3. Éjféli párbaj és a következményei
2007.03.18. 00:46
Szerző megjegyzése:
A cím sok mindent elárul, na és itt a bizonyíték arra, hogy néha a történelem is megismételheti önmagát....
Éjféli párbaj és a következményei
Okt. 8. (kedd) 19.20. a klubhelyiségben
Azt hiszem én egy életre elástam magam a griffendélesek és a tanárok előtt. Soha nem fogom kiheverni… És ez is a miatt a két idióta miatt történt, mert nem bírták megfékezni magukat. Én meg őket. Attól függetlenül, hogy milyen pocsék volt a tegnap este (a mai napról nem is beszélve), meglepően részletesen emlékszem az eset minden kis részletére.
Tegnap épp átváltoztatástanra indultam, mikor hangokat hallottam a folyosón. Ezeknek a hangoknak egy része természetesen a mardekáros bagázsé volt (ki másé is lett volna?), de volt ott még kettő, amit már túl jól ismertem ahhoz, hogy meglepődjek a szituáción. Már csak a vita végét hallottam, de a lényeg amúgy is ebben volt.
- Rendben, akkor éjfélkor a trófeateremben. – Ez Lucius Malfoy lehetett. Már csak azt láttam, hogy Potter és Black szikrázó tekintete tűnik föl a folyosón. Még mielőtt átgondoltam volna, hogy mit is teszek, eléjük álltam.
- Nem engedem, hogy párbajozzatok – mondtam vészjósló hangon (legalábbis mertem remélni, hogy ilyen hatást kelt).
- Ugyan miért nem, Evans? – nézett rám Black, még mindig idegesen, de már félig vigyorgott. Úhhhhh…!
- Mert prefektus vagyok, azért! És mert tilos párbajozni! És kénytelen leszek jelenteni McGalagonynak!
- Ahogy gondolod, Evans – vont vállat Potter. – Pár hét büntetőmunkát simán megér, hogyha elláthatjuk Piton és a mardekáros haverjai baját.
- És pár hónap? – néztem rá keményen. – El tudom intézni.
- Az még jobb, mert akkor annyiszor küldhetünk rájuk rontást, ahányszor csak kedvünk tartja – lelkesült fel Black.
- Undorítóak vagytok. – Először a számat húztam el erre a mondatra, majd a csíkot is.
- Hé, Evans, várj! – kiáltott utánam Potter, de nem érdekelt. Miért élvezik, ha átkokat szórhatnak akárkire, aki csak az utukba kerül?! Én sem kedvelem Pitont meg az aranyvér-mániás mardekárosokat, de akkor sem küldök rájuk rontást minden percben!
És miért bőgök? Mert könnyes volt a szemem, annyi szent! Jesszusom, mi van velem?!
Gyorsan beletöröltem a szemem a talárom ujjába, majd berohantam az átváltoztatástan-terembe - amit abban a pillanatban nyitott ki McGalagony -, és lepattantam a legelső padba. Ott aztán kiráncigáltam a könyvemet a táskámból, és beletemetkeztem.
Fél pillanat múlva Alice robbant be mellém.
- Lily, mi van veled? – kérdezte rögtön, amint meglátta elkínzott arcomat.
- Fogalmam sincs!
- Mit csinált Potter már megint? – kérdezte, mintha csak a fejembe látott volna, mindeközben pedig dühös pillantást vetett a hátsó sorban gubbasztó párosra.
Sóhajtottam.
- Semmit.
- Lily, én nem értelek téged – csóválta a fejét, majd egy bűnbánó pillantás után az erősen köhécselő McGalagonynak szentelte figyelmét.
Én is próbáltam elvonni a figyelmemet és az órára figyelni, de ez elég bajos volt, tekintve, hogy Potter szinte percenként levelekkel bombázott, amiket én már automatikusan küldtem vissza neki anélkül, hogy akár csak beleolvastam volna. Egy idő után már McGalagony is megelégelte ezt a kis játékot.
- Potter! – emelte fel a hangját. – Legyen szíves, és hagyja békén Evans kisasszonyt, különben kiküldöm az óráról!
A fiú pedig morcosan teljesítette a kérést. Háromszoros hurrá McGalagony profnak!
A délután folyamán nem történt semmi, még a fiúk is csendesebbek voltak, mint általában, ennek pedig csak örülni tudtam. Alice-szel még késő este is a klubhelyiségben ültünk és a regiment házik egyikét próbáltuk kidolgozni. A klubhelyiség is már szinte teljesen kiürült. Fogalmam sem volt, hogy mennyi az idő, de azt láttam, hogy Potter és Black a portrélyuk felé indulnak. Az előbbinek mintha kissé dudorodott volna a zsebe. Gondolkodás nélkül eléjük ugrottam.
- Nem mentek sehová! – mondtam nekik. – Nem engedem!
- Evans, elegem van belőled! – vetette oda Black gorombán. – Miért akarsz állandóan beleavatkozni az ügyeinkbe?
- Én csak azt akarom megakadályozni, hogy párbajozzatok!
- Úgyse fog menni – szólalt meg Potter, magához képest elég halk és nyugodt hangon. Mi baja van?
- Akkor sem engedlek el titeket!
- Állj félre, Evans, különben kénytelen leszek megátkozni. – Már emelte a pálcáját, de én is felkészültem: ugyanúgy felemeltem, támadásra készen.
- Hé, álljatok már le! – kiáltott ránk Potter. – Megőrültetek? Tapmancs, haver, már éjfél elmúlt, úgyhogy mennünk kell.
Black arrébb lökött, hogy utat vágjon magának a portrélyukhoz, Potter pedig távoztában még annyit mondott:
- Ne avatkozz bele, te ezt nem értheted…
Megvártam, amíg bezárult mögöttük a portrélyuk, ám még nem indultam el. Semmi kedvem nem volt megint Black szemrehányásait hallgatni, ráadásul Alice sem engedett volna el, így visszaültem a helyemre. De tíz perc múlva hirtelen kilőttem, hogy barátnőm ne tudjon megállítani, és megpróbáltam csendesen futva megközelíteni a trófeatermet. (Próbáljatok meg csendesen futni!) Nagyon bíztam benne, hogy nem ütközöm bele egyik tanárba se, vagy ne adj isten a gondnokba, de olyan szerencsém volt, ami csak egyszer adatik meg az életben.
A párbaj már javában folyt, amikor megérkeztem. Úgy helyezkedtem az ajtó előtt, hogy én mindent lássak, de ők ne vegyenek észre engem.
A trófeaterem szörnyen nézett ki: a vitrinek összetörve, a trófeák és érmék szanaszét a földön. Húú, gondoltam. Soha nem voltam valami jó a párbajozásban, de amit itt láttam, hát… a fiúk úgy forgatták a pálcáikat, mint a villám. Az egyik átok itt, a másik ott. Black Lucius Malfoy-jal és Bellatrix Black-kel harcolt; valószínűleg nem okozott neki túl nagy lelki sebeket, hogy az unokatestvérével áll szemben. Potter pedig Pitonnal és Rod Lestrange-dzsel. A mardekárosok a létszámfölényt kihasználva láthatóan előnyre tettek szert, mert Potter is és Black is fáradtnak tűnt.
Jól van, gondolkodj, Lily, találj ki valamit…
Muszáj volt cselekednem, mert Piton és Lestrange sorban szórták Potterre az átkokat, ő pedig már nem bírta sokáig fenntartani a pajzsbűbájt, és emiatt még támadni se volt lehetősége.
Szerencsére a nonverbális varázslás már tavaly is elég jól ment, így gyorsan küldtem először Lestrange-re majd Bellatrixra egy kábító átkot, mire mindketten elterültek.
Végül is jó ötlet volt, amit tettem, de így felhívtam magamra a figyelmet. A következő pillanatban Pitonnak sikerült lefegyvereznie, de így Potternek volt esélye átkot szórni rá. És lám, Piton máris eldőlt a sóbálványátoktól...
De Black se volt rest; most, hogy már csak egyetlen ellenfele volt, hamar fölénybe került, majd Malfoyt is telibe találta a kábító átok.
A párbajnak vége volt, a mardekárosok pedig mind elterülve feküdtek a földön, az üvegszilánkok között. Mindkét fiú rám szegezte a tekintetét. Fogalmam sem volt róla, hogy mit gondolhatnak az én kis mentőakciómról, úgyhogy csak álltam, és vártam, hogy történjen valami. Végül Potter szólalt meg, de bizonyára már ez is nehezére esett neki. Azt a pajzsbűbájt jó sokáig fenntarthatta, ha ennyire kimerült.
- Kösz… - Lerogyott a fal tövébe, hogy kifújja magát.
Black még mindig csak mereven nézett rám. Úgy tűnt, a kimerültségen kívül neki sem esett nagyobb baja, bár mindketten tele voltak karcolásokkal, amit valószínűleg a betört vitrinek üvegei vágtak a bőrükön.
- Jól vagy? – térdeltem le rögtön Potter mellé a kőre. Közben éreztem, hogy valami belevágódik a lábamba, de ez most egyáltalán nem tudott izgatni. - Azt hiszem, jó lenne, ha elmennétek a gyengélkedőre.
- Igenis, prefektus kisasszony… - Megeresztett egy fáradt mosolyt.
De miközben felálltam, valami szúrást éreztem a térdem alatt. Felszisszentem.
- Mi az? – kérdezte rögtön Potter, de csak legyintettem.
Blackkel együtt feltámogattuk őt a gyengélkedőre, bár a lábam egyre jobban fájt, így a végére már én is csak bicegni tudtam.
Madam Pomfrey egyedül rajtam lepődött meg, de nem adott hangot gondolatainak. Mindkét fiút lefektette egy ágyra, majd engem is megpróbált ellátni, de nem engedtem.
- Hiszen semmi bajom sincs! – tártam szét a karom. – Nem mehetnék vissza a klubhelyiségbe?
- Már hogyne lenne bajod, gyermekem! – háborodott fel Madam Pomfrey.
- De tényleg nincs! – Komolyan nem tudtam mire vélni az aggodalmát. De most már Black is megelégelte a dolgot.
- Evans, nézz már le a lábadra!
Megtettem, és azt hittem rögtön elájulok. A térdem alatt egy üvegszilánk állt ki a lábamból. Körülötte tiszta véres volt a bőröm. Minek vettem szoknyát reggel?!
- Úristen! Na jó, azt hiszem, le kell ülnöm…
- Na végre! – sóhajtott fel a javasasszony, mikor odatámolyogtam az egyik ágyhoz. A seb ellátása nem volt egy kellemes dolog, de egy pisszenés nélkül tűrtem. És mivel a mi egyetlen javasasszonyunk olyan aggódó lélek, estére benntartott minket. Ezért a paraván mögött átvettem a ruhám és befeküdtem az ágyba. Amíg Madam Pomfrey a másik kettőt is ellátta, én arra gondoltam, hogy mit fog szólni mindehhez Alice. Hiszen jól ott hagytam szegényt…
Negyed óra múlva becsukódott a Madam szobájának az ajtaja, de nem bírtam elaludni. Ahogy hallhatóan a fiúk sem, ugyanis végig ott pusmogtak velem szemben. De mikor már tényleg elálmosodtam, nem bírtam ki, hogy ne szóljak rájuk.
- Most már jó lenne, ha befejeznétek a traccspartit, mert nem tudok tőletek aludni!
Erre a felszólításra mindketten elhallgattak és meg sem szólaltak többet. Nahát…! Ilyen is csak egyszer történik egy évben…
Reggel Madam Pomfrey mindhármunkat elengedett, de előtte még meglátogatott minket McGalagony:
- Hogy képzelik, hogy éjnek évadján kiosonnak a hálókörletükből?! Ráadásul párbajozni?! Szégyen és gyalázat! Látták már, hogy néz ki a trófeaterem?!
- De tanárnő…
- Nem érdekel a mentegetőzése, Potter! Fejenként ötven pont a Griffendéltől!
- De nem csak mi…
- Tudom jól, Black, hogy Lestrange, Malfoy, Piton és Black kisasszony is ott voltak, de ez még nem menti fel magukat a pontlevonás alól! Evans kisasszony, maga lett volna az utolsó, akiről ilyesmit feltételezek! Ráadásul prefektusként! Mit várjak a többiektől, ha már ön sem tudja fékezni magát?!
Azt hittem ott helyben elsüllyedek szégyenemben. Azt kívántam bárcsak megnyílna alattam a föld, hogy elnyeljen. (Öhm, várjunk csak, ez nem ellentmondásos?) Hát tessék… Ezt is megértük: Lily Evans, a prefektus, iskolaelső és mintatanuló éjfélkor párbajozni indul. És ez is kik miatt történt meg? Black és Potter!
Ahogy akkor ez hirtelen eszembe jutott, a szégyenkezés mellé egy maroknyi düh is társult. Elegem van ebből a két pojácából! Ezennel leveszem rólunk a kezem! Nem fog érdekelni, mit csinálnak, hány szabályt szegnek meg, vagy épp kire szórnak átkot a folyosón! NEM-FOG-ÉRDEKELNI! Elegem van belőlük, hozzájuk se fogok szólni, megszűntek számomra!
A nap további része számomra teljesen kiesett. Alice rettentően izgult miattam, hogy nem tértem vissza, így mikor meglátott, rögtön a nyakamba ugrott. Észrevettem, hogy a tegnapi ruháját viseli, és elég gyűrötten lóg rajta. Hát persze, itt aludt el a klubhelyiségben. Ez is az ő művük! Nem elég, hogy engem szégyenbe kevernek, még a legjobb barátnőm is végigizgulja miattam az éjszakát. Komolyan mondom, ehhez már tehetség kell…
De azért a fiúk is lapítottak egész nap. Nem is értettem őket. Hiszen már annyiszor szidták le őket különböző dolgokért, hogy ezt már fel se kellett volna venniük. Vagy a pontlevonás miatt ilyenek?
Na, ez meg a másik dolog! Egy éjszaka alatt százötven pontot veszített a Griffendél! Ekkora szégyent még sose éreztem. Mikor a griffendélesek reggel meglátták a homokórákat, el se akarták hinni. Aztán szépen terjedni kezdett a hír, hogy Sirius Black és James Potter, a híres kviddicsjátékosok, a Roxfort összes nőnemű egyedének vágyálma, és Lily Evans, a mindig engedelmes, szigorúan szabálytisztelő prefektus hibája az egész, csak, mert felidegesítette őket pár hülye mardekáros.
Ettől a naptól kezdve közutálat tárgyává lettem. Egyedül Alice maradt velem, ő segített átvészelni az órákat. Senki nem szólt hozzám, akárhová mentem, mindig akadt egy-két griffendéles, akik szinte a tekintetükkel megöltek volna. Hát mit ne mondjak, nekem is megfordult a fejemben…
De Potter és Black is megszenvedték a magukét. Az órákon nem poénkodtak, nem nevetgéltek, inkább csendben meghúzták magukat. Vágyakozó tekintetek helyett nekik is gyilkos pillantásokat kellett elszenvedniük egész nap. Bár, nekik azért kicsit több támogatásuk akadt, hiszen ott voltak a Tekergők, akik egy cseppet sem akadtak ki miattuk.
És most itt ülök a klubhelyiségben és a többi griffendéles társam gyűlölködő pillantásaival nézek farkasszemet. Nem bírom én ezt sokáig…
Még az esszéimet se tudom elkezdeni, pedig most nagy szükségem lenne a jó jegyekre, ha nem akarok megbukni. Már csak az hiányozna… De ez ma már nem fog menni. Azt hiszem, inkább felmegyek a hálószobába, bár ott is ott vannak a lányok, akik szintén fújnak rám. Áh, egyszerűen levegőnek nézem őket és kész! Szükségem van az alvásra…
|