Luthien Lovemagic Oldala

Harry és barátai immár örülnek, hogy vége az iskolának. Az öröm nem teljes, hisz az eddiginél egy még veszélyesebb idõszak ígérkezik - a küszönön álló háborúval. Harry egy különleges barátra tesz szert, aki segít neki elõkeríteni Amade-t a hatalmas varázslót...
... egy új történet kezdete, és egy régi befejezése.

Harry Potter és a Titkok Kapuja

30. fejezet

oO - Egy új történet kezdete - Oo

– Mégis mi járatban vagy itt?

– Nem mindegy? – kérdezett vissza Malfoy. – Na engedj be, légy szíves.

– Apám nincs itt, az igazgató irodájába ment, ott megtalálod – világosította fel Harry, de már sejtette, hogy nem az apjához jött.

– Nem hozzá jöttem, már megbocsáss!

– Engedd be Harry, nem lesz semmi gond – szólalt meg mögöttük Natalie. – Szia Draco!

– Látom, már sokkal jobban vagy. Örülök neki!

Én ettõl mindjárt rosszul leszek...

– Ne az ajtóban enyelegjetek! – szólt rájuk ingerülten. Beengedte ugyan Malfoyt, de nem mozdult. – Ha õ itt van, akkor én is itt maradok.

Natalie úgy nézett rá, mint aki menten meg akarja fojtani.

– Bemegyünk a szobánkba, te meg kint maradhatsz – mondta vidáman, és intett a mardekárosnak, hogy kövesse.

– Minden jót, Potter – vigyorgott Malfoy, és követte a lányt.

– Nem mozdulok innen, hátha be kell rontanom, hogy kimentsem a testvérem a karmaid közül – morogta Harry.

Miután Malfoy és Natalie után becsukódott az ajtó, odament, és megpróbált hallgatózni. Fölösleges volt, mert nem hallott semmit. Persze a testvére gondolt rá: egy tucat varázslattal védheti a szobát a hallgatózás ellen.

Dühösen ledobta magát a legközelebbi fotelra, és várt.

Jövõ héten lesznek a vizsgák, és õ még semmit sem tanult. Hermione már biztos készül rájuk, erre õ õrt játszik a testvérének a szobájánál. Egy-két nap haladék még nem a világ.

Holnaptól úgy is a toronyban fog lakni, és talán minden a régiben lesz.

Régiben?

Közeledik a nagy háború, Voldemort szövetségesre tesz szert, és Amade ki tudja, mikor kerül elõ. Nyáron pedig kutatni fog azután a rejtélyes medál után. A jóslatok eddig igaznak bizonyultak, így biztos, hogy más is így fog történni.

Nem is tudta mennyi idõ telt el, amíg arra nem lett figyelmes, hogy halkan nyílik az ajtó, és Piton lép be rajta. Szokás szerint felakasztotta a fogasra a köpenyét, és közelebb jött hozzá.

– Azt hittem, már felmentél a toronyba, és elkezdtél készülni a vizsgákra – jegyezte meg. – Történt valami?

– Semmi, csak még nem akartam felmenni. Natalie-nak látogatója van.

Piton a szoba ajtaja felé pillantott.

– És ki az?

– Malfoy – felelte kurtán Harry, aztán felállt. – De ha már itt vagy, itt merem hagyni egyedül azzal a… mardekárossal. Ne haragudj, de nem bízom benne.

– Ezen nem is csodálkozok, hisz mióta az eszemet tudom, gyûlölitek egymást.

– Megyek inkább – döntött végül Harry.

Válaszra sem várva otthagyta apját, és bement a szobájába összeszedni egypár tankönyvet. Mikor visszatért, Natalie épp kikísérte Malfoyt.

Harry úgy tett, mint akit egyáltalán nem zavar a dolog. Felvette a vállára a táskáját, és indulni készült.

– Nem együtt mentek fel Natalie-val? – kérdezte kíváncsian Piton, mikor visszatért a konyhából kezében egy csésze gõzölgõ teával.

Natalie becsukta látogatója után az ajtót, és elment mellettük szó nélkül.

– Azt hiszem, inkább nem várom meg – morogta a fiú. – Holnap találkozunk bájitaltanon.

– Harry, holnaptól már kezdõdik a vizsgaidõszak – magyarázta Piton -, feltételezem, még ki sem nyitottad a bájitaltan könyvedet. Holnap én már vizsgát tartok.

– Ja… akkor majd két nappal késõbb vizsgázok, nem?

Piton letette a csészét az asztalkára.

– Igen. Este várlak vacsorára, utána pedig átnézhetnénk egy pár tantárgyat, ami nehezen megy.

– Rendben – egyezett bele Harry. Igyekezett minél hamarabb elhagyni a pincét, mert talán olyan dolgokat vágna Natalie fejéhez, amit nem kéne. – Akkor este…

Natalie épp kicsörtetett a szobából, mikor Harry keze a kilincsen volt.

– Harry, nem vársz meg?

– Nem, mert még a könyvtárba is mennem kell – hazudta szemrebbenés nélkül. – Nem akarok veled veszekedni bizonyos dolgok miatt.

Becsukta maga mögött az ajtót, és úgy tett, ahogy mondta: elõször a könyvtárba sietett fel.

Az elkövetkezõ hetek gyorsan elteltek, a vizsgákon kicsit késõbb mint a többiek, de túlestek. Mindegyikük átment, néhányan még kiemelkedõen magas pontot is elértek. A bájitaltanvizsga majdnem botrányba fulladt, de végül Piton megadta Natalie-nak a megérdemelt eredménytm még mielõtt a lány tovább csinálta volna a hisztit a valóban jól sikerült fõzet megmentéséért.

Volt egy pillanat, mikor Harry ott tartott, hogy közbelép. Elege volt a testvérébõl, és elege az apjából. Mindketten rendesek voltak vele, de egymással nem. Apja úgy viselkedett Natalie-val, mint az elmúlt öt évben vele.

Testvére pedig teljesen máshogy viselkedett, mint ahogy eddig. Néha kibírhatatlan volt, és hisztis. Egy párszor Harry tényleg kényszert érzett arra, hogy pofon vágja.

Talán ebbõl adódott az, hogy Ronnal végérvényesen összeveszett a lány. Ha ez még nem lett volna elég, valamelyik óra után Malfoyjal távozott nyilvánosan; így már az egész iskola arról beszélt, hogy együtt járnak. Legjobb barátja teljesen maga alatt volt, nemegyszer akarta rajta és Hermionén kitölteni a mérgét.

Harry már úgy volt vele, hagyja, hogy Ron kiadja a mérgét, miközben õ épp olvasott. Hermionéval megbeszélték, hogy nyári programok ide vagy oda, õk mindenképpen felkutatják azt a bizonyos medált. Így, mikor vége lett a vizsgaidõszaknak, a könyvtárban gubbasztottak naphosszat, amíg a többiek kint múlatták az idõt a nap sütötte udvaron.

A könyvek többségét nem lehetett kihozni, kénytelen voltak bent kuksolni. Hiába minden ott töltött idõ, szinte semmit nem találtak Amadéról, vagy bármelyik nagy és õsi varázslóról. Harry már majdnem feladta, de eszébe jutott a mágiatörténet tanárunk: Binns.

Õ még régebben is itt tanított szellemként és élõ emberként egyaránt, talán õ tudhat valamit.

Az utolsó napon kerített rá alkalmat, hogy meglátogassa a tanárt, nem sokkal az esti lakoma elõtt. Felkereste a tantermet, ahol köztudottan a legtöbb idõt töltötte a szellem, és benyitott.

Binns az asztal mögött ácsorgott, és hosszasan tanulmányozhatott valamit. Harry köhintett egyet, hogy felhívja magára a figyelmet.

– Jó napot, tanár úr… segítene nekem egy kicsit? – kezdte, ahogy közelebb ment az asztalhoz. – Öhm… tudja, nyárra szeretnék egy remek olvasmányt, és hát… ön biztos tudna adni egy jót.

A tanár csodálkozva nézett fel az olvasmányából.

– Áh, magának is jó napot, James Pot…

– Én Harry vagyok – javította ki rögtön a tanárt.

– … ter a magadfajta diák kviddicsezik nyáron, és mással múlatja az idõd. Milyen olvasmányra gondolt?

– Olyasmire, ami az õsi varázslókról szól…

Binns visszafordította a figyelmét az olvasmányára.

– Arra ott vannak a tankönyvei, ha még nem használta el csínytevésekre.

– Tanár úr, én másra gondoltam! – világosította fel a szellemet. A tankönyvei csak az általános témáról szólnak, meg szokásokról! Ideje taktikát váltani. – Olyasmire, amivel mélyíthetném a tudásomat.

– Hm… Talán adhatok valami igen régi és ritka könyvet számodra – pillantott fel újra -, látom, komolyan gondolja a szándékát, Mr. Potter.

Ellibegett az asztaltól egy közeli szekrényhez. Kinyitotta az ajtaját, kivett belõle egy kopott ládikát, amivel visszament Harryhez. Letette az asztalra, és felnyitotta.

– Valójában ez a könyv annak érték, aki a nyomára akar bukkanni az õseink tárgyaira, vagy akár õrájuk – magyarázta, mikor kivette a régi barna könyvet. A kötet kísértetiesen hasonlított Nitus kódexére. – Õszinte legyek, valószínû nem olvasta senki sem.

Harry döbbenettel nézte a kopott könyvet.

– Ezt nem értem. Miért nem? Annyira unalmas volt?

Binns legyintett egyet.

– Dehogy, fiam. Egyszerûen nem lehet kinyitni – pontosított, és a fiú elé tolta a könyvet. – Ezért neked adom, én úgysem kezdek vele semmit. Talán te rájössz a nyár folyamán, mi módon lehet kinyitni.

– Öhm… köszönöm, tanár úr – motyogta. Az elõbbi lelkesedése teljesen alábbhagyott. – És köszönöm a segítséget is.

– Talán magának sikerül valamilyen módszerrel kinyitni – Binns maga elé húzta a jegyzeteit. – És ha most megbocsát, dolgom van. Maga meg le ne késsen az évzáró vacsoráról.

– Nem fogok uram!

Harry köszönés nélkül otthagyta a tanárt, és kisietett a terembõl.

– Talán kérni kéne valamit Fredéktõl, amivel ezt kinyithatnánk.

– Nem hiszem, hogy használna – állapította meg Hermione, és leguggolt, hogy a feje egy magasságban legyen az asztalkával.

A klubhelyiségben voltak, és vacsora elõtt próbáltak rájönni, vajon hogyan lehetne elolvasni a régi könyvet. Harry már feladta, csak ült a fotelben, és szomorú tekintettel bámulta a könyvet.

Ellenben két barátja nem adta fel.

– Valami erõs bûbáj védheti – folytatta a lány, és kezét végighúzta a könyv gerincén. – Fogalmam sincs, hogy mi lehet az. Ha Binns sem tudta fellapozni, akkor valami õsi.

Harry kezdte elveszteni a türelmét.

– Naná, hogy õsi! Akkor nem lenne az a címe! - csattant fel ingerülten. A két barát csodálkozva fordult felé. – Mi az?

– Harry, ennek nincsen címe – mondta Ron, és rámutatott a könyv fedelére.

– Túl sokat kutattunk, talán aludnod kellene – tette hozzá Hermione, és felállt. – A borítón nincs az égvilágon semmi.

Harry odament hozzájuk, és immár sokadjára olvasta el a címet.

– Ti nem látjátok? – kérdezte döbbenten. – De hisz ott van: „A történelem leghatalmasabb õsi varázslói”…

Ron barátja mellé állt, és hunyorogva nézte a borítót.

– Most ugratsz ugye? Én az égvilágon nem látok semmit.

– Ez érdekes – merengett el Hermione. – Szerintem egyedül csak Harry képes elolvasni, hisz a vérében van. Azért is látja a címet. Próbálj ki rajta egy pár bûbájt, hátha valamelyik feloldja.

Harry lemondóan rázta meg a fejét.

– Már mindet próbáltam, egyik sem vált be. – Elõhúzta a pálcáját és rámutatott a könyvre. – Álljatok hátrébb, megpróbálok valamit.

A két barát engedelmesen hátralépett, és nézték, mihez kezd Harry.

– Piorintio! – mondta ki halkan a varázsigét. Fél méteres lángok csaptak fel a könyvbõl, ami k továbbterjedtek az asztalra is.

– Harry, mondd, észnél vagy?! – kiáltott fel Hermione, és elõrántotta a pálcáját. – Az egyetlen nyomunk!

Harry hátralépett a lányhoz, és kikapta a kezébõl a pálcáját.

– Ne! Mindjárt meglátjuk, igazam van-e.

– Aztán meg felégeted az egész klubhelyiséget az utolsó napon!

– Nem lesz semmi baj! – tiltakozott Harry.

– Harry…

– Nem? Perceken belül megjönnek a többiek, McGalagony pedig levon egy rakás pontot, pedig mi állunk az elsõ helyen! Nekik mit mondasz? – vágott vissza Hermione.

– Figyeljetek már ide! – szólt közbe Ron.

– Mi van?! – kérdezte egyszerre Harry és Hermione.

– Az van! – vágta rá Ron, és a hátuk mögé mutatott.

Egy emberként fordultak oda, csakhogy lássák: az asztal egyáltalán nem lángolt, a könyv pedig a levegõben lebegett.

– Eloltotta magát? – kérdezte egy idõ után Harry. Közelebb lépett, de a könyv messzebb lebegett.

– Azt hiszem… habár nem is tudom, mit láttam – dadogott Ron. – Az elõbb lángolt, most meg már nem… és épp lebeg. A könyvek nem csinálnak ilyet!

– Valóban nem. De ez nem egy szokványos könyv – szólt közbe a lány. – Megyek, és leszedem onnét, még mielõtt valaki benyit.

Hermione odasietett a lebegõ könyvhez, de még mielõtt elérhette volna, az átrepült fölötte, és a klubhelyiség másik végébe szállt.

– Még hogy szokványos? – dühöngött Ron, ahogy Harryvel a könyv felé tartottak. – Úgy tesz, mint aki gondolkodik!

– Már hogyne gondolkodnék! – szólt közbe egy dühös, mély hang.

Mindhárman elhallgattak és a klubhelyiség túlsó sarkába néztek.

– Jól hallottam… ez beszél? – mutatott rá Ron csodálkozva. – A könyvek nem szoktak…

– Nem! De én egy különleges kötet vagyok! – hallatszott ismét a sarokból.

– Mi az, hogy beszél? Még szemtelen is! – mondta ingerülten Harry. – Na gyerünk, fogjuk meg.

Körbekerítették a könyvet, de mikor Harry elérte volna, az a kandallóhoz száguldott a fejük fölött.

– Szenzációs. Ezért fogjuk lekésni a vacsorát, mert üldözünk egy könyvet – morogta Ron, de a lány leintette.

– Megsértõdött, mert nem kértük szépen, hogy nyissuk ki – mondta Hermione lelkesen, és Harryre kacsintott. – De mivel nem hajlandó meghallgatni, miért szeretnénk õt elolvasni, ezért itt hagyjuk egyedül.

– Nem sokára jönnek az elsõsök, és ki tudja milyen eszközöket vetnek be, hogy megégessék…

– … széttéphessék… – tette hozzá Ron.

– … vagy akár bedobják a lenti tóba – fejezte be Harry, és illedelmesen elõreengedte Hermionét a portrénál.

– Jól van! Várjatok! – hangzott a kandalló felõl. – Csak ne hagyjatok itt velük!

A három barát elégedett mosollyal fordult meg, és ment oda a kandallóhoz. A könyv ellibegett az asztal fölé, és leereszkedett rá.

– Öhm… ne vedd tolakodásnak, de mi vagy te? – tette fel a kérdést Harry.

– Nem látod, úrfi? Egy könyv vagyok!

– Milyen bölcs mondat – röhögött Ron, és leültek az asztal köré.

– Te nem tudsz semmit a bölcsességrõl! Hajdanán sok varázslónak segítettem tudásommal, egészen az óperenciás…

– Oké-oké, elég! – szólt rá Harry. – Neved is van?

– Az elõbb még valaminek titulálnak… el akarnak égetni, most meg az érdekli õket, hogy hívnak…

– Hé, haver befognád végre? – szólt rá Ron.

– Nem vagyok a haverod, vörösfejû! – szólt rá mélyebben a kötet.

– Rendben, égessük csak el…

Hermione eddig némán figyelte a jelenetet, de most közbeszólt.

– Ron! Ne haragudj a tolakodásunkért, csak nem tudtuk, hogy te egy érzõ lény vagy – mondta megbánóan a lány. – Elmeséled nekünk, ki vagy te, és hogy kerültél ide?

– Kisasszony, a nevem Trenus, a tanácsos – mondta vidámabban a könyv. – Nem tudom, hogy kerültem ide, amióta az eszemet tudom, annak a mogorva tanárnak a szekrényében éltem bebörtönözve. A gazdám Amade tanácsosa voltam idõtlen idõkig.

– Tényleg? – kérdezett közbe Harry. Végre felcsillant a remény, hogy nyomra bukkantak.

– Igen, úrfi.

– Apám mondta mindig, hogy ne bízz meg olyanban, aminek nem látod, hogy hol tartja az eszét…

– A vörösfejûnek sem látom az eszét… nem is bízok benne – vágott vissza Trenus.

Ron felpattant, de Harry visszarántotta.

– Nyugi Ron. Én is így viselkednénk, ha annyi idõre bezárnának – a könyv felé fordult. – Kérlek, segíts nekünk. Meg szeretném találni Amadét, még mielõtt eljön a végsõ háború.

A könyv odalebegett Harry ölébe, aki csodálkozva nézett le rá.

– Látom, nemes cél vezérli, úrfi. Megtudhatnám a becses nevét?

– Harry… Harry Potternek hívnak – felelte mosolyogva.

– Neeem. Az úrfi félreértett, én a másik nevére vagyok kíváncsi – pontosított a könyv. – Közületek csak te vagy õsi varázsló… vagy tévedek?

– Nem tévedsz, tényleg az vagyok. Az õsi nevem Salvador.

Néhány percig csend volt, Harry értetlenül nézett a barátaira.

– Az a Salvador, akirõl én jóslatot hallottam, õ állítja helyre a békét és az egyetértést a Földön. Õ az egyetlen, aki legyõzi a félelmetes nagyurat! – mondta lelkesen a könyv. – Örülök, hogy megismerhetem, úrfi!

– Én is… segítesz nekünk megtalálni Amadét? – tért a tárgyra Harry, már elege volt belõle, hogy ez a darab kötet is errõl beszél.

– Persze hogy segítek!

– Hurrá… mehetnénk már, mert lemaradok a vacsoráról – szólt közbe türelmetlenül Ron. Felállt, és a portré felé pillantott. – Azt hiszem, jönnek a többiek. Tedd el azt a túlbuzgó dumáló könyvet.

– Túlbuzgó?! Túlbuzgóóóó?!

Hermione a fotelben lévõ táskájáért nyúlt, és odaadta Harrynek.

– Igen, egy nagy szemtelen túlbuzgó könyv! – folytatta Ron tagoltan, mintha egy hülyének magyarázná, Közben Harry a könyvet betette a lány táskájába.

– Vörösfejû nem vagy vele tisztában, milyen becses értékkel beszélsz… – hallatszott az elfojtott hang a táska mélyérõl.

Pillanatokkal késõbb egy tucat griffendéles nevetve jött be a portrén keresztül. Néhányan furcsán néztek rájuk, de nem törõdtek azzal a jelenséggel, hogy egy táska beszél.

– Összepakoltatok már? – kérdezte Seamus, és jobban szemügyre vette a beszélõ táskát. – Hé, mit rejtegettek benne?

– Áh semmit – legyintett Hermione, és intett barátainak. – Egy új szerzemény Fredéktõl, semmi különös.

– Megnézhetjük? – lépett oda Neville is.

– Most nem, hisz lekéssük a vacsorát… különben is, nem nagy szenzáció – hessegette el a dolgot Harry.

Percekkel késõbb elvette Hermionétól a táskát, és a ládájának a mélyére süllyesztette, még mielõtt lementek a lakodalomra.

– Eltelt egy újabb év! – hallatszott az igazgató hangja, a zsivaj pedig alábbhagyott.

A fenséges vacsorát nemrég fejezték be, és jóllakottan beszélgettek a Griffendél asztalnál. Megint önfeledten nevettek mindenféle dolgokon, amik az elmúlt évben estek meg velük. A vacsora végeztével az igazgató egy pár szóval összegezte az évet.

– Miután megízleltük ezen iskola kivételes finomságait, hagy szóljak egy pár szót a kedves egybegyûltekhez. Remek évünk volt, remélem, mindenki szívesen jön vissza a következõ évben, hogy fejükbe beletöltsünk egy pár dolgot, ami hasznos lehet életük során! A heted évesekkel találkozunk a nyár folyamán, hogy a hoppanálás és egyéb tudományokból csöpögtessünk valamit a fejükbe a tábor alatt. Most pedig mentek, és pihenjétek ki magatokat, hisz holnap mindenki hazatér. Sipirc, jó éjt!

A diákok megtapsolták az igazgató rövid beszédét, és mindenki távozni készült a nagyterembõl. Harry odapillantott apjához, aki biccentett neki, hogy várja meg ajtónál.

– Harry, gyere, még be kell tömnünk egy könyv száját – mondta késõbb lelkesen Ron, ahogy megálltak a számlálók elõtt, nem messze a nagyterem bejáratától. - Az év végi pontálláson egy kicsit meglátszik, hogy Piton jobb ember lett, mint…

– Reméltem, hogy megvársz – szólalt meg mögöttük Piton.

Harry mosolyogva fordult meg.

– Igazán hízelgõ Mr. Weasley, de mi már így is késésben vagyunk – mondta Piton, amikor tekintetét levette Ronról –, az igazgató úr, és Lupin már várnak minket.

– De még Harry be sem pakolt! – szólt közbe Ron. Félreállt, hogy utat adjon egy elsõs csoportnak, akik épp felmentek a lépcsõn. – Holnap meg már hazautazunk.

Piton hol rá, hol Ronra nézett.

– Harry holnap velem utazik, és nem a Roxfort expresszel.

– De Durs…

– Nem gondolod komolyan, hogy visszaküldelek oda? – kérdezte haragosan Piton. – Nem, Harry. Holnapután hazautazol velem, õvelük meg beszélek a gyámságodat illetõen, ha elrendeztünk egy pár dolgot.

Harrynek a torkán akadt a szó. Teljesen megfeledkezett arról a tényrõl, hogy apja elvinné magával…

– Ne haragudj, erre nem is gondoltam – mentegetõzött –, menjünk akkor. Ron, akkor mi csak holnap reggel találkozunk! Ott leszek idõben, hogy elbúcsúzzak tõletek!

– Rendben!

Ron pillanatok alatt eltûnt a tömegben, még mielõtt elköszönt volna Harry. Piton viszont nem Dumbledore irodája felé vezette õt, hanem a pince felé.

– Nem úgy volt, hogy az igazgató vár minket? – kérdezte immár a picében Harry.

Piton kinyitotta elõtte az ajtót, és betessékelte a lakosztályába.

– Igen, úgy, ahogy mondtam – felelte, mikor már egyértelmûen ott állt az igazgató a kandalló mellett. Lupin nem sokkal mellette támaszkodott a fotel hátának, miközben Natalie-t próbálta lenyugtatni.

– Apa, ezt nem mondod komolyan! Nem errõl volt szó!

– Változtak a körülmények, Naty.

Harry lerogyott a fotelbe, közvetlen az igazgató mellett. Dumbledore rámosolygott, és aztán Pitonra nézett.

– Azt leszámítva, hogy a kisasszony nincs elragadtatva az ötlettõl, hogy a te felügyeleted alatt legyen, Remus beleegyezett.

– De én nem! – szólt közbe Natalie. – Meg sem kérdezitek, mi a jó nekem?

Már megint kezdi a hisztit…

Harry örült a ténynek, hogy testvére vele maradhat, csak ne viselkedne így…

Piton odament Natalie-hoz, ahelyett, hogy az igazgatónak válaszolt volna.

– Na idefigyelj, kisasszony! – sziszegte dühösen. – Rendben, hogy menni akarsz a mostohaapáddal, de halkan megjegyzem, Voldemort immár rád is vadászni fog! Egy kicsit elszúrtuk a tervét, így a legközelebbi adandó alkalomkor nem fog késlekedni, hogy megöljön! Lupin egy elég veszélyes útra készül külföldre, ahol mi sem tudjuk megvédeni!

– Ott van az õsi mágiám, az megvéd minket! – szállt szembe a lány a dühöngõ professzorral.

– Valóban? Ugyanarról az erõrõl beszélünk, ami ha elszabadul ki tudja hány ember életét veszélyezteti?!

Lupin odament hozzájuk, és szelíden magához húzta Natalie-t.

– Figyelj, nem leszek olyan sokáig távol, ne aggódj. Mindig meg foglak látogatni!

Testvére átölelte Remust, és halkan sírni kezdett. Piton az igazgatóhoz fordult.

– Albus azt te sem gondolod, hogy a nyilvánosság elé tárhatjuk a kisasszony kilétét?

– Valóban nem gondoltam komolyan – felelte Dumbledore, és fel alá kezdett járkálni a nappaliban. – Erre még találnunk kell még valami jogi megoldást, ha Remus te is beleegyezel.

– Igen, belegyezek. Szeretném a legjobbat a lányomnak, és tudom, hogy Perselusnál jó helyen lesz.

– A legjobbat? Hagyjuk… – motyogta Natalie Lupin szakadt talárjába. – Utálom õt, és te elvárod, hogy vele éljek?

– Naty! – szólt rá ingerülten Remus. – Perselus tényleg a vérszerinti apád, és az õsi varázslókhoz tartozik, ahogy te is. Nem tagadhatod le a származásodat!

Az igazgató távozni készült.

– Ha mindent megbeszéltünk, akkor térjünk nyugovóra – mondta kedvesen. Natalie elengedte Lupint, és megtörölte a szemét. – Holnap mindenkire hosszú út vár, és nekem még a nyári tábor intézkedéseinek is az elsõ lépéseit meg kell tennem.

Lupin átkarolta Natalie-t, és követte az igazgatót.

– Jó éjszakát nektek! – köszöntek el Lupin. Natalie szótlanul követte Dumbledore-t, köszönésre sem méltatva õket.

Piton épp bezárta volna az ajtót, de Ron elállta az utat.

– Elnézést, uram, de ezt elfelejtettem Harrynek adni – mondta lihegve, és felmutatta Harry táskáját.

Harry felpattant, és odaszaladt, hogy átvegye a táskát. Látta, hogy az már nem a lányé, így nem kellett az apjának magyarázkodnia.

– Mr. Weasley nem várhatott volna ez reggelig?

– Nem uram… tudja…

– Benne felejtettem a kedvenc könyvemet, és szóltam neki, hogy hozza el – vágta rá Harry gondolkodás nélkül. – Köszi, Ron! Jó éjszakát!

– Jó éjt uram, és neked is Harry! – Ron nem várta meg a bájitalmester további kérdéseit, gyorsan faképnél hagyta õket.

– Tudnom kéne valamirõl? – kérdezte Piton gyanakodva, mikor már a nappaliban ültek.

– Nem – mosolyodott el Harry. – Még itt maradok egy kicsit olvasni, te menj nyugodtan aludni.

Piton felállt, és megigazította a talárját.

– Rendben, csak ígérd meg, hogy nem maradsz fenn sokáig – még mielõtt elhagyta a nappalit, visszaszólt: - Jó éjszakát!

– Neked is apa.

Harry órákkal késõbb álmosan pislogva olvasta a tizedik oldalt. Ásított egyet, miközben lapozott a régi könyvben, hogy a következõ érdekes témába kezdjen.

– Mondd csak, ki lapozta.. mármint ki lapozott utoljára téged? – kérdezte suttogva.

– Azt hiszem, a gazdám, a bölcs Amade – válaszolt halkan a könyv. – Õ volt aki megtöltött tudással engem, hogy fenn maradjon valami az õsökrõl.

Harry tekintete a kandalló izzó parázsára esett.

– Remélem, sok olyasmit írt bele, ami hasznos lehet számomra…

Mindent meg fog tenni azért, hogy megmentse testvérét a biztos haláltól. Egyszer már sikerült, másodszorra is sikerülnie kell.

A tábor alatt is a titokzatos medál után fog kutatni. Mindenképp meg kell találnia, hisz testvére élete függ rajta, és akár Voldemort kezére is kerülhet. Az öregember sok mindenre adott utalást, köztük Amade hatalmára, és gyógyító erejére.

De van még egy fontos dolog.

Apát és lányát kibékíteni, még mielõtt túl késõ lenne…

Harrynek a gondolatra is összeszorult a szíve. Sóhajtott egyet, és letette a könyvet az asztalkára. Örülnie kellene, hisz holnap utaznak apja igazi otthonába, ami már az övé is. Többet nem kell visszamennie Dursleyékhez. Egyszerûen nem tudott neki annyira örülni, félt a jövõtõl, ami várt rá.

Visszaemlékezett Hagrid szavaira, amit még negyedik év végén mondott neki. Aminek jönnie kell, jönni fog, és õk szembe fognak vele nézni.

Le akarta tenni a kezébõl a könyvet, de az asztalra lebegett.

– Ha nem haragszik meg az úrfi, még maradnék egy keveset.

– Nem bánom – suttogta Harry, és ásított egyet. Felemelte a gyertyát, hogy adjon valami világosságot a szobája felé menet. – Csak aztán ne felejtsd itt magad.

– Ígérem, úrfi, egy kis idõ után követem.

Még mielõtt elhagyta volna a nappalit, visszanézett a folyosóról a könyvre, és vetett még egy utolsó pillantást az arany színben világító betûkre:

A történelem leghatalmasabb õsi varázslói:

Amade, Amicet és Vitalis

oO – Vége- Oo

Itt a vége... fuss el véle. :D

Hát igen, a folytatás (Harry Potter és Amade medálja) még várat magára. ;-)

Az Új világ és az Egyetlen befejeztével olvashatjátok majd csak a Titkok Kapuja folytatását, ami tíz fejezetes lesz. Gondolom, rájöttetek, a nyári szüneti tábor lesz a fõcselekmény. :)

A Titkok Kapuja elsõ 18 része folyamatos javítás alatt van, idõvel fel lesz rakva az is. :)