14.fejezet: Mindenki hibázik néha

A játékosok alig hallották Madam Hooch sípszavát, hiszen a szurkolók kiabálása teljesen elnyomta azt. A griffendéles hajtók gyorsabban reagáltak, így a kvaff először hozzájuk került. A Harry által összeállított csapat remekül végezte a feladatát, a csapatkapitány elégedetten szemlélte a barátait. A mardekárosokon is látszott, hogy Malfoy keményen edzéseket tartott nekik, de továbbra sem ragaszkodtak túlzottan a szabályok betartásához, rendszeresen a griffendéleseknek ütköztek, így próbálták meg lelökni őket a seprűjükről. A játék már tíz perce tartott, de még egyik fél sem dobott gólt, a kvaff még a karikák közelébe se jutott. Harry folyamatosan körözött a pálya felett, de a cikeszt még sehol sem látta, az azonban feltűnt neki, hogy Malfoy kivételesen nem követi őt, a mardekáros a saját útját járta. Az elmúlt években a szőke fiú a meccseken mindig a nyakában lihegett, és akadályozta a cikesz keresésében, most azonban még a közelébe se ment.

- ÉS GÓLT SZEREZ A GRIFFENDÉL! GINNY WEASLEY EGY PARÁDÉS MOZDULATTAL KICSELEZTE A NARDEKÁR ŐRZŐJÉT! AZ ÁLLÁS 10-0 A GRIFFENDÉL JAVÁRA!

Harry rámosolygott a mellette elrepülő barátnőjére, de igyekezett nem túl sokáig bámulni a lányt, hiszen fontosabb dolga volt.

Draco idegesen szemlélte a játékot, szíve szerint Potter nyomában maradt volna, abban a reményben, hogy a griffendéles észreveszi a cikeszt, és majd ő az üldözés során megelőzheti, de teljesíteni akarta Hermione kívánságát. Nem akart csalódást okozni a szerelmének, de a meccset sem szerette volna elveszíteni, nem bírta volna elviselni a griffendélesek önelégültségét. A hajtók körülbelül egyforma teljesítményt nyújtottak, egyik csapat sem tudott húsz pontnál többel elhúzni a másiktól, így várható volt, hogy a fogók fogják eldönteni a játék kimenetelét.

Az állás időközben 90-80-ra módosult, továbbra is a griffendélesek vezettek, és körülbelül ötpercenként kaptak lehetőséget büntetődobásra a mardekárosok agresszivitása miatt. Egy-egy durvább megmozdulásnál a griffendéles közönség egy emberként jajdult fel, az ellenfeleik pedig kárörvendően röhögtek. Harry egyre dühösebb lett a mardekárosokra, az agya pedig teljesen elborult, amikor Crak majdnem a mélybe taszította Ginnyt. Ebben a pillanatban vette észre a cikeszt, de egy másodperccel később már Draco is követte őt, hamarosan fej-fej mellett haladtak az apró labda felé. A két vetélytárs mindent beleadott, de nem tudták megelőzni egymást. Egyszerre nyúltak a cikesz felé, de Harry teljesen elveszítette az önuralmát, és egy erőteljes lökéssel letaszította Malfoyt a seprűjéről, majd a következő pillanatban már a markában volt a győzelmet jelentő labda. Madam Hooch ekkor vette észre a történteket, így azonnal lefújta a mérkőzést, ami teljesen felesleges volt, hiszen a cikesz elkapása amúgy is a játék végét jelentette.

A sípszó hatására Harry azonnal magához tért, és csak ekkor jött rá, hogy mit tett. Csak pár méter magasan voltak, amikor az eset történt, de Malfoy így is eszméletlenül feküdt a földön. Harry azonnal leszállt mellé, így láthatta, hogy a szőke fiú fejéből vér szivárog, a karja pedig természetellenes szögben állt. A következő pillanatban már Madam Hooch, McGalagony és Piton professzor állt mellette, és a két házvezető tanár egymás szavába vágva üvöltözött vele.

- POTTER, MOST AZONNAL REPÜL A ROXFORTBÓL! MEG IS ÖLHETTE VOLNA!

- EZ A SZABÁLYOK SÚLYOS MEGSZEGÉSE! NEM EZT VÁRTAM MAGÁTÓL! ÖTVEN PONT A GRIFFENDÉLTŐL!

- Nem… Nem az ő hibája volt… Véletlenül estem le… Baleset volt… - szólt közbe erőtlen hangon Draco, aki időközben magához tért.

Harry meg se tudott szólalni a döbbenettől. Malfoy a védelmébe vette őt, és tudta, hogy ez csak egyet jelenthet: valamit tervez ellene. A fiú dühében még tiltakozni sem tudott, így a két tanár a sérült mardekáros szavára hallgatott, bár Piton gyanakodva méregette mindkettőjüket, végül azonban fontosabbnak találta Draco egészségét, így személyesen ő vitte el a gyengélkedőre.

A diákok, mikor látták, hogy a mardekáros magához tért, lassan elindultak vissza a kastélyba, a játékosok pedig bevonultak az öltözőkbe. Harry is követni akarta őket, de valaki az útját állta.

- Hogy tehetted ezt, Harry? Azt hittem, neked fontos a becsületesség… Miért kellett csalnod? Draco miattad sérült meg… - ezután Hermione sírva elszaladt.

Számított a lány reakciójára, de azt hitte, hogy csak kiabálni fog vele. Hermione hangja ehelyett csak csalódottságról árulkodott, és ez még nagyobb bűntudatot ébresztett benne. Nem akart senkivel sem beszélni, ezért úgy döntött, inkább elmegy sétálni, hogy átgondolhassa a történteket.

Hermione szíve szerint azonnal rohant volna a gyengélkedőre, de nem akarta leleplezni magukat, tudta, hogy azzal veszélybe sodorná Dracót. Egy darabig idegesen téblábolt a folyosókon, végül eszébe jutott a megoldás. Pár perc múlva már Piton dolgozószobájának ajtaján kopogott, de a tanár nem nyitott neki ajtót, a lány sejtette, hogy még a gyengélkedőn van. Pár perc múlva azonban megérkezett a férfi, és Hermionét látva éktelen haragra gerjedt.

- Büszke lehet a barátjára… Ez jellemző Potterre… Megjátssza a hős lovagot, aztán ilyen aljas csalást követ el!

- A mardekárosok is mindig csalnak…

- Hát persze, védje nyugodtan a szent Pottert. És én még elhittem, hogy maga szereti Dracót…

- Én teljes szívemből szeretem őt… És én is haragszom Harryre, amiért ezt tette! És azért vagyok itt, hogy megtudjam, hogy van Draco!

- Eddig nem nagyon törte magát, hogy kiderítse… Még a gyengélkedőre se jött el… Takarodjon innen, Granger!

Hermione ismét elsírta magát, nagyon bántották őt a tanára szavai, és gyűlölte a férfit, amiért nem számolt be a szerelme állapotáról. Már nem érdekelte a lebukás azonnal elindult a gyengélkedőre, de a szíve mélyén reménykedett benne, hogy Dracónak már egy látogatója sem lesz ott. Szerencséje volt, a teremben a csak a szőke fiú feküdt, Hermione azt hitte, hogy alszik, ezért halkan odasétált hozzá. Draco ébren volt, összerezzent, amikor a szerelme megsimogatta.

- Draco, te sírtál! Mi a baj? Nagyon rosszul vagy?

- Nem, semmi bajom… Promfey már rendbe hozott…

- Akkor mi történt?

- Semmi… csak… Amikor elájultam, anyát láttam magam előtt… Beszélt hozzám, de én nem értettem. Megpróbáltam átölelni, de nem sikerült… Aztán most meg Perselus veszekedett velem, amiért megvédtem Pottert… Pedig én csak azt akartam, hogy te örülj…

- Draco, annyira sajnálom, hogy nem jöttem előbb! De nem akartam, hogy lebukjunk… Mit tehetek érted?

- Csak ölelj át úgy, mint nyáron…

A lány óvatosan Draco mellé feküdt, és óvatosan magához húzta. Sokáig feküdtek egymást simogatva, csókolgatva, teljesen megszűnt számukra a külvilág. Önfeledten kényeztették egymást, eszükbe sem jutott, hogy bármikor megláthatják őket. Még soha ne érezték magukat ennyire közel egymáshoz, és nem akarták, hogy elmúljon ez a boldogító érzés. Meg se hallották, maikor kinyílt a gyengélkedő ajtaja, csak a döbbent kiáltásra kapták fel a fejüket…