Luthien Lovemagic Oldala

Szerző megjegyzése: Mit is mondhatnék a fejezetről? Emily meglátogajta Remust a gyengélkedőn, aminek eredményeképp történik egy majdnem-valami, majd elbeszélget Siriusszal, Lily pedig picit undok. Úgy röviden ennyi.

8. fejezet

Másnap sokáig aludtam, és az első pillanattól kezdve rettegtem a találkozástól Remusszal. Fel fog tűnni mindenkinek, hogy valami megváltozott, főleg Siriusnak.

Ennek elkerülése érdekében igyekeztem minél tovább tollászkodni a hálóteremben. Ez úgy tűnt, sikerül is, ugyanis Lily már rég lement ebédelni, mikor én még a cipőmet húztam. Majd épp azt mondtam magamnak – immár teljes harci díszben -, hogy oké, akkor induljunk, mikor barátnőm visszajött a nagyteremből.
- Nincs veszély – szólt gúnyosan, miután becsapta maga mögött az ajtót.
- Hogy? – kaptam fel a fejem, miközben egy óriási Mézesfalás-csomaggal próbáltam csillapítani az éhségem, amit a két kihagyott étkezés okozott.
- Remust levitték Potterék kaja előtt a gyengélkedőbe, mert nem érezte jól magát. Úgyhogy valószínűleg már egész nap ott lesz.
Naná hogy ott lesz, gondoltam magamban. Nem hiszem, hogy Lily tudna Remus titkáról, de nem is szándékoztam elmondani neki.
- Egyébként Black felőled érdeklődött – folytatta. Ezen szavaira tuti, hogy megcsillant a szemem, mert Lily nagyon csúnyán nézett. De nem törődtem vele, mert legszívesebben körbetáncoltam volna a szobát. Érdekli, mi van velem!

Ezek után már minden fenntartás nélkül szökdeltem le a klubhelyiségbe a táskám és egy Lily kíséretében. Odalent ült a tekergők maradék három tagja, akik közül az egyik egy szívdöglesztő mosollyal köszönt, mikor barátnőmmel lecaplattunk a lépcsőn. Viszonoztam Sirius mosolyát (miközben a halacskák, amik tegnap Remus miatt ugrándoztak a hasamban, most a barátja jóvoltából kezdtek bele valami vad metallba), és tuti elpirultam egy picit. Leültem Lily mellé a kandallóhoz, és úgy helyezkedtem, hogy tudjak szemezni Siriusszal. Tudom, hogy egy gonosz dög vagyok, de most nagyon örültem neki, hogy Remus nincs itt. Persze, még mindig bármelyik pillanatban fel tudtam idézni a tegnap esti csókját, és az érzést, ahogy az ajka az enyémhez ér, és én máris veszettül ordítoztam volna egy érintéséért is, de Sirius... Sirius folyamatosan engem nézett, és el tudtam képzelni, ő hogyan csókol. Gondolom, Remusszal ellentétben ő vadabb... és jesszus, inkább nem is gondolok ilyenekre, mert már az elképzelésre is remegni kezdtem. Akkor vajon milyen hatással lehet rám, ha valóban megtörténik?

Egy kemény könyök zökkentett ki merengésemből, aminek hatására felnyögtem fájdalmamban (a bordám ugyanis nem díjazta ezt a találkozást), és majdnem lefordultam a székről.
- Mi van? – néztem kissé ködös tekintettel, de annál indulatosabban az agresszív testrész tulajdonosára. (Gyengébbek kedvéért Lilyre.)
- Fejezd be! – sziszegte dühösen barátnőm.
- Mit?
- Tíz perce Blackket bámulod, megjegyezném, fokozhatatlanul ábrándozó arccal, és a pergamened is mindjárt szétázik a töméntelen mennyiségű tintától.
Éreztem, ahogy forróra gyúl az arcom, és lenéztem a pergamenemre. Valóban tocsogott a tintában. Gyorsan intettem a pálcámmal, mire a kék lé eltűnt.

A további időben, hogy elkerüljem az ehhez hasonló eseteket, inkább a leckéimmel foglalkoztam (persze határozottan csekély sikerekkel).

Vacsora előtt még meglátogattam Remust. Lily nem jött velem, azt mondta, ő már járt nála. Nem sokat értem el vele, ugyanis aludt. De olyan sápadt volt mint a gyengélkedő falai, nekem pedig összefacsarodott a szívem a látványra. Annyira szerettem volna segíteni neki, vagy csak tudatni vele, hogy itt vagyok. A javasasszony végül kiparancsolt a gyengélkedőből, mondván, Remusnak nehéz éjszakája lesz.
Hát meghiszem azt...

A nagyterembe menet viszont összefutottam az épp a fiúmosdóból kilépő Siriusszal. Amint meglátott, felcsillant a szeme és csatlakozott hozzám.
- Kajálni mész? – kérdezte vidáman. Nagyon elemében volt.
- Igen – feleltem mosolyogva. – Egész nap édességen éltem, úgyhogy már megveszek valami normális ételért.
- Hát akkor húzzunk bele – mondta, és megfogva a kezem, begyorsított. Alig bírtam tartani az iramot, átkozottul jó kondiban lehetett. A nagyterem folyosóján aztán lassított a tempón, de a kezem továbbra sem engedte el. (Nem mintha annyira zavart volna.)
- Figyelj csak, Emily – kezdte lassan, miközben a szembe jövőket kerülgettük. Néhányan (hüm, na jó, majdnem mindenki) megbámultak minket, elsősorban a lányok, de Siriust ez teljes mértékben hidegen hagyta. – Gondolkoztam... – Hűha. – Mit szólnál egy holnapi randihoz?

Megtorpantam a meglepetéstől, amit Sirius csak akkor vett észre, mikor elfogyott a karom, amit húzhatott volna. Azannya... komolyan randira hívott!
- Valami rosszat mondtam? – lépett közelebb összeráncolt szemöldökkel.
Megráztam a fejem, majd bólintottam, aztán újra megráztam.
- Öhm... akkor most... – Látszott, hogy nem tudta kódolni a reakciómat.
- Öhh... igen, rendben a holnapi randi! – mosolyogtam boldogan, mire rámnevetett és újra elindultunk.

A nagyterembe is kézenfogva léptünk be, ami az én részemről a fél Roxfort nőnemű egyedeinek gyilkos pillantásait jelentette, amikre próbáltam nem odafigyelni.
Lily, mikor meglátott minket majdnem Jamesre köpte a narancslevét, és kikerekedett szemmel bámult ránk. Az előbb említett fiú csupán felvont szemöldökkel vizslatta a barátját. Peter a nemes egyszerűség kedvéért lefordult a székről. Lily a többi lányt is meghazudtolóan gyilkos szemekkel nézett rám, mikor leültem vele szemben Sirius mellé...

Hoppá, Kelly nagyon néz minket, ebből még bajok lesznek. Lily direkt sokáig húzta az evést, hogy még véletlenül se a fiúkkal menjünk fel. Ez bejött, mivel a tekergők úgy kapkodtak, mint akik már egy hete nem vettek magukhoz táplálékot.
- Élvezet titeket evés közben nézni – fintorgott Lily, látva, hogy James, Sirius és Peter a kultúrált étkezés szabályait teljes mértékben figyelmen kívül hagyva ettek. Bár helyesebb kifejezés az, hogy zabáltak.
James rávillantott Lilyre egy vigyort, aminek némileg elvette a hatását az, hogy közben tele volt a szája palacsintával.

Félóra múlva kettesben indultunk fel Lilyvel a toronyba. Barátnőm nem mulasztott el kérdőre vonni.
- Na mond csak, Emily, mi volt az Blackkel? – tudakolta, miközben a folyosókat szeltük.
- Randira hívott – válaszoltam lassan. A hatás nem is maradt el.
- Micsoda??? – meresztett nagy szemeket Lily. – De ugye nemet mondtál?
- Hát... öhöm... holnap találkozunk – makogtam.
- Oké, innentől vonom kétségbe az épelméjűségedet – jelentette ki Lily. Azért ez rosszul esett, de nem szóltam, ő pedig folytatta. – És mi lesz Remusszal? Hiszen tegnap összejöttetek, vagy nem?
Hoppá...
- Ööö... tulajdonképpen nem tudom. Nem beszéltünk ilyenekről.
- De hiszen megcsókolt. – Ezt úgy mondta, mintha ezzel el lenne döntve minden. – Emily, én elhiszem, hogy mindkettőjük iránt ugyanúgy érzel, ami fogalmam sincs, hogy történhetett meg, de nem lehetsz velük egyszerre. És valamikor ki fog derülni a dolog, akkor pedig elveszíted mindkettőt. Ráadásnak talán még ők is összekapnak. Szóval addig válassz közöttük, amíg észrevétlenül megteheted, mert abba egyikük sem fog belemenni, hogy másodhegedűs legyen.
Nem tudtam válaszolni, mert ekkor pont ráléptem egy trükkös lépcsőre.

----------------------

Este egyik tekergőt se láttuk, így magamba merülve ültem a klubhelyiségben, és úgy tettem, mintha olvasnék. A hatás kedvéért negyedóránként lapoztam is egyet. Aztán mikor Lilyvel felmentünk lefeküdni, még akkor is Remuson és Siriuson... vagyis Siriuson és Remuson... szóval rajtuk gondolkoztam. Áh, végül is holnap Remus még biztos a gyengélkedőn lesz, hogy megerősödjön, így Siriusszal nyugodtan randizhatok. Utána talán már fogok tudni dönteni közöttük, mert ez így tényleg nem lesz jó.
Odakint felvonított valami, nekem pedig rögtön eszembe jutott Remus. Vajon hol van ilyenkor? Hogyan érezheti magát? Aggódtam érte és miatta, így szinte egész éjszaka csak forgolódtam. Hiszen hogy aludhatnék nyugodtan, mikor tudom, hogy ő talán épp szörnyű kínokat áll ki, vagy magányosan kuporog egy sarokban vérfarkasként.

----------------------

Vasárnap korán felkeltem, és reggeli után azonnal a könyvtárba mentem, mert tegnap egy dolgozatot sem írtam meg, úgyhogy rendesen el voltam velük maradva. Siriust nem láttam egész nap, mondjuk ez nem nagy szenzáció, mivel végig a könyvtárban ültem. Dél körül Lily is csatlakozott hozzám, és csak ebédre mozdultunk ki a könyveink közül. Bár ott sem találkoztam Siriusszal.

Ezek után kezdtem kételkedni abban, hogy valóban komolyan gondolta-e a randit. Lily felé nem mutattam ki a rossz érzéseimet; nevettem a bohóckodásán, és vidáman cseverésztem vele a tanulási szünetnek titulált időben. Pedig legszívesebben felrohantam volna a hálóba, és a fejemre húztam volna a takarót, de utálom, mikor Lily „én megmondtam” – tekintettel néz rám.

Végül kora délután sikerült eljutnom Remushoz is a gyengélkedőbe. A szorító érzés a gyomromban némileg enyhült, mikor láttam, hogy ébren van és olvas. Amint meglátott, rögtön felderült az arca, habár sápadtabb volt, mint valaha.
- Szia!
- Szia, már jól vagy? – kérdeztem és leültem az ágya mellé egy székre. Így közelebbről nézve észre lehetett venni az arcán húzódó karmolásokat. Nem tettem szóvá a sérülését, már csak azért sem, mert meg akartam adni neki a lehetőséget, hogy elhallgassa a betegségét.
- Igen. – Mosolygott rám. – Szívem szerint lélekszakadva rohannék innen, de Madam Pomfrey csak holnap hajlandó kiengedni. – A következő szavakat halkan súgta, úgyhogy közelebb kellett hajolnom hozzá. – Mondták, hogy új javasasszonyunk lesz, de azt valamiért elfelejtették említeni, hogy krónikus aggódási lázban szenved.
Felkuncogtam.
- Csak vigyáz, meg ne hallja – mondtam mosolyogva, és az asszony szobájának ajtaja felé pislogtam.
- Akkor talán lesz olyan szerencsém, hogy elmehetek innen – legyintett, miközben végig engem nézett. Olyan szép szeme van...

Ne, ne, nem nézhetek a szemébe, különben menthetetlenül elveszek... Késő. Ó, lépteket hallok, el kéne szakadni a tekintetétől. Hajjaj, de gyorsan, mert ezek Siriusék... Ne, ne, nehogy közeledj! Ó, már hogy a fenébe ne!

Ekkor már tényleg közelről lehetett hallani Sirius ugatásszerű nevetését, Remus arca pedig egyre közeledett az enyémhez. Gyerünk, gyerünk...
Hevesen dübörgött a szívem, Remus és én pedig pont egy másodperccel azelőtt húzódtunk vissza, hogy kicsapódott volna a terem ajtaja, és becsörtetett rajta a nevető Sirius, James, majd Peter.
Egyszerre toppantak meg, és félelmetesen egyforma, hökkent arcot vágtak, ahogy megláttak, én pedig elpirultam. Végül hamar napirendre tértek a dolog fölött, és vigyorogva vágtáztak oda barátjukhoz.
- Holdsáp, hogy vagy? – veregette meg a hátát hevesen Sirius, majd, miközben Remus fájó orrát dörzsölgette (mivel barátja üdvözlése hatására beverte azt felhúzott térdébe), rámnézett és elmosolyodott.
Nem, nem, itt nem... Lesütöttem a szemem, de a mosolyomat nem tudtam elnyomni. Úgy gondoltam, jobb lesz gyorsan eltűnni innen, mielőtt még gyanússá válna a helyzet. James már így is furcsán méregetett, miközben elköszöntem tőlük.

Lassan – még a szokottnál is lassabban – bandukoltam a Griffendél-toronyba, és – meglepő módon – Sirius és Remus járt a fejemben. Nem is figyeltem, a lábam gépiesen vitt magával. Pár emelettel feljebb talpak hangos csattogása térített magamhoz, majd valaki a nevemet kiáltotta.
- Emily! Emily, hála Merlinnek, hogy elértelek... – Sirius lihegve becsúszott elém, majd lazán rátámaszkodott a térdére, hogy kifújja magát. Aztán felegyenesedett és rámnézett. Azon nyomban megdobbant a szívem. Fekete haja lazán az arcába hullott sötét szeme előtt, szája lehengerlő mosolyra húzódott – elképesztően helyes volt.
- Igen? – néztem rá kérdőn, mosolyogva.
- Úgy elrohantál a gyengélkedőről, pedig meg akartam beszélni a mai randinkat.
Akkor még szerencse, hogy gyorsan elhúztam a csíkot, de köszönöm, köszönöm, köszönöm! Igen!
- Ó... – Csupán ennyit reagáltam, habár legszívesebben körtáncot jártam volna.
- Szóval jó lesz egy óra múlva? – kérdezte.
- Egy... egy óra? – pislogtam. – Persze, rendben!
- Szuper! – Beletúrt a hajába (ó, mamám!), majd egy pillanatra megszorította a kezem, és elindult visszafelé.
Egy fél percig még ledermedve álltam, aztán úgy kezdtem el rohanni a klubhelyiség felé, mint akit kergetnek.

Mint kiderült, egy óra édes kevés ahhoz, hogy normálisan elkészüljek. Lilyt rögtön felráncigáltam magammal az üres hálóterembe, amit ő nem vett túl jó néven.
- Teljesen fölösleges ilyen gondosan kiválogatnod a ruháidat, Black rövid úton úgyis megszabadít majd tőlük – jegyzete meg epésen, miközben az ágyán ülve egy nagy doboz Mindenízű Drazséból szemezgetett.
Próbáltam türtőztetni magam, és inkább szó nélkül bementem a fürdőbe. Fél óráig áztattam magam, és közben igyekeztem elnyomni a rossz érzéseimet, amit Lily reakciója váltott ki belőlem. Mert igen rosszul esett. Azt még megértem, hogy ezt nézi ki Siriusból, hiszen van egy kis alapja, de hogy engem is csak ennyire tart, az azért szíven ütött.
Valószínűleg ő is rájött, hogy kissé erős lett a megjegyzése, mert, miután kikászálódtam a kádból, mindenben igyekezett segíteni. Így félóra múlva már készen álltam az indulásra, és barátnőm is elégedetten szemlélt.
Szóval vettem egy nagy levegőt, hogy lenyugtassam kalapáló szívem, és lementem a klubhelyiségbe.