10. Aharc elkezdődik
2007.03.18. 00:41
Szerző megjegyzése:
Nos, nos... ebben a fejezetben most Remus és Sirius gondolatairól talán nem sokat tudunk meg, de azért... Szóval fény derül mindenre.
A harc elkezdődik
Basszus. És újra basszus. Hangosan nem mondtam ki, de éreztem, hogy minden vér kiszökik az arcomból.
Pedig pont most jött volna el az idő, hogy feltűnésmentesen válasszak közülük. Miért? Az egész klubhelyiségben síri csend honolt, mi ott álltunk hárman a portrélyuk előtt, mégis a középpontban, én meg igyekeztem sem a mellettem ácsorgó Remusra, sem a döbbent Siriusra nézni.
- Mi a francot műveltek? – Sirius döbbenete lassan kezdett átváltani dühbe, én pedig megremegtem. Mégis, csak lassan fogtam fel az eseményeket, mintha én nem is én lettem volna. - Hogy-hogy mit? – hallottam Remus kissé értetlen hangját magam mellől, de a szavak csak visszahangozva jutottak el hozzám. - Ne is zavarjon, haver, hogy Emily éppen velem randizik! – Remus... Jézusúristen. Sirius kezdett egyre jobban bedühödni, és úgy nézett a barátjára, mint aki gyilkolni készül. - De hiszen... velem meg pénteken, és... nagyon jól megvoltunk, és... ma is... szóval nem úgy tűnt... – Ajj, Remus, ezt most miért kellett? És miért van egyre kevesebb levegőm? És miért forog velem a klubhelyiség? - És ez máris feljogosít téged arra, hogy lesmárold a barátnőmet!? - Ajajaj... Becsuktam a szemem, mert hirtelen valami csípni kezdte. Így legalább már a világ sem forgott velem. Viszont kétszer olyan hangosan hatoltak a fülembe a szavak. - Mi az, hogy a te barátnőd!? – Remus is kezdett bedühödni, én pedig már közel álltam a síráshoz. Szent golymók, Lilynek igaza volt, tényleg össze fognak veszni. Mamám, mit tettem? – Talán erről Emilyt is jó lenne megkérdezni, főleg, hogy nem igazán tiltakozott a csók ellen! Hát én itt fogok elájulni. Merlin, kérlek, segíts... - Rendben. – Sirius hangja egyszerre nyugodtabbá, csaknem hideggé vált. – Emily? Elárulnád, mi folyik itt?
Teljesen üresnek éreztem a fejem, a gyomrom pedig görcsbe rándult. És most? Valami ráadásul nagyon szorongatta a torkomat. Vettem egy mély levegőt, felemeltem a fejem, és Siriusra néztem, hogy mondjak valamit. De attól, amit a szemében láttam, önkéntelenül is megremegtem, és egy hang se jött ki a torkomon. Nem mintha tudtam volna, mit mondjak.
Izzott a levegő az egész klubhelyiségben, mindenki minket bámult, és pletykaéhesen várta a folytatást. Körülbelül fél perc telt el így, és én ezalatt próbáltam visszaszorítani könnyeimet, és kiötleni valami normálisat, amitől lehetőleg nem utálnak meg véglegesen. Arra már nem is számítottam, hogy ezek után valamelyikük még hajlandó lesz megbocsátani, ne adj Isten megszeretni. Ezekre a gondolatokra úgy éreztem, ezernyi kés szúródik a szívembe, amiket aztán szépen egyesével újra és újra beledöfnek.
- Emily? – Úgy éreztem, megszakad a szívem Remus idegen hangjától. Eltűnt belőle a kedvesség, a lágyság, az a... remusos gyengédség. Újra megpróbáltam megszólalni, és most Remusra néztem rá, de bárcsak ne tettem volna. Ettől a fájdalmas tekintettől bármi jobb.
- Azt hiszem, én is fel tudom vázolni a helyzetet – harsant egy fiúhang a klubhelység máris végből. Mindenki odakapta a fejét: James volt a felszólaló, és hidegen nézett rám. - Emily Vance már napok óta két fiúval játszadozik. – Elindult felénk. – Mindvégig itt volt az orrom előtt. észre kellett volna vennem a jeleket, hiszen annyira egyértelműek voltak. Remus napok óta furcsán viselkedett, Sirius a szokottnál is izgágább volt, Emily pedig soha nem tartózkodott velük egy légtérben, hogyha mindketten jelen voltak.
Most már kezdtem sejteni, hogy mi csiklandozza a szememet, ugyanis pár pillanattal később éreztem az arcomon legördülő könnycseppet. Kétségbeesetten néztem rá, de tudtam, hogy úgyse fog megkönyörülni rajtam. Igen, ezt üzenték azok a barna szemek.
- Hát persze – folytatta, körüljáratva a tekintetét a bámuló diákseregen. – Vance kisasszonynak nem megy a számmisztika. Milyen jó ürügy ez arra, hogy a mi Remus barátunk közelébe férkőzzön. A kis terve sikerrel is járt: Holdsáp szépen belezúgott. – Remus zavartan megköszörülte a torkát, én pedig éreztem, hogy itt a vég. - Mindeközben – folytatta James könyörtelenül, hidegen rám függesztve a tekintetét. Én már nem is néztem senkire, csak vártam, hogy véget érjen ez a rémálom – elkezdett flörtölgetni a mi kedves Siriusunkkal is. A klubhelyiségben tartózkodó lányok fele egyöntetűen felhördült. - Egy-egy szemérmes pillantással szépen elcsavarta a fejét. Nekem persze feltűnt mindkét barátom furcsa viselkedése, de hogy is hozhattam volna összefüggésbe? – Keserűen elhúzta a száját. – Semmire nem jöttem rá, pedig itt voltak az orom előtt. De persze kinek is jutna eszébe a kedves, mindig segítőkész Emily Vance-ről, hogy egy számító, kétszínű... Éreztem, ahogy csorognak a könnyeim. Kegyetlen. James most iszonyúan kegyetlen, és csupán felszínesen vázolja az eseményeket. - ...gonosz, aljas... lelkiismeretlen... - James! – szólt a fiúra Lily erélyesen. A srác ránézett. - Miért, talán nincs igazam? A te kedves barátnőd egy... egy akkora...
- Mi jogosít fel téged arra, hogy itt elemezgess egy olyan helyzetet, amiről fogalmad sincs!? – Ez én voltam. Önkéntelenül törtem ki, a szavak szinte maguktól hagyták el a számat, és még a könnyeimen keresztül is láttam, hogy mindenki rámnéz. Soha nem emeltem fel még a hangom senkivel szemben (persze akadnak kivételek), mindig csendesen intéztem az ügyeimet, most azonban James igazságtalan vádolását már nem tudtam eltűrni.
- Soha, James, érted, soha nem hittem volna, hogy ez lesz belőle. – A könnyeim egy időre közben elapadtak, és újra tiszta volt a fejem. Bár ettől nem éreztem jobban magam. – Egyáltalán nincs igazad. A korrepetálások Remusszal valódiak voltak. Igen, időközben megkedveltük egymást, de tenni nem sokat lehet ellene. – Nem mintha akarnék, tettem hozzá magamban. – Rendben, talán nem volt rendes dolog közben Siriusszal... flörtölgetni, ahogy te mondtad – James gúnyosan felvonta a szemöldökét, és a „talán” szót morogta az orra alatt. -, de abban nincs igazad, hogy direkt a barátaidra utaztam. Hidd el, hogy tényleg sze... kedvelem őket, és igen, mindkettőt, ugyanúgy. – A mondat végén a fiúkra néztem.
Sirius megkövült arccal figyelt, de láttam a szemén, hogy kavarognak benne az érzések. Remus falfehéren bámult rám, a tekintete pedig puszta fájdalmat tükrözött. Egy hosszabb pillanatra újra lehunytam a szemem; egy könnycsepp gördült le az arcomon.
Visszafordultam James felé. – Igen, pénteken Remusszal randiztam, és bevallom, tényleg jól jött a büntetőmunkátok. De őszintén jól éreztem magam vele, és elhiheted, hogy borzasztó lelkifurdalásom volt. Azt hittem, a mai randi után Siriusszal végre tudok dönteni közöttük, de...
Megbicsaklott a hangom, és most már komolyan nem bírtam visszatartani a könnyeimet. Éreztem, hogy valaki nyugtatólag megszorítja a karom. Reménykedve néztem fel, de csupán Lily volt az.
- Hát persze, Vance, csodaszép és igazán megható előadás volt – szólt James, szenvtelenül nézve rám. – De kérlek bocsáss meg, hogyha nem omlok a karjaidba, ugyanis az a tény, hogy mindkettőjüket kihasználtad és játszottál velük, mit sem változott. - James, elég legyen! – sziszegte Lily dühösen, majd a karomnál fogva kezdett húzni a csigalépcső felé. Nem volt erőm tiltakozni, és úgy igazán semmihez. A tömeg szó nélkül utat nyitott nekünk, én pedig James mellett elnézve pillantottam a portrélyuk előtt ácsorgó Siriusra és Remusra. A tekintetemmel egyetlen dolgot próbáltam nekik üzenni: BOCSÁNAT!
--------------------
Amint becsukódott mögöttem a hálóterem ajtaja, nekivetettem a hátam, és lecsúsztam a földre. Most, hogy nem volt egy bámuló vagy vádló tekintet sem körülöttem, nyugodtan sírhattam. Meg is tettem. Felhúzott térdemet átkaroltam, ráhajtottam a fejem, és hagytam, hogy rázzon a zokogás. Egy ajtó nyitódását hallottam, majd hogy valaki megnyitja a csapot, becsuk egy ajtót, és halk léptekkel odajön hozzám.
- Emily... – Lily lágyan végigsimított a fejemen, de én nem foglalkoztam vele. Nem akartam, borzasztóan szégyelltem magam, és borzasztóan fájt. – Emily, kérlek, legalább az ágyadig menjünk el, mert fel fogsz fázni. Nem várta meg a válaszomat (ami amúgy is csak egy gyenge fejrázás lett volna), a karomnál fogva felhúzott, és a kezembe nyomott egy pohár vizet. Hálásan vettem el, majd barátnőm az ágyra támogatott. Én egy szó nélkül ledőltem, és hangtalanul sírtam tovább, kezemben egy Lilytől szerzett zsebkendőt szorongatva.
Kiskoromban annyi féle romantikus regényt olvastam, ahol a főszereplő legalább egyszer borzasztó kínokat állt ki egy férfi miatt, viszont akkor csak hitetlenül csóváltam a fejem. Nem tudtam felfogni, hogyan lehetséges az, hogy valaki ennyire elhagyja magát egy rosszul elsült szerelem miatt. Most viszont kezdtem érteni, mire akartak utalni azzal, hogy valakinek tőrt döfnek a szívébe. Szó szerint azt. Mikor valahol az ébrenlét és az álom között lebeg az ember, és fel se fogja, mi történik vele, csupán ő van és a fájdalom. De azt hiszem, ezt nem is lehet szavakkal elmagyarázni. Fél óra leforgása alatt sikerült elvesztenem két olyan embert, akik fontosak voltak a számomra, akiket szerettem, akikért bármit megtettem volna.
Egy nehéz testet éreztem magam mellett. Arra fordultam. Lily volt az, együttérző arccal. Odabújtam hozzá, az egyetlen emberhez, aki megértett ezekben a pillanatokban, vagy legalábbis nem fordított nekem hátat. Ő átkarolt, és elkezdett ringatni, mire újra rámjött a sírhatnék. - Miért, Lily, miért? Mit tettem? – nyöszörögtem kínkeservesen. - Sssssh... Jól van, nem lesz semmi baj – csitítgatott. Tudtam, hogy üres szavak, de jelenleg ez volt az egyetlen, amibe kapaszkodhattam. Hinni akartam neki, hogy tényleg minden megoldódik.
Végül így aludtunk el. Már nem hallottam a szobatársaink bejövetelét sem, én a magam részéről olyan hamar álomba akartam zuhanni, ahogy ez csak lehetségesnek tűnt, hogy ne rágódhassak a ma este történteken. Az utolsó dolog, amire gondoltam, azt hiszem, a randi volt Siriusszal.
--------------------
Egy hatalmas durranásra és zsivajra ébredtem. Nem aludhattam túl sokat, mert alig bírtam kinyitni a szemem. Első pillantásom Lilyre esett, aki mellettem szuszogott, aztán az ablakra, ami mögött még feketén sötétlett az ég. Mi történt? Még egy durranás. Kelly és a lányok úgy sprinteltek le a klubhelyiségbe, mintha égne a hálóterem. Én is szívesen utánuk mentem volna megnézni, mi történik, de ólomsúlyúnak éreztem minden tagom, az esti könnyeim pedig rászáradtak az arcomra.
A tekintetem hirtelen egy nagy, smaragdzöld, álmos és zavart szempárra siklott. Megpróbáltam megmozdítani valamelyik tagomat, de még ez a művelet is rémesen nehéznek bizonyult. Odalentről további durranások és kiáltások szűrődtek fel, aztán egyszercsak kicsapódott a hálóterem ajtaja, és valaki durván széthúzta az ágyfüggönyt. Kelly volt az. - Emily, gyere le gyorsan, Black és Lupin miattad párbajoznak!
Egy pillanat alatt kiugrottam az ágyból, magammal rántva szegény Lilyt is. Spuriztam volna le a klubhelyiségbe, de a lábam beleakadt a baldchinba. Vágódtam egy hatalmasat, de rögtön fel is tápászkodtam, és folytattam utamat. Közben még ráléptem egy plüss birkára (saját), két könyvre (Kellyé) és sminkesdobozra (Sarah-é), végül egy bájitalos fiola is a talpam alá került (Lily szerzeménye). Sok nehézség, pár hasraesés és néhány akadály után sikerült feltépnem az ajtót, és levágtázni csigalépcsőn, nyomomban Lilyvel és Kellyvel. Valahogy mindenki azonnal észrevette a feltűnésemet, és hirtelen síri csend lett. Lent volt szinte az egész Griffendél-ház. Ezek nem is mentek fel?
A klubhelyiség közepén, vagy tíz méterre egymástól ott állt Remus és Sirius, hatalmas dühvel meredve egymásra, kezükben pálcával. Sirius háttal állt nekem, így ő nem vett észre, Remus viszont felkapta a fejét. Sirius ezt a pillanatot használta ki, és villámgyorsan Remus felé küldött egy piros fénycsóvát. - Vigyázz! – kiáltottam fel ijedten, a fiúnak pedig még épp az utolsó pillanatban sikerült felhúznia a pajzsát.
Sirius a hangomra azonnal hátrafordult, és Remis is rámfüggesztette a tekintetét. A tömeg szélén megpillantottam Jamest is pálcával a kezében, aki úgy nézett rám, mintha legalábbis a harmadik világháborút robbantottam volna ki. Khm, ahogy így szétnézek, ez a feltételezés nem is áll messze a valóságtól. A klubhelyiség ugyanis enyhén szólva romokban hevert.
Körül a tapétán végig égésnyomok éktelenkedtek, néhol kisebb-nagyobb lyukak is előfordultak. A falon lógó portrék átszaladtak egymáshoz, különben őket is eltalálta volna egy-egy átok, ahogy így nézem. A szőnyeg is rendesen meg volt pörkölődve, bútorok némelyike még jól is járt, és csak felborultak, de az egyik kanapé még füstölgött. A párnákból kipotyogtak a töltések, így még a szétszóródott tollak is a klubhelyiséget díszítették. A kandalló is ki volt robbantva, de szerencsére ez nem okozott komoly gondot. És akkor még nem is szóltam a rombolásból adódó porról és törmelékről. Szóval katasztrófa. De Remus és Sirius se nézett ki jobban. A ruhájuk mindkettőjükön rendesen el volt szakadva, Remusnak egy vágás húzódott az arcán, és az egyik szemöldöke is fel volt repedve, a jobb karja pedig vérzett. Sirius szája sarkából is vér szivárgott, a bal vállán egy szúrást is láttam, és mintha furán tartotta volna az egyik lábát. Elhűlve meredtem rájuk. Mi a Szent Szűz Máriát műveltek!? És egyébként is, ekkora pusztítást hogyan voltak képesek csinálni? Inkább bele sem akartam gondolni, mi folyhatott le köztük. Nem sok időm volt a klubhelyiséget és a fiúkat szemrevételezni, ugyanis James gúnyosan megszólalt.
- Most boldog vagy, Vance? – nézett rám dühösen. Valahol beverhette a fejét, mert egy kis vércsík csordogált le a halántékán. – Ez is a te műved! Már megint közel álltam a síráshoz, mozdulni viszont nem mertem, és úgy egyáltalán, fogalmam sem volt, mit kéne tennem. - James, kuss legyen! – szólt rá a fiúra a mögöttem álló Lily. – Eléggé rossz ez Emilynek nélküled is! - Ó, hogy oda ne rohanjak! – gúnyolódott James, én pedig már nem sokáig bírtam visszatartani a könnyeimet. – Mindjárt megszakad a szívem a kis Emilyért! Ő magának okozta a dolgot, Remus és Sirius viszont semmiről nem tehetnek, bár szerintem már az is elég nagy baj, hogy szóba álltak egy ilyen csajjal. – A következő szavakat hozzám intézte, hangja pedig hidegebb volt, mint a kinti levegő. – Hogy-hogy nem a Mardekárba kerültél, Vance? Tökéletesen beleillenél abba a bandába. Ők is imádják egymás ellen fordítani a legjobb barátokat.
Egyszerre mintha az összes oxigént kiszippantották volna a tüdőmből. Levegőért kapkodva, könnyes szemekkel próbáltam magamhoz térni. Lily kiabált valamit Jamesnek, de én már ezt se hallottam. Végül lerobogtam a lépcsőn, és kivágtam a portrélyukat, hogy minél hamarabb eltűnhessek onnan. A folyosón végül, ahol már egyedül lehettem, utat engedtem a könnyeimnek, és megállíthatatlanul zokogtam.
|