron is elindult. Örökkévalóságnak érezte, míg odaértek.

Harry lelkét elöntötte valamiféle földöntúli szeretet, ahogy a kis csapatra nézett. Szíve majd kiugrott a helyéről, de közben a fájdalom is erősödött, még a világ is elsötétült előtte egy pillanatra. Csak azért nem ájult el, mert rettegett, hogy akkor elszalasztja a találkozást.

Megsemmisítő erejű szeretet áradt körülöttük, mégis suta volt, ahogy Lilyék zavartan megtorpantak Harry előtt. Megölelték volna gyermeküket, de itt, a béke poklában ez teljességgel lehetetlen volt számukra. Megcsókolták volna, mint régen, kisbaba korában, de arra se nyílott lehetőségük. Így zavarban voltak – nehezen jöttek a szavak ajkaikra.

- Kicsikém – suttogta Lily, és sírva a földre roskadt Harry elé. – Hogy megnőttél – nézte szeretettel a férfias termetet, a magas homlokot, a ritkás fekete tincseket.

- Azt mondták, jobban hasonlítasz rám – mosolyodott el zavartan James, de arcáról sütött a büszkeség. – Gondolom, azelőtt odalent az összes lány a lábaid előtt hevert! – kacsintott, és Harry elmosolyodott apja önbizalmát látva. Lám, az emberi természet mégsem változik akkorát még ennyi idő alatt sem! Beletúrt hajába, és megint rá kellett döbbennie, hogyan nézhet ki. Bár valamennyire visszakapta régi önmagát, még mindig nagyon hasonlít Voldemortra. Orra helyett lyuk, haja is csak csomókban, vajon ez így marad örökre?

- Szia, Harry – mondta Ron zavartan a füvet rugdosva. – Nem is sejted, milyen régóta bocsánatot szeretnék kérni tőled. Nem volt túl szép, ahogy elváltunk, mielőtt… - Nem fejezte be a mondatot, csak lesütötte a szemét.

- Ugyan már, Ron, nem tehettél róla, hogy megszállt – intett Harry fejével a közelben üldögélő Voldemort felé. – Látod, én sem menekülhettem – mutatott a varázskötésre kettejük között. – Anya, apa, nem is sejtitek, hányszor álmodtam arról, hogy együtt vagyunk – nézett szüleire, és újra sírni kezdett, de most a boldogságtól.

- Nehéz örökséget hagytunk rád – sóhajtott Lily. – Egy olyan csöpp gyermeket ennyi kötelességgel, felelősséggel hátrahagyni! Ráadásul a nővérem sem tett meg minden tőle telhetőt, ahogy hallottam. – Arca szomorúságot tükrözött, de aztán elmosolyodott. – Nem szabadna örülnöm annak, hogy itt vagy, de nem tehetek róla. Szeretlek, kicsim!

Sirius csak most lépett előre, és ő is bocsánatot kért Harrytől, amiért cserbenhagyta. Szokásos, erőteljes, harcias stílusa helyett most kutyatekintettel nézett rá, mint aki mindig is a megbocsátás szavaira várt.

- Sajnálom, hogy elrontottam mindent a makacsságommal. Végre lehetett volna családod, de elszúrtam Piton heccelése miatt. De igazán nem kenhetem rá, én voltam a nyughatatlan – vallotta be.

Harry nagyon furcsán érezte magát. Meghatotta a mindenkiből áradó szeretet, de zavarta, hogy mikor végre együtt vannak, nem tudnak átlépni a suta mondatokon, a kölcsönös bocsánatkéréseken még erre a rövid időre sem. Túl nagy szakadék tátong élők és holtak között, az idő sok köteléket elszakított. Hiába a szeretet, nincs mit mondaniuk egymásnak.

Ha lenne idejük, minden más lehetne. Hamar túllépnének ezeken a kínos perceken, és újra bizalmukba fogadhatnák egymást. De nem lehet. Nekik mindössze egy óra adatott, Voldemorttól néhány méterre, fogollyá vált holt lelkek között. Hát lehet így társalogni?

- Szeretlek benneteket – motyogta végül Harry, és végre rájött: nem is kell ennél többet mondania. Ebben az egy órában nem a világot kell megváltania, csak elmondani azt, amit úgyis tud mindenki – azért, mert jólesik. Hadd lássa Voldemort, milyen az igaz szeretet, ami neki nem adatott meg – nem a szörnyű gyermekkora miatt, hanem mert önként választott egy olyan utat, amelyben nincs helye a nemes érzelmeknek.

Voldemort a közelben hirtelen felkacagott hű halálfalói között, és ezzel párhuzamosan Harry érezte, hogy a kettejüket összekötő varázsszál vastagabb lesz, mintha a sötét varázsló jelen pillanatban is szívná el az erejét – erősebben, mint bármikor korábban. Vajon mi változott meg?

Úgy érezte, nem vesz észre valamit, ami pedig nagyon fontos lenne, de családján kívül másra nem tudott gondolni. Szerettei inkább gyengítették ahelyett, hogy segítségére lettek volna abban, hogy kitaláljon valamit, és ki tudja, hányadszor vegye fel a harcot Voldemort ellen. Csak az irántuk érzett szeretetre gondolt, így nehéz volt gyűlölni.

Szeretet – mindig ez a szó ugrott az eszébe, és beleremegett a fájdalomba. A fonál egyre erősödött.

- Anya, apa, azt hiszem, éppen most támasztom fel Voldemortot – közölte sápadtan, és hirtelen megértette, mi történik. Milyen ironikus! A szeretet ereje védte meg évekig hála anyjának, most mégis az pusztítja el. Voldemort gonosz, érzéketlen szörnyeteg, de stílusa, az van. Azt használta fel saját céljaira, amiből Harryben a legtöbb van: a szeretetét.

Rádöbbent, milyen tehetetlen jelen esetben. Nincs kapcsoló, amivel megszüntethetné ezt az érzést a szívében. Voldemort nem merő jóindulatból, hanem számításból engedte a szerettei közé: tudta, őket viszontlátva sohasem látott erejű szeretethullám tör majd rá, ami kontrollálhatatlan, neki viszont ugyanannyi erőt ad.

Fogalma sem volt, mit tehetne. Hisz még csak hozzá sem érhet Voldemorthoz! Puszta kézzel kiszakítaná a saját szívét, ha ez segítene, de ahhoz sem voltak éppen adottak a körülmények.

- Már csak ez hiányzott – dörmögte kétségbeesetten, mikor egy fiatal lány sétált be önként, emelt fővel a fogolyként tartott lelkek gyűrűjébe. A fájdalom még erősebben nyilallt testébe, a fonal vastagsága óriásit ugrott. Itt volt az ideje, hogy bevallja önmagának: szerelmes Flammybe. Ennél rosszabb pillanatot nem is választhatott volna. A lány felbukkanása szinte elpusztította őt, és minden erejét Voldemortnak adta.

Flammy és Piton addig kutatott, míg megtalálta azt a helyet, amit a kifaggatott nő említett. Messziről figyeltek, és csak remélni merték, senki sem szúrja ki őket.

A távolban kivették a két, egymáshoz hasonlító férfit, akik egy alig néhány méteres látható varázsfonallal voltak összekötve. Körülöttük rengetegen voltak, a legtöbben nyugodtan üldögéltek, mintha valamilyen láthatatlan erő megbéklyózná őket, és önként lemondtak volna a szabad akaratukról.

- Sirius Black, Harry keresztapja – mutatott Piton egy sötét hajú, valaha jóképű alakra. – A társaságában pedig ott van Ronald Weasley is, nővéred néhai szerelme – tette hozzá.

- Azok pedig a szülei? Az a férfi hasonlít hozzá.

Piton bólintása után zavartan folytatta:

- Furcsa látni, hogy fiatalabbnak néz ki nála az apja. Főleg most, ezzel a voldemortos külsejével.

- Jamesnek kicsit gondtalanabb volt a gyermekkora, mint a fiának – sóhajtotta a férfi, majd témát váltott. – Kérdés, mit tegyünk most. Esztelenség lenne csak úgy berohanni a táborba, ki tudja, mire képes Voldemort, ha még itt is fenn tud tartani egy ilyen erős varázst. Harry jól láthatóan tehetetlen ellene. Nincs túl jó színben – aggódott. Vajon mi történhetett a fiúval? Biztos Voldemort közelsége van rá ilyen rossz hatással.

Messziről figyelték, ahogy Harry találkozik a szeretteivel, és Flammy volt az, aki megunta a várakozást. Némán gyötrődve figyelte, ahogy szemmel láthatóan roskad össze Harry válla, egyre görnyedtebb a tartása, majd leül a fűre, mint akit már nem bír el a lába. Akármi is történik vele, nagyon gyors a leépülése. Úgy döntött, ezt ő nem hajlandó messziről szemlélni, ha tehet is valamit. Ha mást nem, pár kedves szóval igyekszik jobb kedvre deríteni.

- Bemegyek, és megnézem, tehetek-e valamit. Maga maradjon kint, nézze, mi történik. Hé, figyel rám? – Flammy kezét többször elhúzta Piton szeme előtt, mire az magához tért, és a lányra tekintett. – Mit nézett annyira?

- A feleségemet – vallotta be zavartan Piton. – Ő is ott van a foglyok között, éppen azzal a kisfiúval beszélget.

- Sajnálom, ami a feleségével történt – lepődött meg Flammy. Hallotta, hogy Piton neje lélekhurcoló volt, de más volt a saját szemével látni. – De itt legalább újra beszélhettek – próbált bizakodva beszélni. – Hónapok óta idejár, bizonyára jó lehetett ennyiszer viszontlátni.

Piton némán bólintott, és a tábor felé indult.

- Hé, mit csinál? – ugrott utána a fiatalabb Granger lány. – Arról volt szó, hogy én megyek! Beszélek Harryvel, és igyekszem megtudakolni, mi a helyzet, tudunk-e segíteni! Maga csak akkor jön, ha van értelme! Feleslegesen ejtetnénk foglyul magunkat mindketten!

- Akkor maradj itt. Én mindenképpen beszélni akarok a feleségemmel. Úgy látszik, most az egyszer hálás lehetek Voldemortnak. Talán visszahozta Rarát a kábulatból. Bocsáss meg, de most csak ő érdekel.

- Rendben, ölje meg Harryt véglegesen az esztelenségével! És akkor vele is beszélgethet majd minden alkalommal, amikor éppen ide veti a sorsa. Majd a neje vigyáz rá! – Flammy dühösen kiabált, még sohasem volt ilyen tiszteletlen a férfival.

Piton megtorpant.

- Szóval ez az egész az én hibám? Hát már sohasem lehetek együtt Rarával?

- Csak azt mondtam, ha eddig kibírta nélküle, most már nem számít ez az egy-két óra. Próbáljuk megmenteni Harryt, és ha sikerül, ha nem, annyit lehet a feleségével, amennyit akar. Ő nem szalad már innen sehová, ellenben Harrynek még van esélye. Azt már korábban megbeszéltük, hogy valami nem stimmel Harryékkel, hogy lehet, nem is haltak meg – sírta el magát az idegességtől Flammy.

- Igen, az őket összekötő mágia arra utal, van valamilyen halvány kapcsolatuk az élők világával. Talán Harry teste valamilyen varázslat alatt áll, ami nem engedi, hogy meghaljon. De ez csak egy halvány reménysugár, én ott voltam, amikor ez történt! Ha egy varázslat életben is tartja még a testet, nem teheti meg a végtelenségig, annak semmi értelme nem lenne! Amint a varázslat megszűnik, Harry és Voldemort is véglegesen ide kerül. Nem is tudom, minek kéne történnie, hogy valamelyikük visszatérhessen a testbe újra. Szerinted van értelme kockáztatni? Ha Voldemort ismételten feltámadna Harry testében, az beláthatatlan következményekkel járhat!

- Tudom, hogy Harry inkább örökre itt ragad, mint hogy esélyt adjon Voldemortnak a feltámadásra. De segítenünk kell neki. Szóval maradjon itt, míg én bemegyek a többiek közé. Ha jelt adok, vagy elszabadulna a pokol, maga is jöhet, rendben? – Flammy olyan elszánt volt, hogy Piton elmosolyodott egy pillanatra, majd bólintott.

Így a kétszemélyes mentősereg a tábor felé indult. Piton félúton megállt, ellenben Flammy bátran bemasírozott.

Voldemort a lányra pillantott, és gúnyosan elmosolyodott. Flammynek hívják, jól emlékszik rá Harry gondolataiból. Sokat gondolt rá, nagyon sokat, így neki csak jól jön, hogy ő is idekerült.

Amikor a lány Harryhez sétált, nem tett semmit, és szolgáinak is intett, hogy ne foglalkozzanak vele.

- Flammy – suttogta Harry, mikor a lány eléje lépett. A fiú arca halottsápadt volt, homlokán verejték gyöngyözött, úgy tűnt, ereje legvégét járja. – Úgy sajnálom, hogy nem tudtalak megmenteni…

Flammy rámosolygott, és igyekezett megnyugtatni, hogy csak saját maga tehet az egészről.

- Nem kellett volna félvámpírrá változtatnom magam. Aztán nem kellett volna Draco Malfoyjal verekednem, később pedig szólnom kellett volna, hogy egy vérfarkas megsebzett. Gondolhattam volna, hogy ez nem tesz jót az egészségemnek. De ez már késő bánat. Beszéljünk arról, ami itt történik! Piton is itt van a közelben – súgta a lány, és pár szóval elmagyarázta azt, amiről Harry nem tudott. Piton csak azután vallotta be Hermionénak, hogy a béke poklába kerül minden alkalommal, mikor eltűnik, amikor Harryből már előtört Voldemort, így neki sejtelme sem volt a dologról.

Harry agyába ismét bevillant a Nox Humana varázsige, és olyan tisztán felrémlett előtt, hogy mire való, hogy szinte beleszédült az intenzív élménybe.

- Flammy, nincs sok időnk. Tudok egy varázsigét, amit át kell adnod Pitonnak, ha újra együtt lesztek. Az lenne a legjobb, ha amint befejeztük ezt a beszélgetést, menekülnél. – Meg kellett állnia néhány másodpercre, mielőtt folytatni tudta volna, úgy érezte, elhagyta minden ereje. Amikor összeszedte magát, elmesélte az eszébe ötlött varázsigét, és hogy hogyan kell használni. Elismételtette Flammyvel, és mikor érezte, már pontosan tudja, folytatta: - Ezt a varázsigét onnan tudom, hogy néha beleláthattam Voldemort elméjébe az utóbbi időben. Nehéz varázslat, de biztos vagyok benne, hogy Hermione végre tudja hajtani. Ha mindent jól adtok át neki, képes a segítségével újra összeforrasztani Piton testét és lelkét, és újra rendesen élhet. Azt hiszem, a legjobb helyről szereztem ezt az információt ahhoz, hogy hihessünk benne. Nem történhet olyan fiaskó, mint ősszel, amikor én varázsoltam Pitonnal Azkabanban. – Harrynek ekkor egy újabb szörnyű gondolat villant az eszébe. – Flammy, ugye Hermione nem került ide? Legalább ő túlélte a csatát?

- Igen, Piton azt mondta, rendbe fog jönni. Volt néhány komolyabb sérülése, így Weasleyékre bízta, mielőtt idejött. Nagyon lelkesen ápolták. Ennek már több napja. De most el kell mondanod, teljesen meghaltál, vagy van még esély arra, hogy visszatérj? Amiatt az izé miatt gondoltuk Pitonnal – mutatott a varázskötésre -, hogy valami nem stimmel veletek, és talán még nincs minden veszve. Fontos lenne tudni, mi van, mert Pitonnak nagyobb hatalma van itt, mint a többieknek, így csak ő tud segíteni, ha van miért. Ő az egyetlen, aki hozzá tud érni a többi lélekhez, ez azért nagy előny – hadarta el a lány.

- Voldemort azt mondja, valaki ott lenn életben tartja a testem, és amíg így van, megvan az esély arra, hogy visszatérjen valamelyikünk – magyarázta Harry. - Jelenlegi állapotunkban nem kétséges, melyikünk lenne az. Ha Piton visszatér a normál életbe, az lenne a legegyszerűbb, ha megkeresne, és megölné a testemet. Akkor mindketten örökre itt ragadnánk.

- Piton már napok óta itt van, ki tudja, mikor tér vissza újra – rázta a fejét Flammy, de közben hálás is volt ezért: nagyon nem tetszett neki Harry ötlete. Kell lennie valamilyen másik megoldásnak is! – Nincs egy terved, amit itt lehetne végrehajtani? Úgy látom, nagyon rosszul vagy. Ez a kötés miatt van?

- Igen. És van tervem, de ahhoz Piton kell – bólintott komoran Harry. – Hoztam egy döntést. Az egyetlent, amit ebben a helyzetben hozhattam. Végül is, egész kellemes itt, majd megszokom – kacsintott, de semmi vidámságot sem tükrözött a szeme. Fogalma sem volt, mi történik, ha végleg idekerül. Ő is továbbléphet, mint a többi lélek, vagy élete végéig Voldemort társaságát kell élveznie ezen az unalmas helyen?

Piton megjelenése nem sok emberből váltott ki jelentősebb reakciót a táborban. Voldemort meglepődött, mert ez olyan dolog volt, amiről még neki sem volt tudomása – hogy Piton szellemként néha idelátogat. Harry örült, de közben keze mégis reszketni kezdett – tudta, közel a vég. De most kell cselekedni, és amire készül, arra csak Piton képes!

El sem tudta hinni, hogy Piton még itt is mellette áll, még itt is segíthet neki. Amikor úgy érzi, teljesen egyedül marad, ő mindig ott van, és segít! Csak Hermionéért fájt a szíve: eddig nyugodt volt, hogy a szerettei elvesztése ellenére legalább Pitonra számíthat, erre még ő sincs mellette. Remélte, a Weasley család igyekszik kirángatni abból az állapotból, amibe zuhanhatott Flammy majd az ő elvesztése miatt.

- Szeretlek mindnyájatokat – fordult a családjához és barátaihoz. – Flammy, téged is – pirult el. – Sajnos későn jöttem rá, hogy így érzek, bocsáss meg érte. Nem tudom, utána itt ragadok-e én is, vagy nem, de van egy olyan érzésem, már nem találkozunk többet, ezért búcsúzkodom.

- Mire készülsz? – kérdezte Ron rosszat sejtve. A Potter házaspár is rémülten figyelt fiára, várva a választ.

- Megöletem Voldemortot, és ezzel magamat is Pitonnal. Sajnálom, de nem engedhetem, hogy ezt az embert az irántatok érzett szeretetem táplálja kövérre! – Harry hangja határozott volt, és olyan erős, amilyet csak engedett legyengült állapota.

Piton a végszóra lépett hozzájuk. Biccentett a jelenlevőknek, de nem mondott semmit, ő sem találta a szavakat. Egyedül Dumbledore professzor nem messze fekvő ájult testére nézett kérdő tekintettel.

- Voldemort ütötte ki még az elején, azóta nem tért magához – magyarázta Lily.

- Kérem, megtenné? – intett Harry a Voldemorttal összekötő fonalra. Úgy érezte, a férfinak nem kell magyarázkodnia, megérti ennyiből is, hogy mire készül. Csak remélni merte, hogy nem mondanak csődöt a kísérlettel. Nem tudta, hogy mit kéne tennie, de nehezen tudott gondolkodni, így nem is igazán próbálkozott vele. – Köszönöm mindazt, amit az elmúlt években értem tett.

Piton bólintott, vetett egy fájdalmas pillantást Harryre, talán mondani is akart valamit, de néma maradt, és inkább egy határozott mozdulattal a fonálhoz nyúlt. Voldemort döbbenten ordított fel, amikor rádöbbent, hogy figyelmetlenségében óriási, talán végzetes hibát követett el. Már hiába ugrott Piton felé, hogy megakadályozza, amire készül, elkésett. A varázsló egyetlen rántással kettészakította a fonalat.

Harry csomóval a torkában várta, mi fog történni. A fájdalom nem váratott magára, kétségbeesett sikoltása egyszerre hangzott fel Voldemortéval.

Következik: A szeretet ereje II.

Mivel nem tudunk haladni az írással, megkértük Luthien Lovemagicet, hogy segítsen nekünk az írásban. Az a baj, hogy sajnos vele együtt sem haladunk olyan tempóban, mint kellene, így valószínűleg a következő fejezet felrakása után egy hónapig szünetelni fog a HPBP. Lilliának államvizsgája lesz, rám két szigorlat vár. Ha LL halad, talán nem kell annyit várni. Ha zaklatjátok, nyüstölitek, nem fog haladni, ezt garantálom. Kérlek, legyetek türelemmel.